Heves Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-26 / 22. szám
2002. Január 26., szombat M E G Y E I KÖRKÉP 5. OLDAL Baljós árnyak a megyegyűlésben SUHA PÉTER Pelus Kinek a propagandáját hoztátok ide, tán a Medgyessyét, akit már hatszor fel kellett volna akasztani? - kérdezte a bácsi, a város amúgy köztiszteletben álló polgára, akit vitathatatlan érdemeiért tisztel mindenki. Még akkor is, ha pártállása is tudható, de lám, ez esetben kevésbé fontos. Pista bácsi ugyanis a nép hangja, ott, a délelőtti verőfényben, amint tolja a biciklit, megfontoltan, a gigantposzter mellett. Most éppen tárgyi tévedésben van, mert nem a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét népszerűsíti a - nevezzük így - „kézcsókos plakát", legalábbis nyíltan és az első fordulóig semmiképp sem az övét. Pista bácsi továbbsétált, ám a téren nézelődő bátor ember (a tömeg erőt ad) rögvest csatlakozott: „Te fodorgyerek, mé nem a Durándába (gyakorlatilag a szegénynegyed - a szerk.) viszed a plakátot, ott nagy a népsűrűség!” - kiabálja vagy tíz méterről, megjegyezve, hogy sokan egyetértenek Pista bácsival. Aki ugye esetünkben a nép hangja. Elmondja majd továbbmegy, és ott mondja. Nem áll meg, nem néz jól oda, nem vitatkozik és nem vitázik. Csak megmondja. És ez nem annyira jó. Nem konstruktív. Úgy látszik, képtelenek lettünk érvelni. Oldalhoz tartozóként definiáljuk magunkat. És főként a másikat. Az egész ország egy nagy bölcsőde, ahol két peluscsere között vidáman tépjük egymás haját, aztán ha jön a dados, akkor közöljük, hogy a másik kezdte, mi itt szeretnénk szépen, tisztességesen, érvekkel, de hát hajhúzásra nincs érv. És felemlegetjük egymás múltját, ha ilyen nincs, akkor felmenői múltját, és büszkék vagyunk magunkra, mert jól megmondtuk. És ez így folytatódik a mini-csoportban, meg a középsőben, meg a nagycsoportban is. Politikában, sajtóban, szakmai és baráti közösségekben, társaságokban, családokban. Ezt szinte mindenki elismeri és mindenki elítéli. És mindenki a másikat okolja azért, hogy ez így alakult. Mintha a másik tojna bele a pelusunkba. A dadusok meg nem érnek rá cserélni, mert épp egymást szapulják. Szépen vagyunk. Víz van, nyugalom nincs Törvény A hírek szerint Csurka István MIÉP-elnök jónak látná, ha a választások után törvény rendelkezne arról, hogy meg kell szüntetnie tevékenységét annak a közvélemény-kutató cégnek, amelyik nem rendeltetésszerűen működiK meghamisítja az adatokat. Csurka arra reagált, hogy a Szonda-Ipsos legutóbbi felmérése szerint az MSZP néhány százalékponttal ismét vezet a Fi- desz-MDF szövetség előtt. Hogy mi az igazság, melyik párt a legnépszerűbb, az elnök úr nyilván fejből meg tudja mondani, szavaira pedig jogszabályt alapozni nyugodtan lehet, (rmi TÁMOGATÁSOK. A gyöngyösi Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület az idén két címen is elnyerte az önkormányzat támogatását. A közművelődési megállapodás keretében 2,1 millió forintot kapnak a várostól, s ugyanennyit a Civil Ház működtetésére. TÁPLÁLKOZÁS. Január 28-án dr. Bérczy Judit endokrinológus- belgyógyász lesz az Egri Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének vendége. A szakember délután 3 órától az időskorúak téli táplálkozásáról tart előadást a Megyei Művelődési Központban. NYERTESEINK. A lapunk január 19-i számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése a következő: „Nem, de attól kezdve szóhoz sem jutott. ” A jó választ beküldők közül könyvet nyert Liptai András (Eger) és Weiner István (Eger). Gratulálunk! TELEVÍZIÓ. Szombaton este fél 8-kor az Egri Városi Televízió portréműsora, az Egri Arcok a néhány héttel ezelőtt elhunyt Kepes Györgyre emlékezik. A képzőművész, tudós-tanár a látás művészetének legnagyobb XX. századi reformalakja. Műveinek jelentős részét a megye- székhelynek adományozta, ezek jelenleg a Vitkovics- házban tekinthetők meg. Vasárnap este fél héttől a Hit-Vallás című magazinműsor is új adással jelentkezik. A témák: az ökumenikus imahét jelentősége, illetve a diákokból álló egri Cselló együttes bemutatása. TRAFFIPAX. Január 26-án, szombaton reggel 6 és délután 2 óra között Heves belterületén, reggel 7 és délután 3 között a 21- es számú főút Hatvan városi szakaszán számíthatnak sebességmérésre az autósok. Vasárnap 6-tól délután 2 óráig a 24-es főúton, Gyöngyös-Mátra- füred-Mátraháza között nem ajánlatos a gyorshajtás. Ugyanezen a napon 7-től délután 3-ig a 32-es számú úton is ellenőrzést tartanak a rendőrök. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt előterjesztésében dr. Vass Géza megyei főjegyző, a területi választási iroda vezetője kiemelte: fontos, hogy a TVB- és az OEVB-tagok - akiknek listáját lapunk január 24-i számában adtuk közre - széles körű közbizalmat élvezzenek. Ismertette Zay Andrea (Fidesz) hozzá intézett levelét is, melyben a képviselő asszony szóvá tette, hogy a füzesabonyi OEVB felállításáról folytatott egyeztetésekből a Fideszt kihagyta a jegyző, illetve nem a megfelelő személyt tájékoztatta telefonon a döntésről, ilyenformán pedig nem lehet politikai konszenzusról beszélni. Gulyás László (MSZP) - Füzesabonyban szocialista jelöltként éppen Zay- jal (is) meg kell mérkőznie a választók bizalmáért - a közgyűlésben már korábban is meg-megje- lenő élesebb hangnemnél erősebben fogalmazva, sértő módon, gúnyolódva oktatta ki a fideszes képviselőnőt. Felszólalására még a „baloldalon” is többen felszisz- szentek, Horváth Gábor (FKGP) pedig az elnököt kérte arra, hogy utasítsa rendre Gulyás Lászlót, aki viszont nem reagált a felszólításra. Végül is a főjegyző kért elnézést a „nem általa használt hangnemért". Zay Andrea az előterjesztés kapcsán ugyanakkor módosító javaslattal is élt, miszerint a füzesabonyi bizottság esetében a testület külön szavazzon, ám indítványa nem kapta meg a szükséges támogatást, így a közgyűlés az eredeti listáról voksolt, amelyet egy tartózkodással elfogadott. Az egyeztetés körüli zavarokra utalt egy másik momentum is: dr. Gyurkó Péter (SZDSZ) szintén megemlítette, hogy pártja a TVB összeállításakor nem kapott értesítést, mire dr. Bajusz Imre közgyűlési alelnök, az SZDSZ megyei elnöke szót kérve közölte, az ominózus levél nála van... Ezt követően került sor - az eredeti sorrendet némiképp módosítva - a megye idei költségvetésének második fordulós megvitatására. Sós Tamás ismertette az első „kört” követő módosításokat, így többek között azt, hogy az egri Derecskéi Csaba leteszi az esküt FOTÓ: GÁL GÁBOR várvédők diadalának 450. évfordulójára ötmillió forint helyett 10 milliót fordít a megye, az illetékbevételeket 900 helyett pedig 950 millióval tervezik. A költségvetés főösszege így némiképp magasabb lesz: meghaladja a 11,5 milliárd forintot. A költségvetés hiánya 177,6 millió lesz, ebből 117,6 a működési, 60 millió pedig a fejlesztési kiadásoknál jelentkezik. A vitában - bár több kisebb észrevételt is megfogalmaztak a képviselők - mindössze egy módosító indítvány érkezett. Halász Károly (Fidesz) alelnök a Feldebrő határába tervezett hulladéklerakó és -feldolgozó kapcsán rámutatott: a költségvetésben ez a tétel több mint 17,5 millió forinttal szerepel, s így meglepődve olvasta az elnök nyilatkozatát, hogy a beruházást maga is „hamvába holt ötletnek" tartja. Miként fogalmazott, ilyen beruházást csak széles körű lakossági egyeztetés után lehet indítani, ekképp a szakértői díjakra eddig kifizetett 1,7 millió is kidobott pénz. Javasolta: a vizsgálatokat le kell állítani, s a többi pénzt tartalékba kell helyezni. Keresztes György (Fidesz) arra emlékeztetett, hogy a megyének ebben a kérdésben csak koordinációs feladata van, a lerakó ügyét a megyeszékhelynek és vonzáskörzetének kellene megoldania. Mindehhez Godó Lajos (MSZP) hozzátette: gondot jelent, hogy még mindig hiányzik az országos területrendezési terv. Válaszában Sós Tamás arra emlékeztetett, hogy a megye eddig több mint 100 milliót fordított a hulladékprobléma kezelésére, s így is csak 17 dél-hevesi településen sikerült részbeni megoldást találni. Úgy vélte, most vannak, akik tüzet szítva politikai projectet akarnak kreálni a kérdésből. Hozzátette: ő már decemberben szembesült a problémával, csak nem állt ki vele az utcára kiabálni, s a borászokkal sem lehet szembe menni. A testület végül is támogatta Halász Károly javaslatát, s - egy tartózkodással - a költségvetést is. A grémium döntött arról is, hogy február 1-jétől dr. Kőszegi Gábor lesz a Markhot Ferenc Kórház orvos-igazgatója, míg dr. Szakács Ferenc a rendelőintézet igazgatója. A testület egyhangúan támogatta azt az indítványt is, hogy kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseként kezdeményezzék dr. Vass Géza megyei főjegyző részére a címadományozási juttatás megállapítását. (Folytatás az 1. oldalról) Az említett három lépcsőház már kezdeményezte, hogy váljanak önálló társasházakká. Jelenleg már a telekkönyvi bejegyzések előkészítése folyik. Önálló mérőórákat szeretnének, mivel úgy vélik, hogy mások nemfizetése miatt fenyegeti őket az újabb korlátozás veszélye. Ágó József, a Heves Megyei Vízmű hatvani kirendeltségének vezetője a szolgáltató korábbi álláspontját megerősítve elmondta, hogy jelenleg a négy lépcsőházas társasház egyetlen fogyasztóként Erőszak a Eger Nem az erőszakot elkövető családtagok - többnyire férjek, élettársak, apák - szégyellik tettüket, hanem az erőszak áldozatai - asz- szonyok, gyerekek - nem mernek beszélni a történtekről. A gátlások feloldása, a meggyötörtek védelmében az Északi Városrész Családsegítő és Információs Irodája fórumot rendez csütörtökön délután 2 órától a Kallómalom utca 88. szám alatti termében. Elővan bejegyezve. A társasházon belüli tartozások kiderítése nem lehet a vízmű feladata, miután nem avatkozhat a ház belügyei- be. Amennyiben a lépcsőházak jogilag is önálló társasházakká válnak, akkor nincs akadálya a külön mérőórák felszerelésének. Ám ennek feltétele az adósság -teljes rendezése. Értesüléseink szerint a társasház jelenlegi vízdíjhátraléka meghaladja a félmillió forintot. Amennyiben márciusig nem sikerül jelentősen apasztani, a lakók újabb kollektív korlátozásra számíthatnak. _________it.z.m.) c saládban adóként dr. Morvái Krisztina büntetőjogászt hívták meg, aki az EL- TE-n oktat, és a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központban dolgozik Budapesten. A program témája a családon belüli lelki, fizikai és nemi erőszak. A rendezvényre a szakembereken túl azokat is várják, akik elszenvedői a brutalitásnak. Akik eddig senkinek sem mertek szólni, s úgy érzik, elég volt a megaláztatásból, a lelki és testi gyötrelmekből. ■ Erőfeszítések (Folytatás az 1. oldalról) Homoki István azt is hozzátette, hogy az idei év is nehezen indult. A felhalmozódott fizetési nehézségek oda vezettek, hogy dolgozóik az elmúlt hónapokban többször is nem a kollektív szerződésben rögzített időpontban, tehát minden hónap 12-én, hanem néhány napos késéssel és részletekben kapták meg a fizetésüket. A gyár vezetői mindent megtesznek azért, hogy a dolgozók bérét határidőre átutalhassák. Január 1-jétől a minimálbért 50 ezer forintra emelték, ami 264 dolgozót érintett a Bervában, s ez újabb anyagi erőpróbát jelentett. Közben a cégnél felgyorsult az átszervezés, számos tárgyalást folytatnak a piacokról, a partnerekről. Az átszervezéssel nyolc korlátolt felelősségű társaságot alakítottak, amelyek több területet ölelnek fel, a gázrugók gyártásától a galvánozásig. Ezekben a részvénytársaság többségi tulajdonos. A kft.-k ügyvezetői azt a feladatot is kapták, hogy szerezzenek munkát, és egymással is együttműködve szoros kapcsolatot tartsanak fenn. , (KÜHNE) a fizetésekért Homoki István kijelentette, hogy a kft.-k megkapták a tevékenységükhöz fontos épületeket, gépeket, berendezéseket és a szükséges szakembereket. Az a cél, hogy önállóan, de hatékonyan dolgozzanak. A korlátolt felelősségű társaságokat egy-egy termékkörhöz kapcsolva hozták létre, hogy a fejlesztésükhöz szakmai befektetőket nyerjenek meg. Már van is érdeklődés irántuk az olaszoktól, a hollandoktól és a svédektől. Az átszervezési folyamat - amely néhány napon belül befejeződik - nem jár létszámleépítéssel, csupán átcsoportosítással, annak érdekében, hogy a szakmai munkát a teljesítmények alapján minél ésszerűbben hasznosítsák. Ezért a Berva Rt. biztosítja a kft.-kbe átkerült dolgozók folyamatos foglalkoztatását és az ehhez szükséges feltételeket. Ám pénzügyi tartalékuk nincs, így ha a megrendelőik késnek a fizetéssel, akkor azt ők sem tudják hamarabb utalni. Az rt. igazgatóságának elnöke végül annak a reményének adott hangot, hogy további erőfeszítésekkel sikerül befektetőket szerezniük a termelés bővítéséért, amely segíthet a cég mielőbbi talpra állításához. ________________(mentuszi N em véletlen az „áthallás” Gyöngyös Az ország több városában, így megyénkben is további helyeken mutatjuk be az óriásplakátot. Hogy minél többen találkozzanak vele, s ismerjék fel: milyen stílust honosított meg a Fidesz- kormány. Ezt meg kell változtatni, a stílusváltás pedig kormányváltást kell hogy jelentsen. Ami az SZDSZ nélkül elképzelhetetlen - mondta tegnapi sajtó- tájékoztatóján dr. Fodor Gábor országgyűlési képviselő a Fő téren felállított Tessék választani című plakát kapcsán. Az „utazó gigantposzterről” szólva kérdésünkre elmondta: nem kizárólag ilyen mobil módon találkozhatnak vele a honpolgárok, kisebb változata közterületeken is látható, illetve a főváros több pontján eredeti méretében is ott áll. Azt is elárulta: korántsem fogyott ki a muníció, hamarosan hasonló hirdetményekkel is előrukkolnak.- A köztéri plakát befolyásolni akar minket, akár vásárlóként, akár választóként szólít meg. Mivel szándékai tisztességesek, többnyire képesek vagyunk kezelni. Leggyakrabban ugyanis elfelejtjük, a vizuális környezetszennyezés végtermékeként hamar töröljük memóriánkból a képeket. Azonban vannak olyan képek, üzenetek, amelyek egészen mélyen megszólítanak - vélekedett a plakát „hatásmechanizmusáról” Desewffy Tibor politológus. Mint hozzátette: kétségtelen, hogy az 1990-es Fidesz-pla- kát, a Brezsnyev-Honecker „csókot” ábrázoló poszter újraértelmezéséről van szó, s bizonyos, hogy e miatt az „áthallás” miatt nem hagy érintetlenül senkit az SZDSZ csókos plakátja. is. p.i Tessék választani... Szellemi környezetszennyezés vagy célba találó üzenet? Pályaválasztás és személyiség Eger A Pszichológiai Szabadegyetemen ez alkalommal a pályaválasztás és a személyiség kapcsolatáról hallhatnak előadást a Művészetek Házában. A hétfőn 17 óra 30 perckor kezdődő rendezvényen Rozsnyói Margit pszichológus, a Fővárosi Ifjúsági és Pályaválasztási Tanácsadó munkatársa tart előadást. A program szervezőjétől, Berecz Klárától megtudtuk, hogy azért választották ezt a témakört, mert manapság hatványozottan került előtérbe a karrier. S ha a pályaválasztás átminősül karriertanácsadássá, nem válnak-e a pályaválasztók óhatatlanul is törtető, bárkin és bármin átgázoló karrieristákká? Valóban megtalálja-e a helyét, a szó igaz értelmében boldogulását az a fiatal, aki a divatosnak tetsző pályákat célozza meg? ___■