Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-09 / 34. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Február 9., szombat Eltűntek az óriás tájékoztató táblák Az újjáépítendő martinsalakos házakra kerülnek az új transzparensek Észak-Heves A napokban több olvasónk is telefonált szerkesztőségünkbe, hogy az elmúlt hé­ten egyik napról a másikra eltűntek az óriási tájékoztató táblák azokról a telepü­lésekről, ahol a martinsalakos házak új­jáépítése jelenleg is folyamatban van. 01­Egy tábla 100 ezer is lehet A szakemberek úgy tudják, egy-egy óri­ástábla kb. százezer forintba került. In­formációink szerint ezeket a cég a saját költségén készítette, s e tételeket nem számlázták sehová. A leszerelt transz­parensek így visszakerülnek a cég tulaj­donába. vasóink nem értik, miért kellett ezeket eltávolítani, amikor az építkezések még javában tartanak. Ősszel Horváth László (Fidesz) ország- gyűlési képviselővel és a Baumag Holding Rt. vezérigazgatójával készített interjúnk során lapunk is feltette a kérdést: miért volt szükség arra, hogy mindenhová kihelyez­zék e nem kis költséggel előállított transz­parenseket? Akkor azt a választ kaptuk a fővállalkozó cég vezetőjétől, hogy törvényi kötelezettség ilyen beruházásoknál kihe­lyezni a tájékoztató táblákat, melyek egy­fajta felelősségvállalásnak is tekinthetők a kivitelezést végzők, a munkákat koordiná­ló kormánymegbízott részéről. Érdekelt hát bennünket, miért kerültek le a táblák. A Bauming Kft. projektvezető­je, Bajtek Tímea érdeklődésünkre először nem tudott nyilatkozni az ügyről. Úgy fo­galmazott, hogy a Gyors Újrakezdési Kht.- től kaptak ilyen utasítást, s ennek tettek eleget. Megkérdeztük dr. Székelyhídi Istvánt, a kht. ügyvezető igazgatóját is, aki tőlünk értesült először a történtekről. Közölte: kérdésünkre ér­demleges választ a kivitelezés fő- vállalkozójától, a Baumag Rt. kép­viselőjétől várha­tunk. Nem sokkal később hívta újra szerkesztőségün­ket Bajtek Tímea, aki elmondta: előbb tévesen tá­jékoztatott ben­nünket, mivel va­lójában ő felelős e projekt irányí­tásáért. A táblák azért kerültek le, mert az újjáépítés kéz- építkezések előrehaladtával úgy határoz- deti szakaszában még nem tudták ponto- tak, hogy az elkövetkező hetekben az 51, san, mely házakat épíük újjá, ezért úgy újjáépítés alatt álló ház előtt helyeznek ki döntöttek, hogy a községek központjá- újtáblákat. ban helyezik el a transzparenseket. Az ___________________________________1 ...........t"' I f M tlfRTIMK HORVÁTH LÁS/XO ktfRVf Ml í.HlAHi IK \\VITÁSÁVÁI KAUM Mi Holding Rt. f.dkmsvh/ík IV luk»* mii s./,aki vr/ctiï: AVtNilH MiVRY KIT. kk-noc/k andor 3OT55- »002 IMOU ÉPfni KFT. Takács ï r -iHS így festettek az óriástáblák a beruházás adataival FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Németül, Németországban Eger A Katolikus Pedagógiai Intézet közreműködésével került kap­csolatba a Gárdonyi Géza Ciszter­ci Gimnázium és Szakközépisko­la a németországi, Kölntől 80 ki­lométerre található Olpe város Szent Ferenc Gimnáziumával. A két intézmény vezetői tavaly ta­lálkoztak először, s most a német iskola direktora, dr. Franz Josef Schott két kollégájával és négy di­áklánnyal látogatott Egerbe. A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Pisákné Balogh Éva, a vendéglátó gimnázium igazgatónője el­mondta: azért örülnek az együtt­működésnek, mert ez lehetősé­get nyújt arra, hogy a német sza­kos tanulóik anyanyelvi környe­zetben is megismerkedjenek a ta­nult nyelvvel. Az egri ciszterci di­ákok egy csoportja tíz napot tölt­het majd az ősszel Olpéban. Csa­ládok fogadják őket, délelőttön­ként pedig részt vesznek a tan­órákon. A hosszabb kinttartózko­dás azért sem jöhet szóba, mert úgy lemaradnának a magyar tan­anyagban, hátrányát látnák az érettséginél. A német igazgatótól megtud­tuk, hogy ők is küldenek majd di­ákokat Egerbe. Bár nekik nem céljuk a magyar nyelv megtanu­lása, de érdekli őket a kultúrtörté­neti értékeket őrző város és kör­nyéke. Működik a röntgen Új gépet hozott az olasz cég Eger A fogorvosi kezelés idején kész tortúrát kellett végigjárnom, mert a Technika Házában lévő szak- röntgen-berendezés nem műkö­dött - hívta fel szerkesztőségün­ket egyik helybeli olvasónk, aki azt kifogásolta, hogy emiatt más­hová kellett zarándokolnia a szükséges felvételért.- Ehhez külön időpontot kellett egyeztetni - tette hozzá -, s ez fő­ként azoknak okozott gondot, akiknek ki volt számítva az idejük. Mint megtudtuk, a korábban üzemelő, csehszlovák gyártmá­nyú készülék teljesen elavult, cse­rére szorult. Az illetékesek a fogá­szati rendelők mellett lévő rönt­genbe ezután szereztek be egy olasz berendezést, amely rövid használat után időnként leállt, akadozva dolgozott. A garanciá­lis ellátást végző szakemberek mindig meg is jelentek, de segíte­ni nem tudtak, mert - mint Me­rült -ez a gép szériahibás volt.- A gyártó cég úgy döntött, hogy cserekészüléket küld - mondta Bimbó Zoltánné, az egészségügyi alapellátás megbí­zott vezetője. - A gond csak az volt, hogy a szállításra pontosan az év végi ünnepek idején került sor, amikor lelassult a behozatali adminisztráció. Január elején azonban sikerült beállítani az új gépet, azóta nincs gond a betegek ellátásával. Az ügyhöz tartozik, hogy gyakorlatilag addig sem volt, mert a csere idejére más he­lyen biztosítottuk a fogászati röntgent. ________j-si O lajügy: véget ért a bizonyítás Eger Immár kilenc éve tart a hatóságok előtt Szabó István András egri olajvállalkozó büntetőügye. Még 1993-ban indult eljárás a férfi el­len. Mivel a forgalmazott olajter­mékeinek beszerzései és eladásai között nagy különbségek mutat­koztak, ezért az illetékes hatósá­gok azt feltételezték, hogy min- demögött adócsalás húzódik. 1993 szeptemberében egerszaló- ki lakásán fegyveres kommandó­sok vették őt őrizetbe, majd több mint két hónapig volt előzetes le­tartóztatásban. Az Egri Városi Ügyészség 1995- ben készítette el vádiratát, amelyben minősített adócsalás bűntettével, számviteli fegyelem megsértésével és vámbűncselek­mény elkövetésével vádolták meg. Azóta az Egri Városi Bíróság büntetőtanácsa sorra tartotta a tárgyalásokat, valójában újravizs­gálta az ügyet, hiszen rengeteg olyan kérdés szorult tisztázásra, amit a nyomozóhatóság elmu­lasztott. Tegnap újabb tárgyalási napra került sor. Az igazságügyi könyv- szakértők meghallgatásuk során részben módosították, részben fenntartották korábbi szakvéle­ményeiket, melynek lényege, hogy a vádlottnak a vádindít­ványban szereplő tranzakcióival összefüggésben jelentős adóhátra­lékai keletkeztek. Ugyanakkor hangsúlyozták: az összegszerű­ség a könyvelés hiányosságai mi­att sem állapítható meg. A vám­szakértő akképpen vélekedett: a vámhatóság annak idején téves jogértelmezéssel jutott arra az ál­láspontra, hogy a vádlott megva­lósította a vámbűncselekményt. Megjegyezte azt is, a vámszer­veknek nem is lett volna jogalap­juk akkori döntésük meghozatal­ára arról, hogy milyen terméknek is minősül az olaj, erre ugyanis csak a Központi Statisztikai Hiva­talnak lett volna jogosultsága. Ezzel - további indítvány híján - a bizonyítás befejeződött. Már­cius második felében tartja perbe­szédét az ügyész és a védő, s mondja el véleményét az utolsó szó jogán a vádlott. Várhatóan ak­kor születik elsőfokú ítélet is. ____________________________________(EZALAY) N em a bizottság dönt milliókról A képviselő-testület saját hatáskörébe vonta vissza azt a jo­got, ami alapján eddig a városüzemeltetési bizottság dönthe­tett az önkormányzat vállalkozói vagyonának a hasznosítá­sát célzó pályázatokról. Hatvan A képviselő-testület az SZMSZ meg­alkotásakor a városüzemeltetési bi­zottságra ruházta át a város vállal­kozói vagyonának a hasznosüását célzó pályázatok kiírásának és elbí­rálásának a jogát. Azóta sok kritika érte ezt, mondván, e rendszer alap­ján a bizottságban helyet foglaló né­hány képviselő mellett nem közvet­lenül választott, hanem „külső” sze­mélyek rendelkeznek olykor száz­milliós értékekről, miközben a „hi­vatalos" városvezetés többsége csak a végeredményről értesül. így érvelt az Összefogás Hatvanért Egyesület frakcióvezetője, dr. Eperjesi Tamás is, amikor benyújtotta a hatáskör visszavonására vonatkozó indítvá­nyát. Közölte: - Célszerűbb, ha pél­dául a 150 millió forintot érő strand hasznosításáról a képviselő-testület dönt, hiszen ennek sokkal nagyobb a publicitása, mint egy szűk körű grémiumé. Aránytalanság, sőt non­szensz, hogy egy 500 forintos sze- métdíj-fellebbezés a képviselők elé kerül, míg egy nagy értékű ingatlan bérbeadása nem... Eperjesi doktor szerint kétség sem férhet a bizottság törvényes és jó szándékú eljárásához, de a ha­táskör visszavonása után sem válik túlterheltté a városvezetés. Akkor sem történt ez így, amikor az ingat­laneladásoknál így cselekedtek; pozitívum, hogy a lépés nyomán a vitatott értékesítések száma jelentő­sen csökkent - tette hozzá. Az előterjesztést a túlnyomó többség támogatta, mindössze há­rom képviselő voksolt ellene. Köz­tük a városüzemeltetési bizottság elnöke, Csuvikovszky Lajos.- Azért nem támogattam a ja­vaslatot, mert így a vitás esetek­ben akár hónapokkal meghosz- szabbodhat az ügyintézés - vála­szolta kérdésünkre. <-<5) Lakossági fórum az államtitkárral ___________Hatvan______ L akossági fórumot rendez a Fi­desz, az MDF, az MKDSZ és a Fidelitas helyi szervezete 12-én, kedden 18 órától a Damjanich Szakképzési Intézet aulájában. Az esemény vendége Hende Csaba, az Igazságügyi Miniszté­rium politikai államtitkára, a Magyar Demokrata Fórum álta­lános elnökhelyettese lesz, aki az igazságügyi reformról, a bíró­ságok helyzetéről, a kárpótlásról és egyéb aktuális kérdésekről tart előadást. ■ Tisztaság és rend Heves megye Az 1989-ben alakult, ma már mintegy 1000 tagot számláló Ma­gyarországi Zöld Párt (MZP) az idei parlamenti választásokon is megméreti magát. A Medveczki Zoltán vezette, s 1993-ban párttá szerveződött tömörülés egri képviselőjelöltjétől, Vida László­tól megtudtuk, az MZP minden választási körzetben tervez jelöl­tet állítani. Megyénkben rajta kí­vül a gyöngyösi körzetben van indulójuk: Bíró Károly. Az MZP céljai között szerepel a jelenlegi értékek megőrzése, az egészséges életmód, a természeti értékek ápolása, a tisztaság és a rend fenntartása. __________ ■ M átraalji esték Gyöngyös A Magyar Polgári Együttműkö­dés Egyesület Mátraalji esték el­nevezésű előadás-sorozának kö­vetkező fórumát február 11-én 18 órakor rendezik meg a Kolping-házban. A találkozó vendége Tőkéczi László politológus, miniszterel­nöki főtanácsos lesz. ■ Ezüstgyűrű Eger A Művelődési Intézmények Me­gyei és Regionális Kulturális Szer­veződések Országos Szövetsége ünnepséget tart ma 13 órakor a Megyei Művelődési Központban. Az esemény keretében adják át az Ezüstgyűrű Szakmai Díjat, amelyet ebben az esztendőben Kary Józsefnek, a házigazda in­tézmény igazgatójának ítélt oda a közgyűlés.________________■ R emélés Novaj Ma 13 órától tartják a község ut­cáin a hagyományos télűző, ta­vaszváró farsangi remélést. A szervezők szeretnék, ha az eseményen minél több helybeli lakos részt venne. ■ Kampánynyitók Eger, Hatvan Privatizálható lesz az orvosi ügyelet Zöldek Szövetsége Eger A Magyar Igazság és Élet Pártja február 15-én 17 órától tartja kam­pánynyitó nagygyűlését Egerben, a Megyei Művelődési Központ­ban. Az eseményen - amelyen be­mutatkozik Boros Bélámé, az 1. számú választókörzet országgyű­lési képviselőjelöltje - Sneider Ta­más megyei alelnök és Győri Béla szóvivő köszönd a megjelenteket, Csurka István pártelnök mond be­szédet. Az ezt követő kulturális műsorban közreműködik Boros Hajnalka, Ungvári P. Tamás és Dobó Katica. Ugyanezen a napon 17 órától Hatvanban, a Daliban is nagygyű­lést tart a MIÉP. A választók figyel­mébe ajánlják Lepel Györgyöt, a 4. számú választókörzet jelöltjét, majd Chrudinák Alajos és Franka Tibor újságírók időszerű kérdé­sekről tartanak előadást. Fellép Balogh Márton népdalénekes. ■ A tervhez képest csak negyedévvel később valósulhat meg az együttesen hét tele­pülést érintő kistérségi orvosi ügyelet magánkézbe adása. Az ellátás új formája kedvező esetben is csupán 2002 második felétől működhet. Füzesabonyi kistérség Az egészségügyi alapellátást fenntartó önkor­mányzatok vezetői korábban még abban bíz­tak, hogy április 1-jétől adhatják felelős orvoscsoport kezébe az ügyelet működteté­sét. Az előkészületek azonban elhúzódtak, a szándék után a privatizáció melletti döntésük a legutóbbi megbeszélésükön született meg.- Teljes volt az egyetértés a pályázat kiírása mellett, amely az Egészségügyi Közlönyben fog megjelenni - tájékoztatott Gulyás László, füzesabonyi polgármester. - Ezzel zöld utat kapott a privatizáció folyamata, amelynek nyertes közössége az eredményes kiválasztás­sal is csak az év második felétől válthatja fel a jelenlegi ügyeleti rendszerben dolgozókat. A működő ellátás ügyeletvezető orvosa, dr. Weisz Zoltán elmondta, hogy a hét település igényeinek szolgálatában most 11 orvos áll, akiket nővérek is segítenek munkájukban. A térségi háziorvosok, gyermekorvosok - mint megerősítette - nem ellenzik a privatizálást.- Egerben ez a módszer működik, s meg­felelő felkészültség birtokában itt is dolgoz­hat egy betéti társaságba tömörült orvoscso­port. A pályázók nem kötelesek bevonni a feladatba a jelenlegi orvoskollégákat, bár megkeresés esetén az ügyeleti szerepválla­lásról ki-ki maga dönthet. Az új formában az ügyeleti munkát senki számára nem le­het kötelezővé tenni - ismertette közösen képviselt érdekeiket Weisz doktor. Az ügyeletvezető mindamellett hangsúlyoz­ta, hogy változásról tényszerűen csak a privati­zációs pályázatok elbírálása, annak eredmé­nyes volta után beszélhetünk, s addig is lelkiis­meretesen szolgálják a kistérség betegeit. Az egészségügyi ellátásról gondoskodó önkormányzatok - Füzesabony, Besenyőte­lek, Dormánd, Mezőtárkány, Egerfarmos, Mezőszemere, Szihalom - tavaly jól gazdál­kodtak a célra biztosított forrással, erről Gu­lyás László tett említést:- A 2001-es esztendőben az ügyeleti ráfor­dítások után még maradt tartalék is, ezért a települések idei költségvetésükben nem ter­vezik a lakosonkénti 22 forintos hozzájáru­lás megemelését, csupán az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatása lesz több. A pénzügyi kondíciókkal az orvosok is egyetértenek. A gazdálkodási plusz valójában az elő­relátást dicséri. Azért, hogy a szolgálat biz­tonságát ne veszélyeztesse egy lefutott gépjármű, a települések „előtakarékoskod­tak”. A terepjáró beszerzését az Egészség- ügyi Minisztérium is támogatja, amely an­nak felét fedezi. Az 1,5 milliós megtakarí­táshoz az önkormányzatok még összead­nak további ötszázezret, hogy tavasszal rendelkezésre álljon a 4,2 millió forintba kerülő Suzuki. A szállításra az előszerző- dést megkötötték. ____________ (budavári) A Zöldek Szövetsége a városban is parlamentí képviselőjelöltet kíván indítani az áprilisi választásokon. Az egri származású Szokolay Zol­tán dolgozott pedagógusként, új­ságíróként, közigazgatási szakem­berként, Antall József miniszterel­nöksége idején parlamenti képvi­selőként tevékenykedett a Magyar Demokrata Fórum színeiben. Je­lenleg a Semmelweis Egyetem egyik kollégiumának igazgatója. A Zöldek Szövetsége az ember és környezet viszonyának harmoni- zálásám, a természetes értékrend visszaállítására törekszik. Tiszta­ságra és tisztességre a közéletben, a gazdaságban és környezetünkben is. Szerintük a Parlament feladata nem az, hogy ott két elhivatott tá­bor kölcsönösen hazaárulónak ne­vezze egymást, hanem hogy meg­teremtődjön a különböző néző­pontok szintézise. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom