Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-05 / 54. szám

8. OLDAL KÉK 2002. Március 5., kedd TŰKOR Hatékonyabbak a rendőrök Az elvárásoknak megfelelően dolgoztak a rendőrök, s így si­került csökkenteni a bűncse­lekmények számát. Az ered­ményességi mutatók is növe­kedtek, de néhány területen to­vábbi jobbításra van szükség. Hatvan Az elmúlt évben öt százalékkal kevesebb bűncselekményt követ­tek el a kapitányság területén a korábbi esztendőhöz viszonyítva - mondta Miklós József r. alezre­des a Hatvani Rendőrkapitányság évértékelő állománygyűlésén. Ta­valy a nyomozás eredményessége nyolc százalékkal emelkedett, de hatékonyan nyomoztak a zsaruk a rablások felderítésében is, mivel szinte valamennyi tettest sikerül elfogniuk. Tavaly húsz büntető­ügyben negyven személy került előzetes letartóztatásba, s ezt egyértelműen pozitívumnak érté­kelték, ugyanis sikerült néhány veszélyes bűnözőt „kivonni a for­galomból”, s így a lakosság biz­tonságérzése is javulhatott. Jelentősen emelkedett a bíró­ság elé állítások száma is. Tavaly 76 személynek kellett gyorsított jogi procedúra végén felelnie tet­teiért, s ez több mint 25 százalé­kos javulást jelent a korábbi év­hez viszonyítva. Az állománygyűlésen - ame­lyen ott volt dr. Sipos Mihályné r. ezredes, megyei személyzeti osztályvezető is - dr. Farkas Sán­dor r. ezredes, megyei rendőrfő­kapitány-helyettes úgy ítélte meg, hogy a hatvani rendőrök az elvárásoknak megfelelően dol­goztak. Ugyanakkor azt is hang­súlyozta, hogy a közlekedés te­rén fokozni kell a felügyeletet, s így várhatóan az eljövendőkben a kapitánysághoz tartozó utakon több lesz az ellenőrzés és a traffi- paxos mérés is. Az utóbbira azért is szükség van, mivel jó néhány gépkocsivezető az autópályáról lehajtva elfelejti csökkentem a sebességet. A kapitányságon az eljöven­dőkben felértékelik a minőségi munkát. Ennek függvényében kerül sor az elismerések és jutal­mak odaítélésére és az előlépteté­sekre is. Az állománygyűlésen Farkas Kálmánné polgármester is elis­merően szólt a kapitányság mun­kájáról, kiemelve, hogy az utóbbi időben fokozott figyelmet szentel­nek az idősek és a tanulók védel­mére. Az iskolák környékén és a nyugdíjasok által jobban frek­ventált helyeken gyakori a rend­őri jelenlét, és az önkormányzat szeretné, ha ez az eljövendőkben is így maradna. _________it.z.m.) T öbbször fordult a tolvaj Gyöngyös A tolvaj-mint a leltározás során ~ kiderült - sok mindent ellopott, A Pipis-hegyen olykor nem jó ví- alighanem többször is fordulha- kendház-tulajdonosnak lenni. Erre tott. Az eltulajdonított holmik a keserű felismerésre juthatott az a összértéke 650 ezer forintot tett ki. feljelentő is, aki felfedezte kifosz- Hűlt helyét találta a gazda többek tott hétvégi házát. A rendőrség között a fűkaszának, a hidrofor­megállapította, hogy az ismeretlen nak, az ütvefúrónak, a gázkályhá- elkövető az ajtórács, a lakat és az nak, a vízmelegítőnek, a porszívó­ajtó befeszílésével jutott az értéke- nak, a szerszámoskészletnek. két őrző ingaüanba. __________________________S A LVÁLLALKOZÓKAT keres a Kondorker Kft. Az alábbi munkák elvégzésére kérjük árajánlataikat: gipszkarton-szerelés, hőszigetelés, festés-mázolás. Az építési terv átvehető a Jókai u. 7. szám alatt naponta 9-13 óráig. Tel.: 415-669 ______________________________________(57484) G épjárműimportőr MÁRKAKERESKEDŐT keres! Részletes jelentkezésüket, elérhetőségük feltüntetésével, „dealer” jeligére, az alábbi címre várjuk: 1461 Budapest, Pf. 154. $ Jelentkezési határidő: 2002. március 15. ~ Felhívás! A Heves megyei Agrár-érdekvédelmi Szövetség nyilvános árverés útján értékesíti a tulajdonában lévő Eger, Deák Ferenc út 64. szám alatti TESZÖV Székházat. feladja, másnap x olvashatja! Az ingatlan zártsorú építési övezetben fekszik, valamennyi városi közművel, telefonvonalakkal, kiépített parkolóval rendelkezik. Az ingatlan 6817/4 hrsz. alatt nyilvántartott 1022 m2 területen, négyszintes irodaházból (benne két különálló, külön fürdőszobákkal rendelkező vendégszobákkal), az udvaron található kiszolgáló épületből (kazánház, raktár, öltöző, vizesblokk, műhely, gépkocsimosó és 5 db fűthető garázs) áll. Az ingatlan kikiáltási ára: 100 millió Ft Bánatpénz: 1 millió Ft, amely a vételárba beszámít, eredménytelen licitálás esetén azonnal visszafizetésre kerül. A bánatpénzt a licitálás napján 9.30 óráig kell letétbe helyezni az árverés helyszínén. Licitlépték 100.000 Ft. Vételajánlatot az induló árra lehet tenni, negatív licit nincs. A vételárat egy összegben, a szerződéskötéstől számított 30 napon belül kell megfizetni. Halasztott vagy részletfizetést a kiíró nem fogad el. Az ingatlan birtokbaadására a vételár megfizetését követően kerül sor. Az ingatlan és dokumentációja a hirdetés megjelenése napjától telefonon (36/410-426) történő időpont-egyeztetés után megtekinthető 2002. március 25-ig. A nyilvános árverés időpontja 2002. március 28. de. 10 óra Helye: Eger, Deák Ferenc u. 64. fsz. tanácsterem. (57584) Tanítványát molesztáló tanár Több alkalommal megsimogatta tanítványát egy magántanár. A férfinak fizikából kellett volna korrepetálnia a lányt, ám helyette a kamasz fenekét paskolta és a combját simogatta. A középiskolás lány szülei feljelentést tettek a rendőrségen, a férfit azonban egyelőre nem hallgatták ki. PÉCS Feljelentést tett a napokban a Pé­csi Rendőrkapitányságon egy nő egy helybeli férfi ellen, mert állí­tása szerint a fizikakorrepetálásra felkért magántanár molesztálta tizenöt éves lányát, amikor tanu­lás közben kettesben maradtak a szobában. A rendőrség még nem hallgatta ki a férfit. A kamaszlány édesanyjának feljelentése szerint újsághirdetés alapján keresték meg a férfit, és telefonon egyeztettek vele idő­pontot. Sajtóinformációk szerint a tanár egy alkalommal módosí­tani akarta a magánóra már meg­beszélt időpontját, ami a szülők utólagos értelmezésében arra utal, hogy a férfi nyilvánvalóan egyedül akart lenni a tanítványá­val a lakásban.- Az édesanya elmondása sze­rint a magántanár egy alkalom­mal rátette a kezét a gimnazista lány combjára, egyszer megpas- kolta a fenekét, majd megsimo­gatta a hátát - mondta el lapunk érdeklődésére dr. Kertész Gábor százados, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószó­vivője. Hozzátette: - A híresztelé­sekkel ellentétben egyelőre nem hallgattuk ki gyanúsítottként a férfit, és még nem indítottunk el­járást ellene. A szülők rögtön azután érte­sültek a történtekről, hogy a ho­noráriumát zsebre tevő tanár el­hagyta a lakást. A középiskolás lány ugyanis sírva mondta el szü­leinek, hogy mi történt a csukott ajtó mögött. Az édesapa a férfi után szaladt, visszaparancsolta a lakásba, és elszámoltatta a tör­téntekről. Az édesanya ezek után tett feljelentést a rendőrségen. Tekintettel arra, hogy a jelen­leg hatályos jogszabályok szerint a tanár magatartása nehezen so­rolható a büntető törvénykönyv által felsorolt szexuális bűncse­lekmények közé, vélhetően csak a részletek tisztázása után indul büntetőeljárás az ügyben. Ölebből is lehet véreb A legtöbb esetben a gazdák a felelősek a kutyatámadásokért Budapest Az utóbbi időben egyre gya­koribbak a kutyatámadások. Sokszor valóban úgynevezett harci kutyák ugranak áldoza­taikra, de előfordul olyan eset is, amikor viszonylag jámbor ebek a brutális támadók. A kutyák változtak vagy a gaz­dáik? Erről faggattuk Nagy László alezredest, a BRFK szakszolgálati osztályának vezetőjét.- A kutya nem változott. Évszá­zadok óta az ember szolgálatá­ban áll. „Genetikailag kódolt” fel­adata: őrizze saját területét, a há­zat, a gazdát, függetlenül attól, hogy keverék-e vagy fajtatiszta, illetve hogy tanyán vagy város­ban él - mondta lapunknak az al­ezredes. A német juhászt, a snaucert, a rotveilert, a pitbullt, a komon­dort vagy a kuvaszt céltudatosan őrzésre tenyésztették. Éppen ezért ezek az ebek gyakrabban marnak. Mindig meg kell azon­ban nézni, hogy a kutyaharapás hol történik... Még a legbarátságosabb eb is- mint például a gyerekszerető skót juhász - könnyen vaddá válhat, ha iskola mellett él. A di­ákok ugyanis gyakran ingerük az állatokat a kerítésen keresztül A kutyatartás „veszélyes üzem” botokkal, egyéb eszközökkel. A kutyatámadás hátterét szinte minden esetben az embernél kell keresni. Az állat viselkedése ugyanis javarészt a neveléstől függ. A gazdák sok esetben nem megfelelően zárják el az állato­kat, így az eb könnyen kiszaba­dulhat, és az arra közlekedő em­bert - mivel félti a tulajdont - megharapja. Csak kevés esetben hibáztatható az állat, hiszen azért van, hogy védjen. Inkább emberi felelőtlenség és gondat­lanság van a háttérben. A kutyatartóknak elsősorban saját magukat kellene megrend- szabályozni. A kutya „veszélyes üzem”, ha úgy tetszik: fegyver. Ha valaki képtelen az ebet kor­dában, biztonságosan tartani, in­kább ne tartson kutyát. Szép do­log, hogy szeretjük az állatot, de ezzel nem okozhatunk más em­bernek sérelmet. Tisztában kell lenni azzal, hogy ha a jószágot kiengedjük, megharaphat vala­kit. Ezért a hangsúlyt inkább a megelőzésbe kell fektetni. Álarcos német gyilkos Gersthofen Kérésére arcát eltakarva vitték a tetthelyre a 19 éves ipari tanulót, hogy rekonstruálják az elmúlt időszak egyik legtitokzatosabb emberölését. Michael W. két hete sötétedés után átmászott egy ala­csony kerítésen. A terasz sarká­ból órákig figyelte az ablakon át a 12 éves Vanesszát, majd a nyitott garázsajtón át behatolt a lakásba, megkereste a gyerekszobát, és egy konyhakéssel - tucatnyi szú­rással - megölte a kislányt. A rendőrség hamarosan kézre- kerítette a fiút, aki nem tagadott semmit, ám tettének indítékára máig nem tudott magyarázatot adni. A laboratóriumi vizsgálatok a ruhán talált vérnyomokból egy­értelműen bebizonyították, hogy Michael W. számlájára írandó a brutális gyilkosság. Az elkövető a helyszíni bejárás során megerősítette, hogy mielőtt átugrott a Winterstrasse 4. keríté­sén, halálfejes álarcban, fekete köpenyben riogatta a német kis­város lakóit. Egy fiatalasszony annyira megrémült tőle, hogy ki­abálni kezdett, erre a „Halál” ke­reket oldott. Végül ennek a „szemtanúnak” is szerepe volt abban, hogy sikerült elkapni a passzióból gyilkoló fiatal férfit. TORONYI Fehér ruhában, álarcban kísérik a tetthelyre a gyilkost ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig VESZTEGETŐ. Hivatali vesz­tegetés gyanúja miatt eljárást indított a vám- és pénzügyőr­ség egy cseh áüampolgár ellen Vámosszabadinál. A gyanúsí­tott Magyarországra szállított árut. A vámosnak átadott ok­mányok közé húsz eurót tett, hogy a tiszt ne vegye figyelem­be, hogy lejárt a menetíró készülék érvényessége. A tachográf rögzíti a menet- és pihenőidőt, annak segítségével lehet ellenőrizni, hogy a sofőr betartotta-e az előírásokat, mti ALAPKŐ. Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium poli­tikai államtitkára lerakta a 2,5 milliárd forintos beruházással épülő veszprémi börtön alap­kövét. „Magyarországon a hu­szadik században egyáltalán nem épült börtön. Most végre új, az európai normáknak megfelelő büntetés-végrehajtá­si intézetet avatnak fel az év végén.” Az épülő börtön 14 ezer négyzetméter alapterüle­tű, 5,5 hektáron épül, s a két­szintes zárkablokkban 214 el­ítélt fér majd el. mti HAMIS RUHÁK. Egy szlovák sofőr hamis ruhákat akart Ma­gyarországra hozni Vámos­szabadinál. A teherautó sza­badidőruhákat szállított egy budapesti cég számára. Ám a vámosok megállapították, hogy a 2200 darab ruhát enge­dély nélkül látták el márka­jelzéssel. A mintegy 8 millió forint értékű árut a lefoglalták, a sofőr ellen pedig eljárást kezdeményeztek, europress HALOTT CSECSEMŐ. Mint megírtuk, február 25-én újfe­hértói lakásán halva találta fele­ségét egy férfi. A vizsgálat so­rán kiderült, hogy a nő egy el­titkolt terhesség után életképes csecsemőt szült. A kisbaba holttestére csak napokkal ké­sőbb találtak rá a rendőrök a garázsban, egy zsákba rejtve. A gyermek halálát fulladás okoz­ta, az anya pedig orvosi ellátás hiányában elvérzett, europress FALFIRKÁLÓK. Gyorsított el­járás keretében folytat büntető- eljárást a Szegedi Rendőrkapi­tányság rongálás gyanúja miatt három fiatalkorú ellen. A „rajz­művészek” Szeged egyik panel­házának lépcsőházát rongálták meg, azonban a polgárőrök tet­ten érték őket. A fiatalok az épület üveg-, fém- és falfelüle­teit látták el kézjegyükkel. A keletkezett kár mintegy 120 000 forint, europress MEGÁLLAPODÁS. Együttmű­ködési megállapodást kötött az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Bá­nyászati Hivatal Budapesten. A dokumentum értelmében a szervezetek kérésre informá­cióval látják el egymást, illetve az Európai Unióhoz való csat­lakozás érdekében együttmű­ködnek a jogi szabályozások kialakításában. A katasztrófa- védelmi főfelügyelet kérésre segítséget nyújt a bányák tűz­védelmében, polgári és ka­tasztrófavédelmi feladatok el­látásában, a tűz- és polgári védelmi oktatásban, mti KÁBÍTÓSZER. Razziát tartott a rendőrség egy ózdi diszkó­ban. A helyiségben tartózkodók közül 25 embertől vettek vize­letmintát. A gyorsteszt 10 fiatal­nál pozitív eredményt hozott. Az érintettek között 2 budapes­ti, 7 ózdi, illetve 1 domaházi fiatalember volt, akik mind­annyian betöltötték 18. életévü­ket. A szórakozóhely tánc­termében 1 tablettát, 1 fél kap­szulát, illetve fehér színű por maradványait tartalmazó alu­fóliát találtak a rendőrök. Az érintett személyekkel szemben büntetőeljárás indult, europress ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom