Heves Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-19 / 245. szám

2. OLDAL 2001. Október 19., péntek V I L A G T U K O R Amerika fél a bioterrorizmustól Gyülekeznek a csapatok a térségben - Ománi-brit hadgyakorlat kezdődött Afrikától Európán és Ázsián keresztül egészen Ausztráliáig az egész világot el­árasztották az utóbb hamisnak bizo­nyult lépfeneriadók, a hisztériakeltésre alkalmas gyanús küldemények. Ugyan­akkor a washingtoni Capitolium szellő­zőrendszerében anthraxspórákat talál­tak, és az egyik szenátor 31 munkatár­sát kórházba kellett szállítani. Eközben teljes gőzzel folynak az Afganisztán el­leni légitámadások. Washington A kongresszus épületében némi bizonyta­lankodás után eldőlt, hogy a szenátus egyik vezetőjének hivatalába küldött lépfene-bak- tériumok miatt csütörtökön a szenátus még ülésezik, de a képviselőház már nem, és a következő napokban tüzetesen átvizsgálják a törvényhozás palotáját, illetve a törvény­hozók irodáit. Mint kiderült, a Tom Daschle dél-dakotai demokrata szenátor (a többségi szenátusi frakcióvezető) irodájában hétfőn felnyitott borítékból kiáradt lépfene-kórokozók több mint harminc kongresszusi alkalmazott szervezetébe jutottak be, de az érintettek egyelőre nem mutatják a megbetegedés je­gyeit. Az egész Egyesült Államokban általá­ban nagyon rossz viszont a hangulat a leg­utóbbi, egyértelműen bioterrorista akciónak minősíthető esetek miatt. Az ország ren­dészeti szervei teljes riadókészültségben vannak. _________HÁTTÉR_________ O ltóanyag a lépfene ellen Kifejlesztették a lépfene elleni oltóanyagot az egyesült ál­lamokbeli Ohióban. Amerikai tudósok állatkísérletek so­kaságával bizonyították, hogy túlélték a szervezetüket ért támadást a nagy mennyiségű kórokozóval megfertő­zött egerek, ha beoltották őket az új vakcinával. Antibiotikummal megsemmisíthető a lépfenét okozó bacilus anthracis. A kórokozó viszont gyakran annyi mér­get hagy hátra a szervezetben, hogy a beteg a gondos ápolás és kezelés ellenére is meghal. A lépfene-korokozó ugyanis két külön méreganyagot áraszt szét a testben. A most kifejlesztett oltóanyag a baktérium által termelt méreg mindkét alkotóeleme ellen mozgósítja az ellenálló képességet. Darrell Galloway, a ohiói állami egyetem mikrobioló­gusa szerint az oltás jó egy évig védi a szervezetet a (ép­fene ellen. A oltóanyag tudniillik azt a gént veszi célba, amelyik a bakteriális méreganyagot termeli. A tudósok két hét alatt háromszor oltották be a kísérleti egereket a genetikai anyaggal, majd pedig elemezték az állatok an­titesttermelésének mértékét. Az új tudományos ered­mény egyszersmind döntő érv a lépfene-ellenes immun- stratégia alkalmazása mellett. ___________ikuicsár) Ka bul - Kandahár Az amerikai légierő csütörtökön újabb légi­támadásokat hajtott végre afganisztáni cél­pontok ellen, miközben fokozatosan kiraj­zolódnak egy közeli szárazföldi beavatko­zás jelei. Csütörtök hajnalban harci repülő­gépek két órán belül két légitámadás érte Kabult, amelyeket délben egy harmadik tá­madási hullám is követett. Az afgán fővá­rosban legkevesebb tíz robbanás hallat­szott, s a repülőtér közelében tűz ütött ki. Amerikai katonai források szerint az Egyesült Államok az afgán légvédelem lé­nyeges meggyengítése után most már egyre intenzívebben használ olyan repülőgépe­ket, amelyek mozgó célpontok „levadászá­sára” alkalmasak. Most először a levegőbe küldték a viszonylag lassú és alacsony repü- lésű, pilóta nélküli Predator RQ-l-es repülő­gépek azon változatát, amely automatikus rakétaindító berendezéssel is el van látva. Mindeközben úgy hírlik, különlegesen ki­képzett amerikai kommandósok tartózkod­nak a Kitty Hawk repülőgép-hordozó hajó fedélzetén, és készen állnak arra, hogy on­nan helikopterekkel bármely pillanatban meginduljanak az erősen szabdalt afgán hegyvidékek felé, egyenként megsemmisít­ve a terroristák fészkeit. Az afganisztáni szárazföldi beavatkozás közeledtével szerdán három kanadai hadi­hajó futott ki a kanadai Halifax kikötőjéből, fedélzetén összesen ezer katonával, hogy csatlakozzék a Perzsa-öbölben állomásozó terroristaellenes nemzetközi koalíció egy­ségeihez. London Tony Blair brit kormányfő tegnapi sajtóérte­kezletén jelezte, hogy hamarosan befejező­dik az Afganisztán ellen megindított ameri­kai-brit katonai akció jelenlegi szakasza, a tálib rezsim katonai célpontjai elleni légi- csapás-sorozat, és a hadművelet újabb fázi­sa kezdődik. Omán Brit-ománi hadgyakorlat kezdődött csütör­tökön Omán területén. Összesen 14 ezer ománi és 23 ezer brit katona vesz részt a 154 repülőgép, 37 hadihajó és egy repülő­gép-hordozó bevonásával rendezett nagy­szabású gyakorlaton. Helyi katonai források szerint az arab és a brit katonák a gyors csa­patmozgásokat gyakorolják szárazföldön, tengeren és levegőben. Az ománi vezérkari főnök azonban leszögezte, hogy e manőve­rek nem irányulnak egyetlen ország ellen sem. Omán stratégiai elhelyezkedésű arab New Yorkban minden postai küldeményt átvizsgálnak FOTÓ: EUROPRESS/EPA ország a Perzsa-öböl, az Arab-tenger és a kettőt összekötő Hormuzi-szoros, illetve Ománi-öböl partján. Sanghaj Kínába érkezett csütörtökön George Bush amerikai elnök, hogy az Ázsiai és Csendes­óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) fórumán további támogatást kapjon a terro­rizmus elleni háborúhoz, és felelevenítse a globális gazdaság iránti bizalmat. Harrisburg „Valósnak látszó fenyegetés” miatt magas fokozatú riadókészültségbe helyezték az egyesült államokbeli Pennsylvania szövet­ségi állam Three Mile Island-i atomerő­művét, a környező légteret pedig lezárták a hatóságok. Az erőmű közvetlenül Har­risburg városa mellett fekszik; itt történt 1979-ben az Egyesült Államok eddigi leg­súlyosabb nukleáris balesete. A hatóságok nem közölték, hogy milyen jellegű fenyege­tés érte helyi idő szerint szerdán az atom­erőművet, de kijelentették: ez eddig az egyetlen nukleáris üzem Amerikában, ame- lyet megfenyegettek. _________________■ Hí rek A NÉMET törvényhozás alsó­háza csütörtökön jóváhagyta az Európai Unió reformjait és bőví­tését előirányzó úgynevezett nizzai szerződést. Á nizzai szer­ződés nyomán módosítani kell a német alkotmányt, ezért a si­kerhez kétharmados többségre volt szükség a Bundestagban. FELADJA magát a hágai Nem­zetközi Törvényszéknek Pavle Strugar nyugalmazott monte­negrói tábornok, akit a volt ju­goszláv hadsereg három másik főtisztjével együtt Dubrovnik ostroma idején, 1991-ben el­követett háborús bűncselek­mények elkövetésével vádol a bíróság. A CSEH parlament alsóháza, a képviselőház, csütörtökön első olvasatban elutasította a kor­mány jövő évi költségvetési ja­vaslatát. A képviselők húsz na­pot adtak a kabinetnek, hogy a beterjesztett javaslatot újra a parlament elé terjessze. Ha ez sikerül, akkor Csehország- nak a jövő évet nem kell ideig­lenes költségvetéssel kezdeni. JARUZELSKI tábornok, volt lengyel államfő és nemzetvédelmi miniszter a teg­nap kezdődött varsói perben kijelentette, hogy büntetőjogi felelősség nem terheli őt az 1970 decemberi tengermelléki vérengzésért. _____________■ F eszültség a Közel-Keleten Netanjahu cinkossággal vádolja Arafatot Izrael - Palesztina Ismét kiéleződött a feszültség az izraeliek és a palesztinok között azt követően, hogy halá­los merényletet követtek el az izraeli idegen- forgalmi miniszter ellen. Egy tízéves palesztin iskolás lány és további két palesztin vesztette életét izraeli fegyverektől csü­törtökön hajnalban Ciszjordániában. Kórházi for­rások szerint a diáklány akkor halt meg, amikor a palesztin önkormányzat területére behatoló izrae­li harckocsik Dzsenínben tüzet nyitottak egy isko­la épületére. Rámalláh közelében az izraeli kato­nák lelőttek egy palesztin rendőrt, és ebben a tér­ségben életét vesztette egy másik palesztin is. Rámalláhban késő délelőtt még a belvárosban cir­káltak az izraeli harckocsik. Űzi Landau izraeli belbiztonsági miniszter csü­törtök reggel a hadsereg rádiójának nyüatkozva közölte: a rendőrség tudja azoknak a nevét, akik előző nap megölték Rehavam Zeévi idegenforgal­mi minisztert. Utalt arra, hogy a merényletet ma­gára vállaló Népi Front Palesztina Felszabadításá­ért rámalláhi irodája nincs messze Jasszer Arafat palesztin vezető főhadiszállásától. Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő ki­fejtette: nemcsak az izraeli hatóságok, hanem Arafat is tudja, hogy kik ölték meg a minisztert. A politikus hangoztatta: amennyiben a palesztin el­nök nem tesz eleget az izraeli hatóságok felszólítá­sának, és nem adja ki a tetteseket, az azt jelenti, hogy védelmezi a terroristákat, „ahogyan eddig is tette”. Ebben az esetben pedig Izraelnek cseleked­nie kell - fűzte hozzá Netanjahu. A Palesztin Hatóság szerda estétől őrizetbe vet­te a Népi Front három tagját: Rabah Muhanát és Júnisz al-Dzsarudit, a központi bizottság tagjait, valamint Hani Habibot, a szervezet egyik gázai vezetőjét. _______________________________■ N égyszemközt a státustörvényről Pozsony Rudolf Schuster szlovák államfővel folytatott tárgyalásait követően a magyar köztársasági elnök elutasította azt a felvetést, hogy a stá­tustörvény rontja a légkört a magyar-szlo­vák viszonyban és egész Közép-Európában. A kedvezménytörvény érthető módon központi témája volt a kétoldalú megbeszélésnek. Módi Ferenc hivatkozott arra: Szlovákiának is van ha­Dzurinda kormányfővel fotó: europress/epa sonló törvénye, és számos pozitív példát hozott fel érvelése alátámasztására Európa más részeiből is. Rudolf Schuster azt hangoztatta, hogy a státus­törvényről nyílt és tárgyilagos párbeszédet folytat­tak Mádl Ferenccel, de természetesen maradtak • még problémák e téren. Emlékeztetett arra, hogy az államfők csak kezdeményezni tudnak, a konk­rét feladat a kormányokra és a parlamentekre há­rul a jogalkotásban, az aggodalmak eloszlatásá­ban. Mádl Ferenc ugyancsak a további párbeszéd jelentőségét hangoztatta, reményét fejezve ki, hogy az egyeztetések eloszlatják az aggodalmakat. A magyar államfő a nap folyamán találkozott Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel is. ■ ÁLLÁSPONT MÓROCZKÁROLY Tűz a diákokra Megdöbbentő hírt hallottam szerdán. Lelőtték Rehavem Zeévi izraeli idegenforgalmi minisztert. Tudtam, a szemet szemért szellemében ellencsapás következik rövidesen. Saj­nos, igazam lett. Az iszonyat percei következtek csütörtökön, amikor olvas­tam: „Egy palesztin gimnazista lányt lelőttek az izraeli kato­nák, három másik személyt pedig megsebesítettek Dzsenín térségében. Kórházi források szerint a palesztin területre be­hatoló izraeli harckocsik tüzet nyitottak egy középiskolára.” A szeptember 11 -ei terrortámadás után sok gondolat ka­vargóit a fejemben. Az egyik optimista volt. Most esetleg az ember nevet viselő élőlények többsége összefog: a terroriz­mus végleges kiirtását tűzik zászlajukra az USA-tól Kínáig, Oroszországtól Indiáig és nem utolsósorban Észak-írország- tól az arab világig. Nyilatkozatokban nem is volt hiány, aztán néhány nap eltel­tével a terroristák ott folytatták, ahol abbahagyták. Szerdán például lelőttek egy minisztert, tegnap pedig egy diákot. Úgy látszik, a zsigeri gyűlölet megfékezhetetlen. Szent háborút hirdetnek a tálibok. Addig tart a dzsihád - ál­lítják villogó szemekkel, mély meggyőződéssel -, amíg az utolsó amerikai él. Mit lehet erre válaszolni? Meg kell keres­ni őket a legmélyebb barlangokban is, aztán... Vesszenek? Véres, szörnyű napok várnak a világra. Bármikor megkezdődhet a szárazföldi támadás - valószínűleg civil ál­dozatok százaival - Afganisztánban, kegyetlen visszavágás az ártatlan palesztin diáklány haláláért. Lépfenével mérge­zett borítékokat visznek politikusokhoz, újságírókhoz a pos­tások világszerte. Hogy vége lesz-e valamikor? Talán az ember nevet viselő élőlények többségének sikerül elérnie célját. Túlélik a Föld lakói a XXI. századot. EGYETÉRTEK: 06-90-330303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90030304 BÓKA RÓBERT Október hűvöse Talpunk alatt a napfény konzerv-maradéka, száraz avar, vö­röslő tenger ropog. Fölötte az októberi ég kék hűvöse leng. Gyűlik lábunk alatt a múlt: régvolt városok, csontok, csere­pek. Odafenn a képzelet - Csontváry tágas, imádságos, vagy Kohán sűrű, káromkodásba fúló - kék ege. Október télváró, józan hűvöse hasonlít a múzeumokéhoz. Szinte minden együtt van már, ami létrejött, de a maga elevenségében el­múlt - lecsendesülve, leltárra, számvetésre készen. Bennem mindig is úgy élt, noha már elfelejtődött: október múzeumi hónap, és nem azért, mert „odafönn” valamikor ezt így jelölték ki. Az emberi szellem tárgyakba, művekbe zárt múltja gyakran varázsos újdonság. A közös emlékezet­nek, amit a múzeumi kincsek, műemlékek képviselnek, min­dig szellemi üzenete, kulturális olvasata van. Állandó tanul- nivaló. Az olvasat „nyelve” mindig nemzetközi is, s nem ha­talomfüggő; a nemzeti-kulturális önazonosság ébren tartásá­nak, egyúttal a szellemi cserekapcsolatoknak is rejtett motor­ja. A kultúrák, ha nem kényszerítik versengésre őket, csak gazdagíthatják egymást. A sokszínűség - divatos szóval diverzitás - megőrzésére jó példa Baranya, ahol mostanság számos újabb német nemze­tiségi tájházat avattak akár a legeldugottabb faluban is. Ezen az őszön 2002-re, a múzeumi világévre készülünk: a Nemze­ti Galéria a magyar múzeumi hálózatot megalapító Jankovich Miklóst is ünnepli majd, a Nemzeti Múzeum konferenciákat rendez. A hálózat Széchényi Ferenc mecenatúrájának kö­szönhetően éppen 200 esztendős lesz. Legalább ilyen fontos a kapcsolatok napi lüktetése: a nagybá­nyai iskola festőit december végéig tekintheti meg Párizs, Vasarely képei észak-európai körút és Isztambul után tértek haza, hogy „látva láthassák”, míg itthon a világörökség rang­jára emelt pécsi Péter-Pál ókeresztény sírkamra, Visegrád vagy Ópusztaszer is messze több turisztikai zarándokhelynél. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0WW3O423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. A MEXIKÓI ELNÖK ÉS A PÁPA. Vicente Fox egy ezüstikont aján­dékozott II. János Pálnak, aki magánkihallgatáson fogadta a közép­amerikai államfőt. A Szentatya épp huszonnégy esztendeje ül Szent Péter trónján. _____________________________fotó: europress/epa

Next

/
Oldalképek
Tartalom