Heves Megyei Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-15 / 266. szám
2002. November 15., péntek MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Ügyes Öt számjegyű kártérítést kapott egy brit diák volt középiskolájától, mert megbukott az érettségin. A diák azzal érvelve nyerte meg a pert, hogy iskolája nem készítette fel őt megfelelően az érettségire. Tényleg! Minek is érettségi egy olyan diáknak, akit az élet már ilyen alaposan felkészített a küzdelemre? Akár bizonyítvány nélkül is vezethetne kurzusokat Hogyan profitálhatunk lustaságunkból? címmel. _____________________!5JU M A METSZET. Ma este fél hétkor jelentkezik a TV Eger kulturális ajánlóműsora, a Metszet. A műsor vendége Kovács István, aki a Filharmónia bérletsorozatáról és a most induló kamarakoncertekről ad előzetest. A 120 éves Agria Vegyeskar tagjai és karvezetői idézik fel a kórus múltját. A könyvajánlóban Gonda Zsigmond ajánl olvasnivalót. DIÁKUTAZÁS. A MÁV-Inform közli, hogy azok a diákok, akik még nem kapták meg igazolványukat, november 30-ig az oktatási intézmény által lepecsételt diákigazolvány-igénylőlap másolatával utazhatnak vasúton a 67,5 százalékos és a tanuló havijegy kedvezménnyel. SÉRÜLT ELŐADÓK. Hatvanban, a Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet aulájában november 16-án rendezik meg a III. Közép- és Észak-magyarországi Regionális Kulturális Találkozót, ahol Heves, Nógrád és Pest megye sérült fiataljai mutatják be műsoraikat különböző művészeti ágakban. A program 10 órakor kezdődik Érsek Zsolt polgármester köszöntőjével. VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS. A PHARE támogatásával az eddigi legátfogóbb képzési program kezdődik a jövő hónapban a magyarországi kis- és középvállalkozások fejlesztésére az ország három régiójában, köztük Eszak-Magyarországon. A képzés arra készíti fel a vállalkozókat, hogyan vegyék fel a versenyt az uniós piacon működő sikeres cégekkel. A részletes tájékoztatóra november 20-án délelőtt tíz órakor kerül sor a Megyeháza Telekessy-termében. BESZÉLGETÉS A KIESETTEKKEL. Egerben, a Művészetek Házában november 18-án este 6 órától a Big Brother-ház kiesett lakóival és pszichológusával beszélgethetnek az érdeklődők. TRAFFIPAX. Ma reggel hat órától délután két óráig a 3-as számú főúton, Gyöngyös belterületén végeznek sebesség-ellenőrzést a rend őrei. ■ A jövőről, partnereinkkel (Folytatás az 1. oldalról) Az irodavezető a találkozó fontosságát abban jelölte meg, hogy ezúttal mód nyílik megismerni az üzleti partnerek véleményét, s tájékoztatást adni számukra a több Milyennek ítéli a Heves Megyei Hírlapot összességében? gyenge 7% kiváló 2% közepes 34% Bázis: a lapot olvasók, N=248 és jobb olvasnivalót, hatásosabb hirdetési lehetőségeket tartalmazó lap terveiről. A Heves Megyei Hírlap olvasóiról, az olvasói szokásokról Lóczki Zsuzsa, az AS-M markenti- gvezetője tartott előadást. Ismertetőjéből kitűnt: az előfizetők és a vásárlók a „rólunk szól” családiassága jegyében, a naprakészség, a kikapcsolódás igényével, a friss üzleü információk, s az egyes témák bővebb tálalásának a tudatában veszik kézbe az újságot. Ennek köszönhető, hogy itt az országos lapok 7-29 százalékos olvasottságával szemben a Hírlapé 92 százalékra rúg. Ez fontos szempont a hirdetési felek számára, miután - főként a célzott reklámot illetően - a korai kézbesítéssel, s azzal, hogy a háztartások zömében „családtagnak” számít a lap, hatása hosszú távon érzékelhető. E tényt igazolta az a „bekopo- gós, illetve sétálós módszerrel” szeptemberben - 300 egri lakos körében - végzett olvasói felmérés is, amelyet a szegedi székhelyű Ask For Piac- és Közvéleménykutató végzett. A cég ügyvezetője, Németh István kifejtette: a megkérdezettek 55 százaléka jónak tartja a lapot, s két százaléka jelezte az ellenkezőjét. Az érintettek 58 százaléka - ezen belül a vállalkozók 88 százaléka - naponta tüzetesen átnézi az újságot. Ami a hirdetések arányát illeti, a válaszadók 67 százaléka megfelelőnek tartja azt. Mindebből az a következtetés vonható le - hangzott el -, hogy a laphoz kötődők kiemelkedően alkalmasnak tartják a Hírlapot az érintett cégek üzeneteinek közvetítésére, az egyes célcsoportoknak szánt reklámok eljuttatására. A találkozón Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke utalt rá: annak, hogy ennyien összejöttek ezen a délelőttön, jelzésértéke van. Azt példázza, hogy jó kapcsolat alakult ki a lap és a települések, az önkormányzatok, illetve a gazdasági egységek között. A hirdetői aktivitás - emelte ki - gazdasági hatékonysági kérdés, ezért fontos, hogy a Hírlap a jövőben is a leghatékonyabb hirdetési eszköz maradjon a megyében. Említést tett a lapnak arról a kezdeményezéséről, miszerint jövőre tematikus oldalakon - az év végén pedig díszes almanachban - mutatja be a megye településeit, mert ez azt jelenti, hogy a legkisebb falu is közzéteheti értékeit. Ebben együttműködést ajánlott, s támogatásáról biztosította a terv megvalósítóit. Ezt követően Stanga István felelős szerkesztő az ügyfeleknek nyújtandó szolgáltatások eredményességére, s a további együttműködés sikerére emelte poharát. Jókívánságai után a jelen lévő üzleti partnerek között egy kétszemélyes párizsi utazást sorsoltak ki, a szerencse az egri Festék Centrum Kft. képviselőjéBázis: a lapot olvasók, N=248 nek, Vasné Ignácz Katalinnak kedvezett. A találkozó a partnerek tiszteletére adott fogadással zárult. ________________________(-«I FESZTBAUM BÉLA Bár az elképesztő borzalmak gyakorisága okán egyre edzettebbek vagyunk, mégis nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyeket normálisan gondolkodó emberből kiváltott a Hatvanban történt családi tragédia. Aligha van megfelelőjelző minősíteni a három serdülő gyermekét szépen nevelő édesanya brutális tettét, amire most már tőle sem remélhetünk magyarázatot. A szélsőséges cselekedet kapcsán sajátos vélemények is megfogalmazódnak. Hajdan az öngyilkost a temető árkában helyezték nyugalomra. Az önként vállalt halált Isten elleni véteknek tekintette a társadalom, ezért pap sem végzett szertartást a végső búcsú alkalmával. Elrettentő lenne, ha most is ilyen megalázó következmény várna az életüket önkezúen kioltókra, jobban elgondolkoznának, s talán változtatnának is szándékukon - fogalmazta meg minap a gondolatait egy telefonon jelentkező ismerősöm, lapunk olvasója. Bárcsak ennyire egyszerű lenne a dolog - vettem át a szót, és persze magam is inkább csak latolgattam, mint meggyőzően érveltem, miként is lehetne bölcsen cselekedni a legmagasabb rendű természeti teremtmény „örök betegségének" orvoslására, azaz megelőzésére. A bibliai Júdás is kötélhez folyamodott, amikor felismerte árulásának súlyát. Esetében ugyan merőben más volt az indíték, mint például a feltételezett házastársi féltékenység, mégis, a végeredmény azonos. Széles a skála, vélhetően azért sincs határozott válaszunk az öngyilkossággal szemben. Jelen esetben egy családirtás teszi még elképesztőbbé az ügyet. A pszichológusok is inkább csak körüljárják a problémát. Tőlük hallottuk, hogy általában a labilis idegzetüek viselik el nehezebben a megrázkódtatásokat, nekik nincs türelmük kivárni a természetes halált. Minden ember egy külön világ. Persze, azért felvetődhet bennünk a mostani konkrétum kapcsán, hogy vajon a hatvani fiatalasszony miben hitt az élet egészéről, s mennyiben volt hitében és meggyőződésében szilárdan erős? Akár így, akár úgy, nekünk a mélységes sajnálkozás marad csupán, ami nem kielégítő. A temető árka pedig aligha lenne figyelmeztető. Hajdan sem volt elrettentő. Idős nőknél raboltak A rendőrség hamar elfogta a gyanúsítottakat A temető Akadálymentes Magyarországot! Két rablótámadás is történt a héten megyénkben. Közös vonásuk: mindkettőt idős nők sérelmére követték el, s a gyanúsítottak többsége már lakat alatt van. Hatvan, Parádóhuta A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) sajtóreferensének, OraveczÉva r. főhadnagynak a tájékoztatása szerint november 11 -én este 7 és 8 óra között két személy úgy jutott be egy hatvani családi házba, hogy befeszítették a zárt ajtót. A bent lévő 77 éves nénit bántalmazták, s több tízezer forintot vettek el tőle. A nő súlyos sérülést szenvedett. Másnap bejelentésre a Hatvani Rendőrkapitányságon azonnal elindították a nyomozást. A következő napon sikerült nyakon csípni a két behatoló egyikét, akit őrizetbe vettek. Az illető ellen rablás bűntettének alapos gyanúja miatt folytatják a büntetőeljárást, közben keresik a rablótársát is. — A HRFK nyomozó osztályának munkatársai végeztek felderítést egy másik, Parádóhután november 13-án hajnalban történt rablás és súlyos testi sértés ügyében - közölte tegnap a Hírlappal a főkapitányság másik sajtóreferense, Pelyhéné Kóta Erzsébet r. százados. Éjszaka 1 óra körül az ajtót betörve mentek be a 66 éves F. B.-né lakásába az elkövetők. A sértett észlelte ezt, ezért baltával a fejét többször megütötték, fojtogatták, majd több tízezer forintját eltulajdonították. Az idős hölgy orrcsonttörést szenvedett, az arcán és a fején több helyen is sebek találhatók. A HRFK nyomozói az egri kapitányság munkatársaival közösen még aznap délután 2 órakor Verpeléten elfogták a bűntény elkövetésével alaposan gyanúsítható A. J. 21 éves és V. F. 23 esztendős büntetett előéletű parádi lakosokat. Ők kihallgatásuk során beismerték a tettüket. Mindkettőjüket őrizetbe vették, s az eljárást velük szemben rablás és súlyos testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt a HRFK vizsgálati osztálya folytatja. A rendőrség előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásuk elrendelésére iS. I—V) Fogműves kkt Fogászati kereskedése december 10-ig 5 és 10% kedvezményt ad az általa forgalmazott fogászati és fogtechnikai anyagokra és eszközökre. Fogműves kkt 10% kedvezményt ad apartmanjait igénybe vevő vendégei számára Balalonfenyvesen és Egerben Fogműves kkt Fogtechnikai laborja felvételre keres fogtechnikusokat hídváz, kerámia, fémlemez és próbafogsor készítésére. Rövid szakmai önéletrajz szükséges. Érdeklődni és jelentkezni: 3300 Eger. Mekchcv 10/A Tel./fax: 36/415-969 Mobil: 06/30/9636-648 (74819-74*12) Tisztelgés a tudósok előtt Eger A magyar tudomány napja rendezvénysorozatának jeles eseménye volt a megyeszékhelyi Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola Nobel-díjasok parkjában tegnap megtartott megemlékezés. A fiatalok kezdeményezésére rendezett ünnepségen a város valamennyi középiskolája képviseltette magát. Először Temesi Andrea, a Wigner 12/a osztályos tanulója mondta el a diákok előtt Szép Ernő: Meglátod című versét. Ezt követően Bessenyei Balázs a 4/d osztály képviseletében emlékezett meg a magyar származású Nobel- díjasokról. Külön is méltatta az iskola névadójának, a száz éve született Wigner Jenőnek a munkásságát. A tudós fizikusnak az emlékparkban levő szobránál koszorút helyeztek el a fiatalok. ■ Ünnepi megemlékezés Wigner Jenő szobránál a róla elnevezett egri középiskolában FOTÓ: PILISY ELEMÉR Eger Tegnap a Markhot Ferenc Kórházba látogatott Szekeres Pál, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára. Dr. Kovács József főigazgató bemutatta az intézményt, majd ár. Halmos Béla osztályvezető főorvos ismertette a rehabilitációs osztály szakmai célkitűzéseit. A helyettes államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta: 1998 óta arra törekednek, hogy a sérült emberek a rehabilitáció után teljes életet élhessenek: dolgozhassanak, sportolhassanak. Ehhez akadálymentessé kell tenni a középületeket, a közlekedési eszközöket. Erre 2005. január 1-jéig ad haladékot a törvény. A mozgássérültek teljes rehabilitációja össztársadalmi érdek, hiszen a nyugdíjasok számának növekedésével és a lakosság fogyásával mind nagyobb szükség van az aktív kereső réteg foglalkoztatására - hangsúlyozta. Elhangzott, hogy Egerben jó szakmai színvonalú a rehabilitációs gyógyító tevékenység, ám szükség lenne a kórházi sportlétesítmények felújítására. Ez 65-70 millió forintba kerülne. Szó esett arról is, hogy a jövőre 275 éves egri kórház jubileuma, s a fogyatékosok éve alkalmából nagyszabású eseménysorozatot szervezhet- nének a sérült sorstársak részvételével. ______■ E sélyt, ne segélyt nyújtsanak Budapest A foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvény vitájában a Parlament minapi plenáris ülésén a szociális és családügyi bizottság előadójaként felszólaló Török Zsolt (MSZP) rámutatott: e jogszabály elfogadása révén jelentősen javulhatnak az elhelyezkedési esélyei a 45 év felettieknek, azok, akik átképzésen vesznek részt, egyes esetekben anyagi támogatásban is részesülhetnek az ingyenes oktatás mellett, ugyanakkor jelentős tömegek számára nyílik meg a lehetőség a távmunka vagy a részmunkaidős foglalkoztatás körében. Ez pedig - tette hozzá - a kiszolgáltatottabb korosztály és az elesettebb rétegek érdekeit szolgálja. Török hangsúlyozta: fontos visszatérni a Hom- kormány idején megfogalmazott „esélyt, nem segélyt" elvhez. m