Heves Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-05 / 257. szám
10. OLDAL 2001. November 5., hétfő SPORT TÜKÖR A Bitskeybe vágyik Gyöngyösi FTC - ZF Hungária Egri VK 9-4 (2-2, 2-0, 3-0, 2-2) VÍZILABDA Férfi OB I. A 7. forduló eredménye: Budapest, Népligeti-uszoda, 100 néző. V.: Szentgyörgyi, Kun. FERENCVÁROS: BÍRÓ - KATONÁS 2, Lehmann 1, Nyéki, Paján 1, TÓTH L. 3, Tiba. Cs: Takács A., Szirányi, Fábián, Haufe 1, Vogel, Hosnyánszki 1. Edző: Gyöngyösi András. EGER: JÁSZBERÉNYI - KISS SZ. 1, Szabolcsi, Seress 1, Szabó G„ KISS L. 1, Hegedűs. Cs.: Dr. Áncsán 1, Hajós, Tóth P., Cseh. Edző: Gyulavári Zoltán. Gól - emberelőnyből 6/3, ill. 4/2. Négyméteresből: -, ill. 1/1. Kipontozódott: Szabó G. a 20. percben. Bármennyire is nehéz, de túl kell lépni a Honvéd elleni kiadós vereségen - hangoztatták a vendégek vezetői az FTC elleni találkozó előtt. Harcosan és lelkesen kezdtek az egri fiatalok, az első negyed teljesen kiegyenlített küzdelmet hozott. Kettő-kettes állás után rákapcsolt a Fradi, záporoztak a lövések a jól védő Jászberényi kapujára. Az egri hálóőrt a nyáron szerette volna megszerezni a zöld-fehér gárda, de nem jött létre az egyezség. Végül is a bajnoki rangadókra és a majdani felsőházi csatákra sikerült leigazolni a jugoszláv Sostart. Az Eger ellen nem védett az egykori olimpiai bajnok cerberus. Tóth L. semlegesítésére nagy erőkkel készültek a vendégek, ennek ellenére háromszor is betalált a kiváló center. A második és harmadik negyedben képtelenek voltak gólt szerezni Hegedűsék, bár ehhez hozzátartozik, hogy a szoros első hét perc után a játékvezetők sem teremtettek egyenlő feltételeket. Az Eger csak a 3. negyedben kapta az első emberelőnyt. A túlságosan szigorúan védekező Szabó G. a 20. percben kipontozódott. Dr. Áncsán ismét feliratkozott a góllövők közé, Seress négyméteresből volt eredményes. A vendégeknél Cseh és Hajós ezúttal kevesebb játéklehetőséget kapott, a helyükön szereplő fiatalok meghálálták a bizalmat. A játék képe alapján az ötgólos különbség túlzott, de az FTC győzelme megérdemelt. A vendégek számára a találkozó jó alapot adhat az OSC elleni szombati egri (Bitskey-uszoda, 18.30) helyosztó jellegű találkozó előtt. Gyöngyösi András: - Azt kívánom az egrieknek, hogy jussanak a legjobb nyolc közé, és végre mi is játszhassunk a Bitskey- uszodában. Gyulavári Zoltán: - Becsülettel küzdöttünk, szorosabb is lehetett volna a végeredmény. További eredmények: Domino- BHSE - Vasas 12-8, Szeged - Újpest 6-9, Kecskemét - Tatabánya 9-6, KSI - Szentes 4-8, BVSC - Szolnok 13-5. Az OSC szabadnapos volt. lettel küzdött a ferencvárosi védőkkel FOTÓ: PILISY ELEMÉR A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Honvéd 6 6 82-33 12 2. Szeged 9 5 1 3 83-68 11 3. Vasas 6 5 1 86-30 10 4. BVSC 7 5 2 64-53 10 5. UTE 7 4 1 2 67-50 9 6. Szentes 7 4 1 2 65-55 9 7. FTC 5 3 1 1 42-35 7 8. OSC 6 3 3 50-49 6 9. Eger 7 3 4 47-56 e 10. Kecskemét 6 1 1 4 29-65 3 11. Szolnok 7 1 6 49-78 2 12. KSI 7 0 1 6 28-69 1 13. Tatabánya 6 6 36-87 0 Női OB I. A 9. forduló eredménye: ZF Hungária Egri VK-Szabóker - Camex-Szentesi VK 6-14 (0-5, 2-2, 2-4, 2-3) Eger, Bárány-uszoda, 50 néző. V.: Lakatos T., Németh. EGER: Szaniszló - DENK 4, Szabolcsi D„ Szarvas M., THUM- MERER, Karanyicz 1, Sallai 1. Cs.: Szabolcsi A. (kapus), Kovács J„ Szabó A., Sumi, Kovács O. Játékos-edző: Nagyné Kovács Judit. Gól - emberelőnyből 7/3, ill. 7/5. Négyméteresből: -, ill. 1/1. A hátborzongató hidegben der- medten nézték az egriek, hogy a szentesiek egy percen belül két gólt is szereztek. Az első negyedben jószerivel közük nem volt a hazaiaknak a történésekhez, szerencsére változott valamit a játék képe a továbbiakban. A vendéglátóknál Kamnyicz volt először eredményes, élményszámba azonban Denk távoli lövései mentek, melyekből kettő is beakadt a hálóba. Á szentesiek végig tisztes távolban tartották maguktól az egrieket, ilyen különbségű győzelemre ők sem számítottak. Nagyné Kovács Judü: - Mi csak jól szerettünk volna játszani, if. b.i További eredmények: Dunaújvárosi Főiskola - BVSC-Satelit 9-10, Vasas - DVSI11-5, BVSC-Brendon - Póló SC13-2, Kecskemét - OSC 21-5. Az Egri VKa8. helyen áll a bajnokságban. _______________■ A győzelem vágyálom maradt Mindkét csapatnak csalódást jelent a végeredmény: Eger - Szolnok 1-1 (1-0) Labdarúgás NB I/B Keleti csoport A 15. forduló eredménye: Eger, 400 néző. V.: Világi (Tompos, Ember). EGER: Molnár - Katona, Földvári, Horváth T„ Vidakovics - Szabó, Máté, Zahorecz, Filó - Kasza (Szarvas, 62.), Truczka (Horváth Cs., 75.). Edző: Szentes Lázár. SZOLNOK: Rézsó - Balogh, Antal, Romanek - Ivitz, Bábik (Bány, 64.), Kádár, Novák, Pelles - Fedor (Németh, 55.), Kotula (Szabó, 70.). Edző: Vágó Attila. A gólok története: a 18. percben Katona bedobása után előbb Kasza, majd egy ütemmel később Truczka és még mások is felugrottak fejelni a szolnoki védőkkel, végül a labda Zahorecz elé került, aki tiszta helyzetben 6-7 méterről passzolt a kapu közepébe, 1-0. A 71. percben a hazai kapu előterében Molnár ütközött Kádárral, ezért a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Novák úgy értékesítette, hogy a labda a bal kapufa tövéről vágódott a hálóba, TI. Sárga lap: Balogh a 33., Horváth T. a 38., Molnár a 70. percben. Szögletarány: 1:5 (0:3). Molnárnak már az első percben minden tudására szüksége volt, hogy szögletre üsse a „pipából” Novák szabadrúgását, de ezzel még nem szabadult fel az egri kapu. A 4. percben már a második szögletet rúgták a szolnokiak, a 10. percben Kotula lövését öklözte a mezőnybe Molnár. Nyugodjatok már meg, vegyétek (e a labdát - szólt a hazai védők intelme az előbb játszók felé. Volt is ennek foganatja, a 14. percben egy szemre is tetszetős akció végén Truczka lőtt alig kapu fölé. Átvette a kezdeményezést az Eger, s megszerezte a vezetést. Katona bedobása megzavarta a szolnoki védőket, nem tudtak tisztázni csak ugrálni, Zahorecz pedig nem kegyelmezett. A gól egy kissé felpaprikázta a vendégeket, de nem tudtak helyzetet kialakítani. Az újabb gól lehetősége benne volt Truczkáék játékában, ám a kaput nem sikerült ismét bevenni. Filó bal oldali beadása a felső lécet is érintette, de azzal el is múlt a veszély. Sok volt a bosz- szantó hiba és a pontatlanság mindkét oldalon, „egészséges lö- ketet” akkor láttunk, amikor Kasza ballal kapásból fölé lőtte Zahorecz átadását. A második félidőt úgy kezdték a vendégek mint az elsőt, levegőben lógott az egyenlítés. A hazaiak szerencséjére Molnár mindig ott volt, ahol a labda, pedig 2-3 esetben borotvaélen táncolt az egriek előnye. A kimaradt szolnoki lehetőségek után Máté eresztett meg egy bombát, Rézsó azonban résen volt és öklözött. Mindkét edző cserékhez folyamodott, Szarvas lőtt is egy gólt, de előtte már sípolt a játékvezető (az asszisztens lest jelzett), így attól kellett tartani, nehogy sárga lapot kapjon a labda elrúgásá- ért. Aztán egy szolnoki akció úgy végződött, hogy Molnárnak ütközni kellett Kádárral. A büntető egalizálta a gólokat, de még hátra volt a hosszabbítással több mint húsz perc. A csapatok szándékuk szerint megfeszültek a győztes találatért, de a kínlódásból semmi jó nem származott. Maradt az egyaránt csalódást jelentő, de igazságos döntetlen. Egyénileg Molnár az egriek - sőt a mezőny - legjobbja volt. Hátul Földvári látszott legbiztosabb pontnak, Katona ismét bedobásaival vétette magát észre, a gól is abból származott. Filó jól kezdett, de aztán elszürkült, Szabó nem találta a helyét, Zahorecz jókor érkezett a lecsorgó labdára, Máté „darált”. A többiek igyekeztek. Szentes Lázár: - A győzelemért többet kellett volna tenni, például kevés gólhelyzetet alakítottunk ki. Vágó Attila: - Többet birtokoltuk a labdát, több helyzetet dolgoztunk ki, a 2. félidőben többet tettünk a győzelemért, ezért a döntetlen igazságosnak mondható. FESZTBAUM BÉLA További eredmények: Kecskemét - Békéscsaba 2-1 (2-0), Monor - Nyírség. Sp. 3-1 (0-0), Főt - Diósgyőr 0-0, BKV Előre - Csepel 2-2 (0-0), ESMTK - REAC 1-4 (0-1). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Békéscsaba 15 8 5 2 32-17 29 2. REAC 15 8 4 3 33-16 28 3. Nyíregyháza 15 7 1 7 32-28 22 4. BKV Előre 15 6 4 5 31-28 22 5. Eger 15 6 4 5 24-27 22 6. Diósgyőr 15 6 3 6 22-18 21 7. Fót 15 5 6 4 22-26 21 8. Szolnok 15 5 5 5 25-22 20 9. Kecskemét 15 Î! 4 6 28-30 19 10. Csepel 15 5 4 6 27-31 19 11. Monor 15 4 1 10 22*43 13 12. ESMTK 15 2 5 8 24-37 11 A 16. forduló párosítása. November 10., szombat, 13.00: Nyíregyháza - Kecskemét, Diósgyőr - BKV Előre, Szolnok - Fót, Békéscsaba - ESMTK. Vasárnap, 13.00: Csepel - Monor, REAC - Eger. Az egri védősorban ezúttal Földvári Tibor (a labdával) tűnt a legbiztosabb pontnak FOTÓ: PILISY ELEMÉR Nagyon lejtett a földvári pálya Férfi NB I/B Kelet A 7. forduló eredménye: Tiszaföldvári VSE - Gyöngyösi Főiskola KK 24:23 (9:15) Tiszaföldvár, 250 néző. V.: Bakos, Holman. GYÖNGYÖS: Varga - JUHÁSZ 4, Vass 5, KOVÁCS P. 5, Kocsis 1, Hodosi 1, N1GRINYI 3. Cs.: Józsa (kapus), BAGDI 4, Kiss J., Nagy A. Edző: Berendi Antal. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/6, ül. 3/2. Helyosztó jellegű mérkőzést vívott egymással a tavaly még NB í-es és jelenleg 3. helyen álló hazai, és a 4. helyet elfoglaló vendég együttes. Az első félidőben a gyöngyösiek meggyőző játékkal rukkoltak játék alapján ki és szinte állva hagyták a meglepett földvári- tünk volna. Kovács Péter jól játszott és 5 gólt lőtt, ám a meccs végén társaival együtt ő is szomorkodhatott akat. A 6 gólos előny azonban a második játékrészben fokozatosan elfogyott. Visszaesett a főiskolások támadójátéka, amiben szerepet játszott Hodosi túlzottan szigorú kizárása, és a korábban hazai színekben szerepel Vass alapos „megdolgozása". A Tisza-partiak sokszor meg nem engedett eszközöket igénybe véve védekeztek, amit büntetlenül tehettek, hiszen a játékvezetők nagyvonalúan eltekintettek a szabálytalanságok fölött. A vendégek ennek ellenére megszerezhették volna az egyik pontot, ám 10 másodperccel a lefújás előtt a bírók nem ítéltek meg egy nyilvánvaló hétméterest Nigrinyiék javára... Berendi Antal: - A mutatott úgy érzem, győzelmet érdemelHozták a kötelezőt Kosárlabda Férfi NB II. Észak Szerencs - HÉSZ-Gépszolg SE 50-107 (9-29,11-19, 13-28, 17-31) Szerencs, 100 fő. V.: Pázsitka F„ Hegedűs T. HÉSZ: BÍRÓ 20/6, Kiss 6, Vinczepap 14, Moldován 7, Vincze Á. 9/3. Cs.: MENTUSZ 24/3, KRÉTI14/3, Varró Z. 7/6, Papp 4, Szatai 2. Edző: Szeleczki János. A Salgótarján elleni kupa- mérkőzés lelki és fizikai fáradtságával léptek pályára az egriek, akik végig a kezükben tartották a mérkőzést a fiatal és lelkes hazaiak ellen. Szeleczki János: - A kötelező győzelem mellett tovább formálódik csapatunk. Elégedett vagyok a ma bizonyítási lehetőséget kapott játékosainkkal. * - orosz béla Békésről boldogan Asztalitenisz Női NB I/B A 6. forduló eredménye: Békési TE - Egri Áfész SC 5:13 Győztek: Szabó Gy. 4, Fajcsák 3, Deáki 2, Csicsó 2, továbbá a Fajcsák, Szabó Gy„ és a Csicsó. Deáki páros. Fontosnak bizonyult a párosok győzelme főként úgy, hogy a Deáki, Csicsó duó két mérkőzéslabdáról (!) tudott nyerni. Ezután a Szabó Gy. vezérelte egriek végig fölényben játszottak. A vendégek 6:4-es vezetésénél Fajcsák, Deáki és Csicsó is döntő szettes mérkőzést nyert és ez a hazaiak kedvét szegte. Balogh Béla, az egriek edzője: - A vártnál könnyebben sikerült győznünk, köszönhetően annak, hogy az „öregek” mellett a serdülő korú Deáki és Csicsó is parádés játékot nyújtott. Illés Béla tolja az MTK szekerét Labdarúgás AzNBI. 16. fordulójának eredményei Videoton - Ferencváros 2-2 (2-1) Székesfehérvár, 8000 néző. V.: Megyebíró. G.: Térjék (5.), Komódi (44., 11-esből), ill. Zombori (26.), Lipcsei (67.). VIDEOTON: Végh - Tímár, Pomper, Vilotics, Szlezák - Szalai, Némedi, Tóth B., Komódi - Térjék, Földes (Kovács B„ 66.). Edző: Várhidi Péter. FTC: Szűcs L. - Hrutka (Cheregi, 86.), Lipcsei, Nagy N. (Szkukalek, a szünetben) - Kriston, Gyepes, Szabó T., Zombori, Pinte - Horváth P„ Jovics (Vén, 81.). Edző: Csank János. Az első félidőben többet támadott a Videoton és helyzetei alapA Ferencváros Lipcsei Péter szabadrúgásgóljával egyenlített a Videoton 2-1-es vezetése után fotó: pilisy elemér ján már ekkor eldönthette volna a találkozót. Szünet után visszafogottan játszott a hazai gárda, fölénybe került a Ferencváros és megérdemelten egyenlített. Zalaegerszeg - Debrecen 3-1 (1-1) Zalaegerszeg, 8000 néző. V.: Juhos. G.: Egressy (18., 67.), Waltner (92.), ill. Nenadics (14.). A ZTE végig jobban játszott és helyzetei alapján megérdemelten nyert. Kispest-Honvéd - MTK 0-1 (0-0) Bozsik-stadion, 2000 néző. V.: Szabó Zs. G.: Illés (69.). Az MTK Rlés egyéni teljesítményének köszönheti a három pontot. Újpest - Győr 2-1 (2-0) Megyeri út, 3000 néző. V.: Bede. G.: Tamási (13.), Tokody (34.), ill. Farkas (89.). Alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelten győzött a hazai csapat. Sopron - Vasas 2-1 (1-1) Sopron, 3000 néző. V.: Ábrahám. G.: Salagean (3.), Tóth M. (78.), ill. Tóth N. (39.). A második játékrészben a sokkal többet támadó és gólra törőb- ben játszó Sopron, ha nem is jó teljesítménnyel, de megérdemelten nyert. Dunaferr - Haladás 2-2 (1-1) Dunaújváros, 3000 néző. V.: Hajdó. G.: Lengyel (26., 57.), ill. Leandro (43.), Halmosi (67.). A fegyelmezett vendégek mindkét esetben le tudták dolgozni hátrányukat és megérdemelten távoztak egy ponttal. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. MTK 1613 2 1 34-9 41 2. Zalaegerszeg 16 10 1 5 31-20 31 3. Videoton 16 8 5 3 20-17 29 4. Újpest 16 7 4 5 33-25 25 5. Ferencváros 16 7 3 6 26-22 24 6. Dunaferr 16 6 5 5 27-19 23 7. Haladás 16 4 7 5 19-29 19 8. Sopron 16 5 3 8 24-30 18 9. Debrecen 16 4 6 6 17-20 18 10. Kispest 16 4 3 9 20-32 15 11. Qyőr 16 2 6 8 18-29 12 12. Vasas 16 3 1 12 17-31 10 Góllövőlista 14 gólos: Tököli (Dunaferr). 11 gólos: Illés (MTK). 10gólos: Egressy (ZTE), Ferenczi (MTK). 8 gólos: Preisinger (Haladás), Tóth M. (Sopron), Waltner (ZTE). 7gólos: Térjék (Videoton), Tokody (Újpest).