Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-08 / 33. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2002. Február 8., péntek Ciánszennyeződés-ügy: hol a kereset-kiegészítés? Feljelentés a fakivágás ügyében? Egyhangú igen a városi költségvetésre a voksoláskor (Folytatás az 1. oldalról) A Tisza-tavi Kikötősök Egyesülete nevében Molnár Sándor arról beszélt, hogy a cianidszen- nyeződés utáni első idegenforgalmi szezonban egyáltalán nem volt vendég, így a bevétel is elmaradt. Ellenben a társadalombiztosítási járulékokat, a bérleti díjat ugyanúgy fizetniük kellett, mint egy forgalmas esztendőben. Segítséget senkitől sem kaptak. A Tisza-tavi vállalkozók egyébként részesei annak a kártérítési pernek, amelyet az állam a szennyeződést okozó nagybányai Aurul cég ellen indított. Elhangzott, hogy Molnár Sándor kikötőtulajdonos például 1,5 millió forintot, a poroszlói horgászboltot üzemeltető Gacsal József pedig 1,2 millió forint kártérítést kér. Sajnálattal állapították meg azonban, hogy a kárfelmérésen túl ebben az ügyben két év alatt semmi nem történt. Kovács Ferenc, a Ciánkárosultak Egyesületének vezetője elmondta: jelenleg két próbaper is folyik az állami eljárástól függetlenül, ám ezek a perek igen lassan haladnak, eredményt csak évek múltán várhatnak tőlük. Több száz vállalkozó kárát mérték fel a Tisza-tó körül, amelynek ösz- szege milliárdos nagyságrendű. Az egyesület vezetője is megerősítette: kártérítésben eddig senki nem részesült a Tisza-tó körül. Internetes jegyzőklub Gyöngyöshalász A gyorsabb tájékoztatás és a hatékonyabb munka érdekében kezdték el szervezni azt a digitális jegyzőklubot, amely mostantól a djk.hu honlapon máris látható, használható. A község jegyzőjétől, dr. Szabó Tamástól megtudtuk: a megyéből már tízen csatlakoztak a kezdeményezéshez, amelynek elsődleges feladata az lesz, hogy elektronikus úton juttassák el a legfontosabb információkat a jegyzőkhöz, illetve egy fórumon mód nyílik a megbeszélésekre, a jó ötletek közzétételére. Elsősorban a jegyzőkre vonatkozó aktuális jogszabályok, jogszabályváltozások kerülnek rá a honlapra, amelyek letölthetők. Az alapítók szándéka szerint nem elsősorban a közelgő választásokhoz kapcsolódó ismeret- anyag, sokkal inkább a napi munkában hasznosítható információk kerülnek fel. A honlap nyilvános, bár a szakmai információkhoz csak jelszó révén lehet hozzájutni. A felmerülő adminisztrációs költségek miatt a csatlakozni kívánóknak egy jelképes összeggel kell a jegyzőklubba belépniük. Ezután kaphatják meg a jelszót, amelynek segítségével a szakmai anyaghoz hozzáférnek, illetve információcserét tudnak végezni. Idegen nyelvi verseny Heves megye Az észak-magyarországi régió egyetlen minősített nyelviskolája, a Langwest Nyelviskola hatodik alkalommal ismét megrendezi a már hagyománnyá vált tehetség- kutató tanulmányi versenyét angol és német nyelvből általános és középiskolás diákoknak, nyelvenként öt kategóriában. A március 9-ei írásbeli elődöntő legsikeresebb 100 tanulója az április 20- ai szóbeli döntőben mérheti össze tudását. A verseny fordulóit a miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskolában rendezik. A jelentkezési határidő: február 13.- A Langwest 2002 Országos Tehetségkutató Tanulmányi Verseny célja - mondta Dányi László oktatási igazgató - a nyelvtanulás népszerűsítése, az angol és német nyelvet és kultúrát kiválóan ismerő tanulók számára szereplési lehetőség biztosítása. Az idei versenyen újdonságként a tanulók nemcsak saját iskoláikon keresztül, hanem egyénileg is jelentkezhetnek, mert a versenyfelhívást a könnyebb elérhetőség érdekében a nyelviskola www.nyelvek.net honlapján is megjelentetik. Az elmúlt öt évben ' ezerre emelkedett a versenyzők száma, így ebben az évben a már eddig is népszerű három általános iskolás és egy középiskolás kategória mellett egy új kategóriában a középiskolák első két osztályának tanulói is versenyezhetnek. A döntőbe jutó tanulók értékes könyvjutalmat kapnak. A verseny tematikája sok új elemet tartalmaz, így a magas szintű feladatok megoldása kreativitást és leleményességet is igényel. Remélik, igazi kihívást jelent majd a tanulóknak ez a megméretés. Ha a belső vizsgálatnak nem sikerül tisztáznia, miként vágtak ki tavaly több mint 600 ön- kormányzati tulajdonú fát, akkor a képviselő- testület fontolóra veszi a rendőrségi feljelentés megtételét. Hatvan A grémium tegnapi ülésének legfőbb napirendi pontja volt a város éves költségvetésének elfogadása. Tán a közelgő országgyűlési választásoknak is köszönhető, hogy nem csak az intézmények és érdek- képviseletek vezetői, hanem a parlamenti képviselő- jelöltek közül is többen fontosnak tartották a részvételt a tanácskozáson. A testület rövid vita után egyhangú igennel szavazva fogadta el a költségvetést és a mintegy 86 milliós működési, valamint a 150 milliós fejlesztési kiadásokat érintő forráshiány kezelésével kapcsolatos intézkedési tervet. Farkas Kálmánné polgármester kifejtette: e költségvetésben sok a szükségmegoldás, de örvendetes, hogy hosszú évek óta először nyújt lehetőséget nagyobb fejlesztések megvalósítására is. Ezek közé sorolható a csapadékvíz-elvezető rendszer megépítése, a tanuszoda ügyének előremozdítása és ön- kormányzati épületek felújítása is. Zavarkóné Hargitai Katalin az Összefogás Hatvanért Egyesület frakciójának álláspontját ismertetve közölte: megfelelő előkészítés előzte meg a költség- vetés vitára bocsátását. Háromszázmillió körüli hiányt sikerült végül tetemesen lefaragni. Az egyeztetésnél azt tartották szem előtt, hogy csak azok az intézményi feladatok szűküljenek, amelyek nem érintik az alkalmazottakat. Csuvikovszky Lajos, az MSZP frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy az idei költségvetés sziszifuszi munkával született meg, hiszen az előzőleg tetemes forráshiányt előirányzó igényeket kellett lefaragni. A jelenlegi forráshiány kezelhető, és nem ró nagyobb terheket a városra. Az idén nem kellett a helyi adókat emelni. A testület arról is döntött, hogy kétmillió forinttal támogatja a Kossuth-szobor felállítását a főtéren. A bronz mellszobor a Kossuth iskola előtt kap helyet. Délután a legnagyobb vitát az elmúlt évi fakivágások ügye váltotta ki. Korábban dr. Déry Károly, az egészségügyi bizottság elnöke interpellált az ügyben. Utána a jegyző vizsgálatot rendelt el. Az időközben megszületett szakértői véleményt tegnap a képviselő-testület elé tárta. E szerint mintegy 600 fát vágtak ki, több mint egymillió forint értékben. A vizsgálat megállapította, hogy több esetben is a hivatal fejléces papírját használták, ám a szöveg nem tartalmazott aláírást. A fakivágással az önkormányzatot jelentős értékvesztés érte. Dr. Eperjesi Tamás felvetette: fontolóra kell venni, hogy az önkormányzat tegyen-e rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes ellen. Az eljárás kezdeményezését a polgármester sem tartotta kizártnak, Vajda Pál alpolgármester viszont mérsékletre intette a képviselőket, úgy vélve, a belső vizsgálat is ki tudja deríteni, hogy történt-e törvénysértés az ügyben. A jegyző a február végi ülésre bővebb előterjesztést készít, és a grémium akkor dönt majd a továbbiakról. ___________it. z. m.i E ltérően fejlődő kistérségek Megyénkben 1997-2000. között változóan fejlődött a hat kistérség - mondta Nagy Erzsébet, a KSH megyei igazgatóságának osztályvezetője. Ez tűnik ki abból a legújabb tanulmányból, amely a kistérségek társadalmi-gazdasági életébe nyújt betekintést. Heves megye Szűkebb pátriánkban a 2001. évi népszámlálás alapján a lakosság 34 százaléka űz valamilyen foglalkozást, ez elmarad az országos átlagtól. Változott a foglalkoztatás szerkezete: a foglalkoztatottak csaknem fele a szolgáltatásokban tevékenykedik, csaknem a négytizede az iparban és az építőiparban, hat százaléka a mező- gazdaságban és az erdőgazdaságban. Megyénkben a termőterület művelési ágak szerinti összetételében jelentősek a kistérségi eltérések. A szántóterület aránya a hatvaniban, a hevesiben és a füzesabonyiban kiemelkedően fontos. Á konyhakertek, a gyümölcsösök száma az átlagost meghaladó a gyöngyösi és a hatvani kistérségben. A szőlő a gyöngyösi és az egri, a gyep a pétervásárai körzetben jelentős. Az erdő főleg a megyeszékhely környékén és Pétervására térségében elsődleges. A megye gazdaságában az ipar szerepe meghatározó. Részesedése a bruttó hozzáadott értékből emelkedett, meghaladja az országost. A megyei székhelyű ipar elsősorban Egerben, Hatvanban, illetve a környező településeken található. A 49 dolgozónál többet foglalkoztató ipari vállalkozások egy lakosra jutó termelése és értékesítése 2000-ben az egri kistérségben volt a legtöbb, Pétervásárán a legkevesebb. Az értékesített termékek 64 százalékát külföldön adták el, ami 1997-hez képest csökkent, mert akkor 69 százalék volt. A belföldi eladás 90 százalékkal a gyöngyösi, az export 52 százalékkal az egri kistérségben volt a legnagyobb. Az építőipar 1997-től fokozatosan növelte hozzájárulását a bruttó hozzáadott értékhez. Ebben meghatározó szerepet vállaltak a más megyei székhelyű vállalkozások a Hevesben végzett munkájukkal. Ennek az aránya 2000- ben 63 százalék volt. A felmérések szerint a megyében ezer lakosra 16 kiskereskedelmi üzlet jut, amely a hazai átlaggal csaknem azonos. Az ellátás az egri kistérségben a legjobb, a péter- vásárafban a legrosszabb. Eger és Gyöngyös körzetében az átlagosnál jobban, Hatvan és Pétervására térségében viszont kevésbé növekedett az üzletek száma. Az ezer lakosra jutó vállalkozások száma Heves megyében elmarad az országos átlagtól. A társas vállalkozások népességszámra vetített értéke alapján a megye a 16., az egyéniek szerint a 14. helyen áll. Az ezer lakosra jutó működő vállalkozások száma a megyeszékhely vonzása miatt az egri kistérségben a legnagyobb, viszont a megyei átlagot meghaladja a gyöngyösi térségben. Az említett vállalkozások jelentős része az egyes körzetek központjaiban található - olvasható a KSH legújabb kiadványában. MENTUSZ KÁROLY MEGYEI SZÉKHELYŰ IPARI VÁLLALKOZÁSOK A KISTÉRSÉGBEN 2000-BEN Kistérség Termelés MFt Belföldi értékesítés % Export % Egri 918,7 36 68 Füzesabonyi 157,4 2,7 4,3 Gyöngyösi 789,7 48,3 9,6 Hatvani 359 10,6 14,6 Hevesi 70,8 1,1 2,1 Pétervásárai 67,9 1,2 0,5 Szakma és politika _______Gyöngyös H etedik alkalommal rendezik meg mától a Vállalkozó Háziorvosok Téli Kongresszusát. A programnak a gyöngyösi főiskola ad otthont. Mint dr. Lénárt Andrástól, a kongresszus rendezőjétől megtudtuk: a három nap színes tudományos programja mellett - amint az már hagyomány - szakmapolitikai kérdések is terítékre kerülnek. Ma délután négy órától Orbán Viktor miniszterelnököt, Mikola István egészségügyi, Matolcsy György gazdasági minisztert várják fórumra, s az OEP főigazgatóját, Oberfrank Ferencet, az országos tiszti főorvost, Lun Katalint, valamint államtitkárokat, minisztériumi főosztályvezetőket. A szombat teljes egészében a tudományos programok jegyében zajlik, a legkülönfélébb betegségek kezeléséről tartanak előadást avatott szakemberek. Ugyanígy a zárónapon, vasárnap is, ám ekkor ismét szóba kerül az egészségügy-politika, hiszen a konferencia vendége lesz Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, aki Legyen egészséges nemzet a ma- gyar! címmel tart előadást. ■ Exkormányfő a kampánynyitón Felsőtárkány Horn Gyula, Magyarország volt miniszterelnöke, a szocialista párt parlamenti képviselője vendégeskedik február 12-én, kedden délután öt órától a helyi általános iskola tornatermében. A rendezvény dr. Nagy Imre egri polgármester, szocialista parlamenti képviselőjelölt kam- pánynyitó fóruma. __________■ Ú j járat a megyeszékhelyre Hatvan, Eger Mint már az utazók tapasztalhatták, a hónap első napjától új járatot indított Hatvanból a megye- székhelyre és vissza a helyi volán- tájékoztatta lapunkat Úti Csaba vezérigazgató. A 37 személyes autóbusz - amely igény esetén több férőhelyes járművel is felváltható- munkanapokon 17 óra 10 perckor indul Egerbe, ahonnan 20 óra 10 perckor indul vissza. Hatvanba 21 óra 35 perckor érkezik, vagyis a nap folyamán ez lesz a legkésőbbi járat a két város között. A Hatvani Volán Rt. „újításai” között szerepel az Újhatvanba irányuló helyi járatok sűrítése, valamint - alkalmazkodva az ipari parkban lévő üzemek munkarendjéhez - a 9-es tehermentesítő helyi járat reggeli 7 óra 45 perckor történő indítása is. Generálkivitelezéssel foglalkozó Rt. a budapesti, egri, kecskeméti és szolnoki irodáiba keres: Műszaki előkészítőt, előkészítés-vezetőt Feltételek:- építészmérnök vagy építész- technikus végzettség- MS Excel, Word felhasználói szintű ismerete- magyar állampolgárság Előny:- szakmai tapasztalat- King, DataCad szoftverek ismerete Fizetés megegyezés szerint. fiez önéletrajzokat a következő címre várjuk: Toma-Bau Rt 1101 Bp. Záchu. 6. Fax: 061/264-1701 Email: toma-bau@toma-bau.hu (55523) PÉNTEKI PORTRÉ Az élet egyik főszerepe a pedagógusoké A címet már leírtam. Ha a kéziratot olvasná, mindjárt korrigálná is Elek Elemér, az egri Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet igazgatója, s azt mondaná: a nevelő kifejezést használd, mert ez a leginkább kifejező. Jogosan tenné, mivel a hatvanesztendős szakember egész életében ezt vallotta, eszerint élt és munkálkodott pályaválasztása óta. Közhasznú tevékenységét, több évtizedes helytállását nem véletlenül méltatták azzal az Apáczai Csere János-díjjal — ez egyébként a legrangosabb elismerések egyike —, amelyet a napokban vehetett át Budapesten. A kitüntetés apropójából beszélgettünk. Mondandója hitelességét kétszeresen is megerősíthetem, hiszen igen régen ismerem, mivel egy időben - én vagyok az idősebb - voltunk a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatói, s azóta is igen sokszor tárgyaltunk, disputáztunk oktatási kérdésekről.- Mindig hittem a gyermeki, a kamasz személyiség formáUiató- ságában. 1966-ban szereztem a cívisvárosban középiskolai tanári - matematika-fizika szakos - diplomát. Első munkahelyem a barokk megyeszékhely Ady Endre kollégiuma lett. Mindmáig hálás vagyok ezért a sorsnak, hiszen itt szembesültem a valósággal, itt szereztem meg azt az egészséges rutint, amely nélkül később aligha boldogultam volna. S még egy lényeges motívum: itt plántáló- dott belém a meggyőződés, hogy nincs felesleges áldozathozatal, mivel a befektetett energia mindig hasznosul, ha kellő önfegyelem, következetesség és kitartás társul hozzá. Ez az útravaló a különböző posztokon folyvást hasznosult számára. 1970-től a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban igazolhatta jártasságát, sokoldalú felkészültségét. Neki köszönhető - 4-5 évre volt ehhez szükség —, hogy létrejött a fizikai laboratórium. 1975- ben a Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában ajánlottak fel neki állást, és szakmai munkaközösség-vezetéssel is megbízták. Igazi fordulatot 1977 hozott. Ekkortól a megye művelődési osztálya bízta meg az általános tanulmányi felügyelőséggel járó teendők ellátásával.- A szakképzés irányítása lett a dolgom. Áttekinthettem nemcsak a szűkebb pátriánkbeli helyzetet, hanem az országosat is. Utólag derült ki, hogy mindez kellett ahhoz, hogy tíz évvel később megpályázzam jelenlegi intézményem direktori székét. Azt csak mellékesen említi, hogy megelőzőleg ízelítőt kapott a munkanélküliség ideggyötrő keserűségéből. — Nem ez a lényeg, hanem az, hogy kollégáimmal együtt valóra váltottam elképzeléseimet. Azóta segítségük révén eredmények regimentje született. Ennek titka az, hogy maximális önállóságot biztosítottam számukra, s így háborítatlanul alkothattak, hadba vetve egyéni ötleteiket. Másoktól tudtam meg, hogy szeretne még két esztendőt igazgatóként dolgozni. Indokolt óhaj, mert addig is felkészítheti a majdani stafétaváltóFOTÓ: PERL MÁRTON kát leendő feladataik maradéktalan ellátására. Épp olyan lendülettel, hivatásérzettől vezérelve, mint eddig... PÉCSI ISTVÁN