Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-18 / 64. szám

10. OLDAL 2 3 2002. Március 18., hétfő BIM P Javaslatok Lapjukban — végre - az egri ön- kormányzat építő javaslatokat kér szeretett városunk jobbá, szebbé tétele érdekében. Mivel - szerintem - a team-munka, gondolkozás a legeredménye­sebb, most teszek hármat, amely régóta „nyomja a bogyó­mét”. Az üzletek, szolgáltatók ajtajára, kirakatába ki kellene ír­ni - kötelezően - a tulajdonos nevét, címét. A Széchenyi út ele­jén, a borforgalmi szép parkját szabaddá kellene tenni a polgá­rok számára (kisajátítás?), hi­szen amúgy is szűk a belváros. Miért nem tudom levágatni a ha­jam vasárnap reggel 8 órakor, ha csak akkor érek rá? Durmann József Eger, Hadnagy a. 17. Karneváli hangulat A Csányi Idősek Otthonában is megrendeztük a farsangi bált, amely, igazi karnevállá változott, ugyanis a lakók és a nővérek is jelmezekbe öltöztek. A bál véd­nöke Oroszi Lászlóné, egykori főnővér, aki több mint 30 évet töltött az intézményben. A han­gulat csak fokozódott, amikor Révész Csaba zenéje felhang­zott, s aki tudott, táncra is per­dült. A tánc pihenője alatt kelle­mes meglepetés várt ránk, a védnökséget vállaló finom süte­ménnyel lepte meg a lakókat. Ugyancsak februárban lakó­gyűlést tartottunk, ahol a módo­sított szociális törvény értelmé­ben megválasztásra került a hét­tagú lakóönkormányzat, mely 3 tagú irányító testületet választ. Megalakítottuk az érdekvédelmi fórumot, tagjai: Burgely János és Juhász Árpád. A dolgozók képviseletében Takács Márta ke­rült megválasztásra, míg a hoz­zátartozók részéről Haás Tamásné, hivatalból tagja a fenntartó részéről Rabec Anna, állandó meghívott a civil szerve­zetek képviselője, Nyikos Józsefné. ■ Mesevetélkedő A Forrás Gyermek-szabadidő­központban március 9-én került sor az Országos Mesevetélkedő IV. fordulójára Eger és Hatvan helyszíneken. A résztvevő har­mincnégy csapatot a Négyszög­letű kerek erdő képzeletbeli helyszínein különféle elméleti és ügyességi feladatok várták. Az április 6-i megyei döntőre Egerből a Mesetarisznyák, az Aranysarkantyús lovagok, a Del­finek, a Ráchegyi buldogok, a Százszorszépek, a Fehérfejű sa­sok, a Varázsvesszők, a Négy testőr csapata, a Varázslótanon- cok a Varázscsillagok és az Újoncok, míg a hatvani hely­színről a Vadmacskák, a Betű­milliomosok, a Kalózok, a Csiz­más kandúr csapata és a Tálto- sok jutottak tovább. _________■ K i fedezte fel a subalyuki barlangot? Az újság 34. számában a subalyuki ősember bar­langjáról írnak. A cikket a következő forrásokkal szeretném kiegészíteni azzal a nem titkolt szándék­kal, hogy az igazság kiderüljön. A Bükki Útikalauzban dr. Dénes György a bükki barlangok felsorolásánál a subalyukiról írja: „Az el­ső ősemberi csontmaradványt 1932-ben hozta nap­világra Dancza János ásatása.” Ebben a fejezetben kap még helyet több korabeli barlangkutató: a mis­kolci Saád Andor és Megay Géza, Vértes László ős- régész, Jánossy Dénes paleontológus, Hermann Ot­tó és Kadic Ottokár, Hillebrand Jenő régész, Lambrecht Kálmán és Kormos Tivadar őslénytantu­dósok. Más (ok) nem! Az 1983-ban megjelent Bükki Nemzeti Park cí­mű nemzetközi hírű kiadvány (szerkesztette Sán­dor András, lektorálták: dr. Kemencei Tibor, Rakonczay Zoltán, dr. Steinmann Henrik, dr. Szé­kely András) 172-173. oldalain „a Bükk barlangjai­ban végzett régészeti és őslénytani ásatások krono­lógiája” táblázatban áll: „1932. Subalyuk. Ásató Dancza J. (Kadic 0.)”. Ha emléke­zetem nem csal, a barlang előtti emléktáblán is ott áll Dancza Já­nos neve. Még 16 éves nem voltam, amikor cserépfalvi születésű édesanyám el­vitt a barlanghoz, s ő is (meg a falu­beliek is) úgy tudta, hogy egy egri ember, Dancza tárta fel. A természetjáráshoz gyakorlati­lag kötődöm, sok neves, közmeg­becsülésnek örvendő természetba­rát szaktekintély ismeretségét, ba­rátságát élveztem, így dr. Lénáit Jánosét, Miklós Ist­vánét, Hortobágyi Ernőét, Diviaczky Gyuláét, Lovász Józsefét és még sok másét is. Soha, egyetlenegyszer sem hallottam tőlük azt, hogy nem Dancza Jánosé az első ásatás érdeme. Az újság által említett nevek és intézmények szóba sem jöttek, fel sem merültek... Minden tiszteletem a két „kutatóé” és Sike Sán­doré, amiért méltatják a feltárás 70 éves tényeit. De úgy gondolom, hogy az igazság felderítése minden jó szándék feletti közös érdekünk, és demokratikus körülmények között senki szakmai eredményessé­gét nem etikus elhallgatni, megmásítani, semmivé tenni csak azért, mert más vallású... Az elorozott di­csőségre nem lehet büszke a magára valamit is adó ember, arról nem is szólva, hogy az újságnak sem használ, ha igazírása megkérdőjelezhető! Úgy gon­dolom, hogy a „szerzők" lelkiismereti okokból is tartoznak az igazság kiderítésével: ki is fedezte fel a subalyuki barlangot? Molnár István Eger, Rózsa K. u. 14. Az elismerő szavakért köszönetét mondok, a megfogalmazott kri­tikával kapcsolatban pedig el kell mondanom: a cikknek nem az volt a célja - s ezt a lap által behatárolt keretekben nem is tehette meg -, hogy tudományosan elemezze a hetven éve történteket. Minimális forrásként én is azt az 1938-ban kiadott könyvet használtam, amely­ben a film forgatói rábukkantak arra a tényállításra, hogy az ásatás­ról film készült. Ami pedig a más vallásúakat illeti: soha nem ítéltem meg embere­ket, így érdemeket sem a vallásuk alapján. Jelen esetben sem jutott eszembe azt nézni, kinek milyen volt a felekezeti hovatartozása. Sike Sándor Vadász lőtt vadászkutyára II. Lapunk február 27-i számában je­lent meg a Vadász lőtt a vadászku­tyára című. írásunk, amelyben az áldozat Marci voll, a tizenegy éves német vizsla. A ríkket azzal a szándékkal jelentettük meg, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ha­sonló, családokat szomorító tra­gédia. A cikk megjelenését követő­en számos olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe. Elsőként az alapcikkben meg nem nevezett va­dász válaszolt, majd a lövéskor je­lenlévő társa is eljuttatta írását. Ezekre reagálva ragadott tollat Mard kutya gazdájának édesapja: A vadász lőtt a kutyára. Ez tény. A „gazdit” már végérvénye­sen megbüntette a „sárga traban- tos”, akinek a nevét ki sem kell mondani, hiszen minden vadász tudja, hogy csakis ő képes ilyen tettre. Ez igen elgondolkodtató. Sorra jelentkeznek azok, akiknek más hasonló vagy egyéb kelle­metlen ügyük volt vele, s ki tudja miért, csekély büntetéssel úszta meg a dolgokat. Vadőr sohasem figyelmeztette a fiamat, hiszen a kutyát a szőlők között futtatta, nem pedig az úgy­nevezett vadászterületen. El tudja valaki képzelni, hogy figyelmez­tetés után oda viszi a kutyáját, ahol veszélyben van? A vadőr igen becsületes volt, mert a rend­őrségen szembesítéskor kijelen­tette, hogy nem látta a fiamat so­ha, ezért nem is figyelmeztethet­te. Tehát az illető hazudott az új­ságolvasóknak, megtévesztette őket, valamint a hatóságokat is, ezért szavahihetősége egyéb dol­gokban is megkérdőjelezhető. A társa is épp olyan vétkes, mint ő, nem akadályozta meg tettét. Ezért próbálják magukról lerázni a sarat, de még a gondosan meg­szerkesztett, egyeztetett vallomá­sukban is sok ellentmondás talál­ható. Ne emlegessék a mi kutyán­kat kóbor ebként, hiszen csak a vak nem láthatta, hogy vadászku­tya, ha pedig nem lát rendesen, ne lövöldözzön golyós fegyverrel azon a helyen, ahol turistaút ve­zet az Egedre, ahol víkendházak vannak, ahol esetleg a szőlőben dolgoznak vagy kutyát futtatnak, mert emberi élet kioltására is al­kalmas a lövedék. Az elkövetőnek teljesen mind­egy volt, hogy békésen szaglászó német vizsla, vagy egy szeren­csétlen vadat űző kóbor eb életét oltja ki. A kutyát hátulról lőtte meg az ülőgumójánál, a lövedék elöl jött ki a testén. Nem pusztult el azonnal, a szántásban vergő­dött. Ezt bizonyítják az állatorvo­si jegyzőkönyvben leírtak. Meg sem nézte, elpusztult-e az állat vagy sem, ilyet még egy sintér sem tesz. A „kóbor ebnek” is jár a kegyelemlövés! A leadott lövés után magára hagyta az állatot, mint aki jól végezte dolgát, társá­val kocsiba pattantak, és sietve el­hajtottak. Ennyit a „szakszerű­ségről”. Tagadják, hogy a fiam ott volt. Talán ez a tett is homályba merül, ha nem látta volna a sárga Trabantot, a két vadászt, a hirte­len távozást, ha nincs ott, erről nem tudott volna feljelentést ten­ni. A fiam életét veszélyeztette, mert a föld fagyos volt, és ő a lő- vonalban, 200 m-en belül tartóz­kodott a helyszínen. Erről nem ír­nak semmit. Mindketten bizonygatják (gya­nús!), hogy elhangzott az a bizo­nyos: „Kié a kutya?” - kiáltás. Helyette egyikük kétszer fütyült, hogy álljon meg a már gazdája fe­lé tartó kutya, meg is állt, ezért tudták lelőni orvul, hátulról. Pélyi barátjával együtt, aki „hiteles szemtanúból” tettestárs­sá lépett elő, a nem hozzáértő emberek érzelmeire akarnak hat­ni azzal, hogy horrorba illő törté­neteket írnak le. Itt sosem volt agyonhajszolt őz, nem volt kóbor kutya, hanem egy fajtiszta, a fajta jellegét mutató német vizsla, a vadászok hű barátja, akit lelőtt pusztán ártó szándékkal. Természetesen e cikk nem ál­talánosító jellegű az egész va­dásztársadalomra. Többségük rendes, becsületes, igazi vadász. Nekem is sok vadászbarátom van, hiszen magam is közel 30 éve vadászom, de ilyen cseleke­detre sohasem lennék képes. Van egy latin mondás. Tettestársak, jegyezzék meg! „Dupliciter pec- cat, qui se de crimine iactat”, az­az „Kétszeresen vétkes, ki bűntet­tével dicsekszik”. Dr. Estók Bertalan Eger, Rózsa K. u. 8. Az olvasás évében történt 2001. június 7-én, az ünnepi könyvhét nyitónapján az oktatási miniszter az elkövetkező egy évet az Olvasás évének nyilvánította. Szülők, pedagógusok, könyvtáros­ok újabb feladatot, s egyben lehe­tőséget kaptak a rájuk bízott ifjú­ság lelki-szellemi gyarapítására. Is­kolánk, a Sancta Maria Leánygim­názium (Eger) is részt vett a váro­si rendezvényeken, s kulturális programsorozattal kapcsolódott be a felhívásba. Szeptemberben az évfolyamok életkori sajátosságai­hoz, s az iskola szellemiségéhez igazodva ajánlott irodalmat kínál­tunk olvasásra, s az olvasmányél­ményekből sokan készítettek olva­sónaplót. Januárban, a magyar kultúra napján műveltségi vetélke­dőt rendeztünk a könyvtárban. Februárban meghívtuk H. Barbócz Ildikó egri költőnőt író-ol­vasó találkozóra. Irodalmat kedve­lő, verset szerető gyerekek gyűltek össze a Szent Margit-teremben, hogy meghallgassák a költőnő-ta- námő szavait a költészet szépsé­géről, emberformáló erejéről. A vendéget Birgenstok Vanda kö­szöntötte a Szólj című versével. Ez a vers a Porcelánhold című kötet­ben jelent meg 1977-ben, az Eső­muzsika című kötet pedig 2000- ben látott napvilágot, melyet a szerző saját fotói díszítenek, hi­szen a fotózásnak is lelkes műve­lője. Ezen a február végi délutánon a jelenlévők egy-egy verset kaptak a kezükbe, amit elolvasva kíván­csivá lettek, s a költőnő műhelytit­kai iránt érdeklődtek. Ildikót jó emberismerete és gyerekszeretete segítette abban, hogy hamar meg­találja a hangot bármelyik korosz­tállyal. Ki a példaképe H. Barbócz Ildikónak? Az erdélyi költők. Az ő verseik, emberségük, üsztaságuk belső békét teremt, s rátalálunk ál­taluk az igazi értékekre. H. Barbócz Ildikó is erre törekszik verseivel. Versesköteteihez dr. Lisztóczky László irodalomtörté­nész írt ajánlót. A költőnő búcsú­zásul bátorította tanulóinkat minél több olvasásra, sőt meghallgatott egy-egy verspróbálgatást, s az ifjú „versfaragókat” írásra buzdította, s dedikált kötettel gazdagította isko­lánk könyvtárát. Csatóné Poczok Katalin könyvtáros Emlékezetes itatás Február volt, szinte tavaszias idő. A gyerekek már mezítláb gurigáztak a Sinka-parton, az or­gonabokrok rügyezni kezdtek. Ébredezett a természet, vendé­gek érkeztek. A naptár 1849-et mutatott, jöttek a honvédek, hu­szárok és gyalogosok egyaránt. A falu — mint dédapám mesélte - egy bolygó méhkassá válto­zott. A mi környékünkre, az Ör­dögvályúba (ma Völgy utca) hu­szárok jöttek. Amerre szem ellá­tott, csak lovak, meg színes ru­hás, csákós katonák. Elszállásol­va házakban, padlásokon, istál­lókban, kazlak tövében, ki hol talált menedéket. Az udvarunkból nagy hirtelen eltűnt a szalmakazal, mintha va­lamiféle forgószél szétszórta vol­na, beterítve az egész udvart, a szorgos szomszédok segítségével jutott belőle még a kertbe is. Kel­lett a puha ágy a fáradt katonalo­vaknak. A Dulinka csörgedező, tiszta vizében huszárok mosták le az út porát. A lovak meg csak sorakoztak a Völgykút vörös kő­ből faragott itatóvályújánál. Ez a kút még a falu kútjánál is na­gyobb volt. Bővizű forrás, patak­kővel körülvéve, a kútkáva is vö­rös kőből, négyszögletesre rakva. Nem volt magas. Az itatásnak itt valóságos szertartása volt. Oly­kor a gyerekek is beleszólhattak. Kitüntetés, nagy öröm volt az ita­tás, a vízhúzás. S most, a sok ló láttán, hirtelenjében összecső­dült a kúthoz az utca gyerekha­da. Sorra ugrottak a kútkávára. A kútgém sűrűn bólogatott, ostora futott a fiúk kezében. A víz meg ömlött a vályúba naphosszat. Há­lából egy-egy csákó is került, ha csak rövid időre is a gyerekek fe­jére. Végre minden gyerek kedvé­re itathatott. Minden háznál kedves vendég volt a honvéd. Az asszonyok főtt étellel, az emberek (férfiak) meg a pincék nedűjével kínálgatták a katonákat. Két nap, három éjjel látta vendégül Saár lakossága a harcba indulókat. Amikor meg­szólalt a kürt és felkerekedett a sereg, a gyerekek a falu széléig kísérték őket. Egy legény is ka­pott csákót az Ördögárokból, de az ő fején ott is maradt. És ami­kor a közeli Kápolnán február 27- én a csata véget ért, az 1200 hősi halott között ott maradt az utcánkbeli fiú is. Egy kis anya­könyvi kutatással a nevére is fény derülhet. Én mindezt csak nagyszüleim- től, szüleimtől hallottam, mert én abban az évben születtem, ami­kor dédapám 87 évesen meghalt. Ám ők derűsen mesélték, hogy már idős korában, amikor a min­dig vállig érő barna haja deresre változott is, olyan dagadó mellel adta elő ezt a kis epizódot az 1848-49-es szabadságharcról, mintha legalábbis zászlóvivő lett volna az első vonalban. Öregtatának — merthogy így nevezte a család, de a faluban ra­gadványnevén csak Fakó Gyurának hívták, a rendes neve Fülöp György volt -, szóval öreg­tatának a sírjára a legifjabbik csa­ládtagjaként örökzöldet ültettem. Sári Sinkakovics Saroha tanár isTápllis 6. közüttl JÓ IDŐBEN Részvételi feltételek: akülonsorsoláson azok a latekosef akíkgE3,fiSiÉBlB, a HATOSLOTTÓ játékban egy dán egyhetes szelvényen legalább 5 számtáblát meglátszanak, és az átvételi igazolást a megadott S ^SQ3C3í3MliGtfe8DÍÍ)zárt borítékban beküldik, vagy 2002. április 11-ig leadják az akcióban résztvevő lottózók valamelyikében. NYIRiMÖlYHL 'ÖHD ÚGCOGEOG)-=©ED EGOGEOGl OUED fEOCEOCa értékű szerencsekészpénzfelvétell utalvány] A pályázat beérkezési határideje: A Jelige: ÛM-aiÛiMÎŒ ■WPOiO _________Szánalmas magyarázatok_________ E z is egy vélemény A vadász lőtt vadászkutyára? Leg­jobban a gazdit kellene elmarasz­talni? Egy hiteles szemtanú? Nem feladatom, hogy igazságot tegyek az ügyben, de úgy érzem, a két vadász bizonyítványmagyarázó írása után hallgattassák meg talán egy másféle vélemény is. Az első vadász még sajnálkozik is, hogy az újságíró nem érdeklődött nála a cikk megírása előtt. Hogyan, amikor lelőtte a kutyát, a tetemet hátrahagyva beült a Trabantba, és bemutatkozás nélkül elment? Lelki szemeim előtt látom, amint a kissé elhízott, lomha városi kutya? sziszte­matikusan űzi, vadássza? a vadat, ül­dözőbe veszi a fürge őzet. Mennyi esélye van egy ilyen kutyának el is kapni a riadtan menekülő 7-8 fácánt és egy őzet? És akkor jön a jó vadász, és megszabadítja az erdőt az elvete­mült bestiától! A szegény őzikéket, muflonokat, fácánokat, amelyeket rendszeresen etet! Mindezt miért te­szi? Nem jótékonykodásból, nem ál- latszeretetből, csakis kizárólag azért, hogy majd ő maga ölhesse meg a védtelen, ártatlan szemű őzikéket, sportból, a gyilkolás öröméért! Egy esélytelen, egyenlőtlen harcban! Horrorba illő esetként emlegeti a kóbor kutyák által okozott kárt, többször találnak őz- és muflontete­met. Igen, mi is találtunk már ilyet, lőtt sebbel (valószínűleg nem kó­bor kutya lőtt, bár ki tudja?) olyan állatokat, amelyekre a vadászok rá­lőttek, és nem vették a fáradságot, hogy megkeressék a megsebesített állatot, amely ki tudja, mennyit szenvedett, amíg kimúlt! Nem kívánok a vadászati tör­vénnyel sem vitába szállni, de érzé­sem szerint a sportvadászok soha nem a vadállományt védik, hanem a saját érdeküket. A vadászat, vadász­tatás ugyanis nagyon jó üzlet. Nem kevés pénzt Szemek a sportvadá­szok egy-egy vad elejtéséért (köztu­dottan nem a szegény réteg vadá­szik szórakozásból), akik nem éle­lemszerzés, nem létfenntartás céljá­ból vadásznak, az öldöklést nevezik sportnak. A vadállomány védelmére tökéletesen elegendő lenne terüle­tenként egy hivatásos vadőr. A szánalmas magyarázatok el­lenére még mindig csak a Fekete város jut eszembe az ügyről. Esti Kornélia Eger (cím a szerk.-ben) Lapunk a témával kapcsolatos több észrevételt is közreadott, ezért részünkről a vitát lezártnak tekintjük. (a szerk.) Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk észre­vételeket, olvasói leveleket a la­punkban megjelent írásokra, ü- letve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Mivel idén január 1-jétől heti rendszerességgel, hét­főnként jelenik meg rovatunk, az anyagtorlódás is elkerülhető. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fo­galmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formá­ban tesszük közé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23, _____________■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom