Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-31 / 303. szám
H ÍR L A P MAGAZIN 13. OLDAL 2001. December 31., hétfő Igazság és nemzeti érdek: egy párizsi példa A z, hogy az ember a magánéletében mikor cselekszik érdekei szerint, s mikor érzi úgy: bármi legyen is a következménye, az igazság kimondása számára mindennél fontosabb, az végül is csak a saját döntésén múlik. Persze, nem élünk laboratóriumi körülmények között. Semmi sem úgy tiszta, ahogy van, és ahogy a nagykönyvben le van írva: köthetünk kompromisszumokat, áthelyezhetünk bizonyos hangsúlyokat, ám vannak bizonyos helyzeLehet-e hazaáruló valaki, ha kimondja az igazságot akkor, amikor ezzel „nemzeti érdekeket sért”? Árthat- e az ország hírnevének, ha valaki a tények bemutatásával a magyar, vagy a nemzetközi nyilvánossághoz fordul? Hogyan viselkedjen a hazáját szerető állampolgár az ilyen kiélezett helyzetekben, s mi lehet a sajtó feladata? Ezek a kérdések gyakran felmerülnek hazánkban is. A választ az olvasóra bízzuk. Egy 40 évvel ezelőtti, sokáig eltitkolt párizsi történettel csupán egy példát idézünk fel. Párizs: híd a Szajnán. Elválaszt és összeköt tek, amikor csak két egymással szögesen szemben álló alternatíva marad. Két út, két válasz: igen, vagy nem. Különösen nagy súllyal esik latba ez a két választási lehetőség, ha egy egész ország dolgairól, erkölcséről, történelméről van szó. Vajon minden szituációban előbbre való-e a nemzeti érdek (vagy az, amit adott pillanatban annak képzelünk), avagy felülemelkedik a kritikus percben, órában az igazság mindenáron való kimondásának igénye. A válasz nem csupán a politikán, vagy a sajtón múlik. Az olykor tragikus „játékhoz” az egész ország közvéleményére szükség lyeknek reflektorfényei este végigpásztázzák a partot, bizony nem ezekre a kérdésekre. Ha pedig ez a híd éppen a Saint-Michel híd, akkor az élménnyel (most már tudjuk) adódik némi probléma. van. Vannak-e hangok, melyek a bűn ellen szólnak, s ha vannak, mennyire erősek azok. Ha valaki Párizs belvárosában sétál, gyönyörködik a híres műemlékekben és kedvét leli az éttermek hibátlan kínálatában - ebben gyakorlatilag tévedhetetlenek -, vagy csak áll az egyik Szajnán átívelő hídon, és nézi, hogyan úsznak el alatta azok a sétahajók, ame1961. október 17-én este az algériai háború befejező szakaszában közel harmincezer algériai gyűlt össze Párizs belvárosában, hogy békés tüntetésen emelje fel szavát a csakis a muzulmánokat sújtó éjszakai kijárási tilalom ellen. Az FNL (az algériai ellenállási mozgalom) felhívására szervezett megmozdulást Párizs rendőrfőnöke, Papon utasítására brutális eszközökkel fojtották öl. Becslések szerint 150-200 arabot öltek meg, s ami a legmegdöbbentőbb, hogy nem csupán az utcán zajló csata összeütközései során, hanem a tüntetés után is. Szerte a városban a rendőrök és a nemzet nevében „önkéntes segítséget nyújtó” francia civilek voltak a gyilkosok. A holttesteket a város csatornáiba hajították, de az események legszömyűbb része mégis az volt, hogy Papon tudtával a rendőrség épületeiben ötven algériait agyonlőttek. (Mondhatjuk úgy is, hogy kivégezték őket.) Mégpedig az akkori miniszterelnök, Debré jóváhagyásával és valószínűleg De Gaulle tudtával, mert hát ilyen nem történhetett volnameganemzeti hős köz- társasági elnök beleegyezése nélküL A halottak egy részét éppen a turisták á- tal oly kedvelt Saint-Michel hídról dobták a Szajnába... A következő napokban a szabadság eszmét oly fontosnak tartó franciák a tömeggyilkosságról egyszerűen nem vettek tudomást, pedig mindenki tisztában volt mindennel. Az össznépi hallgatás legfőbb segédje - a nemzeti érdekekre való hivatkozással - maga a francia sajtó volt. Senki egy képkockát nem mutatott be a televízióban, senki egy cikket nem hozott le újságjában... Pedig 1961 vége volt: a büszke nyugati demokráciák, a függetlenség és a szabadságjogok jelszavát harsogták, például e jogok eltip- rásává jogosan vádolt kommunista rendszerekké szemben. Nem volt kivéé, a csend teljes volt. Egy francia, hazáját szerető újságírónak minden különösebb parancs nélkül is kötelező volt távol tartania magát ettől a témától. Jellemző, hogy amikor hetek múlva a felpuffadt hullákat kihúzták a vízből, a fotósok elfordultak, hogy ne lássanak semmit, hogy ne készüljenek el a képek - az igazság képei. Ni És amire sajtótörténeti elemzésekben is hivatkoznak. Mindez nem történhetett volna meg, ha a hallgatás nem lett volna totális, ha váamelyik párt, vagy akár a francia olvasók követelték volna az igazság kiderítését. De nem követelték. Az ádozatok váódi számáról soha sem készült hivatáos jelentés, a rendőri atrocitásokká kapcsolatos feljelentéseket a vizsgálattá megbízott rendvédelmi főhatóság elfektette. Egy év ekéiével pedig az algériá háborút végleg lezáó, 1962-es amnesztia védőbástyá mögé vonulva Párizs hivatáosan is felejtésre ítélte a történteket. A hallgatás csöndjét harminc év múltán a „Párizsi csata” című dokumentumkötet törte meg. Jean-Luc Einaudi tényfeltáró munkájában több mint 200 áldozatról között listát, tanúvallomásokat tett közzé. Hitelesen cáfolta Papon akkori állítását a „mindössze táán tíz” ádozatról. régy évtizednek kellett eltelnie a nyilvános elégtételhez: a franria főváros szívében 40 évvel ezelőtt lezajlott békés tüntetést szétverő rendőrattak ágériá ádozatainak szentelt emléktáblát avatott fel az októberi évfordulón Bertrand Delanoe párizsi polgármester az események egyik kitüntetett helyszínén, a Saint-Michel hídon. A párizsi szocialista polgármester ünnepélyes aktusa az első hivatáos elismerése volt az 1961. október 17-én Párizs utcáin lezajlott tömegmészárlásnak, amelyet évtizedekig a kollektív felejtés homálya fedett. Delanoe arról beszélt, hogy a megemlékezés nem irányul Tíz új könyv A negyvenedik évforduló kapcsán mintegy tíz új könyv jelent meg a párizsi kiadóknál, s négy évtized után két francia tévécsatorna bemutatta az eseményekről készült, eddig nem sugárzott korabeli filmfelvételeket is. senki ellen, azt üzem az ádozatok leszár- mazottának, hogy a párizsiak közösségébe tartoznak, s az ő fájdalmas történetük is része a főváosiak közös múltjának. HAVAS ANDRÁS Halál úr ismeretlen családfája Istenverte hideg volt a hajnal karácsony másnapján. Mínusz tizenhét fokot mutatott a hőmérő, amikor a nagytályai férfi munkába indult. A közeli megállóban látta meg a fagyoskodó asszonyt, s udvariasan felajánlotta neki, hogy behozza a városba. A buszra váró utas - mint kiderült, egy szolgálatba igyekvő orvosnő - Egerbe érve megkérdezte: kinek köszönheti a segítséget. A Halálnak, válaszolta az autós...- A helyében én erre a válaszra halálra rémültem volna.- Idáig nem jutott el a dolog, mert rögtön elmondtam neki, hogy ne lepődjön meg, de ez az igazi nevem. A vékony testákatú, halk szavú férfi váóban különleges nevet örökölt. Halál Ferencnek hívják.- Nem lehetett könnyű gyermekkora ezzel a névvel - jegyzem meg.- Á...I - mosolyodik el a tekintete a csillogó szemüveg alatt. - Senkinek sem tűnt fel, így hát miért is csúfoltak volna. Erre a válaszra az én szemem nyílhatott tágra, mert pillanatnyi szünet után folytatja.- Abban a kis zalai faluban, ahol születtem, öt csáádnak ugyanez a vezetékneve. Semmi különös nem volt benne, így ismertek bennünket, a rokonságot.- Tudomása szerint, hányán viselik ma ezt a nevet?- Miután a lányok férjhez mentek, s így a házastársuk nevén szerepelnek, csupán heten. Az édesanyám, továbbá a bátyám és a két fia, aztán én, valamint a két gyermekem. Bár lehet, hogy más is van még az országban - tűnődik az ápolt szakállt viselő férfi, aki nem tagadja, hogy életének ez alatt az öt évtizede alatt itt-ott néztek már rá úgy, mint egy csodabogárra. A Zalaháshágyról induló Ferenc a dunántúli megyeszékhelyen tanulta ki a villanyszerelő szakmát, majd az akkoriban működő dolgozók iskolájában folytatta tanulmányait, hogy érettségit tegyen. Erre végül is az egri Dobó István Gimnáziumban került sor.- Egy baráti társasággal időztem a Balatonnál - idézi az ide vezető út kezdetét. - Ott találkoztam össze azzal a gimnazista lánnyal, akinek a kedvéért aztán 1977-ben ebbe a megyébe költöztem. Errefelé valóban különösnek tűnt a neve, meséli színtelen hangon, de minden csoda három napig tart. Ismeretségi körében és a munkahelyén már senki sem csinál ügyet belőle.- Azt azért csak meg-megkérdezték, hogy vajon honnan eredhet a neve?- Erre soha nem tudtam választ adni - ingatja a fejét. - Az biztos, hogy a nagyszüleimet is így hívták. Az apámtól nem tudtam megkérdezni, mert egyéves voltam, amikor meghalt. Édesanyám sem foglalkozott a családfával... Annyi azonban rémlik, de nem tudom megmagyarázni, van-e valamiféle ösz- szefüggés a szóbeszéd és a nevünk között, hogy valamikor nagyon régen élt arrafelé egy szokás. Ha súlyosan megbetegedett valaki a családban, akkor megváltoztatták a nevét, mert úgy tartották, hogy az új névvel megmenekül a haláltól, a végzetes kór ugyanis a régire tapadt rá. Halál Ferenc soha nem nézett utána ennek a mendemondának, őt ugyanis egészen más dolgok kezdték érdekelni. Mint mondja, a „halálosan komoly” dolog még Nagykanizsán kezdődött. Az ottani munkásszállón ugyanis a kezébe került a világhírű fizikus, Einstein egyik könyve, amibe először csak belelapozott, aztán szinte egy ültőhelyében végig is olvasta.- Találtam benne egy kérdést, ami így szólt: ha egy űrhajó fénysebességgel halad, s az orrában tartózkodó utas felkapcsol egy lámpát, akkor mi lesz a fénnyel? Együtt halad a két fény, avagy a lámpáé megelőzi-e az űrhajót? - idézi, aztán halkan megjegyzi. - Fantasztikus, nem?- Valóban érdekes kérdés.- Ez aztán olyan kíváncsivá tett, hogy elkezdtem falni az ezzel kapcsolatos cikkeket, kiadványokat. Bújtam a könyvtárakat, s újabb és újabb rejtélyes kérdésekre próbáltam választ kapni. Az akkori fiatalembert olyannyira megbabonázta a fizika, hogy évtizedek múltán is ugyanazzal az érdeklődéssel tanulmányozza az anyaggal, az atomokkal, a mágneses erőtérrel, valamint az energiával foglalkozó tudományos kutatások hozzáférhető adatait. Ezen belül is van egy szűk terület, amelyik különösen izgatja a fantáziáját, s ez a gömbvillám, mint természeti jelenség.- A mai tudomány szinte semmit sem tud róla - lendül bele a magyarázatba. - Mindössze következtetéseket lehet levonni a mozgásából, a színéből, a formájából, a hatásából, miután ismerjük, hogy fémeket hajlít el, betonon megy át, általában bizonyos mértékig csökkenti az anyag szilárdságát, egy időre megváltoztatja például az autó színét, ha találkozik vele. De nem tudjuk - emeli fel a hangját -, hogy» miként jön létre, mert a mai fizikai elméletekkel ezt a természeti „feladványt” nem lehet értelmezni.- Valamilyen magyarázat azért van...- Azok, akik ezzel foglalkoznak, azt mondják, hogy a gömbvillámot a töltése jellemzi, illetve mozgatja. Csakhogy... Az amatőr kutató itt megáll egy pillanatra, keresgél a papírjai között, jegyzeteket, rajzokat tesz maga-elé.- ...Csakhogy én más megállapításra jutottam - jelenti be. - Véleményem szerint a gömbvillámnak nincs töltése. Semleges, abszolút semleges...! Roppant nagyságú energia össz- pontosulása kis térfogatban, olyan tiszta energia, amely a teljes magfúzió eredménye. Ám, ahhoz, hogy ezt a különleges eseményt, ezt a fizikai történést megértsük, a maihoz képest egészen új mágneseserő-, továbbá új atomelméletre van szükség. Ennek a megközelítésére éreztem rá... Amikor ezzel a teóriájával tudós szakemberekhez fordult, nem titkolt ellenszenvvel, megrökönyödéssel utasították el. Mi az, hogy nincs benne töltés, nincs benne anyag, mi az, hogy semleges halmaz - vetették a szemére. - Mi az, hogy a gömbvillám kettős hatású, hogy elvesz, illetve átad energiát...!- Erre egyszerű a magyarázat. Ott van a nemrég áldozatul esett tehenek esete érvel a tejiparban dolgozó villanyszerelő. - Valójában az történt, hogy a semleges gömbvillám elvonta belőlük az energiát. Ezért pusztultak el úgy, hogy nem látszott rajtuk semmi. Ha a fémeket éri ilyen hatás, akkor azok egyszerűen megpuhulnak. A másik esetben, amikor semlegességével energiát vonz oda, akkor viszont minden megég. A gömbvillám nem más, mint tiszta elektromos áram, s ez lehet a jövő energiaforrása.- Azt állítja tehát, hogy ez a tiszta energia kiválthatja a természeti kincsekre alapozott erőműveket?- Igen. Nyilvánvaló, hogy tiszta energiát csak akkor kapunk, ha megértjük és hasznosítani tudjuk a természeti jelenséget, a gömbvillámot, amelynek az ereje nem egy esetben eléri, sőt meghaladja a milliárd kilo-, illetve megawattos koncentrációt. Mindezt könyvbe kívánom foglalni, ennek kiadásához azonban mielőbb szponzorokra, tudós támogatókra lenne szükségem.- Mi lenne az első gyakorlati lépés?- Miután az egész eljárás, az elmélettől a kivitelezésig új, a mostani rendszerektől alapjaiban eltérő, ezért először számítógépes modellkísérleteket kellene végezni, majd következne maga a valóságos próba és a kivitelezés. Csak akarat és pénz kérdése - ecseteli Halál Ferenc, aki nem érti, hogy - miután az 1996-ra tervezett budapesti expo jegyében kiírt ötlet- pályázaton díjat nyert a fentiekkel kapcsolatos beadványával -, miért nem érdekel senkit a megvalósítás.- Nem vetődött fel önben, hogy esetleg a neve miatt nem veszik komolyan? - vetem fel neki, bár rögtön hozzá is fűzöm: szerintem, nem az a lényeg, hogy kit miként neveznek, hanem az, hogy mi van a gondolatai, tettei mögött. Komoly tekintettel néz rám, mielőtt megszólal.- Soha, egyikünk fejében sem fordult meg, hogy nevet változtassunk. Engemet semmi sem fűz az apámhoz, csak a nevem, ha azt eldobnám, mi maradna belőle... SZILVÁS ISTVÁN t
