Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-18 / 244. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Október 18., péntek Pályázati felhívás Andornaktálya Települési Önkormányzat nyílt pályázatot hirdet Andornaktálya közigazgatási területén a települési folyékony hulladék begyűjtésére és ártalmat­lanítóhelyre való beszállítására, az ezzel kapcsolatos közszolgáltatás teljes körű és kizárólagos ellátására, a pályázat elbírálásától számított 10 éves időtartamra. A tevékenységet a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény, a 213/2001. (XI. 14.) Kormányrendelet és Andornaktálya Települési Önkormányzat 22/2002. (10.07.) számú rendelete alapján kell végezni, és a pályázóknak az előbbi jogszabályokban meghatározott feltételekkel kell rendelkezni. A közszolgáltatás ellátására az a szakvállalkozás nyújthat be pályázatot, amely rendelkezik: a tulajdonában, kezelésében vagy bérleményében lévő, hatóságilag engedélyezett olyan székhellyel vagy telephellyel, amely alkalmas a közszolgáltatás végzéséhez szükséges gépek, berendezésekés eszközök tárolására, tisztítására, fertőtlenítésére és karbantartására. Rendelkezik a tevékenység ellátásához szükséges, megfelelő kapacitású szippantójármű parkkal, a jogszabályi előírásoknak megfelelően képzett és megfelelő létszámú szakemberállománnyal. Rendelkezik olyan referenciával, amely bizonyítja, hogy teljes körű és osztatlan szolgáltatási kötelezettségének és felelősségének az egész szolgáltatási időszakban képes eleget tenni. A közszolgáltatás díját a képviselő-testület fogja megállapítani. A pályázóknak meg kell határozniuk a 2003- évre vonatkozó díjjavaslatukat és a teljesítés egész időtartamára vonatkozó árképzés alapelveit. A pályázati dokumentáció átvehető a Polgármesteri Hivatalban (3399 Andornaktálya, Rákóczi út 65 ) 2002. október 24-28. között munkanapokon 8.00-12.00 óráig 20.000 Ft pályázati díj befizetése ellenében. Az ajánlatokat 2002. november 21-én 12.00 óráig kell benyújtani Andornaktálya Polgármesteri Hivatalba zárt borítékban. A borítékon fel kell tüntetni a pályázat megnevezését és a pályázó nevét, címét. Az ajánlatok bontásáról a pályázókat külön értesítjükés arra meghívjuk. További információ az önkormányzat polgármesterétől kérhető a 36/430-527-es telefonszámon. j A Nowaco (Hungary) Kft. keres Heves megyei munkavégzésre területi képviselőt a kereskedelem területére. Amit elvárunk: • Vállalkozói igazolvány • Saját gépjármű • Érettségi bizonyítvány • Szakmai tapasztalat a kereskedelmi értékesítés területén Amit kínálunk: • Fiatal csapat • Szakmai fejlődés • Versenyképes jövedelem Fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre várjuk: Nowaco (Hungary) Kereskedelmi Kft. 3530 Miskolc, Hadirokkantak útja 2. Referenciaszám: „1002’ r Pályázati felhívás Eger Város Játszótereiért Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet Eger város lakóközösségeinek az EU szabvány szerinti figurás rugós játék közterületi játszótéren való kihelyezésére. A lakóközösségek az alábbi feltételek biztosítása esetén pályázhatnak: 1. A lakóközösség vállalj a és erről nyilatkozik, hogy a beszerzési ár 10 %- ának önrészével rendelkezik és ezt a megnyert pályázat esetén az Alapítvány számlájára befizeti. 1 db rugós játék beszerzési ára: 146.000,-Ft. Önrész: 14.600,- Ft (nyilatkozatot a pályázathoz mellékelni kell) 2. A lakóközösség környezetében, közterületen van -az EU normáknak megfelelően felújított- játszótér és a fenntartó Polgármesteri Hivatal Főmérnöki Iroda a kihelyezéshez hozzájárul (a Polgármesteri Hivatal Főmérnöki Iroda nyilatkozatát mellékelni kell). A pályázatokat a lakóközösségek 2002. október 30-ig Egri Városszépítő Egyesület Eger Város Játszótereiért Alapítvány „Pályázat" megjelölésével 3301 Eger, Pf.: 123. címre küldhetik. A nyertes lakóközösségeknek a megállapodások megkötését követő 15 napon belül a játszóeszközt az Alapítvány ingyen elhelyezi közterületi játszótéren. ____________________________________________________________________ (73170-73200) K edves Egriek! ismét Polgárok Találkozója Ma 2030 órától a Városi Televízión megismételjük. Nézze Ön Isi Október 20-án is legyünk sokan a szavazáson! I SZÖVETSÉG AZ EGRIEKÉRT A győzelem záloga: egység és hit (Folytatás az 1. oldalról) ' A várvédelem 450. évfordulójá­nak központi ünnepségei a Dobó téren kezdődtek, ahol az Egri Helyőrségi Zenekar tagjai fújtak toborzót, majd dr. Nagy Imre pol­gármester mondott köszöntőt.- Nemcsak az eseményre emlé­kezünk itt—mondta —, hanem azok­ra, akik ezt a győzelmet lehetővé tet­ték. Perényi Péterre és Varkocs Tamás­ra, a vár átépítésének vezetőire. Arra akétezer várvédőre, akik 39 napig áll­ták az ostromot, s arm a 300 katoná­ra, akik a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért. S emlékezünk a vár kapitányára, Dobó Istvánra, aki 500 éve született, s aki bizonyította, hogy a győzelem záloga nem lehet más, mint egység és hü. S emlékezünk Ti­nódi Sebestyénre és Gárdonyi Gézára, akik e tettet méltóképp megörökítet­ték az utókor számára. Akkor va­gyunk méltók a hős vár védők szelle miségéhez - zárta szónoklatát a pol­gármester -, ha tetteinkkd a város és az ország felemelkedését szolgáljuk Ezt követően az emlékbizottság tagjai és a helybeliek elhelyezték a megemlékezés virágait a Dobó-szo- bomál, ahol a Vitézlő Oskola „harco­sai” álltak díszőrséget, majd az ün­neplők a várba sétáltak a katonaze­nekar ritmusai mellett. A Tinódi Sebestyén Általános Is­kola énekkarának műsora után dr. Petercsák Tivadar, a Dobó István Vármúzeum igazgatója köszöntőjé­ben elmondta: ez a vár olyan törté­nelmi helye az országnak, amelyet életében egyszer mindenki felkeres. Ma már nem a támadó törököktől, hanem az időjárás veszélyeitől kell védeni, de példaértékű az az össze­fogás, amely lehetővé tette, hogy a Széchenyi-terv pályázati pénzéből az idén három, jövőre két helyszí­nen folytathatnak munkálatokat. Ugyancsak a vár szellemiségének őrzését szolgálja a most elkészült Dobó-sír is, miután az 1832-ben Egerbe került fedőlap után a Hősök termében az oldallapok rekonst­rukciójával teljessé vált a XVI. szá­zad végén készült szarkofág. Sós Tamás országgyűlési kép­viselő, a megyei önkormányzat Az emlékbizottság tagjai közösen hajtottak fejet a Hősök termében Dobó István szarkofágja előtt fotós pilisy elemér Díszőrséget a mai katonák, a Vitézlő Oskola tagjai álltak a Dobó-szobornál elnöke a várvédelmet a magyar történelem egyik legfényesebb eseményének nevezte, majd fel­idézte annak a gazdag program- sorozatnak az állomásait, amely- lyel az évfordulót ünnepelték.- Dobó és katonái egységet te­remtettek, amely záloga volt a győzelemnek - mondta Sós Ta­más -, s a 450. évforduló ünnepe egységet teremtett az emlékező eg­riek közt is. Dr. Kiss Elemér, a Miniszterelnö­ki Hivatal vezetője arra emlékezte­tett: 450 éve nem kellettünk Euró­pának, mert a segítség nem érke­zett meg. Most Európa felénk nyújtja a kezét. A várvédelem regé­nyes múlttá szelídük, de vannak más harcok és feladatok, amelyben helyt kell állni, mert az egységesülő Európa gyermekeink jövője lesz. Ezután dr. Mikolai Vince érseki helynök, pápai prelátus imát mondott, majd megáldotta a Hő­sök termében Dobó sírját, amely­nél koszorút helyezett el a mi­niszter, az emlékbizottság tagjai, Dobóruszka és a közigazgatási hi­vatal képviselői, valamint a vár­múzeum és a várbaráti kör tagjai. Rövid szünet után az emléke- zők a Dózsa György térre vonultak, ahol dr. Kiss Elemér miniszter és dr. Nagy Imre polgármester lelep­lezte Pusztai Ágoston szobrászmű­vész Tinódit ábrázoló szobrát. A művész a következő szavakkal kö­szöntötte az egrieket: „Csak kő és bronz, de hit és hazaszeretet is. ” Az ünnepi programokat este tűzi­játék Zárta. SZUROMI RITA Égből érkező gyors segítség Gyöngyös - Pipis-hegy A Lángoló Hegy 2002. elnevezésű légi kutató-mentő gyakorlat vég­rehajtásáról, illetve a Magyar Honvédség Légierő Parancsnok­ság ebben vállalt szerepéről adott tájékoztatást a Pipis-hegyi repülő­téren Tömböl László dandártá­bornok, a parancsnokság törzsfő­nöke. Beszámolt arról, hogy az együttműködő polgári szervek­kel végrehajtandó feladatok tel­jesítését a légierőnél több ténye­ző is nehezíti, így a rendelkezés­re álló személyi és helikopter-ál­lomány egyéb jellegű, nagymér­tékű szolgálati terheltsége, a re­pülési idő hiánya, valamint a működéshez szükséges eszkö­zök, anyagok beszerzésének többéves késedelme.- A mostani gyakorlat célja - mondta a dandártábornok - az egész országra kiterjedő kutató­mentő rendszer katonai légi ele­mének ellenőrzése, a helikopter­vezetők hegyes terep feletti gya­koroltatása, a kutató-mentő sze­mélyzet összekovácsolása, továb­bá a különböző közreműködő szervezetek együttműködési le­hetőségeinek pontosítása volt. A tájékoztatót követően konk­rét mentési helyzetet modelleztek a reptéren, amikor is egy közúti balesetben a járművében rekedt súlyos sérültet kellett kiszabadí­tani, elsősegélyben részesíteni, stabüizálni és kórházba szállítani az égből jött segítőknek. j. l Ismét ebédosztás Eger Az Egri Főegyházmegyei Karitász ismét megkezdi rendszeres me- legétel-osztását a hajléktalanok és rászorulók részére. Mint Guba Lászlóné Karitász-irodavezető tá­jékoztatott, terveik szerint októ­ber 18-tól jövő év májusáig szeret­nének segíteni mindazokon, akik szociális nehézséggel küzdenek. Az új szezonban első alkalom­mal pénteken délelőtt II.30-tól szerveznek ingyenes ebédosztást az érintetteknek a Széchenyi u. 5. szám alatti Érsekudvarban. ■ __________________________________________________PÉNTEKI PORTRÉ_____________________________________________________ A z idők változnak, az apát úr tervez BÜKKSZÉK központjában, termálfürdő közelében ingatlanfejlesztésre alkalmas 3,7 HEKTÁR FÖLDTERÜLET EGYBEN ELADÓ. Irányár: 40 millió Ft. Telefon: 06 (20) 468-3451 A VACHOTT SÁNDOR VÁROSI KÖNYVTÁR köszönetét mond mindazoknak, akik az 1%-os felajánlásukkal segítették intézményünk | állománygyarapítását. 5 Szerencsések az apci hívek: míg más települések sokadmagukkal közösen birtokolnak egyetlen lel­kipásztort, addig Kádár István apát-kanonok immár negyedszá­zada kizárólag az ittenieké, min­denki legnagyobb megelégedésé­re. Utóbbit bizonyítja az is, hogy Isten eme nagy tudású, hosszú élettapasztalattal megáldott szol­gája a közeli ismerősök számára nemes egyszerűséggel Pista bá­tyám; márpedig köztudott, hogy a jelzett titulus nem akárkinek jár ám!- Az idők változnak, s vele együtt változunk mi is - citálja a bölcseletet az apát úr, és hinni kell neki, hiszen ha valaki, hát ő igazán tudja: nyolcvanegyedik életévét tapossa teljes frissesség­gel. A vérzivataros időkben, 1945- ben szentelte pappá dr. Czapik Gyula egri érsek, s azóta olyan életpálya áll mögötte, amelynek csak a címszavai is megtöltené­nek egy kolumnát.- Édesapám főfinánc volt Eger­ben, drága jó édesanyám Temes­vár mellett, Csákon végezte ma­gasiskoláit - eleveníti fel a múlt évszázad első harmadának törté­néseit. - Neki köszönhetem, hogy szeretetre, jóságra és tudás­ra segített. Már az elemi iskolá­ban is kitűnő tanuló voltam, a tanfelügyelőt mindig én köszön­töttem. Aztán a szolnoki évek követ­keztek a reálgimnáziumban, majd az egri papneveldében foly­tatta tanulmányait. Elérzékenyül- ve jegyzi meg, hogy itteni osztály­társai közül már csak ő maga él, a többiek - mint mondja - elköltöz­tek. Hatesztendőnyi káplánkodás - és eközben megannyi helyet­tesítés - után, 1951-ben lett elő­ször önálló plébános, Zaránkon. Itt is, és a későbbiek­ben mindenfelé, ahol szolgált - Pócspetriben, Kunmadarason, Poroszlón -, főleg a kisiskolások rajongtak érte, de megbecsülték a felnőtt közösség tagjai, sőt az ateista helyi hatalmasságok is. A mai napig visszahívják prédi­kálni: legutóbb október 6-án Szolnokon, a helyőrség fogadott ünnepén celebrált szentmisét, ahol az egyházi énekeket a ka­tonazenekar játszotta. Azt a fo­gadtatást soha nem lehet elfelej­teni - jegyzi meg. Apc mellett Tarnamérára és Zaránkra is őt hívták átadni a millenniumi zászlót, Törökszentmiklóson pedig - ahol a közelmúltban szintén vendégként dicsőítette az Urat - olyan szeretet vette körül, hogy teljesen megható­dott. A 70-es évek végén került Apcra, apáttá 1999-ben nevezte ki dr. Seregély István egri érsek.- Jól érzem magam a települé­sen. Tisztelnek, becsülnek, s igyekszem is rászolgálni. A köz­ség vezetésével kitűnő kapcsola­tokat ápolok, s szeretném, ha ez a jövőben is így maradna. Szíwel- lélekkel készülök a vasárnapokra, amikor a hívek sokasága jelenlé­tével bizonyítja, hogy igény van a munkámra - jelenti ki. Éppen ezért Kádár István apát­kanonok urat egyelőre nem is fog­lalkoztatja a visszavonulás gon­dolata. A lélek kész, de a test gyöngül - idézi ugyan a latin mon­dást, de aztán sietve hozzáfűzi: legalább a két év és néhány hó­nap múltán esedékes gyémántmi­séjéig aktív szeretne maradni. Utána pedig...?- Laboremus. Dolgozom. Éle­tem végéig hirdetni akarom, hogy a Jóisten végtelenül irgalmas hoz­zánk, teremtményeihez. ________________________IT.O.I

Next

/
Oldalképek
Tartalom