Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)

2002-12-07 / 285. szám

/ Nincsenek csodaváró munkanélküliek A kilencvenes évek elején a hatvani kistérség gazdasága a mélypontra zuhant. A régió koráb­bi meghatározó gyárai sorra zárták be kapuikat, a megmaradók gyökeres létszámleépítést hajtottak végre. Akkoriban a térségben a munkanélküliségi ráta meghaladta a 20 százalékot. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet. A hatvani ipari parkot az észak-magyarországi régió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági központjaként tartják számon, a térségben több ezer új munkahely létesült. A Zagyva-parti városban jelenleg a munkanélküliségi mutató nem éri el az 5 százalékot. Hogyan élték meg a térségben élők a gazdasági összeroppanást, a munkanélkülivé válást, milyenek a lehetőségek a váltásra? Minderről Bartók Mónikával, a Heves Megyei Munkaügyi Központ hatvani kirendeltségének vezetőjével beszélgettünk.- Gondolom, a kilencvenes évek elején sokan megkeresték önöket. Hogyan élték meg az emberek, hogy egyik napról a másikra mimkanélkidivé váltak?- Nehezen. Valahogy mindenki azt gondolta, hogy ilyesmi vele nem eshet meg. Korábban a mun­kanélkülivé válás errefelé is isme­retlen fogalom volt. Az emberek évtizedeken át biztonságban érezték magukat ezen a téren is, így nem csoda, hogy nehezen dolgozták fel, amikor szinte egyik napról a másikra reggel nem kel­lett munkába indulniuk. Nagyon sokan jöttek akkor hozzánk, és a legtöbben egyfajta múló állapot­nak tekintették a munkanélküli­séget. Sokan szégyellték, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és igye­keztek akkor jönni, amikor isme­rős nem láthatta meg őket. Pró­báltuk éreztetni velük, hogy nem maradtak egyedül, hogy igyek­szünk segíteni rajtuk. Akkoriban elsősorban a segélyre számítot­tak. A közös álláskeresés, a ta­nácsadás, az átképzés csak ké­sőbb vált általánossá. - Önök pszichológusok is voltak.- Valóban sokaknak volt szük­ségük lelki megerősítésre is, hogy fel tudják dolgozni a velük meg­történteket, és újra munkába tud­janak állni.- Gyanítható, hogy ez nem ment könnyen, hiszen a később megépült új gyárakban már nem a régi, hagyományos szakmák is- merőü keresték. Miként fogadták az emberek, hogy ha újra munká­hoz szeretnének jutni, akkor vál­lalniuk kell az átképzést is?- Nem ment könnyen, de las­san rájöttek, hogy a segélyezésen kívül más jellegű támogatást is kaphatnak. Például bekapcsolód­hatnak az átképzési programba. Előbb-utóbb a legtöbben rádöb­bentek, hogy csakis akkor kerül­hetnek vissza a munkaerőpiacra, ha vállalják a tanulást. Nem volt ez könnyű, jó néhányan koráb­ban nem kényszerültek tanulni. Ám végül is nagyon sokan vállal­ták az átképzés fáradalmait, és ma már egyöntetűen vallják, hogy jól tették. Ma már olyan anyukával is találkoztam, aki an­nak idején az itt Bartók Mónika: Tudják, hogy a jobb munkahelyekért versenyezni kell... FOTÓ: T. Z. M. elvégzett tanfo- NÉVJEGY lyamnak ko- ----------------------------­s zönhetően ju­tott újra mun­kához, és most pályakezdőként állástalan gyer­mekét hozza át­képzésre, mert hiszi, hogy ez­zel segíthet raj­ta.- Tehát a ki­lencvenes évek elején az embe­rek szinte ön- van. magától is el­múló állapot­nak tekintették a munkanélküli­séget, amit a segélyek révén át kell vészelni. Csak később döbbentek rá, hogy nekik is meg kell küzde­niük azért, hogy kivergődjenek a gödörből.- Sok igazság van abban, amit mond. De mivel országosan sem volt sokkal jobb a helyzet a ki­lencvenes évek elején, ezért rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy csak aktív részvételükkel javíthat­Bartók Mónika- Szegeden született, a hatva­ni Bajza József Gimnáziumban érettségizett.- 1992-től a Heves Megyei Munkaügyi Központ hatvani ki- rendeltségén dolgozik.- 2000-ben elvégzi a Pécsi Tudományegyetem személy­ügyi szervező főiskolai szakát.- 2001-től kirendeltségve­zető.- Férjezett, két gyermeke nak a szituáción. Hiába jár valaki a negyvenes vagy az ötvenes éve­iben, ha nincs megfelelő képzett­sége, akkor újra be kell ülnie az iskolapadba, ismét készülnie, majd vizsgáznia kell. Ha erre nem vállalkozik, akkor nagyon nehéz elhelyezkednie. Mi mindig igyek­szünk meggyőzni őket, hogy most ez a dolguk. Van, aki napon­ta dolgozni jár, és van, akinek na­ponta tanulnia kell. Ez is egyfajta munka. Ráadásul ez most ugyan­olyan értékes munkavégzés, mintha egy íróasztal vagy egy gép mellett dolgozna.- Melyik korosztály hajlik könnyebben az átképzésre?- Nem korosztályhoz kötött a továbbtanulásba való bekapcso­lódás. Nagyon sok fiatal kerül olyan helyzetbe, hogy nem ve­szik fel a főis­kolára, és akkor úgy gondolja, eljön átképzés­re, hogy ne tel­jen el hiába egy év sem. Nyelv­vizsgát szerez­het, számítógé­pes ismeretekre tehet szert, vagy elvégez­het valamilyen pénzügyi ügy­intézői tanfo­lyamot. Persze nem minden fi­atal gondolko­dik így. Az idő­sebbekre sem az a jellemző, hogy elzárkóznának a továbbta­nulástól. Sokan még a nyugdíj előtt is úgy vélik, önmagukat is próbára téve megmutathatják a világnak, hogy sikeresen megbir­kóznak az átképzéssel, a tovább­tanulással. Sokan az idősebb korosztályból éppen azért vesz­tik el korábbi munkahelyeiket, mivel nincs meg az újonnan el­várt képzettségi szintjük. Ezen igyekeznek segíteni. A legtöbb­ször a számítógépes ismeretek hiánya okoz gondot. Ma már az ötveneseknek is rá kell jönniük, a komputerek ismerete nélkül kevés az esély, hogy megtartsák munkahelyüket, vagy ha már ut­cára kerültek, akkor ismét állás­hoz jussanak. Sokan félnek a to­vábbtanulástól, de amikor bele­vágnak, rájönnek, hogy nem is olyan lehetetlen megfelelni. Ké­sőbb jó néhányan mondják, hogy a tanulással sokkal fiata- labbnak érzik magukat. Ilyen ve- tülete is van az átképzésnek.- Miként tapasztalja: a tovább­tanulás szempontjából ma rugal­masabbak az emberek, mint-öt­hat évvel korábban?- Igen. Mára már elmúlt a cso­davárás, ma már kevesen hiszik, hogy valaki helyettük keres majd munkát. Ma már nincsenek olyan illúzióik, hogy valaki tálcán kínál­ja nekik a jobbnál jobb állásokat. A legtöbben már saját maguk is keresik az átképzési lehetősége­ket, a tanfolyamokat. Tudják, hogy a jobb munkahelyekért ver­senyezni kell, és sikerre csakis megfelelő felkészültséggel lehet számítani. Amit ma már a fiatalok megtanulnak az iskolapadban, azt a harmincas-negyvenes kor­osztály csak továbbképzésen kap­hatja meg. De vállalnia kell a fá­radságot, ha a fiatalabbakkal szemben egyenlő eséllyel akarja megpályázni az adott munkahe­lyet. Nem előny, ha valaki már nem olyan fiatal, de nem is hát­rány, ha az illető a képzés terén is pótolta lemaradását.- Az utóbbi években már a tér­ségben is megjelentek a nagyberu­házók, több ezer új munkahely lé­tesült. Elégedettek voltak a mun­kaerőpiaccal? Azt kapták, amit vártak?- A visszajelzések szerint elé­gedettek voltak. A legújabb beru­házók már eljönnek a munkaügyi központba tájékozódni, hogy mi­lyen a kínálat. Elsősorban a város­ban, valamint a kistérségben élőkre számítanak, és csak akkor fordulnak távolabbi - budapesti, gyöngyösi, jászberényi - közvetí­tőkhöz, ha itt nincs elég jelentke­ző.- A kilencvenes évek közepén még a munkát keresők voltak többségben. Mára változott a hely­zet?- Valóban fordult a kocka. Aki például szalag mellett akar dol­gozni, az több cég között is vá­laszthat. Ma már versengenek a nagyobb cégek az ilyen munka­erőért.- Az utóbbi időben több állás­börzét is rendeztek. Milyen ered­ménnyel?- Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók részéről pozitív visszajelzéseket kaptunk. Ilyen­kor a térség valamennyi nagyobb munkáltatója eljön, így a potenci­ális munkavállaló több cégnél is érdeklődhet, hogy mit várnak tő­le, és ezért milyen fizetségre szá­míthat. Nemcsak az állástalanok jönnek el a börzére, hanem azok is, akik különböző okok miatt vál­toztatni szeretnének.- Melyek most a keresett szak­mák?- Most a fémipari szakmákban mutatkozik hiány. Nagyon kere­sik a fémmegmunkálókat, de nin­csenek. Mi is indítottunk volna át­képzést ezekben a szakmákban, de nem volt jelentkező. Pedig tel­jes mértékben vállaltuk volna a képzés költségét, mégsem akadt érdeklődő, pedig nagyon sok fia­tallal személyesen is elbeszélget­tünk. Úgy tűnik, ma már nem vonzó esztergályosnak vagy he­gesztőnek tanulni. Én azt látom, hogy az ifjabbak körében a köny- nyű, tiszta és sok pénzt hozó munka a vonzó. A fémmegmun­kálók sajnos nincsenek megfele­lően megfizetve, ráadásul úgy tudják, hogy ezek sok piszokkal járó szakmák. Pedig ma már a modern esztergapadok számító- gépes vezérlésűek. Legtöbbjük csak a szüleitől hallott valamit a fémmegmunkálásról, és húsz-hu­szonöt évvel ezelőtt másképpen festett ez a szakma. Ezért lenne szükség a gyakoribb gyárlátoga­tásra. A pályaválasztás előtt el kellene vinni őket az üzemekbe, hogy közelebbről is megismer­kedhessenek egy-egy szakmával. Mi az állásbörzéken, a szakmai fórumokon gyárlátogatást is a programba iktattunk, és akkor derült ki, hogy nagyon sok fiatal­nak fogalma sincs, milyen a gya­korlatban a fémmegmunkálás.- Megtörténhet, hogy néhány év múlva már lasszóval fogják az esztergályosokat és a hegesztőket?- En bízom benne, hogy vál­tozni fog a helyzet, és a megfelelő információ átadásával ismét von­zóvá lehet tenni ezeket a szakmá­kat.- Néhány év múlva belépünk az Európai Unióba. A vészjóslók azt rebesgetik, hogy a magyar szakemberek Nyugaton vállalnak majd munkát.- Én nem hiszem, hogy sokan elvándorolnának. Nálunk még nem jellemző a munkaerő mobi­litása, az emberek az ország egyik részéből a másikba is ne­hezen költöznek át. Nálunk há­zat vesznek vagy építenek, job­ban kötődnek az adott település­hez. Azt várják, hogy a munka­helyek jöjjenek hozzájuk. Uniós tagként meglesz a lehetőség arra, hogy útra keljenek és máshol ta­láljanak jobban fizető munkahe­lyeket, de nem hiszem, hogy so­kan élnek majd ezzel a lehető­séggel. TOMPA Z. MIHÁLY SIKE SÁNDOR A kispályás A véletlenek egybeesése hozta, hogy szinte azonos időben volt módunk beleolvasni két különféle korból és eltérő nemű embertől szár­mazó levélbe. Mi több, az is a különbségek közé sorolható, hogy a gondosan megfogalmazott és kézzel pa­pírra vetett iratok közül az egyik az alkotói képzelet szülötte. (Ne gondolja persze az olvasó, hogy titkokat sértünk, amikor meg­osztjuk ezeknek a leveleknek a tartalmát a széles nyilvánosság­gal: több tízezer példányban olvashatók más helyeken is.) „Kedves Kisasszony! Remélem, nem zavarom soraimmal, de bajban vagyok, nem tudom, mit csináljak, és ezért bátorkodom terhelni. En igazán nem akartam semmi rosszat, és az újságokban biztos látta a Kisasszony, hogy gyilkosságról írnak, de tessék elhinni: igazán nem én csináltam... De van egy barátja Bednek, aki olyan he­lyen dolgozik, ahol ezeket az újfajta szereket meg szérumokat csinálják. Igazságszérum. Már biztosan tetszett róla az újságban olvasni, aki beveszi, muszáj neki az igazat mondani, ha tetszik, ha nem... Gladys Martin" A fentebb közkinccsé tett soroknak sajátos koreográfiája van. Előbb a jóindulatot remélő és megható mentegetőzés, amivel a címzettet kívánja biztosítani a feladó - aki egy együgyű szoba­lány valahol a múlt század elejének Angliájában - arról, hogy nem tehetett mást, mint hogy Miss Marple-hez forduü, segítséget remélve. Bajban van ugyanis, elhagyta szerencsecsillaga, min­den ellene fordult. A kellő alapozást követően aztán következik a sejtelmes fordulat. Titkos szerek említtetnek, egy rejtélyes barát, és az igazság kérlelhetetlen pillanatának eljövetele. A másik levél nyelvezete viszont kiműveü emberfőre, ugyan­akkor számító egyénre vall: „Tudja, még Demeter úr idején elég sok mindenről hallottam, szereztem tudomást. Sok értékes információ birtokában vagyok. Persze, én ezeket nem osztanám meg senkivel, csak hát nincs munkám, a pénzem is fogy, úgyhogy a következő ajánlatot teszem Önnek: Én semmilyen fontos és bizalmas informádót nem szol­gáltatok sem a politikusok, sem a sajtó részére, amennyiben Ön 30 napon belül egy jól fizető munkát szerez nekem, vagy 30 na­pon belül kapok 3 miüió forint hallgatási pénzt... Miután intelli­gens emberek vagyunk, szerintem biztos meg tudunk egyezni. ’’ A párhuzamok sokasága adódik már első ránézésre is, legye­nek bár a különbségek szembeszökőek. A szálak abban a gon­dolatban futnak össze, hogy két hányatott sorsú, szerencsétlen ember megoldást keres, amihez segítségért folyamodik ahhoz a személyhez, akitől a támaszt leginkább várhatja Közös még a gondosan megkomponált iratokban, hogy mindkét levél egy bűnügyi történet része, amennyiben az egyik egy Agatha Christie-regényből való, a másikban pedig a minap tett feljelen­tést a Miniszterelnöki Hivatal a Budapesti Rendőr-főkapitánysá­gon B. Gergely, a levél írója ellen. B. amúgy Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító egykori tárca nélküü miniszter sajtókommunikációs ügyintézője volt egészen a kormányváltásig. Az ősszel jutott arra az elhatározásra, hogy egy kézzel írott levélben keresse meg a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának vezetőjét. A „segélykérő" üzenetben arról értekezett, hogy Demeter Ervin mellett betöltött funkciója révén olyan bizalmas információk bir­tokába jutott, amelynek nyilvánosságra hozatalával a Medgyessy-kormányt kompromittálhatja. Hogy az egykori sajtós kendőzetlenül közölt szándéka komoly, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a november 15-én elektronikus formában is el­küldött üzenet, amely szinte szó szerint megismétli a „kérést". (A feljelentés alapján persze arra kell következtessünk, hogy a címzett inkább értékelte a tényállást zsarolásnak, semmint munkahelykereső egyedi aktusnak.) Ami Gladys Martint illeti: egy nejlonharisnyával fojtotta meg az a férfi, akit ő Bériként ismert. A saját ostobaságának lett az áldozata. B.-nek ilyen végtől nem kell tartania. Különben meg: a hallgatási pénz nem egy elvetélt gondolat. Csak épp a nagypá­lyások ezt más tétben játsszák. Hír(telen)kék... Élénk sajtóvita alakult ki hazánkban arról, hogy merre tart ma az egész honi egészségügyre jellemző, a beteg és az orvos kapcsolatát meghatározó hálapénz. Egyszerű: Kisbérből Nagysápba.... •k Az amerikai Utah állambeli Denver egyetemének drámatagozatá­ról távoznia kellett annak a színihallgatónak, aki vallási meggyőző­dése miatt nem volt hajlandó káromkodni a világot jelentő deszká­kon. Azt meg nem tudta kimondani, hogy: „Azt a kaporszakódlú terem- buráját...!’’ * A kulturális minisztérium illetékeseinek közlése szerint a szakmai kuratórium két héten belül elbírálja a vezetői pályázatra beérkezett dolgozatokat, s így rövidesen igazgatót kaphat az állami dalszínház. Addig az Operaház fantomja irányít... * A franciaországi fürdőhelyen, La Grande-Motte-ban negyven euro büntetést kell fizetnie annak, aki póló vagy bikinifelső nélkül mutat­kozik közterületen. A gólyája is rámegy... •k Az elmúlt év hasonló időszakához képest - mint a KSH legújabb felméréséből kiderül - örvendetesen emelkedett a házasságkötések száma, ennek ellenére kevesebb gyermek született hazánkban. Nyugi, előbb-utóbb megtérül a melegágyi befektetés... ! (szilvás)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom