Heves Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-09 / 210. szám

4. OLDAL M E GYEI KÖRKÉP 2002. Szeptember 9., hétfő A Vásár Agriában jövője a regionalitás (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Magda Sándor rámutatott: enyhítet­tek a fagykárt szenvedett gazdák, a ser­tés- és a tejtermelők gondjain, az aszály­károk rendezésére 12 milliárd forint jut. A szőlő- és bortermelők helyzetének javí­tására 2,6 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány. Könnyítenek a gazdák nehéz anyagi állapotán, 60 milliárdot fordítanak a hiteleik elengedésére. Szólt az ágazat jövő évi költségvetésének tervezetéről is, amiben fontos szerepet kap az integrá­ció és a fejlesztés. Bejelentette, hogy a Szent István Egyetem gyöngyösi főiskolai karán kidolgozzák Eszak-Magyarország ökorégiós tervét. Ezután a hozzászólásokban felvető­dött: a szarvasmarha- és a strucctenyész- tés illetve a tejtermelés jövője, a kedvez­ményes kamatozású hitelekhez való hoz­zájutás. Dr. Dula Bence, az Egri Hegyköz­ség hegybírója arra kérte dr. Magda Sán­dort, hogy a bizottság munkáján keresztül tegyen meg mindent az Országgyűlésnél és a kormánynál az agrárium szerepének, je­lentőségének méltó elismertetéséért. Az el­nök erre ígéretet tett. Aláhúzta, hogy a vi­dék erősítése nélkül nincs gazdag ország, a mezőgazdaságból élőknek perspektívát kell nyújtani. Folyamatos és őszinte pár­beszédet kell folytatni a mezőgazdaságról a szakemberekkel, hogy megfelelő infor­mációkhoz juthassanak. Ehhez partnersé­get ajánlott. Felszólalt Sós Tamás, a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke is. Kifej­tette, hogy a megyei szocialista képviselő- csoport 24 pontos fejlesztési programot nyújtott be dr. Medgyessy Péter miniszter- elnöknek. Ebben az úthálózat, a vízelve­zető rendszerek fejlesztése, az ivóvíz mi­nőségének javítása is szerepel. Tegnap este bezárta kapuit a 10. jubile­umi Vásár Agriában nemzetközi kiállítás és vásár. Az első tapasztalatokról kért gyorsmérleget a Hírlap. Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereske-- delmi és Iparkamara főtitkára:- A vásáron több volt a külső vállalko­zó, mint a megyei. Ennek ellenére látvá­nyosságban és tartalmas szakmai progra­mokban nem volt hiány. A vásár jövőjét a regionális együttműködés határozhatja meg. Ebben a Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén és Nógrád megyei kamarák által aláírt együttműködés is segíthet. Ezért az észak-magyarországi régiós vásárnaptár programjába kell beleilleszteni. A jövő vá­sárának a helyszíne az a kongresszusi központ lehetne, amelyet közös összefo­gással kívánunk létrehozni Egerben, kö­zösen pályázunk anyagi forrásokért. Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke:- Az utóbbi idők legjobb vásárát zár­tuk, amely rendezésében méltó volt a ju­bileumhoz. A megyei és az egri önkor­mányzat, a szakmai szervezetek nagy erő­ket mozgósítottak a sikerért. Még szep­temberben a szervezőbizottságnak szak­mai értékelést kell készítenie, hogy ennek alapján a vásár jövőbeni megrendezésé­hez szükséges forrásokért az illetékes szaktárcákkal is egyeztethessünk. A vásár jól illeszkedett az idei egri fesztiválvárosi rendezvények sorába. A jövőjét az északi régió összefogásával érdemes megterem­teni, figyelembe véve a gyöngyösi és a hat­vani expók tapasztalatait is. Az idei Vásár Agriában Közönségdíját ünnepélyesen nyújtották át a Gyermely Rt.-nek - tudtuk meg Királyháziné Tisza Andreától, a vásárt rendező Compexpo Kft. területi igazgatójától. Mint elmondta, 15 ezer érdeklődő látogatta meg a vásárt. Dr. Magda Sándor: fontos a folyamatos szakmai párbeszéd FOTÓ: GÁL GÁBOR A kiállító cégek megtalálták helyüket a be­mutatkozásra. Ha lesz jövő évi kiállítás, fontos, hogy október végéig juttassák el annak az időpontját a vállalkozóknak, hogy erre számítsanak, amikor a 2003-as üzleti tervüket készítik. A Vásár Agriában gondolatának egyik kiötlője tíz éve Miskokzi László, az egyko­ri Heves Megyei Tanács nyugalmazott osztályvezetője volt.- Dr. Jakab Istvánnal, a Heves Megyei Közgyűlés akkori elnökével fogalmaztuk meg, hogy szűkebb hazánk gazdasági kapcsolatainak fejlesztésére, a tájegység termékeinek népszerűsítésére rendezzük meg Egerben a fogyasztási cikkek vásárát - emlékezett. - Ez jelentős összefogás eredményeként sikerült, jelentős kiállítói érdeklődés mellett tartott 1995-ig. Ebben az időszakban a Gazdasági Minisztérium csaknem 20 millió forinttal támogatta Észak-Magyarország legjelentősebb gaz­dasági eseményét. A vásár lendülete azon­ban megtorpant. Változtak a gazdasági vi­szonyok és szervezési okai is voltak. Ma már tudomásul kell venni, hogy a piac dönti el a részvételt a vásáron. Ha lesz folytatása, akkor már a közeli hetekben ki kell értékelni a tapasztalatokat, hogy ezek alapján megfelelő programmal pályázhas­son a megyei és a városi önkormányzat tá­mogatásért a szakminisztériumoknál. Fontos, a vállalkozók is mihamarabb meg­tudják, hogy a jövő évi üzleti tervükbe be­építhessék. Célszerű lenne az egri „Rossz­templomban” - hagyományteremtéssel - olyan borászati kiállítást rendezni, amely Észak-Magyarország négy borvidékének reprezentatív termékeit mutatná be. Az ehhez kapcsolódó szakmai programokat az Eszterházy Károly Főiskolán tarthat­nák. Jó lenne ezekre francia és olasz ter­melőket, szakembereket is meghívni. MENTUSZ KÁROLY Kollégium, évkezdésre Régi és új hagyományok a borért Heves Az augusztusi épület-felújítási munkálatokkor szembesültek az­zal, hogy az Eötvös József Közép­iskola Kollégiumában immár nem elég a tisztasági festés, ha­nem meg kell szüntetni a csőrepe­dés okozta felvizesedést is. Ez az előre nem látható probléma nehe­zítette a tanévkezdést, hiszen a kollégistákat addig nem lehetett elhelyezni, amíg a hibákat ki nem javították. A munkálatok várható költsége elérte a 2,5 millió forin­tot, amelynek finanszírozása je­lentősen megterhelte a forráshiá­nyos önkormányzati kasszát. — Tanévkezdésre minden kol­légista elfoglalhatta helyét - tud­tuk meg Kontra Gyula polgár- mestertől -, hiszen a csőtörés okozta hibákat kijavítottuk. Az összeget egyelőre a város biztosí­totta, ám benyújtottuk vis major kérelmünket, amelytől reméljük a munkálatok utólagos megfi­nanszírozását. ■ Jó bűnügyi mutatók Heves Az elmúlt egy hétben 9 rendőri in­tézkedésre került sor a dél-hevesi kistérségben. Ebből hat volt bűn- cselekmény, s ötöt a rendőrök fel is derítettek. Ez az arány azért ki­emelkedően jó, mert egy 38 ezres kistérségről van szó — mondta Kontra Gyula, aki megbeszélést tartott dr. Francsics Ottó hevesi rendőrkapitánnyal. A jó eredmé­nyekhez hozzájárul, hogy az ön- kormányzat jelenleg is 15 közhasz­nú munkást alkalmaz éjszakai közbiztonsági járőrként. A felderí­tettséghez időnként a szerencse is szükséges, hiszen a közelmúltban egy cukrászda betörést úgy sike­rült felderíteni, hogy a romák lakta városrészben azt beszélték: már az egész Krakkó tortát eszik... ■ Szocialisták a kondérnál: ami Békéscsabának a kolbász, az Gyöngyösnek a gulyás FOTÓ: SUHA PÉTER got. Az egyik legsikeresebb ren­dezvénye volt a sorozatnak a gu­lyásfőző verseny, amelyre idén már több mint két tucat csapat nevezett be. A fakanálforgatók kö­zött szocialista országgyűlési képviselőket is felfedeztünk. A kondér körül szorgoskodó dr. Magda Sándor lapunk kérdésére elmondta: a kész étket csakis hét óra után kezdik el osztani... (In­formációink szerint este kilencre tolódott a falatozás.) Azt is megjegyezte: jó kezdemé­nyezés a gulyásfőző verseny, évről évre népszerűbb, s talán néhány esztendő múlva országos hírű prog­rammá nőheti ki magát. Vasárnap a felvonulás ígérke­zett a nap fénypontjának. Ezt az időjárás némileg elhomályosítot­ta, ám a népviseletbe öltözött ki­csik és nagyok az eső ellenére is végigjárták az útvonalat, s az eser­nyők alól nézelődőket annak rendje-módja szerint kínálgatták a hegy levével. A programot színpadi műso­rok zárták, jócskán az esti órákban. iespé) Összeütköztek Heves, Tenu _______ A két települést összekötő úton szombaton este nyolc óra tájt súlyos közlekedési baleset történt: két személygépkocsi, egy Lada és egy Renault ütkö­zött össze. Az egyik sérült kiszabadításá­hoz a hevesi városi tűzoltókat is ki kellett hívni a helyszínre, ahonnan egy embert nyolc na­pon túl gyógyuló, súlyos sérülé­sekkel szállítottak kórházba. A szerencsétlenség másik két ál­dozata könnyebb sérüléseket szenvedett. ■ Hídjavítás, torlódás _______Heves megye_______ A héten több helyütt is forga­lomkorlátozásra kell számítani. A 3-as főúton, Hatvanban, a vasúti felüljárón, a körforgalom, a 3-as és a 21-es utak keresztező­dése között hídfelújítási munká­kat végeznek, emiatt 30 kilomé­teres sebességkorlátozás érvé­nyes, s jelzőlámpákkal irányít­ják az egy sávra szűkült forgal­mat. Torlódások előfordulhat­nak. Egerben még zajlik a 25-ös főúton a Kisvölgy híd javítása, így ott is útszűkület, előzési tila­lom, 30 kilométeres sebesség- korlátozás várja a közlekedőket. A Gyöngyöst Jászberénnyel összekötő út vámosgyörki sza­kaszán szélesítik a burkolatot, ezért ott hasonló „akadályok" nehezítik a haladást. Ezen az úton Vámosgyörk és Jász- Nagykun-Szolnok megye határa között burkolat-felújítás kezdő­dik, előzni tilos, útszűkület és 40 kilométeres sebességkorláto­zás jelzőtáblákat helyeznek el — tájékoztatott a megyei állami közútkezelő kht. ■ Bemutatkozik a rákkutató Eger Már hagyomány, hogy az Egri Egészség- és Környezetvédő Egye­sület évente meghívja dr. Kul­csár Gyula rákkutatót, a Pécsi Orvostudományi Egyetem ad­junktusát, a Culevit nevű szer feltalálóját, aki rendszeresen be­számol legújabb eredményeiről. Ezúttal szeptember 11-én, szer­dán délután háromnegyed négy órától a Mezőgazdasági Szakkö­zép- és Szakiskola ebédlőjében (Mátyás király út 52.) találkozik az érdeklődőkkel. A vendéggel Pécsi István újságíró készít nyil­vános riportot, amelyen számos érdekes, új információ hangzik majd el. Szó lesz arról, hogyan si­került igazolni az infúziós válto­zat stabihtásál, s ez nagy lépés a gyógyszerré nyüvánítás útján. Az egyesületi tagok ingyene­sen vehetnek részt a rendezvé­nyen, ahová új belépőket is vár­nak. B __________ _________A TÉVÉBEN LÁTTUK_________________________________ I smét a kutya diadalmaskodott Miközben a közszolgálati tévékkel kapcsolatban oly sok szamárság fel­vetődne, továbbm is dívik - kivétel nélkül minden csatornán - a totális színvonaltalanság. E téren jeleske­dik az Ml és az M2, persze a többi­ek sem villognak, ám a kereskedel­mi csatornákon legalább megkísér­lik a megújulást. Ez akkor is valami, ha olykor rémületes ötleteket rajtol­tatnak. Olyanokat, amelyeknek semmi köze a hazai kultúrtalajhoz. Ráadásul - a TV2 Big Brotherére gondobk - idegenből idetelepített torz, erkölcsileg sokszorosan hibáz­tatható tippeket menedzselnek, egyfajta nemzeti kukkoldával lepve meg bennünket. Ez bizony felhábo­rító, mivel a jó érzésű emberek zö­me egyáltalán nem kíváncsi mások magán- vagy közösségi életének egyetlen mozzanatára sem. Nagy­mérvű lököttség kell ahhoz, hogy bárki ilyesmire koncentráljon. Kü­lönben is én döntöm el, hogy mi ér­dekel, s ne etessenek pacalpörkölt­tel, ha azt kifejezetten utálom. Úgy hallik, a rivális csatornán is hasonló vállalkozással próbálkoznak. Meg­nyugodhatnak: kezdeményezésü­ket nem koronázza majd kápráza­tos siker. Egyébként is, ha egy lele­ményt nem magam találok ki, ak­kor megette a fene az egészet. Nincs szükségem mások kínkeservesen szült elképzeléseire. Különösképp akkor, ha az illetők nem zsenik; va­gyis hivatkozni sem érdemes rájuk. Egyébként az említett adó úgy­nevezett megújulási programja se vált be. Hagyni kellett volna min­denből a régi kollekciót, az legalább bevált. A világot ugyan nem váltot­ták meg vele, de hát ez számukm mindig csak vágyálom marad Ha így van, akkor minek mocorogni? Egyen azért mindenkinek illene el­töprengnie. Népünk nem hülyült el, s a szellemi ocsút megkülönbözteü a tiszta búzától. Tengerentúl ez nem megy, mert jó kétszáz év alaü nem lehet életképes kulturális gyökereket ereszteni sehová Ezek után nem véletlen, hogy az elmúlt hét legjobb produkciója a Rex felügyelő című német-osztrák krimisorozat legfrissebb darabja volt, azaz megint az okos, a lelemé­nyes, a színésznek is ezerarcú nyo­mozókutya lett az igazi sztár. Lekö­rözte a felkészült felnőtteket, a ruti­nos művészeket, akik mind figye­lemre méltó alakításokat nyújtot­tak. Remekléseikből azonban talán a legfontosabb hiányzott: a termé­szetesség. A négylábú azonban ezt is nyújtotta. Tessék tanulni tőle. Van mt... PÉCSI ISTVÁN HÜSÉGAKCIÓ. A Hírlap hetenkénti nyereményakciójának szeptember 6-i sorsolásán - amelynél Szakács Béláné parádi olvasónk (képünkön) segédkezett - a Tesco Áruház 5 ezer forint értékű ajándékcsomagját Szeredi Mihály egri előfizetőnk nyer­te. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik személyesen is szeretnének részt venni a sorsolásokon. Ők az ingyenesen tár­csázható 06-80-513-646-os telefonszámon hívhatnak bennünket. fotó: ötvös imre (Folytatás az 1. oldalról) A szüreti napok hétvégéjén több tucatnyi kézműves kínálta igé­nyes portékáit a látogatóknak, akik a Mátraalja bortermelői­nek jobbnál jobb borait is ked­vükre ízlelgethették. S hogy nem csak a borászatban, de a hagyo­mányok területén is helye van a megújulásnak, azt jól példázta, hogy a szőlőhöz és borhoz kap­csolódó programok mellett egyéb rendezvények is helyet kaptak a kínálatban. Könnyűzenei koncer­tek, gyerekműsorok, bábszínház, kerékpárverseny, utcai kosárlab­da-bajnokság kínált látványossá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom