Heves Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-15 / 112. szám

I 2002. MÁJUS 15., SZERDA SPORT H I R D E T É S 11. OLDAL Jászberényi is betalált a végén KSI - ZF Hungária-Egri VK 7-9 (2-1, 1-3, 1-3, 3-2) Vízilabda Férfi OB I. B-csoportos rájátszás, Budapest, Hajós­uszoda, 50 néző. V.: Császár, Székely B. EGER: JÁSZBERÉNYI 1 - Kiss Sz. 1, HEGEDŰS 2, Seress, BÁLINT,Veréb 1, Ágner 1. Cs.: SZABOLCSI 2, Tóth P., Kiss L. 1, Bial, Máthé. Edző: Gyulavári Zol­tán. Gól - emberlőnyből: 6/5, ill. 9/3. Négyméteresből: -, ill. 1/1. Az egriek számára csak a győzelem számított elfogadható eredménynek, mi­vel a B-csoport első helyének eléréséhez már nem hibázhattak Seressék. Az elején jól tartotta magát a KSI, de a 2. és 3. ne­gyedben jó ritmusban, eredményesen pólózott az EVK. A 7-3-as előny azon­ban könnyelmű megoldások miatt a haj­rára elapadt (7-7). Szabolcsi szerzett új­ra vezetést, majd Jászberényi állította be a végeredményt, szemfülesen kihasznál­va a kapus kollégája figyelmetlenségét. Gyulavári Zoltán: - Egy mérkőzés négy negyedig tart, nem szabad kien­gedni. Sorsdöntő lesz a szombati, szol­noki meccsünk. Bálint Gergő (szemben) jól védekezett a sportiskolások ellen FOTÓ: PILISY ELEMÉR Tartalékosán is helytálltak VÍZILABDA Férfi OB I/B. Hódmezővásárhely - Egri Vízmű SC 12-9 (3-2,4-2, 2-3, 3-2) Hódmezővásárhely, 100 néző. V.: Pásztor, Horváth S. VÍZMŰ: Csoll - BOZSIK, Jó Kovács 3, NOVÁK 3, DR. HAL­MOS 2, Rüll, Szekeres 1. Cs.: Ko­vács L. Edző: Szász Sándor. Gól-emberelőnyből: 6/2 ill. 5/2. Négyméteresből: 0 ill. 3/3. Az egyébként is „rövid” kis- paddal rendelkező egriek három kulcsjátékosuk, a kapus Kiss Pé­ter, valamint Pulay és Denk nél­kül vágtak neki a Csongrád me­gyei túrának. Ennek tükrében Szász Sándor edző a tisztes helyt­állásban reménykedhetett. Az eg­riek betartották a megbeszélt tak­tikát, nem hagyták elhúzni a ha­zai csapatot, sőt 9-8-nál egy kis szerencsével akár egyenlíthettek is volna. A mérkőzés végére azonban növelni tudta az előnyét a Vásárhely, és ezzel megnyerte a találkozót. A Vízműt dicséret ille­ti a kis különbségű vereségért. Szász Sándor: - Ezen a mérkő­zésen a nagy zakó elkerülése volt a cél, és ez sikerült is. Külön öröm, hogy Novák Ferenc centerben kitű­nően helyettesítette Pulayt. Azért jó lenne már nyerni is... Szombaton 13 órától a Békés­csaba ellen mérkőzik a Vízmű SC a Bárány-uszodában. A Fradit fogadják Labdarúgás Az.utánpótlás Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért mérkőzik az Eger U-15-ös kor­osztályú együttese. Patvaros László edző tanítványai ma 14.30-tól az érsekkerti stadion­ban fogadják a Ferencvárost. A vendégek dr. Juhász István irá­nyításával még veretlenek az idei bajnokságban. ____________■ P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS (62766) V> Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (1132 Budapest, Visegrádi u. 49.) pályázatot hirdet a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság IGAZGATÓI munkakörének betöltésére Ellátandó feladat:- az 1997. évi LXXX., LXXXI., LXXXII. törvény, illetve egyéb jogszabályok alkalmazása,- az igazgatóság működőképességének biztosítása,- szolgáltató jellegű és ügyfélbarát ügyintézés megvalósítása. Az állás betöltésének feltételei:- tudományegyetem állam- és jogtudományi karán, illetőleg annak társadalombiztosítási főiskolai szakán, vagy államigazgatási főiskolán, illetve közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség,- társadalombiztosítási, szociálpolitikai, közigazgatási (államigazgatási) területen szerzett legalább 5 éves gyakorlat- legalább 3 éves osztályvezetői, vagy felsőbb szintű szakirányú vezetői gyakorlat,- büntetlen előélet. A javadalmazás a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szabályai alapján történik. A munkakör fontos és bizalmas munkakörnek minősül, amelynek betöltéséhez nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatása és vagyonnyilatkozat­tétel i kötelezettség teljesítése szükséges. A pályázathoz csatolni kell:- szakmai önéletrajzot,- megvalósítani kívánt céljait, elképzeléseit, szakmai koncepcióit,- a végzettséget, szakképzettséget igazoló iratokat, vagy azok hiteles másolatát,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt- fényképet. A pályázat benyújtásának határideje: 2002. május 30. A pályázatot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Humánpolitikai Főosztályához (1554 Budapest, Pf. 70.) kell benyújtani. További információkat a 06-1-270-8093-as telefonszámon lehet kérni. A munkakör a pályázatok elbírálása után azonnal betölthető. A forduló legjobbjai Labdarúgás A tudósítói jelentések alapján a megyei I. osztályú bajnokság 25. fordulójának válogatottja a követ­kező: Szén (Kisköre) - Szabó Gy. (Gyöngyöshalász), Gáspár (Pé­ter vására), Debreczeni (Nagyré- de), Bőgős (Füzesabony), Budai (Tamalelesz), Sármány (FC Hat­van), Molnár B. (Nagyréde), Bánka (Pétervására), Popovi cs (Szi- halom), Tóth A. (Gyöngyösha­lász). Megyei 17. osztály: Veréb (Egerszólát) - Csuzdi (Atkár), Püs­pöki (Boldog), Nyilas (Gyöngyös- solymos), Klement (Recsk), Szobonya (Zagyvaszántó), Jeremi­ás (Recsk), André (Hatvani Loko­motív), Litkei K. (Boldog), Takács (Energia SC), Józan (Abasár). Továbbképzés A Heves Megyei Labdarúgó Szö­vetség Játékvezetői Bizottsága má­jus 17-én, pénteken 17 órától kötele­ző továbbképzést tart Egerben, a Ke mény Ferenc Sportcsarnok tanács­kozótermében. A fórumon vala­mennyi megyei sípmester és ellen- őr megjelenésére számítanak. ■ Kisnána legyűrte Egercsehit Labdarúgás Gyöngyös körzet A 19. forduló eredményei: Ecséd - Domoszló 0-1 (0-1) Ecséd, 250 néző. V.: Molnár. Ecséd: Farkas (Novák) - Elek A., Maksa R, Pető, Oláh (Né­meth), Maksa T. L, Becsaj, Falusi, Úr, Zádori, Maksa T. II. Edző: Kiss József. Domoszló: Berta - Polonkai, Zimány, Paulenka Sz., Sidló (Fodorj, Major, Fehér, Reviczki, Paulenka R. (Paulenka L.), Becsaj, Szabó. Edző: Fehér Im­re. G.: Reviczki. Jók: Maksa R, Zádori, ill. Sidló, Reviczki, Szabó. Ifik: 14-1. Kovács László Boconád - Detk 1-2 (1-1) Boconád, 120 néző. V.: Szabó L. Boconád: Vajda - Koczka, Nagy A., Nagy Cs., Besenyei, Szatmári, Bernât, Nagy Gy. (Vá­gó M.), Vágó A., Bánka, Fabrícius (Bódi). Edző: Nagy Jó­zsef. Detk: Medve — Hanzó, Orosz, Miklós, Lakatos T. (Csepje), Sike, Vibrán, Kiss J (Sípos), Körösi, Ne­mes (Lakatos Cs.), Baráth. Edző: Kemács József. G.: Fabrícius, ill. Sike, Nemes. Kiállítva: Bánka a 70. percben reklamálásért. Jók: Bernáth, ill. Vibrán (a mezőny legjobbja), La­katos Cs., Nemes. Ifik: 2-2. Előházi Béla További eredmények (zárójel­ben az ifjúságiak): Pély - Szűcsi 2- 0 (Szűcsi ifjúsági csapata nem jelent meg, a mérkőzés 3 pontját 3- 0-ás gólkülönbséggel Pély Az EMASZ Rt. Salgótarján Régióközpontja értesíti a tisztelt fogyasztóit, hogy 2002. május 21-én és 24-én, 8.00-15.00-ig, Petőfibánya területén (kivétel a Felsőtelep, a Szabadság, a Hegyalja és az Iskola utca) a középfeszültségű hálózat karbantartása miatt ÁRAMSZÜNETET TART! Î £ Megértésüket köszönjük! ÉMÁSZ RT. Salgótarjáni Régióközpont A PÉNZNEK MINDEGY, HOGY KÖNNYEN JÖTT-E, VAGY SEM. EGY BIZTOS: KÖNNYEN MEGY. HACSAK RÁ NEM BÍRJUK A MARADÁSRA. A Konzumbanknál úgy kötheti le a családi meg­takarításokat, hogy kedvező feltételekkel vehesse ki, amikor valóban mobilizálni szeretné pénzét. Lakossági betétek*: Családi Bankszámla Visa Electron vagy Classic bank­kártyával (EBKM 3,75 -7,389%), Devizabetét. KONZUMBANK m\ Call Center: 06-40-360-360 *A részletes leírást az Üzletszabályzat és a Hirdetmény tartalmazza. kapta), Apc - Adács 3-4 (0-2), Rózsaszentmárton - Visonta 1-1 (6-2). A Heréd szabadnapos volt. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Pély 17 11 3 4 45-22 36 2. Ecséd 17 10 4 3 37-21 34 3. Domoszló 17 10 4 3 29-23 34 4. Apc 17 8 4 5 40-23 28 5. Visonta 17 8 4 5 29-26 28 6. Szűcsi 17 7 3 7 33-27 24 7. Boconád 17 4 6 7 25-27 18 8. R.szt.márton 18 5 3 10 24-48 18 9. Adács 18 5 3 10 33-46 15 10. Detk 17 4 3 10 23-39 15 11. Heréd 17 2 5 10 17-33 8 6. Egerbakta 19 8 3 8 37:36 27 7. Andornaktálya 19 7 2 10 36:40 23 8. Kápolna 19 6 3 10 32:68 21 9. Kerecsend 19 5 2 12 27:49 17 10. Demjén 19 4 1 14 38:55 13 11. Szilvásvárad 19 4 1 14 29:77 13 12. Feldebrő 19 2 1 16 27:82 7 Az ifik élcsoportja: 1. Ecséd 44 pont, 2. Boconád 41, 3. R.sztmár- ton 35 (74-37), 4. Pély 35 (54-30). Eltiltások Piros lap: Bánka László (Boconád), Halmos Imre (Szűcsi), Becsaj László (Ecséd), Leép Csaba (R.szentmárton). Három sárga laposok: Sike Zoltán (Detk), Illés Szabolcs (R.szentmárton), Pólyák Imre (Heréd, ifi). SHS-Union Eger körzeti I. o. A 19. forduló eredményei (zá­rójelben az ifjúságiak): Kápolna- Egerbocs 4-2 (5-3), Párád - Ba­laton 2-0 (9-0), Kerecsend - Feldebrő 4-0 (2-1), Hevesaranyos - Makiár 2-3 (5-1), Andornaktálya - Szilvás­várad 8-1 (elmaradt), Egerbakta- Demjén 4-0 (5-1). Az ifik élcsoportja: 1. Párád (már bajnok!) 54 pont, 2. Makiár 40, 3. Hevesaranyos 39, 4. Szil­vásvárad 38. SHS-Union Eger körzeti II. o. A 21. forduló eredményei: Vécs - Dohánygyár 2-4, Hevesvezekény - Szajla 4-4, Kisnána - Egercsehi 3-2, Noszvaj - Unió-Egér 1-3, Vár­aszó - Novaj II. 1-1, Tenk - Pétervására II. 1-5, Mátraballa - Recsk II. 3-0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Unió-Egér 21 20 _ 1 125:23 60 2. Recsk II. 21 14 1 6 49:3243 3. Pétervására II. 21 12 5 4 53:24 41 4. Mátraballa 21 11 4 6 50:33 37 5. Hevesvezekény21 9 6 6 45:41 33 6. Váraszó 21 9 5 7 46:46 32 7. Egercsehi 21 10 1 10 48:47 31 8. Noszvaj 21 9 3 9 51:47 30 9. Tenk 21 9 2 10 46:54 29 10. Novaj II. 21 7 5 9 30:35 26 11. Dohánygyár 21 5 3 13 36:74 18 12. Vécs 21 5 1 14 30:68 16 13. Szajla 21 2 6 13 30:86 12 14. Kisnána 21 3 2 16 28:63 11 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Makiár 19 16 3- 70:17 51 2. Párád 19 14 4 1 78:21 46 3. Balaton 19 13 3 3 59:27 42 4. Hevesaranyos 19 13 2 4 62:20 41 5. Egerbocs 19 9 1 9 52:48 28 Eltiltások Három sárga laposok: Kere­kes Csaba (Andornaktálya), Csuhaj Péter (Balaton), Balogh János (Kerecsend), Fejes Zoltán, Halász József, Csík Endre (mindhárom Párád), Jurecska Tamás (Kisnána), Bartók Balázs (Novaj IL), Sebők Gergő (Tenk). J Eszterházy Károly Főiskola 2. sz. Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma (3300 Eger, Barkócry u. 5.) 2002. augusztus 16-tól az alábbi állásokat hirdeti meg: matematika-fizika-számítástechnika Szükséges végzettség: egyetemi szintű szakirányú végzettség Szükséges gyakorlat: legalább 5 év fejlesztő pedagógus-tanító Szükséges végzettség: szakirányú végzettség Szükséges gyakorlat: legalább 3 éves fejlesztő pedagógusként végzett szakmai gyakorlat Tanító Szükséges végzettség: idegen nyelv szakos tanító Bérezés a Kjt szerint, igény esetén szolgálati férőhely biztosítható, étkezési támogatás. 2002. június 1-tfil gondnok/gazdasagl vezető Szükséges végzettség: középfokú közgazdasági szakközépiskola, bérezés a Kjt. szerint, étkezési támogatás. A jelentkezőktől szakmai önéletrajzot, végzettségeket igazoló oklevelet, tanúsítványaik fénymásolatát kérünk. Jelentkezési határidő: a megjelenéstől számított egy héten belül. A pályázatot az Eszterházy Károly Főiskola 2. sz. Gyakorló Általános Iskolája és Gimnázium igazgatójának címezve kell benyújtani (3300 Eger, Barkóczy u. 5. Telefon: 36/413-976, 36/413-635) k HEVES"*1 HÍRLAP Iája __ r K iadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezetó: KISS SÁNDOR Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pl. 23.) Telefon: 36/513-600. Fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Hirdetési telefon: 36/513-628, Fax: 36/513-630. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Előfizetés, terjesztési információk a kiadónál (tel.: 06-36-513-646), vala­mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, pos­tautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija. egy hónapra 1194 Ft negyedévre 3582 Ft, fél évre 7164 Ft, egy évre 14328 R. Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyön­gyösi (3200 Gyöngyös, Köztársa­ság tér 6. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hat­van, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a j különböző versenyeken, akciókon j és rejtvénypályázatokon résztvevők \ által megadott adatok nyilvántartá- I sunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárul- : nak ahhoz, hogy azok felhasználá- \ sával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer-Buda­pest Kiadói Kft., Axel Springer-Ma­gyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi j Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság ; Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő j Kft.) előfizetéses megrendelését tel- ] jesítsük, akcióira, kiadványaira és ! egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a fi- j gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom