Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-03 / 2. szám
12. OLDAL 2003. Január 3., péntek |f S P 0 R f TŰK Ó R A tornához közelít az aerobik A budapesti ranglistaversennyel fejeződött be az aerobikosok számára a 2002-es esztendő. A évadzárón féléves kihagyás után indult Gyetvai Renáta, az Arena Fitness Aerobik Klub Eger versenyzője és a junior egyéni kategóriában első helyezést szerzett. A fiatal egri sportoló az elmúlt időszakban már edzőként is segédkezett Handó Katalin vezető edzőnek. Aerobik- Térdsérülés miatt kellett kihagynom hat hónapot, a porcműtétem után sikeresen versenyeztem újra - nyilatkozta Gyetvai Renáta, majd így folytatta: - Az egyéni elsőség után úgy tűnt csapatban is nyerhetünk, de sajnos a befejező gyakorlat közben Szalay Zsófiának balszerencsés módon elszakadt a dressze, így érthető módon nem tudtuk tökéletesen bemutatni a gyakorlatunkat, meg kellett elégedni a 3. helyezéssel.- Tizennyolc évesen már az edzőséggel is megpróbálkozott, milyenek a tapasztalatai?- A Testnevelési Egyetem edzői szakára járok, fejlődő sportágnak tartom az aero- bikot, 2008-ban bemutató jelleggel már az olimpián is látható lesz. Az a célom, hogy a fiatalok nevelésével foglalkozzam, az elmúlt hónapokban már segítettem Handó Katalin munkáját. Szeretnénk növelni a hátországot, hogy minél több gyermek megismerje és megszeresse a sportágat. Nemcsak kiváló sportolókkal kívánunk foglalkozni, hanem azokkal is akik az egészséges életmód érdekében sportolnak, mozognak. Várjuk a jelentkezőket az egri Katona téri Arena Fittness Klubba, hétfőn, szerdán és pénteken 15.30-tól 17 órá'o- Mint versenyzőnek milyen tervei vannak?- Az idén már a felnőtt mezőnyben indulok. Úgy érzem nehéz lesz dobogóra állni, de mindent elkövetek majd ennek érdekében. Három éve a várpalotaiak edzője Király Béla felfigyelt rám és azóta segít a felkészülésben. Közreműködik a gyakorlatok összeállításában és a koreográfiában, a versenyeken ellenőrzi hol tartok. A sportág egyre inkább a tornához hasonlít, egyre inkább előtérbe helyezve az akrobatikus és erőelemeket és a dinamikus mozgást, így némileg át kell alakítani a gyakorlatomat - mondta zárásként az ifjú egri aerobikos edző. * Országos bajnokság évzáró ranglistaverseny, Budapest, (ISO induló). Az Arena Fitness Aerobik Klub Eger eredményei. Serdülő I. trió: 2. Arena (Szalay Orsolya, Nagy Diána, Rácz Anna). Csapat: 1. Arena Egyenlő esélyekkel Rédecsi Anna „mestemő” Sakk Eger-bor Open: A Papp, Barta duó ismételt Az Eger Városi Sakkszövetség a Séli Eger Kht. támogatásával 2003. január 9-én csütörtöki játéknapokkal indítja útjára a városi 5 fős sakkcsapatbajnokságot. A Domer étteremben január 9-én 16.30-kor tartják a sorsolást, majd 17 órától már az 1. fordulóra is sor kerül. Jelentkezni Rauch Ferencnél lehet (Eger, Alvégi út 15, tel.: 36/421-003). A nevezési díj csapatonként 2000 forint. Az 5 fős csapatokból legalább egy játékosnak 1986 után születettnek kell lenni, viszont a csapatban nem lehet egynél több 2100-2200 értékszám közötti mesterjelölt. ■k A Gyöngyös Városi Sakkszövetség évadnyitó egyéni versenyt szervez január 12-én 9 órától. A városi sporttelep Egri úti tanácstermében minden 2000 értékszámnál nem magasabb minősítésű sakkozó részt vehet. Nevezés (200 forint/fő) a helyszínen 8.45 óráig. ________■ Te nisz Heves Megyei Mesterek Tornája, Eger Az 1. helyen kiemelt, első számú esélyes, Rédecsi Anna győzelmével zárult az először kiírt verseny női száma. A Mátra SE gyöngyösi teniszezője a döntőben azt a Marosfalvi Zsuzsát (Smash TC Eger) verte, akit előzetesen a második helyen rangsoroltak. A legjobb 8 Heves megyei versenyzőt felvonultató viadalon a férfiaknál egyelőre nincs meg a végeredmény, a finálét jelentő Kisszöllősi Szánthó Krisztián-Bozsik Attila mérkőzést ugyanis később rendezik. A Mesterek Tornája további részleteiről a döntőt követően számolunk be. •k Eger-bor Open nyílt páros verseny, 2. forduló, Eger Az Érsekkert Tenisz Club rendezvényén ezúttal Gál Tibor pincészete volt a házigazda. Mindössze ebben a tekintetben volt eltérő az esemény az első állomástól, a győztes duót illetően azonban nem volt változás, Papp Mátyás és Barta László ismét az élen zárt. A dobogósok sorrendje: 1. Papp Mátyás, Barta László, 2. Hegyi Zoltán, Horváth Miklós, 3. Hegyi József, ifj. Hegyi József és Bölkény László, Jenes Tamás. A január 25-én sorra kerülő 3. fordulóban az Egervin Rt. látja vendégül a résztvevőket. •k Karácsony-kupa felnőtt és korosztályos egyéni verseny, Eger A végeredmény, felnőttek: 1. Bíró Bence, 2. Papp Mátyás (mindkettő ÉTC), 3. Kardos Gyula, Jenes Tamás (mindkettő Eger, egyesületen kívüli versenyzők). Korosztályos verseny: 1. Krancziczki Zsófia (ETC), 2. Bakti Szabolcs (Egri Városi Tenisz Club), 3. Szőke Dániel, Sza- bó Luca (mindkettő ÉTC). ■ Sinozuka nyerte a prológot Szilvási Péter (KTM) sikerrel vette az első akadályt a 25. Dakar Ralin FOTÓ: EUROPRESS/EPA. Autósport Egy hír: egy mondat Erik Zabéit, a németek klasszis kerékpárosát rendkívül bántotta, hogy 2002-ben nem lett világbajnok, ezért megvette a terepgyőztesnek járó trikót. Fontolgatja a 2004-es olimpiai arany megvásárlását is, így lehet, hogy ő lesz az első „athéni” aranyérmes._______________b,r, A SZTALITENISZ. A korábbihoz képest egyet lépett előre a magyar asztaliteniszezők közül a legelőkelőbb, a huszonnyolcadik helyen álló Tóth Krisztina a nemzetközi szövetség legfrissebb világranglistáján. SAKK. Egy hatéves kínai kislány egyszerre 100 emberrel sakkozott Santouban. Csen Jün- csia (Chen Yunjia) fantasztikus mérleggel zárta a szimultánt: 82 győzelmet aratott, 6-szor remizett, és mindössze 12 alkalommal volt kénytelen elismerni ellenfele sikerét. KORCSOLYA. Egyed Krisztina személyében magyar résztvevője is lesz a pénteken kezdődő gyorskorcsolya Európa-bajnokságnak a hoüandiai Heerenveenben. AMERIKAI FUTBALL. Az újságírók szavazatai alapján Rich Gannon, az Oakland Raiders csillaga lett a 2002-es év amerikaifutballistája a tengerentúli profi bajnokságban. A kaliforniaiak 37 éves irányítója az idén NFL-reko- rdot ért el azzal, hogy passzainak 67,8 százaléka érkezett meg sikeresen a „célszemélyhez”. AUTÓSPORT. A Forma-1-es Williams-BMW január 3i-én a barcelonai pályán kívánja bemutatni idei autóját, az FW25- öt. A legutóbbi két szezonhoz hasonlóan ebben az évben is a kolumbiai Juan Pablo Montoya és a német Ralf Schumacher al- kotja a csapatot. _____________■ A mersfoortban a Vasas-fiúk VÍZILABDA A tavalyi tornán 6. helyen végzett egriek nem vállalták a részvételt, így helyettük a KEK-győz- tes Vasas lesz az egyik főszereplője péntektől a hagyományos évnyitó nemzetközi tornának a hollandiai Amersfoortban. A vasárnapig tartó eseményen, a csoportküzdelmek során a német bajnokságban második Waspo Hannover, valamint a házigazda AZPC Amersfoort a Somossy-együttes ellenfele. A másik trióban két holland gárda mellett az orosz Lukoil-Szpartak Volgográd szerepel.__________■ A z autósok között az 1997-ben győztes japán Sinozuka Kendzsiro (Nissan), a motorosoknál a francia Cyril Despres (KTM) volt a leggyorsabb a 25. Dakar Rali 1 km-es nyitó távján. Valamennyi magyar sikeresen teljesítette a prológot, legjobban az 52. helyen célba érkező Jakab Tamás, Fenesi József kettős szerepelt. A sivatagi száguldást nagy reményekkel kezdő Szalay Balázs, Laklóth Aladár duó műszaki hiba miatt az autósok között az utolsó, 130. volt. A prológ eredménye (1 km), autósok: 1. Sinozuka, Delli-Zotti (japán, francia, Nissan) 1:43 perc, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 1 mp hátrány, 3. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi) 1 mp Olimpia Bár még 589 nap van hátra az athéni olimpia nyitó ünnepségéig, gyakorlatilag ezekben a hetekben megkezdődik a nagy versenyfutás a puszta részvételért. A kvalifikációs rendszerben már az új év első hónapja sem telik tétlenül. Január 20. és február 2. között a világ legjobb férfi kézilabdázói - köztük a magyarok - szerezhetnek ötkarikás kvótát: a portugáliai vb első hét helye jelent „belépőt” a játékokra. Ösz- szesen 96 cselgáncsozó sorsáról dönt az a hosszú és bonyolult rendszerű versenysorozat, ameh....52. Jakab Tamás, Fenesi József (Chevrolet) 2:20, 66. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan) 2:25, 79. Benyó Miklós, Maurer Péter (Hyundai) 2:29, 88. Liszi László, Rack György (Hyundai) 2:30, 124. Palik László, Darázsi Gábor (Toyota) 3:04, 130. Szalay Balázs, Laldóth Aladár (Chevrolet) 14:18. Motorosok: 1. Despres (francia, KTM) 1:39 perc, 2. Roma (spanyol, KTM) 0.13 mp h., 3. Raynal (francia, KTM) 1.18 mp h...,159. Szilvási Péter (KTM) 3:27. Kamionosok (a magyar érdekeltségű autók helyezései): 16. Vadas, Gajdos, Csombok (Hyundai) 3 perc, 42. Raimbaud (francia), Száll er, Farkas (Mercedes) 3:26,46. Darázsi, Coquatrix (francia), Irissou (francia) (MAN) 3:34. lyik január 25-én kezdődik Moszkvában. Elvileg az olimpia is a tétje a férfi kosárlabdázók két soron következő Eb-középdöntő meccsének: 22-én Debrecenben a fehéroroszokat, 25-én Tallinn- ban az észteket kell legyőzni a konünensbajnokságon való részvétel lehetőségéért. A stockholmi Eb-érmesek mehetnek majd az olimpiára. Eddig hárman szereztek a magyar élsportolók közül olimpiai kvótát, igaz, nem személy szerint maguknak, hanem sportáguknak: a sportlövő Igaly Diana és Sidi Péter, valamint a szörfös Gá- dorfalvi Áron. ________________■ E lőtérben az utánpótlás Búvársport Uszonyos és búvárúszó ifjúsági, gyermek országos bajnokság, Dunaújváros A versenyen Heves megyét a gyöngyösi Mátrai Erőmű BK és az egri Búvár és Vízisport Klub úszói képviselték. A Veress András által felkészített mátraalji és a Holló Győző edzette megyeszékhelyi sportolók eredményei. Lányok, gyermekek, uszonyos úszás, 100 m: 4. Túri Kitti (Mátrai Erőmű) 1:01.31 perc. 200 m: 3. Túri K. 2:16.03. 400 m: 5. Túri K. 4:50.92. Ifjúságiak, 200 m: 6. Túri Kinga (Mátrai Erőmű) 1:50.82, 7. Ócsai Dorottya (Mátrai Erőmű) 1:50.83.400 m: 3. Ócsai D. 3:50.98 ...5. Túri K. 3:55.55. 800 m: 2. Ócsai D. 7:59.40 ...4. Túri K. 8:24.75. Uszonyos váltó, 400 m: 3. BVSK (Holló Lilla, Batki Lilla, Holló Fanni, Fekete Gabriella) 4:05.05. Búvárúszás, 15 m: 2. Túri Kitti 6.90. 400 m: 3. Ócsai D. 3:51.78.800 m: 3. Ócsai D. 8:11.98. Fiuk, gyermekek, uszonyos úszás, 50 rrv 4. Szabó Zsolt (Mátrai Erőmű) 28.66.200nv 5. Szabó Zs. 2:16.35.400 m: 3. Szabó Zs. 4:45.51. Ifjúságiak, 400 ne 6. Oszlánczi Kristóf (Mátrai Erőmű BK) 4:00.08. Uszonyos váltó, 400 m: 3. Mátrai Erőmű (Szabó Zsolt, Vamyú Zoltán, Szolcsák Szabolcs, Varga Krisztián) 4:36.63. Búvárúszás, 100 nv 4. Oszlánczi Kristóf 50.53. Teremlabdarúgás Karácsony-kupa meghívásos torna, Gyöngyöspata A végeredmény: 1. Nekcsei Demeter Alt. Isk. Gyöngyöspata, 9 pont, 2. AMK Gyöngyöstarján 4,3. Szent Imre Ált. Isk., Nagyréde 4,4. Bajza József Ált. Isk. Szűcsi 0 p. Kü- löndíjak, legjobb kapus: Szűcs Dániel (Nagyréde), legfőbb mezőnyjátékos: Hordós Bence (Szűcsi), gólkirály: Nagy Ádám (Gy.tarján). A díjakat Illovszky Rudolf, a Vasas legendás szakembere, egykori szövetségi kapitány adta át, akit 80. születésnapja alkalmából ajándékkal köszöntöttek a helyi diákok. A Daiók Károly tanár által szervezett rendezvényt támogatták: Deák László vállalkozó, Gyöngyöspatai polgármesteri hivatal, Nekcsei Demeter Ált. Isk. Újévi torna, Eger, Kereskedelmi Szakközépiskola A Forrás Gyermek- Szabadidő- központ által szervezett torna végeredménye a kiskorosztályban: 1. Dr. Kemény Ferenc Ált. Isk., Eger, 2. Kápolnai Ált. Isk., 3. Felsőtárkányi Ált. Isk. Különdí- jak, legsportszerűbb csapat: Felsőtárkány, gólkirály: Balajti Ádám (Dr. Kemény F. isk.), legjobb kapus: Vargyasi Gergő (Dr. Kemény F. isk.), legjobb mezőny- játékos: Antal Zsolt (Dr. Kemény F. isk.), legsportszerűbb játékos: Tiliczki Norbert (Kápolna). Úszás Városi diákolimpia, egyben Rüll Csaba-emlékverseny, I-IV. korcsoport, Eger, Bitskey-uszoda Az Alsófokú Diáksport Bizottság és az Eger Városi Úszó VB január 13-án 10 órától rendezi meg a versenyt, melyen 4 korcsoportban összesen 34 számban hirdetnek majd győztest. A január 22-23‘án sorra kerülő megyei döntőbe az 1-3. helyezettek jutnak. ■ VESSZŐFUTÁS. Tovább romlott a Toronto Raptors amúgy is siralmas statisztikája New Yorkban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. New York Knicks - Toronto Raptors 95-75. Képünkön a Knick-es Sprewell vív közelharcot a labdáért a torontói Williams ellenében. fotó: europress/epa Hét végi sportműsor Szombat Röplabda: Női NB I.: Agria RC Eger - Atlant-Angyalföldi DRC, Eger, körcsarnok, 15.00. Sakk: Nyílt ifjúsági szivárványharcos verseny, Eger, Szilágyi gimn., 9.00. Teremlabdarúgás: Felnőttbajnokság, Eger, Hadnagy út, 10.00. URFA-kupa téli felnőttbajnokság, Eger, Ráchegyi isk., 13.00. Vasárnap Természetjárás: A Bükki VM nyílt túrája a Szarvaskő-Akasz- tódomb-Gilitka kápolna-Antó- nia-lak-Homonna-Korozskő- Berva 16 km-es útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.35. Teremlabdarúgás: Imola Bau-kupa téli felnőttbajnokság, Eger, Ráchegyi isk., 13.00. Felnőttbajnokság, Eger, Pásztor- völgyi csarnok, 15.00. _______■ S ZUPEREXPRESSZ a DECEMBER 23-án 14 órakor Noszvaj és Eger között elveszett a HOT 113 rendszám. Kérem megtalálóját, jutalom ellenében hívja a 30/2183-371-es számot.------------------------------------------------------ »8703* (Szalay Orsolya, Nagy Diána, Rácz Anna, Patkó Petra). Junior egyéni: 1. Gyetvai Renáta, 2. Szalay Zsófia. Junior trió: 3. Arena (Gyetvai Re- náta, Szalay Zsófia, Osztafin Anna). ibajzáti Gyetvai Renáta térdműtét után sikeresen debütált Kvalifikációs „nagyüzem”