Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)

2002-12-24 / 299. szám

16. OLDAL 2002. December 24., kedd | SPORT TÜKÖR Kálmán kapitány hazai vizeken Tóth Kálmán 2,5 éve irányítja az izraeli férfi vízilabda-váloga­tottat FOTÓ: PILISY ELEMÉR E gyütt a család. Hogy milyen nagy örömöt jelent ez an­nak az édesanyának, aki­nek az egyik fia, menye és kis unokája az év jelentős részében egy olyan országban él, ahol szin­te mindennaposak az öngyilkos merényletek és a robbantások? Ezt igazából csak Tóth Kálmán mamája tudja. Marika nénitől jobban kevesen is várják a klarác- sonyt. „Karcsi”, a felesége Krisz­ta, kislányuk Gréta Zsófia, aztán a másik fiú Péter és kedvese Ani­kó csak ilyenkor ünnepel közö­sen. Nagy érték ez, amit kellően meg is becsülnek a Tóth-família tagjai. A vízilabdázó Kálmán és Péter nevét sokan ismerik Eger­ben, de igaz ez a honi pólós társa­dalom többségére is. Mindketten szerencsét próbáltak már külföld­ön is, így nemzetközi rutinnal bírnak, ám édesanyjuk ettől szí­vesen eltekintett volna. Persze Marika néni tudja, hogy a jobb boldogulás érdekében vettek fiai vándorbotot, azonban Iz­raeltől nagyon félti Kálmánékat. Hat éve tart a szorongás. Kálmán az első ma­gyarok egyike volt, aki - szlovák és svájci állomás­hely után -, idegenlégiós­ként szerepelt az izraeli bajnokságban. Abban a pontvadászatban, ame­lyik színvonalában ugyan jóval elmarad a honi küzdelemsorozat­tól, de az anyagi elisme­rés miatt mégis olyan le­hetőséget kínál, ami egy, a pályája csúcsán túlju­tott magyar pólós részére perspektívát jelent. Az el­ső két évben a tivoni klub színeiben lőtte a gólokat, majd Qasvulanba szer­ződött. A közel-kelet emlegetett or­szágában eltöl­tött fél tucat esz­tendő során, a kupagyőzelem mellett 10 bajno­ki és kupaezüst került a vitrinjé­be. Ezeket a fel­nőtt csapattal és az általa irányí­tott utánpótlás­gárdákkal érte el. Az egyesületi sikerek nem ma­radtak visszhang nélkül az izraeli szövetség elöljá­róinál. A barátai körében csak „Karcsiként” szólított szakem­ber 32 évesen felkérést kapott arra, hogy le­gyen a zsidó ál­lam vízilabda­válogatottjának kapitánya. Mind­ez történt 2000 márciusában. Az­óta jártak a máltai B-csoportos Európa-bajnokságon, ahol éppen csak lemaradtak a budapesti Eb-n való szereplésről, de ettől fonto­sabb, hogy tanítványaival olyan munkát végezhet, ami fokozato­san előbbre viszi az izraeli vízi- labdasportot. Teszi ezt a felnőt­tek, a 18 évesek és a 16 évesek nemzeti csapatának első embere­ként, egyben a Qusvulun játékos- edzőjeként. Szakmailag tehát semmi gond. De milyen árat kell ezért fizetni, mennyire lehetnek nyugodtak a hétköznapok, kell-e félni az utazások során, vagy egy­szerűen csak akkor, ha bevásárol­ni megy az ember? Lássuk hát, milyen az izraeli életforma Tóth Kálmánék szemszögéből. Immár Egerben, a karácsonyi készülő­dés közepette.- Lehet, hogy nehéz ezt itthon­ról elfogadni, de Izraelben normá­lis élet folyik - kezdte a kapitány, akivel a régi ismeretség okán, no meg azért, mert jó ideig külsős kollégánk is volt, engedelmükkel tegeződtünk. - 2001. szeptember 11. óta tudjuk, hogy terrortáma­dás szinte mindenhol előfordul­hat, ám gondolom ismert az is, hogy az egyik legjobban védett országról van szó. A kávéházak­ba, bevásárlóközpontokba csak biztonsági emberek szűrőjén le­het bejutni, ettől függetlenül el­mehetünk pizzériába, sétálha­tunk az utcán.- Azt egyszerűen nem tudom elhinni, hogy meg lehet ezt ten ni, különösebb félsz nélkül?- A legnagyobb félelmet az je­lenti, hogy a katonasághoz behí­vott játékosaimat ne érje semmi baj. Sajnos több tragédia is tör­tént már, az elhunytak tiszteleté­re évente rendszeresen tornát is rendeznek. Nálunk azonban nin­csenek összetűzések, a mi kibu- cunk, a Rámát Johanan zárt, biz­tonságos hely. Azt kell még róla tudni, hogy a Szentföldön mint­egy 250 ilyen közösségi forma működik, és a miénk azon két tu­cat közé tartozik, amelyik, - hála a műanyaggyárának -, virágzó­nak mondható. A merényletek el­leni védekezésre, az itteni válság megoldására egyébként szerin­tem a kibuc adja meg a választ. Az ottani szeretet lehet a kulcs, persze csak akkor, ha ezt komo­lyan is veszik.- A rátok való felügyelést a külföldi utak idején is komolyan veszik?- Akkor csak igazán. Mondok rá példát. Mielőtt Svédországba repültünk, négy biztonsági ember már néhány nappal az érkezés előtt ellenőrzött a helyszínen mindent. Mivel a skandináv ál­lamban sok arab él, fokozott elő­készületekre volt szükség. Az iz­raeli testőrökhöz mindig csatlako­zik 4-5 helyi személy is, velük még teljesebb a védelem. A bu­szunk előtt állandóan rendőrautó haladt, de engem is legalább ket­ten követtek, ha a szállodából ki­léptem. Ez fe­szélyez is, de nincs mit tenni, már megszok­tam. »- Térjünk is át inkább a szakmára. Mi­lyen helyet fog­lal el az izraeli sportéletben a vízilabda?- Elsősorban a kosárlabda és a foci jelenti a sportot, az ösz- szes többi csak utánuk követ­kezik. Összes­ségében azon­ban az emberek szeretik a spor­tot. A baj az, hogy a pólónak igazából nincs tradíciója. A feltételek azon­ban mindenben adottak. A válo­gatottal 50 méteres olimpiai uszodában gyakorolhatunk, el tudunk menni edzőtáborozni, legutóbb például Lengyelor­szágban voltunk egy felkészülé­si tornán. Az embereket a baj­noki és kupadöntők vonzzák igazán, 1000-1500 fő látogat ki a finálékra.- A játékosok fogékonyak az újra?- Nagyon élvezem a velük való munkát. Tehetséges nemzetről van szó, melynek tagjai jó szinten tudják azt végrehajtani, ami a kí­vánalom.- Mégis mi a tipped, mikor léphettek jelentősen előre?- Előbb a klubcsapatról szól­nék. Nem az enyém a legjobb ke­A Tóth család szeme fénye: Gréta Zsófia puskaporos hordóként is Fő az elővigyázatosság, de az utcákon nyugodtan lehet sétálni, a kávézók békések ret a ligában, de hajtós gárda, amelyik évről évre erősödik. Na­gyot lendített rajtunk Petik Attila érkezése, akitől a nálunk eltöltött 2 hónap alatt rengeteget tanultak a helyiek. Mindesetre azt tudjuk tartani, hogy valamelyik honi fi­náléba bejussunk, ettől többet, a nemzetközi fronton való helytál­lást viszont egyelőre nem várha­tunk. Válogatott szinten a legna­gyobb problémát az okozza, hogy a 18 éves kor elérésekor bevonul­nak a hadseregbe a fiata­lok. Ők elsősorban véde­ni akarják a hazát és szá­mukra másodlagos a sport. Ötből jó, ha egy visszatér sportolónak. A katonaidő a férfiaknak 3, a nőknek 2 év, és ez köte­lező. Szinte minden kis­gyerek pilóta szeretne lenni, náluk ezt nagyobb dolognak tartják, mintha sportoló lenne az ember. Nekem az egyik játéko­som például a komman­dós csoport vezetője, a többiek közül említhetek egy orosz bevándorlót, 3 Amerikában tanuló diá­kot és egy Franciaország­ban pólózó védőm is van.- A kommunikálás milyen nyelven folyik?- Először angolul tár­salogtunk, majd később megtanultam héberül.- Nem kerülhetem meg a témát, mert a szakmai kihívás mellett legalább annyira fontos lehet, hogy mennyi az a pénz, amiért érdemes a válságövezetben tevé­kenykedni?- Semmiképpen sem keresek többet, mint a pesti élcsapatoknál dolgozó edzők. Az anyagiakon túl azonban én úgy gondolom, hogy egy idegen nemzet szövetségi ka­pitányának lenni nagy dolog. Mi­vel én fiatalon, 32 évesen betölt- hettem ezt a tisztséget, már eddig is olyan tapasztalatra tettem szert, ami sokaknak csak idősebb kor­ban adatik meg. A nemzetközi tornákon engem Young coach- nak, fiatal edzőnek hívnak, de ez inkább pozitívumként említhető. ♦ Távol a hazától, idegen nép között, mi tartja benned az erőt, mi motivál a munkád során?- Az feltétlenül az élre kívánko­zik, hogy a kislányom Gréta Zsó­fia és a feleségem Kriszta, ha csak egy mód van rá mindig velem van Izraelben. Nélkülük egészen biz­tos, hogy nem vállalnék munkát. A másik, a sportág iránti maximá­lis tisztelet, a vízüabdázás szere- tete. Mi még harcoltunk a sportál­lásért, meg kellett küzdeni a he­lyünkért. A maiakat sokkal több impulzus éri, mások a hatások és a hozzáállás. Én minden meccset ünnepnek tartok. Ennek megfele­lően is készülök, a fejben való hangolódástól kezdve a borotvál­kozáson át mindenben. Szeretek győzni és erre tanítom a játékosa­imat is. Egykor nagyapám mond­ta mindig, hogy kicsit álmodni mindenki tud, de csak nagyot ér­demes. Hát így vagyok ezzel én is.- Arról még nem álmodtál, hogy az egri OB I-es csapat kis- padján ülsz?- Amennyiben erkölcsileg és szakmailag is megfelelőnek talál­nak, remélem egyszer lehetőséget kapok.- Ez nagyon diplomatikus vá­lasz volt.- Lehet, azonban ezt tényleg így is gondolom.- Addig is marad a Szentföld.- A szerződésem 2003. decem­ber 31-ig szól, ezt szeretném kitöl­teni. A 18 évesekből álló csapa­tom tehetséges srácokból tevődik össze, amennyiben a sorsolás úgy hozza, jó lenne velük kijutni az isztambuli ifjúsági Európa-baj- nokságra.- Most viszont következhet a fenyődíszítés.- Igen, no meg az ajándékozás és a finom hazai étkek. Nagy sza­vakat nem akarok használni, de van már benne tapasztalatom, hidd el: karácsonykor családi kör­ben itthon lenni az egyik legjobb dolog a világon. Kérdezd meg er­ről az anyut! BÓDI CSABA SZUPEREXPRESSZ HÓEKEVÁSÁR, akciós! I: 70/311-9538 A z egykori történet szerint, az általános iskola felső tagozatos tanulói először meglepetten, majd gyermeki örömmel vették, amikor az igazgató bácsi a téli szünethez köze­ledve kihirdette: a két ünnep között sem lesz zárva az intézet kapuja. Lelkesedést az keltett, hogy a direktor játékra hívta mindazokat, akik megunták a szánkó­zást a templom melletti lejtőn, esetleg a kálvária másik oldalán, vagy mindezek­től függetlenül jobbnak tartják a nyolca­dikosok nagytermében malmozással, pingpongozással, esetleg sakkozással töl­teni az időt. Nem árt az sem, ha az érke­ző hoz majd magával egy-két darab tűzi­fát, takarékoskodni kell ugyanis a kész­lettel, messze még a tavasz - indokolt a hajdani leventeoktató. Józsika minden játékot nagyon szere­tett, de a fülét akkor leginkább a sakko­zás lehetősége ütötte meg. Mindig csodál­kozva nézte a művelődési házban, amint komoly felnőttek órákat görnyednek a táblák fölött, s körülveszik őket akibicek. Ő maga még csak nagyon elemi szinten gyakorolta ezt a szellemi sportot. Készlete az osztályból csak Gyurinak volt, náluk bármikor lehetett játszani, de ő aztán mindenkit alaposan elvert, a legtöbb ri­válisát susztermattal tette harcképtelen­né. Ami a legendás készletet illeti, via­szos vászon kockás asztalterítő szolgálta a mezőt. A világos gyalogokat keskeny lécből fűrészelték egyformára, a sötétek első sora apró szén­darabkákból állt össze. A tiszteket Gyuri nagyapja faragta fából, a sötét bábuk fe­kete vízfestéktől kapták foltos színüket, a világosak a fa természetes színét viselték. Gyakran adódott, hogy mire az idegen egyáltalán megismerte a figurákat, már kapta is a mattot, lehetett ismét kezdés­hez sorakozni. Józsikának nem vették kedvé a kudar­cok, a vereségek ellenére megszerette a sakkozást. Egyre hosszabbak lettek a játsz­mák, Gyuri sem villogott már annyira, mert a kitartó ellenfél is mind jobban ve­zette a seregé. Az állandó délutáni prog­ram oda fajult, hogy a kéjó barát rendre megfeledkezett a leckéről, este aztán össze­csapta a házi feladatot. Az elmaradozás, a késői hazaérkezés miatt nem ritkán kellett Józsikának rövidebb és hosszabb időket Józsika Jézuskáia tölteni a konyha sarkában, a fal felé for­dulva. Ott gondolkozhatott a jövőjéről, a sakkozás és a tanulás rendjéről. Az egyik este Józsika apukája elérke­zettnek látta az időt arra, hogy elbeszél­gessenek csemetéjével. A szülő jól érzékel­te, tizenéves gyermeke bolondulásig, sőt fülig szerelmes a sakkba, ami szinte min­den figyelmét elvonja az iskolai munká­tól. Bár neki soha fogalma nem volt a já­ték lényegéől, azt élete végéig nem feled­te, hogy hadifogolyként a barakkban tár­sai sokat éjszakáztak a maguk készítette táblák fölött. A szenvedély, a varázs, a re- váns nem hagyta nyugton a rabokat, pe­dig másnap a bányába szólította őket a robot. Erre is gondolva viseltetett türelem­mel fia iránt a megértő szülő, és jutottak végül közös nevezőre apa és gyermeke. A paktum lényege, hogy hármasnál rossz­abb jegy nem lehet a félévi értesítőben, s ezt Józsika garantál­va, naponta legalább egy órát sakkozhat Gyurival. Esetleg bár­ki mással, hiszen azon az egy „szerencsétlen" készleten úgy lett egyre népszerűbb a játék a srácok kö­rében, ahogy rövidültek a novemberi na­pok. A sötétben már nem lehetett focizni még az iskola udvarán sem, pedig oda vi­szonylag jól kiszűrődtek az osztálytermek és a folyosók fényei, a nagy ablakokon keresztül. Karácsony közeledtével Józsika dédel­getett vágya lett ajándékul egy igazi sakk­táblát kapni, gyárilag készített figurák­kal, de ki nem ejtette a száján, hogy azt kérjen a Jézuskától. Munkálkodott benne a legalább közepes iskolai forma megőr­zése, noha egyre bizakodóbb volt a de­cemberi osztályzatok alapján. így érkezett el annale híre Józsikához, hogy az iskolában lehet majd sakkozni a téli szünetben. Az elnyűtt, de mégis „úri” készleteket a sportkör kölcsönözte a tanulóknak, azokkal játszani más lesz majd, mint a Gyuri készletén. Józsika már szinte jobban várta az ünnepek kö­zötti napokat, mint az esetleges karácso­nyi ajándékot. Amikor azonban szentes­te a feldíszített fa alatt meglátta a bar­nás színezetű, de egyértelműen kockás dobozt, elnémult a csodálkozástól. Elő­ször csak nézte, nem mert hozzányúlni, megvárta amíg a testvére megtalálja azt, ami leginkább az övé lehet. Elérkezett a valóság pillanata. Józsika kihúzta az ágak alól a sakktáblát. Kinyitotta, s ben­ne ott hevertek a fényesre lakkozott figu­rák, amelyek a legszebbek és a legin­kább irigylésre méltóak voltak a téli szü­net napjaiban. A z egykori történet szerint min­denki legalább egy „meccset”, feltétlen azzal akart játszani. FESZTBAUM BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom