Heves Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-17 / 139. szám

Hl 2002. Június 17., hétfő MEGYE» KÖRKÉP 5. OLDAL Változó városi tervek SUHA PETER Üzenet egykori iskolámba Az első évnyitó borzasztó volt. A hatalmas épület, a rengeteg gyerek, anyányi lányok és apányi fiúk, köztük mi, az apróságok. A rettentő falak, a fekete vaskorlát a lépcső mellett. Megannyi rémisztő, kemény és rideg tárgy, pattogó szavak, határozott utasítások. A csikó zabolázása. Aztán megszoktuk, sőt. Pár pillanat, és már mi voltunk az apányi fiúk, túl az első csókokon, a kabátujjba rejtett cigiken, aztán az utolsó bizonyítványon. Tarisznya a váEon, virágok, né­mi hüppögés. Akkor rájöttünk, mennyi mindent tanultunk és mennyi min­dent kaptunk. A végigrettegett biológiaórákon éppúgy, mint a sokszor lélektisztító osztályfőnöki, vagy éppen matematikaórá­kon, a délutáni számítástechnika szakkörökön. Ez utóbbiaknak örültünk, élveztük. Mert rólunk szóltak, ha nem is tudtuk, de éreztük: valami olyannak vagyunk részesei, ami később még ja­vunkra válik. Akkor számunkra ez volt a fontos, nem gondolkodtunk azon, hogy az iskola nem a világ, csupán egy komoly intézmény, része egy nagy gépezetnek, s hogy az igazgató bácsi korántsem élet-ha­lál ura, sokkal inkább egy alkalmazott, akinek legfeljebb a diá­kokhoz mérve korlátlan a hatalma. Akkor mçg valami bizsergető ánkossággal szemléltük, hogy osztályfőnökünk sokszor a mi pár­tunkat fogja, hogy felnőttként kezel minket, miközben tudtuk: a tanáriban egyáltalán nem népszerű emiatt. Sráis tettünk egy la­páttal, csakazértis. „Rettenetes társaság" voltunk. Az ezerszer átkozott 8/b. Aztán felnőttünk, dolgozunk, élünk, látunk, tapasztalunk. So­kan egészen más vidékeken, más emberek között. De néha haza­látogatunk. Sott is látunk, tapasztalunk. Például azt: bár az iskolában sok minden változott, sok min­den még a mi időnket idézi. S némi szorongással figyeljük, hogy egykori iskolánk milyen irányt vesz. Talán éppen ma, amikor igazgatójának kinevezéséről öt település képviselői döntenek. Ma már okosabbak vagyunk, sejtjük, hogy mire fel a nagy to­longás az igazgatói székért. Láttuk, tapasztaltuk és tudni vél­jük, hogy kit mi motivál. Ma már tisztában vagyunk olyan fo­galmakkal, mint karrier, pénz, hatalom, vagy éppen elhivatott­ság, tenniakarás, jobbító szándék. S reménykedünk: gyereke­inknek jobb lesz, mint nekünk volt. Egy jó döntés nyomán talán egyre többször érezhetik: ez az egész nekik, róluk és értük szól, az ő javukat szolgálja. (Csak zárójelben: egyesek szerint egy nagy humbug ez az egész emelkedett maszlag. A képviselők többsége el sem olvasta a pályá­zatokat, dönt, ahogy ilyen-olyan érdekei diktálják. Csakhogy mi, egykori iskolánk egykori diákjai, ezt nem hihetjük. Nem hihetjük, hogy kicsinyes hatalmi harcok terepe az iskola, amiben a gyerekek szükséges rosszként szerepelnek. Hisszük rendületlenül, a ballagá­si tarisznyába rejtett tisztánlátással: egykori iskolánk, városunk, világunk megváltozott. Már nem ilyen. Nem lehet ilyen.) Gratulálunk nyerteseinknek! Törés Hogy lehetsz ilyen ügyetlen?! - förmed rá már nem éppen fiatal párjára az autóbuszon a bácsika, amikor megtudja, hogy asszonya eltörte a szemüvegét. Az is kide­rül, hogy a baleset már néhány napja történt, csak a feleség nem merte bevallani, mivel férje már akkor is „harapós kedvében” volt. - Bezzeg harminc éve ha eltörtem valamit, azt mondtad: nem baj, szívem, majd lesz másik - fakód ki a néni. Nem csak a szépség mulan- dó, hanem a türelem is? (tom-i FOGADÓÓRA. Egerben, a vá­rosháza 2-es termében ma dél­után 5 órától Horváth Gábor ön- kormányzati képviselő, az ide­genforgalmi és integrációs bi­zottság tagja fogadóórát tart. VEGETÁRIÁNUSOK. Hatvan ban az Életreform Egyesület szervezésében ma 15 órakor a Grassalkovich Művelődési Köz­pontban a vegetáriánus konyhá­ban használt húspótlókat Nagy Zsuzsanna mutatja be. KÉZMŰVESTÁBOR. Ma kéz dődik és péntekig tart az egri Vitkovics-házban a napközis kézművestábor. A résztvevők megismerkedhetnek az agyago­zással, a batikolással, a linómet­széssel, a monotípiázással, vala­mint a papírnyomat és a tűzzo­mánc készítésével is. ENERGIAVONAL. Az egri Me­gyei Művelődési Központban jú­nius 18-án, kedden 18 órai kez­dettel kerül sor az Univerzum­klub újabb találkozójára, ahol Pusztai Sándor, az UFO Magazin főszerkesztője A piramisok ener­giavonala címmel tart előadást. TUBA-QUARTETT. Egerben, az Érsekkert Klapka utcai bejá­ratánál nemrég felavatott zene­pavilonban június 18-án, ked­den 19 órakor a Brummadza tu­ba quariett lép pódiumra. A koncertre a belépés díjtalan. A HULLADÉKOKRÓL. A Hat­vani Környezetvédő Egyesület szervezésében a Grassalkovich Művelődési Központ barokk ter­mében június 19-én, szerdán 18 órakor Rabecz László, a Hulladék Másodanyag Alapítvány elnöke a veszélyes hulladékokról, a selypi iparmedencében található kriti­kus területekről tart előadást. KIÁLLÍTÁS. Raffed Kmga festő­művész tárlatát az egri Művészetek Háza átriumában Zsolnay László művészettörténész nyitja meg jú­nius 19-én, szerdán 17 órakor. TRAFFIPAX. Ma reggel 6-tól 14 óráig Gyöngyös és Gyöngyöspata belterületén, s a 2406. számú úton, 14-22 óra között pedig a 25-ös főúton számíthatnak traffi- paxos sebesség-ellenőrzésre a gépjárművel közlekedők. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Az új településrendezési tervben - fejti ki a továbbiakban a város- fejlesztési grémium munkájának az irányítója — egyúttal új lakás­építési övezeteket is kijelölnek az elképzelések kidolgozására fel­kért szakemberek. Várhatóan egy teljesen új utca létrehozásá­val tesznek hasznosíthatóvá egy nagyobb óhatvani zártkertes részt, és valószínűleg beépíthe- tővé válik a Bercsényi út jobb ol­dala, a városszéltől egészen az újhatvani temetőig. Családi há­zak épülhetnek majd továbbá a Csányi út környékén, valamint az új elkerülő út közvetlen szomszédságában is. A jelenleg még készülő terv­ben az előbb említett fejlesztési elgondolások mellett szerepel még az autóbusz-pályaudvar át­helyezése is. Ez szintén régi kívá­Heves megye A Közútkezelő Kht. tájékoztatá­sa szerint június 17-től 23-ig a következő helyeken számíthat­nak forgalomkorlátozásra a köz­lekedők: A 25-ös főút egri szakaszán, a Szvorényi utca és a Kisvölgy-híd között megkezdődött a burkolat­felújítás előkészítése. Kis nyomá­sú gázvezetéket is építenek, ezért útszűkület és sebességkorlátozás várható. A Törvényház utca felé jobbra kanyarodó forgalmi sáv ideiglenesen lezárt. Ebből az irányból ideiglenesen a dr. Nagy János és a Barkóczy utcai terelő­nalma a város lakossága jelentős részének. Korábban a képviselő- testület már döntött arról, hogy az állomás a főtérről a vasút kö­zelébe, a régi víztorony mellé köl­tözzön. Az új buszpályaudvar megfelel majd a megnövekedett térségi utasforgalomnak. A gazdasági átalakulások mi­att szükségessé vált bizonyos vá­úton át közelíthető meg a Tör­vényház utca. Egerben a Felnémet irányából a városba érkezők a szélső sávban útátfúrások miatt számíthatnak forgalomkorlátozásra. A Hősök és a Kisasszony út között az útburko­latot több helyen is felbontják, ezért sebességkorlátozást vezettek be. Az említett útszakaszon előzni tilos, és az arra haladók útszűkü­letre is számítsanak. A Ráckapu téri felüljáró Széche­nyi út felé vezető lehajtóágát köz­műépítés miatt lezárták. A Noszvaj-Bogács felé közlekedők a sárga táblákkal jelzett Olasz-Cifrakapu úti kerülőt ve­repel. Várhatóan a több üzem­mel is rendelkező városrészt vál­lalkozói övezetté nyilvánítják majd. A város elkövetkező évekbeli fejlődését meghatározó telepü­lésrendezési tervet - elkészülte után - a megszokott rendnek megfelelően először a képviselő- testületi bizottságok tárgyalják gyék igénybe. Lezárták a felüljáró Felnémet felé vezető külső forgalmi sávját is. Itt sebességkorlátozás ér­vényes. Az Egerszólát és Tamaszent- mária között található tanyá­nál, s Egerszólát határától 1,2 kilométerre teljes útlezárás mel­lett végeznek felújítási munkála­tokat. Mindkét irányból megfor- dulási lehetőséget biztosítanak, és az említett útszakaszon „be­hajtani tilos” és „zsákutca” jel­zésű táblákat helyeznek ki. Az autósoknak az Egerszólát -Egerszalók-Verpelét-Tarna- szentmária kerülő útvonalat ja­vasolják ____________________■ A z Egy hónap a labda körül c. totójátékunk második fordulójá­nak nyertesei: 3000 forint értékű ajándék- csomagot nyertek: Farkas Béla Bélapátfalva, Ozsvárt Gábor Gyöngyöstarján, Kisbakonyi Attila Eger, Nagy Zol­tán Szúcs. Hölgyvilág júliusi előfizetését nyerték: Keresztesi Béla Tárnáméra, Sza­bó Lajos Ostoros, Jenes Olivér Eger, Borbás Sándomé Andornaktálya, Vadász György Bekölce, Ozsvárt Zsolt Gyöngyössolymos, Veréb Dóra Er­dőtelek, Bakti István Hatvan, Bóta Sándomé Eger, Takácsné Fodor Melinda Egerszalók, Nagy Béla Kápolna, Boros Imre Eger, Marczis Szilvia Ostoros, Juhász Lajos He­ves, Verrasztó Gabriella Eger, Bolla Róbert Sírok, Berkes Dezső Gyöngyös, Zsilinszky László Eger, Liptai Etelka Eger, Soós Zoltán Os­toros, Bartók Sándomé Ostoros, Bárdi István Eger, Kadét Károlyné Hatvan, Pekk Zoltán Egerszalók, Kénosi Imre Eger, Tengely László Eger, Pallogi Dezső Bátor, Orosz Szabolcs Bélapátfalva, Domoszlai János Eger, Popor Tibor Eger, Var­ró Géza Eger, Pásztor István Petőfibánya, Széles Ágnes Porosz­ló, Gál István Füzesabony, Tardai Vince Recsk, Halász Péter Tarnabod, Fejes Kálmán Poroszló, Véber Péter Eger, Molnár Judit Eger, Lasztreg Attila Makiár. Nyerteseinket levélben érte- sítjük. .____________________■ A kerékpárosok biztonságáért A város önkormányzata továbbra is szorgalmazza a vasúti felül­járó szélesítését, hogy a biciklisek biztonsággal közlekedhes­senek a keleti és a nyugati városrész között. A felüljáró átépí­téséről biztató tárgyalásokat folytattak a megyei közútkezelő közhasznú társasággal. Ugyancsak előtérben tartandó önkor­mányzati terv az óhatvani kerékpárút megépítése is. rosi övezetek átminősítése is. Az egykori városi vágóhidat azért nem tudja feldolgozóüzemként újraindítani az új tulajdonos, mi­vel a terület lakóövezetként sze­meg. A beérkezett észrevételek és javaslatok figyelembevételével kerülhet az akkorra már kész do­kumentum augusztusban a kép­viselő-testület elé. (T. z. M.) Tér-Art alkotók a Rossztemplomban Ma 17 órakor újabb kiállítás nyílik a Rossz­templomban. Ezúttal a Tér-Art képzőmű­vészcsoport alkotói mutatkoznak be. A tár­latot dr. Supka Magdolna Széchenyi-díjas művészettörténész ajánlja a látogatók fi­gyelmébe. Eger Az 1980-as évek végén Tenk László festőművész hozta létre a Tér-Art Alapítványt, amelynek mostanra már közel száz képzőművész tagja van. Az alapítókat az a szándék vézérelte, hogy gyarapítsák azt a kevés állandó gyűjteményt, amelyből a közönség megismerheti a kortárs al­kotók műveit. Ezek híján ugyanis gyakran értet­lenség kíséri a mai alkotók gondolkodását, mű­vészetét. Az állami támogatások elsorvadásával a művészek is úgy érezték, hogy szükség van a magánkezdeményezésre, hogy e gyűjtemény létrejöhessen. A gyűjtésnek egyetlen szempont­ja volt: a minőség. A csoport legfőbb törekvése - tudtuk meg Zsolnay László művészettörténésztől -, hogy ál­landó kiállítóhelyet találjanak a most már több száz darabból álló anyagnak. Az itt és most be­mutatandó anyagból kitűnik, hogy minden alko­tó más egyéniség, ami mégis összeköti őket, az a szocreál utáni magukra eszmélés útkeresése. A felkért művészek egyébként felajánlásként adják műveiket. A gyűjtemény kialakításának egyetlen feltétele pedig a minőség. A ma nyíló kiállításon a Tér-Art tagságának csak egy része mutatkozik be, mégpedig azok, akik a templom méreteihez megfelelően nagy al­kotásokat készítenek.- A kiállításrendezés szempontja - folytatta Zsolnay László —, hogy az alkotások együtt tud­janak élni a hatalmas térrel, anélkül, hogy a struktúrájukban erőszakot tennénk. Az a cél ve­zérelt bennünket, hogy éljen a tér a maga mód­ján, de éljék a művek is a saját életüket. A huszonnyolc alkotó most 35 művel mutat­kozik be. A közönség láthatja Tenk László, Sváby Lajos, Szentgyörgyi József, Vilhelm Károly, M. Novák András, Kovács Péter, Hegedűs Endre, Ko­vács László, Földi Péter, Nagy B. István, Bikácsi Daniella, Végh András, Muzsnay Ákos, Mayer Berta, Gábor István, Jánák Tamás, Javián György, Szabó Tamás, Szkok Iván, Krajcsovics Éva, Lengyel Károly, Lóránt János, Mészáros Gé­za, Újházi Péter, Váli Dezső, Dienes Gábor, Veress Sándor László és Záborszky Gábor alkotásait. ________________________________________________I—ROMI) F orgalomkorlátozás az utakon Hová szállhat a mentő? Pilótáik kis felületen is jól landolnak Eger Rendkívül súlyos esetekben - például akkor, amikor valaki ge­rinc- vagy koponyatörést szen­ved mondjuk egy karambol so­rán - helikopterrel szállítja a bete­geket a mentőszolgálat Egerből Miskolcra, Budapestre vagy Deb­recenbe, a klinikára. A helikopter megyeszékhelyünkön a Gyer­mekváros területén lévő füves ré­szen szokott le- és felszállni. Mi­után azonban az épületegyüttest a fenntartó megyei önkormány­zat hamarosan értékesíteni kí­vánja, ebből következően adódik a kérdés: hol landolhat a későbbi­ekben a jármű? Az egri mentőállomás szolgá­latvezetőjétől, Bónus Mihálytól megtudtuk, egyelőre még nem gondolkodtak ennek a problémá­nak a megoldásán, lévén még nincs új tulajdonosa az ingatlan­nak. Kétségtelen - fogalmazott a szakember —, hogy a Gyermek- város nagyszerű terület volt szá­mukra, jól és gyorsan megköze­líthették autóval, helikopterrel egyaránt. Ugyanakkor helikopte­reik pilótái annyira ügyesek, hogy a jelenleginél kisebb felület­re is nagy biztonsággal képesek leszállni. Kérdésünkre — milyen gyako­ri az égi forgalmuk? - a szolgá­latvezető elmondta, hogy meg­lehetősen változó az igénybevé­telük. Előfordul, mint például az elmúlt hét keddjén is történt, hogy három betegről is gondos­kodniuk kell egyetlen napon. Elsősorban a baleseti sérülteket szállítják így, de a belgyógyá­szati és a kardiológiai osztály­ról is vittek már betegeket heli- kopterrel. _____________ in.z. J ogosítványért táborozhatnak Eger A Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Főiskola Autósiskola segédmotor-kerékpáros közlekedé­si szaktábort szervez július 15-19. között a tardosi sporttáborban. A többnapos program ideje alatt egyebek mellett a legalapve­tőbb közlekedési ismeretekből és járműkezelésből vizsgát is tehet­nek majd a jelentkező résztve­vők, akiket mindemellett egész­ségügyi ismeretekből is felkészí­tenek a szakemberek a táborban. Az érdeklődő 13,5-17 év kö­zötti fiatalok a Főiskola Autósis­kolában (Eger, Klapka út 9., I. emelet) jelentkezhetnek, illetve kérhetnek bővebb információt. A tábor megrendezését Heves Megye Önkormányzatának Sportigazgatósága, valamint a Heves Megyei Közlekedési Fel- ügyelet is támogatja. _________u A különleges orvosi beavatkozást igénylő sérülteket, azonnali szívműtétre várókat helikopterrel szállítják

Next

/
Oldalképek
Tartalom