Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-21 / 67. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Március 21., csütörtök Kevesebb vegyszer, nagyobb kockázat? (Folytatás az 1. oldalról) Ezek között említette olyan ve­szélyes gombák elszaporodását, mint a gabonafélék legsúlyo­sabb betegségét, a búzát min­den fejlődési időszakban megtá­madó fuzáriumfajokat. A kultúrnövényeket fertőző, gombák által termelt toxinok - a táplálékláncba, az emberi ét­kezésbe bejutva - sokkalta ve­szélyesebbek, nagyobb kockáza­tot jelenthetnek, mint a védeke­zésül felhasznált vegyszerek - állapította meg a növényvédelmi szakember, aki szerint a gyom­növények és a különösen ag­resszívan ter­jeszkedő, viru­lens, erősen allergizáló fajok látványos térhódítása részben ugyancsak a vegyszerezés csök­kenésének a számlájára írható. Határozottan cáfolta azon vé­lekedéseket, melyek szerint Ma­gyarországon nemritkán az ol­csóbb, ám korszerűtlen, a forga­lomból másutt kivont, rossz ha­tóanyag-összetételű, veszélyes szermaradványokat eredménye­ző és Nyugaton már betiltott ke­mikáliákat használnának. Rüll Gusztáv megjegyezte: a hazai előírások és a felhasználás en­gedélyezése nem hogy megen­gedőbb, elnézőbb volna ezen a téren, hanem számos vonatko­zásban egyenesen szigorúbb, mint a ma az EU tagországai­ban érvényes szabályozás. Míg Franciaországban például a mai napig lehet arzéntartalmú sze­rekkel védekezni, addig nálunk ezt már 30 éve betiltották. Azt azonban elismerte, hogy a növényvédelmi hozzáértés és szaktudás fejlesztése terén még van mit tenni. Míg 1990 előtt a hazai mezőgazdaságot jobbára a szövetkezeti típusú nagyobb gazdasági egységek jellemez­ték, ahol voltak a növényvéde­lemhez értő, képzett szakembe­rek, addig a mai kor egyéni, il­letve társas vállalkozói gyakorta kellő ismeret híján, fölkészült­ség nélkül, a saját szakállukra döntenek a vegyszerezésről... Hogy a jövőben ez ne így le­gyen, s ne maradjanak magukra az érintettek, a növényvédelmi szolgálat főszerepet vállal, hogy korszerű tudással és hasznosít­ható ismeretekkel lássa el a gaz­dálkodókat. Jó kilátások van­nak a helyzet kedvező megvál­toztatására. A legutóbbi idő­szakban a megyében mintegy 200 gazda vett részt tanfolyami képzésben és adott számot vizs­gán ilyen irányú tudásáról. A vegyszerfelhasználás csök­kenése mögött persze nemcsak a vegyület-előállítók piaci ma­gatartása és a továbbfejlesztett termékek állnak. Fontos ténye­ző, hogy itthon az elmúlt évti­zedben jelentősen csökkent a megművelt földterület nagysá­ga. A mezőgazdaság jövedelme­zőképességének jellemző rom­lása, az agráriumból való folya­matos tőkekivonás hatására számos gazdálkodó egyáltalán nem, vagy a korábbinál lénye­gesebben kevesebbet - nemrit­kán a szükséges minimálisnál is kevesebbet - tudott csak a ke­mikáliákra fordítani. Vagyis: ha valamin spórolni akart vagy kényszerült, megtörtént, hogy vegyszerre már nem nagyon fu­totta. ______________________ (KJ) M egveszik kilóra Az országos kimutatások szerint ma egy hek­tárra vetítve körülbelül harmadannyi kemikáliát használnak fel a mezőgazdaságban, mint tíz évvel ezelőtt: az 1980-as években jellemző tíz kilogrammal szemben csupán három kilót. Civilek kerekasztala A város ünnepe a szokott időpontban Eger Egyebek mellett az iparűzési adóról is szó esett a minapi soros Civil Kerekasztal ülésén. A tanácskozásról szólva Melczer László levezető elnök a Hírlapnak elmondta: a polgár- mesteri hivatal adóirodájának vezetőjétől, Korsós Lászlótól sok hasznos információhoz jutottak a civil szervezetek megjelent kép­viselői, egyebek mellett az ipar­űzési adó címkézésével kapcso­latban. A továbbiakban szó esett a szabadidő szekció idei összevoht programjairól, valamint a május 2-ára tervezett Egri Civil Fórum előkészületeiről is. A résztvevők elvetették azt a javaslatot, hogy az idén immár 7. alkalommal megrendezendő Eger ünnepe a megszokott időpontról - az októ­ber 17-én tartandó Eger Vár Nap­jával összefüggésben - október derekára kerüljön át. Melczer szerint ennek a hagyományokon túl oka az is, hogy a programok zöme szabadtéri. A kerekasztal foglalkozott a Civil Hírlevél szer­kesztőbizottságának újraválasz­tásával is, s miután munkájukkal mindenki meg volt elégedve, a grémium újabb egy évre bizal- mat kapott. ______ ■ T öbbfrontos küzdelem az orvossal Sorszámok az irodában Eredetileg falugyűlésre készültek a helybeliek kedden este, ám a művelődési házban tartott eseményen sem Dorkó János polgármester, sem az önkormányzati képviselők nem vettek részt. Bekölce Mint ismert, a településen élők jelentős része nem értett egyet azzal az önkormányzati döntés­sel, amellyel megszüntették dr. Szabó Marianna háziorvos közalkalmazotti jogviszonyát. Aho­gyan azt lapunk is nyomon követte, a doktornő érdekében tüntetéseket, fórumokat tartottak, aláírásgyűjtés is zajlott. A csonka „falugyűlésen”- amelyen egyébként jelen volt Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke - ismét az orvos eltá­volítása miatti panaszokról esett szó. Tegnap Dorkó János polgármestert nem sikerült elér­nünk, hogy a képviselő-testület távolmaradásá­ról kérdezzük. Ugyanakkor szerdán Egerben a városi bírósá­gon folytatódott az a polgári per, amelyet a doktor­nő indított a bekölcei önkormányzat ellen ingóság- konkrétan egy Opel Astra típusú gépkocsi - ki­adása iránt. Ezt az autót az orvos egy megállapo­dás értelmében szolgálati autóként használhatta, számára azt az önkormányzat lízingelte a praxis számára fenntartott keretből. A megállapodásban az szerepelt, hogy a lízing futamidejének leteltä követően az autóra a maradványértéken a doktor­nőt opció, azaz vételi jog illeti. Amikor azonban megromlott az orvos és az önkormányzat viszo­nya, ennek már nem lehetett érvényt szerezni. A kocsinak azóta az önkormányzat a bejegyzett tu­lajdonosa. A községet képviselő ügyvéd szerint a doktornőnek akkor járna az autó, ha továbbra is munkaviszonyban áüna Bekölcén. A bíróság vé­gül elhalasztotta a döntést a kérdésben. Ma egyébként várhatóan másodfokon is ítélet születik dr. Szabó Marianna - első fokon már megnyert - munkaügyi perében, amelyet közal­kalmazotti jogviszonyának megszüntetése miatt indított. Az említett autó ügyében a polgármester a rendőrséghez is fordult, ott azonban a gépkocsi önkényes elvétele miatt indított eljárást bűncse­lekmény hiányában megszüntették. A döntést a polgármester megpanaszolta az ügyészségen. ________________________________ _____________Ü5ËÎ S zegvári Katalin televíziós újságíró, a korábbi estek házigazdája volt a vendége az egri Művészetek Háza Élvonalban című riport- sorozata tegnapi rendezvényének. A rendhagyó beszélgetés kérdezője ezúttal Pilisy Csenge, az Egri Városi Televízió szerkesz­tő-riportere volt FOTÓI PILISY ELEMÉR Halálos ökölcsapás az utcán Gyöngyös A napokban állították üzembe a városi okmányirodában a sor­számos ügyfélirányító informati­kai rendszert. A szakemberek szerint a berendezés hozzájárul­hat az ügyintézés gyorsabbá és kulturáltabbá tételéhez. A berendezés kezelése egy­szerű, s ezt segítik az informáci­ós táblák, eligazítók is. Az ügy­felek nyolc szolgáltatás közül választhatnak, a gép ennek megfelelően ad sorszámot szá­mukra. Fontos tudni, hogy im­már kizárólag a bejelentkezés után, vagyis sorszám birtoká- ban lehetséges az ügyintézés. ■ Előkészítő Eger Egyetemi és főiskola előkészítő tanfolyamot indít a Megyei Mű­velődési Központ magyar iroda­lomból. A foglalkozásokat - amelyek mindig csütörtökön­ként 15 órától 16.40 óráig tarta­nak — az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Debreceni Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Comenius Tanár­képző Főiskola tanárai tartják. A hallgatók a reneszánsztól a kortárs irodalomig tekintik át a jelentősebb korszakokat, alko­tókat és műveiket. Jelentkezni március 22-ig lehet a Megyei Művelődési Központ cí­mén. Az első foglalkozást márci- us 28-án 15 órakor tartják. ■ Tavaszi szünet: gazdag programok Eger A Forrás Gyermek-Szabadidő­központban a tavaszi szünetben is várják azokat a gyermekeket, akik szeretnék tartalmasán eh tölteni szabadidejüket. Március 27-én délelőtt 10 órától húsvéti játszóházba várják a gyer­mekeket. A lányok megfesthetik a locsolkodóknak szám tojásokat, il­letve húsvéti dekorációkat készít­hetnek, a fiúk pedig egyéb kézmű­ves-foglalkozásokon vehetnek részt. Március 27-28-29-én rende­zik meg a már hagyományos foci- tornál, amelyen három korcso- potiban mérheük össze tudásukat a labdarúgók. A hétköznapokon mód nyílik az intézmény szakkö­reivel is megismerkedni. Szerdán a fazekas szakkör munkájába és az Aprók táncába kapcsolódhat­nak be az érdeklődők, csütörtö­kön pedig a Szivárvány mjz szak­körben vehetnek részt. Pénteken a gyöngyfűzés fortélyait sajátíthatják el, valamint a Szederinda néptánc­együttes várja a látogatókat. Április 2-án a kerámia szak­körben tevékenykedhetnek a gyerekek. A foglalkozások térí­tésmentesek. ■ Életünk számokban Budapest, Heves megye Program a hátrányos helyzetűeknek A kisebbség felzárkóztatását kívánják segíteni A Központi Statisztikai Hivatal munkatársai a médiumok kép­viselőinek kétnapos szakmai előadás-sorozatot tartottak Éle­tünk számokban, avagy a kü­lönböző statisztikai adatok ösz- szefüggései címmel. Ezen szó volt a gazdaság helyzetéről, a fo­gyasztói, a termelői és a mező- gazdasági árak alakulásáról. Foglalkoztak a régiók Európá­jával, és hazánk, benne a Heves, Borsod és Nógrád megyét átfogó észak-magyarországi régióval is. Külön téma volt az idegenforga­lom, valamint az információs társadalom szerepe is. A tegnapi záráskor a háztar­tás-statisztika, az életszínvonal, a létminimum, a társadalmi helyzetkép, az időfelhasználás, s a következő időszak hazai élet- esélyei kerültek napirendre. __■ A Neumann János Közgazdasági Szakközép- iskola és Gimnázium meghatározott program keretében támogatja a hátrányos helyzetűek vállalkozóvá válását - hangsúlyozta tegnap dr. Sípos Mihály, az intézmény igazgatója. Ennek zárásaként szakmai fórumot rendez­tek az érintettek részvételével. Eger Mint elhangzott, a hátrányos helyzetűek közé nemcsak a megváltozott munkaképessé­gűek, hanem a romák és azok a fiatalok tartoznak, akik ala­csony képzettségűek és hiá­nyos nyelvismerettel rendel­keznek. A felzárkóztatásukra segítő program készült, amelynek megvalósítá­sáért az iskola tanárai sokat tettek. Ennek során új tankönyveket írtak a könyezetvédelemről, il­letve a vállalkozói komplex ismeretekről. A kon­ferencián ezeket be is mutatták. Kiss Ágnes, a SOP '97 Programiroda menedzsere a régióban megvalósított Phare-programok jelentősé­géről beszélt, és elsősorban ezek humánpolitikai jelentő­ségét méltatta. Kiemelte, hogy a jövőben is indítanak újabbakat. Petz Zoltán, a Neumann Ifjúsági Vállalko­zói Központ és Oktatási Centrum vezetője annak a speciális kurzusnak a tapasztalatait öszszegezte, amely a romaközösség fejlesztő képzését szolgálta. Beke Imre, a hátrányos helyzetűeket tá­mogató program menedzsere, az iskola in­formatikai szakmai csoportjának vezetője arról szólt, hogy az elképzelések valóra vál­tásához infrastrukturális fejlesztéseket való­sítottak meg és speciális képzési, illetve vál­lalkozóvá válást segítő komplex programot dolgoztak ki. ___________________________________________________________(MEHTUSZ) T akarítják a községet Kocsiszámra hordják a limlomot _______Tarnalelesz K ét hétvégét is rászántak a tele­pülés tavaszi nagytakarítására a helybeli lakosok. Mint azt Palkovics Ákos polgármester la­punk munkatársának érdeklő­désére elmondta, immár ha­gyomány, hogy a tavasz elején a lakosság kívánságára meg­tisztítják a falut és közvetlen környékét a kidobott, felesle­gessé vált limlomoktól. Az elmúlt szombaton a köz­ség Bükkszenterzsébet felé eső részén élők rakták ki portáik elé a hasznavehetetlen holmi­kat, hogy az összegyűjtésével megbízott vállalkozó emberei reggeltől a kora délutáni órákig cirkáló tehergépkocsira rakják, s elszállítsák az egri hulladék- lerakóba. Azon a napon mint­egy három autónyi apróbb-na­gyobb kacattól szabadultak meg az emberek. A tisztasági akció ezen a hétvégén folytató­dik, a lomtalanítók szombaton reggel 7 órától a Nagyvölgy-pa- taktól a Szentdomonkos széléig terjedő részt járják majd be. Számításaik szerint innen is több fuvarral visznek majd el a kidobott holmikból, amelyek így nem kerülnek a falu szélé­re, hogy ott csúfítsák a környe­zetet. A húsvéti ünnepekre készü­lődve a település közmunkásai az önkormányzati épületekhez tartozó udvarokat, továbbá a közterületeket csinosítják, de - mint a polgármester megemlí­tette - azokat a portákat is kita­karítják, ahol arra egyedül már nem képesek az ott élő idős emberek. ________________________fcfi (F olytatás az 1. oldalról) A pultban dolgozó asszony a két kötekedőt kitessékelte a helyiség­ből. Az utcán B. Lajos kétszer ütötte meg N.-t. Az elsőtől még felállt a sértett, fejére tette leesett kalapját, a második ökölcsapás következté­ben azonban úgy esett hanyatt, hogy a fejét beverte a bitumenes járdába, és 14 centiméteres hosz- szú, áthatoló koponyatörést szen­vedett vérzéses agyzúzódással egyetemben. (A tárgyaláson az or­vos szakértő megerősítette írásba foglalt szakvéleményét, ami sze­rint függetlenül attól, hogy a halál a sérülést követően több mint egy héttel következett be, közvetlen összefüggés van a fejet ért erőbe­hatás és az elhalálozás között. A sértett életét a leggondosabb orvo­si ellátás sem menthette meg.) Az ítélet indoklásában a bíróság részletesen kitért a vádlott védeke­zésének - miszerint az őt ért késsel való megtámadtatás miatt jogos vé­delmi helyzetben cselekedett - cá­folatára. Mint a tanács elnöke rá­mutatott: nyolc, a bíróság által ki­hallgatott tanú nyilatkozatával áll szemben a vádlott állítása Egyedül ő mondja, hogy a sértett kést nyo­mott a hasának, mielőtt megütötte volna. A bíróság a bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy a kés nem került elő a sértett zsebé­ből, csak akkor, amikor már maga- tehetetlenül feküdt az utca kövén: épp a vádlott vette ki onnan. A bíróság tekintettel volt ar­ra, hogy a vádlott korábban már öt alkalommal volt elítélve, mindahányszor erőszakos cse­lekmények miatt, illetve hogy az enyhítő körülmény nem ír­ható a javára. Az eljáró tanács úgy találta, hogy a halálos végű bántalmazásban B.-t a gondat­lanságnak nem az enyhébb fo­ka, a negligencia, hanem a tu­datos gondatlanság (luxoria) terheli. Perorvoslati nyilatkozatában az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője elsősor­ban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős. Az eljárás­ban a Legfelsőbb Bíróság hoz majd ügydöntő határozatot. Ad­dig B. Lajos Ottó továbbra is sza- badlábon védekezhet. (sike>

Next

/
Oldalképek
Tartalom