Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-24 / 171. szám

B H 2002. Júuus 24., szerda MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Állócsillag Az újságíró kérdez: milyen érzés miniszterként kirúgni az állami cég élére az előző kormány által kinevezett vezetőt? A gazdasági és közlekedési miniszter válaszol ugyanolyan, mint 1983 és 1985 között, ami­kor például az összes állami vál­lalat vezetőjének kinevezésére te­hettem javaslatot. Olyan, mint­ha KISZ-eznék. Az olvasó csak bámulja a HVG-t, és tűnődik: most akkor mi van?_________________iespé) FOGADÓÓRÁK. Vízi Gyula ta­nácsnok, az egri urbanisztikai és környezetvédelmi bizottság elnöke tart fogadóórát holnap 17-18 óra között Felnémeten, a Hársfa úti sportbüfében, majd este fél héttől fél nyolcig a Pász­torvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumban. Ugyancsak holnap az egri városháza 2-es termében dr. Szigethy Anna, az egészségügyi és szociális bizott­ság elnöke várja a választókat 16 órától. BÚCSÚ. Az idén immár ötödik alkalommal rendezik meg az adácsi búcsú keretén belül a Ma­gyar Történelmi Tájegységek Néptánccsoportjainak Fesztivál­ját. A rendezvény pénteken este fél tízkor diszkóval és koncerttel veszi kezdetét. Szombaton 18 órakor a település erős emberei vetélkednek, majd ezt követi a fesztivál ünnepélyes megnyitója. A találkozón a házigazda Zéta néptánccsoport mellett bemutat­koznak a vajdasági, felvidéki, észt és portugál vendégegyütte­sek is. A napot tűzijáték zárja. Vasárnap fogathajtó verseny, tér­zene és felvonulás szórakoztatja a község lakóit. MŰHELY. A Fő tér 10. alatti Tourinform Galériában augusz­tus 4-ig láthatják az érdeklődők a Gyöngyösi Műhely tagjainak közös kiállítását. A tárlat hét­köznap 9-13 és 14-17 óra kö­zött, hétvégén 10-13 óráig tart nyitva. FESZTIVÁL. Gyöngyösön au­gusztus 25-én első ízben ren­deznek országos amatőr rock­fesztivált. A rendezvény bemu­tatkozási lehetőséget biztosít az együtteseknek, amelyek műfaji megkötés nélkül adhatják elő szerzeményeiket. A tehetséges zenekarokat szakértő zsűri érté­keli, az első három helyezett érté­kes jutalomban részesül. Az ér­deklődők július 28-ig még jelent­kezhetnek a Mátra Művelődési Központban személyesen vagy a 37/312-282-es telefonszámon. TRAFFIPAX. Ma 14-22 óra kö­zött Füzesabonyban, a 3-as és 33-as úton, valamint Gyöngyö­sön a Deák Ferenc úton dolgoz.- nak a rendőrség sebességmérő egységei. ____________■ A ltatással vádolt ápoló A beteg azt állítja, hogy elkábították (Folytatás az 1. oldalról)- Éjszakás voltam - meséli az ápo­ló. - Éjfélig voltak problémáink az egyik asszonnyal, ám utána nyu­galom volt reggelig. Be sem kellett mennem a kórterembe. Szoká­som, hogy időközönként egy elem- lámpával bevilágítok a kórterem­be, hogy lássam, minden rendben van-e. Most is így történt, tehát még a betegek közelében sem jár­tam. Az érintett hölgy azt állítja, hogy nyugtató-altató injekciót ad­tam be neki. Bizonyítékként egy tűszúrásnak a helyét mutatta, ho­lott tudott: a szakértelemmel be­adott injekció helyét két óra múlva már nem látni. Az efféle injekciók­kal nekünk el kell számolnunk, és azon a reggeli átadáson hiányta­lanul megvolt minden gyógyszer. A kórházban történteket a Hatvani Rendőrkapitányság vizsgálja. Patkóné Rőczei Kriszti­na r. őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője arról tájékoztat, hogy a nyomozás még nem zárult le, így addig nem nyilatkozhat. Sz. Gyula azt szeretné, ha mi­nél hamarább befejeződne a vizsgálat. Mint mondja: biztos benne, hogy bebizonyosodik ár­tatlansága, és újra dolgozhat. Egyrészt azért, mert nagyon sze­reti a munkáját, másrészt pedig azért, mert március óta csak az amúgy sem nagy ápolói fizetésé­nek a felét, azaz 21 ezer forintot vihet haza. Felesége minimálbé­res, így a háromtagú család igen szűkös anyagi körülmények kö­zött kénytelen élni. ________________________ Kendermagos kapcsolat Két évvel ezelőtt a Dél-afrikai Köztársaság ki­lenc legnagyobb tartományának egyike, a ke­let-foki mezőgazdasági minisztérium magyar- országi növényfajták elterjesztésére teremtett kapcsolatot a Tárná mentén tevékenykedő Regiocon Kereskedelmi és Tanácsadó Kft.-vel. Eger, Kompolt sítővel találkoztak Az általa létrehozott fajtát eredményesen próbálták ki a dél-afrikai tarto­mányban. Tegnap a vendégek a Heves Megyei Növény- és Talajvédelmi Állomás munkájával ismerkedtek Rüll Gusztáv igazgató kalauzolásában. Leonard Ngada, a kelet-foki tartományi mezőgazdasági minisztérium technológiafejlesztési igazgatója la­punknak elmondta, hogy az Indiai-óceán mellett Azóta az együttműködés megerősödött, melynek levő területen hatmillió ember él, s arrafelé meg- eredményeként Zukile Pityl, a minisztérium vi- határozó a mezőgazdaság, főként az állattenyész- dékfejlesztési főigazgatója veze­tésével szakmai delegáció érke­zett hozzájuk Dél-Afrikából. Azért jöttek, hogy magyar szak­embereket vonjanak be az afri­kai ország kelet-foki tartomá­nyában elkezdett mezőgazdasá­gi kísérleti program megvalósí­tásába. Dr. Szepesy Edit ügyve­zető igazgató és dr. Fehér Alajos üzletág-igazgató a további kö­zös munkáról folytatott tárgya­lást velük. A kendermag-expor­ton kívül kidolgozzák a kender­termelés technológiai tervét, mindemellett vidékfejlesztési programot is ajánlanak. A vendégek jártak a Szent Ist­ván Egyetem gyöngyösi főisko­lai kara kompolti kutatóintézetében, valamint a kar tasspusztai tangazdaságában is, ahol dr. Bócsa Iván akadémikussal, a neves kendememe­Minden napra jut valami Pezsgő kulturális élet a könyvtárban Heréd Nyári szünet ide, vakáció oda, az évnek ebben az időszakában is élénk közösségi munka jel­lemzi a helyi művelődési ház életét. Sorra alakulnak szakkö­reik, miközben a régiek is teljes gőzzel működnek. Mint meg­tudtuk, itt tartja próbáit a nép­dalkor minden csütörtökön este 7 órától, míg a nyugdíjasklub foglalkozásai keddenként 16 órától zajlanak. A harmonika­zenekar vasárnaponként dél­után fél 2-től gyakorol, az ifjúsá­gi zeneklub tagjai pedig szomba­tonként délután fél 5-kor talál­koznak. A színjátszó kör külön program szerint készül előadá­saira, míg a kézimunkázók és a meseklub tagjai nyáron alkal­manként, az érdeklődéstől füg­gően találkoznak. Az említett szakkörökbe a kultúrházban lévő könyvtárban lehet jelentkezni. A művelődési ház kedden 13-tól 20 óráig, szerdán 10-től 17 óráig tart nyit­va. A csütörtök adminisztrációs nap, míg pénteken és szomba­ton 13-tól 21 óráig várják a láto­gatókat. ____________________■ _____________SU HA PÉTER_____________ M inimum A Fidesz szerint a minimálbér adómentessé­ge nem hoz érzékelhető változást a gyermekes családok és a vállalkozók jelentős részének jövedelmében. Varga Mihály füleszes képvise­lő, volt pénzügyminiszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján két­ségbe vonta a kormányoldalnak azt az állítósát, miszerint a mi­nimálbér adómentességével mindenki jól jár majd. Ezzel szem­ben - számításai szerint - mintegy 1 millió 700 ezren lesznek azok, akik számára ez semmilyen érzékelhető változást nem hoz. Ez rendben is lenne, végre valaki bátran és őszintén szót emel minimálbér-ügyben. Kicsit rontja az összképet, hogy a megkereshető legkisebb összeg emelése bizony sok tízezer kény­szervállalkozó helyzetét változtatta meg egyértelműen és nagyon is érzékelhetően. Igaz, nem javított, hanem rontott a helyzetü­kön, de ez most mellékes. A lényeg a kézzelfoghatóság és az ér- zékelhetőség. Ami egy, illetve két éve, a minimálbér-emeléskor mintha kevésbé lett volna megfogható. Akkor a már emlüett körrel nagyjából senki sem foglalkozott. Mintha nem lettek vol­na fontosók. Mintha ők nem nevelnének gyereket, nem tartaná­nak el családot. És tessék, most, hogy a valóban alkalmazottként dolgozók néhány ezer forinttal többet vihetnek haza, mindjárt elkerül­nek „ellenérvként” a sanyarú sorsú „kvázi” alkalmazottak, egy­személyes bt.-k és kft.-k, egyéni vállalkozók. Akik nagyjából annyira vállalkoznók, hogy eddig munkaviszonyban végzett dolgukat - spórolandó a munkáltatónak - önálló tevékenység keretében folytatják. Mindennek tükrében vizsgálva, bizony, szép dolog ez az aggo­dalommal vegyes együttérzés, kár, hogy egy kicsü későn mutatko­zott meg. Mint ahogy azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy ez a kényszervállalkozósdi miért is alakult ki, s főként, hogy jól van-e ez így. Ez persze túlmutat holmi minimálbér-kérdésen. Vél­hetően ezért nem is fogüűkozik vele senki. Egyik oldalon sem. Ami önmagában is szomorú. Némi vigaszt csak az nyújthat: árgus szemek figyelik a hatalom minden lépésé, s kíméletlenül odamondják, ha valami nincs rendjén. S ez mindannyiunkat örömmel, megelégedéssel tölthet el. Hiszen nemcsak az pellengé- reztetik ki, ha a sokaságnak hátrányt okozó döntés születik, ha­nem az is, ha minden marad a régiben. Igaz, az a „régi” azért nem annyim nagyon régi. A végső következtetést ki-ki vonja le maga! Kézművesek, mesterremekek A Végvári vigasságok prog­ramjai, bemutatói mellett az érdeklődőknek most sem kel­lett nélkülözniük a kézmű­ves- és kirakodóvásár szebb­nél szebb standjait. így lesz ez vasárnapig, amikor is befe­jeződik a kavalkád. Eger Az idei kézműves-mesterségek bemutatóján ősi technikákkal is­merkedhetnek meg a látogatók. Megcsodálhatják a szalmódísze- ket, fafaragókkal, népi ruhakészí­tőkkel, a vásárok elmaradhatat­lan mézeskalács-öntőivel beszél­gethetnek. A kézműves-mestersé­gek közül szépségével különösen magára vonja a tekintetet a se­lyemfestő. Kormosné Kiss Ilona „királyi anyagot”, vagyis selymet fest. Pasztellszínek keverednek a selymen, amelyek összhatásuk­ban mindig egy adott hangulatot fejeznek ki. Mint a készítő meséli: azért szeret a szabadban festeni, mert a hangulat - legyen az a környezeté vagy sajátjáé - min­dig kifejeződik az elkészült se­lyemsálakon. Elrontani egyéb­ként e csodás selymeket nem le­het. A színek beleivódnak az anyagba, összemosódnak, szim­metriára törekedni pedig egyene­sen bűn lenne. Ilona egyszer ugyan próbálta a szimmetriát, de mint mondja, ennek poszter hatá­sa lett. A hemyóselyem sálaknak pedig pont az a lényege, hogy képszerű legyen, ne ipari hatású. Az ügyes mester egyébként pedagógus volt. Férjével együtt eleinte rézből tekert reneszánsz ruha- és hajdíszeket készített. Az­tán jött a hemyóselyem-festés, amellyel utóbb már Párizsba is eljutottak. Ilona élete innentől ki­egyensúlyozott. A mosolygós asszony azt mondja, nincs többé szomorúság, mert ő bizony kifes­ti magából azt is. Ám akkor szü­letnek a legszínesebb alkotások, ha vidám, s persze a környezet is ehhez ad ihletet. Az elkészült al­kotásokat otthon nagy nyomású gőzzel még fixálja, s 4-5 óra munka után - ami elsősorban a szívéből és a leikéből fakad - máris elkészültek a királyi kel­mék. |-ftOMI) A légi fotózás trükkjei Ma kezdődik a fotóművészeti tábor A Megyei Művelődési Köz­pont és a Heves Megyei Fotó­klub szervezésében ma kez­dődik a megyeszékhelyen az Egri Nyári Fotóművészeti Al­kotótábor. Eoer Az egyhetes gazdag programso­rozaton a résztvevők előadásokat hallgatnak, szakmai konzultáció­kon vehetnek részt, illetve fotós sétákra indulnak a környék neve­zetességeihez. A mai nyitónapon a résztvevő­ket 14 órára várják a Megyei Mű­velődési Központba, ahonnan vá­rosnéző sétára indulnak. Este pe­dig lakab Tibor, az Év Termé­szetfotósa Kétszer megélt pillana­tok címmel tart diaestet. Csütör­tökön többek közt Kresz Albert fotóművész előadása hallható, délután pedig Herbst Rudolf tart szakmai bemutatót. Pénteken délután a debreceni Digitális fo­tóműhely mutatkozik be, majd Magyarország légi fotózásáról H. Szóbó Sándor beszél. Szombaton a résztvevők megismerkedhet­nek az aktfotózás rejtelmeivel és a képbírálat módszereivel, de arra is lesz lehetőség, hogy a táboro- zók a Végvári vigasságok pillana­tait megörökítsék. Vasárnap és hétfőn terepgyakorlatok lesznek, ahol a résztvevők Eger környéké­nek nevezetességeit keresik fel, és természetesen örökítik meg. Kedden, a tábor zárónapján Kepes György művészetéről be­szél Veréb Emese. A programokra - amelyekről bővebb felvilágosítást a Megyei Művelődési Központban lehet kérni - minden érdeklődőt és amatőr fotóst is várnak. _______■ A Korona ékköve Eoer A város első magánszállodája­ként kezdte meg működését 1990-ben a Korona. Akkor még csak húsz szobájuk volt, öt évvel később megduplázták a férőhe­lyet, s kialakítottak egy konferen- datermet is. A következő létesít­ményük a szálló alatt megnyitott István-pince, majd a bormúzeum és az egri borok boltja lett. Tegnap ismét sikerült meglep­niük valami nagyon széppel a meghívott vendégeket. A szálloda igazgatója, Micski Marianna el­mondta, hogy óriási beruházásba kezdtek, amelynek első ütemé­ben százmillió forintért elkészí­tették az új á la carte éttermüket, s fölötte a rendezvénytermet. Re­mélik, hogy ezeket a valóban igé­nyesen berendezett helyiségeket nemcsak a szállóvendégek, ha­nem a város lakói is rendszeresen látogatják majd. _____________m A z ápoló megjegyzi, hogy az injekció beadását senki sem lát­ta. Azon a reggelen haza is en­gedték, és csak később közöl­ték, hogy mivel vádolta meg a beteg. Úgy tudja, az utólag el­végzett laboratóriumi vizsgálat sem bizonyította, hogy a beteg­nek nyugtató injekciót adtak volna be akkor. Az ügyben a rendőrség indí­tott vizsgálatot. Befejezéséig a kórház fegyelmi bizottsága fel­függesztette állásából Sz. Gyulát.- A grémium nem is dönthetett másként, mert meg kell bizonyo­sodnia arról, hogy ártatlan vagy valóban vétkezett az alkalmazot­tunk - mondja Jakabovics Ferencné ápolási igazgató. - A rendőrségi eljárás befejeztével új­ra a bizottság elé kerül az ügy. Pillantás a mikroszkópba a növényvédelmi szolgálat laboratóriumában fotói oAl tés. Céljuk, hogy vidéken megélhetést nyújtsa­nak az embereknek, s ezzel mérsékeljék a sze­génységet. _________(MEKTUSZl A Korona Szállóban tegnap nyílt meg a különleges alkalmaknak is helyet kínáló rendezvényterem

Next

/
Oldalképek
Tartalom