Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-28 / 23. szám

2. OLDAL Hírek PRISTINÁBAN megszüntették a magyar őr- és biztosító kon­tingens táborának területén a nehézfém-szennyezettséget, amely nem veszélyeztette a katonák egészségét. Tegnap a helyszínen tájékozódott Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar több tagja is. Mn AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ki tart álláspontja mellett, hogy a magyar kedvezménytörvényt a szomszédos államok egyetérté­sével kell végrehajtani. Orbán Viktor Günter Verheugennek Medgyessy Péterhez írott leve­lére úgy reagált: téved, aki azt gondolja, leveleket írogathat Brüsszelből arról, hogy szerin­te miként kell módosítani egyes magyar törvényeket. A brüsszeli diplomata szóvivője csupán annyit mondott: már hozzászoktak a volt kormányfő „élénk stílusához”, mti CSECSENFÖLDÖN hat sza kádár fegyverest megöltek az orosz szövetségi erők, egyikük arab fegyveres volt Sámil Bászájev csecsen szakadár hadúr osztagából. Az orosz erők megsemmisítették a cse­csen szakadárok fegyveres ala­kulatainak két bázisát is. mti SZÖUL keresi az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság békés megoldását. Erről kezdett tárgyalásokat Phenjan- ban a dél-koreai elnöki külön­megbízott. Lim Dong Vont kedden fogadja Kim Dzsong II észak-koreai vezető, akinek a vendég átadja Kim De Dzsung üzenetét, mti CSEHORSZÁGOT terrorista támadás veszélye fenyegeti a polgári hírszerzés és a katonai felderítés információi szerint. Feltételezések szerint néhány fős csoportokról van szó, s ezek esetleg kapcsolatban állnak az al-Kaida terrorszerve­zettel. MTI JERUZSÁLEMBEN biztosra veszik, hogy nyer a mai izraeli parlamenti választásokon a jobboldali Likud. Az Ariel Sáron miniszterelnök vezette tömb a parlament 120 mandá­tumából 33-at szerezhet az ed­digi 19-cel szemben. Az Izraeli Munkapárt 18-19 helyre szá­míthat. A Likud azonban egye­dül nem tud majd kormányt alakítani, mti KELET-TÖRÖKORSZÁGBAN a Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés pusztított: TunceU tartományban egy em­ber meghalt és legalább öten megsérültek, mti SOROS GYÖRGY magyar származású befektető a Davosi Világfórumon úgy vélekedett: a nemzetközi piacokat az Irak elleni háború kilátása bizony­talanságban tartja. Az üzlet­ember szerint a helyzet cse­lekvésre sürgeti Bush elnököt, akinek - ha szeretné, hogy új­raválasszák - fel kell lendíteni az Egyesült Államok gazda­ságát. MTI MARKŐ BÉLA kifejtette: az RMDSZ által kiharcolt eredmé­nyek elvezetnek a romániai magyar nemzeti közösség auto­nómiájához. A szervezet elnö­ke szerint az autonómiát szol­gálja az önálló magyar egyetem felállítása, a romániai magya­rok erdeinek, termőföldjeinek visszaszerzése, az anyanyelv használatának joga. mti SZLOVÁKIÁBAN egy friss fel­mérés arról tanúskodik, hogy a lakosság 74,4 százaléka támo­gatja az ország_európai uniós tagságát. A NATO-tagság meg­ítélésének kérdésében ennél lényegesen megosztottabbak a vélemények, mti ________■ V ILÁG TÜKÖR 2003. Január 28., kedd Átmeneti kegyelem a békének Benyújtotta jelentését a Biztonsági Tanácsnak a Blix-bizottság ________New York H ans Blix és Mohammed Baradei, az ENSZ, illetve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségi iraki főellenőre hétfőn benyújtotta első össze­foglaló jelentését a Biztonsági Tanácsnak. A világszervezet főtitkára a BT béke iránti fele­lősségét hangsúlyozta, az Eu­rópai Unió pedig a fegyverzet- ellenőrzések folytatását java­solta. Két hónappal a vizsgálatok meg­kezdése után az ENSZ fegyverzet­ellenőrző bizottságának vezetője, Hans Blix meglehetősen vegyes mérleget vont Irak együttműkö­déséről. Bagdad egyfelől kimerítő lehetőséget nyújtott fegyverraktá- rainak megtekintésére, másfelől a tömegpusztító fegyverekről készí­tett iraki jelentés semmi újat nem tartalmazott. A Biztonsági Tanács zárt ajtók mögött folytatta tanács­kozását, és megfigyelők szerint a „béke átmeneti kegyelemben” ré­szesült; azaz: a jelentés után nem várható, hogy villámháború kez­dődjék Irak ellen. Az Egyesült Ál­lamok mindenesetre bejelentette: hamarosan megkezdi az arra vo­natkozó bizonyítékok nyilvános­ságra hozatalát, amelyek Bagdad bűnösségét támasztják alá. Wa­shington állításai szerint Irak rendkívül komoly biológiai és ve­gyi, valamint nukleáris arzenállal, tömegpusztító fegyverek garma­dájával rendelkezik, s ezeket az ellenőrök elől mintegy tologatva sikerült elrejtenie. Kofi Annán ENSZ-főtitkár arra figyelmeztette a Blix-jelentés nyo­mán a Biztonsági Tanács tagjait, hogy ne tévesszék szem elől alap­vető feladatukat: a béke megőrzé­se iránti felelősségüket. A világ- szervezet legfőbb döntési fóru­Az EU szerint folytatni kell Brüsszel Az Európai Unió tagországainak Irak-politikájában megmutat­kozó nézetkülönbség dacára a külügyminiszterek egységesen az ENSZ-ellenőrzés folytatása mellett törtek lándzsát. szerint az ENSZ Biztonsági Taná­csának 1441. számú határozata „világos üzenet, hogy az iraki kormánynak utolsó esélye van a válság bé­kés megoldására”. Irak­nak kötelessége a teljes együttműködés - emel­te ki Joschka Fischer -, és reméljük, hogy ez­zel egy katonai akció automatizmusát sike­rül kikapcsolnunk. A nyilatkozatot fél­órás tanácskozást kö­vetően az ENSZ Biztonsági Taná csában jelenleg tagként közremű ködő négy EU-tagország külügy A 'Tizenötök külügyminiszterei nyilatkozatot adtak ki azzal kap­csolatban, hogy a vizsgálatokat folytatni és intenzívebbé kell ten­ni. Joschka Fischer német külügy­miniszter olvasatában ez azt je­lentené, hogy az ellenőröknek annyi idő áll a rendelkezésükre, amennyire csak szükségük van - csupán a Biztonsági Tanácsnak kell így döntenie. Francia kollégá­ja, Dominique de Villepin mind­ezt megtoldotta azzal, hogy sem­milyen alapja nincs az ellenőrzé­sek megváltoztatásának. A miniszterek nyilatkozata minisztere javasolta a testület­nek. A két állandó tag, Franciaor­szág és Nagy-Britannia mellett Németország és Franciaország vesz részt a világszervezet leg­főbb döntéshozó testületének munkájában; Berlin februárban veszi át az elnöki tiszt­séget. Ami azonban az Irak-politikát illeti Nagy-Britannia és Né­metország messze a legtávolabbi álláspon­tot foglalja el egymás­sal szemben az EU keretein belül. Míg ugyanis előbbi a kato­nai beavatkozás feltét­len híve, Németország - Franciaországgal karöltve - me­reven elutasít mindenféle akciót. Dosszié az európai integrációról Gondolatébresztő V. Hogyan csatlakozzék Magyarország az Európai Unióhoz? Csatlakozzék-e egyáltalán? Ezekről a kérdésekről a politikusok sokszor és sokféle véleményt nyilvánítottak 2002-ben. (A választásokról) A tét nagy: melyik politikai csapat irányít­ja az EU-csatlakozás végjátékát. Pokomi Zoltán (Kisalföld, 2002. január 25.) Másodrendű csatlakozást nem vállal a MIÉR Csurka István (Napló, 2002. március 18.) Mi nemcsak csatlakozni szeretnénk az Unióhoz, hanem Európa újraegyesítését kívánjuk. Orbán Viktor (Békés Megyei Hírlap, 2002. március 21.) Mi nem akarunk az Unió mezítlábas zsellérei lenni. Balogh Gyula (Magyar Nemzet, 2002. július 27.) Az MSZP-kormány Magyarországot gyarmatként is hajlandó csatlakoztatni az Unióhoz. Csurka István (Észak-Magyarország, 2002. augusztus 26.) A csatlakozás nem gyorsvonat, amire bármikor jegyet lehet váltani. Dávid Ibolya (Tolnai Népújság, 2002. október 3.) Erősödő gazdasággal kell Magyarországnak az Európai Unióba lépnie. Rogán Antal (Kelet-Magyarország, 2002. október 4.) Mi azt mondjuk, hogy nem csalatkozni, hanem csatlakozni szeretnénk. Orbán Viktor (Zalai Hírlap, 2002. október 5.) Az Unióhoz mindenképpen csatlakoznunk kell, ha nem tesszük, rosszabb helyzetbe kerülne az ország, mintha rosszul csatlakoznánk. Palotás János (168 Óra, 2002. október 10.) A belépéssel mi nemcsak kapunk, adunk is az Uniónak. Medgyessy Péter (Kisalföld, 2002. október 11.) A csatlakozás következményeit nem a kormánynak, hanem a családoknak kell elviselniük. Orbán Viktor (Békés Megyei Hírlap, 2002. október 12.) Számomra az Unió nem annyira gazdasági, mint inkább biztonsági kérdés. Habsburg Ottó (Kisalföld, 2002. október 14.) A csatlakozásnak csak abban az esetben lehetünk nyertesei, ha egy erős, versenyképes és felkészült Magyarország lép be az Unióba. Orbán Viktor (Békés Megyei Hírlap, 2002. október 14.) Az Unióhoz nem Magyarország kormánya, hanem az egész nép csatlakozik. Orbán Viktor (Napló, 2002. október 17.) Trianon sebeit az Európai Unió gyógyítja majd be. Jeszenszky Géza (Napló, 2002. október 25.) A csatlakozás akkor is javítana Magyarország felzárkózási esélyein, ha kevésbé kedvező feltételek között menne végbe. Kovács László (168 Óra, 2002. október 31.) A rossz kapitalizmusból meneküljünk be az Európai Unióba. Thürmer Gyula (Új Néplap, 2002. november 8.) Megnyugtató, hogy valamennyi politikai erő elkötelezett híve a csatlakozásnak, s ha vannak is viták, a célban egyetértés mutatkozik. Mádl Ferenc (Hajdú-Bihari Napló, 2002. november 21.) Az integráció még így, megkésve is segíti lemaradásunk behozatalát. Balázs Péter (Magyar Hírlap, 2002. december 12.) Most belépni maga a halál, csak EU-gyarmattá válnánk. Rozgonyi Ernő (Heves Megyei Hírlap, 2002. december 13.) Gyors csatlakozás helyett nekünk csak társulási szerződés jutott. Orbán Viktor (Magyar Nemzet, 2002. december 14.) Ott vagyunk, ahol mindig is kellett volna lennünk. Géczi József (Délmagyarország, 2002. december 16.) Van élet az Unión kívül is. Nem kell erőltetni a csatlakozást, mert a belépéssel többet veszítünk, mint amennyit nyerünk rajta. Győri Béla (Heves Megyei Hírlap, 2002. december 20.) Meggyőződésem, hogy rosszul csatlakozni nem lehet. Kovács László (Magyar Hírlap, 2002. december 23.) (Magyar közvélemény) Vagy azt hiszik, hogy mézzel bekent Unió hull ránk, vagy azt, hogy elveszítjük az anyanyelvűnket. Hankó Faragó Miklós (Vas Népe, 2002. december 27.) Koppenhágában kisebb szolidaritást gyakoroltak velünk szemben, mint amennyit elvártunk, részvételünk azonban így is nemzeti érdekünk. * Mádl Ferenc (24 Óra, 2002. december 31.) Összefogás a Dráváért Hazai és határon túli civil szervezetek fogtak össze a horvát erőműépítés megakadályozására. A Dráva védelmére létrejött csoportok barcsi találkozóján elhangzott: minden olyan tevé­kenységgel szemben fellépnek, amely a folyó ökológiai egyen­súlyát veszélybe sodorhatja. Barcs A határon túlról érkezők elmond­ták: tiltakoznak a Dráván zajló túlzott kavicskitermelés ellen, s demonstrációt készítenek elő, amellyel ennek korlátozására hív­ják fel a hatóságok figyelmét. Amíg az erőműépítés lehetséges veszélyforrás, addig a kavicskiter­melés meglévő veszélyt jelent a folyóra - mondta Helena Heci- movic, a Drava Liga elnöke. A li­gát 2001-ben hozták létre a terve­zett erőműépítés megakadályozá­sára. Gyarapodó céljaik alapköve­telménye, hogy ne épüljön meg a novo virjei erőmű. A magyar olda­lon a folyó védelme sokkal előbb­re tart, mint nálunk. Ezt jelzi a nemzeti park létrehozása, és hogy a DDNP szakemberei mára el­készítettek egy állapotfelmérést a Dráváról, amely a tervezett erőmű hatásvizsgálatának alapja lehet. Helena Hecimovic hozzáfűzte: szándékaik között szerepel a Drá­va idegenforgalmi fejlesztése, hi­szen ha elvetik az erőműépítést, más alternatívát kell kínálni a tér­ségben élőknek. Az erőműépítés­sel párhuzamosan ugyanis j fejlő­dést ígértek a novo virjeieknek. A több ökotársaságot tömörítő horvát Drava Liga és a Somogyra és Baranyára kiterjedő Dráva Szö­vetség képviselői úgy vélték: szer­vezeteik között sok a kapcsolódá­HARMINCÉVES ERÖMÜTERV A hetvenes években kötött a magyar kormány államközi megállapodást a hor- vátokkal több drávai erőmű építéséről. Az Antall-kormány ezt 1992-ben mondta fel azzal, hogy nemzeti parkot alakit ki a határfolyónál. Rá egy évre a horvátok önálló erőmű építésének tervéről hatá­roztak Novo Virje mellett. si pont, hasonlóképpen képzelik el a folyó menti régiók fejleszté­sét,-»környezetvédelmét. Hazánk uniós csatlakozásának közeledté­vel közös pályázatoknak is létjo­gosultságuk lehet. Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke elmond­ta: a folyó védelmére létrejött szervezet hozzáfogott a Dráva völgye fejlesztési koncepciójának elkészítéséhez. A szövetség egyre erősebb; már horvátországi tag- szervezete is van, s Baranya és Somogy utánkiterjed Ausztriára és Szlovéniára is. nagy László Kertész Buchenwaldban Berlin - Buchenwald A Nobel-díjas magyar író felolvasott és virágot helye­zett el egykori raboskodásá- nak színhelyén, a Weimar melletti Buchenwaldban. Kertész Imre a Sorstalanság című regényéből azt a részt olvasta fel, amelyben leírja, miként került vissza munkaképtelenné nyilvá­nítva a zeitzi kültáborból Bu- chenwaldba.- A megbékélés jele, hogy Ker­tész Imre, illetve a koncentrációs táborok más túlélői velünk együtt emlékeznek a nemzeti­szocializmus áldozataira mondta beszédében Bernhard Vogel türingiai tartományi mi­niszterelnök. A magyar író az egykori fogolytársakkal együtt sárga rózsát helyezett el a köves­kavicsos talajba beépített emlék­táblánál. A holokauszt emléknapján, az auschwitzi haláltábor felsza­badulásának 58. évfordulóján egyébként szerződést írtak alá a német állam és a Németország­ban élő zsidók szervezete (ZJD) között, amely szabályozza a zsi­dó közösségek és az állam viszo­nyát. Paul Spiegel, a Németorszá­gi Zsidók Központi Tanácsának elnöke a dokumentumot mér­földkőnek nevezte a németorszá­gi zsidók és nem zsidók viszo­nyában. Középpontjában a beil­leszkedéshez, az integrálódáshoz nyújtott segítség áll, amelyben a központi tanács részesít minden, Németországba bevándorló zsi­dót. Ők 1990 óta főleg a volt Szovjetunióból jönnek. A német állam a ZJD-n keresztül segíti a beilleszkedést, a szerződéssel évi hárommillió euróra emeli, azaz megháromszorozza az erre szánt összeget. mának meg kell őriznie egységét és legitimitását - tette hozzá a fő­titkár azzal kapcsolatban, hogy a tét ezúttal háború vagy béke, az­az: az ellenőrzés félbeszakítása vagy folytatása. - Nagyon remé­lem, hogy Irak tartja adott szavát, mi pedig olyan helyzetbe kerü­lünk, hogy Irakot békés úton le­szerelhetjük. Még nem írtam le a békét, és ők se tegyék meg - hangsúlyozta Kofi Annan, aki ez­zel a két főellenőr azon javaslatát támogatta, hogy az ellenőrzések folytatására időt kell adni. GYŰ LAY ZOLTÁN Rakétaindító berendezést vizsgálnak Falluja katonai bázisán fotó: europress/epa

Next

/
Oldalképek
Tartalom