Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-08 / 286. szám
' tüHH 2001. December 8., szombat M E G Y E I K Ö R K É P 5. OLDAL Fütty A miniszterelnököt kiabálással, füttyel „köszöntötték” a helyi rádió előtt egybegyűlt kiskunhalasiak. A kormányszóvivő sietett kinyilatkoztatni: 1. Tíznél is kevesebben voltak a kiabálók. 2. Füttyöt „nem lehetett hallani a miniszterelnök mellett”. 3. Ha annak nem volt hírértéke, hogy mennyien kértek eddig autogramot a miniszterelnöktől, akkor annak se legyen, hogy néhányon bekiabáltak, amikor bement a rádióba. 4. Egyébként is az MSZP szervezte az akciót. íme az az eset, amikor hír maga a glossza. ________iespé) K ÖZMEGHALLGATÁS. Péter- vásárán a művelődési házban hétfőn 17 órától közmeghallgatásra várják a helybelieket. A fórumon az idei eredményekről és a jövő évi tervekről adnak tájékoztatást a város vezetői. AIDS. Hétfőn 10.30-kor az egri Művészetek Házában Én vigyázok... és Te? címmel rendez ünnepséget az AIDS elleni küzdelem világnapja alkalmából az ÁNTSZ egri városi és megyei intézete. SZÍNHÁZ. Kedden este hét órától a Mágnás Miska című nagyoperettet láthatja a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ közönsége, a Turay Ida Színtársulat előadásában, Nemcsák Károllyal a címszerepben. VIDRÓCZKI. Gyöngyös méltán híres néptáncegyüttese vasárnap este 6 órakor az immár hagyományos évzáró Vidróczki- gálára várja az érdeklődőket a Mátra Művelődési Központban. ÜGYELET. Az egri állatorvosi ügyelet a hét végén a 30/4070- 770-es telefonszámon érhető el. Egyetlen törvény még kevés (Folytatás az 1. oldalról)- Ha januárban lépett volna életbe a törvény, akkor fennállna a veszélye, hogy a privatizációval akarnák a fenntartók a forráshiányt megoldani. A 2002. április 1- jei hatálybalépés viszont megfontoltságra készteti a szereplőket, ha másért nem, azért, mert a választások előtt átpolitizálódnának az esetleges kórház-privatizációs kezdeményezések - folytatta dr. Mánya Kristóf.- Az orvoskamara a bizottsági ülésen elfogadott módosításokkal együtt sem elégedett. Ön a kamara megyei elnökeként hogyan éli ezt meg?- Az általunk benyújtott módosítók nagy része a szakma, a kamara véleményét, elvárását tükrözte. A szabad foglalkozású orvosok díjtételeinek meghatározását e törvénybe nem lehetett belefoglalni, ám a határidő-módosítással közelebb került az orvosok szabadfoglalkozásúvá válásának időpontja a kórház-privatizáció kezdetéhez. Akár már 2002 tavaszán elkezdődhetnek a tárgyalások a felek között a majdani díjazásról, s megszülethetnek a 2003 januárjában életbe lépő szerződések. A kamara meghatározó szerepet kap a maximális ügyeleti és készenléti óraszámok kidolgozásában. Ezek együtt javíthatják a közalkalmazotti körből kilépő orvosok alkupozícióit. A szakmának nagyon fontos a törvényjavaslat azon passzusa, ami kimondja: a háziorvosi praxisjog nem országos érvényű, hanem adott körzetre vonatkozik. Ez teljesen logikus, hiszen ellenkező esetben sokkal több praxisjog „születhetne", mint amennyi praxis van, s ez a vagyoni jog értékvesztéséhez vezetne. A módosítás szerint az önkormányzatoknak a hatálybalépés után 3 hónapjuk lesz a háziorvosi körzeteik rendeleti kijelölésére.- Ez nem visszalépés a szabad orvosválasztáshoz képest?- Az önkormányzati rendeleteknek főként új körzetek kialakításánál lesz jelentősége, illetve a meglévőknél egyfajta kiegyenlítésre adhat módot. De továbbra is mindenki szabadon dönthet az orvosáról.- Térjünk vissza a kórházakhoz: mire ad lehetőséget a törvény?- Tiszta, átlátható viszonyokat teremt. Főként, ha a Parlament is elfogadja a javaslatunkat, miszerint nem vehet részt a működtetésben olyan gazdasági társaság, amely közvetlenül - vagy más vállalkozásokon keresztül közvetetten - gyógyszer vagy orvostechnikai eszközök gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozik. Csak teljes egészségügyi szakfeladat adható ki működtetésre, tehát a törvény megszünteti azt a néhol ma is folytatott gyakorlatot, hogy a jól finanszírozott vizsgálatokat „kimazsolázva” extraprofitot vesznek ki a rendszerből a gazdasági társaságok, alvállalkozók, a fenntartó önkormányzat tudta és beleegyezése nélkül. Tény, hogy bizonyos - miniszteri rendeletben szabályozandó - esetekben mód lesz részfeladatok privatizálására is, ami nyithatna kiskapukat, de bízom a szereplők megfontoltságában és a nyilvánosság erejében. Hiszen minden „ügylet” nyilvános pályázathoz kötött, s az elbírálásban szakhatóságok, beteg- szervezetek, a kamara, a szakszervezet véleményét is ki kell kérni. Az igazság napja A Parlament jövő kedden szavaz a bizottság által már jóváhagyott módosító javaslatokról, a törvény végszavazása december 18-án várható. Az is fontos, hogy a szakfeladat privatizálására kötelező lesz elsőként az ott dolgozóknak ajánlatot tenni.- A kórház-privatizáció tehát nem feltétlenül jár tulajdoni változásokkal?- A feladatellátási szerződések, funkcionális privatizáció esetében az épület és az eszközva- gyon marad a korábbi tulajdonosnál. A másik lehetőség a feladatátadási szerződés, ami - nagyon szigorú szabályok szerint - az ingatlanvagyon tulajdonváltozását is jelenti. Ez utóbbi szerintem nem lesz jellemző, legfeljebb ott, ahol az ingatlanok eladásával, cseréjével lehet tőkét behozni a rendszerbe.- A feladat „kiadása" esetén az eszközök pótlása kit terhel?- Alaphelyzetben a tulajdonost, az önkormányzatot, ám a törvény megenged ettől eltérő megállapodást.- Összefoglalva: Ön jónak, megvalósításra érdemesnek tartja a törvényt?- Nem ismételve a bevezetőben mondottakat, úgy vélem: életszerűbb, költséghatékonyabb működés lehetősége jelenik meg, amelyben a gazdasági társaság eredménye visszaforgatható a rendszerbe. Hangsúlyozom: kerettörvényről van szó, ami nem teszi kötelezővé a kórházprivatizációt, de megengedi ott, ahol a betegek érdeke ezt kívánja. Elindulhat a kórházak integrációja, ami sok esetben logikus lépés lehet, s előnyösnek tartom a szabad foglalkozású orvoslás lehetőségének megteremtését is. suha péter EGYHÁZPOLITIKA. Egerben a Kálvin-házban hétfőn 17 órától Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházügyi főtanácsadója tart előadást egyházpolitikai aktualitásokról. ÜDÜLÉS. Az egri Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete hétfőn 15 órakor a Megyei Művelődési Központban a 2002-es üdülési támogatási rendszerről és egyéb, a nyugdíjasokat érintő kérdésekről tart tájékoztatót. TRAFFIPAX. Sebességmérésre számíthatnak az autósok szombaton 6-14 óra között Egerben, 7-13-ig Hatvanban, 14-22 óra között a 3-as főúton. Vasárnap 6-14 óráig az M3-as autópályán, 7-15 óráig Hort belterületén, 14-22 óra között Gyöngyös és Mátrafüred között a 24-es főúton. Városatya a női öltözőben Mit tesz egy átlagember, ha kislányával betéved (simán bemegy?) egy uszoda női öltözőjébe? Elnézést kér, majd villámgyorsan távozik. Nem ilyen egyszerű azonban a helyzet, ha az illető egri fideszes városatya (tanácsnok). Ő ugyanis az udvarias felszólításra, miszerint ugyan hagyja már el a- hölgyek számára kijelölt - helyiséget, ahol akkor éppen nők és 12-16 éves bakfisok vetkőznek-öltöznek, kijelenti: neki papírja van arról, hogy 10 perág ott lehet. Nem tudom, ki hogy van vele, de én ekkor a gyengébbik nem képviselői helyében már rosszat sejtettem volna. Valami olyasmit, hogy ez bizony nem akárki lehet, ha még arról is dokumentuma van, hogy hiányos ruházatú hölgyek között időzhet egy darabig. Na, de az érintettek nem sejtettek semmit, sőt nem átallották kétségbe vonni effajta papiros létezését, még „sőtebb": egyszerűen kiröhögték az ekkor már nyilvánvalóan zavarodottan álldogáló férfiút. Ám e zavar nyomban elmúlt, midőn végre kikullogott a helyiségből. A megaláztatás érzését felváltotta a politikusi öntudat, a közért munkálkodók jogos büszkesége. Ennek levét aztán a mit sem sejtő pénztáros itta meg, akivel hősünk közölte: ő nem más, mint X. Y. egri képviselő (gondolom, az álruhás Harun al Rasid, netán Mátyás király fedhette fel ilyen kárörömmel valódi énjét), akit az előbb egyszerűen kidobtak. Őt, aki annyi mindent tett ezért a fedett uszodáért. Sajnos, a pénztárosnak sem voltak rossz sejtései (mi több, politikai érzéke sem), mert a neki címzett eszmefuttatásra megjegyezte: a város előző polgármestere is sokat tett az uszodáért, mégis a férfiak öltözőjá használja. Folytathatnánk még azzal a történetet, hogy az önérzetében megsértett tanácsnok felhívta az uszoda igazgatóját, aki viszont szegény pénztárost hívta fel (vélhetően megdicsérte), de fölösleges. A tanulság ugyanis ennyiből is kiviláglik: jobban illik tekintettel lennünk azokra, akik elsőre teljesen úgy néznek ki, mint az egyszerű halandók, ám mindenről flepnijük van. __________________________________________________ISTAMOAI KOVÁ CS JANOS Kupa, csonttal Magányos hős lovagol a kietlen magyar politikai prérin. A szél homokot sodor az arcába, de ő csak megy, szájharmonika nyekereg baljósán. Egy szikla mögött, csendesen csordogáló patak partján kicsiny, viharvert csoport próbálja megsütni soványka pecsenyéjét. A kovboj szótlanul leszáll a lováról, biccent, mindenki tudja, miről van szó: reggel egy darabon együtt indulnak tovább a 6-8 százalékért -ő és a kis csapat -, megleckéztetni Kölyök Billit és társait, meg a vén betyárokat. Centrum néven megalakult a hazai politikai közép pártja. A Centrum zászlaja alá többféle sodródó, a terméketlen hazai közéleti talajon helyét kereső, lábát kilátástalanul megvetni akaró, partvonalra szorult vagy szorított, alternatív és törmeléktöredék szerveződés vonult. Furcsa társaság, de az idők is ilyenek. Mindezt Kupa Mihály független országgyűlési képviselő vezetésével. Teljesen értelmetlen és hiábavaló, mégis szép megmozdulás. Érdek nélkül teszik. Kupáéknak annyi az esély bármilyen értékelhető eredményre, mint Csurkának a talmud iskolában. Mármint a Centrumnak. Mert Kupa egymaga alighanem biztos befutó, fehér hollóként. Pedig belőle ex-pénzügyminiszteri múltja és karaktere miatt is alighanem akár az utóbbi tíz év legjobb, legtisztességesebb és legtisztább kezű miniszterelnöke lehetne. Tehát magától értetődően a hatalom közelébe se fog kerülni. A ridegen tartott magyar választó, ahogy az az elmúlt évtized szabad választásai alapján leszűrhető, eddig roppant következetes, kényelmes és igénytelen volt, nem akart túl sokat gondolkodni: Vegyék ezt le az ő válláról. Úgyis annyi baja van. A politika buzgón asszisztált a szembekötősdihez. így a polgár reflexből szavazott. Igaz, a sovány választékot, a felhozatalt tekintve a-politika nem könnyítette meg a dolgát. Maradt a porondon mára két, morálisan deficites pártcsapat. Ezek sovány ámyék- bokszolása közepette dől el minden. Nincs szó magasröptű eszmékről, vagy csak annyira, amennyire a vásári kikiáltó gajdolása közepette a vattacukor kulináris élvezetnek számít. Ennél talán többet érdemiünk. A központi téma: ki tett zsebre többet. A jelenlegi uralkodók azt mondják: loptunk, de azért dobtunk valamit nektek is. Ha megválasztotok, lesz számotokra is, hajói viselkedtek és újra a mézesbödönhöz engedtek. A leváltani kész párt azt mondja: igaz, hogy mi is loptunk, de nem ennyit. Ha újra nyalakodha- tunk, majd óvatosabbak leszünk, adunk nektek is, és igyekszünk kevésbé képmutatóan csinálni. Sovány, nagyon nullkaló- riás szellemi táplálék ez, barátaim! A Centrum célja: meggátolni, hogy a honi politikai élet két nagy pártból álljon, s a választások után szélsőséges párt kerüljön hatalomra. Szeretnék elejét venni, hogy nagykoalíció tegye formálissá a demokratikus intézményrendszert: tisztességes versenyt a politikában, a gazdaságban! Fel kívánják éleszteni a rendszerváltás elveit, hogy a munka ne lopás, a becsület ne hamisítás, a hatalom ne visszaélés legyen. Elvük, hogy a választott Parlament ellenőrzi a kormányt, és nem fordítva. Ezzel itt ma, kérem, nem lehet labdába rúgni. Kupáék nemhogy centrumnak, de még célpontnak is jelentéktelenek. Sajnos. Gál sem tudott pályázatról Eger Nemrég adtuk hírül, hogy a Külügyminisztérium egyik pályázatán mezőgazdasági kategóriában egymillió forintot nyert az Egri Látószög című újság, holott a kiadó Egzakt-Print Kft. ügyvezetője, Bakos László János szerint a lap már nem létezik, s korábban sem agrár-, hanem politikai témákkal foglalkozott. A pályázat értelmében a mezőgazdaságon belül főleg környezetvédelmi és borászati kérdések felkarolását vállalta a Látószög. A kiadó cég tagja Bakoson kívül - aki Homa János egri fideszes honatya irodavezetője - Gál Tibor egri borász is. Az országszerte ismert szakember kérdésünkre elmondta: nem tudott a pályázatról. Segített ugyan az újság pályára állításában, de elsősorban a borászattal foglalkozik. Évente 5-6 millió forinttal támogat alapítványokat, egyházakat is. Gál sosem tagadta, hogy centrista, inkább jobboldali liberális gondolkodású, s a gazdaságpolitikát tartja szem előtt. Valóban úgy érzi, hogy szükség lenne Heves megyében egy józan, jobboldali beállítottságú lapra. _______________________!5ÜJ F elmentették a gázoló rendőrt Az elmúlt év tavaszán rendőrautó gázolta halálra K. Bélát a mátraalji városban, a Mérges út és a Bethlen Gábor utca kereszteződésében. A május 1-jén történt baleset - az özvegy és a család más tagjainak nyilatkozatai kapcsán - széles sajtó- visszhangot váltott ki. Legutóbb az ismert bulvárlap is foglalkozott az üggyel az elsőfokú ítélet kihirdetésének napján. ____Eger, Gyöngyös Re ndőrautó gázolt halálra egy kerékpárost a mátraalji városban még az elmúlt év tavaszán. A május 1-jén a Mérges út és a Bethlen Gábor utca kereszteződésében történt eset miatt a jármű vezetője, Sz. Zsolt ellen halált okozó közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat szerint a Mátrából érkező autót a vádlott a megengedettnél nagyobb sebességgel és figyelmetlenül vezette, ugyanakkor a sértett figyelmetlensége is közrehatott a baleset bekövetkeztében. Az első fokon eljáró Egri Városi Bíróság a héten tárgyalta az ügyet, s hirdette ki - bebizonyí- tottság hiányában való - felmentő ítéletét. Mint dr. Felker László, a Heves Megyei Bíróság sajtóreferense tájékoztatott, a bíróság az ítéletét a tanúvallomásokra és a szakértői véleményekre alapozva hozta meg. Ezek alapján megállapította: a vádlott megkülönböztető jelzés nélkül, 65-69 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, vagyis nem érte el azt a mértéket, amely a KRESZ és a bírói gyakorlat szerint jelentős túllépésnek minősül. Az eljáró tanács megállapította továbbá azt is, hogy a vádlott próbálta elkerülni az ütközést. (Sz. Zsolt a tárgyaláson azt vallotta, hogy amikor észlelte a szabálytalanul közlekedő kerékpárost, úgy gondolta, hogy fékezéssel már nem tud megállni, ezért a kormányt jobbra rántotta.) Hogy nem a legmegfelelőbb módot választotta, az nem róható a vádlott terhére - mondta ki a bíróság. Különös jelentősége van annak - szögezte le ítéletében az eljáró tanács -, hogy az útkereszteződésben a vádlottnak volt elsőbbsége. Összhangban a Legfelsőbb Bíróság 1998- ban hozott vonatkozó jogegységi döntésével, a bíróság felmentette Sz. Zsoltot. Az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet. (S.B.S.) Nagy érdeklődés mellett tartottak a héten nyílt napot az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban. Nemcsak Hevesből, hanem a szomszédos megyékből is nagy számban érkeztek családtagjaik kíséretében a gyerekek. Az iskola vezetői és tanárai kalauzolták őket, jártak tanórán, megtekintették a bormúzeumot, a cukrászműhelyt, a virágkötészetet, a tanpincét, és megtekintették a tangazdaságot is. _____ fot&oálgabor