Heves Megyei Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-23 / 273. szám
10. OLDAL 2002. November 23., szombat HÍRLAP MAGAZIN Ákos és Rudolf születése között, huszonhat évvel ezelőtt csupán néhány perc telt el. Aztán, mint az ikertestvérek általában, ők is elválaszthatatlannak bizonyultak, mindent együtt csináltak, mindenhová együtt mentek. Ketten ültek azon a ki- világítatlan biciklin is, amelyet október 28-án este 6 órakor későn vett észre az autóvezető. A kertjében dolgozik Farkas Ernő, amikor megállunk Bükkszent- mártonban a házuk előtt. Három hete temette el fiait. Fájdalmában osztozva nehezen találjuk a szavakat. De a megtört férfi szinte megkönnyebbül, hogy félbe hagyhatja az ásást.- Higgyék el, nagyon nehezen megy most a munka. Alig van erőm hozzá - mondja lehajtott fejjel, miközben kitárja előttünk a kaput. - A fiúkkal együtt szoktuk felásni, ilyenkor ősszel a földet, aztán tavasszal közösen ültettünk bele mindent, ami a konyhára kell. Krumplit, káposztát, még kukoricát is a tyúkoknak. Szegény emberek vagyunk, nincs munkánk, ebből élünk. Az idegen hangokra kijön a házból a felesége, Marika is, mosogatóvizes kezét fekete ruhájába törölgetve nyújtja felénk. Szomorú arcát látva még kínosabban érezzük magunkat, mint a legelején. Hogyan kérdezgethetnénk egy édesanyát a fiairól, azok korai, szörnyű halála után? Az asszony önmagától kezd beszélni róluk. Hogy milyen jó gyerekei voltak, s hogy milyen iszonyatos szívfájdalmat érez, amióta nincsenek. Itt a temető, közvetlenül a kertjükből átsétálhatunk, kéri, nézzük meg a sírjukat. Ahogy bandukolunk, csaknem szótlanul, egy idős néni Marika felé int, s mély együttérzéséről biztosítja.- Szeretnek bennünket az emberek, a fiaimat is szerették - jegyzi meg Farkasné. - Szívesen segítettek bárkinek. Nagyon szegények vagyunk, mégis boldog voltam, amikor láttam a hat fiamat. Ákosék voltak a legkisebbek. Nagyon szerettünk volna egy kislányt még a negyedik gyerek után. Kislányt nem adott nekem az Isten, de kaptam helyette két kisfiút. És most mind a kettőt elvette tőlem. Úgy érzem, mintha kiszakadt volna belőlem valami, mintha a másik négy gyerekem se lenne már meg. Olyan nagyon fáj... A két fakereszt - rajtuk a felirat, az egyiken Farkas Ákos, a másikon Farkas Rudolf, élt 26 évet - egészen közel áll egymáshoz, mintha nem is két síron volna. A két halmon kevés a virág.- Egyszerűen nem volt pénzünk a temetésre se - mondja végtelen szomorúsággal az édesanya.- Az önkormányzat segített rajtunk - teszi hozzá Farkas Ernő. - Kaptunk 210 ezer forintot, hogy megvehessük a koporsókat, a ruhákat és a cipőket, amiben eltemethettük a fiainkat. Azt se tudom, hogyan adjuk majd vissza ezt a sok pénzt. A szőlőbe szoktunk járni dolgozni, de most ősz van, nem kapunk munkát.- Huszonhárom éves volt az az ember, aki vezette az autót. Nekünk azt se mondták meg, hogy ki volt az - veti közbe az asszony. Nem mintha a gázolótói várná a költségek rendezését, csak úgy mondja. Mégis, szinte illetlenül vágom el a gondolatmenetét a megjegyzésemmel.- Talán nem akarták, hogy bosszút álljanak.- Hogyan állnánk bosszút? - kérdi az apa inkább csüggedten, mintsem vádlón. - Épp elég baj ez nekünk, ami történt. Élmentek biciklivel gesztenyét gyűjteni, aztán nem láthatjuk őket soha többé.- Nem volt munkájuk - magyarázza az asszony. - Hiába próbáltak elhelyezkedni, sehová se kellettek. Mert cigányok.- Hová jártak iskolába? Szakmájuk volt?- Bélapátfalván végezték el az általánost, de gyenge tanulók voltak, így nem mentek tovább.- Volt-e feleségük, születtek-e gyerekeik?- Még legények voltak.- Maradtak róluk legalább fényképek? - kérdezem, amikor visszaérünk a kertbe. Marika beszalad a házba, kihozza a bekeretezett, üveges családi tablót. Felvételek az esküvőkről, a kis unokákról, egy szép emlékű, régi, talán munkahelyi kirándulásról. Egyetlen igazolvány- kép ábrázolja, még iskoláskorából Marika naponta kilátogat fiaihoz, és beszél hozzájuk lú, barna - mondja alig-alig hallhatóan az édesanya, s közben, mintha most is érezné a tapintásukat,'összeérinti ujjait. *- Mindkét fél, a gázoló és az elgázoltak által is történt szabályszegés - közli szárazon a tényt Varga Tamás r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- és kommunikációs osztályának munkatársa. - Mert az eleve szabálytalan, hogy ketten üljenek egy biciklin. Ugyancsak szabálytalan az is, hogy a kerékpár nem volt kivilágítva. A gépkocsi vezetője pedig azzal vétett, hogy megszegte a KRESZ előírását: ajárműEgyetlen igazolványkép maradt az ikrekről Rudit. Kerek arcú, diószemű, bánatos tekintetű fiúcska. Ákosról nincs fotó. Azt mondja az édesanya, hogy a fia elosztogatta a barátainak. De, egyébként is, Rudi és Ákos olyan egyformák voltak.- Csak a hajuk színe különbözött. Az egyiké gyönyörű göndör, fekete volt, a másiké egyenes szánét mindig az adott út- és látási viszonyoknak megfelelően kell vezetni. Az ügyben büntető eljárást indított az Egri Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya, szakértők bevonásával. A célja a felelősség megállapítása. Igazságügyi és orvos szakértők véleményét várják arról, hogy észlelhette-e, s milyen távolságból észlelte a kerékpárosokat az autóvezető, valamint megtett-e mindent azért, hogy a balesetet elkerülje. Annak megállapítása is folyamatban van, hogy melyikük vezette a kerékpárt, amelyen se lámpa, se fényvisszaverő prizma nem volt. * A halálos baleset október 28-án este történt. Többen úgy vélik, nem következett volna be a tragédia, ha már meglenne az évek óta szorgalmazott kerékpárút. Ha nem lett volna az a huzavona, ami az ingatlantulajdonosok és a területet kisajátítani szándékozó, azért fizető önkormányzatok között zajlott. * Szalai György osztályvezető, Heves Megyei Közlekedési Felügyelet:- Úgy érzem, nem szabad okokozati összefüggést keresnünk abban, hogy azért történt ez a tragédia, mert egy ügyfél élt a jogorvoslati lehetőséggel. Bírósághoz is fordult, az államigazgatási eljárást meghaladóan. Az Eger és Felsőtárkány között egy 3280 méter hosszúságú útszakaszra készült el a terv. A kerékpárút burkolt felülete, külterületen 2 méteres, belterületen 2,70-es szélessége biztosítaná a biciklisták számára a biztonságos közlekedést. A tervre első ízben 2000 októberében adták ki az építési engedélyt. Akkor jogerőre is emelkedett. Hanem, mint utóbb kiderült, az önkormányzat a kisajátítás során nem tudott az összes tulajdonossal megegyezni. Egy valaki irreálisan magas árat kért a területéért. A tulajdonviszony rendezetlensége miatt a pályázatot is vissza kellett vonnia az önkormányzatnak. Ezt követően úgy döntöttek, hogy eltérnek az eredeti nyomvonaltól. Lefolytatták az államigazgatási eljárást, elkészült a módosított terv, s egy kanyarral kihagyták a megvásárolhatatlan ingatlant. A tervezett kivitelezés ideje 2002. április 15-től június 30. volt. A beruházó ezt jelölte meg. De a tulajdonos megfellebbezte az éptítési engedélyt. A másodfokú hatóság elbírálta és elutasította a panaszos fellebbezését. Ezzel egyidejűleg helybenhagyták az első fokú engedélyt. A tulajdonos pedig keresetet nyújtott be a bíróságon a másodfokú határozat ellen. Jelenleg a bírói döntésre várnak. Szalai Györgytől megtudtuk, hogy az építkezésnek nem kell le- állnia, mert az első határozat jogerős, csak a kisajátítás nem járt eredménnyel. A többi szakasz épülhet és épül is. Felsőtárkány ön- kormányzata megnyerte a pályázatot, s ebből megvalósíthatják a kivitelezést a kiegészítő önrésszel. De a vitás szakaszon nem lehet tudni, mikorra készül el a kerékpárút. Az édesapa A két önkormányzat közös beruházásának gesztora, dr. Bajzát György, Felsőtárkány polgármester elmondta, hogy három évvel ezelőtt kezdték meg az előkészületeket. Megrendelték a tervet, s megkeresték az érintett tulajdonosokat. A munka külön bonyolódott Felsőtárkány és Éger köz- igazgatási területén. Összesen csaknem negyven tulajdonossal tárgyaltak. Dr. Bajzát György hangsúlyozta, hogy mostanság már nem egyszerű magántulajdont vásárolni, mert mindenki ragaszkodik a vagyonához. Emiatt nagyon nehéz olyan beruházást megvalósítani, amely részben magántulajdont érint. Ha a külterületen elzárkózik a tulajdonos, akkor meghiúsulhat a program. (Belterületen némiképp mások a szabályok.) Épp ezért a másodszori tervezéskor kényszerűségből kikerülték annak a tulajdonosnak az ingatlanát, aki tízszeres összeget kért másokkal szemben. Ezt az egri önkormányzat nem fizethette ki. Nemcsak azért, mert jelentősen drágította a beruházást, hanem azért is, mert tisztességtelen lett volna a többiekkel szemben. A polgármester arra is kitért, hogy a tulajdonosok hozzáállása, elzárkózása mindig gondokat, késedelmet okoz, sőt a beruházás megvalósulását is veszélyeztetheti. Pedig, sajnos az élet igazolja a döntésünket: meg kell építeni a kerékpárutat. Két éve, ugyanezen a szakaszon már meghalt egy ember. (NÉGYESSY) A karékpárút épül, csak ki tudja, hogy mikorra készül el FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Az ikrek halála és a kerékpárút mlítettem már neked, hogy találkoztam azzal a nővel? - kérdi a férj. Az asszony épp a vacsora maradékát pakolgatja el az étkezőasztalról. Mielőtt visszakérdezne, hogy kivel is futott össze a párja, lapozgatni kezd az emlékeiben. De dunsztja sincs, kit képzeljen maga elé, így kénytelen közbevetni: - Melyik nővel, apukám?- A nevére én sem emlékszem - mondja a férfi -, csak tudom, hogy már meséltem neked róla.- Milyen összefüggésben? - bizonytalanodik el végképp az asszony.- Hát, hogy nem sikerült, pedig ő is benne lett volna.- Mi nem sikerült? - hüledezik a feleség, holott már sejdíti, hogy egy dugába dőlt, trófeagyűjtési akcióra célozgat ez a jómadár. Azt is gyanítja, hogy nem a napokban lehetett az eset, mert akkor, ugyebár nem kérkedne vele a párja. Ilyesmivel nem szokás előrukkolni, ha épp aktualitása van az ügynek. A férfi is csak legénykorának hőstetteit szokta alkalmasint előrángatni, bizonygatván így önmaga előtt is, hogy micsoda kan volt ő hajdanán. Az asszonyt ez sosem sértette. Valamiféle elégedettség szállta meg ilyenkor. A győztesek titkos gyönyöre. Hogy az ő, mondhatni vé- nuszi felbukkanásával egy és mindenkorra lezárult az ura zavaros múltja. Hanem ez a nő valahogy mindeddig rejtve volt. Akikről eddig szó esett, azokat minimum keresztnevükön említette a férj, majd később a feleség is, midőn egyéb vonatkozásban, valami vétkes mulasztás, példátlan disznóság kapcsán elérkezettnek látta a pillanatot, hogy egy füst alatt az ifjonti, gyalázatos tetteit is a fejére olvassa.- Mégis, ki volt az a nő? - kérdi az asz- szony, s a kíváncsiság olyannyira mar- dossa, hogy a rámolást félbeszakítva visszahuppan a székre.- A szálló presszójában szedtem fel - eleveníti fel a történteket a férj. - Akkoriban még nagyon olcsó volt. Munka után beugrottam egy sörre. És ott üldögélt a pulthál magáhyosan a nő.- Szép volt? - mereng el az asszony.- Mit számított az fiatalon, hogy szép volt-e?! - legyint a férfi. - Nő volt, és kész. Szóba elegyedtünk. Én pedig levizsgáztattam. Megkérdeztem, hogy mit szokott olvasni? De nem olvasott az semEsti történet mit. Viszont jók voltak a combjai. Tudtam, hogy nincs otthon senki, anyuék épp nyaralni voltak, a nagynénémet pedig, aki megígérte nekik, hogy átköltözik hozzánk és majd főz rám, másnapra vártam. így aztán vérszemet kaptam, hogy üres a lakás.- Mennyi idős is voltál te akkor?- Huszonnégy, esetleg huszonöt...- Édes jó Jézusom! - nyög fel az asz- szony. Egyfelől, hogy az uráról még huszonöt évesen is féltőn gondoskodni kellett, másfelől, hogy egy szakállas sztorit bányászott elő a párja. Mégsem akarja kizökkenteni gondolatmenetéből, már csak azért sem, mert furdalja a folytatás.- Mondtam a nőnek, „gyerünk haza” - mesél tovább a férj. - Nem kellett könyörögnöm neki. Azonnal kötélnek állt.- Akkor miért nem sikerült? - kerekedik el az asszony szeme, s már-már megszánja, ezt a szerencsétlen mamlaszt.- Miért nem sikerült, miért nem sikerült? - morog a férfi. - Mert, ahogy kinyitottam az ajtót, meghallottam, hogy odabenn már édesdeden horkol a nagyné- ném. Úgyhogy, mondtam a nőnek: „sajnos, nem alkalmas”.- Mire ő?- Szépen hazament.- El se kísérted? - horgad fel a jó modor a feleségben.- Nem.- Finom kis alak vagy! - rivall rá az asszony.- Akkoriban még nagymenő voltam - védekezik a férj, s révetegen megjegyzi. - Milyen érdekes, hogy amikor temettük Katit, eszembe se jutott, hogy mennyire kibabrált velem egyszer.- Még jó, hogy nem ezen lamentáltál a nagynénéd sírja mellett! Belátva azonban, hogy a beszélgetésnek ezen medre sehová sem vezet, visz- szakormányozza a társalgást. - És hogyan nézett ki a nő, amikor találkoztatok?- Hogy nézett volna ki, anyukám? - felel kérdéssel a férj. - Csúnya, kövér öregasszony.- Biztos, hogy ő volt?- Még ez se biztos.- És mit mondtál neki?- Csak annyit, hogy „csókolom”.- Magáztad?- Persze.- Akkor is, amikor hazavitted?- Mondom, hogy nem vittem haza, mert otthon volt Kati.- De a lakás küszöbéig csak veled ment.- Addig velem jött - hagyja rá a férj, s olyan képet vág, mint a tejföllel jóllakott kandúr. Mintha sikerült volna az, amiért majd' fél évszázada felcsalta a nőt. NÉGYESSY ZITA
