Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-26 / 250. szám
S PORT TÜKÖR 15. OLDAL 2002. Október 26., szombat Nyílt csatákra számítanak Mindent megtesznek a rédeiek - Bátrak a villanyfényes verpelétiek A sok eső már alaposan átáztatta a pályák talaját, ezért az esélyekről szólva többször is felvetődik, hogy mit lehet rajtuk produkálni a mérkőzések során. Ilyen tekintetben nem éppen kedvezőek a kilátások a 12. fordulóban sem, amikor a korai sötétedéssel, valamint a téli időszámítással összefüggésben már 13 órakor kezdődnek a bajnoki találkozók. Labdarúgás A megyei I. osztályban tekintélyes előnyre tett szert eddig a Felsőtárkány (1.), nem csekélység, hogy egyetlen veretlen csapata a mezőnynek. Legutóbb Leleszen a poklokat is megjárták (végül nyertek), noha senki sem kárhoztatja a listavezetőt, csupán a babérjait szeretnék megtépázni.-Mindent megteszünk apont- szerzés, esetleg a győzelem érdekében, men semmiképpen sem lenne jó, ha leszakadnánk az első helyezettől Hátrányunkra sok sérülés, betegség adódott az eddigiek során, ezzel együtt kezd egyre inkább egyenesbe kerülni a gárda. Más dolog, hogy a kidolgozott helyzeteket nehezen tudjuk értékesíteni, adott pillanatokban hiányzik a kellő koncentráció. Volt alkalmam feltérképezni a tárkányiakat. Személy szénát szeretem azokat a meccseket, ahol jó ellenféllel találkozhatunk, az ilyen nyűt összecsapásokra jobb is készülni - mondta az esélyekről és a terveikről szólva Fekete László, a Szőlőskert- Nagyréde (3.) edzője. Tárkányban napos, szeles időben bizakodnak, hogy valóban ne legyen mély a talaj, mert akkor aligha lesz minőségi futball. Szenvedve Pápai Zoltánék sem szeretnek nyerni. Az élmezőny alakulását jelentősen befolyásolhatja a Verpelét (6.) - Pétervásám (2.) mérkőzés végeredménye.- Jó állománnyal rendelkezik a Päerke, de úgy tűnik, hogy mi sem vagyunk rosszak, az eredmények minket is igazolnak. Főleg azt, hogy dolgozunk, be csülettel készülünk, mint most is. Örvendetes módon elkészült a pályánk világítása, ezentúl nem lesz akadálya az esti edzéseknek, a fényerősség minden igényt kielégítő. Egészséges optimizmus van bennem, bátran nézünk szembe az ellenfelekkel nyűt ütközetre számítok és bizakodók. Az eredmény sok apróságon múlhat, igyekszünk mindem megtenni, hogy a mutatott teljesítményen ne múljon a pontszerzés. Persze egy jó csapattól kikaphatunk, noha nem arra készülünk - szólt előzetesen a vasárnapi hazai meccsükről Rozsnaki István, a verpelétiek szakvezetője. Pétervására az utóbbi meccseken igazolta a papírformát a győzelmeivel. Ismét nekigyürkőzhetnek Csontos Mihály ék. Tamaleleszen (14.) legutóbb úgy érezték, hogy akár nyerhettek is volna a tárkányiak ellen, s ez nem csupán a vereség miatti magyarázkodás volt a helyiektől. Ha ismét úgy igyekeznek, akkor nehéz percek várnak Szihalom (11.) csapatára. Nem könnyű megjósolni a Petőfibánya (9.) - Kisköre (7.), valamint a Novaj (12.) - Tamaörs (5.) mérkőzés eredményét sem, utóbbi esetben az örsiek felé billenhet a mérleg nyelve. Zagyvaszántó (8.) folytathatja a jó szereplését, ha továbbra sem lazítanak, győztes csatát vívhatnak a Bélapátfalvával (13.). Gyöngyössolymoson (10.) nem mehet biztosra az FCHatvan (4.), főleg akkor, ha nem javul a helyzet- kihasználásuk. A döntetlennek vélhetően a soly- mosiak örülnének jobban. A hétvége nagy kérdése, hogy mire lesznek képesek egymás ellen a „kis” csapatok. Füzesabony (16.) teljesítménye nagyon szegényes, de az újonc Recsk (15.) sem találja helyét az I. osztályban. A mai meccsen az a csapat nyerhet többet, amelyik jobban tud uralkodni önmaga kétségein. Bátraké a szerencse! A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), szombat, 13.00: Tamalelesz - Szihalom (Kalicz), Felsőtárkány Szőlőskert-Nagyréde (Dudás), Novaj - Tamaörs (Lendvai), Petőfibánya - Kisköre (Gönczi), Füzesabony - Recsk (Sipeki), Zagyvaszántó - Bélapátfalva (Várallyay). Vasárnap, 13.00: Verpelét - Pétervására (Szolnok m.-i jv.), Solybor-Gy.solymos - FC Hatvan (Domoszlai J.). A makiáriak nevethetnek A megyei n. osztály 12. fordulójában a két első találkozik Vámosgyörkön (2.). A györkiek legutóbb az Energia SC (4.) vendégeként botlottak először, a Hort (1.) még veretlen. Ameny- nyiben a hortiak kihúzzák döntetlenre, az élen maradnak. Igen ám, de a györkiek egyértelműen arra készülnek, hogy visszahódítják a „sárga trikót”. A szintén veretlen Maklámak (3.) látszólag könnyebb dolga lesz, vendégük, az Atkár (15.) nem félelmetes. Az első kettő döntetlenjének a makiáriak örülnének talán a legjobban. Párád (5.) Egerszóláton (12.) tarthatja a lépést a dobogósok árnyékában. Top-tippek A 12. forduló mérkőzéseire Hangácsi Csaba, a Verpelét játékosa tippelt. Megyei I. osztály: Tamalelesz - Szihaiom 2-1, Felsőtárkány - Nagyréde 3-1, Novaj - Tamaörs 2-2, Petőfibánya - Kisköre 2-1, Füzesabony - Recsk 1 -3, Zagyvaszántó - Bélapátfalva 3-0, Verpelét - Pétervására 2-2, Gy.solymos - FC Hatvan 1 -2. Megyei II. osztály: Makiár - Atkár 3-1, Sirok - Márkáz 2-0, Egerszólát - Párád 2-2, Pély - Gyöngyöspata 1 -3, Hatvani Lokomotív - Boldog 3-1, Vámosgyörk - Hort 2-2, Domoszló - Energia SC Gyöngyös 2-1, Abasár - Mikófaiva 2-2. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), szombat, 13.00: Makiár - Atkár (Kóródi), MFS- 2000 Sirok - Márkáz (Bodolai), Egerszólát - Párád (Márta), Pély - Gyöngyöspata-Kőfuv (Gergelyi), Hatvani Lokomotív - Boldog (Jávorszki), Vámosgyörk - Hort (Csukás), Promt'94-Domoszló - Energia SC Gyöngyös (ifj. Kóródi). Vasárnap, 13.00: Abasár - Mikófaiva (Nyeste). ____________■ F ekete László, a nagyrédeiek edzője a pontszerzés reményében küldi pályára tanítványait Felsőtárkányban fotói o. l Hétvégi sportműsor Vendégként az Alföldön Kézilabda Férfi NBI/B Kelet A 6. forduló párosítása: Mezőtúr- Gyöngyösi Főiskola KK Mezőtúr, szombat, 18.00. V.: Kolarovszki, Szabó. Mán Géza, a gyöngyösiek edzője: - Hozzánk hasonló képességű csapat otthonába látogatunk, ahol döntő lehet, hogy a mezőtúriak mennyire használják ki a hazai pálya előnyeit. Pontot vagy pontokat várok a csapattól. Tiszaföldvár - Mezőkövesdi KC Tiszaföldvár, szombat, 18.00. V.: Bujdosó, Tomecskó. HerczegBéla, a mezőkövesdiek edzője: - A jobb játékerőt képviselő földváriak otthonában igyekszünk tisztességesen helytállni. Az 5. fordulóban botrányos körülmények között zárult Gyöngyösi FKK - Mezőkövesd mérkőzés ügyét hétfőn tárgyalja a versenybizottság. A kiállított kövesed Pethő 4 találkozóm szóló eltiüást kapott, amit december 31-ig felfüggesztett a fegyelmi bizottság.___________■ Szombat Birkózás: Junior kötöttfogású országos bajnokság, Eger, körcsarnok, 9.00. Sakk: XII. Báder Miklós-emlék- verseny, országos FIDE-viadal, Heves, Városháza, 8.30. Tájfutás: Eger Nagydíj 2002 országos verseny és diákolimpiadöntő, Párád térsége, 11.00. Vízilabda: Férfi. OB I/B.: Egri Vízmű SC - Békéscsaba, Eger, Bárány-uszoda, 14.00. Labdarúgás: Gyöngyös körzet, 13.00: Detk - Boconád. SHS-Union Eger körzet A-csoport, 13.00: Egerbocs - Egerbakta. B-csoport, 13.00: Egercsehi - Mátraderecske, Vécs - Mátraballa. Női NB II. : Bese- nyőtelek-Eger - Völgység SE Bonyhádi Eger, Felsővárosi spt., 12.00. I. osztályú kiemelt bajnokság (Ilii, 17-15): Agria FC-Egri Városi Sportiskola - Debreceni Sí, Eger, városi stadion, 11 és 13.00. Szőlőskert Junior - Szolnok, Nagyréde 11 és 13.00. Vasárnap Asztalitenisz: NB lű. Márton- csoport, 10.00: Bélapátfalva II. - Veresegyház, HMÖ SE Eger - Boldog, Karácsond II. - Pásztó, Lőrinci - Hatvan. Karate: A. J. K. A. IV. régió bajnokság és II. Eger Open meghívásos shotokan bajnokság, Eger, Andrássy Szki., 9.00. Sakk: XII. Báder Miklós-emlék- verseny, országos FIDE-viadal, Heves, Városháza, 8.30. Tájfutás: Eger Nagydíj 2002 országos verseny és diákolimpia döntő, Párád térsége, 9.00. Teke: NB III: Vámosgyörk - Mátranovák, Gyöngyös, Egri út, 10.00. Természetjárás: A Bükki VM SE nyílt túrái. A 22 km-es A-túra és a 16 km-es B-túra találkozója egyaránt Eger, autóbusz-pályaudvar, 6.50. Labdarúgás: Gyöngyös körzet, 13.00: Ecséd - Rózsaszentmárton, Heréd - Apc, Visonta - Adács. SHS-Union Eger körzet A-csoport, 10.00: Unió Eger - Kápolna (városi stadion). 13.00: Hevesaranyos - Hevesvezekény, Demjén Andomaktálya (i = előtte két órával ifjúsági mérkőzés), Dohánygyár Eger - Feldebrő (Felsővárosi sporttelep), Kerecsend - Noszvaj, Balaton - Szilvásvárad (i). B-csoport, 13.00: Recsk II. - Novaj II., Tenk - Pétervására Il.-Ivád, Szajla - Kisnána, Párád - Istenmezeje, Váraszó - Bükkszék. ■ Szalókon szombaton a Kata Labdarúgás NB III. Mátra-csoport A 12. forduló párosítása: Gyöngyösi AK-Ytong (6.)- Salgótarjáni FC (5.) Gyöngyös, Egri út, vasárnap, 13.00. V.: Palli. Takács György, a gyöngyösiek középpályása: - A jó erőkből álló tabániakból felkészültünk, és itthon győzelmet várok a csapattól. Sajnos két meghatározó játékosunk nem léphet pályára, de remélem, hogy nélkülük is be tudjuk gyűjteni a 3 pontot. Szerintem az lehet majd a döntő, hogy mennyire leszünk egységesek. A kezdőcsapat: Labancz - Kelemen, Nagyfalusi, Karsai, Agócs- Csomós, Takács, Szekrényes, Nagy G. - Bartha, Tóth Z. Sérült: Molnár G„ Szatmári. Eltiltva: Szilágyi (piros lap)". Egerszalók (10.)- Nagykáta (9.) Egerszalók, szombat, 13.00. V.: Tolnai. Blaga Romulus, az egerszalóki- ak középpályása: - A nagykátaiak kérésére szombatra előrehozott mérkőzés „6 pontosnak” számít, ezért nagyon fontos lenne, hogy győzzünk. Két vesztes meccs után mindenki ezt várja tőlünk, és mi is abban bízunk, hogy ez sikerül. Sérülések miatt vannak ugyan gondjaink, de aki pályára lép, az biztos, hogy csak a sikerért fog majd küzdeni. A keret: Nagy P„ Tóth D. - kapusok; Nagy L„ Kelemen, Kovács J„ Bajzáth, Csákvári, Blaga, Béres, Sütő, Nagy J„ Szarvas, Miskolczi, Smuczer, Horváth T., Jánosi - mezőnyjátékosok. Tápiószecső (1.)- Agria FC Eger (13.) Tápiószecső, szombat, 13.00. V.: Sütő. Kormos Imre, az egriek edzője:- Egy kissé megviselte csapatunkat az elmúlt hetek sorozatos sikertelensége, amiben gyengeségeink mellett egyéb körülmények is közrejátszottak. Nem szeretnék eleve magyarázkodni, de most aztán valóban mi vagyunk a szeretne a Nagykáta ellen fotói pilisy mérkőzés esélyesei. Természetesen a magunk részéről igyekszünk mindent megtenni a listavezető otthonában. A keret: Molnár, Tajti - kapusok; Fülep, Endre, Danes, Surin, Kaknics, Demeter, Csanádi, Szabó, Busái, Hegedűs, Kasza, Szőke, Kerékgyártó, Surjánszki - mezőnyjátékosok. Sérült: Kiss T., Somogyvári. Eltiltva: Kaszás, Horváth Cs. (mindkettő piros lap). Vecsés (2.) - Heves (4.) Vecsés, vasárnap, 13.00. V.: Kömpf. Sági János, a hevesiek védője: - Az őszi idény legnehezebb mécsesé vár ránk, de úgy gondolom, hogy jó védekezéssel, a sárga lap miatt hiányzók pótlásával és megfelelő helyzetkihasználással akár meglepetést is okozhatunk. A kezdőcsapat: Magi, Éles - kapusok; Horváth A. Tari, Sági, Vágó, Besenyei Zs., Besenyei F., Oláh, Pusoma, Somodi, Somodi K„ Szabó B., Lajer. Sérült: Ducsai. Eltiltva: Kolozsvári, Bódi K. (3-3 sárga lap). Túra (11.)- Gyöngyöshalász (14.) Túra, vasárnap,. 13.00. V.: Szép. Gádor János, a gyöngyöshalásziak védője: - Az Egerszalók elleni győzelem lökést adott a csapatnak, bebizonyosodott, hogy több van bennünk, mint azt az addigi eredmények mutatták. A turaiakat feltérképeztük, ismerjük ellenfelünket, és azt reméljük, hogy egy jó mérkőzésen legalább egy pontot szerzünk. A keret: Horváth, Csütörtöki - kapusok, Szabó, Cserfa, Bordás, Gódor, Varga T„ Marázi, Nagy Gy. G„ Nagy Gy. T., Nagy IL G., Nagy Baranyi, Bíró, Bogdány, Tóth A. - mezőnyjátékosok. Sérült: Márkus, Varga N. Eltiltva: -. Gödöllő (16.)- Besenyőtelek (15.) Gödöllő, vasárnap, 13.00. V.: Smelkó. Orlóczki Tibor, a besenyőtelkiek edzője: - Kevesen vagyunk, mert sok a sérült. Mivel nem rendszeres az edzések látogatottsága, ezért nehéz összerázni a csapatot a hétvégén. Egyesek nagyon visszaestek a formájukban, ezért ha nem tudunk a kívánt módon legalább lelkesedni Gödöllőn, akkor nem jön ki a tudáskülönbség a javunkra. Megpróbáljuk megnyerni a meccset. A kezdőcsapat: Tóth B. - Veres, Baranyai, Lehotai, Rácz - Nagy L, Barva, Bódi R„ Dorgai - Rézműves, Kasza G. Sérült: Vass, Szombati, Lukács. Eltiltva: Ágó (piros lap) A további párosítás. Szombat, 13.00: Dunakeszi VSE - BVSC. Vasárnap, 13.00: Karancslapujtő - Veresegyház. NBIII. Tisza-csoport A 12. forduló párosítása: Mezőkövesd (7.)- Rakamaz (3.) Mezőkövesd, vasárnap, 13.30. Kálmán Vilmos, a mezőkövesdiek edzője: - Mostani ellenfelünk jó csapat, láttam a gárdát Putnokon, így tudom, mire számíthatunk. Rangadó jellegű mérkőzés vár ránk, ahol tisztes hozzáállást és győzelmet várok a csapattól. A keret: Varga L. - Ferencz, Szabó V., Kovács Cs. - Soltész, Bocsi, Nyeste, Szabó L. (Farkas), Árvái - Ragó, Varga Z. Sérült: -. Eltiltva: Forgács (3 sárga lap). Tóthék tripláival Szóláti és Zebra-öröm Kosárlabda Férfi NB II. Eszterházy FSC - Nagykálló 111-71 (21-15, 20-23, 33-13, 37-20) EFSC: TÓTH 28/21, MÁTHÉ 26/6, Juhász 11, ZSÍROS 30/6, Kovács P. 6. Cs.: Horváth 10. Edző: Cseh Kálmán. Eszterházy FSC - Egri Sí 106-87. Ld.: Zsíros 30/6, Nagy P. 24/21, Tóth 19/9. Dobó ISK- Nyíregyházi Mg. Főiskola 83-105 (24-20, 20-25,16-36, 23-24) DOBÓ: Megyesi 20/6, Kovács 10, PETRUCSIK 31/9, Tóth T. 10/6, Weisz 4. Cs.: Tóth A. 2, Sebe 6, Szabó, Márton, Földi. Edző: Mérkőy Tibor. Mérkőy Tibor: - A Keleti-csoport tavalyi bajnoka ellen remekül tartottuk magunkat. A 3. negyedben Petrucsik Krisztián részleges könyökínszalag-sza- kadást szenvedett, majd elhúzott az ellenfél. Hajdúböszörmény - Dobó ISK 86-80 (17-21, 18-29, 25-17, 26-13) DOBÓ: Megyesi 24/9, Kovács 12, Tóth T. 8/3, Weisz 2, Fodor 14. Cs.: Szabó 3/3, Márton 6, Sebe, Takács. Mérkőy Tibor: - Biztos győzelmet engedtünk ki a kezünkből. A 4. negyedben éreztük igazán a sérültek hiányát. Taktikus játék helyett kapkodtunk, amely fegyelmezetlenséggel is párosult. ____________________■ Rö plabda A 2001/2002. évi megyei bajnokságok végeredménye Felnőtt nők: 1. Quintett SK Egerszólát, 2. Gyöngyszemek Gyöngyös, 3. Ex-Team, 4. Atkár SE, 5. Jászberény, 6. Hatvan, 7. Tanárképző Eger IL, 8. Egerszólát Isk., 9. Gyöngyösi RSE. Felnőtt férfiak: 1. Zebra Eger, 2. Gyöngyszemek Gyöngyös, 3. Tanárképző Eger, 4. Salvus SE Bükkszék, 5. Berze Gimnázium Gyöngyös. Mini lányok: 1. Bélapátfalva Ált. Isk. I., 2. Egerszólát Alt. Isk., 3. Szent-Györgyi Albert Gyakorló Isk. L, 4. Szent-Györgyi isk. II., 5. Atkár Ált. Isk., 6. Bélapátfalva Ált. Isk. II., 7. Szent-Györgyi isk. III. TV. korcsoportos lányok: 1. Szent-Györgyi isk., 2. Egerszólát Ált. Isk., 3. Bükkszék Ált. Isk., 4. Bélapátfalva Ált. Isk. L, 5. Balassi Ált. Isk. Eger, 6. Bélapátfalva Ált. Isk. II., 7. Atkár Ált. Isk. ________■ H EVES a HÍRLAP ECU. CTOWQKM. HATOM, Híva. FQZOAIOHY. yjfaky iflilWCI. FtTWVAiAiA VAWMOK ti KOtZETtlK HATHATJA Klad|a az Axal Springer-Magyarország Kft Heves Megyei Irodája. Felelős Hadé a HL ügyvezető Igazgatója Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: GAZSÓ LÁSZLÓ I Vezető szerkesztő: I DR. SZALAY ZOLTÁN I Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN j Szerkesztőség és kiadó címe: j 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (PL 23.) i Telefon: 36/513600. j Fax: 36/513605. E-mail cim: hmhirlap@axels.hu Hirdetési telefon: 36/513628, Fax: 36/513630. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel SpnngerTilagyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Előfizetés, terjesztési információk a kiadónál (tel.: 06-36-513646), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dp egy hónapra 1194 Ft, negyedévre 3582 Ft, fél évre 7164 FI egy évre 14328 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6. sz Tel./fax: 37/311697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült. Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárul- : nak ahhoz hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Spnnger-Buda pest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi | Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság | Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és j egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.