Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-10 / 8. szám

I 2003. Január 10., péntek MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Hóhányók Az ATV szerda esti politikai fó­rumára SMS-eket küldők azon versengtek, hogy a jobboldaliak vagy a baloldaliak lapátolják-e serényebben a havat. Az idén még egyetlenegyszer sem söprögettem a házunk előtt. Emiatt, beismerem, mór-mór lusta dögnek kezdtem érezni magam. Holott - mint a nézői véleményekből leszűrhettem - csak pártatlan vagyok. m&m GYŰJTÉS. Felsőtárkány nyolc éve ápolja a kapcsolatot a romá­niai Köröstárkánnyal. Legutóbbi találkozásukkor megtudták, hogy az erdélyi óvodásoknak kevés a játékszerük, ezért a pol­gármesteri hivatal gyűjtést kez­deményezett. Eddig már több zsáknyi játék érkezett, de to­vábbra is szívesen fogadják az adományokat. A település kül­döttsége január második felében viszi el Erdélybe a meglepetést. FOGADÓÓRA. Ma délelőtt 9 órától a hevesi polgármesteri hi­vatalban fogadja Godó Lajos or­szággyűlési képviselő a pana­szosokat, s mindazokat, akik javaslataikat szeretnék haszno­sítani. Ha eltörik a tengely (Folytatás az 1. oldalról) A hatályos KRESZ szerint mindenki köteles az idő­járási és az útviszonyoknak megfelelően közleked­ni, s így azért viszont senki se kérhet kártérítést, nem teheti felelőssé a közútkezelőt — hangsúlyozta az igazgató -, ha a téli időszakban, a csúszós, ha­vas-jeges útviszonyok miatt balesetet vagy kárt szenved, netán amiatt éri valamilyen veszteség, meghiúsult üzlet, mivel nem tudott eljutni az úti céljához. Eddig egyébként - az előbbi kárigények­kel szemben - erre nem is volt példa. Mint megtud­tuk, a téli utak állapota miatt a biztosítók sem kez­deményezték a közútkezelő anyagi kártérítési fele­lősségvállalását. Az ésszerűség azt diktálja, hogy a téli útviszonyok közepette bekövetkezett károk kapcsán az érintettek szerepét vizsgálják, az időjá­rási körülményekkel ugyanis mindenkinek szá­molnia kell. A téli, rendkívüli körülmények pedig a vis maior, az elemi kár kategóriájába tartoznak. — Azt nem tudjuk garantálni, hogy mindig, mindenütt egy időben jelen legyünk vagy sóz­zunk, ha például egyszerre a megyében leesik a hó vagy az ónos eső. Ahhoz a jelenlegi húsz gép helyett legalább száz kellene, és nagyon sok pénz — mondta az igazgató. Szabó Lajos hozzáfűzte, hogy a megyében a kezelésükben lévő mintegy 1200 kilomáer hosszú­ságú közúthálózat kisebbik ré­szét 500 kilométer hosszan sóz­zák. Ezek döntően a főutak és a fontosabb szakaszok. Az utak nagyobbik fele tehát kimarad eb­ből. Sőt, mint a szakember meg­jegyezte, az előírások olyan, „fe­hér útburkolatúnak” minősített utakat is engedélyeznek, ame­lyeken gyakorlatilag nem végez­nek munkát, a burkolatot a leta­posott hó borítja. Ám a megyé­ben ennek ellenére - természete­sen a fontossági sorrendet betart­va - igyekeznek a közutak döntő részére eljutni. ____________púi E lapadt az iskolatej forrása RÁSZORULÓKNAK. A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szer­vezete ma délelőtt 11 órától a Ba­lassi Bálint Általános Iskola ud­varán (Malomárok u. L), majd 12 órától a Vöröskereszt kapual­jában (Klapka utca 9.) kétszáz adag meleg ételt oszt ki a rászo­rulóknak. MULATSÁG. Egerszóláton a nyugdíjasklub pótszilvesztert és batyusbált rendez szombaton 14 órától a kultúrházban. A nem­csak nyugdíjaskorú vendégeket tombolával és zenével várják. MEGEMLÉKEZÉS. Novajon vasárnap a 8.30 órakor kezdődő szentmisét követően a templom előtt, az emlékműnél ünnepsé­get tartanak a Don-kanyarban elesett falubeli hősök emlékére. „TOLLAS” BÁL. Nagyrédén többéves hagyomány a helyi sajtóorgánum újságíróinak bál­ja A fennállásának tizedik év­fordulóját tavaly ünnepelt Nagyrédei Kopogtató munkatár­sai szombaton 18.30-tól várják a kollégákat ízletes vacsorával, műsorral és meglepetésvendé­gekkel. Hegoczki Zsolt, a helyi lap főszerkesztője annyit árult el: a szakma egyik „nagy öreg­jét”, vagy inkább neves szemé­lyiségét is meginvitálták a mu­latságba. TRAFFIPAX. Ma 11 és 19 óra között a 21. számú főúton, 14-től 22 óráig a 3. számú főúton, Gyöngyös belterületén várakozik sebességmérő műszerével a rendőrség a gyorshajtókra. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Hatvan óvodás és 216 iskolás gyer­mek juthat hozzá naponta a tápláló italhoz Mátmderecskén. Az önkor­mányzat itt sem értesült arról, hogy az állam nem ad több pénzt, ám itt ragaszkodnak a kicsik ellátásához, ezért az idei költségvetés táigyaM- sakor külön kitérnek erre. A dön­tést a testület hozhatja meg, de nagy a valószínűsége, hogy támo­gatják majd az akció folytatását. Addig is valamennyi diák megkap­ja az italt. Az Egertej Kft. kereske­delmi osztályának illetékese meg­erősítette, hogy januártól nem áll módjukban tovább biztosítani az iskolatejet. Kivételt képeznek azok az önkormányzatok, amelyek az Heves megye A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal átfogó ellenőrzés keretében vizs­gálta az ózdi martinsalak felhasz­nálásával készült lakások helyreál­lítását végző kormánymegbízott tevékenységét. Mint a lapunkhoz tegnap elju­tott tájékoztatóból kiderül, a hely­reállításra, újjáépítésre előirány­zott költségvetési támogatás mintegy 2,7 milliárd forintos ösz- szegét az ingatlanok 10 százalé­kára (93 ingatlanra) használták eddigi 30 százalék helyett száz szá­zalékban fedezik a termék előállítá­sának költségeit. A mátraaljai város is több éven át részt vett az iskola tej-programban, s mintegy2800gyöngyösi diák jutott a napi két deciliter tejhez, ám most kétségessé vált, hogy továbbra is minden gyermek megkapja-e a po­hárnyi egészséges italt. Ezzel kap­csolatban Keresztesi József alpolgár­mester elmondta: évente mintegy öt­millió forintot fordítottak iskolatejre, s ez a pénz - bár még nincs kész a költségvetés - az idén is rendelke­zésre ál Egyrészt bíznak abban, hogy a program állami támogatással a későbbiekben tovább folytatódik, másrészt - reményeik szerint az át­meneti időszakra - februártól az idei fel. A lakóépületek újjáépítési költségeinél, így az állami támo­gatásnál a méltányolható lakás­igényt nem vették figyelembe, ami 632 millió forint többletfel­használással járt. A fővállalkozót közbeszerzési pályázat mellőzé­sével választották ki, mellette az alvállalkozók láncolata vett részt a kivitelezésben, ez körülbelül 385 millió forinttal több pénz fel- használását igényelte. A kormánymegbízott tevékeny­ségét elősegítő közhasznú társasá­got közbeszerzés nélkül választot­keretből az önkormányzat biztosítja az ellátást, azzal a különbséggel, hogy a tejet a szociálisan rászoruló csemetéknek juttatják d az intézmé­nyekbe, s nem minden diáknak.- Szó sincs arról hogy a gyereke­ken akarnánk spórolni, csupán a meglévő pénzt igyekszünk a lehető legjobban felhasználni. A képhez hozzátartozik, hogy erre az évre jelentős részt vállalt az önkormányzat a gyermekétkeztetés terheiből Ezek a támogatások - amelyekre tavaly 16 millió forintot fordáott a város saját költségvetésé bői - szélesebb körben és egysze­rűbb elbírálás alapján, illetve meg­határozott feüételek szerint alanyi jogpn lesznek elérhetők a rászoru­lók számára. puirr* - sum) ták ki, a cég bejegyzése a megbízá­si szerződés megkötését megelő­zően egy hónappal korábban tör­tént meg. A kormánymegbízott a társasággal szerződést kötött, hogy helyette és nevében eljárjon, szervezze és bonyolítsa a kor­mányhatározat szerinti feladato­kat, ennek fejében a kht. 126 mil­lió forint díjazásban részesült szervezési díj, lebonyolítási és ké­szenléti díj, illetve ellenőrzés-fel­ügyeleti díj címén. (A témám későbbi lapszá- munkban visszatérünk.) m Elkészült a kárenyhítés vizsgálata Megrendelőlap Igen, megrendelem a Heves Megyei Hírlapot 2003. január 1-jétől 1 hónapra 1296 Ft 3 hónapra 3888 Ft 6 hónapra 7776 Ft 1 évre 15552 Ft Név:...................................................... . C ím: Az előfizetési díjat a Heves Megyei Hírlap kézbesítőjének számla ellenében kifizetem. A megrendelő lapot kéijük a következő címre eljuttatni: AS-M Kft . Heves Megyei Iroda 3300 Egei; Barkóczy u. 7. Pf. 23 TERVKER Mérnöki Iroda Kft. Eger, Törvényház út 17. FELVÉTELRE KERES: Felsőfokú szakirányú végzettséggel (esetleg adó- tanácsadói) rendelkező könyvelőt, 8 órás főmunkaidőbe. Érd: munkaidőben : 36/413-170, 436-252 (7*282 7*100) Gyöngyös területére kézbesítőt keresünk a Heves Megyei Hírlap terjesztésére. Érdeklődni a 37/570-020 és a 06-20/364-2810-es telefonszámokon lehet. | HEVES^HIRLAP ,4 helvi érték Üzlethálózattal rendelkező kereskedelmi cég FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGŰ, szakmai gyakorlattal rendelkező RENDSZERGAZDÁT keres hosszú távra, hálózat-üzemeltetési, karbantartási és programfejlesztési feladatok ellátására. A szakmai önéletrajzzal ellátott írásos pályázatokat Megbízható 79183” jeligére várjuk a Heves Megyei Hírlap Szerkesztőségébe 3301 Eger, Pf.: 23-ra (niB-noB) r NEGYESSY ZITA Meddig? Hovatovább már a tévé-maci előtt is meg­jelenik a bűvös sárga kör, s benne a 12-es szám, arra figyelmeztetve a felnőtteket: ne engedjék gyermekeiket felügyelet nél­kül a képernyő elé, mert a kis huncut szőrmék a Paprika Jancsijával bújik majd ágyba. Nem az óvó rendszabályt kifogásolom. Az ötlet alapvetően jó, még ha olykor túlzott is az alkalmazása. Mert miféle káros be­hatás érheti például a kisiskolást, ha a szülei, nagyszülei nélkül nézi végig például a Bors című, a II. világháború partizánjairól szóló, valljuk be, meglehetősen vértelen eposzt? Mi, negyvenesek is ezen cseperedtünk, s bár szégyenletes lenne tökéletesnek hin­nünk magunkat, ám ilyen-olyan ferdeségünkért aligha okolható ez a sorozat. De félre a Borssal. Ugyanis a féltő intés szinte kivétel nélkül megjelenik minden délelőtti és délutáni műsor előtt. Azokban a napszakokban, amikor a felnőtteknek kisebb gondjuk is na­gyobb annál, mint hogy jó pásztorként a csemetéjükkel együtt kuksoljanak a tévé előtt. így aztán a figyelmeztetés jószerével semmit nem old meg. Ha a műsorszerkesztők tényleg komolyan gondolják, hogy nem gyereknek való az adás - merthogy zömében valóban sze­rencsésebb távol tartanunk őket, sőt a legjobb, ha mi sem néz­zük azokat -, akkor miért vetítik matinéban vagy napnyugta előtt? Miért kell kom este, amikor még apa dolgozik, anya főz, ordenáré show-kat közvetíteni, amelyekben a szereplők mon­dandóját kétszavanként füttyjelek tarkítják, ezzel igyekezvén palástolni a mosdatlan beszédet. Miért kell hosszasan arról érte­kezni, kinek mekkom, ki kivel, hogyan és minek? Miért kell za­varba ejteni furton-furt a nézőt? Mién kell családi torzsalkodást szítani, idétlen erénycsőszi szerepkörbe kényszeríteni a szülőt, aki erőnek erejével kikapcsolja - ha addig hazaér -azt az átko­zott televíziót? És egyáltalán, mit ér, ha sikerül is cerberusként fellépnie? Másnap az óvodában úgyis megtudja csoporttársától a gyerek, hogy tegnap mutattak egy nénit a tévében, aki volt férje szerint a nyűt utcán egy bácsival fütty. Torlódó jégtáblák Dinnyéshátnál Tegnap tetőzött az élő Tiszán a jeges ár Tiszafüred és Kisköre között A vízi erőműben újra kezdődött az áramtermelés. A tiszanánai strand felett viszont már nyulc kilométer hosszú­ságban torlódott fel a jég. Kisköre A Kötivízig szakemberei árgus szemekkel figyelik a jeges ár vo­nulását. A tiszanánai Dinnyés­hátnál néhány napja még csak ötszáz méteren torlódott fel a jég, ez most a felső szakaszról érkező utánpótlással már nyolc kilomé­teresre duzzadt. Fejes Lőrinc sza- kaszmémök azonban nyugodt.- Jó helyen állt be, s a kisebb jégtáblák és a víz sodrása is kop­tatja. Nem valószínű, hogy egy­előre jégtörő hajót kell bevetni ezen a részen. Sokkal veszélye­sebbnek ítélem a Tiszaiak felett kialakult nagy jégtorlasz esetle ges megindulását. Az élő Tisza feljebb napok óta apad, s a hidegben ismét kezd be­fagyni a jégzajláskor kialakult nyüt víz, így már háromcentis a friss jég vastagsága. A Heves me­gyét érintő szakaszon - Tiszafü­red és Kisköre között - tegnap te­tőzött a jeges ár. A normalizálódó folyamatok jele, hogy három és fél napos üzemszünet után az erő­műben - a turbinák fokozatos be­kapcsolásával - megkezdődhetett az áramtermelés. A levonuló ár természetrajzát érzékelteti, hogy míg nyáron Tiszafüred és Kisköre között gyakorlatilag sík vízről be­szélhetünk, most kétméteres a fo­lyó esése, szintkülönbsége. Fejes Lőrinc korábbi kérését most is megismételte, ez elsősor­ban a kikötők üzemeltetőinek szól: az esetleg még vízen lévő stégeket, csónakokat emeljék ki vagy vontassák ámmlási holtte­rekbe, mert a legközelebbi jeges ár nagy károkat okozhat, amit ez- úttal még sikerült elkerülni, b. s. (nosc/ws!) /.V\ W.; RENAULT MECANE # Élvezze a lendületet! Renault Randevú január 11-12! Az új Renault Mégane-ról az dsö pillantásfa látszik, hogy vezetés közben tökéletesen eggyé válik az üttaL Az enogibE vonalvezetésen és az erősebb motorok alkalmazásán túl az új Mégane kategóriájában egyetlen autóként ötoitagos minősítést szerzett az Euro NCAP törésteszten Ráadásul megkapta a legnagyobb elismerésnek számító Év Autója 2003 dijat! Új Renault Mégane. Vezetésre sütetett Várjuk márkakeres­kedésünkben! Új Mégane tesztvonal: 06 40 200 000 www.ren^lthu Fogyaszt» wgyvs hasznát*! 1/100 bo»: várwr £6-1 iß: orvtágúti: 4-4LS; CO^ kmocáük gfltm: 120-201 Képe Tibor Kft Renault Márkakereskedés 3021 Lőrinci, Bajcsy-Zs. út 57. Tel.: 37/388-132,37/389-218,37/389-233 www.kepetibor.hu Tócsának tűnik, holott alattomos kátyú FOTÓ; HÍRLAP-ARCHÍV

Next

/
Oldalképek
Tartalom