Heves Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-16 / 113. szám

14. OLDAL SPORT TÜKÖR 2002. Május 16., csütörtök A Las Vegas-i legyőzte a kiónját Andre Agassi a római tomagyőzelemmel hangolt a Roland Garrosra sport] Andre Agassi az el­múlt hétvégén újabb győzelemmel első a sportban egészítette ki már eddig is imponáló gyűjteményét. A 3Á születésnapját a na­pokban megünneplő amerikai - ponto­sabban Las Vegas-i - sztár megnyerte a Masters Series-sorozatba tartozó (azaz a négy Grand Slam-torna mögötti kilenc legfontosabb viadal egyikének számító) római versenyt, és ezzel bebizonyította, hogy ő a május 27-én kezdődő Roland Garros egyik legnagyobb esélyese. Tenisz Érdekes, hogy az elsősorban keménypályás- specialistánalk számító Agassi 13 év után játsz­hatott ismét döntőt az olasz fővárosban, ám amíg akkor öt szettben veszített az argentin Mancini ellen, addig ezúttal három sima játsz­A mozdulatai még a régiek... mában (6-3, 6-3, 6-0) nyert a német Tommy Haas ellenében. .Álmomban sem gondoltam volna, hogy ti­zenhárom év elteltével újra döntőbe jutok a ró­mai tornán” - nyilatkozta Steffi Graf férje, aki egy­re jobb formába lendül a salakon, és aídnek nem is titkolt célja, hogy idén nyáron pályafutása so­rán másodszor is megnyerje a Roland Garrost, a nem hivatalos salakpályás világbajnokságot. Agassi kirobbanó formáját mutatja, hogy a Sportl televízió által élőben közvetített római torna hat mérkőzésén mindössze három ado­gatógémét nem tudta „hazavinni”, miközben egyetlen játszmát sem veszített el. Hasonló bra­vúrt ugyanezen a viadalon csak Tilden (1930- ban), Vilas (1980-ban), Wilander (1987-ben), Sanchez (1991-ben) és Rios (1998-ban) tudott végrehajtani. Pedig a döntőben bizonyos érte­lemben az egyik „kiónjával” kellett megküzde­nie, a 24 éves német Tommy Haas ugyanis ép­pen úgy Nick Bollettieri legendás tenisziskolájá­nak a növendéke - ha úgy tetszik, „terméke” -, mint maga André. „Emlékszem rá, hogy tizenhárom éves vol­tam, amikor André le­jött ütögetni velünk - idézte fel az első talál­kozást a római dön­tőt követő sajtótájé­koztatón Haas. - Mi úgy néztünk rá, mint egy bálványra, ő pe­dig rendkívül szimpa­tikus volt, mindenki­vel játszott egy kicsit, igaz, engem vagy két­szer jól eltalált.” „Mester és tanít­vány” - ha a nyolc­éves korkülönbség okán nevezhetjük fotó: EPA így Agassit és Haast ­később persze a nagy tornákon is találkozott egymással és meglehetősen kiegyenlített küz­delmet vívtak: háromszor az amerikai nyert, kétszer pedig a német, igaz, e kettőből az egyik egy második fordulós, négyszettes wimbledoni meccs volt. Agassi - számokban 24418415 - dollárt nyert eddig pályafu­tása során (csak Sampras és Becker vitt haza ennél többet) 87 - héten át vezette a világranglistát (1995. szeptember 10. és 2000. április 10. között) 52 - ATP-tornát nyert meg (ezzel minden idők 8. legeredményesebb versenyzője) 14 - győzelmet aratott Masters Series- viadalokon 7 - Grand Slam-sikere van (3 Australian Open, 2 amerikai nyílt bajnokság, 1-1 Ro­land Garros és Wimbledon) „Wimbledon még messze van, egyelőre a Roland Garrosra kell készülnöm - nyilatkozta most André, aki szerint a salaknak egészen különös varázsa van: - Amikor nyolcvanhét­ben először játszottam a vörös földön, úgy éreztem, hogy ezt a talajt nem a tenisznek ta­lálták ki: egy-egy labdamenet során előfordul­hat, hogy van négy egymást követő jó ütésed, mégsem nyered meg a pontot. Ilyesmi ke­mény pályán sohasem fordulhat elő. Aztán rájöttem a titok nyitjára, ám még mindig meg­szenvedek egy-egy salakos torna végén.” A „szenvedés” következő állomása Párizs, a május 27-én kezdődő (és a Sportl által élő­ben közvetített) kéthetes Grand Slam-torna, amelyen a Las Vegas-i sztár pályafutása 12. salakpályás diadalát arathatja. A tizenkettedi­ket, amely azonban.nem lenne „tucatsiker”... Vb-játék: hol a labda? Labdarúgás A közelgő labdarúgó-világbajnok­sághoz kapcsolódóan az Axel Springer kiadóhoz tartozó napilap­ok egy nagy nyereménnyel kecseg­tető országos játékot szerveznek az Energizer céggel közösen. A já­ték három hétig tart - a képek la­punk június 2-i, 9-i, 16-i vasárnapi kiadásaiban jelennek majd meg. A játék lényege, hogy heten­ként közlünk majd egy-egy fényképet, amelyről hiányzik a labda. Pontosabban, ott van a helyén, csák a játék kedvé­ért láthatatlanná tet­tük. Azt kell kitalál­ni, hogy a négyzet­rácsos kép pontosan melyik „kockájá­ban” van a labda a valóságban. Ha Ön ért a focihoz, nem lesz nehéz feladata. Tippeljen tehát (pl. D12) és nyerjen! A nyeremények: hetenként és me­gyénként 120000 Ft értékben focilabdák és elemcsomagok, a főnyeremény me­gyénként egy-egy 400 ezer forint érté­kű robogó - ez ösz- szesen 14,4 millió Ft nyeremény a három hét alatt, az­az 760 ezer forint megyénként. A nyereményekre háromféle módon lehet pályázni: levélben, kupon kivágásával (a lap címére beküldve); vezetékes telefonon; végül SMS-ben, mobilról. Hetenként és megyénként 30-30 nyereménycsomagot sor­solunk ki; 10-et a levélben pá­lyázók, 10-et a telefonálók, 10- et az SMS-ezők között, így a különböző módon pályázók azonos eséllyel vehetnek részt a játékban. A főnyeremény sorsolását minden megyében egy elősorso- lás előzi meg; itt kisorsoljuk, hogy a három pályázati mód kö­zül melyik csoportból sorsoljuk ki a nyertest. A sorsolások min­den hét csütörtökön történnek, így a szerdán éjfélig, leveleknél a csütörtök reggelig beérkezett pályázatok játszhatnak majd. Süket bírókat a pályára? ! Labdarúgás A legfrissebb tudományos kuta­tások szerint csak teljesen süket futballbírók jelenthetnének ga­ranciát arra, hogy a meccseken minden esetben pártatlan dönté­sek szülessenek. Statisztikák sze­rint az angol bajnoki találkozó­kon a hazai csapatnak általában kétszer nagyobb az esélye a győ­zelemre, mint a vendéggárdának. A wolverhamptoni egyetem munkatársai az otthon játszó együttes sikerének összetevőit vizsgálva arra döbbentek rá, hogy a végeredmény leginkább a drukkerek által keltett hangzavar függvénye. A kiszemelt 40 játék­vezetőnek 47 videofelvételt mu­tattak különböző meccsjelene­tekkel, amelyekről azt kellett el­dönteniük, hogy történt-e sza­bálytalanság vagy sem. A bírók közül azok, akik a felvétel alatt hallhatták a hazai csapat szurko­lótáborának őrjöngését, 15 száza­lékkal kevesebbszer ítéltek a sza­bálytalankodó hazai játékos el­len, mint azok, akik a rögzített je­leneteket hang nélkül látták. A hazai pálya előnye többé már nem mítosz, hanem valósá- gos tény. ________ ■ E gy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. A május 31-én kezdődő koreai-japán közös ren­dezésű labdarúgó-világbajnokság mind a 32 résztvevő válogatottja az első 50 között szerepel a FIFA legújabb világranglistáján. Ma­gyarország egy helyet javítva a 67. KOSÁRLABDA. Kobe Bryant 26, Shaquiüe O'Neal 21 ponttal járult hozzá a Los Angeles Lakers 93-87- es sikeréhez a San Antonio Spurs ellen az észak-amerikai profi kosár­labda-bajnokság rájátszásának leg­utóbbi játéknapján. A címvédő ha­zai győzelmével bejutott a Nyugali- főcsoport fináléjába, ahol ellenfele az alapszakasz legjobb együttese, a Sacramento Kings lesz. LABDARÚGÁS. Az Angol Labda­rúgó Szövetség elutasította a glas- gow-i Celticnek és a Rangersnek azt a kérését, hogy a skót bajnok­ságból az angol első vagy másod- osztályba „költözhessen”. Indok­lásuk szerint ez ellenkezik a sza­bályzattal és a sportszerűség esz­méjével. VÍZILABDA. A Vasas kedd esti 10-6-os győzelmével nagyon közel került a Dreher-kupáért zajló vízi­labda-bajnokság megnyeréséhez. Az összesítésben 2-0-ra vezető Somossy-gárda ma este (19.00) akár bajnok is lehet a Honvéd Kőér utcai otthonában. AUTÓSPORT. Mégsem lesz a svájci Wolfhalden lakója a négy­szeres Forma-l-es világbajnok Michael Schumacher, miután a fa­lucska tanácsa nem járult hozzá a tervezett nagyszabású építke­zéshez. ATLÉTIKA. Szülővárosában, Koprivnicéban emlékművet állíta­nak a tavaly elhunyt világhírű csehszlovák futó, Emil Zátopek tiszteletére. Az ünnepségre az at­léta születésének 80. évfordulóján kerül sor. Az emlékművet a szin­tén olimpiai bajnok Dana Zatopkova leplezi le, majd a kivá­ló versenyző szülőházánál emlék­táblát helyeznek el. ÖTTUSA. Pénteken és szomba­ton Székesfehérváron rendezik az öttusázók országos egyéni és csa­patbajnokságát, amely után végle­gessé válik a csehországi Usti nad Laben-i, valamint a San Franciscó- i Európa-, illetve világbajnokságra utazó válogatott névsora. KERÉKPÁR. Doppingszerek for­galmazásának vádjával letartóz­tatták Antonio Varriale olasz ke­rékpárost. A 28 éves versenyző autójában tiltott készítményekre bukkantak. Ha bűnösnek talál­ják, akkor három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. ■ Elszerette csapattársa feleségét Tovább gyűrűzik az Effenberg-botrány Németországban. A kö­zéppályás legutóbb egy német magazinban nyilatkozott becs­mérlően a munkanélküliekről, ezúttal viszont ő került a plety­kák kereszttüzébe, miután kiderült: elvált feleségétől, és ösz- szeszűrte a levet egykori csapattársa, Thomas Strunz nejével. Labdarúgás A német Playboy-interjú kap­csán kirobbantott botrány idején az egész világ felkapta a fejét Stefan Effenberg nyilatkozatára. A Bayern München német kö­zéppályásáról ekkor már elter­jedtek a hírek, nemcsak szerző­dése lejárta miatt kell elhagynia a bajor együttest, hanem felesé­ge, az erőskezű Martina kijelen­tései miatt is. A „papucsférj” sze­repében tetszelgő Stefant ugyan­is dróton rángatta felesége, aki egyben a menedzsere is volt. A német klasszis ehhez képest meglepő kijelentéssel rukkolt elő a Bild címlapján: - Tönkre­ment a házasságom! Azt mindenki tudta, hogy Effenbergék keresztül-kasul bejár­ták Európát, Manchestertől Isz­tambulig minden lehetőséget meg­ragadtak, hogy csapatot találjanak az öntörvényű játékosnak. Effe azonban nemhogy csapatot nem talált, feleségét is elveszítette. - El­váltunk, igen. A feleségem a gyere­kekkel már el is repült Floridába - nyilatkozta a labdarúgó, akinek házasságából három gyermek Nastassia (16 éves), Noeí-Etienne (12) és Ann-Kathrin (5) született. A pár utoljára május negyedikén mutatkozott nyilvánosan, amikor a német labdarúgó-bajnokság be­fejeződése után együtt ünnepeltek egy müncheni diszkóban. Persze, a válás még nem oszta­ná meg annyira a közvéleményt. Effenberg új választottja azonban igen: a 36 esztendős Claudia ugyanis nem más, mint a játékos egykori csapattársának, Thomas Strunznak a felesége. - Az egész kapcsolat még nagyon friss, de a szerelem elől nem tudunk elme­nekülni. Remélem, az emberek megértik ezt - mondta Effenberg, aki igazi Casanovaként csapott le az egykori modellre. Strunz nem nyilatkozott, úgy véli, nem kell kiteregetni a szennyest. A bulvár­lap azért azt megírta, hogy a pár 15 hónapja fogadott örök hűséget egymásnak, s hogy Düsseldorf­ban éltek két gyermekükkel, a há­roméves Luciával és a másfél éves Thommyval. __________ ■ R OSSZ FŐPRÓBA. Óriási meglepetésre Wales labdarúgó-válogatottja Cardiffban, Earnshaw góljával 1-0-ra legyőzte a fehér mez­ben játszó német válogatottat. A Völler-legénység a balul sikerült főpróba után jó előadásban bizakodhat a koreai-japán világbajnokságon FOTÓ: EUROPRESS/EPA Vb-rajt előtt NŐI SZAKASZ. A brazilokkal ellentétben a lengyeleknek nem kell szexmentessé tenniük ma­gukat a vb időtartama alatt. Jerzy Engel, a lengyel labdarú­gó-válogatott szövetségi kapitá­nya ugyanis engedélyezte a já­tékosoknak - és a szakmai stáb többi tagjának -, hogy felesé­gük, barátnőjük is velük tart­son. Maga a kapitány például nem csak feleségét, de kislá­nyát is viszi a vb-re. A női sza­kasz 120 kilométerre lakik majd a futballistáktól, és csak megha­tározott időben találkozhatnak majd a párok. A játékosok több­sége örömmel fogadta a lehető­séget, többen már be is fizették az utaztatás költségeit. Akad azonban kivétel is: Cezary Ku- charski, a Legia Warszawa csa­tára inkább lemond a távoliét alatt a szexről, de szeretne kizá­rólag a futballra összpontosíta­ni. Erre pedig csak úgy képes, ha nem kell feleslegesen ideges­kednie a feleségével. CHILAVERT: 751. Az angol William Hill fogadóiroda sze­rint az olasz Vierinek van a legnagyobb esélye a vb-gólki- rályi cím megszerzésére, győ­zelme tízszeres pénzt hozna a konyhára, aki azonban a para­guayi válogatott kapusában, Chilavert-ben látja a legered­ményesebb góllövőt, befekte­tett pénzének 751-szeresét vi­heti haza. (Miután a váloga­tottban többnyire ő végzi el a tizenegyeseket és a kapuhoz közeli szabadrúgásokat, van is esélye a góllövésre.) Meglepe­tésnek számít ugyanakkor, hogy a végső sikerre is esélyes­nek tartott argentinok közül Crespo és Claudio Lopez csak tizenhét, míg Batistuta hu­szonegyszeresét hozza a ráfor­dított összegnek. A nagy nevű középpályások közül Beckham diadala 51-szeres, Zidane 67- szeres, míg Figo gólkirálysága 81-szeres pénzhez juttatná a szerencsés fogadót. Nyolcvan­egyszeres pénzt ér, ha az előző vb-gólkirály, a horvát Suker megvédi címét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom