Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-20 / 220. szám
12. OLDAL SPORT TÜKÖR 2001. Szeptember 20., csütörtök | Egy hír: egy mondat Ötven nap közérdekű munkára ítélte a bíróság H. Sz. Ferencet, amiért szeptember 5-én a magyar-román mérkőzés előtt egy üres borosüveget hajított a rendőrségi autónak.- Dicső tett, szép emlék, jó hangulat - lesz mire visszagondolni F. huligánnak kukasúrolás közben. ________________ibcsi K ERÉKPÁR. A 11. szakasz 43. kilométerénél feladta a Vuelta spanyol kerékpáros körversenyt a korábbi győztes olasz Marco Pantani. LABDARÚGÁS. Az őszi szezon hátralévő mérkőzéseire Báder Jánost bízták meg a megyei I. osztályban szereplő Tamaörs edzői feladatainak ellátásával. A Ferencvárost is megjárt támadó a Gyöngyösi AK-Ytong NB III.-as együtteséhez távozott Pócs Tamás helyét vette át, és játékos-edzőként vezeti majd az örsi gárdát. OLIMPIA. A női birkózás bemutató sportágként szerepel majd a 2004-es athéni olimpián, a többi sportágban a NOB a műsor karcsúsítása mellett foglalt állást. LABDARÚGÁS. A megyei bajnokság hétvégi 7. fordulójában három sárga lap miatt a következő játékosok nem léphetnek pályára: Smid János (Selyp) Szentgyörgyi János, Sármány Zsolt (mindkettő FC Hatvan), Hídvégi Péter (Füzesabony), Baranyi Gábor (Zagyvaszántó).' ■ Lórik Kittinek szerencsés a 13-as Kézilabda Megyei bajnokság. A 3. forduló eredményei, férfiak: Heves - Verpelét 14:32 (8:16). Ld.: Kormos 5, ill. Kocsmár 8, Molnár és Petrény 7-7. Gyöngyösi DSE - Heves 24:25 (13:12). Ld.: Toldi 7, Veres 6, Domoszlai 5, ill. Kormos 9, Steczina 7. Füzesabony - Eszterházy FSC 22:30 (10:12). Ld.: Valyon 7, Kovács 5, ill. Lakatos 12, Ördög 6, Koszorús 5. Pásztó - Hatvan 19:24 (7:13). Ld.: Németh 7, ill. Vass és Vasas 6-6, Szabó és Tóth 5-5. Szihalom - Erdőtelek 26:17 (13:9). Ld.: Antal 9, Berecz 6, ill. Batki I. 6. SHS-Haver SE Eger - Márkáz 39:17 (18:8). Ld.: Vizes és Elek 10-10, Magyar 6, ill. Lasancz 8. Nők: HC Eger - Pásztó 41:30 (23:15). Ld.: Lórik 13, Bótáné és Antal 7-7, ill. Czvanczig 8, Gubola 6. Verpelét - Recsk 29:15 (13:7). Ld.: Kovács 11, Zemniczki 9, ill. Cservenyák 6. Heves - Hatvan 34:17 (19:6). Ld.: Farkas 12, Besenyei 8, ill. Petrovicsné 7. Gyöngyösi DSE - Recsk 30:25 (17:12). Ld.: Tatár 11, Kiss és Kelemen 5-5, ill. Kol- lár 10, Kis 7, Cservenyák 5. ■ Korai még a számonkérés Vermes Albán: hitelrontás, hogy veszteséges a fedett uszoda _________FESZTBAUM BÉLA_________ V aklárma Illúziókat kergető naiv polgártársaknak bizonyultak azok, akik úgy gondolták, hogy a Bitskey Aladár Uszoda átadásával véget érnek a szócsaták. A sportrovat nem hiányolta, hogy nem volt beavatott az építkezés menetébe, s közben remélt egy szebb időket, amikor a minden idegen és nagyon sok helybeli által csodálatosnak minősített létesítmény viharoktól mentes eseményeiről készíthet beszámolókat. Vártuk, hogy szóljanak az írások a sportról, az eredményekről, a kellemes kikapcsolódásról, s mindarról, amit egy fedett uszoda biztosíthat a bölcsen és indulatoktól mentesen gondolkodó embernek. Már mindazoknak, akik elfogadják, hogy egy ilyen létesítmény üzemelésére - függetlenül attól, hogy ki tervezte és építette - áldozni kell. Ezt teszik mindenhol ebben az országban, ahol működik fedett uszoda, de megerősített hírek szerint sehol a világon nem azt várják az ilyen objektumoktól, hogy nyereséget termeljenek. Összefogva, egymást segítve munkálkodnak azon, hogy lehetőleg minél több legyen a szolgáltatás bevétele, aztán - általában a település gazdálkodásából - hozzáteszik a hiányzó pénzeket. A kultúra számos területe egyébként ugyancsak így működik. Ha már az építkezést be is árnyékolták a vélt vagy jogos indulatok, akkor legalább a működést ne érné háborgatás. Egymás mellett beszélnek el ületékes emberek, kígyót-békát kiabálnak egymásra, s közben idegenek előtt teregetik a szennyest, keltik rossz hírét Eger városának. Még országos napilapban is. Az uszodát működtető kft. vezetője zsákutcát említ, melyeket, ha vannak ilyenek, nyilvánvalóan építenek is valakik. Nem lehetne végre a jót, a szépet keresni és megtalálni ebben az uszodában, nem pedig a békétlenséget szítva nevetségessé válni az irigykedők előtt? Arra gondolni sem merünk, hogy egyesek részéről talán érvényesülési eszköz ez a vaklárma. Aki pedig nyújtózkodni akar, mérje fel a takaróját. Általános elégedetlenséget keltett sportági körökben, hogy az Egerben rendezett ZF Hungária-kupa elnevezésű nemzetközi férfi vízilabdatornát nem a még mindig újnak számító Bitskey Aladár fedett uszodában, hanem az ősrégi, kopottas nyitottban, a Bárány-uszodában bonyolították le. Ha már ez a rendezés szóba került, akkor persze egyéb, az üzemeléssel kapcsolatos kérdésekről is beszélgettünk Vermes Albánnal, a fedett uszodát működtető kft. vezetőjével. Sportlétesítmény- Önöket érintően milyen előzménye volt a múlt heti vízüabdatomá- nak?- Akár sértve érezhetném magam, mert bántott is a mellőzés, ugyanis engem meg sem kerestek a rendezők. Részükről nem vetődött fel, hogy a fedett uszoda legyen az otthona az eseményeknek. Annyi ismeretem volt csupán, hogy dr. Seress Gábor, az Egri Vízilabda Klub igazgatója határozottan kijelentette: a nyitott uszodában lesz a háromnapos torna. Ő úgy kalkulált, hogy a rendelkezésükre álló keretekből inkább a téli hónapokra tartalékolnak, most megoldják a Bárány-uszodában azt a feladatot, amire vállalkoztak.- így viszont egy kissé érthetetlenek a vízilabdás panaszok.- Szerintem annál is inkább, mivel ilyen kedvező helyzetben - már a létesítmények oldaláról - soha nem volt az egri vízilabda. A nyitott medencét kizárólagosan használják, azon túl jelentős kedvezményeket kapnak a fedettben. A vízilabda napi 5 órát kap októbertől a BiMey-uszodában. A 300 forintos belépőből 200 a kedvezmény, és a medence használati díját sem a klub fizeti. Mindennek van határa, éves kerete. Amennyiben például a szponzoroktól szerezve több pénzük van az egyesületeknek, akkor lehet tovább tárgyalni, de túlzás minden elképzelhető szándékot a városra ráerőszakolni. Ez nem „vízaboda”, hanem uszoda. Megjegyezném, hogy az úszók és a búvárúszók csak a fedettben használják, amióta ez elkészült! A vízilabdatoma iránti érdektelenség egyébként meglepett, mert magam úgy számoltam, hogy lesz naponta legalább 200 fizető néző. Talán 20 sem volt, de egyébként sem kértek belépőt. Az egriek ilyen irányú közömbösségéről még annyit, hogy a búvárúszó Európa-bajnokság magyar aranyéremmel, mellesleg világcsúccsal indult az első napon, mégis másnap mindössze 31 fizető néző akadt. Pedig remek sport- esemény volt mindvégig.- Ha már az Eb-t említette, akkor lehet már valamilyen összegzést készíteni az eseményekről?- Sokakkal ellentétben jónak minősítem az eddigi rendezvényeket. Jól sikerült a női, férfi vízilabda Mafélévi tervezetet, hogy a második fél évben visszatérünk a tapasztalatokra, ezeket éppen mostanság összegezzük. A kft. csak hetedik hónapja működik, ezért merészség messzemenő következtetéseket levonni. Megnehezíti az életünket, hogy a támogatások késve érkeznek, az ISM 30 milliós kötelezettsége sem jutott még el Egerbe, pedig arra szerződés készült. Az meg egyenesen hitelrontás felénk, hogy veszteséges az uszoda. Az egyik országos napilapban megjelent írás címében ez foglaltatik, ráadásul meglehetősen talányos a befejezése az ottani nyilatkozatnak. A fedett uszodák működtetése terméA márciusi Magyar Kupa-döntő a Bitskey-uszoda egyik sikeres rendezvénye volt fotó: adorján istván gyár Kupa-döntője, aztán még nagyszerűbb volt a Whirlpool-gála. Két korosztályos úszó magyar bajnokságot rendeztek nálunk, s ennek folytatása lesz a jövőben. Voltak OB I.-es meccsek, s az első egri Európa- bajnokság is úgy jött létre, hogy elkészült egy fedett uszoda.- Mi várható még az idén?- A seniorok rendeznek egy nemzetközi versenyt a hét végén, aztán következnek a vízilabda-mérkőzések. Decemberben az átadás évfordulójára egy országos úszóverseny lesz, jönnek a válogatottak is. Jelentős eseményeket rendezni, az idei évet is felülmúlni nem egyszerű dolog. Óriási lobbyzás megy a nemzetközi programok érdekében, azok megszerzése meghaladja a hatáskörömet. A kétkedőkkel szemben mondom, hogy tavaly itt járt a francia testvérváros, Macon polgármestere, s elmondta, hogy ők a fedett uszodájukban három tartományi bajnokságot rendeztek. Ez nem egy nagy bravúr, mégsem tűnt elégedetlennek. Néha én egészen furcsa és különös kérdéseket kapok...- Feltehetőleg a gazdálkodás okán is.- Próbaévnek szántuk az átadás utáni esztendőt. Az önkormányzati közgyűlés úgy fogadta el az első szetesen pénzbe kerül, amit döntően máshol is az önkormányzat fedez, mintegy 30 százalékos bevételt kell biztosítani általában az üzemeltetőnek. Nem szerencsés túlragozni ezt a kérdést, mert ez nem csupán egri jelenség. Magamról nem beszélve, az itteni dolgozók sem szívesen viselik az állandó kritikát, nehéz olyan helyen dolgozni, ahol talán teljesen méltatlanul gyalázzák az embert. Bennünket a város közvetlenül nem támogat, a pénzt az egyesületek és az iskolák kapják. Persze ők is beosztják. Az iskolák tervezik igénybe venni az uszodát, aztán nem jönnek, mert elfogyott a pénzük. Ugyancsak megjegyzem, hogy a vidéki iskolák mindent fizetnek!- Nyilvánvaló keserűség érződik abból amit felvet.- Olyan számonkérés kezd kialakulni, aminek szerintem még nem jött el az ideje. Várjuk már meg, hogy alaposak legyenek a tanulságok, amelyből érdemleges intézkedések születhetnek a jövőt illetően. Közös munkával, nem pedig üzletromboló újságcikkekkel juthatunk csak előbbre. Vannak, akik idejekorán mondanak nekrológot, mások ennek kapcsán besétálnak bizonyos zsákutcába. Ezek a jelentések aztán elbizonytalanítanak engem is. f. b. Beckham eldöntötte a végén A Juventusba négy hónapos eltiltása után visszatérő Davids-nek Krug játékvezető felmutatta a piros lapot Labdarúgás Kedden este nyolc mérkőzést játszottak a Bajnokok Ligájában. Eredmények, E-csoport: Juventus - Celtic 3-2 (1—0), Rosenborg - Porto 1-2 (0-1), F- csoport: Fenerbahce - BarceloFOTÓ: EUROPRESS/EPA na 0-3 (0-2), Lyon Leverkusen 0-1 (0-0), G-cso- port: Manchester United - Lille 1- 0 (0-0), Deportivo - Olimpiakosz 2-2 (1-0), H-csoport: Szpartak Moszkva - Feyenoord 2- 2 (0-1), Bayera München Sparta Praha 0-0. ______■ ( 46668) APOLLO REPÜLŐ-TALÁLKOZÓ Eger, Repülőtéren 2001. szeptember 22. szombat 10 órától A találkozón láthatók APOLLÓ típusú repülőgépek. HL repülőgépek és egyéb motoros repülőgépek, pl. CESSNA Z 142 Egész napos program: sétarepülés minden típussal du. 15 órától, MÁJ Olt ÉTI bemu tató, TOP DANCE táncbemutató, Elő zene Bombariadó Berlinben Labdarúgás Repülőtéri bombariadó miatt késve indult el a német Union Berlin csapata a finn FC Haka elleni UEFA Kupa-mérkőzésre. Az Union Berlin rossz előjelnek tekinti, hogy csak háromórás várakozás után kelt útra.- Az amerikai terrortámadások miatt Németországban is szigorúbbak a biztonsági ellenőrzések - mondta a gárda bolgár edzője, Georgij Vasziljev. - Állítólag az egyik terminálon magára hagyott csomagot találtak, s emiatt ürítették ki a repülőteret. Remélem, mindez nem befolyásolja labdarúgóim játékát. A szintén az UEFA kupában érdekelt magyar csapat, a Debrecen háromórás repülőút után megérkezett Bordeaux-ba. Pajkos János edző együttese ma 21 órától (tv:ml) lép pályára. ■ Negyeddöntőben Iványiék Kosárlabda Utolsó csoportmérkőzésén a magyar női válogatott legyőzte Görögországot a franciaországi Eu- rópa-bajnokságon, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe. B-csoport, 5. forduló: Magyarország - Görögország 74-63 (26-14, 6-20, 21-13, 21-16) Magyar pontszerzők: Csák 26/9, Seres 20, Béres 11, Iványi 7/3, Újvári 5/3, Károlyi 3/3, Papp 2. Remekül kezdtek a magyarok: Csák és Seres hibátlanul dobott, hátul a szoros védekezés eredményeképpen a görögök kétszer is „kifutottak” a tá- madóidőből. A csapat jól semlegesítette az ellenfél irányítóit, a bedobok azonban keveset hibáztak, így a görögök egy perccel a nagyszünet előtt átvették a vezetést (34-32). Az utolsó negyedben aztán a magyarok ritmust váltottak, és Csák - a mérkőzés legjobbja - vezetésével biztosan nyertek. A győzelemmel Magyarország a gravelines-i csoport második vagy harmadik helyén végzett. Rátgéber László szövetségi kapitány: - Európa legjobb nyolc csapata közé kerültünk, és azt hiszem, ez mindennél többet jelent. Alaposan felkészültünk erre a találkozóra. A görög csapat nagyon kemény ellenfél volt, de mi jól játszottunk. A Seres, Béres kettős nagyszerűen megoldotta a feladatát, Csák csodálatosan, Újvári pedig fantasztikusan játszott. Téved, aki azt hiszi, hogy bármelyik meccsünket is feladtuk volna, mindegyiken győzni akartunk. ■ Tíz helyet vissza Labdarúgás Magyarország a Grúziától és Romániától elszenvedett két vereség után tíz helyet visszacsúszva jelenleg a 64. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján. A közvetlen élcsoportban változatlan a sorrend, ugyanakkor az argentinok pontszámban közelebb kerültek a Chilében vereséget szenvedő világ- és Európa- bajnok franciákhoz, valamint a vb-selejtezőn éppen általuk legyőzött brazilokhoz. Számottevő változás, hogy az angolokkal szemben hazai pályán 5-i-re alulmaradó németek az ötödikről a tizenkettedik helyre estek vissza. Az élcsoport sorrendje: 1. Franciaország 810 pont, 2. Brazília 799, 3. Argentína 794, 4. Olaszország 737, 5. Portugália 732. ■