Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-14 / 240. szám

4. OLDAL M EGY E I KÖRKÉP 2002. Október 14., hétfő Versengő cserkészek Erényi Mártonra emlékeztek Szombaton a fiatalok Egert, mint a tornyok városát cserkész­ték be, s miközben feladatokkal tarkított sétát tettek a megadott útvonalon, felkeresték és megte­kintették a jelzett műemlékeket, templomokat. A nemes - s esővel áztatott - versenyt végül is a 1222. sz. Taródy István Cserkész- csapat (Detk) nyerte meg, mögöt­tük a tiszaújvárosi 1223. sz. Tisza Cserkészcsapat Tisza, illetve De­nevér őrse végzett. A program további részében - A múltunkat megbecsüljük, bí­zunk a jövőben mottó jegyében - vasárnap délelőtt 10 órakor a résztvevők megemlékeztek Eré­nyi Mártonról, az egri csapat örö­kös és tiszteletbeli parancsnoká­ról, majd megkoszorúzták a Ba­zilika altemplomában található sírját. Ezt követően dr. Roszmusz András elnök elevenítette fel a Magyar Cserkész Szövetség im­már csaknem egy évszázados múltját. __________________(-sí C zóbel, a Bartók utcákban na­gyobb útjavításra kerül sor, mivel a burkolat megkopott, s az úttes­ten mélyebb gödrök keletkeztek. Ugyancsak felújítják a városi tűz­oltóság előtti bejárót, valamint az I. István Iskola parkolóját is. Mint arról már beszámoltunk, a városközponti autóbusz-pálya­udvar peronjainak egy részén is útburkolati javítások kezdődtek. Az irodavezető elmondta: a mun­kálatok nagy részével már végez­tek, így várhatóan a jövő hét ele­jén már visszaállhat a megszo­kott forgalmi rend a buszpálya­udvaron. (T. Z. M.) Az egri Helyőrségi Művelődési Otthonban második alkalommal rendezték meg a makett-kiállítást és -versenyt. A szervezők - az Egri Makettkészítők Baráti Köre és a helyőrségi klub - gazdag anyagot vonultatott fel, miután 180-an vettek részt alkotásaik- kal. Az esemény egyik érdekessége volt Rossú Zoltán az Egri nők címet viselő diorámája.___________fotó: perl Márton A marketing és a borpiac Eger Az Eszterházy Károly Főiskola által elnyert Phare-támogatás segítségével a kiemelkedő kül­földi szaktekintély, Norbert H. Bargmann, a Müncheni Vásár vezérigazgatója tartott konzul­tációsorozatot a régió vállalkozásaival. A meg­beszélésen, melyen részt vettek kis- és közép- vállalkozók, valamint a régió jelentős termelői háttérrel rendelkező vállalkozói - mások mel­lett Drahos Péter (borászat), Rácz János (gom­batermelés) - , továbbá az Egri Hegyközség képviselői is. A szakmai konzultációt a főiskola vezetői - dr. Zám Éva, dr. Orbán Sándor kari főigazgatók, valamint dr. Rácz László, dr. Gaál Béla tanszék- vezetők - szervezték, s a rangos összejövetelen a magyar termékek német piaci elhelyezési lehe­tőségeiről, új üzleti kapcsolatok kialakításáról esett*szó. Norbert H. Bargmann felhívta a figyel­met a koncentrált marketingtevékenység erősí­tésére, valamint az új típusú élmény és kényel­mi szempontokat is figyelembe vevő, marke­tingszemléletű piacépítés fontosságára. A német szakember felajánlotta segítségét a müncheni borvásáron történő bemutatkozáshoz, illetve a nemzetközi sajtótájékoztató megszervezésé­hez. így lehetőség nyílik arra, hogy a francia és olasz borokkal versenyezve bizonyíthassuk a magyar, ezen belül az egri borok kiválóságát, magas piaci értékét. Mivel az Eszterházy Károly Főiskola most kapta meg az értesítést, hogy elnyerte a Széche- nyi-tervben meghirdetett regionális klaszter-pá- lyázatot, ennek segítségével is lehetőség nyílik az egri borok promóciójának javítására. ______■ J ó tanácsok a frontvonalból Orbán: „Ne az öklünket emeljük fel, hanem a fejünket” A Magyar Cserkész Szövetség 90., illetve a 212. sz. Bornem­issza Gergely Cserkészcsapat megalakulásának 80. évfor­dulója alkalmából városisme­reti versenyt rendeztek a hét végén a megyeszékhelyen. Eger A kétnapos találkozón az ország különböző részeiből számos csa­pat képviseltette magát, s állt rajt­hoz azon a versenyen, melynek az volt a célja, hogy az ifjú cser­készek megismerkedjenek a vá­ros történelmével és környezeté­vel. Ezt a próbát - mint a vendég­látó csapat vezetőjétől, dr. Bátho­ry Lászlótól megtudtuk - a jövő­ben újabbak követik: 2003-ban a Berva-völgyet járják be a verseny­zők, majd a szilvásváradi termé­szeti környezet szépségeit fedez­hetik fel térképpel a kezükben, vé­gezetül a Bükk-fennsík lesz a ba­rátságos küzdelem színtere. A 25-ös főúton Egerben, a Val­lon úti gyalog-áthelőhelynél a gya­logosok védelmét szolgáló közép­sziget építési munka kezdődik, így 30 kilométeres sebességkorlá­tozásra, útszűkület, úton folyó munkák, előzni tilos táblákra szá­mítsanak a járművezetők. A 23-as főúton, a Pétervására- zabari összekötőúton, az Egerbakta-Pétervására összekötő­úton, a kisfüzesi bekötőúton Pétervásárán, valamint a váraszói bekötőúton Erdőkövesden köz­műépítési munkák miatt 30 kilo­méteres sebességkorlátozás, út­szűkület, előzni tilos, úton folyó munkák táblákra figyeljenek. A Gyöngyös-jászberényi össze­kötőúton Vámosgyörkön burko­latszélesítési, csapadékcsatorna és szegélyépítési munkák miatt 30 kilométeres sebességkorlátozás, útszűkület, úton folyó munkák, előzni tilos táblák találhatók. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Mire van szükség, ha meg akarjuk nyerni az önkormányzati válasz­tásokat? - tette fel a kérdést a fó­rum vendégeként megjelent Or­bán Viktor volt miniszterelnök. Jó kedvre, önbecsülésre és önbiza- lomra - válaszolta is meg a kér­dést, mondván: ha a „frontvonal­ból” adhat tanácsokat a „hátor­szágnak”, ezeket adja. Az önbe­csülésről szólva kijelentette: nem szabad, hogy elvegyék a nemzeti erőktől az elmúlt ciklusban közö­sen elért sikereket, úgy mint a csa­ládtámogatási rendszer bevezeté­sét, az átlagkeresetek megduplá­zását, a hazai fővállalkozók tér­nyerését a nagyberuházásokon, a határon túli magyarok támogatá­sát, vagy a minimálbér két és fél­szeresére történő emelését.- Mindemellett azonban önbi­zalomra is szükség van - tette hozzá Orbán Viktor, emlékeztet­ve arra, hogy 1994-ben a baloldal­nak a kétharmadosnál is na­gyobb többsége volt a Parlament­ben, mégis sikerült a '98-as vá­lasztásokon nyerni. Most viszont csak minimális többséggel bírnak - mutatott rá, hozzátéve, hogy a polgári-keresztény erők a '80-as évek végén, 40 évnyi elnyomás után is talpra tudtak állni. A vá­lasztásokról szólva figyelmezte­tett: a baloldal rendkívül jól szer­vezett. Most - folytatta - a válasz­tási bizottságokba delegált sze­mélyek a legfontosabbak, az ő ki­tartásuk nélkül ugyanis aligha le­het megnyerni a választásokat. Szóvá tette azt is, hogy a par­lamenti választásokat követően tele volt a sajtó azzal, hogy üres az államkassza, mert csaknem 320 milliárdot elosztogattak he­tek alatt. Szerinte az emberek élete nem száznapos ciklusok­ból áll, ők szívesebben látnának egy kiszámítható jövőt, miként a gazdasági élet szereplői is - nem véletlen, hogy a honi gazdaság immár fél éve bénultan áll. Fon­tos az is - s ebben Orbán Viktor a baloldali szavazókkal való együttműködés szükségességé­re is utalt -, hogy közös erővel megakadályozzák a stratégiai ágazatokban még meglévő álla­mi tulajdon privatizálását. A nemzeti erők ellen irányuló gyűlölethullámmal kapcsolat­ban akképp vélekedett, hogy bár senkinek sem szabad adósá­nak maradni, ne az öklüket emeljék fel az emberek, hanem a fejüket. ____________ ikühmei Ég ett a ház Heves megye Szándékos gyújtogatás. Az elmúlt hét végén Noszvajra, a Mátyás tér­re riasztották az egri tűzoltókat. A szakértők szerint szándékosság történt, amikor - ismeretlen tette­sek - felgyújtottak egy házat, amely leégett. A tűz miatt 200 ezer forint értékű kár keletkezett. A rendőrség vizsgálja az ügyet. Sokan lettek rosszul A hét végi esős, hűvös időjárás sok beteget viselt meg. így a mentők gyakran vonultak főleg Egerben és a kör­nyező községekben. Volt akit in­farktussal, illetve keringési elégte­lenséggel szállítottak a Markhot Ferenc Kórházba. Megfogták a hízókat. A gyön­gyösi tűzoltókat riasztották a mátraaljai városban a Deák Fe­renc utcába, ahol egy hízókat szállító teherautóról leugrott két jószág. Az állatokat a tűzoltók fogták meg.________________■ S zelídítik a patakot Domoszló A választási ciklus utolsó ülését tartotta a helyi képviselő-testület. A tanácskozáson Krizsó Sándor polgármester többek között beje­lentette, hogy nemrég sikerült befejezni a gyermekintézmé­nyek belső világításának cseré­jét. A munkálatok során energia- takarékos lámpatesteket szerel­tek fel, s így a jövőben az áram­költség is csökken majd. Az okta­tási intézményekben a tanévkez­désre fejeződött be a nyílászárók cseréje. A több mint negyven új ablak és ajtó beszerelése szintén a kiadások csökkentését eredmé­nyezi, hiszen hőszigeteltek, s így várhatóan kevesebbet kell majd fűtésre költeni. A napokban folytatódik a Závoza-patak medrének újjáépí­tése is. Eddig a 2,4 kilométeres beltéri szakaszból másfél kilomé­ter épült újjá, ám szükséges a ko­rábbi árvizek során nagymérték­ben megrongálódott patakmeder további rendbetétele, hogy na­gyobb esőzés se okozhasson vészhelyzetet a településen. A pá­lyázati kiírásnak megfelelően no­vember végére készül el az újabb, háromszáz méter hosszú meder- szakasz helyreállítása. ______h>a) N émet Requiem Eger A Filharmónia következő elő­adását rendhagyó módon októ­ber 17-én, csütörtökön hallhatják a zenerajongók a Bazilikában. Ezúttal este 8 órakor Brahms: Német Requiemje csendül fel. Közreműködik: Szabóki Tünde (szoprán), Rezsnyák Róbert (ba­riton), valamint a Nemzeti Ének­kar, vezényel Antal Mátyás és az Egri Szimfonikus Zenekar, vezé- nyel Szabó Sípos Máté._______■ J avuló aszfaltszőnyeg Hatvan Az önkormányzat október folya­mán mintegy 26 miUiót fordít a vá­rosi úthálózat javítására - közölte dr. Váczi Árpád, a városgazdálko­dási iroda megbízott vezetője. A kisebb munkát jelentő kátyúzás már elkezdődött. Igaz, most né­hány napig a kivitelező Egút Rt. szünetelteti az aszfaltszőnyegen keletkezett gödrök betömését, mi­vel a gépekre máshol van szüksé­ge. Az útjavítást várhatóan a jövő héten folytatják. A tervek szerint a Fűzfa, a Gáspár, a Balassi, a Gör­gey, a Vas Gereben, a Kárpát, a Korlátozott forgalom A Heves Megyei Állami Köz­útkezelő Kht.-tól kapott tájé­koztatás szerint mától októ­ber 20-ig a megyében közle­kedők több helyen forgalom- korlátozásra számíthatnak. Heves megye A 3-as főúton Hatvanban, a Mik­száth Kálmán téri átkelőhelynél, a gyalogosok védelmét szolgáló középsziget építési munka kez­dődik. Emiatt 30 kilométeres se­bességkorlátozás, útszűkület, úton folyó munkák, előzni tilos táblák érvényesek. A 25-ös főúton Egerben, a Ga­lagonyás útnál csomópont-felújí­tás miatt időszakos forgalomkor­látozás van. A két szélső sávban úton folyó munkák, útszűkület, előzni tilos, 30 kilométeres se­bességkorlátozás táblákat he­lyeztek el. _______________A RÁDIÓBAN HALLOTTUK__________________ A jó mesék örökzöldek Eredetileg más műsorokat akar­tam értékelni. Szokásom szerint - hallgatás közben - elkészítet­tem jegyzeteimet. Ezért aztán ki­zárólag kíváncsiságból figyeltem fel a szombati esti mesére. Gon­doltam: ízlelgetem egy kicsit. Csalódásra számítottam valamifé­le honfitársi kreálmányra űrlé­nyekkel, manipuláló játékra, szá­mítógépes bonyodalmakra. Már az első mondatok meggyőztek ar­ról, hogy ilyesmiről szó sincs. Eredeti ízek, hangulatok vil­lantak fel, s a szerzőt, a gyűjtőt, a tolmácsolót is sejtettem, a cizel­lált stílusú Benedek Eleket. Érdek­lődésem ezért megkettőződött, s eszembe jutottak különböző ta­nulmányaim is. Tudatomból fel­bukkant az a megállapítás, hogy ezekben a munkákban is a Való­ság küldi jelzéseit. Például arról, hogy miről álmodnak a nincste­len, a kisemmizett emberek, akik sajnos mindmáig voltak, most is vannak, és a jövőben is lesznek. Megint rájöttem: ezért szeretem az ilyesfajta írásokat, mivel min­dig a megnyomorítottak igazát sugallják, azt, amiért bármikor kiáünék. Ez a szép történet szintén éret­tük emelt szót. A szegény asz- szony három gyermeke megunja a sorozatos nélkülözést. A legidő­sebb kéri anyját: készítsen hamu­ban sült pogácsát, s ezt követően elindul szerencsét próbálni. Az egyik kútnál találkozott egy éhes egérrel, aki kérlelte, adjon enni­valójából. Az önző, a rideg gyerek visszautasította. Megérkezett a király várába. Fogadta őt az ural­kodó, s munkát is ajánlott neki. Csak egy feltételt kötött ki, más­nap reggel terelgesse száz nyulát. Hát bizony, azok a négylábúak szerte szaladtak. így járt őt köve­tő öccse is. A legkisebbet azonban jó szíve mentette meg. Ő nem fukarko­dott, megosztotta élelmét a titok­zatos cincogóval, aki végveszély­ben - hálából - kimentette a baj­ból, s kincsekkel megrakodva mehetett haza. íme az évezredes álom: a jó emberek - bárhová is tartoznak — érdemeljék meg a jutalmat. Ilyesmi soha, vagy igen ritkán for­dult elő, s a hétköznapok hőse csak iszonyatos megpróbáltatá­sok árán futott be, ért célba. Bár lenne belőlük mind több, sugallja nekünk s kései utódainknak is ez a százszorszép sztori. Egyszer, valahol, valamikor... PÉCSI ISTVÁN HUSEGAKCIO. Cserrenka Rudolfné egri és Varga Józsefné szentdomonkosi olvasónk segített e heti nyertesünk kivá­lasztásában. A szerencse Duró Imre demjéni hűséges előfizetőnknek kedvezett, nyereménye 5000 Ft értékű Tesco ajándék- kosár. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik személyesen is szeretnének részt venni a Hüségakciónk sorsolásain. Ők az ingyenesen hívható 06/80/513-646-os telefonszámon hívhatnak bennünket, fotó: pilisy elemér

Next

/
Oldalképek
Tartalom