Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-13 / 86. szám

10. OLDAL HÍRLAP 2002. Április 13., szombat A G A Z I N Egyszer csak kivágódott a bejárati ajtó.- Figyelmet kérek! - kiáltotta a középkorú, zö­mök férfi. - Aki tud, azonnal jöjjön, mert Kacsko Józsi bácsiéknál tűz van...! - zengte tele a helyisé­get, s már fordult is kifelé. Két helybeli azonnal el­indult utána. A családi vállalkozásban működő kocsmában Kovács Krisztián éppen leváltani jött az édesany­ját, aki a hír hallatán kiszaladt az épület elé, s szin­te elszörnyedt a feltörő lángok láttán. Kísérteties fények vetődtek a sötét égboltra.- Gyerekek, nagy tűz van a szomszédban! - szaladt be az önfeledten szórakozó fiatalokhoz, akik a hangos zene miatt nem hallották a korábbi riasztást. - Azonnal menjünk mindannyian. S abban a szempillantásban megállt az asztali­foci pörgése, ledobták a dákókat, a poharakban ott maradt a habzó sör, a pezsgő kóla. A kocsmá­rosné ráfordította a kulcsot az ivóra. *- Siettünk az udvari munkával, mert meg akar­tuk nézni a televízióban Orbán Viktor és Medgyessy Péter vitáját - idézi azt az estét Panyi József, akit falujában, Váraszón csak ragadvány­nevén, Kacskoként emlegetnek. - Nem sokkal ké­sőbb úgy hallottam, mintha kopogtatott volna va­laki, gondoltam is, vajon ki lehet ilyen későn. Ki­nyitottam az ajtót, s akkor láttam meg, hogy ég a garázs teteje. Kora este az állatoknak főztünk krumplit egy üstben, az alól vihette ki a parazsat a szél. A munkahelyről hazafelé tartó Asztalos István is észrevette a lángokat, távolról is komolynak tűntek. Ez nem lehet avarégetés, gondolta, elin­dult hát megnézni, aztán rohant a kocsmába segít­séget kérni. Mire visszatért a Rákóczi utcai portá­ra, ifj. Szekeres Pál már intézkedett: azonnal elzá­ratta a háziakkal a villanyt és a gázt, majd egy gu­mislaggal hozzákezdett az oltáshoz. A közvetlen szomszéddal, Kovács Csabával kivitték a veszé­lyes zónából a gázpalackokat, majd kitolták az ud­varról a Trabantot. Az egyik önkéntes tűzoltó, Driszkó András - aki végzettségét tekintve akár hivatásos is lehetne - otthonában kapta a jelzést, három társával vetet­te be az átemelő szivattyút, majd az utánuk érke­ző további önkéntesekkel és a 15-20 segítőkész helybelivel együttműködve mentették a menthe­tőt.- Mire az egri hivatásosok és a pétervásárai ön­kéntesek megérkeztek, mi már „lefeketítettük” a tüzet - veszi át a szót Pál Aladár. - Ez azt jelenti, hogy eloltottuk a lángokat, szétkapartuk a romo­kat, hogy megszüntessük az esetlegesen szunnya­dó tűzfészkeket. A helyi önkéntesek parancsnoka most már nyugodtan beszél a csaknem hatvanéves Együtt oltottak: Driszkó András, Kovács Krisztián, Pál Aladár múltra visszatekintő, jelenleg tizenkét fős csapatról. Az utóbbi időben nem unatkoztak, mondta, az év első hónapjaiban számos avar- és erdőtűz oltásában vettek részt.- Húsz éve szolgálok önkéntesként - jegyzi meg -, volt itt már néhány lakástűz, de ehhez fogható, s ilyen veszélyes még nem tett pró­bára bennünket. Azt már csak halkan jegyezte meg, hogy meglehetősen öreg, 16-22 éves kismotor-fecs­kendővel, UAZ-gépkocsival, s néhány apróbb felszereléssel rendelkeznek. Ezekkel, bár egy­re nehezebben, még mindig helyt tudtak állni. * Ezúttal azonban mind vészesebbé vált a helyzet. A lángok már nemcsak a garázst, a mögötte lévő hidast, füstölőt, valamint a kö­zelben tárolt udvari holmikat nyaldosták, ha­nem a szomszédos, lakó nélküli házat is. Né- hányan - így Asztalos István, Kovács Kriszti­án, Vincze Szabolcs és ifj. Szekeres Pál - az egyik oldalon létrát támasztottak az épület fa­lához, a másik oldalon pedig egy befeszített ajtón át felkúsztak a padlásra, majd a tetőre, onnan locsolták a gerendákat, a széldeszká­kat.- A padlás egy perc alatt megtelt füsttel - emlegetik. - Ráadásul pokoli volt a meleg, mindent hűteni kellett. Időközben a környező házakból áthozták az asszonyok a vödröket, s aki csak mozogni tudott, sietve hordta a vizet. Köztük - egye­düli lányként - az ötödéves középiskolás Ba­kos Helga, aki kettesével cipelte a teli vödrö­ket. A honvéd-tiszthelyettesi pályára készülő ifjú hölgy utólag azt mondja, hogy nem volt ideje sem félni, sem magával törődni. Asztalos István riasztotta a szórakozókat- A cipőm, nadrágom csurom víz lett - fűzi hoz­zá. - Amikor éjszaka hazajöttem, beáztattam a ru­hámat, másnap pedig kimostam az egészet. A töb­biekkel azóta is emlegetjük, hogy mi mindenen mentünk keresztül, de így volt ez rendjén. Nem először került viszont ilyen helyzetbe a község polgármestere, Szekeres Arzén, aki - mint minden riasztáskor - ezúttal is a tűz közelében volt. Hol a fiatalokat figyelte, nehogy bajuk essék, hol zseblámpával a kezében a padlást járta, hol pedig az oltásban segédkezett.- A bajban mutatkozik meg, hogy mennyire összetartanak itt az emberek - utal a percek alatt verbuválódott csapatra. - S hogy milyen érdekes a sors, Józsi bácsi, akinek a portáját mentettük most, nemrég a falu közelében dúló avartűz meg­fékezésénél segédkezett az első szóra. Mert ki tud­ja: ma nekem, holnap neked... •k Késő éjszakára járt, mire végleg elhárult a ve­szély. A tűzoltók megtették az utolsó óvintézkedé­seket, az emberek hihetetlen jó érzéssel néztek vé­gig egymáson. Aztán, amikor már oldódott a fe­szültség, megmosolyogták magukat, mert üyen ázottnak, csapzottnak és holtfáradtnak még nem látták egymást. Aztán valaki kinyitotta a kocsma ajtaját, s valamennyien betódultak a terembe. Kacsko Józsi bácsi azt üzente, hogy mindenki a vendége egy italra, de csak szűkösen fogyasztot­tak a kontójára, mert ott volt még az is, amit né­hány órával azelőtt oly sietve hátrahagytak. * A tűz sújtotta portán most szorgos munka fo­lyik. A gazda új gerendákat rakott a garázsra, pó­tolta már a szomszéd épületről lepattogott zsinde­lyeket is. Mindenfelé drága faanyagok, kisebb-na- gyobb szerszámok és gépek, hátul a gazdasági ud­Az egyetlen bátor lány: Bakos Helga FOTÓI PIRL MARTON var, a háziasszony onnan, a jószágok etetéséből kerül elő csendben.- Ez mindenünk - néz körbe a nyugdíjas férfi, akinek az arcán apró seb heged. Fájó emlék, akár­csak az egész történet, mondja, aztán felmutat a háztető gerincére: - Ha nem égett volna el ott fenn a hangosbeszélő drótja, már bemondattam volna, hogy hálás vagyok mindenkinek, aki segített. Na­gyon hálás... ________________________________________________________SZILVAS ISTVÁN Ilyen tragédia még nem tette próbára a helybelieket Ilyen morcos, szeles, kora tavaszi időben elcsen­desedik estére a falu. A Szalajka kocsma tágas helyisége az egyetlen hely, ahol összeverődnek néhányan, hogy egy-egy pohár ital mellett szót váltsanak egymással. Péntek lévén, ezúttal is itt jöttek össze a szórakozni vágyó fiatalok, jó volt a hangulat, csattogott a csocsó, a játékosok nagy ovációval fogadtak minden gólt. Odébb a rexasz- talon folyó küzdelmet figyelték az érdeklődők, hangjukat elnyomták a divatos slágerek. Vészhelyzet a forró háztetőn Csodálatos vadállatok: színház a javából Anélkül, hogy bárkinek az érzé­kenységébe akarnék gázolni, szerény véleményem szerint az idei egri színházi évad egyik leg­kiválóbb produkcióját volt sze­rencséje látni azoknak, akik már­cius 26-án este 6-ra elmentek megtekinteni a Megyei Művelő­dési Központ stúdiószínpadán előadott Garaczi László-darabot, a Csodálatos vadállatok című művet. Az ősbemutató tavaly nyáron volt Zsámbékon, s már akkor is több, igencsak méltató írás, rövid elemzés jelent meg a drámáról (például a Színház cí­mű szakfolyóiratban), egyszerre dicsérve magát az irodalmi alko­tást, a rendezést, s a színészek játékát, s hogy mindez nem volt túlzás, arról most személyesen is meggyőződhettünk, hiszen az Egri Tavaszi Fesztivál programja­inak sorában hozzánk is eljutott e színvonalas, sőt nagyszerű pro­dukció - hála a szervezőknek, akik ezek szerint figyelemmel kí­sérik a magyar színjátszás főbb történéseit. (Még akkor is igaz ez, ha a programalakítás és egyeztetés nem volt a legszeren­csésebb, hiszen a plakátokon ko­rábban közöltekhez képest két­szer is változott az előadás idő­pontja.) Garaczi László, aki az Ester­házy Péter, illetve Nádas Péter „utáni" magyar próza egyik jelen­tős alakja (pályája a nyolcvanas évek első felében indult), dráma­íróként sem a hagyományos, klasszikus drámaal'akítási eljárá­sok, drámapoétikai elvek felől definiálható, illetve írható le, mu­tatható be. A Csodálatos vadállat­ok sem a szokványos drámamo- dellek szerint konstituálódik. A mű alapszerkezetében ugyan tá­volról ráismerhetünk az elsősor­ban Ibsen műveiből ismert úgy­nevezett analitikus drámára, amennyiben valóban a múltban lejátszódott, de máig erősen meg­határozó konfliktus (ok), történés(ek) hatnak a jelenben is, minden szempontból determi­nálva a figurák jelenbeli állapo­tát, habitusát, cselekedeteit, egy­máshoz való viszonyukat. E konfliktusok közül kiemelendő, hogy a régmúltban gyermekeit elhagyta anyjuk, Teri (nem jött vissza hozzájuk Amerikából), s ez végzetes törést okozott Zoéban és Andrásban. (Szívszo- rongatóan kétségbeejtő, amint András tudatalattijából felbuk­kan és elénk tárul az a telefonbe­szélgetése anyjával négyéves ko­rából, amikor az közölte vele, hogy nem tér vissza hozzájuk. Az addig is sokszorosan fruszt­rált, szeretetéhségben szenvedő, magatartás-zavaros gyerek to­vábbi életét alapvetően határozta meg anyja e tette.) S ugyancsak fontos még az, hogy Zoé sem tu­dott normális kapcsolatot kiala­kítani sem szűkebb (András), sem tágabb környezetével (Ta­mással, barátjával, Danival, sze­retőjével). Ám mindezen múlt- és jelen­beli történések, cselekedetek nem valamiféle lineáris rendben, egységesülő, fabulárisan elmesél­hető cselekményképzésben, in­kább az amúgy is zavart, zakla­tott, frusztráltsággal küzdő tudat állandóan csapongó asszociációi­nak „szabályai” szerint vetítőd­nek elénk. Állandó idő- és (ezzel jobbára együtt járó) térváltások, mozaik- és montázsszerűen feltá­ruló epizódok lazán egymásba fűződő egymásutánja a mű. Mindezt kiválóan oldotta meg az előadás dramaturgja (Dobák Lí­via) és rendezője (Jámbor József). Az egyszerű, kopár, szikár dísz­let, illetve jelmezek (az utóbbi Kovalcsik Anikó munkája) analóg a szereplők kiüresedettségével, de akik ennek ellenére kétség- beesetten vágyódnak a szeretet, a megértés, a harmónia után. Egy­mást állandóan marcangolva, mégis egymásrautaltságuk, ki­szolgáltatottságuk tudatában küzdenek mindennap egymással és magukkal, múlt- és jelenbeli árnyaikkal. E részlegesen szét­hullott világ csak azért nem olyan kilátástalan és tragikus, mert Garaczi a nyelvi humor által, mely ugyanakkor egy groteszk, kétségbeesett, szkepticizmussal, esetenként cinizmussal teli, kese­rűen fanyar humor, tudja oldani a tragikumot. Mintha ez lenne vég­ső menedék e sötét és komor léte­zésben (s természetesen ebben is van valami szorongató). Emellett a töredékesség is jellemzi e nyel­vet, ami pedig adekvát az alakok töredék-létével. A pusztán e darab előadására verbuválódott alkalmi társulat a mű minden egyes apró rezdülését híven követte és adta vissza. Az állandósult viták, a múlt örökös önpusztító megidézése éppúgy teljesértékűen állt előttünk az egyes jelenetekben, mint a darab egészében. Alkalmanként egé­szen kivételes rendezői ötletekkel is találkozhattunk (András ketté­hasadt énjének egymással való beszélgetése egy neoncsővel megvilágított tükör segítségével). A színészek és a rendező számá­ra külön nehézséget jelentett (persze ennek megvolt a fontos jelentése is), hogy a 12 szereplőt négy színész játszotta el (részben a szerzői ajánlatnak is eleget téve - az írott szöveg tanúsága sze­rint), így állandó metamorfózi­son kellett átmenniük, mindig más és más figura alakjába kellett belehelyezkedniük. Ebben külö­nösen Tóth József tűnt ki. Szoták Andrea egyszerre tudott lenni ér­zéki nő, okos doktorasszony, eré­nyes és kihívó, öntudatos és érzé­sei közt tehetetlenül vergődő. Szöllősi Zoltán is nagyszerű ala­kítást nyújtott, azonban számom­ra a leglenyűgözőbb Molnár Eri­ka játéka volt, aki a legelképesz- tőbb természetességgel tudott szólni halálos kórról, pusztulás­ról, élet és halál állandó egybefo- nódásáról. Egyszerre volt kétség- beesetten féltékeny, hidegen raci­onális, gyermekeit odahagyó, mégis utánuk állandóan vágyako­zó, nagy tragika, ironikus-gúnyos szemléletű kommentátor, vagy épp visszafogottan mesélő elbe­szélő, aki zavaros kapcsolatok­ban vergődik, de kétségbeesetten ragaszkodik élettársához, akit an­nak haláláig odaadóan ápol. Mindent összevetve csak ismé­telni tudom a szövegem elején le­írtakat: Egerben ritkán látható nagyszerű előadás volt a darab, minden tekintetben! «ZCNTCSI ZSOLT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom