Heves Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-18 / 41. szám

4. OLDAL MEGYEI KORKÉP 2003. Február 18., kedd Tegnapról mára Hevesben Fogadóórák ii EGER — Ma 16 órakor a Városháza 2-es termében Császár Zoltán önkormányzati képviselő várja a választókat. Szerdán 9-től 12 óráig fogadóórát tart hivatalában dr. Nagy Imre polgármester, akit előzetes bejelentkezés alapján kereshetnek föl az érdeklődők kü­lönféle észrevételeikkel és panaszaikkal. Ugyancsak szerdán vár­ja a polgárokat Bányász Róbert önkormányzati képviselő, aki egy­ben a gazdálkodási bizottság elnöke is, őt 16 órától a Városháza 1- es termében kereshetik föl. Újból Ördög áll az élen ■ HEVES MEGYE - Rendben megtartotta tisztújító megyei vá­lasztmányi ülését a Független Kisgazdapárt (FKGP) Feldebrőn, ahol elnököt, elnökséget és országos nagyválasztmányi küldöt­teket választottak. Dr. Ördög István (Gyöngyös) mellett Kelemen Csaba (Eger) pályázott az el­nökségre. A küldöttek a titkos szavazáson Ördö­göt erősítették meg e tisztségben, Kelement főtit­kárrá választották. Bogi Miklós (Hatvan) és Szat­mári Lajos (Gyöngyös) alelnök, Pető Imre (Gyön­gyös), Nagy Zoltán (Mátraballa) és dr. Fülöp Já­nos (Hatvan) pedig titkár lett. A pártügyész Körö­mi Béla (Kömlő), a fegyelmi bizottság elnöke dr. Gulyás István (Tárnáméra). A március elejére Budapestre tervezett tisztújító országos nagyválasztmányi ülésre az elnök és 9 küldött utazik. A régi-új elnök kijelentette: a párt magára találását jelzi, hogy a 88 fős megyei választmány­ból 50 településről 74-en vettek részt az ülésen. A megyei üléssel egy időben a fővárosban tartott kisgazda-ülésről Ördög el­mondta: megdöbbenéssel hallottak róla, oda többek között a Heves megyeiek sem kaptak meghívót. A mögött dr. Deák Jó­zsef, a párt korábban felfüggesztett, s a székház-ügyben komp­romittált ügyvezető alelnöke áll. Kolping-tervek 1 EGER - A Kolping Katolikus Legényegylet ma 18 órakor - Bisztriczki László világi elnök vezetésével - tartja egyesületi meg­beszélését a Megyei Művelődési Központban. Az eseményen az aktuális farsangi előkészületek mellett a február elsején megtartott éves közgyűlés terveinek megfelelő programok is szóba kerülhet­nek: döntés született egyebek közt arról, hogy az egyesület átve­szi, felújítja és a Kolping szervezet céljaira kívánja hasznosítani a jelenleg erősen leromlott állagú, üres andomaktályai parókiát. Beiskolázás előtt: nyílt nap ■ EGER - A Ráchegyi Általános Iskola szerdán nyílt napot tart, amikor is a szülőknek kívánnak segítséget adni gyermekük beis­kolázásához. Az érdeklődők a 8.30-kor kezdődő tájékoztató után a délelőtt folyamán az első, illetve a negyedik osztályokban folyó oktatással és a kis létszámú műhelymunkával is megismerked­hetnek. Logó-versenyt rendeztek 1 EGER - A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumban ren­dezett Országos Lógó Számítástechnikai Versenyben a 3-4. osz­tályosok versenyében első lett Irházi Henrietta (Abasár), máso­dik Richolm Orsolya (Pásztorvölgyi), harmadik Juhász Marcell (Arany J. Ált. Isk. Gyöngyös.) A kicsik versenye ezzel véget is ért, míg a felső tagozatosok győztesei áprilisban a budapesti döntőre utazhatnak. Az 5-6. osztályosok versenyének győztese Richolm András (Pásztorvölgyi), második lett Fodor Ádám (Arany J. Ált. Isk. Gyöngyös), harmadik Sőregi Eszter (Kossuth L. Ált. Isk. Hatvan). A 7-8. osztályosok versenyében elsők lettek Irházi Sándor (Abasár), Jenei András (Kálváriaparti Ált. Isk. Gyöngyös), Rófusz Attila (Pásztorvölgyi), második lett Bőle Pál (Arany J. Ált. Isk. Gyöngyös) és harmadik Szabados Gergő (Pásztorvölgyi). Gazdák az EU-Caféban ■ HATVAN - A Grassalkovich Művelődési Központban működő Eu- Caféban dr. Varga István egyetemi docens, a gödöllői Szent István Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karának kertészeti tanszékvezetője . elmondta: a biokultúrák a jövőben nagyobb ☆ szerepet kaphatnak a hazai mezőgazda­ságban, mivel a vegyszermentes tech­☆ nológiával előállított termékek iránt nagy a kereslet az Unió országaiban is. A biotermelés nálunk még nem yy terjedt el, ezen változtathat az or- ^ szágos szaktanácsadó rendszer ☆ létrehozása, valamint az, hogy a termelők jelentős támogatásra szá­míthatnak. Mivel az unióban a né­hány hektáros gazdaságok aligha marad­hatnak versenyképesek, a szakember a termékpályás szövetkezetbe való tömörülést javasolja a termelőknek. Ott elterjedt a különböző gépkörök alakí­tása: egy-egy gazda bizonyos termelési fázisok elvégzéséhez ren­delkezik gépekkel, így a szövetkezet valamennyi tagjának elvégzi a munkát, míg mások - ugyancsak saját gépeikkel - más feladato­kat látnak el. Mi? Hol? Mikor? ■ EGER - A Megyei Művelődési Központban ma 14 órakor a gyógy­ulást és a pozitív gondolkodást segítő technikákról tudhatnak meg többet az érdeklődők. A rendezvény vendége a Szeretet Fénye Alapítvány. * EGER — Az EGAL Klub — a volt MÁS Klub — február 19-én, szer­dán este az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzatá­nak (HŐK) estjére kerül sor. A 19 órakor kezdődő táncos HÖK- buli alkalmából indulásként a Pál Utcai Fiúk együttes koncertjére kerül sor. ■ EGER - A Forrás Gyermek-szabadidőközpontban február 20-tól, csütörtöktől március 10-ig az Országos Diákfotó Vándorkiállítás anyaga tekinthető meg, ___________________________________■ Egy falu nem tudta megvédeni” Nagyfüged Nincs mit mondani: mocsok világ van - summázza a történteket egy középkorú férfi. Talán nem ülendő szavak ezek egy temetőben, de ez­úttal hűen tükrözik alighanem egy egész falu keserűségét.- Olyan ez, mintha egy ötéves gye­reket öltek volna meg - teszi hozzá valaki, utalva arra: az elhunyt, bár csaknem ötven évet ét, egy kicsit gye­rek maradt. Hivatalosan úgy han­gozna mindez, hogy értelmileg sérült volt. Dawn-kór, azt mondják. De ren­des ember volt, a légynek sem ártott. Ebben mindenki egyetért. S valóban S9kan szerethették a meggyilkolt „Öcsit”, mivel több százan kísérték el utolsó útjára tegnap délután. Mint arról korábban beszámol­tunk, a helybeli M. Istvánt múlt hét vasárnapra virradó éjjel holtan talál­ták az utcán. Az azonnal megindult nyomozás délutánra már ki is derí­tette, hogy ki lehetett a gyilkosa A gyanúsított példás büntetésében Bár rokonsága csekély, több százan kísérték utolsó útjára Öcsit fotó: suha péter azonban nem hisznek a helybeüek, lemondóan jegyzik meg: nem kap­hat eleget... A tegnapi temetésre - úgy hírlett - valamiféle szimpátia-tüntetést szerveztek, ám üyesféle zajos ese­mény nem történt. Egy-egy szál vi­rággal jöttek el sokan, némán bú­csúzva az áldozattól.- Öcsi, szegény, mindenkü szere­tett, békés ember volt. Ha bántani akarták, ha veszekedtek volna vele, odébbáílt. Egyébként pedig minden­kit megvédett volna Sajnos, őt egy falu nem tudta megvédeni - mondja Bemáth IUésné, azt is hozzátéve: maga is hallott valami készülődés­ről, de nagyon jól van, hogy végül nem lett belőle semmi botrányos. Okosnak kell lenni, teszi hozzá, de azt azért megjegyzi: ha az áldozat lett volna egy roma, aligha múlik el ilyen csendesen a temetés, biztos összefogtak volna, bosszút állni. De itt már bosszúnak nincs helye...- Felzaklatta a falut a gyilkosság, egy hete rendkívüü falugyűlést is tar­tottunk a történtek miatt - mondta a község polgármestere, Juhász Jánosné, majd megjegyezte: mos­tanra valamelyest megnyugodtak az eset után igencsak felkorbácsolódott kedélyek. Ebben - úgy véli - az is szerepet játszhatott, hogy a rendőrök gyorsan kézre kerítették a tettest. Ez persze már aligha segít Öcsin, akinek - mint hírlik - azért kellett meghalnia, mert nem adott tüzet ké­sőbbi gyilkosának. Ugyanis nem volt nála gyufa _________________________(ESPÉp B eleszólni igen, dönteni nem (Folytatás az 1. oldalról) Balázs Ernő, az egyesület elnöke lapunknak el­mondta: időszerű volt, hogy a választások után a legjelentősebb vállalkozások vezetői szemé­lyesen is találkozzanak a polgármesterrel, s egyben hű képet kapjanak a város jelenlegi helyzetéről, közeli és távlati elképzeléseiről.- A polgármester úr kendőzetlenül tájékozta­tott a pénzügyi helyzetről, s több tervezett beru­házásról, köztük olyanokról is, amelyekben a magántőkére is számítanak. Úgy vélem, a mos­tani találkozó az eredményes együttműködés kezdete, ami elképzelhetetlenül szerteágazó le­hetőségeket nyit meg - jegyezte meg Balázs Er­nő, aki hozzátette: a vállalkozók élni kívánnak a lehetőséggel, hogy megfogalmazzák elképzelése­iket, a különféle szempontok szerint összeállított prioritásokat, ezeket koncepcionális javaslatként tegyék le a város vezetőinek az asztalára. Fontos témaként került terítékre az oktatás, ezen belül is a szakképzés ügye, mert - mint el­hangzott - sok esetben a képzési kínálat nem találkozik a munkáltatók igényeivel. Épp ezért a vállalkozások a szakképzési alapba fizetendő támogatást helyi intézmények javára utalják, Civilek ám ezért szorosabb együttműködést, a képzés és a munkaerő-piaci igények hatékonyabb ösz- szehangolását szorgalmazzák.- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a személyi jövedelemadó kétszer egy százaléka, a közcélok­ra, Uletve az egyházak számára felajánlható ösz- szegek is lehetőség szerint a városban maradja­nak. Ezt tagjaink igyekeznek elősegíteni, termé­szetesen maximálisan tiszteletben tartva az adó­zók döntési szabadságát - mondotta Balázs Ernő. A polgármester mindehhez hozzátette: abban is megállapod­tak a vállalkozókkal, hogy akár a beruházá­sok ütemezésében, akár adott esetben azok finanszírozásá­ban is közösen vesznek részt, s igyekeznek a különféle szponzorálási tevékenységeket is a várossal egyeztetve megvalósítani. Döntöttek arról is, hogy a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara segítségét is igénybe véve készül­jön el a város ipar- és kereskedelemfejlesztési koncepciója.- Azt sem rejtettem véka alá, hogy az idd költ­ségvetés igen szűk mezsgyd hagy, ám az elkövet­kezőkben a tervezés korábbi szakaszában elkez­dődő egyeztetések még inkább eredményeket hoz­hatnak, s a város most is és a jövőben is nyitott a vállalkozók kezdeményezésére - summázta a helyzetet a polgármester, azt is megemlítve, sze­retnék megalapítani az Év Vállalkozója, Kereske­dője kitüntetést, s az odaítélés szempontját is a gazdasági szervezeteket tömörítő egyesülettel Nagy tételről van szó A város költségvetése - a kórházra szánt összegek nélkül - mint­egy 6 milliárd forint. Egymilliárd körüli tétel a helyi iparűzési adóból származó bevétel. Épp ezért a polgármester szerint nem lenne kor­rekt, ha lehetőséget sem adnának a befizetőknek, hogy hangot ad­janak a pénzek felhasználásával kapcsolatok elképzeléseiknek. közösen dolgozzák ki. Annál inkább indokolt ez, mert - amint már az elnök fogalmazott - a 36 cég, vállalkozás áapította egyesület létszáma folya­matosan gyarapszik, ma már a legjelentősebb szereplők, s egyben a legnagyobb adózók döntő többsége csatlakozott a civü szervezethez, is. p.i Eger A nonprofit és a profitorientált szféra együttműködési lehetősé­geiről esik szó többek között a megyeszékhelyi Civil Házban sorra kerülő civil kerekasztal tagjainak megbeszélésén. Áz eseményre - amelyen a to­vábbiakban a Civü Fórum idei tervei is napirendre kerülnek - szerdán délután 3 órakor kerül sor, s arra meghívták dr. Törőcsik Mikóst, a város illeté- kes alpolgármesterét is.______■ L eszorítják az árakat A LATKA, TARNABOD Várhatóan százezer forintra szo­rítják le a Heves külső lakott terü­leti részén, Alatkapusztán élők és a tamabodiak gázhálózatának ki­építési költségeit. A megyében egyetlen község van már csupán, ahol nincs vezetékes gázszolgál­tatás, s ezt'a külterületen élőknek is nélkülözni kell.- A promóáós ajánlat számunk­ra nem megoldás - mondta a tárgya­lásokat folytató Kontra Gyula —, mert abban az esetben csak a rákö­tésre kérhetnénk támogatást. Habár a romák lakta városrészben ez a for­ma működött, most ez mégsem le­hetséges, mivel Tamabod és Alatka esetében hiányzik az elosztóállomás és a nagy középnyomású vezeték. A szolgáltató Italgas-szal folyta­tott tárgyalásokban az érintettek számára az az ajánlat fogadható el, ami nem emeli százezer forint fölé a lakosok hozzájárulását. — Azt akarjuk elérni, hogy a kivi­teli terveket a szolgáltató készítse el, s ezzel már pályázhatunk a terület- fejlesztési tanácshoz - folytatta Kontra Gyula. - Amennyiben min­den az elképzeléseknek megfelelő­en alakul, úgy az idén már elkezd­hetnénk a fővezetékek kiépítését. A megye utolsó üyen jeüegű beruhá­zása az ottani lakosok 60 százalékát érintené, ők azok, akik százezer fo­rintos bekötési összeg meüett már váüalnák a csatlakozást. i-romu Út épülhet a Szőlőhegyen A SAPARD-programban pályáznak Aldebrö A Rácz Pál-emlékszoba létrehozá­sa most először kínálta a résztve­vőknek azt, hogy a táj jellegzetes boráért sokat tett szakember munkássága előtt tisztelegjenek. Ezt követően vonultak ki a Szőlő­hegyre, ahol Szent Donát szobrá­nál Zsizsik István kántor celeb­rálta a jó termésért könyörgők fo­hászkodását. Az Idősek klubjában Rácz Er­nő - az egykori pincemester fia - köszöntötte a szakmai elő­adásokra összegyűlt szőlőmű­velőket, bortermelőket. Az Egri Szőlészeti és Borászati Kutató- intézet borászati igazgatója, Gál Lajos elemzésében a tava­lyi aszályos időszaknak ezen a termőterületen is hátrahagyott nyomairól tett említést. Halász Károly a SAPARD-program pá­lyázati lehetőségeit ismertette. Ezek közül a helyi polgármes­ter, Farkas László Márton azt emelte ki, amely 75 százalékos támogatást ígér utak és vízelve­zetések beruházásaihoz. A Sző­lőhegyen bizony mindkét fej­lesztésre szükség lenne, s a gazdák összefogásával, anyagi áldozatvállalásával ennél ked­vezőbb feltételekkel el sem képzelhető a kivitelezés. Re­mélhetően a hallottak erről győzték meg az érintett kört. A továbbiakban a hegybíró Vi­rág István is szólt az aktuális ten­nivalókról, majd a közös vacso­rát a bemutatóra hozott boros palackok kóstolása követte. Va­sárnap délelőtt a katolikus temp­lomban dr. Korózs László plébá­nos szentmiséjén ezúttal sem maradt el az ilyenkor szokásos borszentelés. b. s. SZÖL-SZÖV Szövetkezet Igazgatósága elnökétől g­3300 Eger, Vincellériskola u. 15. § MEGHÍVÓ A SZÖL-SZÖV Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet Igazgatósága döntése alapján az Igazgatóság elnöke a szövetkezet valamennyi tagját ezen hirdetmény útján meghívja a 2003- március 8. napján 13 órakor kezdődő közgyűlésre, melynek helyszíne a szövetkezet székhelye. A közgyűlés napirendje: 1. A SZÖTERM Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet beolvadásához kapcsolódó döntések meghozatala az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI tv. és a Gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény alapján és szerint 2. Indítványok, bejelentések, egyebek Amennyiben az előzőek szerinti időpontra összehívott közgyűlés határozatképtelen lenne, úgy a közgyűlés változatlan helyszínnel és napirenddel 2003- március 8. napján 14 órakor kerül megtartásra, amely a jelenlévő tagok létszámátóljuggetlenül határozatképesnek minősül. 200 fős ("5) termelő-gyártó cég keres azonnali felvételre szakmai tapasztalattal rendelkező bérszámfejtőt és könyvelésben jártas munkatársat. Jelentkezésüket a következő címre kérjük megküldeni: Alutech Kft. 2175 Kálló Hrsz.: 057/3 (Tel.: 32/577-200)

Next

/
Oldalképek
Tartalom