Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-07 / 32. szám

fl I 2002. Február 7., csütörtök I 9. OLDAL H O R I Z O N T Kisplasztika az ovigalériában Hatvan ___________ B alog Kálmán ismert hatvani képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a hét elején a városbeli Pázsit úti óvoda galériájában. A megjelenteket köszöntve Szabó Lászlóné óvodavezető többek között elmondta, hogy a kisgyermekek nevelését végző intézmény már évek óta rangos alkotók munkáit bemutató tár­latokkal igyekszik megszerettet­ni a legkisebb korosztállyal a képzőművészetet. Ebben a kor­ban a gyermekek még ritkán vál­lalkoznak tárlatlátogatásra, ezért jó dolog az, ha a művészet „házhoz jön” az ovigaléria ré­vén. Az óvoda évente három tár­lat megrendezésére vállalkozik. A tárlatnyitón az óvónők egy csoportja énekkel és verssel ked­veskedett a kicsikből álló publi­kumnak, míg Balog Eszter, a képzőművész lánya, az intéz­mény egykori ovisa rövid hege­dűkoncerttel lepte meg a hallga­tóságot. Az érmeket és kisdombormű- veket bemutató tárlat április vé- géig látható. ________________■ K orrupció, gyalázat, félelem Gyöngyös Az Orbán-kormány működése alatt egészen bizonyos, hogy száz- milliárdos nagyságrendű közpén­zek tűntek el a klientúra zsebé­ben. Rosszabb az ország korrupci­ós indexe, mint az előző ciklus­ban volt - mondta újságírók kér­désére válaszolva tegnapi sajtótá­jékoztatóján dr. Fodor Gábor (SZDSZ) honatya. A párt korrup­cióellenes programjából elsőként azt emelte ki: közpénzekből meg­valósuló beruházásokra csak köz- beszerzési eljárás után kerülhes­sen sor. Szemben az utóbbi évek gyakorlatával, a „Bánk bán-mo- dellel".- Ráadásul nem igaz, amire pél­dául az autópálya-építés kapcsán hivatkoznak, hogy a hazai vállal­kozások védelmében választották ezt a megoldást. A tényleges épí­tést végző alvállalkozók igen nyo­mott árakon kénytelenek dolgoz­ni, miközben a gigantikussá nö­vesztett Vegyépszer Rt. és néhány köztes alvállalkozó cég fölözi le a busás hasznot - húzta alá Fodor. Sürgette a költségvetési több­letbevételek elköltésének előzetes parlamenti jóváhagyását, az álla­mi és önkormányzati vagyon ki­zárólag nyilvános pályázaton va­ló értékesítését, s azt, hogy a köz­pénzek felhasználásával kapcso­latos információk ne minősülhes­senek bank-, illetve üzleti titok­nak, mint történt a Happy End Kft. üzletei kapcsán. Kérdésünkre a miniszterelnök „hazaáruló” megjegyzéséről szólva közölte: több mint furcsa, hogy Or­bán Viktor hétfőn a Parlamentben egy „közepesen gyenge beszédben” higgadtságm szólította fel a képviselő­ket, másnap meg ő veszítette el els& ként a fejé. Mindez annak a jele, hogy a Fidesz fél, és ilyenkor hibát hi­bára halmoz, vélekedett, hozzátéve:- Lehet keményen vitázni, de tudni kell érdemben nyilatkozni. Nem magyarázat a minősíthetet­len gyalázkodásra, hogy nem fel­szólalás keretében hangzott el. _________________________AM Ü tötték-verték, mert szólni mert Vannak, akik roppant erőseknek érzik magukat, s ököllel próbálnak rendezni olyan vitákat is, amelyek szép szóval is elintézhetők lennének. Példa az alábbi két eset. Adács, Gyöngyös Adócsőn az egyik utca csendjét három férfi ordítozása verte fel ja­nuár 28-án, hétfőn — közölte teg­napi tájékoztatójában Tótpál Ág­nes r. főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) sajtóreferense. Az illetők hangoskodtak az egyik ház előtt, amikor is egy idő után a tulajdonosnak elege lett a zajongásból, és megkérte őket, hogy mielőbb fejezzék be a ran- dalírozást. Pechére tette a ház gaz­dája, ugyanis a kiabálók ellene fordultak, és ütlegelni kezdték. A bántalmazás miatt a sértett 8 na­pon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Bejelentés nyomán a Gyöngyösi Rendőrkapitányság munkatársai hamarosan elfogták a három gyanúsítottat. Ellenük csoportosan elkövetett garázda­ság és testi sértés bűncselekmé­nyek alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az egyik gyöngyösi szórakozó­helyen szintén a pofonoknak, ökölcsapásoknak jutott főszerep. Két „úriember” között támadt né­zeteltérés, amely csata helyett másként is végződhetett volna, ha a résztvevőket nem hagyja el a józan eszük. Ők azonban a békés megbeszélés helyett „izomból” igyekeztek a köztük lévő vitát le­zárni. Végül alaposan helyben­hagyták egymást. Mivel a csépelés nyilvános he­lyen történt, s riadalmat, megbot­ránkozást keltett a szórakozóhe­lyen jelenlévőkben, ezért a súlyos testi sértés bűntette mellett garáz­daság miatt is felelniük kell az erős embereknek. Az eljárást ugyancsak a gyöngyösi kapitány­ság folytatja velük szemben. __________________________feS H a meg tud venni egy kávét, ne mondjon le a legfrissebb, legérdekesebb hírek élvezetéről sem! Egy kávé feldobja perceit, a Heves megyei Hírlap pedig egész napra ellátja élvezetes olvasnivalóval. Megengedheti magának! Előfizetés és információ: 06*80*513*646 Ifjú szólisták zenevarázslata Versenymüvek a Nemzeti Filharmónia koncertjén A napokban került sor a Nemzeti Filharmónia KHT 3. bérleti hangversenyére a Gárdonyi Gé­za Színházban. A régen hallott és várt Miskol­ci Szimfonikus Zenekar közreműködésével három vonós versenymű hangzott el. Eger Kovács László, az együttes zeneigazgatója vezé­nyelt. A zenekar „csak” három versenyművet kí­sért. De rögtön tegyük hozzá: igen magas szin­ten. Csak dicsérni tudjuk a műsor szerkesztőjét, hogy három ilyen nagyszerű alkotást ötvözött egy hangversenybe. Igaz, ehhez ilyen két zenei fenomén kellett, mint a győri muzsikus család­ból származó, hegedűn, csellón játszó testvér­pár! Jávorkai Sándor hegedűs és Jávorkai Ádám csellista játszották végig a három versenymű ve­zérszólamait. Lévai Zsolt igen gazdag adalékkal szolgált a művek jobb megértéséhez. A közelmúltban tértek haza nagy sikerű japán turnéikról. Joggal kérdezhetnénk: hogyan tud­ták ilyen magasra emelni muzsikusi énjüket e fi­atal titánok? Kodály Zoltántól származik e mon­dás: a zenei nevelést már az anya méhében el kell kezdeni. Nos, édesapjuk kiváló prímás, mu­zsikus a győri zenei életben. Az ő „szárnyai” alatt és inspirálására fogant meg a zenei pálya varázsa a gyermekekben. Alapfokú zenei tanul­mányaikat Győrben végezték, majd a főváros­ban tanultak tovább. Sándor, a hegedűs a Zene- akadémián Halász Ferenc professzornál, Ádám - a csellista - a Bartók Béla Konzervatóriumban Szilvássi László professzornál. Jelenleg mindket­ten a Bécsi Zeneakadémia osztrák ösztöndíjasai, olyan professzoroknál, mintM Frissenslager he­gedűművész, az akadémia rektora, Vlagyimir Szpivakov - Egerben is hallottuk - világhírű orosz hegedűművész, illetve Angelica May - Pablo Casals növendéke - csellóművésznő. E két fiatal muzsikus személyiségében fölöttébb szimpatikus volt a zene iránti alázatuk, szerénysé­gük, s testvéri összetartozásuk. Semmi allűr, semmi idegen póz nincs a játékukban. Mindent a zenének rendelnek alá. Rendkívüli koncentrációjuk, egy­másra figyelésük, a zenekarral, karmesterrel törté­nő kontaktusuk természetes velejárója volt játékuk­nak. Hangszeres adottságaik egyedülállóak. Nem is­merik a technikai feladatokkal járó „szenvedést"! Minden hangjuk tisztán, biztosan ül a helyén. A hangverseny első számaként Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára gordonkára és ze­nekarra, Op. 33. hétrészes darabját játszotta a fi­atalabb testvér. Ádám mély alázattal, karakte­risztikusan, gyönyörű hangon szólaltatta meg a művet. Játéka elragadó volt. Az est második szá­maként Paganini: h-moll (La campanella) hege­dűversenyét játszotta Sándor, az idősebb fivér. Sándort hallhatóan, láthatóan nem állította ne­héz feladat elé e mű megszólaltatása. Technikai­lag, hangzáskultúrájában egyaránt kitűnően ol­dotta meg feladatát. Befejező számként J. Brahms: Versenymű he­gedűre, csellóra (kettős verseny) és zenekarra Op. 102. alkotását játszották rendkívüli muzika­litással. Az a-moll versenymű nehéz, ám népsze­rű alkotás. A mű az első tételben (Allegro) négy­ütemes zenekari tutti után a két szólóhangszer recitativo-szerű párbeszédével kezdődik. Ezután indul meg az expozíció (bevezető) a zenekar­ban. A lassú II. tétel (Andante) meleg, kifejező dallamossággal párosul. A testvérek egymásra találtak a tétel játszása közepette. Az igazi hang­szertudást, a virtuozitást a III. tételben (Vivace non troppo) csillogtatta meg a két szólista. E mű zavartalan megszólaltatásához két olyan előadó szükséges, akik művészi vérmérsékletükben, előadói stílusukban, tónusukban egyeznek. A te­hetségek ilyen véletlen találkozása azonban igen ritka jelenség. Hála a Jávorkai testvéreknek, ezen az esten minden adott volt. Osztatlan sikert arat­tak a zenekarral együtt! A szűnni nem akaró vas­taps önmagáért beszélt. A hálás egri publikum mindig is vágyik ilyen forró hangulatú hangversenyekre. Ráadásként a fivérek Händel: h-moll passacaglia duójával kö­szöntek el a nagyérdeműtől. Lenyűgöző produk­ciót hallottunk. Nem lennék igazságos, ha nem ejtenék szót a mindvégig remekül kísérő zenekarról. Az a ze­nei alázat, „szolgálat”, mellyel a két fiatal szólis­tát kísérték, megkapó volt. A vonóskar differen­ciált, kiegyenlített. Hangzásuk fényes, elementá­ris. A fúvósok közül hallottunk néhány nagyon szép klarinét-, kürt-, oboa-, fagottszólót. Kovács László karnagy a tőle már megszokott egyszerű­séggel, alapossággal, figyelemmel kísérte végig nagyszerű ifjú szólistáit. Keze alatt e nagyszerű zenekari testület beérett a legnagyobb zenei fel- adatok megvalósítására. __________szepesi gvöhoy R ég volt ilyen könnyű megújulni! Most előnyösebb feltételekkel vásárolhat Fiat haszongépjárműveket, hiszen rendkívül kedvező lehetőségek várják. 0% kamat,* vagy akár 250 000 Ft értékű hasTnáltautó-bAnámítási támooatá«.** ................................................■mir .....mmmmn»r ................................... mmmmmmmmmmmmmu* ...wwtJ ' Ajánlatunk a Punto Van, Scudo, Doblo és Ducato haszongépjárművekre vonatkozik. 0% kamatnál 30% kezdőrészlet és I éves futamidő. "Az összeg tartalmazza az áfát Az Ön által használt haszongépjármű értékét az Eurotax aktuális kiadványa alapján határozzuk meg. Akciós ajánlatunk csak a legalább 3 hónapja saját tulajdonban lévő gépjárművekre érvényes. A támogatás mértéke modellenként eltérő. haszongépjárművek (54601) www.fiat.hu Információs szám: 06 40 245 245 Kis házikoncert tette színesebbé a megnyitót

Next

/
Oldalképek
Tartalom