Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
20. OLDAL SPORT H I R D E T É S 2002. Március 30., szombat | Megelőlegezve a locsolkodás Húsvét előtt ezer sebből vérzik az Eger A 24. forduló mérkőzéseire kerül sor ma és holnap az NB I/B- ben, már természetesen a felsőházi és alsóházi megosztásban. Ennek kapcsán további megjegyezendő az eddigieken túl, hogy a mezőny második felében szerezhet ugyan több pontot bármelyik csapat, mint más az első hatban lévők közül, az alul lévő azonban hetediknél jobb már nem lehet. Az Eger ma délután hazai környezetben igyekszik javítani eddigi felemás tavaszi mérlegén. Labdarúgás Eger (9.) - Kecskemét (10.) Eger, szombat, 15.00. V.: Bukovics. Jelenleg öt pont a különbség a két együttes között az egriek javára, ám az ilyen papírformák manapság nem sokat jelentenek a magyar futballban. Ősszel is esélyesebb volt az Eger hazai környezetben mégis a Kecskemét szerezte meg a három pontot, van hát miért törleszteni. így utólag az is elmondható, hogy az őszi kudarc döntően hozzájárult az alsóházi besoroláshoz. A tavaly ezüstérmes kunságiak ebben a bajnokságban messze a várakozás alatt teljesítenek, legutóbb 2-0-ra kaptak ki otthonukban a Fóttól. Az Eger szereplésének íve lassan hanyatló, a Nyíregyházán elszenvedett 3-2-es vereség papíron benne volt a „pakliban”, a történtek alapján mégis több, mint bosszantó. Ami erre a tavaszra célként elképzelhető, az viszont még biztonságosan elérhető. Csütörtökön az egri stadionban járva azt tapasztalhattuk, hogy működtek a locsolók, a szárazság ott is érezteti hatását.- Hetek óta betonkemény pályán dolgozunk. Szerdán a Bozsik-program keretében gyermekek fociztak rajta, akik a salakos játékteret ugyan elkerülték, de aligha ilyen füvesre vágytak. Kénytelenek vagyunk locsolni, hogy valamit enyhüljön a keménysége. A játékosok különböző fájdalmakra panaszkodnak, ez a talaj nem alkalmas arra, hogy órákat dolgozzunk rajta - indokolta Hannich Péter edző a húsvétot megelőző „locsolko- dást.”- Ezek a gondok régen ismertek, de mindezek ellenére menynyire lehetünk bizakodóak szombaton délután?- Ezer sebből vérzünk, mégis győzelemre összpontosítva fogadjuk a Kecskemétet. Zahorecz és Kapcsos a sérülése okán csak a jövő hét közepén kezdheti el ismét az edzéseket. Máté, Vidakovics, Truczka és Krén több edzést kihagyott, mert beláza- sodtak. Kellner a tanulmányai miatt volt távol, Katona 3 sárga lapja miatt csak nézheti a mécsesét, Molnár Kalocsán orvosoltat- ta sérüléseit. Ilyen előzmények után jó játék aligha várható, a játékosok azonban átérzik a mérkőzés fontosságát, nekik egyénileg sem közömbös, hogy miként teljesítenek a tavasz folyamán.- Most már mindenkit elő kell szedni a keretből.- Az ötödik fordulónál tartunk az idén, és máris elfogytunk. A legjobbnak vélt összeállításban még nem léptünk pályára a tavasszal. Most nagy valószínűséggel a következők szerepelnek a kezdő csapatban: Molnár - Tóth- Kovács, Földvári, Kellner, Domik- Truczka, Máté, Deme, Horváth Cs. - Bállá, Kasza. Az alsóházi rájátszás további párosítása. Vasárnap, 16.00: Fót- Monor, ESMTK - Nyíregyháza. Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. A Bayer Leverkusen javított a legtöbbet helyezésén a klub-világranglistán: a Bajnokok Ligájában negyeddöntős német csapat a 15. helyről az ötödikre lépett előre. Az első négy között nincs változás, de az éllovas Liverpool előnye már csak 13 pont a korábbi 34-gyel szemben a Bayern München előtt. TENISZ. Az amerikai Jennifer Capriati lesz Serena Williams ellenfele a Miamiban zajló női torna döntőjében, miután 4:6, 6:3, 7:6-ra nyert honfitársa, Szeles Mónika ellen. A férfiak a között a szintén első kiemelt ausztrál Lleyton Hewitt az orosz Marat Szafint búcsúztatta a nyolc között (2:6, 6:2, 7:6). SAKK. Lékó Péter a harmadik, Almási Zoltán holtversenyben a kilencedik helyen végzett a Monte-Carlóban rendezett sakktornán. A győzelmet az orosz Alekszandr Morozevics szerezte meg. A különleges lebonyolítá- sú versenyen a játékosok először egy rapid-partit váltottak, majd „vakon” (üres tábla mellett) mérkőztek meg egymással. KOSÁRLABDA. Michael Jordánnak feltett szándéka, hogy a következő szezonban is segítse játékával az NBA-ben szereplő Washington Wizards együttesét. - A szerződésem két évre szól és ki is szeretném tölteni - mondta a 39 éves klasszis. - A pályafutásom alakulása természetesen nagyban függ az egészségi állapotomtól, de most úgy gondolom, hogy ősszel is a pályán leszek. TOTÓ. Időpont-változtatás miatt a 13. heti műsorból törölték a Haladás - Dunaferr NB I-es mérkőzést, helyére a Nürnberg - Wolfsburg 1. számú pótmérkőzés lépett. A sikersztori folytatódik A PET-FORM palackgyártó kft. várja a megrendelőket Nincs abban semmi túlzás, hogy a pétervásárai Gironde Kft. tulajdonosaihoz, - akik egyben ügyvezetői is cégeiknek - szinte lehetetlen úgy érkezni, hogy ne tudnának valamilyen jelentős előrelépésről beszámolni vállalkozásaik kapcsán. Hát igen, Csepcsányi Béla és Kása Zoltán ugyanazzal a dinamizm,us- sal irányítják a munkát, mint amekkorával közel tíz esztendeje megalapították jelenlegi kft.-jük elődjét, az illatosító gyártásával induló tarnaleleszi bt.-t. Nem csökkent lendületük akkor sem, amikor immár Terpesre áttelepített üzemcsarnokuk porig égett 1997-ben. Mások padlóra kerültek volna, ők egy hónap után újra tudták indítani a termeHogyan sikerülhetett? Nos, a két tehetséges fiatalembernek addigra már sikerült oly mértékű bizalmat kivívniuk partnereik körében, hogy megrendelőik minden támogatást megadtak a talpraálláshoz. Jól tudhatták, hogy nem kockáztatnak, ha segítenek. Hiszen a vállalkozás már az első időkben évente megduplázta forgalmát, gyártó kapacitása folyamatosan bővült, minőségi panasz soha nem merült föl, már csak azért sem, mert a legjobb alapanyagokból dolgoznak. Beszállítóik közt van a német Henkel értékesítő vállalata a Cognis, az illatanyagokat pedig Franciaországból, Angliából szállítják... lést, amely ekkor már vegyipari és kozmetikai cikkek - minőségi tus- és habfürdők, samponok, folyékony szappanok, mosogatófolyadékok, textilöblítők, öblítőkon- centrátumok, folyékony súrolok nagy tételű előállítását jelentette. Ha leálltak volna, véglegesen elveszítik piacaikat, így hát, akár még a szabad ég alatt is folytatva a gyártást, előre menekültek. Summázva az egészet, végül is a nagy leégés éve helyett inkább, mint a nagy áttörés kezdetét fogják a 97-es esztendőt följegyezni a cég krónikájába. A helyreállítások után sikerült ugyanis a hazaiak mellé angol és svéd megrendeléseket szerezni, a termelést automatizálni, a csamokrendszert tovább fejleszteni. Ez utóbbiakra már csak azért is szükség volt, mert időközben betársultak a Szilas Drink Kft.-be is, amely Sztolár Zoltán tulajdonos vezetésével üdítőitalok, rostos levek, szörpök gyártására szakosodott. Újabb fejleményt jelentett a cégcsoportok fejlődésében, hogy kiderült, gazdaságosabbá lehetne tenni a vállalkozásokat, ha a csomagolóanyagot maguk állítanák elő. Két éve így jött létre a PET- FORM Kft., melynek termékei olyan fél-, egy-, két- és ötliteres műanyag palackok, amelyek természetesen minden élelmiszer- ipari szabványnak megfelelnek. Mivel nemrégiben arról számolhattunk be, hogy az új egység a Széchenyi-terv keretében további gépvásárlásra nyert pályázati pénzt, elmondhatjuk, hogy a cég jelenleg épp palack (például borospalack) megrendelőket vár. Azaz, dehogy vár csak úgy általában... Pontosabb kifejezés az, hogy az Észak-magyarországi régió legnagyobbjává fejlődött vegyipari termelő cég ügyvezető-tulajdonosai, piacbővítésen dolgoznak. A Tesco, a Real Hungária Rt., a Honiker Kft. országos hálózatai, valamint a svéd és angol partnerek mellett szeretnének nyitni Szlovákia, Románia és Bulgária felé is. Ez persze a jövőre nézvést előrevetíti, hogy tovább bővítve a ma már kis- és nagykereskedelmi vállalkozással is gyarapodott cégcsoportot, saját járműpark kialakítását tervezik... Nos, mindazok a megrendelők, akiknek fölkeltette érdeklődését a mintegy száz főt foglalkoztató Gironde, a Szilas és a PET-FORM Kft. kínálata, lehet, hogy rövidesen már erre a szolgáltatásra is számíthatnak. Időben hírt adunk majd róla! Addig is, tel: 36-568-072,06 30/9456 990, 06 30/9456 978. Fehérék maradtak a világelsők A finnországi dobogós helyezéssel továbbra is tartja magát a világranglista élén a Fehér Péter, Sike Alexandra páros (jobbra) Táncsport A Fehér Péter, Sike Alexandra páros a világranglista első helyezettjeként vágott neki a Finnországban rendezett akrobatikus rock and roll Világ Kupa versenynek, mint az idei esztendő első igazán rangos eseményének. A szereplést kemény munka előzte meg, így az egri Kenguru TSE duója joggal reménykedett abban, hogy a döntőbe kerül. A VK-viadalon mindenki jelen volt, aki komolyan számít a mezőnyben, köztük a tavalyi világbajnok kettős is. A junior II. ranglistát fölényesen vezető Fehéréknek a döntőbe kellett jutni ahhoz, hogy az elsőséget megőrizzék, ami végül sikerült is, hiszen a 3. helyen végeztek, mindössze egy tizeddel lemaradva a 2. helyezettől. Szarvas Ferenc edző tanítványai két párossal a junior I. kategóriában is képviseltették magukat. A Csortos Kristóf, Sike Lilla duó a középdöntőig jutott, ahol a „Magunkat kell legyőzni” vetélytárs orosz páros bizonyult jobbnak, így a 13. helyen végeztek az egriek. Fónad Bence és Karkusz Kitti nem tudta legyőzni a bennük felgyülemlett feszültséget, ami a produkció rovására ment, ezért nekik be kellett érni a 29. hellyel. A Világ Kupa-sorozat következő állomása április 27-én Szlovéniában lesz, míg az első országos pontszerző versenyt április 6-án Ajkán rendezik. Kínos tévedés Kézilabda Férfi NB I/B Kelet A 17. forduló párosítása: Gyöngyösi Főiskola KK (6.) - Fehérgyarmati VSE (13.) Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok, vasárnap, 18.00. Berendi Antal, a gyöngyösiek edzője: - A makói, vereséggel zárult mérkőzést alaposan kielemeztük a játékosokkal, több hasznos tapasztalat mellett azt az tanulságot levonva, hogy ha ki akarunk lépni a középmezőny csapatai közül, akkor az ilyen meccseket idegenben is meg kell nyerni. Most viszont hazai találkozó vár ránk, ahol az legfontosabb feladat, hogy magunkat legyőzzük. Amennyiben ez sikerül, a két pont begyűjtése sem marad el, bár a tényékhez tartozik, hogy a fehérgyarmatiak a télen alaposan kicserélődtek, és jóval erősebb gárdával jönnek, mint amelyiket mi ősszel vendégként 15 góllal vertünk. Mivel ellenfeleink belőlünk is felkészültek és már jól ismernek bennünket, a héten azon is dolgoztunk, hogy taktikai téren tudjunk újjal szolgálni. Sérült: Józsa, Juhász (beteg). Eltiltva: - . A kezdőcsapat: Varga - Juhász (Kocsis R.), Vass, Kovács P., Kocsis Cs., Hodosi,. Nigrinyi. Labdarúgás Tévedésből egy német játékvezető arcképe került arra az 1.3 millió példányban kinyomtatott bélyegsorozatra, amelyet a labdarúgó-szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából bocsátott ki a norvég posta. A kínos ügy akkor robbant ki, amikor az eredetileg modellnek szánt 27 éves Lars Johan Hammert meghívták az ünnepélyes bemutatóra, s a képről egy idegen nézett vissza rá. - Sem szakállam, sem szemüvegem nincs, s mondhatom, hogy megdöbbentett a látvány - mondta a csalódott bíró, aki teljes rokonságát és baráti körét meginvitálta a jeles eseményre. * á- fítrrvw is rrrvrnvv^r- A, \tsvefri Kettőt fiút. hármat kap! Ha Ön előfizetője a HEVESMgHÍRLAP-nak es a HEVESTHIRLAP -nek is, ístwfimx Ms*m iffejy ie ah ihml XMMxfetatf Nh tarry értékes rejtvény és viccmagazint a adunk ajándékba! Jjg Legyen Ss3 a háznál, legyen olvasnivalója az év minden napján! ö Igen, előfizetője vagyok a Heves Megyei Hírlapnak, és megrendelem a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt (325 Ft/hó) így jogosult vagyok az AKCIÓ tartama alatt, áprilistól □ Igen, előfizetője vagyok a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelnek, minden hónapban az ajándékra, és megrendelem a Heves Megyei Hírlapot (1194 Ft/hó) és részt vehetek az Összes, D Igen, megrendelem a Heves Megyei Hírlapot előfizetőknek szervezett játékon és a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt (1519 Ft/hó) az értékes nyereményekért. Alulírott .....................................................................................(név) I 11 11 11 Ifiránvitószámí ............................................................................................(helység) ...................................................................(utca)............(házszám) ....................(emelet)................(ajtó) m egrendelem az általam X-szel jelölt lapokat...........példányban sí noon *3? Axel Spork A megrendelőlapot a következő címre szíveskedjen feladni: AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája 3301 EGER, Pf. 23 A lap megrendelhető a 06-80-513-646-os ingyenes telefonszámon, és a Heves Megyei Hírlap terjesztőinél is. aláírás- Magyarország Kft. Heves Megyei Iroda, Eger. Adószám: 104- 62 933-2-11, cégnyilvántartási szám: 11-09-001415/1990. XII. 13. tofen