Heves Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-26 / 275. szám
4. OLDAL 2001. November 26., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Halálos gázolás Eger Halálos közlekedési baleset történt november 24-én a Felménet- Almár útszakaszon. Este hat óra előtt egy 34 éves felsőtárkányi lakos haladt kerékpárjával Szarvaskő felé, amikor egy egri férfi által vezetett Volkswagen Golf típusú személygépkocsi utolérte. A volánnál ülő sofőr férfi csak az utolsó pillanatban vette észre a biciklist. Félrerántotta ugyan a kormányt, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A baleset következtében a bicikliző férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszette. A ütközésről a Golf vezetője értesítette a rendőrséget és a mentőket. A rendőrség vizsgálatot indí- tott az ügyben. _____________■ M últidézés, jövőpásztázás Kiskunhalasi az a Sendula Józsefné, aki mindenekelőtt médiumként tevékenykedik. Képességei révén nemcsak az egyes személyek múltjának felidézésére képes, hanem a jövőjükbe is bepillanthat. Másként fogalmazva: felvillantja előző és eljövendő életeink jelentősebb fordulóit. Az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület meghívására ő találkozik az érdeldődőkkel november 28-án, szerdán, délután háromnegyed négytől a megyeszékhely Mezőgazdasági Szakközépiskolájának és Szakiskolájának ebédlőjében (Mátyás király út 52.). Pécsi István újságíró készít vele nyüvános riportot, amelynek keretében az ott lévők választ kaphatnak kérdéseikre, s meggyőződhetnek a különleges adottságú személyiség gyógyítási erejéről is. A rendezvényre - amelyen az egyesületi tagok ingyenesen vehetnek részt - várják az újabb belépőket is._______■ V ilággá ment (Folytatás az 1. oldalról) A gyermek a kimerültségtől elaludt és a hideg hatására már félig öntudatlan állapotba került. Rövid kórházi kezelését követően elmondta a rendőröknek, hogy reggel, iskolába indulás előtt ezer forintot kapott édesanyjától tankönyvvásárlásra. A pénzt azonban még az iskolába érkezés előtt elköltötte, így a könyvet nem tudta megvenni. Tudta, hogy szülei haragudni fognak rá, ezért a tanítás befejezte után nem mert hazamenni. Iskola után egész estig egy játszótéren volt, majd egy felnémeti busszal kiutazott a MÉH-telepre, ahol a fáradtságtól elaludt. Szerencsére a rendőrök rátaláltak, különben reggelre a kihűlt testű gyermek újraélesztése talán már nem járt volna sikerrel.______■ K iss László, Nyerges Gábor és Utassy Zsolt viaskodott a kétmázsás állattal Egy kis pálinka a pörkölt előtt.. FOTÓ: GÁL GÁBOR Olvasónk nyert, a disznó vesztett Csaknem hétezer olvasónk küldte be a „Ne szúrja el, inkább szúrja le! " elnevezésű játékunk szelvényét. Közülük a szentdomonkosi Utassyéknak kedvezett a szerencse, így egy száznyolcvanöt kilós élő sertéssel lettek gazdagabbak. A testes négylábút szombat reggel vágták le, az eseményeket lapunk is figyelemmel kísérte. A nyereménydisznó sorsa reggel fél hétkor pecsételődött meg a Szabadság utcai portán. A házigazda - bár igencsak örült a fődíjnak - távolmaradt a véres eseményektől. Már gyermekként is hiába kérték, hogy fogja a malac lábát, az állatbarát hírében álló sofőr ma sem tudja nézni az állat szenvedését. A sertés feldolgozását Nyerges Gábor hentesre bízták, de a továbbiakban a családtagok is segédkeztek a karajra bontott hús körül, Utassy Béla és Ilona asszony, fiuk Zsolt és felesége Beatrix, Kiss László, Beatrix édesapja és Ilona nagymama. Roxána a nyolcesztendős unoka inkább távolról szemlélte az eseményeket. A család 1969 óta, harminckét éve járatja a Heves Megyei Hírlapot. Ilona asz- szony, aki észrevette és beküldte a játékszelvényt, nem számított arra, hogy az övét húzzák ki, hiszen ez idáig a lottón sem futotta többre a hármas találatnál. Úgy véli azonban, hogy tekintettel az ünnepek közeledtére, jó helyre került a nyeremény. Mint mondta, „nagy malacuk volt” a jelentős mennyiségű hússal, hiszen a szokásos hurka és a kolbász mellett füstölt parasztsonkát, disznósajtot és húsos szalonnát készítenek, és jó néhány csomaggal fagyaszthatnak is belőle. ■ Rettegés a belvárosban (Folytatás az 1. oldalról) Az üggyel kapcsolatban a városházán megkerestük Rozgonyi Tivadar lakásügyi előadót, aki elmondta, hogy jogosulatlan bérlők kitessékelése érdekében az önkormányzat a végrehajtóhoz fordult. A procedúra jogi úton még nem ért véget, így papíron a tulajdonos önkormányzat még nem kapta vissza a lakást. Amint ez megtörténik a szociális, a városüzemeltetési és a pénzügyi bizottság javaslatai alapján a képviselő-testület dönthet majd a lakás további sorsáról. Hogy elidegenítésre kerül-e, vagy az önkormányzat helyreállítja és megtartja, azt még nem tudni. Tény viszont, hogy az önkormányzat csak akkor tudja biztonságos vasráccsal lezárni a lakást, ha a végrehajtótól megkapja a kiüresítést igazoló iratokat. Mindez még heteket vehet igénybe. A lakók viszont azt mondják, hogy nem várnak tovább és saját költségükön megerősítik a zárakat a viharvert lakás ajtaján. Lehet, hogy a paragrafusok szerint erre nincs joguk, de abban bíznak, hogy az önkormányzat nem indít eljárást ellenük, hiszen végső soron a saját biztonságukról van szó. (tompái Nyílt nap a középiskolában Heves A pályaválasztás előtt álló most nyolcadik osztályos fiatalok számára - a hagyományoknak megfelelően - az idén is rendeznek nyílt napokat az Eötvös József Középiskolában. A gimnázium és rendőri fakultáció után érdeklődő pályaválasztókat a mai naptól (november 26-28. között) reggel 9 órától déli fél 12-ig várják. A szakközépiskola, illetve a szakképzés követelményeit megismerni szándékozók pedig december 4-5. között reggel 9 és déli fél 12 óra között ismerkedhetnek meg az intézmény oktatási követelményeivel és életével. ■ „Magán” és állami nyugdíjak Támogatás helyett motiváció Heves Végleges változatában fogadta el a 2002. évi költségvetést a hevesi cigánykisebbségi önkormányzat. Mint Adu Gábor elnöktől megtudtuk: 655 ezer forintot kapnak a központi költségvetésből és 2 millió forintot a városi önkormányzattól. Ezt az összeget természetesen pályázati pénzekkel egészíti ki. A költségvetést - mondta az elnök - az eltervezett programokhoz szabták. így jövő nyáron is megrendezik a református egyház és a teológia szakos hallgatók közreműködésével a Bibliai hetet, ahol életmódtanácsokat is kapnak a roma fiatalok. Eszközvásárlás címén százezer forintot különítettek el azoknak az iskoláknak és óvodáknak a támogatására, ahol jelentős számú roma fiatal tanul. Az egészségnevelés keretében focilabdákat és sporteszközöket is vásárolnak majd. Tavaly első alkalommal rendezték meg a Heves Város Legszebb Cigánykertje című kömyezetszépítési versenyt, s jövőre folytatják ezt a hagyományt. Az elnök hangsúlyozta: erre a programra százezer forintot különítettek el, mivel talán a pénz kellő motivációt jelent majd ahhoz, hogy a romák virágokat ültessenek és rendben tartsák a házuk környékét. Amennyiben pályázaton nyernek, úgy elképzelhető, hogy ismét lesz roma-nap, ám ettől függetlenül biztos, hogy támogatják a folklóregyüttest. Az elnök végezetül megjegyezte: a városban elszaporodtak a patkányok, ezért az ANTSZ-hez fordulnak. A patkánymentesítési akciót a kisebbségi önkormányzat is segíti pénzzel. iszuromii (Folytatás az 1. oldalról) Ma viszont még a tulajdonviszonyok rendezetlensége a jellemző, emellett a pénztárak mögött álló bankok komoly profitot vesznek ki, miközben a pénztárak alacsonyabb hozamokkal dolgoznak, mint ugyanazon bankok portóflióinak más részei. Az egyedi nyugdíj számlák kapcsán arra hívta fel a figyelmet: ez a rendcsinálás első lépése, s aki biztosított, de nem kapott értesítést, illetve kapott, de problémás adatokkal, az sürgősen jelentkezzen a nyugdíjbiztosítónál, men későbbi ellátása a tét. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Barankovics Akadémia szervezte rendezvényen részt vett dr. Mánya Kristóf fideszes országgyűlési képviselő is, aki a családpolitika és a nyugdíjrendszer összefüggéseit taglalta, azt is hangsúlyozva: a polgári kormány működésének utóbbi egy esztendeje alatt örömteli módon emelkedik a házasságkötések száma, folyamatosan csökken a halálozás, és egyre több a születés, így lelassult a népesség fogyása. Abban egyetértett az előadóval, hogy a szolidaritás kérdésében konszenzusra kell jutni, mint mondta, a 2002 májusi ülésszakon a - reményei szerint Fidesz-kormány - be is terjeszti az ehhez kapcsolódó törvényjavaslatot. (ESPÉ) Forgalomkorlátozások Heves megye A megye területén november 26. és december 2. között több helyen is forgalomkorlátozásra lehet számítani. A 3-as főút hatvani szakaszán, leállósáv építése miatt vezettek be sebességkorlátozást és az előzés is tilos lesz. Bélapátfalva belterületén a bátor-szúcsi összekötő út kereszteződésénél, Bátor belterületén a hevesaranyosi bekötőútnál, valamint Parádsasvár belterületén profiljavítás miatt útszűkület alakult ki, s az érintett területen az autósoknak csökkenteniük kell a sebességet és egyéb korlátozásokra is számíthatnak. A Petőfibányát Lőrincivel ösz- szekötő útszakaszon szintén fokozott figyelmet kérnek az autósoktól, mivel a Zagyva fölött átívelő híd felújítása miatt sebességkorlátozást vezettek be. A munkálatok miatt félpályás útlezárás fogadja a közlekedőket és a jelzett útszakaszon előzni is tilos. Az Egert Novajjal összekötő út Egér-Ostoros szakaszán közművezetékek építése miatt legfeljebb óránként 30 kilométeres sebességgel haladhatnak a járművek a leszűkített útszakaszon. A Hatvant Selyppel összekötő mellékúton magassági védőkapu kialakítása folyik. A munkálatok befejezéséig a járművek jelzőőrös irányítással közlekedhetnek az érintett útszakaszon. Az érintett területen sebességkorlátozást léptettek életbe és előzni is tilos. A Megyei Közútkezelő Kht. munkatársai arra is felhívják a figyelmet, hogy az őszi szeszélyes időjárás miatt gyakran változnak az útviszonyok és ezért az autósoktól nem csak a jelzett útszakaszokon kémek nagyobb figyelmet a közlekedésben. ■ A Hatvani Vonós Trió művészei - Oláh Zoltán, Ürmös László és Pénzes József - ezúttal is fergeteges sikert arattak fotó: t. o. Igazi gála volt Hatvan A közelmúltban Kocsis Albertról, a neves hegedűművészről elnevezett városi zeneiskola Ifjú Zenebarátok Klubját még 1966-ban az akkori gimnazisták alapították Radnóti Tibor vezetésével. A jubileum kapcsán az elmúlt szombaton az intézmény emlékezni hívta az egykori klubtagokat az Ady Endre Könyvtárba. Az egész napos baráti találkozót követően este gálahangverseny tartottak az egykori növendékek. A számottevő érdeklődéssel kísért eseményen Farkas Kálmánné polgár- mesteri köszöntőjét követően egykori ifjú zenebarátok - Bőze Réka, Szabó Krisztina, Tótpál Szilvia, Deme Judit, Juhász Flórián, Hargitai Géza, Oláh Zoltán, Gáspár Éva, Földest Péter, Köles Éva, Török László, Ürmös László, Futó Balázs és Pénzes József - léptek pódiumra. ___________■