Heves Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-22 / 272. szám

ár H H 2001. November 22., csütörtök SPORT TÜKÖR 11. OLDAL Megyénk sportjának utánpótlása Asztalitenisz Az egri Kistálycd úti játékcsamok lesz a helyszíne a 2001. évi orszá­gos serdülő lány „Húszak bajnok­ságnak", ahol a dr. Ruttkay- kupáért állnak asztalhoz a játéko­sok. A szombaton 14, vasárnap pedig 9 órakor kezdődő rendez­vény házigazdája az Egri Áfész SC, mely Idubot az NB I/B-s csa­pat két játékosa, Deáki Dóra és Csicsó Edina képviseli. Birkózás Diák I. szabadfogású orszá­gos bajnokság, Debrecen (48 egyesület, 252 induló) Az Egri Vasas-Sportiskola ver­senyzőinek eredményei, 32 kg: 2. Szucsik Tamás. 35 kg: Madarasi Gábor. +75 kg: 3. Pócs Gergő. Lakatos András, az egriek egyik edzője: - Nekünk nem „ke­nyerünk” a szabadfogás, de a klub és a sportiskola érdekei azt kívánják, hogy egyetlen ob-t sem hagyjunk ki. Kellemes meglepe­tésre 12 pontot gyűjtöttünk, Szucsik remekelt, Pócs egyszer hibázott, Madarasi a sűrű me­zőnyben a végére kissé elfáradt. Csehovics és Majoros is nyert meccseket, de a legjobb hat közé ők nem tudtak bekerülni. * Birkózógála, diák II. szabad­fogású verseny, Budapest (186 induló) 1990-91-es születésűek, 35 kg: 6. Gál Tamás. 60 kg: 3. Janka Dá­niel. 1992-93-os születésűek, 35 kg: 2. Séber Máté (mind Recski DSE-Egri Vasas). Kézilabda öltözőbe a magyar tizenegy, Marci­val elégedett volt a válogatott tréne­re. Az ifjú tehetség kiváló utánpót­lás-nevelő édesapjánál kezdett edzeni a mátraaljai város 3-as isko­lájában. Az intézmény csapatával országos harmadik helyen végzett, majd az MTK-ba, később pedig a Ferencvárosba került, amelynek el­kötelezett szurkolója. Minden vá­gya az volt, hogy a zöld-fehérek­hez kerülhessen, s immár serdülő­ként megvalósult álma. Ellentét­ben korosztályának nagy átlagával - amely ennél a pontnál megállt volna -, ő továbbhaladt. Az FTC U- 15-ös csapatának kezdő játékosává küzdötte magát, és még a csapat­kapitányi karszalagot is kiérdemel­te. Nem ő a gólfelelős, de 6 góllal és rengeteg gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy jelenleg a Fradi a kor- osztályos bajnokság első helyén áll. A csapat edzője, az 1968-as olimpiai bajnok dr. Juhász István elsőként Ludányi Mártont jelölte az U-14-es válogatottba, amikor a javaslatát kérték. Marci nagy alázattal és szere­tettel adózik a labdarúgásnak. Szorgalmasan edz a hét minden napján, fele-fele részben Gyön­gyösön és Budapesten. Ebben se­gítséget nyújt neki a 3-as iskola és a Gyöngyösi AK. A tehetséges gyöngyösi labdarúgó, Ludányi Márton (balra) ferencvárosi klub­társával, Kovács Istvánnal a jugoszlávok elleni válogatott mérkőzés előtt Eredetileg három megye csapa­ta szerepelt volna a rendezvé­nyen, de a szabolcsiak lemondták a részvételt, így a borsodiak két gárdájával együtt alakult ki a 3 fős létszám. A győzelmet a borsodiak „A” együttese szerezte meg, mely­ben több NB Ill.-as labdarúgó is pályára lépett. Megyei ifjúsági fiúbajnokság Eredmény: Füzesabony - Hat­van 24:20 (11:8). Ld.: Pásztor 12, Imre 6, ill. Bokor és Maksa 8-8. ______Labdarúgás ______ H eves megyéből mintegy tíz éve nem szerepelt játékos a nemzeti vá­logatott U-14-es korosztályában. A Jugoszlávia elleni két mérkőzésen azonban megszakadt ez a sorozat, ugyanis ebneres mezt ölthetett ma­gára a Gyöngyösön nevelkedett, és ma is ott élő Ludányi Márton, aki irányító középpályásként játszott, és igencsak büszkék lehetünk rá. Márton az idegenbeli 2-1-es plávi győzelemmel véget érő talál­kozón csereként lépett pályára a második félidőben. Az első mécs­esén látottak alapján a hazai mérkő­zésen viszont már kezdőként sza­vazott neki bizalmat Sarlós András szövetségi kapitány. Bár ezen a meccsen 4-2-es vereséggel vonult A parádiak a felelősek A beidézett személyek meghallgatása után a Heves Megyei Labda­rúgó Szövetség (HELASZ) Fegyelmi Bizottsága döntött a megyei serdülő bajnokság utolsó fordulójában félbeszakadt Sarud - Párád mérkőzésen történt fegyelmi vétségek ügyében. Emlékeze­tes, hogy a meccs 3-1-es sarudi vezetésnél a 89. percben azért ért véget, mert a hazaiak által kezdeményezett botrányt követően a vendégek levonultak a pályáról. A határozatok: 1. Dáné Krisztián és Németh Sándor sarudi játékosokat 6-6 játékhét­re eltiltották a pályára lépéstől, ami áthúzódik a tavaszi szezonra. 2. A pályán elért eredményt törölték. 3. Megállapították, hogy a mérkőzés félbeszakadásáért a vendég­csapat felelős, mert a parádiak edzője együttesét ok nélkül hívta le a játéktérről, annak ellenére, hogy a játékvezető le akarta vezet­ni a találkozót. A sípmester, Nyeste Lajos megítélése szerint nem volt akadálya a meccs lejátszásának, a rend helyreállt. Ezt tá­masztja alá a Sarud SE csapatának beadványa is. 4. A mérkőzés 3 pontját 3-0-ás gólkülönbséggel nem igazolja a Sa­rud csapata javára, mert a mérkőzésen Dáné Krisztián 3 sárga lappal, jogosulatlanul játszott. 5. Sarud csapatának évi összeredményéből 1 büntetőpontot levon­nak. 6. Szlovencsák Jánost, a parádiak edzőjét egy (játék) hónapra a lab­darúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották. Úgy véljük, ha sokan okul­nának kitartásából, valószínű­leg sokkal jobb helyzetben len­ne a helyi labdarúgás. Minden­esetre újra reménykedhetünk, hogy egy tehetség révén ismét hírnevet szerezhet magának a gyöngyösi, és ezáltal a Heves megyei foci. Hegoczki F. Zsolt * Utánpótláskorú (16 és 20 év kö­zöttiek) megyei cigányválogatot­tak területi döntője, Tamaörs. Eredmények: Borsod-Abaúj- Zemplén megye „B” - Heves me­gye 2-5, Borsod „A” - Heves 5-2, Borsod „A” - Borsod „B” 5-2. A végeredmény: 1. Borsod „A”, 2. Heves (Sánta János, Pege János - kapusok; - Farkas Gábor, Banya Péter, Banya Jenő, Markovics Sza­bolcs, Banya István, Varga Gábor (Kápolna), Bangó Zoltán, Lőcsei János, Csömör Zoltán, Danyi An­dor, Báder Sándor (Kápolna), Horváth Zsolt (Erdőtelek), Csömör László - mezőnyjátéko­sok. (A külön nem jelölt labdarú­gók tamaörsiek.), 3. Borsod „B”. Az országos döntőbe az 1-2. helyezett jutott. A 2x30 perces mérkőzéseken Lendvai Gábor já­tékvezető bíráskodott. Báder János, a Heves megyeiek edzője: - Sok tanulsággal szolgált számomra a torna. Kiderült, hogy vannak tehetséges, törekvő fiata­lok, aki ha megfelelő kezekbe ke­rülnek, sokra vihetik. Igaz, hogy most elsősorban a tamaörsiek al­kották a csapat gerincét, de a jö­vőben számítok az edzők, csapat- vezetők segítségére, akiktől azt remélem, hogy ajánlanak a me­gyei válogatottba reményteljes fia­talokat. A borsodiaktól meghívást kaptunk egy visszavágóra, ahol nagyon bízom benne, hogy egy ütőképesebb csapattal tudunk majd kiállni. * Megyei serdülő (U-15) baj­nokság Az őszi végeredmények. KELETI CSOPORT 1. Tamalelesz 11 10­1 48­-19 30 2. Bélapátfalva 11 9­2 92­-14 27 3. Felsőtárkány 11 7 2 2 60­-33 23 4. Pétervására 11 7 1 3 63­-21 22 5. Novaj 11 7 1 3 62­-29 22 6. Füzesabony 11 4 2 5 51­-49 14 7. Párád 11 3 2 6 38­-42 11 8. Sarud 11 7­4 69­-29 9 9. Szihalom 11 3­8 24­-67 9 10. Istenmezeje 11 2 2 7 30­-57 8 11. Verpelét 11 2­9 18­-78 6 12. Kápolna 11­­11 12­-12 9 Megjegyzés: jogosulatlan játé­kos szerepeltetése miatt Sarud csapatától 12 pont levonva. A góllövőlista élmezőnye, 47 gó­los: Acs Krisztián (Bélapátfalva). 28 gólos: Ország Ákos (Pétervására). 27 gólos: Csohány Gábor (Novaj). NYUGATI CSOPORT 1. FC Hatvan I. 11 10 1 96-9 30 2. Tárnáméra 11 8 1 2 53-17 25 3. Petőfibánya 11 7 3 1 66-18 24 4. FC Hatvan II. 11 6 2 3 56-22 20 5. Hatvani Lók. 11 6 1 4 41-27 19 6. Energia SC 11 5 4 2 27-20 19 7. Selyp 11 5­6 34-27 15 8. Kisköre 11 4 1 6 24-37 13 9. Gyöngyöshalász 11 4­7 13-39 12 10. Nagyréde 11 2 1 8 20-68 7 11. Gy, .sólymos 11 1 1 9 10-62 4 12. Tamaörs 11 1­1010-104 3 A góllövőlista élmezőnye, 30 gólos: Burda Béla (FC Hatvan I.). 22 gólos: Pál Balázs (Petőfibánya) és Tari Szabolcs (FC Hatvan I.). Röplabda '87-es születésű játékosokból álló csapatok tornája, Szeged Az ország legrangosabb torná­ján tartalékosán álltak ki '88-as születésű egri lányok, így be kellett érniük az 5. helyezéssel. Végered­mény: 1. Nyíregyháza Bem isk., 2. Nyíregyháza Hunyadi isk., 3. Va­sas, 4. Jászberény RC, 5. Eger, Szent-Györgyi A. Gyak. Isk., 6. Sze­ged RC, 7. Kecskemét RC, 8. An­gyalföld. Az egriek közül Barta Vi­rág játéka dicsérhető. Teremlabdarúgás Az Umwelt Technik Kft. jóvoltá­ból az idén hatodik alkalommal rendezik Egerben az Umwelt-kupa elnevezésű nemzetközi utánpótlás terem-labdarúgótornát. Az ese­mény helyszíne a körcsarnok, vala­mint a Pásztorvölgyi iskola hason­ló alapterületű tornaterme. Az 1990-92-93-as születésű korosz­tályok csapatai november 24-25- én, az 1988-89-91-es generációk pedig december 8-9-én lépnek színre. Mindkét esetben az első napon a csoportok selejtezőit, másnap pe­dig a döntőket bonyolítják le. A rendezők összesen 96 csapat neve­zését fogadták el. Palánk nélkül „vonalra” 5+1-es rendszerben foci­zik majd az utánpótlás, a játékidő 1x18 perc. A fiúk között lány is sze­repeltethető. * A Gyöngyöspatán megnyert ser­leg után a Szentesről elhozott Eszki­mó-kupát is büszkén emelhették magasba az egri Dobó Katica SE lány labdarúgói. A csongrádi városban három NB l-es terembajnokságban sze­replő csapat, a Szentes (többszö­rös első helyezett), az Enying, a Szekszárd, továbbá a 2000. évi kö­zépiskolás országos első Kiskun­félegyháza, valamint a Karcag gár­dájának társaságában léptek pá­lyára Örsi János tanítványai. A Ka­ticák a selejtezőkből az Enying (4-0) és a Kiskunfélegyháza (3-1) legyőzésével jutottak az elődöntő­be, ahol a Szekszárdot 8-0-ra ver­ték. Közben a csoportmásodik fél­egyháziak a keresztjátékban 2-1- re nyertek a Szentes ellen, így a döntőben - a nap folyamán már másodszor - találkozott a két csa­pat. A győztes találat Surányi Kitti jóvoltából a befejezés előtt 25 má­sodperccel esett, így I-0-ra győ­zött a Dobó Katica Montvai Berna­dett, Virág Viktória, Tóthpál Szil­via, Bőgős Anikó, Morvái Júlia, Surányi Kitti és Farkas Éva össze­állítású együttese. A végeredmény: 1. Dobó Katica SE, 2. Kiskunfélegyháza, 3. Szen­tes. Az aranyérem mellé Farkas Éva a gólkirálynői címet is megkapta. Megjegyzendő, hogy a sérülés miatt ezúttal nem szereplő Tóth Szilvia november 24-ére meghí­vást kapott az U-15-ös magyar válogatottkeret háromnapos edzőtáborába. VÍZILABDA Országos serdülő bajnokság Kecskemét - ZF Hungária Egri VK-Agria Drink 5-20. Gd: Szabol­csi 4, Bálint 3, Búza 2, Eged 2, Szeredi 2, Márton 2, Máthé 2, Ká­dár, Vígh, Huber. BVSC - Eger 6-16. Gd.: Máthé 5, Márton 4, Bá­lint 4, Búza 2, Huber. * Utánpótlás korú csapatok (1990-ben vagy később születet­tek) kvalifikációs tornája, Szolnok Az if], Ridl Csaba által edzett eg­ri csapat a 12 csapatos tornán tor­nán 4. helyezést ért el, és ezzel a legjobb 6 között folytathatja. Az eg­riek eredményei: - Domino-BHSE 13-5, - Matáv Póló Suli 3-10, - 6-20, - Szolnok 11-4, - Villanó Fó­kák 17-9, - Szolnok 10-8. A legeredményesebb játékosok (zárójelben a dobott gólok): Antal Gergő (19), Horváth Zoltán (11) Sándor Dávid (5), Molnár Dániel (6), Pető Dániel (6), Erdélyi Balázs (5), Antal Dóri (1), Madaras Márk (1), Szabó Zoltán (1), Nagy Ri- chárd (3), Fodor Gábor (1), Forgony Gergő (1). Szabó Gábor kapus két büntetőt védett. * Országos gyermekbajnokság (1989-es korosztály), kvalifiká­ciós torna A ZF Hungária Egri VK-Agria Drink gárdája 13 csapat közül a 2. helyen végzett, és kiemeltként ve­het részt a december 8-9-én kezdő­dő bajnokságban. Az egriek ered­ményei: - Békéscsaba 12-2, - Szen­tes 6-5, - Szolnok 7-1, - Kassa 9-4, A Holló Tivadar edző vezette egri gyer­mek vízilabdázók bejutottak az országos döntőbe archív fotó: majoros- Kecskemét 4-3, - BVSC 5-6. A csapat tagjai: Szász P. - kapus; Petrovai M., Jakab D., Kovács T„ Vályi, Csizmadia, Kovács G., Ke­resztes, Bojtos, Szabó M„ Antal, Farkas P. - mezőnyjátékosok. Holló Tivadar edző: - Sajnos, hiába vannak tehetséges gyerme­keink, ha mindennapos gondok­kal - felszerelés, utazási és edzési lehetőségek - kell küzdenünk. Totótippek a 47. hétre 1. Videoton (3.)­ZTE (2.) 1 2. Ferencváros (5.)­Vasas (12.) 1 3. Haladás (9.)­Győr (11.) 1 4. Újpest (6.)­Debrecen (8.) 1 5. Dunaferr (4.)­MTK (1.) 1JL2 16. Schalke 04 (7.)­Bremen (6.) 1 I 7. Cottbus (15.)­Stuttgart (8.) 1* 8. Rostock (14.)­Hertha BSC (5.) 1,2 9. Freiburg (9.)­1860 München (11.) 2 10. Lazio (8.)­Juventus (3.) :: 1 j 11. Brescia (9.)­Udinese (10.) 1JC 12. Bologna (5.)­Roma (4.) X 13. Parma (12.)­Milan (6.) 1,2 14. Dortmund (4.)­Kaiserslautern (3.) 1 I Pótmérkőzések 1. St. Pauli 1. FC Köln 2. Wolfsburg Mönchengladbach 3. Bayern München Nürnberg 4. Leverkusen Hamburg A pótmérkőzésekre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak. ■ Heves továbbra is vezet Sakk ke: NB I/B, Maróczy-csoport A 3. forduló eredménye: Gödöllői EACI. - Mátra SE I. 8:4 Győztek: Szatmáry, Varga. Re­miztek: Boricsev, Földi, Félegyházi, Demeter. A tavalyi ezüstérmes hazaiak jó játékkal kihasználták a bi­zonytalankodó vendégek hibáit. NB II. Erkel-csoport A 3. forduló eredményei: Gödöllői EAC II. - Mátra SE II. 8,5:3,5 Győztek: Horváth D„ Oláh. Re­miztek: Balogh L, Horváth Z„ Szécsényi. Megérdemelt gödöllői győze­lem született. Tököl KSK - Hatvani SK 6,5:5,5 Győztek: Radványi T., Gorda F., Mátrai L„ Kovács P. Remiztek: Schmidt G„ Gyóni B., Hatos K. A hatvaniak minimális kü­lönbségű győzelmet vártak. NB II. Barcza-csoport A 3. forduló eredményei: Piremon Nyíregyháza - Conet-Hevesi SE 4,5:7,5 Győztek: Papp Z., Paál, Domány, Bakos B., Gacsó, Bódi. Remiztek: Frander, Tóth D„ Gál S. A közepes formát mutató he­vesiek magabiztosan győztek. Hajdúszoboszló - Füzesabony 6:6 Győztek: Dr. Horváth, Kladiva, Antá. Remiztek: Hajnal Z., Báli, Hajnal Gy„ Hevesi, Sándor, Nyíri D. Értékes a füzesabonyi pont a jobb erőkből álló szoboszlói- aknál. Az élmezőny állása: 1. Conet- Hevesi SE 29,5 pont, 2. Kazinc­barcika 28,5,3. Füzesabony 23,5. HEVES“* *“ HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS. HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. CffjxJy LŐRINCI, PËTEKVASARAVÁROSOKËSKÖRZETEKNAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax; 36/519*05). a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6.. tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23.. tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: KÄH 10403507-35017327-00000000, vafcmint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 R, egy évre 11940 FI Az árus példányok ára: 56 R. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger. VinceHónskota u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0665-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvónypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • • •• •panda szerkesztőségi rendszerrel készült 1 A ^AATESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom