Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-31 / 254. szám

12. OLDAL HÍRLAP MA 2002. Október 31., csütörtök Csiky Sándort Kossuth kormánybiztos nevezte ki Emlékképek 1849-ből: halottak napi tisztelgés a kiváló hazafik előtt A magyar országgyűlés tagjai 1849 januárjának első napjaiban Pestről Debrecenbe igyekeztek. Az osztrák haderő ekkor már Heves vármegye területét is veszé­lyeztette: Sdtiik osztrák tábornok hadteste elhagyta már Kassát, majd délnyugati irányba fordult, így kike­rülte Görgey Artúr és Klapka György csapatait. Alfred von Windisch- Graetz pedig megindította serege derékhadát a főváros térségéből Gyöngyös felé, hogy egyesüljön a két sereg. A súlyos helyzetben 1849. január 23-án összeült a heve­si megyegyűlés, s meghátrált: „meggyőződvén az osztrák császári sereg győzelmes előrenyomulásáról, a fegyveres túlnyomó erőnek ellent nem állhatván”, határozatban ki­mondta, hogy a császári rendelete­ket tudomásul veszi, és szabadon bocsátja a politikai foglyokat. Hoz­zátették: e döntésre „a szigorú kénytelenségnek hódolva” jutottak. A határozatról Halassy Gáspár hevesi másodalispán nyomban tu­dósította Kossuth Lajost, az Orszá­gos Honvédelmi Bizottmány elnökét Debrecenbe küldött levelében. Kos­suth 1849. január 25-én kapta kéz­hez a levelet. (Ezen a napon már Hatvant is elfoglalták a császáriak.) Az elnök azonnal hívatta Eger or­szággyűlési képviselőjét, Csiky Sán­dort, és nyomban kinevezte kor­mánybiztosnak e szavakkal: „Önnek ismert hazafiúi erélyét hívom fel, mert a múk időkből dicső emlékeket felmutató Eger városa, a környékbeli népek indolentiája (érdektelensége - S. S.) miatt kénytelen a legkisebb ellenállás nélkül falai közé fogadni az önkény zsoldosait”. S amikor ja­nuár 26-án az elnök Halassy Gáspár újabb jelentéséből arról értesült, hogy Kápolna községben 60 osztrák vasas, két tiszt vezénylete alatt öt­ezer emberre szállást biztosítani kö­vetelt, emellett 100 akó bort és 60 öl tűzifát is rendelt, és ezt megkapták, felkérte Csikyt: „Intézkedjék úgy, hogy a még netalán magokat előa­dandó hasonló esetekben a nép ön­erejével semmisítse meg az ellensé­geknek ily apróbb, de ha lehet, na­gyobb csapatait is. Ha minden hely­ség ily érzelemtől lelkesítve egyen­ként csak 60-70 emberét elpusztítja is az ellenségnek, nincs azon földi hatalom, mely leigázhassa a csupán védelmére fölkelt nemzetet” - fejezte be levelét. (Ez a gerilla harcmodor alkalmazását jelentette.) Csiky Sándor 1849. január 28-án már Egerben volt (előtte Gyöngyö­sön járt, majd Tiszafüreden intézke­dett a tiszai átkelőhelyek katonai megerősítéséről), és részt vett más­nap a rendkívüli megyegyűlésen. Felszólalásában biztosította a vár­megyét, hogy a honvédség a nem­Csiky Sándor síremléke gondozatlan, méltatlan a nevéhez. A neve a középső síroszlop talapzatán alig kivehető... Talán felfigyel rá valaki... zetőrökkel együtt megvédi őket. Er­re megfordult a közhangulat, és a megyegyűlés Halassy Gáspár indít­ványa alapján új határozatban meg­tagadta „az ellenséges csapatoktól érkezendő rendeleteket". Egyúttal felszólította a lakosságot, hogy „az ellenségnek aprós, s erejüket felül nem múló csapatait megverni, elfog­ni, megsemmisíteni igyekezzenek”. Újabb nemzetőr egységek felállítá­sát rendelték el Hatvanban, Szolno­kon és Tiszafüreden. Emellett 12 ezer forint segélyt kértek a Honvé­delmi Bizottmánytól, mivel az oszt­rákok közeledtének hírére elküldték Debrecenbe a megyepénztárban őr­zött 25 ezer pFt-ot. (A pénz kiutalá­sa hamarosan megtörtént, Csiky in­tézkedett, és egy katonai kórház fel­állítására is sor került.) Csiky Sándor a családjáról sem fe­ledkezett meg, felesége (Gondos Mária) nyolc gyermeküket nevelte fel. Ezért - tekintettel a sors kiszámít­hatatlan. buktatóira - 1949. január 28-án „örökbevallási levélben” fele­ségére ruházta vagyonát. A hadiszerencse azonban for- gandó, február 26-án Kápolnánál meglepték az osztrákok a magyaro­kat, Eger védtelenné vált. A várost 1849. március 1-jén szállták meg az osztrák csapatok, parancsnokuk Török Sándor őrnagy volt, aki a for­radalom előtt Egerben szolgált. Sú­lyos hadisarcot vetett ki a városra: március 3-án 9 óráig köteles min­denki a fegyverét átadni (a hivatal­nokok és a nemes urak tarthattak meg egy díszkardot). Emellett száz mázsa só vásárlását- rendelte el, „300 akó vörösbort lehúzva”, va­gyis lefejtve, „szürke világos posz­tót, mindennemű... kész csizmát, ezer bakancsra való bőrt és talpat, kétszáz butellia legjobb egri bort, ötvenezer forintpengőt osztrák pa­pírpénzben, e felül 500 Ft Kossuth- papírt felváltani osztrák bankjegy­re.” Csiky kormánybiztos-képviselő úrnak „minden vagyona elkobozta- tik”. A megszállás ekkor még rövid életűnek bizonyult: annak hírére, hogy Görgey Artúr honvédjeivel át­kelt Tokajnál a Tiszán, az osztrákok március 13-án kiürítették a várost. Az általuk polgármesternek kineve­zett Scheidl Adolf ny. ezredes főbe lőtte magát. Ezzel visszaállt a törvényes álla­pot Egerben. Kossuth Lajos márüus 30-án érkezett meg Egerbe hadita­nácsra Kíséretében vök Csiky Sán­dor képviselő is. A fogadtatásról meghatottan írta Vukovics Sebő Em­lékirataim című könyvében: „Sehol Kossuthot oly, az arcokon kisugárzó őszinte örömmel nem üdvözölték, mint e városban. Az érseki pabta előtt, hol mindnyájan szállva valónk, este... fáklyák mellett zene rendezteték az elnök tiszteletére. S most első ízben közlöm a szin­tén egri születésű Mednyánszky Sándor báró, honvéd alezredes Kos­suth Lajoshoz intézed 1870. január 5-i sorait, amelyet 17 évi száműzeté­séből hazatérve írt Turinba a kor­mányzónak. Hazalátogatod szülővá­rosába, ahol 1816-ban születed, és erről így számolt be: „...Egerben, szülőföldemen, többnyire magam voltam és örültem, hogy senki sem zavarta meg fájdalmas elmerengése­met... 40 év óta úgy sem változott Eger külsején, az embereken kívüL Felidézte Kossuthnak, hogy egri sé­táján találkozód egy kapás paraszt­asszonnyal, és eszébe jutod, „1849. március utolsó napjain, melyek egyi­kén az egn fehérnép egy tündérszem fáklyás és gyertyás menetben tisztel­gett az Érseklaí<ban tartózkodó kor­mányzónak”. Kossuth Lajos komolyan fontol- gada 1849-ben, hogy Egerbe kelle­ne Debrecenből áthelyezni a tör­vényhozást. Görgey tábornok a VII. hadtest élén vállalta is a város kato­nai biztosítását, ha Eger és Bélapát­falva közöd kőutat építenek. Kubik Endre városi mérnök levélben kérte Csiky Sándort, hogy járjon el Csány László közmunka- és közlekedés- ügyi miniszternél. (Csányt az oszt­rákok 1949. október 10-én kivégez­ték!) Csiky ezt megtede. Ötezer horvát hadifoglyot hamarosan útba indítottak az útépítés megkezdésé­re, de a katonai események ismét áthúzták a számítást. Egerbe 1849. július 20-án érkezett meg az első 400 orosz lovas katona. A hevesi megyegyűlés utolsó ülését 1849. július 8-án már Szol­nokon tartotta, Csiky Sándor el­nökletével. Mennyi akarat, s el­szántság volt e kitűnő emberben, hisz nemrég értesült arról, hogy Árpád fia, aki tüzér hadnagy volt, 1849. április 26-án a Szőnynél szerzett súlyos sebeibe belehalt. Csiky Sándor ezután százados­ként szolgált Guyon hadtestében, de a világosi fegyverletétel után, au­gusztus 13-án Soborsinnál elfogták a császáriak. Ekkor még sikerült meg­szöknie, de 1850. augusztus 5-én Orsovánál, a Dunán történő átkelés közben ismét letartóztatták. A 3. hadtestparancsnokság haditörvény­széke 1850. december 19-én „kötél általi halálra ítélte” a képviselőt. Fel­lebbezés folytán 1851. szeptember 13-án hatévi várfogságra változtadák az Metet. 1854 februárjában szaba­dult ki a képviselő Kufsteinből köz­kegyelem révén. A hálás egriek 1861- ben ismét országgyűlési képviselő­jüknek választották, mely mandátu­mát 1865-1875 között is megtartotta Halodak napján gyújtsuk meg az emlékezés gyertyáját az egri Hatvani temetőben levő sírján. ____ DR. SEBESTENY SÁNDOR i ú siet a napsütötte ut­cán. Kezében nedves ' fürdődresszt lóbál. Po­ros déli verő. Szekér zörög a kövezeten, vici­. 1 nális füttye visszhang­zik. Harangoznak a templomtornyokban. Itt bemozdul a kép. • Éleden lesz. A jó nagynéni Ady-versekkel traktálja a gyermeket, az anya nem múló rémületé­re. Mi lesz ebből az ártatlanságból, ha ki- bomló ép értelmét tönkretevő és túlfeszí­tő dolgokkal foglalkozik? Mi lenne, költő. Másrészt már nem ártatlan. Bevágja az Egri csillagokat. A kertjében meglepett kefehajú szerző beletörődő türelemmel hallgatja végig az olvasmány túlfűtötten kötelező felmondását. Majd a gyanútlan szülőkkel közli: ne adják iskolába. Nagy pedagógus. De már elkésett. A gyermek meg van mérgezve. Egy életre. Sorsa vég­érvényesen eldőlt. Másképp lát és érez. Gyorsabban növi ki a kisváros nyárspolgári, képmutató, fe­csegő világát, mint kamaszkori ruháit. A Nyugatot abonáló szárnypróbálgató oroszlánkölyök éveinek legjobb garde­dámjára mégis egy helyi hírlapíróban lel. Apor Elemér kertészkedik a zsendülő ágyások közt, biztos kézzel gyomlál, metsz, öntöz, ritkít. Noha a kertész maga* is csupán pár évvel vénebb növendéké­nél. Megvan viszont a kellő szökési se­besség, mint a messzire induló rakéta utasainak, hogy kitörjön a fészekmeleg televényből, a visszahúzó földi tömeg­vonzásból, és kijusson valami hideg, de szabad, fényes és végtelen űrbe. A szűk keretek után egy nagyobb, visszhango- sabb és távlatosabb térbe, saját hangon, nem mutálós irodalmi kamaszként a Par­nasszusra. De előtte még élnie is kell, hisz olyan fiatal. Lányok macskapillantása. Rigó Já­nos az ideál a Sárvári cukrászdából. Forró kézfogások. Fürdés az általános megrö­könyödéssel és kinevettetéssel dacoló legerkölcsösebb magyar strandon, ahol kéretik az uraknak is hosszú fürdőtrikó­ban feredőzni, a hölgyekről nem is szól­va. Pántot félrehúzni, vállat kivillantani ti­los, nehogy nap érje a pár négyzetcenti- métemyi, szabadon felkínálkozó felhá­mot, különben már füttyög is a fürdőmes­Homálynoky Szaniszló lába nyoma ter rendreutasító sípja. Tessék betartani a szabályokat. Ki merészelt akkoriban és ott egyáltalán fürdőnadrágra, horribile dictu fecskére vagy bikinifazonra gondol­ni? Ide vetődő svéd turisták szegik meg csak öntudatlanul a pontos házirendet. Jó házból való úrigyerek az ország egyik legnagyobb, álmos és tikkadt kisvá­rosából, ahonnan a gondos főpapi előre­látás már jó előre száműzött mindenféle komolyabb ipart és a vasúti fővonalat, ne­hogy a fejlődés alattomos és felforgató mételye tanyát verjen a megszokott év­százados rendben. Hivatalnokváros, isko­laváros, papi város. Magába záruló kö­zépszerűség, amely úgy hiszi, mindmáig az arany középúton lépeget, miközben talmi értékek csodálójaként tetszeleg. A korzón urak és hölgyek, delnők és ficsú- rok, bakák és cselédek, honvédbanda ját­szik, az Érsekkertben virágzó gesztenye­fák, Szfinx-arcú, lila ruhás kanonokot visz a hintó. Tokák, termetes hasakon fi­tyegő, megvillanó vastag arany óralánc­ok. Békebeli nyugalom a rothadás finom, alig észrevehető neszeivel. Nincs már messze az idő, amikor a honvédbanda messzire masíroz, és a Csak egy nap a vi­lág, s a búgó hangú díva lesz a feltartóz­tathatatlan sláger. A jó család félti. A rímekből nem lehet megélni, a betűből is csak akkor, ha para­grafusba van szedve. Jogásznak készül, nem túl lelkesen. De mégiscsak Pesten ta­nulhat. Rövid idő alatt vége szakad ennek az első kezdeti elrugaszkodásnak, a tanít­tatás anyagi béklyói, a szűkös családi kassza visszakényszeríti a helyi jogakadé­mia növendékei közé. Nem szellemi ka­land, viszont biztos kenyeret ad. Iskolapad után a savanyú szagú hivatali szoba író­asztala mögé bújik, az ikztató, a tintatartó és a tapper közé, A városháza könyökvé­dős hadtestének idegenlégiósa, Goethét és Verlaine-t olvas és filozófusokat, közben lengyel menekültek ellátását szervezi. Eu­rópa lassan egyetlen kétségbeesett hadiál­lapot. Tanácsnok atyja épp ezekben az időkben lesz a város első embere. A polgá­rok liberális mestereként egészen a világ­égés utolsó szakaszáig viszi az ügyeket. A dicstelen finálé félreállítja. Az egész világ szörnyű kórokkal küzd, seblázban vergődik, amikor a líra merész grádicsainak megmászására készülődő egykori úszóbajnokot is letaglózza a lap­pangó betegség. Végre fölkerülhet Pestre szerény miniszteriális állásba, közelebb a lüktető irodalmi centrumhoz, szabad vegyértékekkel kötődni új barátokhoz, inspirációkhoz, friss légkörbe, végre sza­badon fellélegezhetne. Ekkor veszti el légzőfelületének csaknem felét. Kiújuló tüdőbaj, operáció, szanatórium. Minden­nek ára van. Vérrel, csonttal, testi nyo­morral fizet élete egyik legnagyszerűbb verséért, a fájdalommal kiküzdött Szana­tóriumi elégiáért. Tisztviselőként szépiro­dalmi nekilódulásai mellett üldözötteket ment a vészkorszakban. De innentől ez már egy másik város és egy másik kor története. Hősünk a szép új világban hamarosan „a szürke műfor­dítók sorába süllyed”. Hála kitűnő angol, francia és német nyelvtudásának, szelle­mi segédmunkásként keresi komiszke­nyerét - korántsem segéd színvonalú munkáival. A „szabad” foglalkozású mű­fordítói évek béklyója után a szakmai mellé lassan a hivatalos elismerések is megérkeznek. Beérkezik. Csak a szív, a szív nem bírja már. Az elégnél is több elégtelenség, annak, aki a szívével élt. A város egyszer majd még büszke lesz rám, kérkedhetnek velem, akiknek halovány fogalmuk sincs semmiről, gondolja. De téved, a város nem igyekszik túlhabzó hálával keblére ölelni, zászlójára tűzni. Talán jobb is így. A művészet, az iroda­lom, a vers, és vele együtt a költők ázsió­ja úgyis nagyot zuhant az utóbbi időben. Még félreértenék. Kálnoky László Az első vonalban esett el. Ezt egyebek közt érdemes tudni ró­la. Nem a hősi póz, a feszítő ünnepi pátosz miatt. Csak magától értetődően. A 90 év előtt született Kálnoky László a magyar líra el­ső vonalbeli alakja: költő és gondolkodó lény. Élt és írt. De alig­hanem helyesebb így a sorrend: írt és élt. A „kisvárosi költők”: Ba­bits és Kosztolányi ifjú irodalmi szobatársa, írásai ha olvasóra ta­lálnak, ma is lélegzők és vérzők, pompás iró­niával felszerszámo- zott bölcseletéi reme­kek, lírai képek, pasz­tell fdtamok és kereken epés odavetések, nyoma sincs - a jelenben tömjénezett szerzők és művek kései életében oly gyakran tapasztalható — beállott hulla­merevségnek. Minden benne van ebben a Kálnoky-Univerzumban, a világ teljessé­ge, ami fontos: vágy, a keserűség és a pa­rázsló kis örömök megállított pillanata, kudarcok, kisszerű és időtlen idők, fel­bukkanó arcok és helyek, az elmúlás és az öregkor lemondása. Nagy kikérdező volt. Mint minden jó költő. Tudta, ha már válaszaink igazán nincsenek, nem is lehetnek semmire, a világ, az élet igazi kérdéseire, fontos, leg­alább a kérdéseket fel tudjuk tenni. Sze­rencsére nehezen lehet belőle kilúgozott, kétdimenziós, farostlemezre kasírozható papirosfigurát fabrikálni - ebből a néző­pontból ezzel szerencsére kevesen is pró­bálkoztak -, amivel különben oly gyakor­ta kísérletezik az úgynevezett hálás utó­kor. Lemetsz innen, lenyes onnan, hogy passzoljon a szűkre szabott terjedelembe és szellemi keretekhez. Kálnoky nem ad­ta magát ilyen könnyen. Ezért aztán nem is foglalkoztak túlságosan vele. Egri volt, és ez sok dolgot megmagya­ráz, és még több persze, amit nem. Jó ház­ból való úrigyerek. Sportol, mi mást is csi­nálhatna Egerben, úszik. Ahogy a helybe­li ifjúság körében ez már dukál. Korosztá­lyos megyei bajnok, aztán tenisz. Minden pályán kivívja a megbecsüléshez való jo­got. Kilép a védelmező viszonyok közül, de nem ácsol magának emelvényt akkor se, ha megtehetné. Olyan időben ellenál­ló, amikor még érdem. Ezt az érdemet azonban, amikor fordul a kocka, az új po­litikai kalmárvilág nagy haszonkulccsal dolgozó zugtőzsdéjén se váltja aprópénz­re, karrierre. Mégis létezik. Akárcsak hőse, alteregója, a világban megmártózó garabonciás, Homálynoky Szaniszló. KOVÁCS JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom