Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-24 / 299. szám
10. OLDAL K A R Á C S O N Y I MAGA Z I N 2001. December 24., hétfő Kovács János Egy kabát élete ti rök darab, mondták rá, mi- ! Jkor a házhoz került. Csak- ugyan annak tűnt. Időtlen, félhosszú férfi irhakabát. Belső zsebbel és prémgallérral. Mindennapi viseletre nagyon elegáns, túl úrias volt, kellő alkalom pedig ritkán adódott. A kabátnak ideje és módja volt gondolkodni és elmélyülni a gardróbszekrényben. Ha hagyták volna. A világ azonban sosem ilyen egyszerű, nem prémgallérnál kezdődik és nem a bundabélésnél végződik. A szekrényben nagy zajos társaság gyűlt össze. Öltönyök, zakók, kosztümök, átmeneti kabátok és ballonok trécseltek megállás nélkül.- Simuljon hozzám egy életen át, amíg ez a zene szól. Nem érzi, milyen andalító ez a muzsika? - dúdolta egy halszálkás kétsoros baritonján a karton nyári ruhának, a kintről beszivárgó rádiózene tangófoszlányait.- Andalító? Inkább maga olyan tolakodó, minősíthetetlen a viselkedése. Már megmondtam, nem tárgyalok olyanokkal, akik minden szoknya után futnak - nyafogott a kék ruha tettetett felháborodással és igyekezett eltakarni a derekán éktelenkedő diónyi halvány vörös foltot, amit egy rozsdás csíptető hagyott.- Na ne mondja már, ha valódi százszázalékos angol gyapjú volna, akkor már rég nem lenne itt közöttünk. Engem akar kábítani, aki már lóversenyen is voltam! Én azt mondom, maga egyáltalán nem gyapjú - harsogta egy kívül és belül is hordható fregoli. - Na, inkább kártyázzunk, elő a lapokkal, kifordítom, befordítom mégis bunda a bunda - kacsintott vállát megvonva az irhakabátra. - Maga is jöhet, öreg. A bőre alatt, a bélésbe csúszva biztos akad egy kis apró. De a férfibundánál nem volt pénz. Egy régi újság, egy kitöltetlen lottócédula meg egy hagyatéki végzés volt a zsebében. A többség tisztelte műveltségét, olvasottságát, ami igaz csak egy július 18-i szombati újságra és egy közjegyzői láttamozású hagyatéki leltárra korlátozódott. Még tanácsot is kértek tőle, mert tisztában volt olyan szavak értelmével, mint a konvertibilitás, a kompromisszumkészség és a destrukció. A háta mögött úgy emlegették: az Örök Darab.- Maga nincs abban a helyzetben, hogy én önnel bármilyen kérdést megvitathatnék - fordult el a fregolitól a gyapjúfelöltő egy lecsúszott lord leereszkedő finomságával.- Ne is figyeljen oda, mit mond ez a kétszínű alak, csak a vagyonát akarja kiénekelni a zsebéből - a felöltőnél, pontosabban a zsebében ugyanis tényleg volt egy zöldesszürke bankó. - Inkább azt a színházi estét mesélje el még egyszer - súgta a karcsú olcsó kölni illatú kiskosztüm, mert színpadra és bálterembe vágyott, pedig egy használtruha-kereskedésből került a társaságba.- Szivecském, akit kilóra vettek, az szálljon le a földre. A turkálóból senki nem nőtt még az égig- Sztárgázsi helyett jó lesz neked még, ha itthon jelenést kapsz valamely rokoni vizitáción és nem rögtön kerülsz a felmosófára! - harsogta egy felpuffadt formátlan női kabát.- Nem voltam mindig ilyen kicsi, csak összementem a mosásban - mondta a gyapjúszoknya.- Nem baj az, kérem. Kifejezetten jól áll kegyednek - szólt a térden és ülepen kikopott barna nadrág.- Ugyan, csak vigasztal. De magát legalább még hordják, vasalják, maga még lát és él - sóhajtott a szoknya.- Bár már csak ritkán és kabát alá, de még így is jó jönni-menni.- Elég már a sok sületlen fecsegésből, pihenni akarok, nekem kell a jó kondíció! - harsogja a barna bőrdzseki indulattól remegő gallérral.- Azért ilyen ideges, mert elromlott a cipzárja - hajolt közel az orkánkabát zizegve a szürke pantallóhoz, s úgy közölte, hogy a még legtávolabbi sarokban is jól értsék.- Micsoda ruhák vannak, és egész nap hallgatni kell az ostoba civódásaikat! Ezért van az a sok baj, gond. A gondolkodás reny- hesége meg a fecsegés miatt - sóhajtotta az elegáns kék öltöny, és egyetértést keresőn az irhakabát felé fordul. - Tiszta világnézet és ápoltság, ez a jövő - tette hozzá. I-^gy ment az idő lassún és körülményesen, mint egy nagy hal gyomrában. Olyan napok is voltak, amikor Fontos Dolgok Juthatnak Bárki Eszébe. A kabát eszébe azonban már régóta nem jutottak fontos dolog. Belenyugodott a sorsába. A nagy kérdéseket: honnan jöttünk, hová tartunk és mi dolgunk, már megválaszolta magának. A fojtó szagú szűcsműhelyből jött és ágyelőként végzi, s mint annyi prémes holmit, a molyok fogják ízekre szedni. A többin csak mosolygott. Örök Darab, a darab örök. Ünnepi díszpompa fotó: perl Márton „A Bázison hagytam az álmainkat” A fél ország vele sírt, amikor a végén kiszavazták a versenyből Amikor először beszélgettem a törékeny mátraderecskei óvodai dajkával, Kiss Erikával, nem fejezhettem be a gigászi küzdelemre vállalkozó „kisember” történetét. A Bázis című reality-show egyik legemlékezetesebb szereplője akkor már túl volt a forgatás gyötrelmein, azonban nem árulhatta el a túlélőverseny végeredményét. zetben élő családok, ahol például gyógyíthatatlan betegséggel kell szembenézni. De más hozadéka is volt a kíméletlen harcnak. A magánéletemben sikerült lezárni egy sok éven keresztül nyomasztó fejezetet. Erősödött az önbizalmam. A forgatás előtti önmagamat felidézve egy állandóan kapkodó, ideges, sokat kesergő és elégedetlen nőt látok. Ha most a tükörbe nézek, egy olyan ember néz visz- sza rám, aki tisztában van azzal, hogy igenis vannak értékei és képes lehetetlennek tűnő feladatokkal is megbirkózni. Már nem kapkodok, minden egyes mozdulatomat megfontolom. Már nem érdekel, ki mit mond, csak az, hogy ki mondja. Mindezt azoknak a kiképző tiszteknek köszönhetem, akiket a verseny ideje alatt sokszor gyűlöltem, mert úgy tűnt: embertelenek. így utólag azonban rendkívül hálás vagyok nekik, mert kíméletlen keménységükkel kényszerítettek bennünket arra, hogy szembenézzünk magunkkal, s hogy legyünk tisztában a képességeinkkel. Ők azóta többször is nyilatkoztak rólunk, versenyzőkről a tv-ben, újságokban. Nagyon büszke vagyok arra, hogy valahányszor kiemeltek bennünket és elismerően szóltak a teljesítményünkről.- Bizonyára rajtuk kívül többen is gratuláltak Önnek...- Rengeteg telefont kaptam. Kivétel nélkül az együttérzésükről és szeretetükről biztosítottak az emberek. Soha ehhez fogható érzést nem tapasztaltam. Tudom, hogy a fél ország velem sírt, amikor kiestem. Egyedül az bántott, hogy az egyik rádió hajnali műsorában nagyon „lehúzták” a műsort, s bennünket, versenyzőket is. Az is elhangzott, hogy ez csupán egy rossz színjáték D ecember meséje az autó meséje és az erdőben élő fenyőfa meséje. Bárkivel megtörténhetne, ami Dörreni úrral és az autójával történt, azért mesélem el, hogy tanuljatok belőle. Dörreni úr nagyon gazdag volt, vagy nagyon szegény, erre már nem emlékszem. Az bizonyos, volt egy fehér autója, állandóan azzal járt mindenhova. Még a boltba is kenyérért meg tejért, pedig oda aztán mehetett volna gyalog is, mert közel volt. Dörreni úr pedig annyira keveset mozgott, hogy kilenc lépcső megmászása után már alig kapott levegőt. Egy téli reggelen, amikor felébredt, azt mondta Dörreni úr:- Szombat van és vészesen közel van már a karácsony. Ideje nekem is beszereznem egy fenyőfát. Felöltözött, evett egy szelet kenyeret és úgy ült be az autójába, hogy fogat sem mosott.- Micsoda szagod van - mondta az autó. - Nem elég azt a sok kenceficét magadra kenni, mosakodj meg rendesen.- Csend legyen - vonta össze haragosan a szemöldökét Dörreni úr. - Irány a Zölderdő. A Zölderdő ott lélegzett a város mellett, de bizony már alig kapott levegőt, mert a kirándulók szétdobálták a szemetet a fák alatt és belepiszkoltak a forrás vizébe, a virágokat letépdelték. Az erdő szélén egy rozsdásodó tábla hirdette piros betűkkel: Gépjárművel behajtani tilos! Dörreni úr úgy tett, mintha nem is vette volna észre a táblát, úgy fordult rá az erdei útra, hogy alig lassított. Majdnem elütött két nyulat. Nem törődött semmivel, csak a fákat nézegette, melyiket fogja majd kivágni és hazavinni karácsonyra. Az egyik túl nagy volt, a másik túl kicsi. Egyre beljebb járt már az erdőben, gondolt egy nagyot, fékezett és kiszállt az autóból. Gyalog ment a fák közé, hátha megtalálja azt, amelyik éppen jó lesz. Közben azt vette észre, hogy lágy, köny- nyű pelyhekben esni kezd a hó.- Micsoda ocsmány idő - mondta Dör- reni úr. - Fel vagyok háborodva. Ezt mondta, de nem fordult vissza. Ment és kereste a fenyőfát. Észre sem vette, hogy röpült az idő. Délután három is elmúlt már, ilyenkor hamarabb sötétéDecemberi mese dik, a nap már búcsúzkodva figyelt a világra a vastag felhőtakaró mögül.- Ez az! - állt meg Dörreni úr egy gyönyörű szál ezüstfenyő mellett. - Téged foglak kivágni. Te leszel az én karácsonyfám.- Én ugyan nem - rázta meg tűleveleit a fa.- Micsoda? Még feleselni merészelsz?- Nem leszek karácsonyfa egy meleg szobában, de leszek karácsonyfa itt a havas téli erdőben - mondta a fenyő.- Menten kiváglak - csikorgatta fogait Dörreni úr.- Képes lennél kivágni azért, hogy néhány nap múlva a szemétbe hajíts? Eszedbe sem jut, hogy nekem fáj, amikor a fejsze hozzám ér?- Engem az nem érdekel! - tajtékzott Dörreni úr. A fenyő erre elnevette magát.- Rendben, próbáld meg, tégy, amit akarsz. Dörreni úr kapta a fejszéjét - azaz kapta volna, de ott felejtette az autójában.- Rögtön jövök - fenyegette meg a fenyőt. Ment volna az autójához, de nem emlékezett, hol jött, melyik úton, mert az egyre sűrűbb pelyhekben hulló hó pillanatok alatt eltakarta nyomait. Indult erre, indult arra, ismerős is volt, meg nem is a táj. Közben az autóját is belepte a hó. Egy őz járt arra, odahajolt az autóhoz és azt mondta neki:- Ne félj, ez a hó betakar, megvéd majd az időjárás viszontagságaitól, tavasszal meg, ha elolvad, biztosan megtalál a gazdád. Az autó megnyugodott, különösen akkor, amikor az őz azt is elárulta neki, hogy alatta fognak meghúzódni azok a kisebb állatok, akiknek már nem volt érkezésük befejezni a téli szállásuk építését. Olyan mély autóálomba merült, amilyen csak létezik, nem is gondolt Dörreni úrra. Dörreni úr egész éjszaka ott keringett az erdőben, rettenetesen fázott és fáradt volt már, amikor váratlanul megtalálta a városba vezető utat. Örült, hogy hazaért, nem is törődött sem az autójával, sem az autó hátsó ülésén heverő fejszével. Ezen a télen, de a következőn és a töb- bin sem állított fenyőt Dörreni úr, csupán egy kisebb koszorút tett a szobájába. Gyertya azon is égett, annak fényében is éppen olyan szép volt a karácsony. A z autó örökre kinn maradt az erdőben. Az erdő népe megszerette, a szelek homokot szórtak rá, domb lett belőle. A felhők megöntözték a friss dombot, hamarosan fű nőtt rajta és virágok. Az ezüstfenyőből pedig, amelyiket Dörreni úr ki akart vágni, az egyik legszebb fenyőfa lett az erdőben. Amikor Önök az első róla szóló cikket olvashatták, a képernyőn még javában küzdött hétről hétre az esélye sek között. Akkor nem írhattuk meg, hogy az áhított milliókat végül neme nyerte, s hogy ezzel egyszer s mindenkorra meghiúsult a vágya, hogy kislánya álmaü valóm válthassa. Akkoi nem mesélhette el azt sem, hogy az utolsó előtti fordulóban milyen drámai körülmények között esett ki a versenyből. De most már valamennyien tudjuk, hiszen a küzdelemnek vége. Itt az ideje hát, hogy betartsuk ígéretünkét, s megkérdezzük tőle: mit nyert és mit veszített el az ember- feletti harcban, amely számára 21 napig tartott a kíméletlen kiképzőid bobon, a Bázison?- A napokban vetítették le azt az. epizódot, amikor kiestem a küzde lemből. Szörnyű volt újra végignéz ni a felvételt - válaszolta. - A Iá nyommal végigsírtuk az egészet. Újra tudatosult bennem, hogy otthagy tam az álmainkat. Ott rontottam el hogy kapkodtam, azt hittem: a gyor saság számít, s képtelen voltam i pár soros versikét pontosan megje gyezni. Amikor meghallottam, hogy kiestem, s hogy csomagolhatok, egy világ omlott össze bennem. Hiábr volt minden borzalom, minder szenvedés, egy fillér nélkül kell hazamennem. Amikor hazaértem, ésc kapuban megláttam a kislányomat, percekig zokogtam és csak azt hajtó gattam: sajnábm, de nem én nyertem, nem hoztam haza pénzt. Ancsika pedig csak ölelt szorosan éí azt mondta: nem baj anya, nem számít, csak az a fontos, hogy végre ép ségben itthon vagy.- Mit szól a végeredményhez?- Nem titok, hogy miután ne kém nem sikerült, azért imádkoz tam, hogy Ildikó győzzön. Nagyon megszerettem őt, egész idő alatt próbáltunk egymásba lelket önteni, hogy ne adjuk fel. Az utolsó fordulóban egy dobogóra kellett felállni- uk Krisztiánnal, és az nyert, aki tovább bírt talpon maradni. Ildikó bizonyult gyengébbnek, ami nem csoda, hiszen egy 34 éves nő nem rendelkezhet olyan állóképességgel, mint egy 24 éves, erőteljes fiatalember. Amikor Ildikó felhívott telefonon és sírva mesélte, hogy nem sikerült nyernie, végtelenül lesújtott a hír. Igazságtalannak éreztem a történteket. Ettől függetlenül mára átértékeltem mindent. Beláttam, hogy én magam gyenge voltam, nem tudtam megbirkózni egy feladattal, Krisztián pedig megérdemelten győzött, mivel az utolsó pillanatig kiegyensúlyozottan, határozottan versenyzett. Ezt személyesen is megmondtam neki, amikor legutóbb a Leggyengébb láncszem forgatásán találkoztunk.-A verseny óta eltelt néhány hét. Mennyben váltó zott meg az élete?- Más embei lettem. Gyökere■ 1n megváltozón i emberekhez, a világhoz való viszonyom. A forgatás előtt a lányommal igyekeztem néha szigorú lenni. Mivel apa nélkül nevelem, sokszoi úgy éreztem, erősebben kell fognom, s pótolnom kell a férfi szerepét is. A Bázis után átalakultak a veié kapcsolatos érzéseim is. Mái nem vagyok „erős kezű, szigorú uralkodó”, csak végtelen szeretet van bennem iránta. Ő is sokat változott. Együtt néztük a fejezeteket, és ezáltal még inkább elmélyült közöttünk az egyetértés, az egymás iránt érzett felelősség és odaadás. Azóta nincsenek vitáink, s egy hangos szó sem hagyta el a szánkat. Bár ugyanolyan szerényen élünk, s kilátásunk sincs arra, hogy jobb körülmények között teljenek a napjaink, mindketten rájöttünk: nincs annál nagyobb kincs, hogy együtt lehetünk, s hogy egészségesek va gyünk. Szerettem volna saját szobát neki, egy számítógépet, vagy legalább egy színes tv-t az ezeréves fekete-fehér képernyős helyett, de nem sikerült megadnom neki. Megértettem azonban, hogy vannak nálunk sokkal nehezebb helyA borzalmas 23 napot a lánya álmaiért harcolta végig .«•A Az első napon kíméletlenül levágták a hosszú hajtincseket volt. Még akkor tollat ragadtam, hogy megírjam: rosszindulatú az, aki a kényelmes, meleg ágyból nézi végig a megvágott epizódokat és közben könnyelműen ítélkezik. Aztán gondoltam egyet, és mégsem küldtem el sehova a levelet. Elvégre min változtatna? Mi azonban elkértük Erikától a szóban forgó írást, s most engedel- mükkel idézünk belőle néhány sort: „Mert ha hiszed, ha nem, kedves néző, olvasó, nem azért jelentkeztünk a Bázisra, mert magamutogató kis cserkészek szerettünk volna lenni egy fárasztó cirkuszban. Saját álmainkért mentünk és küzdöttünk - mert talán el sem hiszed -, de élnek még olyan emberek ebben az országban, akik kevés pénzből próbálnak normális körülmények között élni, és szeretnének végre családot alapítani. De van olyan ember is, aki csak arra vágyik, hogy gyermekét jólétben nevelhesse fel, s megadhassa neki mindazt, ami mások számára természetes. Ne gondolja senki, hogy sajnálni kell bennünket, hisz önkéntesek voltunk mind a tízen, és csupán az volt a bűnünk, hogy többre vágytunk annál, mint ami számunkra megadatott.” Búcsúzáskor Erika kislányának csak egy kérdést tettünk fel:- Ha anya benevezhetne újm egy hasonló versenybe, és ő nyerné meg, elengednéd?- Nem, soha... - rázta meg hevesen a fejét, miközben édesanyja keze után nyúlt a bizonyosságért. _______________ ________BAKTAKATAUH , Bár ugyanolyan szerényen élünk, s kilátásunk sincs arra, hogy jobb körülmények közt teljenek i napjaink, mindketten rájöttünk: nincs annál nagyobb kincs, hogy együtt lehetünk, s hogy egészségesek vagyunk. ”
