Heves Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-24 / 20. szám

2002. JanuAr 24., csütörtök 5. OLDAL Dilemma Ha egy lány megüt, akkor vissza- ütheteke? - kérdezi a másodikos kisdiák apjától vacsom közben. A papa rövid töprengés után igennel válaszol. Ebben a kor­ban még nincs jelentősebb erő- különbség a nemek között, szé­gyen is lenne, ha egy lány vemé meg a fiát.- De ha a Brigitta üt, akkor mégsem csapok vissza - folytatja a fiúcska. - Azért nem, mert ő azt mondta, hogy szerelmes belém. Ezért őt nem üthetem meg. Az apa rábólint. Elvégre a sze­relemért már zsenge korban is meg kell szenvedni. ________itomi D IÁKGÁLA. Ma délután 3 órától a selypi művelődési házban, hol­nap délután fél 2-től pedig a hat­vani Liszt Ferenc Művelődési Ház színpadán az V. Diákgála kereté­ben mutatkoznak be a kistérség általános és középiskolás diákjai. A tanulók vers- és prózamondás­ban, valamint ének- és táncszám­okban mérik össze tudásukat. A legjobbak ott lehetnek majd a feb­ruár közepére tervezett térségi döntőn. FOGADÓÓRÁK. Homa János (Fidesz), Eger, Felsőtárkány, Noszvaj választási körzetének országgyűlési képviselője pénte­ken 9-12 óráig Egerben, a Tele- kessy utca 2. szám alatti irodájá­ban tart fogadóórát. Dr. Fodor Gá­bor, az SZDSZ országgyűlési kép­viselője január 25-én 13-15 óráig a párt gyöngyösi irodájában (Fő tér 3.) várja fogadóóráján az ér­deklődőket. VÉRADÁS. A Vöröskereszt Egri Szervezete és a vértranszfúziós ál­lomás ma délelőtt 9 és 13 óra kö­zött Recsken az általános iskolá­ban, pénteken pedig Tama- leleszen, a művelődési házban 9- től 14 óráig várja a donorokat. TESTÜLETI ÜLÉS. Az éves költ­ségvetés összeállítása és az idei esztendő feladattervének elkészí­tése a témája az aldebrői képvise­lő-testület ma délután 5 órakor kezdődő ülésének. VÁROSSZÉPÍTÖK. Az Egn Vá­rosszépítő Egyesület pénteken dél­után 5 órakor a városháza díszter­mében tartja éves közgyűlését. RAJZVERSENY. A hatvani Grassalkovich Művelődési Köz­pont rajzversenyt hirdet 6-10 éves gyermekek részére, Családom hétvégén címmel. Az alkotások technikája szabadon választható. Beküldési határidő: február 15. TRAFFIPAX. Ma délelőtt 7-15 óráig Hatvanban a 3-as számú fő­út városi szakaszán, délután 14-22 óráig Abasár, Visonta, Márkáz, Domoszló és Kisnána belterületén számíthatnak a gép­járművel közlekedők műszeres sebességmérésre. ____________■ ________________________________MEGYEI KÖRKÉP H átrányos helyzetű romák (Folytatás az 1. oldalról) Több embernek pedig úgy mond­tak fel karácsony előtt, többéves munkaviszony után, hogy nem indokolták meg számukra elfo­gadhatóan a döntést, s hogy mini­mális összegű végkielégítést kap­tak - sorolja a roma vezető. - A helyzet jelenleg úgy áll, hogy a cég folyamatosan keres új munká­sokat különböző munkakörökbe, ám a helyi romák hiába jelentkez­nek, a gyár területére be sem tehe­tik a lábukat. A napokban a mun­kaügyi központ tíz embert irányí­tott a gyárhoz, ám az ő munkájuk­ra nem tartottak igényt, egyet sem vettek fel közülük. Az elbocsátott emberek között sokan vannak olyanok, akik becsületesen, hosz- szú éveken keresztül dolgoztak a gyárban a legnehezebb munkakö­rökben. Ők egyben családfenntar­tók is, akik szeretnék felnevelni gyermekeiket és kifizetni a ház­építéshez felvett kölcsöneiket. Ha megroppan az egészségük és táp­pénzre kerülnek, egyszerűen fel­mondanak nekik, és nevetséges összegekkel fizetik ki őket. A község polgármesterét, Zám Ferencet arról kérdeztük, hogy az önkormányzat képvise­lői tudnak-e a hátrányos megkü­lönböztetésről.- Ebben a kérdésben kizárólag a munkaügyi bíróság kozhat dön­tést. A cégről csupán annyit, hogy a község életében fontos szerepet játszik, mert az általuk fizetett iparűzési adó jelentős tétel a helyi költségvetésben. Az azonban tény, hogy a helybeliek helyett szívesebben alkalmaznak más te­lepülésekről jelentkező munkáso­kat. Arról is tudunk, hogy - bár vi­szonylag tisztességes bért fizet­nek érte - a kemény fizikai mun­ka megtöri az embereket, és sok esetben tartósan betegállomány­ba kényszerülnek. De azt, hogy a munkaadó milyen feltételekkel köt munkaszerződéseket, s hogy ezek mennyiben igazodnak a tör­vény előírásaihoz, nem a mi kom­petenciánk eldönteni. Ez a bíró­ság feladata. Az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott Antidiszkri- minációs Hálózat megyei képvise­lője, dr. Patyi Zsuzsanna is úgy véli: az általa ismert konkrét munkaszerződések, illetve fel­mondások alapján arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a munkaadó nem a törvény szellemében járt el. Épp ezért a napokban levelet írt a gyár vezetőjének, amelyben lehe­tőséget kér a munkaügyi vitát megelőző szemé­lyes egyeztetésre. A Leier Mátra- therm Kft. ügyve­zető igazgatója az üggyel kapcsolat­ban az alábbiak közlését kérte:- A Leier Mátratherm Kft. csak­nem 180 személyt foglalkoztat. A cég megalakulása óta ez a létszám megkétszereződött. A foglalkoz­tatott dolgozóknál a kezdetek óta nem tesz különbséget arra vonat­kozóan, hogy a munkavállaló a ki­sebbséghez tartozik-e. A munka- vállalók az azonos munkaterüle­teken azonos jövedelmezésben ré­szesülnek, mindenféle megkülön­böztetés nélkül. A betöltendő munkakörökben, aki rendelkezik a megfelelő képesítéssel, semmi­lyen területen nem szenved hát­rányt. Például préskezelői mun­kakörben is alkalmaz a cég roma származású dolgozót. Megemlíte­nénk azt is, hogy cigány szárma­zású családok (apa, anya, gyer­mek) dolgoznak becsülettel a kft.- nél. A cég által szervezett tanfo­lyamokon ugyanúgy részt vettek a kisebbséghez tartozók is. A szá­mok tükrében elmondható, hogy Mátraderecske lakosságát tekint­ve körülbelül 11 százalék a cigány származásúak aránya az összla­kossághoz viszonyítva. A cégnél alkalmazott munkavállalókhoz viszonyítva ez azonban 12,25 szá­zalékot mutat. Mindezeket figyelembe véve a kft. minden ember részére lehető­séget ad a munkavállalásra meg­különböztetés nélkül. Amennyi­ben az elvárásoknak megfelelnek, jól dolgoznak, itt biztos megélhe­tést találnak önmaguk és a csa­ládjuk számára. Alaptalannak tar­tunk mindenféle olyan vádasko­dást arra vonatkozóan, hogy a Leier Mátratherm Kft. diszkrimi­nációt alkalmaz bármilyen szár­mazásra tekintettel. _____________________________________(BARTAI Jo gorvoslatot keresnek Problémánkkal a Hevesen működő Antidiszkriminációs Hálózat jogi képviselőjé­hez, dr. Patyi Zsuzsanna ügyvédnőhöz fordul­tunk, aki segítségéről biztosított bennünket. Addig megyünk, amíg jogorvoslatot nem ka­punk a sérelmeinkre - mondja Botos László. Hiába pályáznak táborozásra A támogatásokról már tavaly döntöttek Pórul járnak azok az ifjúsági szervezetek, il­letve intézmények, amelyeknek képviselői mostanában szeretnének pályázatot benyúj­tani a nyári programok, táborok finanszírozá­sára. Az idei évre vonatkozó pályázatok ugyanis már az elmúlt ősszel napvilágot lát­tak, s azokat még novemberben elbírálták. _____Heves megye___________ A z előző évek gyakorlatától eltérően erre a lé­pésre azért volt szükség, mert az idei ország- gyűlési választásokat követően az újjáalakuló parlament fogadja el az ország következő évre vonatkozó költségvetését. Sajnos, számos szer­vezet nem volt tisztában ezzel a döntéssel, így az idén ily módon már nem juthat pénzhez. Legközelebb 2003 tavaszán lesz erre lehetőség. Az Észak-magyarországi Régióban egyéb­ként mintegy 800 kérelmet bíráltak el kedvező­en, s ebből megyénk pályázói 20-25 százalék­ban részesültek. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy a sikeres pályázók is bizonytalanok a pénz sorsát illetően, mivel arról hivatalos érte­sítést mind a mai napig nem kaptak. A késedelem okairól, s a pályázati feltételek változásáról kérdeztük Hudák Tamást, a Heves Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kurató­riumi elnökét.- Nálunk is naponta érdeklődnek a pályá­zók, hogy mikor kapnak értesítést. Tudomá­som szerint csupán a miniszteri jóváhagyás hi­ányzik ahhoz, hogy postázzák azokat. A gond az, hogy a támogatott nyári táborok szervező­inek lehetőleg mihamarabb le kellene foglalni­uk a szálláshelyeket, s ehhez szükség lenne a pénzre is. Bízunk abban, hogy ez az akadály hamarosan elhárul. A legfontosabb változás az elmúlt évi gyakorlathoz képest, hogy a tábo­rok előfinanszírozottá váltak, azaz sikeres pá­lyázat esetén már a szervezés időszakában utalható a pénz.- Milyen pályázatok vannak még a fiatalok számára?- Január 31-ig a bejegyzett ifjúsági szerveze­tek jó eséllyel pályázhatnak a Regionális Ifjúsá­gi Tanácsnál az ifjúsági szervezetek működési költségeinek támogatására. Az eddig beérke­zett igények közül is csupán néhányat utasítot­tunk el, főként formai okok miatt. A Miskolci Regionális Szolgáltató Irodában pedig (Mind­szent tér 1.) folyamatosan lehet érdeklődni az európai uniós pályázati lehetőségek iránt. Eze- ket háromhavonként bírálják el. _________<b. ko _______SUCE SÁNDOR_______ G respik keze Hogy Grespik László jelenséggé, s olykor már-már politikai tényezővé válhatott eb­ben az országban, annak számos oka le­het. Tagadhatatlanul ide sorolhatjuk azt a tényt, hogy minden kétséget kizáróan markáns egyéniséggel áldotta meg a sors vagy a teremtő. Úgy tűnik azonban, hogy január utolsó harmadára a köz- igazgatási hivatalvezető körül elfogyott a levegő. Pontosabban fogalmazva: a nagypolitika úgy döntött, hogy maguk zárják el a lélegeztető készülék csapját. Pedig a közszolga semmi olyat nem tett, amit korábban büntetlenül ne engedhetett vol­na meg magának. A konkrét okként felhozott televíziós nyi­latkozata - az tudniillik, hogy az őt jelöltként indító párt lis­tájára való szavazásra buzdította az Ml-es csatorna nézőit - nem különösebben lóg ki a példáknak abból a hosszú sorá­ból, amit ellene fel lehetne hozni érvként a nem egészen köz- tisztviselőkre jellemző magatartás eseteiként. Azt mondja az állásában felfüggesztett ember főnöke, Pin­tér Sándor belügyminiszter, hogy azért kezdeményezett fegyel­mi eljárást, mert beosztottja politikai nyilatkozatot tett. Az okos média pedig hamarjában meg is fejti, mi lehetett ez a bi­zonyos nyilatkozat, s ez nem más, mint a már említett szava­zásra buzdítás. Nekünk viszont nagy a gyanúnk, hogy ebben a kérdésben a sajtó most melléfogott. Legyen bár látszólag egy­értelmű az összefüggés, megítélésünk szerint a hivatalvezetőre éppen hogy - ugyanabban a reggeli televíziós műsorban kifej­tett - véleménye miatt neheztelt meg eddigi patrónusa. A vélemény persze más, az nem vonhat maga után fegyel­mit, felfüggesztést. Még akkor sem, ha a politikai elitnek nem tetsző elemeket tartalmaz az elmondott szöveg. De nézzük meg, valójában mi is lehetett az a megnyilatkozása Grespiknek, amellyel kiváltotta az „istenek” haragját? A hétfő reggeli tévéadásban jogászként azt fejtegette, hogy lényegében az ő személyén keresztül már meg is valósult a Fidesz és a MIÉP együttműködése. Az okfejtése is logikus volt: „itt vagyok én, a miniszterelnök úr pedig fogja a kezemet, megannyi tá­madómmal dacolva”. Mi ez, ha nem a két párt egymásra ta­lálásának a gyakorlatban megnyilvánuló napi valósága? Nos, ennek a véleményének közkinccsé tételével Grespik László nagyot tévedett: délutánra elengedték a kezét. Névre szóló ex libris Élményteli vetélkedő az olvasás évében Tavaly novemberben hirdette meg a helyi könyvtár azt az olvasási pályázatot, amely most élményteli vetélkedővel zárult az általános iskolások részvételével. Besenyőtelek __ A z alsó és felső tagozatos diákok feladata az volt, hogy el kellett olvasniuk öt-öt - korosztályuk­nak megfelelő - művet, majd azok alapján megfejteni egy könyvtári témájú rejtvényt. A megadott határidőre nyolc-nyolc tanuló tett eleget a kiírásnak, s így bejutott a dr. Balogh Emőpé könyvtáros által szervezett vetél­kedőbe. A megmérettetésre való felké­szülést igényes búvárkodás előz­te meg a bibliotékában, miután a várható feladatok a korábbi ol­vasmányokhoz, illetve a könyv­tár digitális adatbázisának hasz­nálatához fűződtek. A verseny­zők két-két segítőt vihettek ma­gukkal, az alsósok általában a szüleiket választották, míg a felső tagozatosok a barátjukat, barát­nőjüket kérték meg támogató­nak. A szellemi küzdelem előtt Uriné Szászi Ilona, az általános iskola igazgatóhelyettese szólt a könyvek szeretetéről, s a bennük található értékek fontosságáról, majd az olvasás évének jelentő­ségét hangsúlyozta. A továbbiakban a feladatok megoldására került sor, miköz­ben alapos felkészültségükkel, tudásukkal a fiatalok egytől egyig kiérdemelték a zsűri elismerését. A felső tagozatosok kategóriájá­ban - segítőivel együtt - Vratarics Ivett lett az első, mögötte Farkas Levente és Kolozsvári Nóra vég­zett. Az alsósok versenyében Mlinkó Aliz jeleskedett a legjob­ban, őt Mlinkó Katalin, illetve Nagy Zsanett követte. Az első he­lyezettek háromezer, az utánuk következők pedig kétezer, illetve ezer forint értékű könyvvásárlási utalványt nyertek. A verseny szponzorainak jóvoltából vala­mennyien megkapták azt az érté­kes könyvet, amelyet az olvasás évének a lógójával, valamint egy névre szóló ex librisszel láttak el a rendezők. ■ Fidesz-Fidelitas partnerség Eger Együttműködési és választási megállapodást kötött a Fidesz, va­lamint a Fidelitas Heves megyei választmánya: az erről szóló do­kumentumot tegnap a Dobos cukrászdában, ünnepélyes körül­mények között, sajtótájékoztató keretében látta el kézjegyével Horváth László, a Fidesz megyei elnöke és Farkas Zoltán, a Fide­litas hevesi vezetője. Horváth László elmondta: a leg­erősebb kormánypárt és a politikai ifjúsági szervezet együttműködé­se nem új keletű, országos szinten komoly előzményei vannak a mostani megyei szerződésnek. Például 1998 óta a Fidelitas több vezetője a Fidesz parlamenti frak­ciójában foglalhat helyet. Farkas Zoltán egyebek mellett azt hang­súlyozta, hogy a Fidelitas célja a ma Magyarországon mintegy két­milliós létszámú 18-29 esztendős korosztály képviselete. Nézete sze­rint az elmúlt négy évben jelentős lehetőségek nyíltak a fiatalok előtt a diákhitel, vagy például a kedvez­ményes lakáskölcsönök révén. Szeretnék, ha folytatódna ez a ten­dencia, s egy új Fidesz-kormány újabb, a korosztály számára lénye­ges intézkedéseket hozna. A megállapodásban többek kö­zött az szerepel, hogy a Fidelitas szavazati joggal egy tagot delegál a Fidesz-Magyar Polgári Párt Heves megyei választmányába. Az ifjú­sági szervezet megyei választmá­nyának elnöke - tanácskozási jog­gal - részt vehet a Fidesz megyei elnökségi ülésein is. A Fidelitas tá­mogatja a Fidesz egyéni parla­menti képviselőjelöltjeit, cserébe az egyéni jelöltek utáni, valamint a tizedik helyre a Fidelitas jelöltje kerül a Fidesz megyei listájára. (A névsort már közöltük.) irmi Váltson csatornát! Ezzel a címmel lép pódiumra az Adáshiba színjátszó csoport vasárnap délután 3 órától az egri Megyei Műve­lődési Központ dísztermében. A társulat félévzáró műsorában dramatikus játékot, az életből merített jeleneteket, továbbá sanzo­nokat, kuplékat láthatnak a nézők fotó: oál gábor A korszerűbb közvilágításért Párád Tegnap csaknem negyven telepü­lés vezetői találkoztak a község polgármesteri hivatalában, hogy tájékozódjanak az elmúlt évben befejeződött közvilágítás-korsze­rűsítési program tapasztalatairól. A tavalyi beruházás eredmé­nyeként a településen mintegy 318 korszerűtlen lámpatestet cse­réltek ki energiatakarékos izzók­ra, 145 darab közvilágítási lám­pát pedig olyan oszlopokra he­lyeztek fel, ahol addig nem volt világítás. A korszerűsítéssel az energiafelhasználás mintegy 25-30 százalékkal csökkent, ugyanakkor a mellékutcák meg­világítása lényegesen javult. A fórumon a kivitelező képvi­selői a megvalósításról adtak tájé­koztatást, míg a beruházó önkor­mányzat a végeredmény kedvező tapasztalatairól számolt be. __■

Next

/
Oldalképek
Tartalom