Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-21 / 67. szám
2. OLDAL 2002. Március 21., csütörtök VILÁG TÜKÖR Párbeszéd a kedvezménytörvényről Egy neves cseh publicista szerint engedékenyebb hangra van szükség Németh Zsolt külügyi államtitkár elfogadja szlovák tárgyalópartnere, Jaroslav Chlebo ajánlatát arra, hogy a kedvezménytörvény ügyében fennálló magyar-szlovák nézetkülönbségek tisztázására üljön össze egy közös vegyes bizottság. ÉSZAKKOMÁROM - PRÁGA A Külügyminisztérium politikai államtitkára kijelentette: nem lát más megoldást, mint azt, hogy a szlovák fél tudomásul vegye: a kedvezménytörvény nem érinti Szlovákia szuverenitásának kérdését, és szó sincs arról, hogy a magyar jogszabály Szlovákia állampolgárai közötti diszkriminációt jelent. „A kisebbségek támogatása ugyanis Európában nem minősül diszkriminációnak” - húzta alá Németh Zsolt. A magyar külügyi államtitkár Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök kedvezménytörvénnyel kapcsolatos legutóbbi kijelentéseiről szólva úgy fogalmazott: „Sajnálatos, hogy a szlovákiai választási kampányban túlságosan nagy szerepet tulajdonítanak a magyar kedvezménytörvénynek. Ugyanis egyedül a választási kampány hevületének tudom tulajdonítani azt, hogy a szlovák miniszterelnök úr az egyik helyen ezt, a másikon pedig azt mondja a magyar jogszabályról”. A Benes-dekrétumokkal kapcsolatban a magyar politikus nagyon fontos jelnek minősítette, hogy Rudolf Schuster szlovák államfő fölvetette: „A szlovák parlamentnek nyilatkozatban kellene megkövetnie a kitelepített felvidéki magyarságot. Ezt mindenképpen előremutató jelnek tartom. Úgy látom, ezen az úton a magyar-szlovák kapcsolatok érzékeny problémáira megoldást találhatunk" - így Németh Zsolt, áld szerdán az északkomáromi Európa parkban leleplezte IV. Béla király, a második állam- alapító szobrát. A Benes-dekrétumok ügyében kirobbant vita komoly kárt okozott Csehországnak - véli Pavel Tigrid volt cseh kulturális miniszter és neves publicista a Mladá Fronta Dnes című liberális prágai napilap szerdai számában megjelent írásában. A kérdéssel a legmagasabb szintű cseh politikusoknak nem szabadna felelőtlenül játszadozni, mint ahogyan azt ketten közülük eddig tették - írja nevek említése nélkül a szerző, nyilvánvalóan Mibs Zeman kormányfőre és Václav Klaus képviselőházi elnökre utalva. „Tudom, az illem azt súgja, hogy a megbékélési szándékkal elsőként Orbán úr álljon elő. De mi történne, ha a fentebb említettek fényében és a visegrádi együttműködés megtartására irányuló saját érdekünkben, a magyar kormányfővel történt incidenst a magunk részéről mégis lezártnak tekintenénk? Természetesen azzal a feltétellel, hogy a budapesti ugatás elhalt” - írja Tigrid a Mladá Fronta Dnesben. ■ Válasz a Postnak Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövet - a The Washington Post szerdai számában közzétett olvasói levelében - tényekkel alá nem támasztott, meg nem nevezett forrásokból származó rágalmazásnak minősítette a lap munkatársa, Jackson Diehl a Post március 4-i számában megjelent, Magyarországról is megállapításokat tartalmazó cikkét. A diplomata emlékeztet arra, hogy a szóban forgó cikk szerzője szerint Orbán Viktor miniszterelnök a harmincas évekbe illő nacionalista ügyeket karol fel, és hallgatólagos szövetségre lép az anüszemitákkal. Orbán - Diehl megfogalmazása szerint - „olyannyira mérgező lett a magyarok Lebensraumjáról szóló szavaival, hogy visszautasították fehér házi látogatását”, A Fidesz és az antiszemiták közti hallgatólagos szövetségről szóló állítást Jeszenszky teljesen hamisnak tartja. A nagykövet feltételezése szerint a Post szerzője a Csurka István vezette MIÉP-re utalhatott. „A miniszter- elnök kijelentette, hogy a két párt alapvető politikai céljai ösz- szeegyeztethetetlenek egymással. Pokomi Zoltán Fidész-elnök elmondta, hogy pártja nem fog kormányt alakítani a bal- vagy a jobboldali radikálisokkal” - írja Jeszenszky Géza. A nagykövet felháborítónak és félrevezetőnek minősíti, hogy Jackson Diehl a Lebensraum szót használta a miniszterelnök politikájának leírására. „Az Or- bán-kormány együttműködő viszonyt épít Magyarország összes szomszédjával, és támogatja a Magyarországon kívüli magyarok azon erőfeszítéseit, amelyek azonosságuk megőrzését célozzák. Nemrégiben olyan törvényt fogadott el a magyar parlament 92 százalékos többséggel, amely főként kulturális előnyöket nyújt ezeknek a magyaroknak. A törvény célja, hogy erősítse a stabilitást Közép-Európában azáltal, hogy segíti az embereket a kivándorlás vagy az illegális magyar- országi munkavállalás elkerülésében” - írta Jeszenszky Géza. Az antiszemitizmus vádját illetően a nagykövet kitért arra, hogy „Magyarországon él Európa harmadik legnagyobb létszámú zsidó népessége. Alig hallani a zsidó közösség tagjai elleni erőszakról. Továbbá a zsidó közösség hathatósan képviselve van a kabinetben, és a magyar politikai élet minden szintjén. Magyarországon minden zsidó gyerek jogosult az ingyenes oktatásra az óvodától az egyetemig, zsidó intézmények által vezetett iskolákban - most először történelmünk során. Az Orbán- kormány évi emléknapot is beiktatott a holokauszt félmillió magyar áldozatának tiszteletére.” A békefolyamat is felrobbanhat Öngyilkos palesztin merénylet a tűzszüneti felhívás ellenére Izrael - Palesztina Egy öngyilkos palesztin merénylő szerda reggel felrobbantotta magát egy autóbuszban Izrael északi részén: hét utas, köztük négy katona életét vesztette, és harmincötén megsebesültek a detonáció következtében. A merénylet a ciszjordániai és izraeli területeket elválasztó határ mentén fekvő Um el-Fahem város közelében történt. Az autóbuszon többségében izraeli arabok utaztak, aldk éppen munkába igyekeztek. Izrael a merénylet nyomán azzal vádolta meg Jasszer Arafat palesztin vezetőt, hogy nem ad világos utasításokat az Izrael-ellenes öngyilkos merényletek megakadályozására. Arijeh Mekel izraeli kormányszóvivő szerint elérkezett az idő, hogy a palesztin vezetés végre kézbe vegye az ügyeket, és tűzszünetet kényszerítsen a különböző palesztin csoportokra, máskülönben Anthony Zinni amerikai különmegbízott békéltető missziója kudarcot vallhat. A palesztin vezetés elítélte a Hét utas halt meg a felrobbantott buszon fotó: europress/epa merényletet, és követelte az izraeli területen polgári személyek ellen végrehajtott támadások beszüntetését. A Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatóság közleményében azt hangoztatta: a palesztin nép nem fogadja el, hogy Felújított épületekből szociális bérlakások Szihalom község önkormányzata újszerűén és humánusan igyekszik megoldani a szociálisan rászorulók lakásgondjait. Nagy költséggel átalakítja azokat a rossz állagú épületeket, amelyek a katolikus egyháztól visszavásárolt ingatlanon, a Hunyadi út 60. szám alatt találhatók. A közel ötezer négyzetméteres terület ugyanis évekig parlagon hevert, az egyháznak nem volt rá szüksége a kárpótlás után. A település önkormányzata azonban őszre felújítja az épület- együttest. A tornácos épületek bruttó alapterülete (4 + 2 lakás) 550 négyzet- méter. A munkák során felújítják a tetőszerkezeteket, a homlokzatot, a nyílászárók hőszigeteltek lesznek. Átépítik az elektromos hálózatot, bevezetik a gázt, megoldják a szennyvízelvezetést is. Farkas József polgármester elmondta, hogy a szociális bérlakások kialakítása a Széchenyi-terv keretében elnyert pályázat eredménye. A felújításhoz ugyanis mindössze 12 millió forinttal rendelkeztek csak, a költségek viszont meghaladják a 45 milliót. A különbözetet - több mint 33 millió forintot - vissza nem térítendő támogatásként kapták meg a Gazdasági Minisztériumtól. Szihalmon 23 szociálisan rászorult családnak nincs saját otthona. Közülük hatnak idén szeptemberben megoldódik a lakásgondja. A bérlakások kialakítása folytatódik, méghozzá találékonyan és ésszerűen. „Ahhoz, hogy a bérlők majd saját tulajdonú otthont vásároljanak, előtakarékoskodásra van szükség. Ehhez kedvezményes lakbérekkel, s a rezsi- költségek csökkentésével járulunk hozzá a tervek szerint” - újságolta Farkas József polgármester. Ősszel hat, szociálisan rászorult család a komfortos bérlakásokba költözhet. A számok Önökért beszélnek www.gm.hu Hírek MARTONYI JÁNOS és vendéglátója, Jan Petersen norvég külügyminiszter Oslóban megegyezett: Norvégia egymillió koronával (120 ezer dollárral) támogatja a délkelet-európai régió stabilizálódását, mti MAGYARORSZÁG szerint az EU-bővítés finanszírozására lényegesen nagyobb forrásokat lehetne fordítani. Brüsszelben a magyar álláspontot ismertető Juhász Endre főtárgyaló rámutatott: a tagjelöltek elvi alapnak tekintik az Unióba történő teljes integrálódásukat, ami vonatkozik a közös mezőgazdasági és a strukturális politikákra is. mti KORMÁNYVÁLSÁG van Mon tenegróban: a liberálisok bejelentették, hogy ezentúl nem támogatják Djukanovics elnök kisebbségi kormányát. A Jugoszlávia átalakításáról aláírt megállapodás után már sejteni lehetett, hogy a szerződés aláírása a podgoricai kormány bukásához vezethet, mti KELET-AFGANISZTÁNBAN, Host városában fegyveres támadás érte az Egyesült Államokkal szövetséges afgán erőket. A település annak a területnek a végpontja, ahol most zárult le a hadművelet a Bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet és a tálib hadsereg megmaradt tag- jainak kézrekerítésére. mti ■ ÁLLÁSPONT LENGYEL JÁNOS Ágyharcaink Bqj van a kórházi ágyakkal! Nem a gyógyításra kirótt 81 ezerrel, hanem a többlettel. Pontosabban: azokkal az ágyakkal, amelyeknek finanszírozását 2000 végén maga a miniszter engedélyezte. Most lejárt a miniszteri pénzutalvány, és pályázni kell a tb-támogatásért. Az ágyakban van valami sajátosan emberi. Természetük ellenére harcolnak egymással. Nemcsak a fennmaradásért, hanem presztízsből. Mentségükre mondom: őket már megcsapta a leépítés szele. De megtapasztalták azt is: hogyan lehet úgy megszűnni, hogy közben azért semmi ne változzon. Az egészségügy újra kifogott megreformálóin. Hiába mondják egyre hangosabban, hogy ekkora országhoz képest túl sok a beteg. Itt nem a beteg sok, hanem a presztízs__ ágy, amelynek fenntartásához „beteget kell gyártani”. Öt éve már, hogy elkezdődött az első kísérlet a fölösleges gyógyítóhelyek felszámolására. Nagy hűhó semmiért. Tavaly például az előírt 7000 ágy megszüntetése helyett mindössze kétezer esett a törvény áldozatául. A jogszabályban előírt 77 ezer fekvőbeteghely helyett 81 ezernek a finanszírozására szerződött az egészségbiztosító. A törvény írott malaszt, és végrehajtását a jogszabály ereje nem tudja kikényszeríteni. A tetteket elsősorban a helyi politikai lobbik ereje határozza meg. Ahol - úgymond - jobb az érdekérvényesítő képesség, ott megmaradhatnak a felszámolásra ítélt gyógyítóhelyek egyedi finanszírozással. Most május végéig pályázhatnak az egészségügyi intézmények tulajdonosai, hogy fenntartsák az elvileg fenntarthatatlant. Az OEP főigazgatója még nem tudja, hány szolgáltató kerülhet a kedvezményezettek közé, csak azt, hogy a pályázók közül elsősorban azok számíthatnak kedvezőbb döntésre, akik a meglévőnél gazdaságosabb, illetve speciális gyógyító szolgáltatást kínálnak az adott régió lakosságának. Ebből már kiszámítható, hogy kinek is kedvez majd a szerencse. így jó helyzetben levő tulajdonosként nem rágnám hát tövig a körmöm október végéig, amikor is döntenek majd a pályázatok eredményéről. A protekciós ágyak jövőre is maradnak. S amíg ágy van, beteg is lesz. A május a szerelmesek hónapja, a mindenkori ágyharcoké. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 HÁMORI ZOLTÁN Sehol egy cirmos cica Napokig esett a hó, a macska házát teljesen beborította, de végül a kiskutya nagy lapátjával kimentette cirmos barátját a hó fogságából. Nekem ez volt az első televíziós élményem, úgy négyéves koromban. Rajzfilmről volt szó, máig oly élesen emlékszem rá, hogy hozzá képest a ma látott Kínpad távoli idők érdektelen homályába vész. Nem irigylem a mai gyerekeket. így kampányidőben különösen nehéz lehet nekik fölfogni a körülöttük lévő világot. Mint tudjuk, a mai gyerekek sokkal többet néznek televíziót, mint a régiek. Már csak azért is, mert egyáltalán van tévé. Aztán azért, mert tévézni nagyon kényelmes, alig kell hozzá gondolkodni, meg igen látványos, elkápráztat. Dúl is az éles harc a pszichológu_ sok között, hogy jót tesz-e ez a gyerekeknek vagy sem. Én nem tudom eldönteni, de azt tudom, hogy kampányidőben gyereket a tévé elé ültetni fölér egy ifjúság elleni bűntettel. Tessék mondani, mi lesz abból a szegény gyerekből? Morcos bácsik meg nénik kiabálnak egymásra érthetetlen mondatokat, csak néha szakítja meg őket egy-egy üdítő hajlakkreklám. Ha a gyermek esetleg megkérdezi, hogy kik ezek, s a lélekelemzésből fölkészületlen szülő azt mondja, hogy ezek a politikusok, akkor a gyereknek egy életre elmegy a kedve ettől a szótól. (Ettől persze még rendes ember lehet belőle.) Csak nehogy az élettől is elmenjen a kedve. Nagyon kell vigyázni. Elmondok egy riasztó példát. Egy barátom hároméves kislánya gyakran nézte a tévéhíradót, a dőre apja meg csak úgy hagyta. Akkor jött rá, hogy mekkora hibát követett el, amikor egy vendégük megkérdezte a kislányt, mi szeretne lenni nagykorában. A válasz megrendítő volt: Torgyán Kokó. EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ^ (52615) CIB BANK 3300 Eger, Érsek u. 1. Telefon: (36) 510-560 3200 GYÖNGYÖS, Szent Bertalan u. 1. telefon: (37) 505-010 Érvényes: 2002. március 18-töl BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic és Kincsem betét 50EFt-1MFt 1M Ft5M Ft 5M Ft -1011 Ft 10MR felett Lekötési Idő Éves kamat (%) EBKM Éves kamat {%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. HITELEK Érvényes: 2002. március 18-tél Magánszemélyek részére CIB TAKARÉKSZAMLA (min. 50e Ft) Sávos kamat Éves kamat (%) EBKM 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 2M Ft felett 7,000 7,33 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) Lekötési idő Éves kamat (%) EHM* 1 hó 6,850 6,85 3 hó 6,850 6,85 6 hó 6,600 6,60 12 hó 6,600 6,60 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20,02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredményétől függ. Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 12,99%- egyéb célú hitel kamata 15,99 % THM: 18,11-22,12%, 1 -10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,90% 5 éves kamatperiódus 4,50% CIB Új Otthon hitel 2,99 % CIB^)o6402422tó bármely palesztin polgári személyekre támadjon izraeli területen. A támadásért a felelősséget az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet vállalta magára. __________________________■