Heves Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-09 / 158. szám
2002. JÚUUS 9., KEDD 11. OLDAL S PORT TÜKÖR Nem vészes, hogy ennyire telt Mérlegen az NB III. Mátra-csoportjának Heves megyei csapatai (IV.) — 11. Hevesi SE A 2001—2002. évi NB IlI-as bajnokságot értékelő sorozatunk utolsó fejezetében Heves csapata kerül terítékre. Ez a pozíció azt jelenti, hogy megyénk négy együttese közül a hevesiek távolodtak legmesszebb az előkelő helyezésektől, végveszélybe azonban soha nem sodródtak. Feltehetőleg ennek következtében is tudnak tárgyilagosan mérlegelni, ami elsődleges szempont annak érdekében, hogy a következő bajnoki esztendőben megvalósuljanak azok a célkitűzések, amelyektőlTnost elmaradtak. Beszélgetőtársunk Balázs Tihamér edző volt. Labdarúgás- Talán egy kicsit kevésnek tartjuk a 11. helyezést, annál is inkább, mert jártak a tabellán jóval feljebb is - minősítettük a Hevest átfogóan, hogy azzal átadjuk a szót a szakvezetőnek.- Hullámzott a csapat teljesítménye, főleg a tavaszi szezonban. Őszszel még megközelítettük a korábbi formánkat, de a bajnokság idei folytatásában ez már nem sikerült. Ezt kénytelenek vagyunk elismerni. A SZÁMOK TÜKRÉBEH 11. Heves 26 11 3 12 52-46 36 Ősszel (6. hely) 13 7 1 5 21-18 22 13 4 2 7 31-28 14- Napnál világosabban adódik a kérdés: mi okozta a hullámzást?- Én már ősszel tartottam attól, hogy nem leszünk olyan stabilak, mint az elmúlt esztendőkben, az általam is feltételezett gyengélkedés a bajnokság második felében ért utol bennünket. Az egyik legfontosabb, hogy a védekezési szerkezetünk megváltozott. A két középső védő közül Ötvös Ottó befejezte a futballt, Tóth Tibor pedig megsérült. Biztos vagyok abban, hogy Horváth Gyula hosszabb távon megoldja majd a feladatát, ha ismét összeszokottá válik a hátsó alakzat. Gyengébb szereplésünk másik oka, hogy az ellenfelek kiismerték a kulcsjátékosainkat, s minden eszközzel igyekeztek őket semlegesíteni. Besenyei Ferenc sérüléssel is bajlódott. Nem mellékes, hogy a szerencsével is hadilábon álltunk, a ziccerek kimaradtak, azon túl öngólt vétettünk.- Hazai pályán is becsúsztak fiaskók, pedig a hevesi szurkolók nehezen tudják „megemészteni” ha kedvenceik vesztesek.- Az otthoni mérkőzéseken 5-6 ponttal többet vártam a srácoktól, a végső helyezésben ennek a hiánya tükröződik. Igyekeztünk azonban reálisan értékelni, noha előfordult, hogy én is elkeseredtem. A BVSC- nél kapott öt gól engem is sokkolt, egy kissé megijedtem, de közös ösz- szefogással helyrebillentünk. A 11. helyet nem tartjuk kudarcnak, sajnos most ez volt a reális. A mezőnyből a Tápiószecső kiemelkedett, végig jó volt a Szajol, tavasszal pedig remekelt az Egerszalók és a BVSC. A többi csapat, vagyis a táblázat középső szakaszában lévő együttesek, közel hasonlóak voltak. Mi lettünk a leggyengébbek, ez a valóság. Ezt tudtuk menet közben és utólag is tárgyüagosan kezelni, nem kerestünk bűnbakot. Egyetértésben dolgozunk, a munkához nagy segítséget kaptam Bettembuk József elnöktől, Budai László szakosztályvezetőtől, de másoktól is. Tisztán láttuk a gondokat, időben megbeszéltük azokat, így nem vesztettük el reális ítélőképességünket, maradt a korábbi jó kollektív szellem. Erre építjük a jövőt is.- Hogyan, s miként?- Hevesen mindig jó volt az utánpótlás, most is megfelelő a munka, ám nem kétséges, hogy a távozók és a sérültek pótlására kizsigereltük az ifit. Belátta minden illetékes, hogy most külső erősítésre is szükség van, hiszen kiderült: van, akinek „sok” az NB 111. Már a Hírlapban is megjelent, hogy leigazoltuk Oláh Norbertét és Boái Krisztiánt Besenyőtelekről, akik feltétlen fiatalnak számítanak, de már van kellő tapasztalatuk. A szurkolók kérésére visszajött hozzánk Mezőkövesdről Tari Zoltán, szintén visszatérő Kisköréről Nász Norbert. Novajról azért is került Hevesre Szabó Béla, mert munkája részben ide is köti. Az edzéseket az elmúlt csütörtökön elkezdtük. Szombaton például 19 mezőnyjátékosnak tartottam edzést. Jó és bizakodó a hangulat, szívesen dolHázi góllövőlista Besenyei Ferenc (balról) sérülése ellenére a legtöbb gólt szerezte a csapatból FOTÓ, PILISY ELEMÉR így nem mindenki jut majd lehetőséghez.- Az átigazolások kapcsán felvetődik egy Hevest érintő kérdés, még15 gólos: Besenyei Ferenc. 12: Pusoma Róbert. 11: Lóié Ignác. 4: Besenyei Zsolt. 3: Somodi Gergely. 1: Ducsai József, Somodi Krisztián, Lajer Mihály, Vágó Zoltán. A Kisújszállás elleni mérkőzést 3-0-ás gólkülönbséggel igazolták Heves javára. gozik a társaság. Tőlünk senki sem akar távozni, pedig nincs semmi rendkívüli juttatás. Jó lett volna ha beindul a Heves körzeti bajnokság, mert akkor Heves fi. néven szerepeltetünk csapatot, hiszen az ifiből is kiöregednek néhányan. pedig a besenyőtelki Rézműves Csaba esete.- Korábban vele már megjártuk, a legfrissebb állapotok szerint ő jelentkezett nálunk. Megfelelő mérlegelés után rábólintottunk. Volt is két edzésen, aztán visszavonta az átigazolási kérelmét. Úgy gondolom, hogy Rézműves Csaba ügyét ezzel lezártuk.- Feltehetőleg szeretnék emelni a csapat előtti mércét.- Hevesen valójában senki sem fogadja el a 11. helyezést, csak tárgyilagosan értékel. Nekünk az első hat között a helyünk, majd meglátjuk, milyen mezőny jön össze. Jobbra törekszünk, mint legutóbb jutottunk, ez a szurkolók egyértelmű kívánsága is. Korábban és most is bírálom persze az NB-s amatőr bajnokságokat. Egy jó megyei 1. osztály többet ér, mint egy rossz NB III. Az elmúlt két évben siralmas volt a helyzet a kevés csapattal. Ettől csak jobb lehet, ezért bizakodunk. FESZTBAUM BÉLA Egyetértésben... A Besenyőtelekről és a Gyöngyösi AK-ról szóló értékelések után üdítő volt a nyári kánikulában a Hevesről írni. Nincs okuk kételkedni abban, amit Balázs Tihamér elsorolt, aligha szereznénk lényegesen eltérő ismereteket ha másokkal is beszélnénk, amit olykor szívesen megteszünk. A fent említett két csapat esetében kénytelenek voltunk a távozó edzők mellett az elnökkel, illetve a szakmai igazgatóval is szót váltani, hogy legalább a tisztánlátást segítsük. Hevesen nem az edző cserélődik, hanem a játékosok mozognak inkább. Balázs Tihamér évek óta sok időt áldoz a futballra, ez megyeszerte köztudott. A vele való beszélgetésben azt is hangsúlyozta, hogy ő csak a Hevesi SE-ben gondolkodik. Ha kell, akkor az utánpótlás területén is szívesen adja át tapasztalatait, de mindenekelőtt, sőt kizárólag Hevesen. Az utóbbi éveket mérlegelve a hevesiek kiestek a megyei első osztályból, aztán a másodikból haladtak előre az NB IU-ig, de nem csak abban gondolkodnak. A jó futballt, az általa jelentkező jó szórakozást értékelik. A játék szereteti, egymás megbecsülését segítik elő. Egyetértésben, de nyilván nem vita nélkül oldják meg a feladataikat, náluk mindenben elsődleges a sport szakmaisága, annak minden vetülete. A magyar futballban akkor lehet ismét több örömünk, ha cselekvői lokálpatrióta módon gondolkoznak. Aki akar játsz- szon, ha nem a település első, akkor a második csapatában. Ott focizzon lehetőleg, ahol él, ahová érzelmekben kötődik. Tudom, számos helyen gondolkoznak már hasonlóan, csak még nem mindenhol kellően bátrak a tettekben. Ecclestone bírálja a briteket Autósport Bemie Ecclestone szerint minden idők legrosszabb szervezésű Brit Nagydíját rendezték vasárnap Silverstone-ban.- Világeseménynek álcáztak egy mezőgazdasági vásárt. A pályához vezető utakra nem tettek ki eligazító táblákat, teljes volt a káosz. Ha rajtam múlik, itt nem lesz több futam - mondta dühösen a Forma-1 első számú vezetője. A 71 éves multimilliomos helikoptere nem tudott leszállni a főtribün mellett, így autóval közelítette meg a helyszínt, és hosszú időre a közlekedési dugóban rekedt. Tavaly nem volt különösebb fennakadás, 2000-ben viszont, amikor áprilisra hozták előre a verseny időpontját, a heves esőzések miatt szintén kaotikus állapot alakult ki a silverstone-i pálya környékén. A parkolók annyira eláztak, hogy két nappal a futam előtt leállították a jegyeladást, és emiatt a szervezők több mint 4 millió fontos bevételtől estek el. Tízet találtak tippelőink AHesiKft. támogatásával A 27. fogadási héten Rédei Benedek hevesi és Varga József poroszlói olvasóink tippjeit játszottuk meg. Az UEFA-Intertotó Kupa mérkőzéseket tartalmazó játékhéten mindkét tippelőnk 10 találatot ért el. Rédei Benedek nyereménye 110, Varga József nyereménye 55 forint, melyet felezés nélkül postázunk. A 26. héten nyertes gyöngyösi Szűcs Jánosnak 2 db 10-ese volt, így a felezés után 3804 forintot postázunk címére. A 27. heti helyes tippsor: 1,2,2,1, X, 1,1,1,1,1, 1,1,1. Pluszmérkőzés: 1. A 27. heti totónyeremények a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 58 db, nyereményük egyenként 300 937 forint. 13 találatos szelvény 28 darab, nyereményük egyenként 83 712 forint. 12 találatos szelvény 1899 darab, nyereményük egyenként 1106 forint. A 11 találatos szelvényekre 127 forintot fizetnek. A 10 találatos szelvényekre 55 forintot Szemek. A góltotón 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 129 787 forint. 4 találatos szelvény 41 darab, nyereményük egyenként 1874 forint. Hetente ismétlődő közkedvelt tippelőjátékunkban a megjátszható variáció 1-4-8 indexszámú {1940 forint), ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a mérkőzésekre egy háromesélyes, négy kétesélyes és nyolc egyesélyes (fix) tippet kell beírni. Lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totószelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Heves Megyei Hírlap, 3301 Eger, Pf. 23, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 12 órakor választjuk ki azt a két fogadót, akinek tippjeit szerkesztőségünk és a Hesi Kft. megjátssza. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, az összeget megfelezzük. Kétezer forint alatt a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. ____________________________■ H A NVEftÜNK - ^ FELEZÜNK! UHesi | 28 . hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Belenenses Slaven Belupo 2. BATE Boriszov 1860 München 3. FH Hafnarfjord Villarreal 4. Haka Fulham 5. St. Patrick’s Gent 6. KS Teuta Gloria Bistrica 7. Bregenz Torino 8. Dinaburg Krilja Sz. Szamara 9. Santa Clara Teplice 10. St. Gallen Willem II 11. Levadia Maardu FC Zürich 12. Helsingborg Synot 13. Zalgiris Vilnius Sochaux +1 mérkőzés 14. Lokeren VfB Stuttgart Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 1 4 8 Indexszám: 48 db Név:.. Cím:.. HEVESM*'HÍRLAP HEVES HÍRLAP Postaláda-akció ajándék előfizetéssel Megrendelő neve: Nem csak a Heves Megyei Hírlap előfizetőinek! Csak a postaládát fizeti: 1 havi Heves Megyei Hírlap, vagy 3 havi Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggel előfizetést ajándékba adunk Postaláda ára: ajándék előfizetéssel: 2400 Ft régi előfizetőinknek: 1200 Ft Ha Ön még nem előfizetője lapjainknak, rendelje meg a levélszekrényt ajándék előfizetéssel, Címe: áron megrendelem a postaládát □ 1 havi Heves Megyei Hírlap ajándék előfizetéssel □ 3 havi Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggel ajándék előfizetéssel □ régi előfizető vagyok. (64244-44254) A végleges lista Labdarúgás Az SHS-Union-Eger körzeti II. osztály módosított végeredménye a következő: HEVES HÍRLAP LéWNCl. PtTTJVUtJlf. VAmSO» O «OtZElCK K/JIWIA Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója 1. Unió Eger 24 21 2 1 246-29 65 2. Pétervására II. 24 12 8 4 60-30 44 3. Mátraballa 24 13 4 7 59-37 43 4. H.vezekény 24 12 6 6 53-43 42 5. Recsk II. 24 13 1 10 48-44 40 6. Noszvaj 24 12 3 9 66-48 39 7. Váraszó 24 9 7 8 62-52 34 8. Egercsehi 24 11 1 12 51-60 34 9. Novaj II. 24 9 5 10 37-37 32 10. Tenk 24 10 2 12 51-61 32 11. Dohánygyár 24 4 2 18 40-94 15 12. Vécs 24 4 1 19 30-92 13 13. Szaila 24 1 6 17 29-108 9 Megjegyzés: A Kisnána SE csapata 4 alkalommal igazolatlanul nem jelent meg a kiírt mérkőzésen, így a versenykiírás értelmében eredményei törlése mellett kizárták a bajnokságból. _________________■ Felelős sze rkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: KISS SÁNDOR ; Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN ; Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600. Fax: 36/513-605. j E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Hirdetési telefon: 36/513-628, Fax: 36/513-630. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Előfizetés, terjesztési információk a kiadónál (tel.: 06-36-513-646), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1194 Ft negyedévre 3582 Ft, fél évre 7164 Ft, egy évre 14328 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült: Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.