Heves Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

I 2001. Október 6., szombat M E G Y E I KÖRKÉP 5. OLDAL Erdei iskolák a fiatalokért Program, amely a természet szeretetére nevel Sok fiatalt vonz a Bükki Nemzeti Parkban levő szilvásváradi Szalajka-völgy. A tárcánál két éve fogalmazták meg azt a gondolatot, hogy az általános iskolás gyerekek tanulmányaik során legalább egy­szer erdei iskolában is részt vegyenek - mondta tegnap Czipán Katalin, az Oktatási Minisztérium szakértője. Ennek a feltételrendszerét igyekeztek meg is teremteni. FOTÓ: GÁL GÁBOR Leányvásár A hírek szerint háromszázezer fo­rintét vásárolt meg egy tizenhat éves lányt annak édesapjától bi­zonyos B. Károly, Kiskunfélegyhá­za kisgazda alpolgármesterének fia. A rendőrség által felgöngyölí­tett emberkereskedelmi ügy kap­csán kiderült, hogy a politikus fia a lányt, L. Ildikót prostituáltként akarta futtatni egy helyi bárban. Tiszta szerencse, hogy mindig csak a családtagokkal van a baj. A politikusi lélek maga hófehér, ártatlanságában egyszerűen cso­dálatos. Még hogy pénz, meg nők... (RM) VÉRTANÚK. A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) egri szer­vezete szombaton délután négy órától megemlékezést rendez az aradi vértanúk tiszteletére a Megyei Művelődési Központ dísztermében. Az eseményen dr. Bognár László országgyűlési képviselő, a MIÉP alelnöke mond beszédet. NYERTESEINK. A lapunk szeptember 29-i számában kö­zölt keresztrejtvény helyes megfejtése a következő: „Hogy én nevetséges vagyok? Hiszen tegnap otthon sem voltam. ” A jó választ beküldők közül az alábbiak nyertek könyvet: Sipos Károlyné (Tarnalelesz, József A. u.), valamint Széles Károlyné (Pétervására, Tán­csics u.). Gratulálunk! HARANG. Az Egri Városi Televí­zió Hit-Vallás című magazinmű­sora a hét végén, vasárnap este fél héttől új adással jelentkezik. Ezúttal a Szent Mihály-harang újjászületéséről esik szó, a stú­dió vendége lesz Gulyás Lászlóné, aki szemtanúja volt, hogyan vitték el 1944-ben a Ba­zilika harangját. A műsorban Ferencz József fiatal református lelkészt is bemutatják. TÁNC. Az egri Megyei Művelő­dési Központban kezdő és hala­dó tánciskolái tanfolyamok in­dulnak gyerekek, fiatalok és fel- • nőttek számára. Október 7-től vasárnaponként nyolc héten át összesen 24 órában standard, la­tin-amerikai és divattáncokat ta­nít Botond Béla táncpedagógus. A kezdő gyerekek és fiatalok órái délelőtt tízkor, a haladó fia­talok és felnőttek órái délután kettőkor, a kezdő felnőttek órái délután ötkor kezdődnek. Be­iratkozni az első órán lehet. VÉRADÁS. A Magyar Vöröske­reszt egri területi szervezete és a Vértranszfúziós Állomás október 8-án, hétfőn délután kettő és öt óra között véfadást rendez a megyeszékhelyen, a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában (Fadrusz u. 1/a). Az önkéntesek vigyék magukkal személyi iga­zolványukat és társadalombiz­tosítási kártyájukat. ■ Felsötarkány, Eger Mintegy másfél százan, peda­gógusok, a környezeti nevelés­sel foglalkozó szakemberek, a nemzeti parkok, az erdészetek képviselői két napon át folytat­tak eszmecserét az erdei isko­lák jelentőségéről és jövőjéről. A záró sajtótájékoztatón az Ok­tatási Minisztérium képviselője azt is elmondta, hogy az erdei iskolák programját a pedagó­gusképzésbe, illetve -tovább­képzésbe is beillesztik. Ezek működtetését egyre nagyobb számban az erdészetek, a civil szervezetek, a nemzeti parkok is támogatják. Kiemelte: az erdei iskola célja, hogy öt napig a helyi iskolától tá­vol, más helyszínen igyekezzenek megismertetni a fiatalokat a ter­mészet szépségeivel és értékeivel. Ennek megvalósítására az oktatá­si tárca országos erdei iskola prog­ramot indított el, s ennek volt ré­sze a kétnapos felsőtárkányi talál­kozó, amelyet mérföldkőnek ne­vezett a szakértő. Az idén 420 pályázat érkezett, amelyből 260 iskola 50 millió fo­rintot nyert el az említett program­ban való részvételre. Ezt támogat­ta a Környezetvédelmi Minisztéri­um is, de szeretnék ehhez meg­nyerni az Ifjúsági és Sport-, vala­mint a Gazdasági Minisztérium támogató segítségét is. A Hírlap kérdésére Jung Lász­ló, az Egererdő Erdészeti Rt. vezér- igazgatója elmondta, hogy az or­szágban működő erdészeti rész­vénytársaságoknál eddig 22 erdei iskolai központot jegyeztek be. En­nek megfelelően az Egererdőnél is vannak ilyen működő iskolák, amelyek szorosan kapcsolódnak a helyi oktatási intézmények ok­tatási programjaihoz. Duska József, a Bükki Nem­zeti Park igazgatója azt emelte ki, hogy a kétnapos tanácskozás során a Heves, a Borsod-Abaúj- Zemplén és a Nógrád megyei közgyűlés vezetői támogatásuk­ról biztosították az erdei iskolai programot. Kijelentette: csak együttműködéssel lehet ezt eredményesen megvalósítani. Szó volt még az úgynevezett Hasznos könyvről is, amely ha­marosan elkészül, és az erdei is­kolai program törvényi hátterét, feltételeit, a pályázati lehetősé­geket tartalmazza. Ezzel is igye­keznek segíteni a pedagógusok, a szervezők ebbéli munkáját. ________________________(M.K-1 Túlteljesül a vámbevétel Az EU normáihoz igazítják a törvényt Az idei évre előirányzott 1828 milliárd forint vámbevételt várhatóan sikerül túlteljesíteni - je­lentette ki tegnap Kovácsics Iván dandártábor­nok, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancs­nokságának bevételi főigazgatója. Mint hozzátet­te: ez a pénzmennyiség az éves költségvetés fele. Eger A már hagyományos őszi országos vámkonferen­cia nyitóelőadásában azt is elmondta, hogy az említett bevétel az importáruk után fizetett általá­nos forgalmi, fogyasztási és jövedéki adóból szár­mazik. Kiemelte, hogy ebben az évben - 1994-hez képest - a magyar határon átjuttatott áruszáüít- mányok mértéke megduplázódott. Ezek többsége Ausztrián keresztül, az Európai Unió országaiból vasúton és közúton érkezik hozzánk. Emellett je­lentős a Szlovákia és Románia felőli árucsere is, Ukrajna irányába viszont a vasúti és közúü szállí­tások mindössze 3-7 százalékot tesznek ki. Ez is bizonyítja, hogy gazdaságilag hazánk már az EU tagja, jogilag azonban várhatóan csak 2004-ben lehetünk azok. Kovácsics Iván arra is utalt, hogy a vámparancsnokságok a megnövekedett áruforgalom által okozott ve­szélyekre is felkészültek. Aktívan közremű­ködnek a kábítószerek és más áruk csempé­szei elleni küzdelemben. Ezért több jogsza­bály módosítását is javasolták, így például a jövedéki termékekkel való visszaélés, vagy a jövedéki orgazdaságról szóló jogszabályok változtatását. Ezek mellett a bortermelők köré­ben is sok szabálytalanságot tártak fel, főleg jogsértő magatartás miatt. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy az Európai Unió teljes jogú vámszervezete lehessünk, hosszú távú üzleti, kommunikációs, oktatási és informatikai stratégiát dolgoznak ki. Cél, hogy 2003-ig - különböző módosításokkal - teljeskörüen átvegyük az uniós vámszabályo­kat. (MENTUSZ) KOVÁCS JANOS Erőszak, kultusz Hajlamos az ember könnyen ítélni. Köny- nyebb a lelkének. Példának okáért, ha min­den következmény nélkül a tyúkszemére hág­nak, ha nem engedik át a zebrán, vagy ha az orra előtt áll be valaki épp arra az egyetlen megürülő parkolóhely­re, amire már régóta vár, kinézett magának, s a tér puszta fixíro- zásán kívül ezt a szándékát az irányjelző használatával is fogana­tosította. Ilyenkor még a legszendébb, galamblelkű ember lelke fe­nekén is forrni kezd valami odakozmált, szurokszerűen sűrű, fe­ketén nyúlós. A méreg. És ebből az esszenciális párából csakha­mar előtüremkedik az örök érvényű és megfellebbezhetetlen kije­lentés: lám, milyen erőszakos a világ, mily gonoszak az emberek (főleg az a sötét fráter, aki beállt a parkolóhelyemre). Én persze nem. Mint a világban létező, ám valami módon a fölött lebegő eg­zisztenciaként, a légüres térben rezgő erkölcsi asztráltest, fensőbb- ség megtestesítőjeként önmagunkat általában magától értetődő természetességgel nem soroljuk be az erőszakos világ részei közé. Rendben is lenne ez így. Hízelgő a kedvező önkép, kontra bű­nös világ felállás, még ha e tükör foncsorozása erősen torz képet is ad. Alig vagyunk valamicskével az amerikai szörnyű pusztítás után, amiről sokan úgy vélték, hogy ettől megváltozik a világ. De nem. Semmi se változik, változott. A világ, úgy tűnik, nem ilyen srófrajár. Mindenütt folynak tovább az épp aktuális mészárlások, a látványos és a hétköznapi terror, az erőszakot szülő erőszak. Lám csak, a béke szigetének, s a nemzetközi bűnözés és a diktáto­rok pénzmosodájának tisztelt Svájcban - amely nem mellesleg meggazdagodott mások háborúiból és pusztulásából - is egy derék helyi polgár állított elő gyilkos vérfürdőt, amikor betörve az egyik kanton tartományi törvényhozásának épületébe, válogatás nélkül mészárolni kezdte az ott lévőket. Megtörténik az ilyesmi fejlett, kulturált és gazdag, demokratikus országokban is. Minden jobb családban akad egy fekete bárány, szégyellni való rokon vagy ta­kargatni való szennyes. Es mi a helyzet itthon? A Fradi-meccsek biztonságáért eddig fe­lelős magán őrző-védő cég inkább fölbontotta a szerződését a klub­bal, csak hogy megszabaduljon végre a csőcselékkel vívott hiába­való küzdelem kínos terhétől. Vagy mily boldogság az, hogy az Eg­ri Bazilika tornyába végre beköltözött a méltóságteljes, hattonnás nagy harang, annak az egykor volt réginek a helyére, amit egy nyomorult kor hadi célokra föláldozott. Alig kisebbedhetett még meg az öröm, amikor arról jött a hír, hogy kifosztották a bélapát- falvai apátságot, s az egyedülálló műemlékből fölbecsülhetetlen ér­tékű, fából faragott középkori szobrok tűntek el. A média is felelős persze az erőszakért, a közvetített brutalitás kultuszáért. A példa ragadós: nem kell az anyámasszony finom­kodás, az erőből és az erőszak nyelvén mindenki ért. Ez vitathatat­lan. S az is, hogy nincsen rá univerzális panacea, gyógyír és gyógymód. S ha legközelebb a lábunkra lépnek? Türelem. Biztos, ami biz­tos: kérjünk jó hangosan elnézést. Megbuktatták az elnököt (Folytatás az 1. oldalról) Az alig ötperces testületi ülést kö­vetően megkérdeztük Fejes Atti­lát: miért tartózkodott, holott az eltelt három évben többször is szembekerült az elnökkel?- A választások előtt már nem akartam személycserét - mondta a képviselő. - Nem tartom lehe­tetlennek azt sem, hogy a most egy véleményen lévő képviselő- társaim az elkövetkező időszak­ban megváltoztatják álláspont­jukat.- Gondolkodom rajta, hogy polgári peres eljárást indítsak az együttműködési szerződés értel­mében - összegezte a történteket Lakatos. - Akkor romlott meg a viszony köztem és a visszahívá­somat kezdeményezők között, amikor elleneztem, hogy az Egri Romákért Közalapítvány által nyert pénzből ne a családjukat vigyék el üdülni. Emiatt feljelen­tést is tettem a napokban az ügyészségen.- Szomorú, hogy nem lehet a továbbiakban elnök?- Egyáltalán nem. Inkább örülök, hogy leváltottak, mert a dologi kiadások miatt hiányos a költségvetésünk. Hiába figyel­meztettem őket, az önkormány­zat telefonjáról bonyolították a Phralipe és az alapítvány ügyeit, így a telefonszámlánk 500 ezer forint. Ezért aztán ebben az év­ben már nem fizethetjük ki a tiszteletdíjakat sem a képvise­lőknek. (NÉGYESSY) Fesztivál a másság jegyében Eger Harmadik alkalommal nyitották meg tegnap a Művészetek Házá­ban a sérült és egészséges gyer­mekek közös művészeti találko­zóját a másság jegyében. A non- verbális fesztivált a szervezők há­rom éve kettős céllal találták ki. Egyrészt a művészeti produkciók bemutatásával az „egészséges” társadalomnak is tudtul adják, hogy a fogyatékos gyermekek is képesek megtalálni az önkifeje­zés eszközeit a nonverbális kom­munikációs technikákkal, más­részt a sérült és ép gyermekek ez­által is közelebb kerülnek egymás világának megismeréséhez. A tegnap megnyitott háromna­pos rendezvényre az ország 19 me­gyéjéből összesen 43 csoport majd ' 500 gyermekkel jelezte részvételét. A bemutatott zenei, báb-, panto­mim- és színjátszó-produkciókat szakmai zsűri értékeli, köztük dr. Papp Gabriella gyógypedagógus, főiskolai adjunktus, Karsai Gizella pantomimművész, Protovinné Zsi­linszky Erzsébet színjátszó-rende­ző és Elek Dóra, a Baltazár Szín­ház igazgatója. A vasárnap délig tartó rendezvényen felváltva lép­nek színpadra sérült - köztük autista, halmozottan sérült vagy tolókocsiba kényszerült - gyerekek és egészséges társaik. Esténként pedig művészeti produkciók be­mutatásával szórakoztatják őket, a nyitónapon például a Varázsfuvola gyermekváltozatát láthatták. A III. Nonverbális Fesztivált teg­nap délután Varga Melinda, a Mű­vészetek Házának igazgatója és Protovinné Zsilinszky Erzsébet nyi­totta meg. A három nap alatt be­mutatott műsorszámok mellett a sérült gyermekek által készített al­kotásokból készült kiállítás is megtekinthető. iszuromd Az egri Ugri-bugri Csoport az Egy bogár élete című produkcióval lépett fel a fesztiválon Állatorvosok Tegnapi számunkban tévesen jelentek meg a hétvégi állatorvo­si ügyelettel kapcsolatos infor­mációk. Október 6-án és 7-én az egri ügyeleti kerületben dr. Zákovszki Gábort kell keresni a 487-028-as telefonszámon. Eger város ügyeletese dr. Daróczi La­jos (515-232), Recské dr. Juhász László (367-045), exportügyelet: dr. Zákovszki Gábor (487-028). Gyöngyösön dr. Gregor Béla (37/313-829), Hatvanban dr. Madlina Gábor (37/378-021), Tamamérán dr. Ádám Sándor (37/329-016) ügyel. Exportügye­let: dr. Keszthelyi Ferenc (37/385-182). Hevesen dr. Szabó János (346-246) a hétvégi ügye­letes, az export is hozzá tartozik. Füzesabonyban dr. Geng Tibor (491-278) ügyel, export: dr. Bog­nár István (342-108). Poroszló ügyeletese dr. Fazekas Mihály (366-106), export: dr. Gaál And- rás (362-334). m

Next

/
Oldalképek
Tartalom