Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

4. OLDAL MEGYE I 2002. Március 2„ szombat Gázmotorok konténerekbe Eger Az Északi Sporttelep közelében, a meglévő gázfogadó elbontásával egy új épületben kap helyet az a négy gázmotor, amelyek majd az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Rt. számára szolgáltatják az energiát. A motorokat - mint az a városi önkormányzat csütörtöki ülésén kiderült - zajcsillapító kon­ténerekben helyezik el, míg a se­gédberendezéseik szintén az épü­leten belülre kerülnek. A helyi távfűtőrendszer fejlesz­téséről még korábban döntött a közgyűlés. Az EVAT és a felkért szakértő társaság zárt, meghívásos pályázatot írt ki, amelyre öt anyag érkezett. A többfordulós kiértéke­lés után az Energo-Holding Kft. - Kunpetrol Kft. alkotta konzorcium­mal kezdődött tárgyalás. A szerző­dés szerint a tízéves futamidő alatt a befektető tulajdonában marad a berendezés, a termelt villamos energiát az említett konzorcium ad­ja el az áramszolgáltatónak, amely­től az EVAT a fogyasztói igények mértékéig vásárol energiát, a saját termelésű hő áránál olcsóbban. Ugyanakkor a távhőszolgáltatás díjával összefüggő rendelet tárgya­lásakor eldőlt az is, hogy amíg az országos szintű hatósági gázáreme­lés nem haladja meg a 12 százalé­kot, addig a városban nincs szük­ség a gáz hődíjának emelésére. Az úgynevezett alapdíj emelése az EVAT Rt. igazgatóságának döntése szerint sem indokolt az idei eszten­dőben. Az egri vár védelmének 450. év­fordulóját ünnepli ebben az esz­tendőben a megyeszékhely, ennek kapcsán a megyei önkormányzat kezdeményezésére egy emlékbi­zottság is alakult. E testület elfo­gadta a kulturális és a civil szerve­zetek által javasolt programsoroza­tot, egyetértett azzal is, hogy októ­ber 17-e - a török fősereg vár alóli elvonulásának napja - legyen az egri vár napja. Az öüetet csütörtö­kön a városi képviselő-testület is támogatta. Október 17-én - amint már hírül adtuk - a Dobó István Vármúzeum ingyenes nyílt napot szervez, de számos más esemény­re, közéleti, társadalmi rendezvé­nyekre is sor kerül. A város hagyo­mányos civü felvonulása, az úgy­nevezett Eger ünnepe eddigi idő­pontja mindig szeptember volt, de most a szervezőkkel egyeztetés in­dul arról, hogy ezt is októberben rendezzék. Ugyancsak felmerült, hogy október 17-én adják át a vá­roshoz kötődő különféle kitünteté­seket. ■ Gyarapodó alapítvány, több támogatott tehetség Fennállásának ötödik évfordulóját hamarosan ünnepli a „Gyermekeinkért” Mátrai Erőmű Alapítvány. A szervezet leg­nagyobb támogatója maga a részvénytársaság, ám más cégek és magánszemélyek is rendszeresen segítik, hogy célját, az elhunyt dolgozók gyermekeinek támogatását minél eredmé­nyesebben végezhesse a civil szervezet. Visonta A „Gyermekeinkért” Mátrai Erő­mű Alapítványt öt esztendővel ezelőtt - azaz még 1997-ben - 20 magánszemély 100 ezer forint in­duló vagyonnal hozta létre. Nem titkoltan, sőt szívesen vállaltan azzal a céllal, hogy az 1993. ápri­lis után elhunyt, s halálukig a Mátrai Erőműben dolgozott munkavállalók tehetséges tanuló gyermekeit támogassák. A cég időközben kibővült, s vele együtt a támogatottak köre is. így segítségben részesülhetnek a Gépiizem Kft., illetve a részvény- társaságból kiszervezett gazda­sági egységek volt munkatársai­nak gyermekei is. Függetlenül at­tól, hogy aktív munkaviszony­ban vagy nyugállományban volt- e az elhunyt szülő. Eddig 57 volt munkavállaló 81 gyermeke részesült támogatásban, ti- zenketten már befe­jezték a tanulmá­nyaikat. A támoga­tás mértékét kétszer emelték, jelenleg az ovisok és általános iskolások havonta 4, a középiskolások 8, a főiskolások, egyetemisták 12 ezer forintot kapnak. Az alapítvány legjelentősebb támogatója a Mátrai Erőmű Rt., az öt év alatt mintegy 10 millió fo­rintot juttatott a szervezetnek. A részvénytársaság dolgozói is hozzájárulnak a kiosztható ösz- szeg gyarapításához, mindezek­nek köszönhetően az öt év alatt 25 millió forint folyt be a számlá­ra, s ebből 10 müliónál többet fi­zettek ki a diákoknak, ma az ala­pítvány vagyona meghaladja a 16 millió forintot. is. p.i Jubileumi ünnepség A Gyermekeinkért Alapítvány március 9-én, szombaton délután két órakor tartja ünnepi rendezvényét Gyöngyö­sön, a Mátra Művelődési Központban. A rendezvényen Komár László és Szi­lágyi Judit is fellépnek, továbbá a ven­dégek találkozhatnak a Barátok közt sorozat szereplőivel is. K O R K E P Célban a zsebbe vágó parancs Az eddiginél lényegesen maga­sabb színvonalú megélhetést nyújt a hivatásos és szerződé­ses katonák új illetményrend­szere. Az érintettek most vehe­tik fel először a megemelt bérü­ket. Sőt, visszamenőleg a janu­ártól járó különbözet és annak kamata is jár nekik. Heves megye A törvény 2002. január 1-jétől biz­tosítja a megemelt illetményt, ám a hivatásos és szerződéses kato­nák csak a márciusi fizetésük fel­vételekor érzik először a megbe­csülés eme, parancsba fogalma­zott formáját. Módi János ezredes, megyei hadkiegészítő parancsnok az elő­készületekről említette:- Bizottság végezte el a személyi besorolást, amit február 15-ig kel­lett teljesíteni. Az új illetmény a mi tisztjeink esetében 40 százalékkal, ILLETMÉNY-BESOROLÁSI PÉLDA Beosztás: századparancsnok Beosztási illetmény: 165 000 Ft Századosi rendfokozat: 26 400 Ft Illetménykiegészítés: 33 000 Ft Vezetői pótlék: összesen: 19 800 Ft 244 200 Ft a tiszthelyettesi beosztásban szol­gálók fizetése pedig mintegy 70 százalékkal több. Talán a honvédségnél dolgozók sajátos felelősségéből, a minden pillanatban megkövetelt bevethe­tőségből adódik, hogy e pályán az alapilletmény rendre kiegészül to­vábbi illetményekkel, pótlékok­kal. Szolgálati típusokat, készenlé­teket, sajátos felkészültséget (pél­dául ejtőernyőzés, gépjárműveze­tés, idegennyelv-tudás) honorál­nak további forintokkal. Van csa­patszolgálati kiegészítés is, sőt az differenciál a felsőfokú és nem fel­sőfokú iskolai végzettségűek kö­zött. Vizi Sándor alezredes, az egri Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj parancsnoka az új járan­dóságokról jegyezte meg:- Az általam aláírt illetmények mintegy 80 százalékkal, eseten­ként 100 százalékkal megemelt jö­vedelemgyarapodást adnak a hi­vatásos és szerződéses állomány­nak. Az alapilletményen felül van­nak esetenkénti elszámolhatósá­gok és rendszeres pótlékok. Az előbbi pluszra példának az ügyeletes tiszti szolgálatokat hall­hattuk. Utóbbi­ra a felderítők alegységébe tar­tozó ejtőernyő­sök állandó pót­lékát. A hadkiegé­szítőnél az állo­mány egyharmada beszél idegen nyelvet, s a vizsgafokozat alapján élvezheti az ezután kijáró rend­szeres pénzt. A felderítőknél az angol és német nyelvtudás után kapnak pótlékot, amelynek nagy­sága függ a vizsgafokozattól. Je­lenleg is négy tisztjük és hat tiszt- helyettesük angol középfokú fel­készítésen vesz részt, öt tiszthe­lyettesük szintén angolból alapfo­kú ismeretszerzést folytat. Tóth Tibor őrnagy, az egri To- borzó Iroda vezetője örömmel tett összehasonlítást:- Most jóval kecsegtetőbb aján­latokkal kereshetjük a szerződéses katonákat, ez pedig minőségi to­borzásra nyújt módot. A legénysé­gi állomány bére a tavalyi 50 ezres alapról 80-85 ezer forintra ugrott, s a feladatkörükből adódóan ők is számíthatnak további pluszössze­gekre. Hozzáteszem, ha mondjuk két évre szerződnek, már akkor is 3,2 havi illetményt kapnak majd leszerelési segélyként. A legénységi szerződéses kato­nák - honvéd, őrvezető, tizedes, szakaszvezető - alapilletménye bruttó 80-85 ezer forint. Egy tiszt- helyettesnek, például őrmesternek 104 ezer forint az alapja. Egy zász­lósnak 132 ezer forint jár. A tisztek közül egy hadnagy alapilletménye 119 ezer forint, egy főtiszt, például egy őrnagy 211 ezer forinttal szá­molhat. Erre rakódnak rá a kiegé­szítések, pótlékok. A rendőrök, a polgári védelmi­sek, a tűzoltók és a büntetés-vég­rehajtásban szolgálók jelentős béremeléséhez - jó féléves késés­sel - immár a katonák is kapcso­lódnak. _____________________________________(BUDAVÁRI) N égy halott, öt ittas vezető (Folytatás az 1. oldalról) A közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megszegése miatt 289 járművezetővel szemben több mint másfél millió forint helyszíni bírságot szabtak ki, harmincnégy esetben pedig a ható­sági engedélyt, illetve a-gépjármű jelzését is visszavonták, érvénytelenség vagy műszaki okok miatt. Igen magas volt azoknak a száma, akik olyan fokú alkoholos állapotban ültek a volán mögé, hogy a járművezetői engedélyek bevonása is in­dokolt volt. Ittasság miatt öt embernek kellett el­búcsúznia a vezetői engedélyétől. Két embert bűncselekmény elkövetése miatt fogtak el, hár­mat pedig előállítottak. Halálos, illetve súlyos közlekedési balesetek is történtek februárban megyénk közútjain. Az el­múlt hónapban 28 személyi sérüléssel járó közle­kedési baleset történt, ami megegyezik az előző év hasonló időszakával. Az ütközések következté­ben három halálos baleset történt, négy halottal. A parádóhutai ütközés­ben kettő, míg a Gyöngyös belterületén történtben egy ember vesztette életét. A hó­nap utolsó napján Hatvanban egy gyalogos halt meg. A közlekedé­si balesetek sérültjei közül 14 könnyű és 12 sú­lyos sérülést láttak el a mentők. A bekövetkezett közúti baleseteket három esetben ittasság okozta. Erről a 42 km/órával haladó járműről nem készült fénykép FOTÓ: PILISY E. Nőtt a gyorshajtás és az elsőbbségi jog meg nem adása miatt bekövetkezett balesetek szá­ma. Az előbbi 13, az utóbbi 6 esetben vezetett ütközéshez. A balesetek okozásában továbbra is vezetnek a személy- gépkocsival közleke­dők, őket a teherau­tó-sofőrök követik. Az osztályvezető e szomorú mérleg is­mertetése után újból felhívta a járműveze­tők figyelmét a közle­kedésbiztonság körülményeinek betartására, úgy a látási viszonyok figyelembevételére, mint a pas­szív védekezés (biztonsági öv, gyermekülés) esz­közeinek használatára. szuromi rita Gyalogost gázoltak A hónap utolsó napján is történt halálos baleset. Az esti órákban Hatvan belterületén egy gyalog­átkelőhelyen áthaladó idős embert ütött el egy tehergépkocsi, amelynek vezetője úgy próbált meg tolatni, hogy nem tekintett hátra. Doszpot Péter az Élvonalban Eger A megszokott szerdai időponttól eltérően a jövő héten hétfőn (már­cius 4-én) 18 órától rendezik meg a Pannon GSM által támogatott Él­vonalban című előadás-sorozat következő programját a Művésze­tek Házában. Az est állandó házi­asszonya, Szegvári Katalin ezúttal Doszpot Pétert, az ismert egykori fővárosi rendőrnyomozót faggat­ja. Korábban vendégeskedett már itt Janikovszky Éva, Szabó Iván, Petschnig Mária Zita, Veér And­rás, Havas Henrik, Hadas Kriszti­na, dr. Csókái András, Ráday Mi­hály, legutóbb pedig Bródy János. Szerencsétlen névazonosság Eger Lapunkban is hírt adtunk - éppen egy héttel ezelőtt - arról a csalás- sorozatról, amelynek elkövetésé­vel az egri Kukucska Istvánt gya­núsítják alaposan a hatóságok. Megjelent cikkünk kapcsán kereste meg szerkesztőségünket a nyíregyházi illetőségű Kukucska István, a „Tűzmegelőzés” Tűz-, Munka- és Környezetvédelmi Ke­reskedelmi és Szolgálható Betéti Társaság tulajdonosa és vezetője. Mint elmondta: mivel a cégének Egerben is működik irodája, a névazonosság miatt többen úgy értelmezték az újságbeli közlést, hogy neki valamilyen köze lenne a csaláshoz. Ezzel szemben a nyíregyházi Kukucska István közölte: ő nem azonos a csalással gyanúsított eg­ri férfival, vele semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll, s a dkk megjelenéséig arról sem voü fogal­ma, hogy névrokona él a megye- székhelyen^ m Hosszabb lehet a határidő Egerszalók, Eger Nyolc érdeklődőből a hőforrás fejlesztésére végül ketten nyújtot­ták be a pályázatot a február kö­zepén lejárt határidőig. A múlt év végén döntött Eger és Egerszalók önkormányzata a hőforrás üze­meltetését végző közös gazdasá­gi társaság létrehozásáról. A terveknél van kötelező tar­talmi elem is: egy minimum ezer­fős gyógyszálló felépítése, egy nem csupán a szállóvendégek ál­tal látogatható, azaz nyitott gyógyfürdő kialakítása Tőgyi Gábor egerszalóki pol­gármester tegnap elmondta: a vá­ros és a község hét-hét főt dele­gált a pályázatokat elbíráló dön­tőbizottságba. Elvileg március 14-ig kell döntést hozni, de a ha­táridő maximum egy hónappal meghosszabbítható. _________■ F arsangi mulatság kollégistáknak Szakmai együttműködés Növényvédő mérnökök az ellenőrzésben Igényes vidám előadással mutatkoztak be a színjátszók Eger Soha nem szerettem a bálokat. Hivalkodóak, üresek, külszín- csillogtatóak, vélem valameny- nyit. Ezért lepett meg a Bomemisz- sza Gergely Szakképzési Intézet kollégiumvezetésének meghívása. Mégis elmentem, mert meg- éreztem, hogy nem csalódom majd. Jól sejtettem. Meglepett a több mint kétszáz diák illedel­mes, jólneveltségre valló viselke­dése, kulturált öltözködése. Az iskola tornatermében terí­tett asztalok fogadtak mindenkit. A fiatalok otthonosan mozogtak. Érthető: már hetedszerre vettek részt ilyen programon, s tudták, mi illik, hogyan kell viselkedni. Kellemes meglepetést okozott a sokrétű műsor is. Először a szín­játszó kör adott elő egy részletet Rideg Sándor: Indul a bakterház című szellemes művéből. A sze­replők ügyesek, talpraesettek. Ők felnőttként is hasznosítják majd azt, amit elsajátítottak. A határo­zott fellépést, a harmonikus meg­jelenést. Aztán a divatbemutató következett. A fellépő fiúk-lányok — az itteni ruhaipari szakközép- iskola tanulói, s a technikuskép­zés résztvevői - igazolták kön­nyedségüket, eleganciájukat. A nyitótánc résztvevői is megmu­tatták, mire képesek. Mindannyi­unkat elbűvöltek öltözékükkel, felkészültségükkel. Jó volt tudni, hogy a diákok még semmi mással nem helyette­síthető, nagy kincs birtokosai, s jövőjük is felhőtlenebb lesz, mint ami ránk várt valamikor. S ha az is szép volt, miért ne lenne az övéké még inkább az...? __________________________________(PÉCSI) Az Európai Unió szigorúan szabályozza a növényvédel­met, ezért fokozott szerepe van a jogszabályok betartásának - hangsúlyozta tegnap RülI Gusztáv, a Heves Megyei Nö­vény- és Talajvédelmi Szolgá­lat igazgatója. Ennek érdeké­ben folyamatos felkészítésben vesznek részt a szakemberek. Eger Ezt a Magyar Növényvédő Mérnö­ki és Növényorvosi Kamara Heves Megyei Szervezete éves közgyűlé­sén mondta. Kiemelte a legújabb növényvédelmi jogszabályok ér­telmezésének fontosságát, a ha­zánk uniós csatlakozásából adó­dó feladatokat és a Nemzeti Ag­rár-környezetvédelmi Program­mal kapcsolatos közös szolgálati és kamarai feladatokat. Kardos Rezső, a kamara me­gyei elnöke arról beszélt, hogy 2001 volt az első éve a köztestü­letnek. A megalakulást követő­en sok gonddal küzdöttek, de ezeket sikerült megoldaniuk. Hangsúlyozta a növény- és talaj- védelmi szolgálattal való együtt­működés jelentőségét. Rámuta­tott, hogy idén az állami költ­ségvetésből már pénzhez jut­hatnak, mert részt vesznek a Nemzeti Agrár-környezetvédel­mi Program megvalósításának ellenőrzésében, továbbá a nö­vénybetegségek és a kártevők előrejelzésében is. Ebben az évben fő feladatuk a tagjaik szakmai továbbképzése, az uniós tagságra történő felké­szülés és a megváltozott birtok-, illetve termelési szerkezethez va­ló alkalmazkodás. _______________________(M.K.1

Next

/
Oldalképek
Tartalom