Heves Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-24 / 46. szám
16. OLDAL SPORT 2003. Február 24., hétfő | R D E T É S Szőke Gábor az FTC-nél A Gyöngyösön működő F. D. System Kerékpáros Egyesület eredményes munkájának újabb bizonyítéka, hogy egyik kiválóságuk, Szőke Gábor az ország legjelentősebb csapatához, a legendás Ferencvárosi TC-hez igazolt. Kerékpár A 22 éves fiatalember három éve kezdett el versenyszerűen sportolni. Felfedezője és egyben edzője Debreczeni Tibor, az F. D. System vezetője. Kettejük közös munkájának eredménye a válogatott kerettagság, útvonalcsúcsok felállítása, és számos dobogós helyezés. Gábor főként a hosszú távú mezőnyversenyeken diadalmaskodott, de az elmúlt szezonban az egyéni hegyi időfutamokon is rendre az első háromban végzett. A FTC részéről már a kora tavaszi, Hegyi Országos Bajnokság óta figyelték eredményeit, ahol bronzérmesként állt a dobogóra, majd az augusztusi Magyar Körversenyen a Liga válogatott tagjaként is jól szerepelt. Tavalyi szezonjának legjobb eredményét a Salgó-kupa hegyi időfutamon érte el, ahol - új útvonalcsúcsot felállítva -, a négyszeres győztes Vinczeffy Zsoltot előzte meg. Talán ez a teljesítmény is közrejátszott abban, hogy új klubjában a saját méretére Olaszországban gyártott Carrera mezőnykerékpár mellé kap még egy'telikerekes időfutamgépet is. Stiibán Ferenc, a Fradi csapatvezetője a hegyi versenyeken szeretné indítani Szőkét, és minél több külföldi rajthoz állást akar biztosítani a fiatal sportolónak. A zöld-fehérek kerekezői február végén kéthetes edzőtáborba vonulnak az olaszországi Piacenzába. A versenynaptár alapján Gábor leginkább Olaszországban és Szlovákiában indul majd. Itthon legközelebb március végén, a Magyar Köztársaság szezonnyitó versenyén láthatjuk, szűkebb hazánkban pedig a Mátrában szurkolhatunk neki a he- gyi ob-n. ____________________■ A 22 éves kerékpáros tehetségét immár a fővárosban kamatoztathatja SZUPEREXPRESSZ TARNABODON családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel eladó. 30/945-3919,36/324-884 I ----------------------------------- .S752. B ABAKOCSI jó állapotban, olcsón eladó. 30/405-6343 I ------------------------------------ *:i65S* A BASÁR0N kétszobás lakás központi fűtéssel eladó. I.ár: 1,7 mill. Érd: Dacik Ferenc 36/489-536 j ——------------------------------ *386;’ I FJÚSÁGI 3 részes szekrénysor (barna-fehér) jó állapotban eladó. Ár: 30 eFt. Tel.: 20/571-0361 I -----------------------------—---- »3901* E LADÓ 2 db 4,5 kW-os hőtárolós kályha és egy Jamaha Nex Zelone 50 cm3-es robogó. I.ár: 6.000 Ft/db - 100.000 Ft. Érd: 36/364-866 18 h után, 20/573-7705----------------------------------- *3903* B ÁTORBAN erdő mellett, panorámás telken összkomfortos, tornácos, közepes állapotú erdészház (140 m!) garázzsal, pincével eladó. I.ár: 6 mFt. 30/270-1520------------------------------------ *3934* E GER, Rózsa K. u. 3 szobás, igényesen felújított, járólapos, parkettás*, új konyhás, új fürdőszobás, napfényes lakás eladó. 30/413-3630----------------------------------- *3797* D upla műszak, csekély fizetség Hazai pályán elúszott az egri hölgyek ötödik helyezése A helyosztó mérkőzéseken jobban küzdöttek a fehérváriak, a kritikus helyzetekben a sok hibával játszó egriek (játékosaik fehér mezben) térfelén landolt a labda fotó: pilisy elemér Röplabda Női NB I. Rájátszás az 5-8. helyért A 3. forduló eredménye: Agria RC Eger - MÁV Előre SC 2-3 (19, -23, -17,18, -11) Eger, körcsarnok, 150 néző. V.: Járosi, Ratkóczai. EGER: DANCS, Botond, Helli, BEDE, Magyar, Kövesdi. Cs.: Kolman (liberó), Dobi. Edző: Vincze Tamás. MÁV: Kaposvári, Kötél D„ KÖTÉL ZS„ Felleg- vári, GUBER, Fésűs. Cs.: Tóth A. (liberó). Játékosedző: Fésűs Irén. Az eredmény alakulása, 1. játszma: 5-3,13-9, 18-13, 21-17. 2. játszma: 4-0, 10-9, 16-17, 18-20, 21-22. 3. játszma: 9-1, 9-9,13-15,15-23. 4. játszma: 6-2, 10-5, 14-7, 17-11, 22-14. 5. játszma: 1-6, 4-7, 7-10, 9-13. Miután egy héttel ezelőtt a Szegedi NRC visszalépett a bajnokságtól (ezzel el is döntve az NB I. kiesőjének kérdését), csak a 3. fordulóban lépett először pályára az Agria RC. Az 5. helyre pályázó fehérváriak mindössze 8 játékossal érkeztek a kettős egri megmérettetésre. A vendégek a találkozó elején nem találták helyüket a parketten, s mire belemelegedtek, már i-O-ás hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A 2. szett közepétől azonban kezdett összeállni a Fejér megyeiek játéka is. Nyitásaikat nehezen tudták megszelídíteni az egriek, ennek köszönhetően egyenlített, majd a vezetést is átvette a MÁV, méghozzá úgy, hogy a 3. játszmában 9-1-es hazai előnyről fordítottak. Az agriások azonban kikecmeregtek a hullámvölgyből, és az 5. felvonásra hagyták a döntést, ahol azonban hamar eldőlt a sorsuk. A vendégek 6-1-re megugrottak, és a megszerzett előnyt már nem is engedték ki a kezükből. így 93 perc alatt egy küzdelmes, ám sok technikai hibával tarkított mérkőzésen megszerezték a két pontot. Vincze Tamás: - Gratulálok a fehérváriaknak, jobban küzdöttek, mint mi. A jelenlegi hullámvölgyből csak nagyobb lelkesedéssel juthatunk ki. Fésűs Irén: - Két fiatal és ideges együttes csatájából jobb végjátékunknak köszönhetően ezúttal mi kerültünk ki győztesen. A 4. forduló eredménye: Agria RC Eger - MÁV Előre SC 1-3 (-17, 17, -17, -20) Eger, körcsarnok, 100 néző. V.: ifj. Szabó, Újházi. EGER: Danes, Botond, Helli, Bede, Magyar, Kövesdi. Cs.: Dobi, Kovács B. (liberó), Pintér. Edző: Vincze Tamás. MÁV: Kaposvári, Kötél D„ Kötél Zs„ FELLEGVÁRÉ GUBER, Fésűs. Cs.: Tóth (liberó). Játékosedző: Fésűs Irén. Az eredmény alakulása: 1. játszma: 4-5, 9-10, 13-15, 14-24. 2. játszma: 6-7, 12-12, 17-16, 24-16. 3. játszma: 6-4, 10-11, 13-18, 15-21. 4. játszma: 3-8, 5-10, 4-16, 17-21. A szombati győzelmükkel lépéselőnybe került fehérváriak elszántan vetették magukat a küzdelembe a vasárnapi matinén is, tudván azt, hogy újabb győzelem esetén már szinte biztosan az 5. helyen végeznek. Miután Fellegváriék az első játszma felétől nyitásaikkal rendbe megoldhatatlan feladat elé állították az egrieket, könnyedén tettek szert vezetésre. A 2. szettben aztán megrázták magukat a hazaiak is, elsősorban a két ütőnek, Dancsnak és Bedének köszönhetően, és kiegyenlítették a hátrányt. A 3. felvonástól kezdve a fiatalok is lehetőséget kaptak, de ők sem tudtak segíteni a mind több technikai hibával játszó házigazdákon, így 73 perc alatt másodszor is sikerélménnyel távozhattak a fehérváriak Egerből. Vincze Tamás: - Mindkét mérkőzésen rossz felfogásban játszottunk, megérdemelten nyert a MÁV. Fésűs Irén: - Még több hibával játszottunk mint szombaton, de a hazaiak is sokat rontottak, és mi ezt jobban kihasználtuk. ZACHAR TAMÁS Magyar döntő német földön Vívás A németországi Tauberbischof- sheimben megrendezett női párbajtőr Világ Kupa-versenyen Hormay Adrien az első, Mincza Ildikó a második helyen végzett. A budapesti párbajtőr Vijág Kupa-versenyen Fekete Attila a harmadik helyen zárta a viadalt. A legjobb nyolc közé még három magyar került be, Kulcsár Krisztián és Boczkó Gábor azonban a negyeddöntőben veresé- get szenvedett. _____________■ R endbontás Torinóban Labdarúgás A második félidőben - a vendégek 3-0-ás vezetésénél - szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt a Torino - AC Milan olasz labdarúgó bajnoki mérkőzés. Szünet után a hazai drukkerek betörték a kerítést, feltépték a székeket, s megdobálták a rend- fenntartókat. A 64. percben a játékvezető lefújta a találkozót, mivel a rendőrök képtelenek voltak megfékezni a huligánokat, akik közül többen bemásztak a futókörbe, a bevetett könnygázt pedig visszafújta a szél a pályára.___________________■ T OTÓ A 8. heti szelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bremen - Cottbus 0-1 2 2. Hannover - Leverkusen 1-2 2 3. K.-Iautem - Hamburg 2-0 1 4. Rostock - Bochum 1-1 X 5. Schalke 04 - Dortmund 2-2 X 6. Wolfsburg - 1860 München 1-1 X 7. Como - Juventus 1-3 2 8. Torino - Milan 0-3-as állásnál a 64. percben félbeszakadt, helyette az 1. számú pótmérkőzés érvényes 9. Bologna - Empoli 2-0 1 10. Brescia - Reggina 2-1 1 11. Lazio - Atalanta 0-0 X 12. Modena - Chievo 1-0 1 13. Udinese - Roma 2-1 1 Plusz egy mérkőzés: 14. VfB Stuttgart- Mönchengladbach 4-0 1 Pótmérkőzés: 1. Perugia - Parma később-if A Ilev es Megyei Hírlap 2003, február-2 6-án, szerdán Autós összeállítást készít A mellékletben azoknak a cégeknek, vállalkozásoknak biztosítunk — PR-cikkekben. keretes hirdetésekben - bemutatkozási lehetőséget, amelyek olvasóközönségünknek segítenek autóvásárlási elképzeléseik megvalósításában, valamint szolgáltatásaikat, termékeiket szeretnék ajánlani az autósoknak. Kérjük, ha az általunk kínált lehetőség felkeltette érdeklődését, érdeklődjön hirdetési tanácsadójánál vagy a következő telefonszámokon: Eger: 36/513-633, fax: 36/513-630, Gyöngyös: T/F: 37/311-697 Hatvan: T/F: 37/341-051. HEVES *5" HÍRLAP A Merkúr Papír Kft. megkönnyíti a cég munkáját! A Merkúr Papír Kft., amely egri és gyöngyösi papír-, írószer- és nyomtatványszaküzlet hálózatával hosszú ideje áll a vásárlók szolgálatában, igyekszik időről időre olyan újdonságokkal meglepni a boltjaiba betérőket, amel- lyekkel még kényelmesebbé teheti a különféle beszerzéseket. Mint a vállalkozás ügyvezetőjétől, Szarvas Dénesnétől megtudtuk, nagy gondot fordítanak mind a kis-, mind a nagyvevők speciális igényeinek kielégítésére. Egyik sem egyszerű feladat, hisz míg az előbbiekre inkább az üzlethelyiségek minél színesebb, változatosabb, nagy választékot kínáló kialakításával lehet hatni, utóbbiak a gyorsaságot, a szakszerűséget, az egyszerűsített ügymenetet értékelik. Az öt esztendeje megújult cégvezetés alaposan fölmérte, hogyan is könnyíthetné meg partnereinek munkáját. Olyan terméklistát állítottak össze, amely lehetővé teszi, hogy a beszerzők egy helyütt megtaláljanak mindent, ami az irodai munkához szükséges lehet, az ügyviteli nyomtatványoktól kezdve az irodaszereken keresztül a számítástechnikai kellékekig. Csak néhány árucikkféleség példaképpen: valamennyi APEH- és vámnyomtatvány - SZJA, ÁFA, társasági adó, adat- bejelentő -, ezenkívül fénymásolópapírok, leporellók, faxpapírok, írógépkazetták és javító- szalagok éppúgy szerepelnek a választékban, mint a már említett festékpatronok, lézer- tonerek, floppyk. Nem utolsó szempont a kiszolgálásban, hogy a hálózat mind a négy boltjában olyan felkészült és szakmaszerető eladók állnak az ügyfelek rendelkezésére, akik árut az egri Széchenyi utcai (36/312-725), a gyöngyösi Mátyás K. utcai (37/312-372) papírboltokba, illetve az egri Sándor I. utcai (36/313-104), a gyöngyösi Szt. Bertalan utcai (37/311-762) nyomtatványboltba. Ki ne hagyjuk az előnyök közül a két legfontosabbat! A Merkúr Papír Kft.-nél rendszeresek a vásárlási kedvezmények, akár 20%-ig is, emellett a cégek részére ingyenes a házhoz szállítás. Á rendeléshez elegendő fölemelni a telefont, vagy elindítani egy faxot, vagy e-mail-t küldeni ( merkurpapir@axelero.hu ). Mindhárom arra is jó, hogy az aktuális akciókról tájékozódjék a vásárló. Olyanokról, mint amelyek most például a fénymásolópapírokra vonatkoznak: engedménynyel 950 Ft-os áron vásárolhatók. Nos, a föntebbiekből jól látható, ha valakinek drága az ideje - s kinek nem az? -, rengeteget spórolhat, ha a Merkúr Papír Kft. szaküzlethálózatához fordul. Keresse a céget Gyöngyösön, Egerben és az interneten ( www.merkurpapir.hu )! Érdeklődjön a kedvezményekről, adja föl rendelését, s már indul is a papír- és irodaszer-szállítmány. Jó munkát kívánunk! _______________________________A h osszú évek tapasztalata alapján nemcsak ismerik a vevők elvárásait, de elébe is mennek az igényeknek. Tanácsokat, segítséget tudnak adni a tájékozódásban, fölhívják a figyelmet a frissen megjelenő termékekre. Lássunk néhányat az egyszerűbb szolgáltatások közül is! Vállalnak bélyegző- és névjegykártya-készítést, fénymásolást, spirálozást. Mintegy negyven beszállító cég hozza folyamatosan a minőségi