Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-01 / 51. szám

2002. Március 1„ péntek 11. OLDAL SPORT TŰKOR Hatan Detkről Vámosgyörkre A vámosgyörkiek a télen az­zal hívták fel magukra a fi­gyelmet, hogy - a Mikófalva mellett - nálunk volt a legje­lentősebb a játékosmozgás. A megyei II. osztályban 10. helyen álló csapatnál történt változásokról Torna István egyesületi elnök számolt be. ________Labdarúgás________ K ét gólerős labdarúgónk, Váradi Zoltán és Pittner József új klubot keresett magának, Zoli a Gyön­gyösi AK-hoz, míg Józsi Kisköré­re távozott fél évre kölcsönbe - kezdte a vezető. - Ezzel á csapa­tunk 17 gólt veszített, mert Zoli 11, Józsi 6 gólt ért el az ősszel. Átigazolt még Bozsik Attila és Frigyik Balázs is, mindketten Gyöngyössolymoson folytatják. Mivel edzőnk, Váradi Rudolf munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudta az ala­pozást végig irányítani (az ifjúságiakkal viszont foglal­kozik), így a felnőttekhez új szakembert kerestünk, és talál­tunk is Szélesi János személyé­ben. Vele együtt hat labdarúgót - Barna Gábort, Jurecska Józse­fet, Vaka Tamást, Deme Zsoltot, Mátyásházi Dénesi - igazol­tunk, akik korábban Nagyrédén játszottak, de legutóbb Detken futballoztak. Gyöngyöshalászról a csatárígéret, Sándor János ke­rült hozzánk, és Major Bélái vis­szacsalogattuk, tőle reméljük a csapat összefogását. Uj feladatként határoztuk meg az ifjúsági csapatnak az aranyérem megszerzését, míg a felnőtteknek a 6. hely elérése a kitűzött cél. Szeretnénk az idén a pálya másik térfelét is felújíta­ni, befejezni a salakos pályát, és megvalósítani a világítást - zárta szavait Torna István. ibcs) Európa felé araszol a sporttársadalom 1 -lij I»TM J. Az első lépcső: hiteles információkat szerezni az egyesületekről és a sportolókról Az európai uniós csatlakozás küszöbén az élet minden területén a kapcsolódási pontokról, az elvárásokról, a szükséges változtatásokról zajlanak fórumok. Teg­nap Egerben, a Bitskey Aladár Uszoda konferenciatermében a Heves Megyei Önkormányzat Sportigazgatósága és az Európai Információs Pont (EIP) irodája szervezett fórumot a megyei sportirányí­tás képviselőinek, valamint szövetségi és önkormányzati szakembereknek. Sportpolitika Pintér Zsolt sportigazgató bevezetője után Miszné Mestellér Zsuzsanna EIP-menedzs- er ismertette a megyeszékhelyen (Dobó tér 6/a) működő iroda Európai Unióval kapcsolatos széles körű információs lehe­tőségeit. A sportfórum első előadását Déri Diana, az Ifjúsági és Sportminisztérium előadója tartotta, elemezve a sport hely­zetét az EU-val összefüggésben. Kiemelte, hogy az európai államok minden szem­pontból uralják a világ sportját. A nemzet­közi kapcsolatok szakembere elmondta, hogy a hazánkkal folytatott EU-csat- lakozási dokumentumokban jelenleg a sportnak nincs külön fejezete, de a ver­senyjogról és a munkavállalók szabad mozgásáról szóló Római Szerződés pont­jai vonatkozhatnak a sportolókra. Elbert Gábor, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára ismertette a 2001 májusában az önkormányzatiság elve alapján megala­kult szervezet felépítését. Az olimpiai és nem olimpiai sportágak külön szekciót alkotva képviselik az érdekeiket. A straté­giai kérdéseket kézben tartó Sportmi­nisztérium a jövőben a Nemzeti Sport- szövetségre bízza a pénzosztást, amelyet egységes elbírálási rendszer alapján ér­vényesít a Berényi János elnök vezette testület. Az országosan minden sportoló­ra vonatkozó játékengedélyek (bankkár­tyához hasonló kivitelű sportolói igazol­ványok) bevezetése folyamatban van. Megalakult a sport állandó választott bí­rósága, amely a felek nyilatkozata alap­ján 30 napon belül döntést hoz, mentesít­ve ezzel a sportembereket a hosszan tar­tó polgári peres ügyektől. Az egységes állami sportinformációs rendszer kialakításáról Szeri Pósa István, A sport információs rendszerének kiépítését minden előadó szorgalmazta FOTÓ: PERL MÁRTON az ISM képviselője adott tájékoztatást. Mint elmondta, sok konkrétumról még nem tud számot adni, pedig törvényi kö­telezettség van a 2002. szeptember J-jei indításhoz. Elképzeléseik szerint a me­gyei kezelésben lévő adatbázisok jelent­hetik a sportszervezetek adatfeldolgozá­sának alapját. A kormányrendelet alapján EU-s sportszámok Az Európai Unión belül a lakosság 30 százaléka, 120 millió polgár tagja az összesen 700 ezer működő sportklub­nak. Az EU GDP-jének 3 százaléka sportból származik. EU-tagállam volt a hazája a nyári olimpiák 54 százaléká­nak, a foci vb-k 50 százalékának, a Forma-1 -es nagydijak 58 százaléká­nak. A világ lakosságának 8 százaléka él az Unión belül. a munka dandárját a megyék közigazgatá­si hivatalaiban végzik. Értékes gondolatokat tárt a hallgatóság elé Bukta Zsuzsanna, a SOTE hallgatója,1 aki a megyei sportirányítási rendszerekről készült felmérésének tapasztalatairól szólt. Az OTSH-irányítás megszűnése (1997) óta minden megyében más mű­ködtetést alkalmaznak. A rendszerváltást követően a nagyegyesületek szakosztály­okra válásával és a vállalati klubok eltűné­sével romlott a helyzet. Érdekes adat, hogy 2000-ben szinte a helyi önkormány­zatok tartották el a magyar sportot az éves 18 milliárdos közvetlen támogatással, amelyhez még további létesítmény-fenn­tartási összegek is társíthatok. A vita során kérdésként felvetődött - és megválaszolatlanul maradt -, hogy a He­ves megyei ISM-támogatás mértéke miért ilyen alacsony, miért csak harmadrésze például a Nógrád megyei összegnek. Az ISM képviselői is elismerték, hogy a ma­gyar sporttörvény, valamint az UEFA-, il­letve FJFA-rendelkezések (átigazolási dí­jak, amatőr labdarúgó-szerződések) elté­rő értelmezése élő probléma. Zárásként összefoglalható, hogy a tény­legesen működő sportszervezetek regiszt­rálása és valamennyi sportoló számbavé­tele, versenyengedéllyel ellátása az elkö­vetkező hónapokban minden sportágban konkrét feladatot jelent majd. Az uniós csatlakozás dátuma még nem ismert, de a sportolók már jó irányban araszolnak a tegnapi fórumon elhangzott reális hely­zetelemzéssel. BAJZÁT RAFAEL Szőke és Palotai a két ász F. D. System néven új kerékpáros egyesület Gyöngyösön Önálló egyesületté alakult a Gyöngyösi Atlétikai Klub ke­rékpáros szakosztálya. Az F. D. System Kerékpáros Sza­badidő és Versenysport Egye­sület elnökeként Fleischer Béla, titkárként Palotai Jó­zsef, edzőként pedig Debreczeni Tibor tevékeny­kedik a jövőben. Kerékpár A klub a hivatalos bejegyzés után megtartotta évadzáró és egyben évadnyitó gyűlését, melyen érté­kelték a 2001-es esztendőt és szóltak az idei versenyévadról. Tavaly - még a GYAK színeiben - nagyon eredményesen szerepel­tek versenyzőik. Á legkisebbek a diákolimpia országos döntőjén remekeltek, Palotai Anna (1990- es születésű) 2 arany-, Debreczeni Diké (1991) 1 ezüst- és 1 bronz-, Palotai Péter (1992) pedig 1 bronzérmet szerzett. Az országos serdülő bajnoksá­gon a lányok a 4-5 évvel időseb­bek között az időfutam-verse- nyen egy 4. és egy 5. helyezést ér­tek el. Az egyesület két kiemelke­dő képességű versenyzője Szőke Gábor (1981) és Palotai Gabriella (1986), előbbi a Magyar Köztársa­ság országúti bajnokságán az U23-as kategóriában a 4. helyen zárt. A szezon második felében korosztályában nem talált legyő­zőre, és sorozatban hatodik or­szágos versenyét nyerte, többet pályacsúccsal. Palotai Gabriella serdülő ver­senyzőként a Békás-kupa amatőr viadalon két alkalommal is a női abszolút győztes lett, továbbá több dobogós helyezést ért el. Immár új színekben, de a 2001-es évhez hasonló jó szereplést várnak a gyöngyösi kerékpárosok Az országos serdülő bajnoksá­gon a legjobb eredményt az egyenkénti indítású időfutam- bajnokságon érte el, ahol az ifjú­sági versenyzőknél is jobb idő­eredménnyel szerzett magyar bajnoki címet. Az aranyérem mellé a kritérium magyar bajnok­ságon és a pályabajnokságon 2 ezüst- és 2 bronzérmet gyűjtött. Az előző évi eredmények alapján mindkét versenyző meg­hívást kapott a válogatott keret­be. Szőke a felnőtt, Palotai az if­júsági válogatottba. Ennek érté­két növeli, hogy mindketten fia­talabbak, Szőke még jövőre is az U23-as korosztályhoz tartozik, Palotai pedig az idén utolsó éves serdülő kerékpáros. Az egyesület utánpótlás-ne­velés terén végzett munkáját az Ifjúsági és Sportminisztérium is elismerte, jelentős támogatást kaptak a 2002-es feladatokhoz. Ezzel és a különböző pályázato­kon nyert összegekkel kiegé­szítve lehetőségük nyílt arra, hogy a legjobbak nemzetközi versenyre is alkalmas kerékpár­okhoz jussanak. Az F. D. System Kerékpáros Szabadidő és Versenysport Egyesületnél remélik, hogy ez a szezon legalább olyan sikeres lesz, mint az előző, és a biztos anyagi háttér megteremtésével rangos nemzetközi versenye­ken is sikerrel szerepelnek ver­senyzőik^ ________________KJ. T óth II. mellett Nagy Gy. T. is Németországból igazolt a Gyöngyöshalász Labdarúgás Nagy Gábor és Márkus Tamás nem, Nagy György Tamás igen. Ez a válasz arra a kérdésre, hogy a három gyöngyösi nevelésű játé­kos közül melyik folytatja tavasz- szal Gyöngyöshalászon. - Sokáig bizonytalan volt mindhárom lab­darúgó sorsa Németországban, ahol az elmúlt években játszot­tak, ezért nálunk edzettek - vála­szolta érdeklődésünkre Szabó Gyula, a megyei I. osztályban őszi bajnok halászi csapat elnök­edzője. - Mivel Márkus és Nagy Gy. T. is tőlünk ment külföldre, Faj csák parádézott ezért természetes, hogy hozzánk jöttek vissza a télen, és készültek a többiekkel. Hármuk közül azonban csak az FC Weringeroge nevű. klubtól érkező Nagy György Tamás maradt, az ő játékengedé­lyével már rendelkezünk is, Már­kus és Nagy G. viszont továbbra is a németeknél játszik. Megjegyzendő, hogy a listave­zető egyébként sem gyenge kere­te nemcsak a Gyöngyösön, Hat­vanban és Egerben is futballozott Nagy György Tamással erősödött, hanem a GYAK-tó\ visszatért Tóth II. Attilával is. (BÓDI) Hétvégi sportműsor Péntek Sakk: Europe Chess nemzet­közi nagymesterverseny, Eger, Át­rium apartmanház, 15.00. Szombat Kosárlabda: Férfi NB II. Északi régió: Eszterházy FSC - Egri Dobó ISK, 18.30. Női NB U: Eszterházy FSC - MEAFC, 17.00 (mindkettő Eger, Leányka út). Teke: Szuperliga: Bélapátfalvi Építők - Pápa, Bélapátfalva, 10.00. Városi egyéni bajnokság, Gyön­gyös, Egri út, 10.00. Labdarúgás: Kiemelt NB I. B-s utánpótlás (U13-OS és U15-ös) baj­nokság: Eger - Nyíregyháza, Eger, Felsővárosi spt., 11.00 és 13.00. Előkészületi mérkőzések: Felső- tárkány - Tiszaújváros, 10.30, Novaj - Heves, 11.00, Petőfibánya - Zagyvaszántó, 15.00, Pétervására- Bélapátfalva, 11.00, Tamaörs - Pély, 15.00, Sarud - Tiszacsege, 13.00, Szurdokpüspöki - Selyp, 13.00, Párád - Sirok, 11.00. Teremlabdarúgás: Farsangi­kupa meghívásos torna, Kisköre, 9.00, IV. Apc-kupa nemzetközi utánpótlás lánytoma, Apc, 9.00. II. Tavasz-kupa női torna, Hatvan, Kodály isk„ 12.00. Intruzív-kupa meghívásos férfitoma, Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok, 9.00. Vasárnap Kézilabda: Megyei ifjúsági fiú- és lányválogatottak tornája, Eger, Pásztorvölgyi isk., 9.00. Kosárlabda: Férfi NB 1 Északi régió: HÉSZ-Gépszolg SE - Sáros­patak, Eger, körcsarnok, 17.00. Röplabda: Női NB II. Kelet: Agria RC Eger - Békéscsaba, Eger, körcsarnok, 11.00. Mini lány me­gyei bajnokság, Eger, Szent- György A. isk., 9.00. Teke: NB II. Kelet: Széchenyi SC Eger - Egri Nyomda SE, Eger, 10.00, NB ül.: Energia SC Gyön­gyös - Vámosgyörk, Gyöngyös, Szurdokpart út, 10.00. Természetjárás: A Bükki VM SE nyílt túrái. A 20 km-es A-jelű Martus Ferenc-emléktúra találko­zója: Eger, autóbusz-pályaudvar, 7.00, A 16 km-es B-jelű Hóvirág­túra találkozója: Eger, autóbusz­pályaudvar, 8.30. Az Egri Test­edző Club 22 km-es nyílt túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pálya­udvar, 710. Vízilabda: Férfi Magyar Kupa negyeddöntő, 2. mérkőzés: ZF Hungária-Egri VK - FTC-Vmax, Eger, Bitskey-uszoda, 10.45. Labdarúgás: Előkészületi mér­kőzések: Egerszalók - Kisköre, 11.00, Besenyőtelek - Verpelét, 11.00, Gyöngyöshalász - Energia SC Gyöngyös, 14.30, Recsk - Fü­zesabony, 11.00, Párád Mátramindszent, 11.00, Visonta - Abasár, 14.00. Hétfő Kosárlabda: Női NB II: Eszterházy FSC - Diósd TC, Eger, Leányka út, 16.30. Megyei férfi bajnokság: Makiár - FSC, 17.30. Asztalitenisz HEVES Mm‘HÍRLAP Női NB I/B A 13. forduló eredménye: Egri Áfész SC - Statisztika PSC 111. 4:14 Győzött: Fajcsák 4. A korosztályos válogatottak­kal felálló vendégek ellen jól helytállt a fiatal egri csapat. Fajcsák Hédi várakozáson felüli teljesítménnyel rukkolt ki, de Deáki és Kovács küzdőszelleme is dicsérhető, ami több szoros mérkőzésben nyüvánult meg. Balogh Béla, az egriek edzője:- Az esélytelenek nyugalmával játszhatunk, ez felszabadulttá tette a lányokat, és becsületesen helytálltak. A „négypontos” mér­kőzések azután következnek. További eredmények: Mezőtúr- Békés 9:9, Budaörs - Közgáz 11:7. Az egriek az 5. helyen áll- nak a 9 fős mezőnyben. ______u K iadta az Axel Sprínger-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója I Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: KISS SÁNDOR Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600. Fax: 36/513-605. E-mail dm: hmhiriap@axels.hn Hirdetési telefon: 36/513628, Fax: 36/513630. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Előfizetés, terjesztési információk a kiadónál (tel.: 06-36-513646), vala mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, pos­tautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija egy hónapra 1194 Ft, negyedévre 3582 Ft fél évre 7164 Ft egy évre 14328 Ft. Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyön­gyösi (3200 Gyöngyös, Köztársa­ság tér 6. sz. TeL/tax: 37/311697) és a hatvani irodában (3000 Hat­van, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341651). Készült Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 08639109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárul nak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer-8uda pest Kiadói Kit., Axel Springer-Ma gyarország Kit., Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését tel­jesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a 8 gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Híriapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom