Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)
2002-12-27 / 302. szám
G Y Ö N G Y Ö S K Ö R Z ETE 9. OLDAL jm 2002. December 27., péntek E S Ne csak a csomagot, magadat is add! A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyöngyösi csoportja több, mint egy évtizedes fennállása alatt számtalanszor bizonyította már segítő szándékát, évek óta hagyomány a szervezetnél, hogy vendégül látják, megajándékozzák a szociálisan rászorulókat, az elesetteket, a gyámolítást igénylőket. Idén két alkalommal is szerveztek ünnepséget, mindkettőt a Ferences rendházban. Elsőként a nagycsaládosokat várták a műsoros estre. A meghitt közös ünneplésről az Almásy Pál Mezőgazdasági Szakképző Intézet növendékei gondoskodtak, akik igen színvonalas, megindító irodalmi és zenés ösz- szeállítással kedveskedtek a megjelent mintegy 25 népes családnak. Mint dr.' Wiltnemé Molnár Erzsébet, a gyöngyösi máltai csoport vezetője elmondta: lehetőségeik szerint igyekeznek teljessé tenni az ünnepet, ám arra nincs módjuk, hogy minden érintettet meghívjanak. Ezért már évek óta azt a gyakorlatot követik, hogy egy-egy városrész lakóit invitálják az ünnepA gyöngyösi általános iskolák kórusai a Kolping Házban adtak ünnepi hangversenyt Hován Ágoston rendházfőnök arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a karácsony „önmagunk adásának ünnepe", hiszen a Megváltó példája is ezt hirdeti: Isten Gulyás, „Magda módra". Egy bölcs mondás szerint, aki enned ad, az szeret téged FOTÓ: BÁROK ANDRÁS ségre. A nagycsaládosok a műsor és a vendéglátás mellett egy-egy tartós élelmiszerekből összeállított csomagot, valamint egy német alapítvány segítségével egyéb meglepetés-ajándékokat vihettek haza. Hasonló „felkészüléssel” várták másnap a hajléktalanokat, valamint a családok átmeneti otthonának lakóit és a nehéz sorban, szegénységben élőket. Őket szintén az almásys diákok köszöntötték. A Máltai Szeretetszolgálat meleg vacsorával várta a meghívottakat, s természetesen ezúttal sem maradhattak el az élelmiszercsomagok. mindannyiunkat megajándékozta önmagával. S bár mire e sorok megjelennek, már túl vagyunk az ünnepen, az ajándékozáson, talán mégsem hiábavaló felidézni a ferences atya mondatát: ne csak a csomagot add, hanem önmagadat...! E gondolat aligha „csak” karácsonykor időszerű, sokkal inkább követendő a hétköznapokon is. Vendégek és vendéglátók Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának lakói igen mozgalmas napokat élhettek át, hiszen több rendezvénynek is vendégei, illetve házigazdái voltak. A gondozottak szüleik körében készülődtek az ünnepi alkalmakra, így például a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola programjára. Az oktatási intézmény már hosszabb ideje támogatja az otthont, a tartós és tartalmas kapcsolat jegyében idén meghívták magukhoz az ÉNO lakóit.. Akik szívesen tettek eleget az invitálásnak, s nem is érkeztek üres kézzel: maguk készítette ajándékokat, s egy igazán barátságos betlehemes műsort vittek meglepetésként. Amit a vendéglátók természetesen viszonoztak, meleg szeretettel éppúgy, mint finom falatokkal és a fa alá való ajándékokkal. A Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezete szintén megajándékozta - ugyancsak nem első alkalommal - az otthon gondozottait, akik ezúttal házigazdaként köszönhették meg a figyelmet és a törődést, ami egyébként nem csak az ünnepen, de az év egyéb időszakaiban is kijut nekik a vöröskeresztes szervezettől. Komfort és törődés A Biztonság és Komfort Kht. mátrafüredi idősek otthonában „összekötötték” a karácsonyt a Mikulással. A tavaly megnyitott, emelt szintű szolgáltatást nyújtó otthon lakói családias ünnepségre gyűltek össze, ahol az ajándékozás mellett a meghitt beszélgetésre éppúgy alkalom nyílott, mint a közös önfeledt szórakozásra. A szépkorúak közös ünnepét már hagyományosnak tekinthetjük, hiszen tavaly is rendeztek hasonló programot. Igaz, idén már népesebb közösség ünnepelt a széJövőre, ugyanitt ~T7edves Olvasók! Talán már megszokták, reméljük, meg is ked- rC vélték, hogy ezen az oldalon kéthetente találkozhatnak JL \„Gyöngyös és körzete” összeállításunkkal. Reméljük, az új esztendőben is szívesen és sokan olvassák majd a városról és környékéről itt megjelenő írásainkat. Mint ahogy természetesen a hét összes többi napján is örömmel vesszük a figyelmüket, érdeklődésüket éppúgy, mint ötleteiket, javaslataikat és észrevételeiket. Szokásunktól eltérően ezúttal nem afféle év végi összegzést kínálunk Önöknek, inkább csak az épp, hogy eltelt ünnepre, illetve az azt megelőző napokra pillantunk vissza. Hiszen nagyon sok karácsonyi esemény történt a Mátraalján, ezen belül Gyöngyösön, amelyek mindegyikéről a másnapi újságban lehetetlen lett volna beszámolni. Úgy gondoljuk, összeállításunkkal sikerül egy kicsit „visszalopni" az ünnepvárás hangulatát, abban a reményben, hogy mindez talán hozzásegíthet, hogy az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban is igyekezzünk odafigyelni egymásra, szeretteinkre, ismerőseinkre és ismeretlen honfitársainkra egyaránt. Mert bár elmúlt karácsony, még a fenyő (és a bejgli) illata lengi be ezeket a napokat. Azt kívánjuk Önöknek és magunknak egyaránt, hogy ez a hangulat tartson ki egészen jövő ilyenkorig. Többen a reményben kíván további kellemes, pihenéssel töltött napokat, a következő időkre pedig erőt és türelmet, békessé- í -igét és megértést az oldal szerkesztője: ______ S UHA PETER FOTO: SUHA PETER pen feldíszített ebédlőben és társalgóban, hiszen az eltelt időben mind többen választották lakóhelyüknek a gyönyörű környezetben fekvő, egykori szállodából kialakított füredi otthont. Muzsika és szeretet A Kolping Házban a város iskoláinak gyermekkarai köszöntötték közös hangversennyel az ünnepet és persze a népes hallgatóságot. Holló Vilmos, az intézmény vezetője úgy fogalmazott: a legszebb és legértékesebb ajándék, amit a gyerekek hoztak, hiszen a zenei élvezeten túl a hangverseny megmutatja azt a gondos törődést, adni akarást és - tudást, ami a koncertre készülve áthatotta az együtteseket. A programban az Egressy Béni Általános Iskola nagykórusa, az Arany János Általános Iskola növendékei, a Felsővárosi Általános Iskola énekesei, valamint a több intézmény tanulóiból álló Gyöngyösi Gyermekkar lépett színpadra. A műsorban közreműködtek a Pátzay János Zeneiskola növendékei és tanárai is. Ünnepi gulyás Dr. Magda Sándor, a térség országgyűlési képviselője tevőlegesen is kivette részét az ünnepi adományozásból. A hajléktalanok számára két alkalommal is ebédosztást rendezett, szenteste napján, illetve az azt megelőző szombaton. Talán a tavaszt, s az akkori eseményeket idézendő „Gyöngyösi gulyás, Magda módra” volt a menü. A honatya nem csak a város elesettjeire gondolt, hiszen a Felső-Mátrában lévő településekre is ellátogattak az ebédosztók, ahol szintén a rászorulókat keresték fel. A képviselő saját költségén vállalt segítő akciójához a Detki Keksz Kft. is hozzájárult, támogatóként. Tea, bor, sütemény A Mátra Lions Club szintén jótékony illetve karitatív programokat szervezett. Egyebek között a Fő téren felállított faházban meleg teát, forralt bort és süteményt kínáltak a rászorulóknak. A csoport által támogatott Vakok és Gyengénlátók Gyöngyösi Szervezetének tagjait pedig egy ünnepi műsorral ajándékozták meg. A Mátra Honvéd Kaszinóban megtartott rendezvényen a patronált egyesülethez tartozókat vendégül is látták, s ajándékutalványokkal is igyekeztek hozzájárulni a szebb ünnepükhöz. A Máltai Szeretetszolgálat a Ferences rendházban ünnepelt a rászorulókkal. A műsort az Almásy Pál Mezőgazdasági Szakképző Iskola növendékei adták. ■ Az imádság meghallgattatott. Dr. Csépány László jó pásztora a markazi híveknek FOTÓ: BÁROK ANDRÁS Jobb híveket nem is kívánhatnék” MÁRKÁZ Olyan vagyok, amilyen vagyok. Imádkozzatok, hogy olyan pap legyek, amilyennek szeretnétek. Én pedig azért imádkozom, hogy a híveim olyanok legyenek, amilyennek a legfőbb pásztor, Jézus szeretné látni, tudni az ő markazi „juhocskáit” - ezekkel a szavakkal köszöntötte híveit dr. Csépány László címzetes apát-plébános kilenc évvel ezelőtt, amikor a település papjává kinevezték. A plébános ígéretéhez híven látta el feladatát a csaknem egy évtized alatt. Becsületes és áldozatos munkáját a község lakói valamint az egyházközség hálaadó szentmisével köszönték meg, dr. Csépány László het- venötödik születésnapján.- Egy ötgyermekes földműves családban nevelkedtem. Szüleim - akik szintén mélyen vallásosak voltak - nagy áldozatok árán tudtak csak iskoláztatni. Kisgyermek korom óta tanítónak készültem, végül a soproni hadapródiskola növendékeként fejeztem be középiskolai tanulmányaimat - mondta a plébános. Bár az apát úr nem lett a hadsereg tagja, mégis katona lett, mint fogalmaz: Krisztus katonája. Annak ellenére, hogy édesanyja sírva könyörgött, ne tegye.- A szomszédok, ismerősök azzal vigasztalták édesanyámat, hogy két hét múlva úgyis visszajövök. Azóta sok két hét telt el, és én, hála az engem is kiválasztó Istennek, ma is pap vagyok. Az érettségi után olvastam az Isten atlétái című könyvet, melynek gondolatai azonnal magukkal ragadtak. Ez volt az a meghatározó élményem amikor elhatároztam, hogy én is beállók Isten atlétái közé, és pap leszek. Mint mindannyiunkat, akik ezt a hivatást választottuk, engem is egy belső hang, egy késztetés indított el ezen az úton. Fiatal felnőttként már tudatosan készült a pappá válásra, így először Egerben, majd a fővárosi Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán tanult, és itt szerzett doktorátusi címet a szentírás tudományából. Doktori értekezését Szent Pál imaélete címmel írta. Ez azért fontos, mert a későbbiekben az imádság áll minden írásának középpontjában. Dr. Csépány László a papi és a Főszentszé- ki bírói teendők mellett a kezdetektől fogva publikálta műveit. Az ő nevéhez fűződik az új Temetőkönyv, vagy a betegek imafüzete, amely tizennégy kiadást élt meg, valamint Az újjászentelés szentsége, ami a keresztel- kedés legfontosabb gondolatait tartalmazza. Társszerzője volt az új Szentségimádásnak, fő művének pedig a Párbeszéd Istennel című munkáját tekinti. Rövidebb eszmefuttatásaival, mintegy hetven novellájával az olvasó- közönség találkozhatott az Uj ember és a Keresztény élet című folyóiratokban is. Korábbi állomáshelyeire - Újfehértóra, Kunszentmártonra, Jászárokszállásra, Sajógalgócra, Áriára - is szeretettel emlékszik vissza, Márkáz mégis különleges hely a plébános számára.- Ebben a mátraaljai faluban ünnepeltem pappá szentelésem ötvenedik évfordulóját, az aranymisémet is. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki munkám során segített engem. A hívek áldozatkészségének köszönhető a toronyórák és a harangok villamosítása, az új templomtető, valamint az öreg orgona újjávarázsolása. A helybéliek megszépítették papi életem alkonyát. Jobb híveket nem kívánhatok egyetlen paptestvéremnek sem. Remélem, hogy betegségeim és öregségem ellenére továbbra is jó és munkabíró pásztoruk lehetek. JUHÁSZ MARIANNA