Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-31 / 254. szám

I 2002. Október 31., csütörtök 15. OLDAL S P o Gólt nem kapni Labdarúgás A kedden lejátszott három talál­kozó után a mai napon 21 pár­harc első mérkőzését rendezik az UEFA Kupa 2. fordulójában, ahol a tét a legjobb 32 közé ju­tás. A sorozat egyetlen magyar résztvevője, a Ferencváros a né­met VfB Stuttgartot 1730-tói (Tv: ml) fogadja az Üllői úton. Garami József vezetőedző úgy véli: csak akkor lehet esélye csapatának a továbbjutásra, ha az első mérkőzésen nem kap gólt. - Természetesen nem mi va­gyunk a párharc favoritjai, de mindent megteszünk, hogy meg­lepetést okozzunk. Együttesem jó formában van, ha minden játé­kosnak sikerül kihoznia magá­ból a maximumot, akkor meg­szerezhetjük a győzelmet. Örül­nék, ha kapott gól nélkül utaz­hatnánk a november 12-i vissza­vágóm - mondta a szakember. A ferencvárosiaknál a brazil Leandro három sárga lapja miatt nem léphet pályára, s a szombat óta lábsérüléssel bajlódó szlo­vák Igor Szkukalek szereplése is bizonytalan. A legutóbbi adatok szerint szerdáig 11.100 belépő kelt el, a német szurkolók ezret kaptak. A drukkerek csütörtökön 11 órá­tól a meccs kezdetéig válthatják meg a 3000 és 4000 forintba ke- rülő belépőket az Üllői úton. ■ Egy hír: egy mondat MOB. A tervek szerint 1,9 milli­árd forinttal gazdálkodik jövőre a Magyar Olimpiai Bizottság. Az ötkarikás szervezet 400 milliós saját bevételt tervez, a többit a központi költségvetésből, illetve természetbeni juttatásként - edzőtáborok, létesítmények használatának lehetőségével - kapja. KOSÁRLABDA. Saját közönsé­ge előtt elszenvedett vereséggel kezdte az NBA 2002-2003-as idényét a címvédő Los Angeles Lakers. A vendég San Antonio Spurs 87-82-re győzött, s alapo­san elrontotta a bajnoki arany­gyűrűket a mérkőzést megelőző ünnepségen átvevő házigazdák örömét. LABDARÚGÁS. A Magyar Ku­pa 3. fordulójában: Szentes - Kispest-Honvéd 2-3 (1-0). Ma- kó - Kaposvár 0-3 (0-1). ■ Megyénk sportjának utánpótlása A labdarúgó Magyar Kupában az ifjúságiak mezőnyében a Makiár SE csapata nyerte a megyei selejtezőt, és képviselheti szű- kebb hazánkat az ország legjobb 64 együttese között fotó. hagy Róbert Birkózás Cserkész-kupa meghívásos verseny, Tiszacsege (120 induló) Az Egri Birkózók Baráti Köre (EBBK) versenyzőinek helyezései, diák I. kcs., 42 kg: 5. Puskár Ger­gő. 46 kg: 1. Nagy András. Diák II., 31 kg: 1. Liptay Alex. Gyer­mek, 31 kg: 1. Krasznai Máté. ★ Gyermek kötöttfogású gála, Budapest (225 főj Az EBBK versenyzőinek helye­zései, '91-92-es kcs., 31 kg: 2. Liptay Alex, 4. Bóta László. 45 kg: 2. Farkas Bálint. '93-94-es kcs., 24 kg: 1. Juhász Bence. 31 kg: 1. Krasznai Máté. + 40 kg: 2. Köves Péter, 6. Herczeg Attila. '95-96-os kcs., 20 kg: 3. Molnár Gergő. 22 kg: 5. Baczúr Martin. 24 kg: 3. Becskei Zoltán. 28 kg: 5. Lakatos Bence. ___________Karate __________ V eszprém-kupa országos kyokushin verseny, Veszprém A gyermekek könnyűsúlyú ka­tegóriájában a gyöngyösi Barkóczi Ádám végzett az 1. he­lyen. _________Kézilabda________ O rszágos serdülő bajnokság, fiúk Gyömrő SE - Gyöngyösi Főis­kola KK 20:14. Labdarúgás I. osztályú kiemelt bajnokság 17-15: Szolnok - Agria FC-Egri Városi Sportiskola 1-1 (0-1). G.: Makai P. Agria FC-EVSI - Debre­ceni VSC 0-2 (0-1). 17-13: Szol­nok - Agria FC-EVSI 0-3 (0-1). Agria FC-EVSI - DVSC 0-5 (0-3). * NB II - NB III-as bajnokság, Miskolci csoport 17-19, 17-16: Ibrány - Agria FC- EVSI 12-0, 0-6 Egerszalók - Me­zőkövesd 2-2, 1-13, Besenyőte­lek - Bőcs 0-7,0-11. ■k Budapest-bajnokság (U-14) A 9. forduló eredményei: Nagy­tétény - Agria FC-EVSI 1-10 (1-5). G.: Kutasi Zs. 4, Gál G„ Krusper B., Reményi R„ Sinkovics A. és 2 öngól. Felsővá­rosi GYDSE-GYAK - Dabas 5-1 (3-1). C.: Mező 2, Danyi 2, Bartha. * Magyar Kupa megyei döntő (U—19) Említést érdemel, hogy az in­dulásra kötelezett 6 NB III-as bajnokságban szereplő csapat mellett mindössze további fél tu­cat gárda (2 körzeti, 2 megyei II. osztályú, 2 megyei I. osztályú) nevezett a jogosult 49-ből! Az összesen 12 együttes 4 forduló során döntött arról, hogy melyi­kük képviseli majd megyénket az országos elődöntőben, ahol 2003. április 23-án 64 csapat mérkőzik egymással. A finálé eredménye: Energia SC Gyöngyös - Makiár 1-1 (0-0) ll-esekkel 3-4. Gyöngyös, Sport út, 100 néző. V.: Szabó S. Energia SC: Varga D. - Pócs I., Petrik Sz., Zazravecz G„ Kovács R„ Balogh P, Székely G., Szabó R, Török D. (Ravasz G.), Ta­kács G., Besze B. (Váradi M.) Edző: Sokész Sándor. Makiár: Balog A. - Birinyi Z., Bóta Cs„ Maznár R. (Morvái G.), Énekes Sz., Kővári J., Nagy G. S„ Lasztreg A., Elizer P„ Vámosi R., Csivincsik B. Edző: Kö­vér Sándor. G.: Takács G., ill. Lasztreg A. Kiállítva: Balogh P. (a játékvezető megsértéséért), ill. Bóta Cs. (2. sárga lap után). A Heves Megyei Labdarúgó Szö­vetség (HELASZ) által a győztes­nek felajánlott serleget Várkonyi Ferenc főtitkár adta át a makiáriak­nak, míg - szintén a megyei szö­vetség jóvoltából - járó egy-egy labdát Csepella Lászlótól és Boká­nyi Zsolttól, a HELASZ munkatár­.saitól vehették át a csapatvezetők. * Megyei serdülő bajnokság (U—15) A 9. forduló eredményei, Keleti csoport: Verpelét - Kápolna 16-1, Szihalom - Pét er vására 1-1, Recsk - Felsőtárkány 10-0, Párád - Füzesabony 2-8, Tarnelelesz - Bélapátfalva 1-1, Istenmezeje - Novaj 2-4. Nyugati csoport: FC Hatvan I. - Tárnáméra 11-1, FC Hatvan - Tarnaörs 7-2, Selyp - Petőfibánya 20-0, Atkár - Nagyréde 4-1, Kisköre - Gyöngyössolymos 3-2. Zagyva- szántó szabadnapos volt. ____________Teke____________ Te rületi if­júsági és ser­dülő bajnok­ság, Bélapát­falva (4 megye megye, 9 klub, 28 versenyző) A Heves me­gyei eredmé­nyek, ifjúsági­ak, 120 vegyes gurítás: 1. Czene Miklós (Nyíregyháza) 525 fa, 2. Szilágyi Tamás (Kazincbarcika) 515, 3. Vincze Richárd (Bélapát­falva) 514, ... 7. Kovács László (Bélapátfalva) 474, ... 9. Tamasi Balázs (Egri Nyomda) 470. Serdü­lők: 1. Stréer Tamás (Ózd) 511 (170 tarolás), 2. Bakos Péter (Szé­chenyi SC Eger) 511 (169 tarolás), 3. Balogh Bánk (Nyíregyháza) 480, 4. Józsa István (Bélapátfal­va) 479. Korosztályonként az 1-7 helyezett jutott a tatai országos döntőbe. ■ HEVESM* *'HÍRLAP |f H « .R n.A. KÖSZÖNTE» Petikéiül 14. szünnapodon sok boldogságot és jó egészséget kívánnak neked szüleid és nővéred. D. Allonznik. Tarnaleleszre. Sok boldog névna­pot kívánok. Kedves Anyai Névnapod alkalmából szeretet­tel köszönt és sok puszit küld: Dorottya és Be­nedek. Isten éltessen sokáig, füled érjen bo­káig! Nagyon boldog születésnapot kívánok Szilit Hiányzol! ________PoejmKA. KOankutr________ Mi t szóltok a moszkvai túszok kiszabadítá­sához? Nem hiszem, hogy helyesen jártak el, amikor bevetették ezt a gázt. sem akkor, amikor megtagadják a nyilvánosság elöl a felvilágosítást. Embertelen dolognak tartom minden szempontból. Biztos lett volna más módszer is. 30-as Dél Egy történet: A városi kisfiú falun nyaral nagyszüleinél és érdeklődik mindenről. Ez mi? - kérdezi egy bokornál. Feketeribizli - vá­laszolja nagyapja. Akkor miért piros? Mert még zöld! - A mostani politikai helyzet is ilyennek tűnik: ma még áttekinthetetlen, de reméljük, egyszer »fogyasztható” lesz! Nngirit. LEONI Nem ijesztgetni akartalak, csak arról van szó, hogy mostanában rengeteg idéze­tet, gondolatot olvastam, és muszáj volt megosztanom VELED, VELETEK! »Szerelme­met az alagútban ismertem meg. Mire kiju­tottunk, akkor láttam, hogy öreg és csúnya, de akkor már nem tehettem semmit, mert szerettem!" Lynatt Kedves Qninl Adj egy esélyt, hogy bebizo­nyíthassam, vannak még királyfiak. Artúr go­nosz boszi. Nagy-nagy szükségem volna egy boszorkányra. Virizsld Pech) Ha még mindig érdekellek, találkozha­tunk valamikor egy kora délutáni órán, ami­kor neked jó! Rézl. Kedves Budi Én is elmúltam 30, kicsivel 40 is (bár ezt nagyon tagadom). Beszélgetünk? KÖNNYEZŐ KORAVÉNSÉG. Két szövetségese van az elmú­lásnak: az idő, amely fénysebességgel szór­ja cigánykerekeit, és a szenvedés, ami im­már könyörtelenül szántja arcom. Jizminlü Szia Mindenkit BOSZI 2 a színen, nem össze­téveszteni az eredetivel! Ritkán írok, az igaz, de mindig olvaslak Benneteket. Jó közétek tartozni. BOSZI Réz!! Persze, hogy érdekelsz! Sajnos, az én fi­atalságomból is sok minden kimaradt. Egyébként 30 éves vagyok és Gyöngyösön lakom. Ha többet akarsz tudni rólam, írjl Erik Drága Csiltigvirág, nagyon együtt érzek veled, sajna én is így jártam, keserű az élet. Buku 06 (30) 303-01-45 Szia Panda! Jó hogy írtál, szeretnék veled megismerkedni, ha te is akarod. Én 183 ma­gas, sz.barna, egri vagyok. Kérlek írj. Laci Denissal Te viszont egy kicsit megleptél, az el­ső sms-eid alapján arra gondoltam, most kaptad az első pofonokat. Ha tényleg annyi idős vagy, mint írod, és idáig megúsztad na­gyobb sallerok nélkül, bizisten irigyellek. En­gem 16 évesen lepadlóztak, felálltam vala­hogy, erre 18 évesen kaptam a másodikat. A földön fekve megfogadtam, hogy soha többé nem hagyom magam kiütni. Egyszerű a vé­dekezés, csak a szívet kell kitépni hozzá... Ha jól értettelek, te viszont egyszerre két megrendítő ütést is kaptál. Iszonyúan fájha­tott, ezért gondoltalak még bimbónak. De már szárba szökkent virág vagy - szerencsé­re. Hisz én sem palánta vagyok... Egyébként tudod, ki volt a névadóm? Ha érdekel, nézz utána a történelemben, érdemes. Remélem, nem bántottalak meg a hasonlatommal, nem állt szándékomban. Én 40 vagyok, de 20 évesnek érzem magam. Nogaret Bélapátra küldöm Kormos Emesének ezt az idé­zetet: „Ha egy könnycsepp lennél a szemem­ben, sohasem sírnék, nehogy elveszítselek!” Szeretnék talizni veled. Millió puszi: S Miért van az, hogy manapság szinte lehetet­len komoly kapcsolatot kialakítani? Miért jobbak az 1 éjszakás kalandok? Én is kipró­báltam, de nem jött be. Dolly Szia Lacii Én szívesen megismerkednék ve­led! Én is szeretnék szeretni! írj! SZK Lolli írtam! Sajnos, nem tudtam minden szá­mot elolvasni, de mától OK! Én is arra gon­doltam, hogy megbántottalak. (Remélem, nem!) Puszi. Lapin Kotta Szia, „igazi” ZOÉI Kedvem lenne találkozni ve­led. Kedvem lenne megismerni téged. És el­tűnődni rajtad. Beszélgetni veled. Mert csu­pa kérdőjel, csupa miért a megválaszolatlan. Végre szeretnélek megismerni téged. Ked­vem lenne két szemedbe nézni. Kedvem len­ne téged meghallgatni. Ez ugye nem vicc?! Bocsi! Csillagvirág. Szia Boszi! Nem okoztál csalódást. Én kérek elnézést a tegnapi sms^rt. Azt hittem, el­ítélsz a korom miatt, pedig Te önzetlenül mellém álltái. Köszönök mindent! NR Szerettem én, s csak búját érezem a szere­lemnek mind ez ideig, s e bú mindennél éde­sebb vala, mire szívem csak emlékezhetik. Szeretnék már szeretni újólag. Mit ér a kert, ha rózsát nem terem? Ha szerelemmel nem díszeskedik, mit ér az élet, ifjúság nekem? De szeretni vágyok újólag, bár a leánykát nem feledtem el... A hegytetőn még ül a téli hó, midőn tövében már virág fesel. HR Szió Skater! Én 16 leszek és egri vagyok. Ha csak smsezésről van szó, akkor a külső mindegy, nem...? Milyen az ízlésed a zene te­rén, és melyik suliba jársz? írj! U77 Kedves Judy, fölösleges esélyt kérned szá­momra, mivel ilyen egyszerűen nincs. Erre kellett rájönnöm, és arra is, hogy írni sem azért írok már, mert hiszek benne, hanem mert így talán megkönnyebbül szomorú szí­vem. Ki kell adnom magamból. Ha nincs ki­nek, akkor itt a rovatban. Kösz, hogy eddig is elviseltetek! JAGO TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 <3y^6e^Za/d/AaÇa arc l^arctí Á&i'Ue/meáeptj f A Városgondozás Eger Kft. ÉRTESÍTI A TISZTELT EGRI LAKOSOKAT, hogy 2002. november 1-jén (péntek) az ezen a napon esedékes hulladékszállítást végezzük. Kérjük a lakosokat, hogy a hulladéktároló edényeket a megadott napon 6.00-ra helyezzék ki a szállítás útvonalán Köszönettel: Városgondozás Eger Kft. HEVEST HÍRLAP —1--M- _ ■ — ■ ■ ■--------— ■ inii■ i N I■ 1.1 m vat 11---------aa-__i «—JU­k imis íz mm spnnger-magyarorszag ml iwvrs megyei irooaii. ronts IDttl 1 DL UfyVUBIO Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: GAZSÓ LÁSZLÓ Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy a 7, sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600. Fax: 36/513605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Hirdetési telefon: 36/513628, Fax: 36/513630. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Előfizetés, terjesztési információk a kiadónál (tel.: 06-36-513646), vala­mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, pos­tautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1194 FI negyedévre 3582 FI fél évre 7164 Ft, egy évre 14328 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyön­gyösi (3200 Gyöngyös, Köztársa­ság tér 6. sz. Tel./fax: 37/311697) és a hatvani irodában (3000 Hat­van, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341651). Készült: Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kogka László. HU ISSN 08659109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők áltat megadott adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárul­nak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer-Buda­pest Kiadói Kft., Axel Springer-Ma­gyarország Kft., Hadequin Magyar- ország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését tel­jesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatására felhívjuk a 5 gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásává, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásává és feldolgozásává kapcsolatos minden jog fenntartva Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom