Heves Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-15 / 266. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. November 15., csütörtök Nyári iszapbirkózás helyett A Tisza-tavon beállt a téli vízszint, szárazra kerültek a szabad strandok partszakaszai. A négy tómelléki település (Poroszló, Sarud, Tiszanána, Kisköre) önkormányzatai összesen 28 millió forintot szánnak a fürdőfövenyek iszaptalanítására, homok- és sódertöltésére. Honfoglalók az otthonban Nyolcán élhetnek majd ebben a modern házban fotó: gál gábor Széchenyi-terv Eger Megjelentek a Széchenyi-terv 2002. pályázati csomag kiadványai, amely a támogatott beruházások köréről és feltételeiről nyújt tájékoztatást. A kiadvány mától minden kamarai irodában megtekinthető, illetve elolvasható - tájékoztatta lapunkat Fiilöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. ■ Fogadóóra Atkár, Gyöngyöshalász Dr. Mánya Kristóf fideszes országgyűlési képviselő fogadóórát tart pénteken 15.30 órától az atkán polgármesteri hivatalban, 17 órától pedig a gyöngyöshalászi községházán. A képviselő munkáját segíti Keresztes György önkormányzati képviselő, dr. Tatár László, a Fidesz gyöngyösi elnöke, és Nagy Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal kistérségi megbízottja. ______■ N yitott ajtók Eger Ma délután 3 és 5 óra között Török Zsolt önkormányzati képviselő, az MSZP egri pártszervezet elnökségének tagja tart fogadóórát a párt Nyitott ajtók elnevezésű fogadóóra-sorozatán. A képviselőt a véleményekkel, észrevételekkel a Telekessy út 2. szám alatti irodában lehet felkeresni. ■ U. K. Today: könyvtárlat Eger Rendkívüli kiállításnak ad otthont a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár idegen nyelvű részlege. A kulturális intézményben nyílik ugyanis U. K. Today címmel az a tárlat, amely Nagy-Britanniát mutatja be igazán izgalmas és látványos könyveken keresztül. A British Council könyvtárból hozott kötetek elsősorban az 1980-as, 1990-es évek kultúráját, sportját, divatját és építészetét mutatják be. Olvashatnak az érdeklődők többek között Diana hercegnő ruháiról, továbbá arról, hogy mi foglalkoztatta leginkább ezekben az időkben az angolokat, ismertetést olvashatnak még a tenisz Davis Kupa történetéről és London legújabb szenzációjáról is. A kiállítás igazi kuriózumának azonban az ígérkezik, hogy a hozott könyvek nem a vitrinben, kiállítási anyagként, hanem valódi, használható, olvasható tárgyakként szerepelnek, tehát forgathatók is. A bemutató decem- ber 6-ig tekinthető meg. _____■ Ti sza-tó és körzete Az apadás ütemét az utóbbi napokban kisebb tiszai árhullám késleltette. A Kötivízig szakaszmérnöke, Fejes Lőrinc nem tart további bonyodalmaktól:- Két napot csúsztunk a Tisza- tó ürítésével, de mostanra Kisköre- felsőnél már csak 560 centiméter magas a vízoszlop. Október 23-tól 160 centiméterrel csökkent a tározó vízszintje. Ez az állapot két-há- rom hétig marad fenn, s alkalmat ad a tóparti szabad strandok üzemeltetőinek a partszakaszok rendbehozatalára. Az érintett települések biztatást kaptak a Tisza-tavi Regionális Turisztikai és Projekt Irodától, s az önkormányzatok számítanak is rá, hogy a szükséges munkálatokra pályázatuk révén 3-3 millió forint támogatást kapnak. A költségvetésüket ugyanis nagyon megterhelik a részben megelőlegezett ráfordítások. A beállt téli vízszint miatt viszont nem várhatnak.- Nálunk a feladattal megbízott Hevesvíz Rt. már szállítja a homokot, a sódert, s a parton depózza - tudjuk meg Kiss István sarudi polgármestertől. - Ezen a partszakaszon mintegy 600 köbméternyi anyaggal szeretnék felfrissíteni a fövenyt. Bornemissza János, a poroszlói önkormányzat vezetője - hasonlóan a sarudiakhoz - arról tesz említést, hogy a nélkülözhetetlen műveletek költségei 6 millió forintot tesznek ki, s ennek felét szeretnék a nyertes pályázattal visszakapni. A szabad strandon talajcsere és növényritkítás jelent aktuális tennivalót. Tiszanána a dinnyésháti partja révén érintett. Dr. Tóth József polgármester a nagyszabású tervek közeli megvalósítását vázolja:- A következő hetekben 10 millió forintot fordítunk a szabad strandunkat és a kikötőt érintő rendezésre. Kotrásra vár a fő öblítőcsatoma és annak négy ága Ezenfelül két újabb öblítőággal kívánjuk összekötni vízfelületeinket az élő Tisza medrével Ettől, a kedvezőbb áramlás miatt, tisztább lesz a fürdővíz, a gépi beavatkozással a kikötő megközelítése válik szabadabbá A polgármester megerősítette a másoktól is hallott aggályokat:- Januárban kellett volna az alacsony vízállás, mert félő, hogy ebben az időjárási környezetben, a fagyott talaj hiánya következtében nem tudjuk hatékonyan hasznosítani, mozgatni a gépeket. Másfelől mi is megelőlegezzük a pénzt a beruházáshoz, de ott a félsz, hogy ha nem nyerünk a pályázaton, akkor decemberben törölhetjük a szemünket... Kisköre önkormányzata a soron következő napokban 6 milliót fektet be a szabad strandjába. A polgármesteri hivatalban elmondták, hogy a bedolgozásra váró kétezer köbméternyi iszappótló anyag - homok, föld, sóder - már a parton van. A tervek szerint 20 ezer négyzetméternyi felületet kívánnak alkalmasabbá tenni, gondolva a fürdőzési szezonra. Kiskörén négy éve csináltak hasonló, a nyári vendégforgalom szempontjából fontos föveny-felújítást. Akkor maradéktalanul elvégezték a betervezett munkát, mert annak jobban kedvezett a mostaninál 40 centivel még alacsonyabb vízszint, a januári időpont és a mínusz 15 fokos fagy. Jóllehet - mint mesélik -, a gépek ekkor is csak éjjel mozogtak biztosan a terepen. Egyébként - ahogy felidézik - négy éve száraz lábbal ki lehetett sétálni a parttól 300 méterre lévő Tisza folyó med- rének széléig. ________jbudavArii a z állam? Eger Ünnepélyes keretek között vehették át tegnap kapukulcsukat mindazok a szerencséseknek nevezhető fogyatékos emberek, akik immár nem intézetben, hanem egy igazán barátságosan berendezett családi házban élhetnek. A lakóotthont a Biosziget Rehabilitációs Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy a társadalom számára is értékes emberek olyan körülmények között tölthessék mindennapjaikat, mint az úgynevezett „épek”. Ezáltal, és a velük lévő szociális szakemberek segítségével önállóbbakká válhatnak, s talán - ha hosszú évek múltán is, de - alkalmasakká válnak az önálló életvitelre. A képviselő-testület az idei költségvetés elfogadásakor számos helyi beruházás finanszírozásáról határozott. Kiemelt helyen szerepelt több út, utca elkészítése, felújítása, továbbá vízelvezető rendszerek létesítése, valamint nyolc szociális bérlakás megépítése a túrái úton. Miután a városvezetés döntése értelmében az anyagiak rendelkezésre állnak a fentiekkel kapcsolatos munkálatok elvégzésére, többen csodálkozásuknak adtak hangot annak kapcsán, hogy noha már novembert írunk, a tervek egy része mind ez idáig nem valósult meg, s az ilyenkor szokásos egyre kedvezőtlenebb időjárás miatt várhatóan az idén már nem is fog. Legutóbb - a Jókai úti csapadékvíz-elvezető rendszer vonatkozásában - a szociális bizottság ülésén is felvetődött ez a téma. Azon a tanácskozáson volt, aki megjegyezte, hogy a jelek szerint az illetékesek megfeledkeztek a saját döntésükről. Mint a Vajda Pál alpolgármesterrel folytatott beszélgetésünkből kiderült, utóbbiról szó sincs. A várospolitikus sorra vette azokat a területeket, ahol még várat magára a megvalósítás, de - mint Kisgyörgyné Cziráki Andrea, a Szociális és Családügyi Minisztérium főtanácsosa hangsúlyozta, hogy a fogyatékosügyi program keretében tíz éven belül megszűnnek majd a nagy intézmények, helyettük az egrihez hasonló lakóotthonokba költözhetnek a sérült emberek. Erre már az önkormányzati fenntartású intézetekben is volt példa, ám a Biosziget dvil alapítvány, ezért különleges és üdvözlendő a kezdeményezésük. A minisztériumtól 7,5 millió forintot, Petrucz Istvántól, az intézmény vezetőjétől pedig 6 millió forintot kapott az alapítvány a lakóotthon létrehozásához. A fenntartást részben állami normatívából, részben az alapítvány és a lakók pénzéből fedezik. mondotta - a különféle okokból előforduló késedelem ellenére valamennyi elképzelésük valóra válik, ha nem ebben az esztendőben, akkor jövőre. A Jókai úti vízelvezetésnél például eleve kétéves futamidőt terveztek. Ez a beruházás a köz- beszerzési törvény hatálya alá esik, ezért pályáztatni kell, s még az idén aláírják a szerződést a kivitelezővel. A kerekharaszti Sport utca építését még az idén befejezik, ám a Kard és a Kisfaludy utcák generálozására valószínűleg még várni kell. Utóbbiak esetében azért „csúszik” a felújítás időpontja, mert a megyei településfejlesztési tanács csak a második körben adott támogatást, s az összeg a közelmúltban érkezett meg. A Rákóczi úti leállósávot a Heves Megyei Közútkezelő Kht. építteti, ehhez a város csak a saját erőt biztosította. A kivitelezést még ebben az évben elkezdik, de várhatóan csak 2002-ben fejezik be. Vajda Pál végül megemlítette a túrái úton létesítendő nyolc szociális bérlakást is, amelyhez 36 millió forintot az állam, 10 milliót pedig az önkormányzat adott. Az alpolgármester elmondta: az építkezés jövőre kezdődik, i-ói Hol a pénz, a cég és (Folytatás az 1. oldalról) A dolgozók szerint a cég hónapok óta többször komoly késéssel fizetett, vagy hetente adtak némi bért. Legutoljára a szeptemberi járandóság felét kapták meg, két részletben.- Se munkanélkvdi-segélyre, se más munkahelyre nem tudunk elmenni, mert a papírjainkat sem adják ide. Azok a könyvelőnél vannak, ő viszont magánál tartja, amíg őt ki nem fizetik. Merthogy neki is tartoznak - mondja egy fiatalember. A reggel óta a kapuban fagyoskodók közül többen azt feszegetik: hogyan lehet, hogy egy külföldi vállalkozás (olasz cég) ennyire kisemmizheti a munkásait, hol van ilyenkor a szabálytalanságokra oly éberen figyelőállam? A kérdés költői. Van, aki azt mondja: dolgoznék én mezítláb is, csak fizetnének. Az egykori laktanyában lévő üzemben ivóvíz, szociális helyiségek, WC és fűtés híján kellett dolgozniuk. Am maradtak, mert kell a kenyérkereset. Azt sem értik: hová tűnt a kamionszámra - külföldre - eladott bútorok bevétele? A dolgozók szakszervezetet akartak alakítani, de akik ebben részt vettek, azokat kirúgták; a dolgozókat visszamenőlegesen akarták „lemondatni” a kényszerszabadságra járó pénzükről; a cég szerintük több százmillió forintos adóssággal küzd, talán már nem is létezik. Az Abasáron regnáló vezető (igazgató?) hivatalosan nem is szerepel az állományban. A mostani kitiltásuk oka, hogy a nyilvánossághoz merték fordulni. Megfenyegették őket, ha mégis bemennek a munkahelyükre, a rendőrség fogja őket kitessékelni. Bár a cég egyetlen képviselőjét sem sikerült elérnünk, úgy tudjuk: a kft. tulajdonosi körében változások lesznek, s az új, tőkeerős tagok ki fogják fizetni a dolgozókat. Talán kä héten belül minden visszatérhet a rendes kerékvágásba A dolgozók szerint pár napja Rossi úr (a „nagyfőnök”, akinek az új felállásban a felesége vagy élettársa lesz az utódja) azzal távozott Abasárról: még aznap visszatér, és talán pénzt is hoz. Helyette üzenet érkezett: ha nem mennek haza az embe- rek, akkora rendőrség jön.__________sum péter Hallgattassák meg... Ha van egy tiltólista, akkor azon vélhetően szerepel lapunk munkatársa is, akit udvariasan, de „kizártak” az abasári „üzemlátogatásból”. A máshonnan megszerzett mobiltelefon-számokon igyekeztünk utolérni a cég képviselőit többször - sikertelenül. Az üzenetrögzítő volt bekapcsolva, ám visszahívást - bár kértünk - nem kaptunk. Ha jelentkeznek, helyt adunk a kft. (vagy jogutódja) tulajdonosainak is a megszólalásra. Elhárítani a kagylóveszélyt Különösen a talpakra veszélyes, éles, a talajra lerakodott kagylótömegtől kívánják megszabadítani a kiskörei szabad strandot. Ennek egyik módja: a most megközelíthető 1 -1,5 méter mély kubikgödrökbe tolják. A feltöltés felső rétege mindig sóder. „Elfelejtett” beruházások Hatvan Fiatalkorú bevándorlók Az embercsempészet is terítékre kerül Budapest Ma és holnap hazánk fővárosában tartja meghallgatását az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése menekültügyi, migrációs és demográfiai bizottságának migrációs albizottsága, amelynek megyénkbeli tagja is van Szinyei András (Fidesz- MKDSZ) hatvani honatya személyében. Az ET-bizottságok egyes aktuális témában tartott meghallgatásait - a szabályoknak megfelelően - általában a 43 tagország valamelyikében tartják. Ezúttal a fiatalkorúak bevándorlásával kapcsolatos kérdések kapcsán a választás fővárosunkra, Budapestre esett. A mai tanácskozáson a jelenlévőket Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, valamint Mario Martins, az ET ifjúsági és sportigazgatóságának vezetője köszönti, majd Szinyei András és Tabajdi Csaba (MSZP) - a bizottság másik magyar tagja - Tadeusz hvinski elnökkel együtt válaszol a hozzájuk intézett kérdésekre. Ezt követően a tagok zárt ülés keretében tárgyalnak a fiatal bevándorlók beilleszkedéséről, a nevelésről és oktatásról, továbbá az erőszakról, a rasszizmusról, az in- toleranciáról és a terrorizmusról. Holnap az embercsempészet és a kíséret nélküli bevándorlás témája kerül terítékre, majd Pintér Sándor belügyminiszter tart előadást, aki ezt követően Szinyei András és Tabajdi Csaba társaságában sajtótájékoztatón értékeli a konferencia tapasztalatait __________■ H ósapka a tájon Kékestető Tegnap behavazott autókra csodálkozhattak a gyöngyösiek, a Mátrában ugyanis kedden leesett az első hó. A kékestetői Központi Meteorológiai Intézet munkatársa arról tájékoztatta lapunkat, hogy a délután esővel kezdődő, majd havas esővel folytatódó csapadékozás este hét-nyolc óra körül, nulla fokos hőmérsékletnél alakult át igazi hóeséssé. Ennek köszönhetően tegnap Kékesen négy-öt centiméteres hó volt, aminek megmaradását a mínusz 5 fokos levegő biztosította, és hétszáz méter fölött mindenütt pici hósapka fedte a tájat. A rövid távú előrejelzések a keleti országrészben további elszórt havazást, fagyos éjszakákat és erős, helyenként vihaA hófödte Kékestetö különösen varázslatos látvány, bizonyára hamarosan ide csábítja majd a téli sportok szerelmeseit fos északi, északkeleti szelet _________________________________________________________________________________________________________fotó: suHA péter ígérnek._______________J A.