Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-06 / 156. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2002. Július 6., szombat Tisztább levegőt és talajt A város illetékesei elfogadták a kistérségi környezetvédelmi programot, amely már az uniós szabályozások szellemében készült. Ezzel a település nagyobb eredménnyel indulhat különböző szak- területi pályázatokon, illetve az elvárásokhoz igazodó önkormányzati rendeletekkel a jövőbeni követelményeknek is eleget tesz. Heves A város alpolgármestere, Budai Sándor elmondta: a rendeleteket még csiszolni kell, miután még most is több észrevétel érkezik a hivatalhoz. Számosán arra panaszkodnak, hogy a lakóövezetben árutermelés zajlik. Elsősorban a sertéstenyésztők okoznak kellemetlenséget, mert a sűrűn beépült városrészekben a szag és a trágya irritálja a szomszédokat. Ugyanakkor gondot jelent az is, hogy a jászsági szemétlerakó elkészültével a városi hulladéktelepet bezárták. Eddig a lakosság két köbmétert ingyen helyezhetett el a telepen, ám ennek most megszűnt a lehetősége. így félő, hogy ismét megszaporodnak az illegális lerakatok a település határában. Legalább egy szemétgyűjtő udvart indokolt lenne fenntartani, ám ennek a kialakítása is 100 milliós nagyságrendű, s a régi telep rekultivációjáról sem szabad megfeledkezni. A helyi környezetvédelem másik sarkalatos kérdése a folyékony hulladék elhelyezése és kezelése. Hiába vezették be az utcákba a szennyvízcsatornát, ha sokan nem kötnek rá. Ilyen esetekben máshol környezetterhelési díjat szabnak ki. Rendezni kellene a csatornadíjakat is, mert a családi házakban elhasznált vízmennyiség nagy része a kertekbe kerül, ám a helybelieknek csaknem ugyanannyi csatornadíjat kell fizetniük, mintha a víz visszakerülne a zárt rendszerbe. Az alpolgármester hangsúlyozta: a legnagyobb kincs a tiszta környezet, éppen ezért alapos odafigyelésre lenne szükség, hogy a szennyező tényezőktől megvédjék azt az utókornak. {-ROM!) Ablak nyílt a világra Kultúrával az esélyegyenlőségért Horváth László nem indul Heves megye A mozdulat művészete. Egy kép az egri Gyermek- és Fogyatékosok Otthona csoportjának előadásából fotó, pilisy elemér Székesfehérvár Ezerháromszáznál több résztvevővel zajlott keddtől péntekig az értelmileg korlátozott iskolások és felnőttek XV. Országos Kulturális Fesztiválja, amely az Ablak a világra címet viselte. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület - amelynek elnöki tisztjét az andomaktályai megyei intézet igazgatója, Herzog Tamás tölti be - arra vállalkozott, hogy négy napon át nyolc művészeti ágban (ének, zeneszámok, vers, próza, tánc, színpadi és bábjáték) fellépési lehetőséget biztosítson a hatvannyolc, értelmi fogyatékosokat gondozó és oktató intézményből érkezett résztvevőknek. A fesztivál rendezőinek az volt a célja, hogy a különféle művészeti ágakon keresztül bemutassa a nyilvánosságnak az értelmileg akadályozott emberek értékeit, s ily módon segítse integrálódásukat és az esély- egyenlőség megteremtését. A produkcióknak a Vö- rösmarty Színház ad otthont, de naponta két-két órás műsor keretében a Városház téren a helybeli lakosság is részese lehetett a bemutatóknak. A seregszemlén Heves megyét az andomaktályai, a bélapátfalvi és egri Fogyatékosok Otthona lakói képviselték, s fellépett az Egri Speciális Művészeti Műhely néptáncköre is. A találkozó keretében az érdeklődők nemzetközi ipar- és képzőművészeti kiállítást is megtekinthettek, ahol hazai, illetve holland, ír és skót intéz- ményekben gondozottak alkotásait állították ki. ■ Ma délelőtt Egerben tartja rendkívüli tisztújító ülését a Fidesz-Magyar Polgári Párt megyei vezetése. Mint ismeretes, erre azért kell sort keríteni, mert az elnökség - Horváth Lászlóval az élen - a párt gyenge országgyűlési választási szereplése miatt, s az önkormányzati választásokra történő felkészülés elősegítése érdekében a közelmúltban lemondott. Bár Horváth László akkor még nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ismét megméretteti magát, tegnap megerősítette lapunk információját, miszerint nem indul újra a megyei elnöki tisztért. A Hírlap ugyanakkor úgy tudja, hogy dr. Mánya Kristóf, Gyöngyös korábbi parlamenti képviselője, valamint a hevesi illetőségű Csáki Zsig- mond ringbe száll az elnöki posztért. ___________________■ M unkáspárt: őszre készülnek Eger Kérdések a Neten Heves megye Március óta a megújult arculatú honlapunkon - a www.hevesm- egyeihirlap.hu címen - is tájékozódhatnak olvasóink, illetve olvashatják a lapunkban megjelent cikkeket. Az oldalon - a Szavazás cím alatt - időszerű kérdésekben véleményt is nyilváníthatnak. A leadott voksok összesített eredményét rendszeresen köz- zétesszük. Legutóbbi kérdésünk így szólt: „Mi lehet az oka a megye- székhely jelenlegi tömegközlekedési „zavarainak”?”. A lehetséges válaszokra az alábbi arányban adták le szavazataikat: Miféle zavar? Minden rendben van - 9 százalék; a különféle munkálatokért felelős illetékesek nem egyeztettek — 18 százalék; Eger belvárosi részeit rég kinőtte a forgalom - 53 százalék; A felújításokat a szezonkezdetig el kell végezni, ami kellemetlenségekkel is jár - 20 százalék. A site-on kint lévő új kérdés: „Hogyan értékeli, hogy az egri termálfürdőben egyszerre van új élménymedence és felújítás miatti felfordulás?”: A változásoknak ára van, ez most egy kis kellemetlenség: Amíg korlátozottan használható a strand, a belépési díjakat csökkenteni kellene; Olyan módon zavaró az építés, hogy nem is érdemes kimenni; Aki a strandot választja, nem kukacos- kodik. Egyébként minden a leg- nagyobb rendben”. ___________■ „ Hütötték” a ? Számos magyarázat kínálkozik arra, hogy milyen módon kerülhetett az egri Aral-kútnál lévő helyi járatú autóbusz-megállóba egy 200 literes hűtőszekrény. Igaz, már meglehetősen viseltes állapotban árválkodott ott a nyári kánikulában egyébként valóban időszerűnek tetsző, ám már értéktelen szerkezet, leszakadt ajtaját például átkötve rögzítették a szekrényhez. Igen ám, de ki vagy kik? Feltehetően jókedvükben lévő polgártársaink, akik gondolták - s részemről ez a magyarázat -, hogy vidámságra derítik az utazóközönséget. Még egy üres üdítősdoboz is ott pihent a szekrény alján, keltve azt a látszatot, hogy minden a legnagyobb rendben. A várakozók csak kerülgették, vegyes érzésekkel nézegették a frizsidert, aminek tetején fekete festékkel jelezték alkalmi birtokosai: loptuk. Az biztos, hogy sokra nem jutottak vele, s nagyon valószínű, a tettesek aligha viszik majd oda, ahol az ilyen kiszolgált háztartási gépnek méltó helye van. Lesz-e gazdája a semmire valónak? Mert már hűteni vele...! f. b. Bikavér-ünnep hatodszor Eger A közönség igényeihez igazodva az idén már háromnapos lesz az Egri Bikavér-ünnep. A július 12. és 14. közötti rendezvényre több mint 30 ezer vendéget vár dr. Dula Bence. kedvesebbet, amihez ételajánlatot is kap. Az egri hegybíró szerint a részvételt a borászok és az éttermek is rangként kezelik, noha annak gazdasági vonzata nincs. E borgasztronómiai gála azonban nemcsak országnak-világnak szól, hanem a helybelieknek is. Tavaly mintegy 25 ezren keresték fel a rendezvényt, az idén több mint 30 ezer látogatóra számítanak a szervezők, s a program is háromnaposra bővült: péntektől vasárnapig tart. Az Egy Egri Bikavér - egy egri étel bemutatóra a tavalyi 24 helyett most 28 borász nedűjét kóstolhatják az érdeklődők 24 étterem 28 borhoz illő ételremekével együtt. Dula Bence szerint külföldi és hazai prominens személyek is jelezték részvéted szándékukat, A fokozódó érdeklődés érthető is, miután a megyeszékhely egyik legnívósabb eseményévé nőtte ki magát az Egri Bikavér ünnepe Szent Donát napján elnevezésű rendezvénysorozat, amelyet immár a hatodik alkalommal tartanak meg.- Ez olyan seregszemle, ahol az egri bikavérek a hozzájuk illő ételremekek társaságában a nagyközönség számára is megmutathatják a legszebb arcukat - mondta dr. Dula Bence. - Az ő értékítéletüket várjuk, mert egy borverseny hozhat ugyan szakmai si- ken, de a fogyasztó szeretete semmivel sem pótolható. A borbarátok is itt láthatják egymás mellett a legszebb bikavéreket, s mindenki kiválaszthatja a számára legde nagy az érdeklődés a nemzetközi gasztronómiai szövetségek részéről is. Újdonság az is, hogy vasárnap 15 órától könyörgést tartanak Szent Donát szobránál a Donát-dűlőben. A borgasztronómiai bemutatót kísérő rendezvények között lesz igényes, eredeti magyar népzene a Haddel- hadd és a Gajdos együttes, a Csendes Banda és Dzsupin Pál jóvoltából, valamint az Egri Bikavérhez illő jazz is, amelyet a Jazz Steps és a Hot Jazz Band szolgáltat. Nem marad el a borospalack- és címke-szépségverseny sem, aminek a noszvaji Mágnás Borok Háza ad otthont pénteken 11 órakor. Természetesen megemlékeznek az elmúlt év legjobb szőlészéről, borászáról, borgasztronómusáról, s az idei borvidéki verseny győzteseiről is: a díjakat az ünnepélyes megnyitón, pénteken 16 órakor adják át a Dobó téren. ________________________________________(KÜHNE) A szex nem jár mindig pénzzel Egy lakás vécéjéből kért rendőri segítséget A Munkáspárt városi koordinációs bizottsága folytatja a felkészülést az őszi helyhatósági választásokra - tudtuk meg Pápista Józseftől, a párt városi szervezetének ügyvezetőjétől. A napokban megtartott koordinációs bizottsági ülésen a párt városi választási programjáról, a jelöltekkel kapcsolatos kérdésekről és az ütemtervről döntöttek. Azt egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, hogy állítanak-e önálló polgármesterjelöltet a megyeszékhelyen. Mint ismert, korábban dr. Vasas Joachim önkormányzati képviselő szállt ringbe a posztért. ■ Főkapitányi fogadónap Heves megye Július 8-án, hétfőn 13 és 16 óra között dr. Tuza László r. dandártábornok, megyei főkapitány fogadónapot tart a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanebben az időben az állampolgárok helyben felkereshetik javaslataikkal, bejelentéseikkel és panaszaikkal az Egri, a Gyöngyösi, a Hatvani, a Hevesi és a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vezetőit is. A megyei rendőr-főkapitányság irányítója, illetve az érintett kapitányságvezetők általában negyedévente tartanak fogadónapot, természetesen - indokolt esetben - a lakosság számára a soron kívüli meghallgatásra ezek után is lehetőséget biztosítanak. ■ Hálaadó ünnep Eger Az Egervölgyi Egyházmegye fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából hálaadó ünnepet tartanak vasárnap 17 órától a református templomban és a Kálvin Házban. Az elnökség és az egyházközség presbitériuma által szervezett esemény keretében az istentiszteleten dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke hirdet igét, majd ünnepi egyházmegyei közgyűlés kezdődik. Peterdi Béla gondnoki megnyitója, Szécsényi György esperesi visz- szaemlékezése, Denke György előadása és dr. Kádár Zsolt vallástétele után a résztvevők emlékfát ültetnek a templom előtti téren. A megemlékezés a Kálvin Házban Kálvin, Méliusz és Károli szobrának megkoszorúzásával folytatódik. Itt mutatják be az egyházmegye történetéről készülő könyvet és az új címert is. __■ G yakorlat hegyi vadászokkal A 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj állománya vasárnap kezdi meg jövő péntekig tartó gyakorlatát. A kiképzési feladatba bekapcsolódik harminc Franciaországból érkező katona is. Eger Több célja is van annak a mozgósításnak, amelyre vasárnap kerül sor a Dobó István Laktanyában. A felderítő zászlóalj parancsnoka, Vízi Sándor erről a következőket mondta:- Nem azért kerül sor a katonákat, a fegyverzetet, a technikát egyformán erőpróba elé állító feladatra, mert azt szükséghelyzet indokolná. A kiképzés színvonalát méri fel a tömeggyakorlás, amely egyben záró szakharcászati, valamint kötelező lőgyakorlatot is magában foglal. A bejelentett, mintegy háromszáz katonát érintő mozgás terepe Egerre és környékére terjed ki, a lőteljesítmények ellenőrzésének a felújított, átépített baktai bázis ad otthont. A harcosok sem riadóra ébrednek, hanem gondos felkészülés után vágnak neki a megtervezett napi kötelességteljesítésnek. A parancsnok érdekességként említette, hogy az alakulat korábbi francia kapcsolatát ápolva, gall egyenruhások is feltűnnek a pénteken záruló harcászkodásban. Ezúttal - Lamy Damien százados vezetésével - harminc hegyi vadászt várnak Barcebnette helyőrség képviséeté- ben. A találkozás és együttműködés a baráti kapcsolattartás szorosabbra fűzésének fontos állomása lesz. A következő egy hétben a közúton közlekedők katonai járművek oszlopmenetére számíthatnak, a csapatmozgások során a zászlóalj minden százada megmozdul, ib. s.i i ..........................................................................->....ma « .... t A jövő péntekig tartó gyakorlaton nemcsak a terepen észlelhető majd csapatmozgás (Folytatás az 1. oldalról) Kezdetben ment a bolt, a fiatal hölgy eleinte meg is kapta a pénzt, aztán mind kevesebbet és kevesebbet. Ezért úgy döntött, felhagy a legősibb mesterséggel. Kérte a pénzét a fiatalemberektől, akik ehelyett bántalmazták, és úgymond - nem járultak hozzá távozásához. Elvették telefonját is, amikor pedig nem tartózkodtak a lakásban, megbízták a hasonló munkát végző N. M.-et és Á. Gy.-nét, hogy vigyázzanak rá. Figyelmük kihagyását használta ki a sértett, aki megszerzett egy mobilt, és hívta a rendőrséget. Benedek Barnabás kitért arra, hogy a két férfi ellen kerítés és személyi szabadság megsértésének, a két nő ellen pedig személyi szabadság megsértésének alapos gyanúja miatt folytatnak eljárást. A két fiatalembert időközben a Békéscsabai Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. wy. l.