Heves Megyei Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-16 / 267. szám

û

Betartás vagy kitartás?

Most, hogy túl vagyunk a képviseleti demokrácia játék- szabályai szerinti, a hazai közvéleményre komoly megosztó hatást gyakorló politikai, valamint a politikai marketingfogások négyévente visszatérő árapályának csúcsán, még a kevésbé elszánt mérlegkészítők sem vonhatják meg unottan a válMi történt az elmúlt egy évben velünk, mi történt ebben az országban? Értjük-e azt, ami történt? Nem a végeredményről van szó. Az mindenki számára világos és egyértelmű. (Pontosabban annak kellene lennie.

De mint láttuk, Karinthyval szólva, minden másképpen van.) A jobboldali kormányzatot felváltotta egy baloldali polgári szociál- liberális koalíció, az ' önkormányzatokban pedig úgyszintén növelte jelenlétét a baloldal. Nincs ebben semmi különös. Parlamenti és helyi szinten is működik a politikai váltógazdaság.

Jött a betartás kormánya, aki nemcsak sokat ígért (eztán minden másképpen lesz, ami nem új), hanem egyébiránt azt is, hogy az előző választási ciklusok küzdelmeinek kampányígéreteihez képest be is fogja váltani ezeket a felajánlásokat, úgyhogy a választó, fogyasztó kezében bizonyíték, és nem a puszta ígéret marad. Ez azért is újdonság, mivel emlékszünk még az 1998-as választás nyertese, a Fidesz ígéreteire — adóreform, egyszerűbb, átláthatóbb kormányzás, a korrupció és a klientúra felszámolása -, melyről a hatalomra kerülve nagylelkűen lemondtak, sőt az ellenkezőjét valósították meg annak, s az erre irányuló számonkérési kísérletekre az akkori illetékesek megrántották a vállukat, és ártatlan szemekkel jelentették ki, hogy az aztán igazán ostoba, aki a választási ígéreteket még komolyan is veszi. A reklámon se lehet behajtani, ha az ajánlott hónalj-szagtalanító készítménytől nem válunk egy csapásra szívdöglesztő szexbombává. Bizony, lett a polgárok orra alá dörgölve, a politika már csak ilyen ledér, csélcsap és hűtlen teremtés. Kacérkodik velünk, sejtet, alaptalan reményt ébreszt, hiúságunkat, vonzerőnkbe vetett magabízásunkat táplálja - aztán faképnél hagy, és még ki is oktat a saját butaságunkról.

Csakhogy a mostani szociálliberális kormányzatnak nem marad más választása, mint előremenekülni, még akkor is, ha ez az előre esetenként inkább egy helyben to- pogás, vagy visszafelé vezet. Teljesíteni a választási kampányban a realitásoktól meglehetősen messzire tévedt, elbitangolt ígéreteket is. Akárhogy elgaloppírozták magukat a küzdő felek, a teljesítés mindig a nyertes lehetősége, joga és kötelessége, s most még inkább az. Hisz ezúttal nem több és nem kevesebb forog kockán, mint egyszer és mindenkorra az eredendő bűnben leledző győztesek, a szocialisták hitele, szavahihetősége, jövője, és nem pusztán a kormányzás ígéretteljesítéstől független sikere. Az állampárti múlttal birkózó, azzal meglehetősen ambivalens viszonyban lévő — így van ezzel persze az egész társadalom is —, attól az ellenfelek folyamatos orron koppintásai miatt rókafogta csukaként elszakadni nem bíró vezető baloldali erő számára erkölcs és becsület volt ugyanis az az Achil- les-sarok, amit a jelenlegi ellenzék kampánya az első forduló után a leginkább célba vett (lejárató kampány, riogatás, kommu- nistázás, hogy prózaian írjuk körül), s próbálja azóta is az erkölcsi fensőbbség álorcája mögé rejtőzve belekényszeríteni a saját játékába ellenfelét olyan morális alapú álbotrányok kirobbantásával, amint azt Medgyessy D209-es ügye is mutatja. Más kérdés, hogy az ügynökbotrányból inkább a kormányzók kerültek ki győztesen, megerősödve, semmint az ellenzék.

Az új, magát nemzeti középnek minősítő kormány a megbékélés hangoztatásával azt mondta, hogy megtartja és jobban csinálja azt, ami jó volt, rendet teremt, megszünteti a visszaéléseket. Hogy ebben milyen sikeres lesz, az még ma nem tudható, s kérdés, hogy mennyire lesz képes ráütni a mohó kezecskékre. Viszont akkor is tény, hogy a

lukat. 2002 nem pusztán az évjárat alapján válik majd ki az eddigi 12 esztendő választási kampányainak sorából, hanem a finomhangolás látványos hiánya is elgondolkodásra késztetheti az érzékenyebb és vájtfülű választókat. Remélhetőleg azonban nem csak őket, hanem a főszereplőket is.

mányzatokért folyó mérkőzés jóval szolidabb hangnemben zajlott.

Az országgyűlési helyekért és a kormányzati hatalomért folyó öldöklő küzdelem tanulsága egyébként sajnálatosan épp az volt, hogy tisztátalan eszközökkel, valótlanságokkal, nemtelen befolyásolással, uszítással és hazug rágalmakkal sokkal inkább célt lehet érni, erre sokkal inkább vevő, érzékenyebb a választó, mint a józan, mérsékelt hangra és a valóság talaján álló észérvekre. Teljes gőzzel haladt a sejtetés, a feketepropaganda és az érzelmi revolve- rezés úthengere. Hogy végül nem kerültünk alá, s mégis inkább a józanság kerekedett fölül, azt ha puszta véletlennek nem is tekinthetjük, de az előzmények mindenesetre akkor is épp elég fe- nyegetőek.

A pártok ráérez- tek arra, hogy a nép fogékony a riogatásra. A szocialisták népszerűsége az év elején akkor lendült ki a holtpontról, amikor a kedvezménytörvény nyomán létrejött Orbán- Nastase paktum kapcsán azzal rémisztették a megrettent magyar munkavállalókat, hogy el fogja árasztani Magyarországot az olcsó román munkaerő sáskahada. Holott erről szó sem volt, amivel nyilvánvalóan az MSZP politikusai is tisztában kellett hogy legyenek, az időzítésében egyébként kampányfogásnak tekinthető törvény esetében.

A hatalom ugyanakkor folyamatosan azt igyekezett hangsúlyozni, hogy aki nem ért vele egyet, nem tartozik a támogatói közé, az kizárja magát a nemzetből, ellenség, hazaáruló. Az uralmon lévők tehát kirekesztő módon azonosították magukat a nemzettel, és meg kívánták határozni, hogy ki tartozhat bele. Jogot formáltak arra, hogy eldöntsék, ki az igazi magyar és mely ismérvek aíapján, egy füst alatt megkreálva az üldözendő ellenség képét is. Dicstelen, de igen látványos példája volt ennek a kokárda, mint nemzeti jelkép, továbbá az olimpia úgyszintén pártpropaganda-esz- közzé silányítása és öncélú felhasználása.

A sziporkázó sikerpropaganda és a gyanakvás, a megbélyegzés mérgező légkörének folyamatos élesztgetése mellett aztán az első fordulóban elszenvedett vereség hatására bevetettek minden olyan eszközt, amitől sikert, az eredmény megfordulását remélhették. Ez volt az a minden eddigi kampányt megszégyenítő, durván rágalmazó, a suttogó propagandára és a nyilvánvaló hazugságokra építő módszer, amelynek epizódjai közül a szocialisták hatalomra kerülése esetén a gyógyszerek és a gáz árának drámai megemelése még a legenyhébb tételek között szerepelt. A hatalmi pártharc és ideológia udvaribolondjai bevonultak a munkahelyekre, az iskolákba és a templomokba. Jó és rossz, igaz és hamis, hazafi és áruló fekete-fehér, sematikus párhuzamának párharcára egyszerűsödött a képlet.

A szavazatok újraszámlálása körüli hercehurca pedig egyértelmű folyománya volt a paranoiás hangulatnak, amiben az érintettek (és elvakultabb híveik) el sem tudták képzelni hatalmuk elvesztését. Sokan voltak persze rajtuk kívül is így, még a felsült közvélemény-kutatókon túl is. Az önmagába záruló logika tökéletes volt. Hisz a jó, az igaz, a valódi nemzet sosem veszíthet - csakis csalással.

Bár igent mondani még mindig nehezebben tudunk, inkább azt, hogy mit nem, épp az a demokrácia szépsége, hogy mindenkit le lehet váltani, ha az ország úgy gondolja, négy év múlva a jelenlegi hatalmat is nyugodtan elküldheti — és kezdődhet megint elölről.

KOVÁCS JÁNOS

RÉNES MARCELL

Isten fizesse meg

Furcsa demonstráció kezdődött a minap: az első magyar elektronikus tüntetés elnevezésű civil akcióhoz csatlakozók e-mail-ekben kérik Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy feltétlenül tegyen lépéseket az egyházak kiegészítő állami támogatásával kapcsolatos törvény módosítására és „a visszaélések megszüntetésére". Ez konkrétan arra utal, hogy a 2003. januártól hatályos, s még az előző, jobboldali többségű Parlament által elfogadott szabályozás értelmében az állami kiegészítést a tavalyi népszámlálás eredménye alapján kell szétosztani az egyházak között, ami pedig a tiltakozók szerint alkotmányellenes.

Az érvek a következők.

A múlt év januárjában közéleti személyiségek, vallásfelekezetek és emberi jogi szervezetek közös állásfoglalásban tiltakoztak a népszámlálási kérdőív vallási hovatartozásra vonatkozó kérdése ellen, azt ugyanis ellentétesnek találták az állam világnézeti semlegessége elvével, s attól tartottak, hogy az adatokat politikai célokra használják majd fel. Akkor az Orbán-kormány ezt a vélekedést elutasította. Ehhez képest 2001 decemberében az Országgyűlés kormánypárti többsége mégis megszavazta„ hogy az egyházaknak juttatandó egyszázalékos támogatás állami kiegészítését ne az adófelajánlók, hanem a népszámlálási adatok arányában osszák szét az egyházak között. A demonstrálók szerint e törvény sérti az állampolgárok jogát, s hátrányos megkülönböztetésben részesíti az egyházak 98 százalékát, különös tekintettel arra, hogy több egyház kifejezetten arra kérte híveit: ne válaszoljanak a vallással kapcsolatos kérdésre.

Egyébként idén október végén ugyanezen ügyben egy hasonló tartalmú nyílt levelet is kapott a kormányfő, majd „hagyományos”, azaz nem számítógépes, hanem, mondjuk úgy, utcai aláírásgyűjtés indult. Sőt, immár a nemzetközi visszhang sem hiányzik, mivel egy másfél millió európai hindut tömörítő vallási szervezet és más vallások képviselőiből álló delegáció azzal fordult a londoni magyar nagykövethez, hogy a nevükben diplomáciai úton kérje a magyar kormányt: állítsa meg az állampolgárok vallási alapon történő megkülönböztetésére, illetve a vallási kisebbségek háttérbe szorítására irányuló folyamatokat. Robert Evans londoni képviselő pedig november 7-i keltezéssel az alábbi kérdést nyújtotta be az Európai Parlamentnek: „Az Európai Unió tiszteletre és toleranciára vonatkozó elveinek tudatában, az Unióhoz való csatlakozás feltételeként fogja-e az Európai Bizottság arra késztetni Magyarország kormányát, hogy vonja vissza a törvényt?”

A tavasztól regnáló hazai szocialista-liberális hatalom valóban elvekkel kénytelen szembesülni most, ami legalább olyan kellemetlen, mint betartani az ígéreteket, vagy annak híján megmagyarázni a bizonyítványt. Annak idején tudniillik az MSZP és az SZDSZ ugyanazt hangoztatta, amit a mai tiltakozók: hogy tehát ez a dolog így, ahogy van, alkotmányellenes, gyakorlatilag egy tisztességtelen politikai gesztus az úgynevezett „történelmi” egyházak jóindulatának elnyerésére, de legyünk őszintébbek, megvásárlására. Hiszen lehet, hogy sok embert katolikusnak vagy reformátusnak kereszteltek, lehet, hogy ezt meg is mondják népszámláláskor a kérdezőbiztosnak, azonban könnyen előfordulhat, hogy ugyanezek az emberek életükben csak turistaként jártak templomban, és eszük ágában nem lenne adójukkal egy korántsem szűkölködő „történelmi” egyházat támogatni.

A váz csupaszon hever, ahogy az ideológiai álcaként szolgáló nemzeti-keresztény-mélymagyar gőz tovaröppenésekor általában szokás.

Többet osztunk nektek a közösből, mint amennyi járna, de cserébe a választáskor elvárunk egy-két eligazító imát. (Mondjuk nem is ezen múlt a zakó).

Államegyház vagy állam és egyház, demokrácia vagy félfeudális-istenbizony-királyság, itt azért olyan sokat nem szabad gondolkodni, még ha akad is, akinek nem fog tetszeni, hogy többé nem lesz első az egyenlők között.

Hír(telen)kék...

A Fidesz vezetői - miután értesültek róla, hogy a kormányfő szívesen felszólalna a párt következő, az uniós csatlakozással foglalkozó kongresszusán - némi célzattal tagfelvételi lapot küldtek a miniszter- elnöknek.

Hát, ez sem meggyes piskóta...!

k

Az egyik kanadai megyében egy szakmabeli házaspár - a már több mint húsz éve a pulpituson ülő Steve Becker és felesége - pályázott a bírói tisztségre, amit végül is a férj nyert el.

Azóta perben, haragban vannak...

k

Az országgyűlési képviselők jelentős többsége a hét közepén elfogadta a jövő évi adótörvényeket.

Adós, fizess...!

k

A román környezetvédelmi miniszter az erdélyi Sziget-hegységben zajló aranybányászat kapcsán megnyugtatóan közölte: náluk a cián nem okoz aggodalmat.

Mérget vehetnek rá...!

k

Az év első kilenc hónapjában huszonnyolcezer ember vesztette életét a pancsolt vodka miatt - mondta Gennagyíj Kulik, az orosz parlament, a duma alsóháza mezőgazdasági bizottságának elnöke.

Aztán legyintett, hogy hiába is dumálnak...

'

_________________________________________________isaurtsi

j

elenlegi hatalom kezét sokkal jobban kötik a kiélezett kampány során tett felajánlásai, mint a győztesekét bármikor a rövid magyar demokrácia történetében, azzal, hogy a nyakán maradt ez a teher, akár szamáron a fül. Saját ígéreteinek foglyává vált egy ráerőltetett álságos erkölcsi csapdában. A kormányzat azt jelzi, hogy rendületlenül betart, szavatartó, rá lehet számítani, vagyis rendesen fizeti a választási számlát (Miközben azért látható, nem teljesen van így, megpróbál a gazdasági szükségszerűségek szorításában sakkozni, eltáncolni kicsit a szűk mozgástérben.) Nyakig ül a kelepcében azonban, ha egyedül az ígéretek teljesítésének számonkérésétől félve, a népszerűPlakátok a tavaszi választási kampány idején. A hatalmi pártharc és ideológia bevonult a munkahelyekre, az iskolákba és a templomokba.

sége elvesztése miatt rettegő hatalom a sikeres kormányzást pusztán hangulatjavító és látszatintézkedésekkel lavírozva, kommunikációjában pedig a rossz emlékű Fidesz ötleteléseit és hamis tettrekészségét mutató, fölhabosított látványvilágát átvéve képzeli el. Az osztogató állam persze mindig szimpatikusabb, mint a fosztogató.

Ez azonban aligha lesz elég négy évnél többre. így mindig csak a felszínen maradásért küzd, hogy fejét a hullámok fölé emelve túléljen a tornyosuló, s népszerűtlen megoldást követelő problémák elodázásával, miközben a teljes jogú európai integráció kihívásain kívül is komoly gondok halmozódnak az országban, az egészségügy, a nagy szociális-társadalmi elosztó és újraelosztó rendszerek átalakítása, vagy a gazdaság torzulásainak kiigazítása. S rossz lelkiismerettel kell kerülnie a megszorításoknak még a látszatát is, nehogy a főbb elemeiben egyébként elkerülhetetlenül szükségszerű, ám baljós hírű Bokros-csomag képzetét idézze föl az érzékeny választókban. Vagyis egyszerre legyen szürke reálpolitikus és maradjon vonzó, a polgárokat magához édesgető vagy legalábbis el nem riasztó állami cukros bácsi. Komoly feladat, de épp ez a politika igazi lényege, művészete. Fönn a trapézon egyensúlyozni védőháló nélkül, tudva, hogy négy év múlva menthetetlenül összezúzhatja magát a mélyben. Összeegyeztetni a valódi adóreform helyetti tilitolit a távlati gondolkodással.

Ha a mostani hatalom a kényszeres betartás kormánya, akkor a mostani ellenzéket bátran nevezhetjük a kényszeres kitartás ellenzékének, amint azt a tábor vezére megfogalmazta kedvenc heti reggeli rádióműsorában, elköszönésként a történelmileg rossz emlékű „kitartás”-sal buzdítva híveit az önkormányzati választások előtt. A helyhatóságokért folytatott kevéssé öldöklő küzdelemben, úgy tűnik, a kitartás nem bizonyult elég sikeresnek. De hogy hosz- szabb távon a kitartók és kitartottak meddig tartanak ki, és ez mire lesz elég, az ma még nem látszik. Az mindenesetre tény, hogy az országnak komoly ellensúlyként nagy szüksége van a jobboldalon hiteles, mérsékelt konzervatív erőre, jobban, mint a rövid többpárti demokrácia történetében bármikor, olyan pártra, amely a társadalom centrumát képes megnyerni. Remélhetőleg erre és az ehhez szükéges személyek megtalálására az elkövetkező négy év elegendő lesz.

Az igazán heves, megosztó és gyűlöletteli elemeket felvonultató parlamenti választási küzdelmek után, amikor fontos szerep jutott az alaptalan rémhíreknek, a rágalmaknak és vádaskodásoknak, az önkor-