Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-15 / 216. szám

10. OLDAL HÍRLAP 2001. Szeptember 15., szombat MAGAZIN Számos olvasónk - kisdiák, tizen- és hu­szonéves, illetve idősebb előfizető - élt azzal a lehetőséggel, hogy megossza leg­kedvesebb nyári élményét a Hírlap nagy családjával. Összeállításunkban a lap pályázatára beküldött történetekből kö­zöljük - sorrendben - a legjobb hármat. Legkedvesebb nyári élményem Válogatás a lapunk pályázatára beküldött írásokból A hullámzó Balaton H iába feküdtem le későn aznap este, álmatlanul hánykolódtam az ágyamban. Félálomból riadva na­gyot csaptam az éjszaka csendjébe hasító vekkerre. Kevéske kávé, fél zsemle. A reggeli sem esik jól ilyen korai órán. Fél óra gyalog a buszpályaudvarig, majd két óra zöty- kölődés Budapestre. Már ragyog a nap, mindenki vidám, nyaralni indul. Az egész vasúti kocsi csupa harsány nevetés, nyelvek össze­visszasága. Eltűnnek a reggelire szánt szendvicsek, fogy­nak a frissítők. Csak én ülök csendes magányomba fordul­va, gyomrom görcsben, bambán nézve a világra. Már bá­nom az egészet! Ez már nem vagányság! Ha legalább egy­szer megpróbáltam volna előtte, ha akár csak a felét. De mielőbb elindultam volna, mindig közbejött valami. Egy­szer néhány éve úsztam már két kilométert, de uszodában. A Balaton, az más! Révfülöp. Aki itt most leszáll a vonat­ról, az mind oda készül. De hát ők milyenek? Fiatalok, ki­sportoltak, majd kicsattannak az erőtől. Csupa sporüskolás, úszó és triatlonista. Az állomásról már nem lehet eltéveszte­ni az utat, sodor magával a tömeg. Remegő kézzel írom meg a jelentkezési lapot. A szél, a nagy ellenfél egyre erősebben, fenyegetőbben fúj. A hullámokat végleg nem bírom. Akkor biztos belefulladok. De lehet, hogy annyira megerősödik, ta­lán el is halasztják! Már messziről látszik az úszófolyosó ki­feszítve, a vitorlások és csónakok lehorgonyozva. Nincs menekvés! Talán az orvosi vizsgálat, mindig 120/80 a vérnyomásom. Most 150/100. „150 felett nem in­dulhat, de Önnek olyan jó színe van. Próbálja meg, és ne izguljon!” Ez se jött be! Na végre, ott látok egy őszülőt, ott meg egy pocakost. Az a hölgy jóval idősebb, mint én, de rajta látszik: balatoni ős­lakos. Baráti társaságok viháncolnak, nevetgélnek mellet­tem. Már húsz perce perzselődünk a napon, aztán egy zu­hanyzás igazi Balaton-vízzel. A lélegzetem is eláll, olyan hideg. Innen már nincs visszaút, vonalkód a csuklón, a tö­meg a vízbe lök. A révfülöpi hajóállomás mocskos vize, csak itt ne igyák belőle... Száz méter után a tömeg oszlik, mindenki lehagy. Kortyolok néhányat a hűs vízből, pedig nem is vagyok szomjas. Egy km-es bója, már nincs is olyan messze a túlsó part. Jó lenne egy kis szőlőcukor! Keresek egy könnyen megmászható szimpatikus vitorlást. Egy ma­rék édesség és a Balaton következő, hulláma, amit lenyel­tem, nagyon édesnek tűnt. A túlsó part továbbra is remény­telenül távol, lassan fogynak a méterek. Két óra is eltelt már, azt hittem, ennyi időt nem is lehet kibírni a 24 fokos vízben. De lehet! Ott az utolsó kilométert jelző bója. Itt már sétálnom kellene. Kérdezem az utolsó csónakban ülő srácot: „Mikor ér le a lábam?” „Mindig leér, legfeljebb a fejed nem látszik ki!” Te jó ég! Majd meghalok, ő meg humorizál velem. Áááá! Ott már sétálnak! Látom a fürdőruhájukat. Kitámolygok a lépcsőn, egy mosoly a médiáknak, majd gyorsan keresek egy árnyas helyet, ahol földre rogyhatok. Remélem, itt sen­ki sem ismer?! Borzasztóan fáradtan érek vissza Egerbe. Az ajándékba kapott pólót sem veszem fel másnap, nehogy nagyképű­nek higgyenek. Majd holnapután. Még szerencse, hogy el­mentem. Ha nem vagyok ott, az idén csak 9441-en ússzák át a Balatont. P.Zs. Eger Olga, Mása, Irina S züleim válása után Csehov műve alapján neveztük el egymást Olgának, Másának, Irinának. A legidősebb testvér sze­repét édesanyánk kapta. Igen egy­szerű a napirendje: korai, 4.25-ös ébredés, munka, otthoni teendők, olvasás, alvás. Mása a második, a nővérem. Egerben jegyezte el ma­gát a tanulással, majd az újsággal, rádióval, végül elhagyta egy buda­pesti vőlegényért és rádióért. Irina pedig én vagyok. De, ellentétben szerepemmel, "örökké zsörtölő­döm, nyávogok, semmi sem tet­szik. Csak a természet és a város - ezek ugyan ellentétben állnak -, de itt sem lehet állandóan a ked­vemre tenni. Végre eljött a nap, amikor a „három nővér” újra együtt lehet. Augusztus 19-én már négy órakor talpon voltunk anyá­val. Ekkor jött a menetrend sze­rinti, utazás előtti veszekedés: „Várd meg, amíg nyugodtan meg­iszom a kávémat!” Vártam hát a családi béke meg­őrzése kedvéért, de mintha tűk szurkáltak volna. Azért a halkabb szépítkezési teendőimet sikerült elvégeznem. Zuhany és hajmosás, majd veszekedés, hogy ki álljon előbb a tükör elé. Arcomon smink, hajam belőve, ami a korai friss le­vegőn két perc alatt összeesik. Egyórai buszozás után elértünk utunk egyik állomásához, a Nép­stadionhoz. Nővéremre szokás sze­rint várni kellett, végül épen, egész­ségesen, fáradtan(!) megérkezett. Következett a metró, mozgólépcső, aztán egy bevásárlóközpont (ejtsd: sopingszentr), ahol szaladgáltunk egy jót, hogy megtudjuk, hol van az élelmiszer-részleg. Közben lát­tunk sok csodás bútort és műtár­gyat, meg hobbi-állatkákat. A reg­gelivel megrakodva villamossal „száguldottunk” a Margitszigetre. Hatalmas fák hűs árnyékában fo­gyasztottuk el elemózsiánkat. Csőre töltött fényképezőgépem sem maradt tétlen, szerettem vol­na mindent megörökíteni. A régi hotel romjait, az artézi vízesést, a tavirózsákat, melyek sárgában és rózsaszínben pompáztak a tavon, a napozó és úszkáló teknősöket, néhány aranyos kutyát. A zenélő tornyot sem hagytam ki, kútjából folyó ásványvízzel csillapítottuk szomjunkat. Dél körül újra villamos, metró a Moszkva térig, majd a budai várba mentünk, ahol zajos vásári forga­tag kellős közepén találtuk ma­gunkat. Apró, faragott tárgyak, mézcsurgatótói képkereten át a bútorokig, vitrines kisszekrény, szennyesláda, bölcső, és mind­ezek vesszőből fonott másai. Ru­hák, amelyek hasonlóak, mégis mások. Megtalálható volt itt női díszmagyar, nyári ruha, gyapjúka­bát, sapka, tarisznya. Szemünk láttára vályogkemencében sütöt­ték az általam csak „székely piz­zának” nevezett finomságot, amit mi is ízesíthettünk tejföllel, sajt­tal, hagymával. A fényképezőgép filmje egyre fogyott. A három nővér pedig fá­radt, de nem csüggedt. Közben ismerős arcokat fedez­tünk fel, Heves megyeiek is árul­ták itt a portékáikat. Sátraikkal Eger utcáin találkoztunk már. Másfelé bemutatót tartottak a népi mesterségekből. Voltak, akik kerámiát készítettek, csipkéztek, véstek. Mézeskalács-készítők, fa­faragók, gyertyaöntők, szőnyeg- szövők, csipkeverők. Érdekes volt látni, hogy még mindig űznek fégi kézművességet, köztük például a lószőrből való ékszerkészítést. Időközben újból megéheztünk. Édességként grillázst vettünk, s gyönyörködtünk az abból készült „söröskorsóban”. Megannyi mesterség többféle variációit láthattuk a várfalakon belül. Olyan volt, mintha közép­kori vásárba csöppentünk volna. Nem néztünk meg mindent, még a több színpadon folyó előadáso­kat sem, mégis jobbnak láttuk, ha felkerekedünk. A Lánchíd pesti hídfőjénél szintén nagy volt a tö­meg. Már augusztus 20. előtt egy nappal elkezdődtek az államalapí­tás tiszteletére rendezett műso­rok, zenés előadások tették egyre színesebbé a közeledő ünnepet. Újra mozgólépcső következett, metró, ami a Népstadionhoz vitt. Fáradtan, a naptól égetten ültünk fel a buszra Olgával. Elváltunk hát a városban élő Másától, abban a reményben, hogy jövőre megis­mételjük ezt a napot, amely emlé­keimben csak pár percnek tűnik. Molnár Karina Apc u Megfejtés: Hungaroring utcabeli látogatás is, ahol közelről megnézhet­tük a szerelés alatt álló versenyautókat. Je­gyünk a Gold-tribünre szólt, ahonnan nagyon egkedvesebb nyári élmé­nyem legkedvesebb hob- Ibimhoz, a rejtvényfejtés­hez kapcsolódik: minden felad­ványt megfejtek és beküldők. Júniusban az egyik benzinkútnál a kezembe akadt egy MÓL-újság, melyben találtam egy megvála­szolandó kérdést. A nyeremény két­személyes bérlet volt a Hungaroringre. Beküldtem a kért sort, és el is felejtkeztem róla. Június 27-én váratlanul levelet hozott a pos­tás, benne a két belépő a MÓL Eurosport Super Racing Weekend el­nevezésű versenyre június 29-30-ra, illetve július 1-jére. Nálunk valahogy úgy alakult, hogy a családban a nők a sportrajongók, így aztán a lányommal indultunk el Mogyoródra. Az első napi program szabadedzés, másnap időmérő edzés, illetve a Forma-2000 autók versenye, harmadnap pedig a túraautók és a MOL-hírességek versenye volt. A túraautók versenyén olyan már­kák vettek részt, mint a Porsche, Fer­rari, Chrysler, Jaguár, Lamborghini, BMW, Alfa Romeo, Honda stb. Na­gyon érdekes program volt a Box- A valóra vált álom. Hátha még ki is próbálhatták volna... jó rálátás nyílik a célegyenes­re, a rajtrácsra és a Box- utcára. A boxok éjjel is hango­sak voltak, a szerelők egész éjjel dolgoztak a versenyautókon, a takarító­autók pedig egész éjjel tisztították a pályát. A MOL-hírességek versenyén olyanoknak szurkolhattunk, mint Pálffy István, Kuncze Gábor, Bochkor Gábor, Boros Lajos, Zorán, Gajdos Tamás. Ilyen versenyt most láttunk először élőben, de felejthetetlen élményt nyújtott, amihez a fülsiketítő zúgás is hozzá­tartozik. Eddig nem tudtam, hogy a Forma-1 versenyekre miért áldoznak a sportrajongók kemény tízezreket (az idén a háromnapos Forma-l-re szóló bérlet 96 ezer forint volt). S most már azt is tudom, hogy a tévé semmit sem tud visszaadni a verseny varázsából. Olyan a különbség, mint amikor az ember a tűzijátékot élőben vagy televízióban látja. Remélem, egyszer a Forma-l-re is nyerek belé­pőt, ezért aztán szorgalmasan fejtem továbbra is a rejtvényeket. Borbás Sándomé Andomaktálya „Nem csak egri lakos, polgár is vagyok” Beke Sándor a nyárról, az első rendezésről és további terveiről Augusztus 1-jétől lejárt Beke Sándor színidirektor megbízatása az egri Gárdonyi Géza Színházban. Az idei évadban mint rendező dolgozik tovább az új épületben. Az életében bekövetkezett változásokról, illetve terveiről kérdeztük.- Augusztus 1-jétől „elméletben" szabad ember. Mivel töltötte a nyá­ri vakációt?- Nem volt egy perc szabad­időm sem, mert javában zajlott a színházi átadás-átvétel, és a nyári játékok befejezése is augusztusra tehető. Még tizenegyedikén is ját­szottunk, az István a kiráüyal sze­repeltünk Hollókőn. Gyakorlatilag egy hét szabadságom volt, az alatt az idő alatt viszont fel kellett ké­szülni az évadkezdésre, illetve a Németh László-darab rendezésé­re. A nyarat a városban töltöttem, kijártam az uszodába és sok gö­rögdinnyét ettem.- Immár egy éve egri lakos is. Ezek szerint a munkakör-változás ellenére is hűséges marad a megye- székhelyhez?- Természetesen, mert ha vala­ki egri lakos, az nem cserélheti úgy a lelkét, mint Amerikában, ha átköltözik egyik államból a má­sikba. Nekem okom sem lenne rá, mert úgy érzem, nemcsak lakosa, hanem polgára is vagyok Egernek. Tettem annyit ezért a városért - remélem, nem hangzik nagyké­pűségnek -, hogy indokolja a jö­vőben is a jelenlétemet.- Szeptemberben máris rendez egy darabot...- Hozzám és a szellemiségem­hez hűen Németh László egyik legjobb darabjával, az Árulóval kezdek, amit Görgey címmel ját­szunk majd. A mű érdekessége, hogy most a másik oldalról látjuk a történéseket, tehát az árulónak nevezett Görgey szemével. Né­meth László ibseni erővel próbál­ta megírni Görgeynek ezt a furcsa lelki pokoljárását. Azt dolgozza fel, hogy mindaz, ami történt, mi­ként is hatott Görgeyre. Számom­ra, aki az életben már számos ki- sebb-nagyobb vihart megéltem, ebből az a tanulság, hogy az em­bernek nagyon vigyáznia kell az ítélettel, a véleménynyilvánítás­sal, mert az éremnek ugyan két oldala van, de az élet mindig tényszerű. Görgey esetében is ki­derül, hogy hamis előítélet él bennünk róla. Né­meth László nem fes­ti fehérre Görgeyt, de átviszi a tisztítótű­zön, minket pedig az Áruló visz át a tisztí­tótűzön, hogy még egyszer átéljük az életét, hogy azt, hogy életben marad­ni nagyobb büntetés ilyen esetben, mint meghalni. S ez a szép benne.- Ez után a darab után milyen feladato­kat vár?- Szó van arról, hogy az Egri csillago­kat felújítjuk, de a helyszínről még nincs döntés. Ebben az év­ben más feladatot nem is akarok, egy p cit pihenni szeretnék.- Direktori megbízatása idején is tartotta a határon túli színhá­zakkal a kapcsolatot. FOTÓ: GÁL GÁBOR munkának a java még egy bő há­romnegyed év múlva kezdődik. Addig is szeretnék olvasni, s égy kicsit kitekinteni a város határain túlra.- Egy hónapja még direktorként lépett be ezen az ajtón, most pedig rendezőként. Miként élte meg ezt a szerepcserét?- A színház átadásakor példa- szélién, úgy is mondhatnám, eu­rópai módon igyekeztem eljárni. A váltást lelkileg már feldolgoztam magamban. Több időm és energi­ám jut a tényleges rendezésre.- Az igazgatás, a vezetés cseppet sem hiányzik?- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. De nem fog­lalkozom ezekkel a gondolatokkal. Azzal minden ember szembetalál­hatja magát, hogy egyszer csak szűkebb feladatköre van. Har­mincöt éve rendezek, s ez azért mégiscsak domináns.- Mit csinál egy rendező, ha ép­pen hosszabb ideig pihen?- Olvas, zenét hallgat, és készül valamire. Én ezt még kiegészítem a rendszeres úszással. Egyébként ezen még nem nagyon volt időm gondolkodni. Öt éve nem voltam szabadságon, tehát ezt az állapotot is meg kell szokni. SZU ROMI RITA Beke Sándor: „Harmincöt éve rendezek, s ez azért mégiscsak domináns..."- Ötvenéves lesz a komáromi Jókai Színház, részt veszek az ün­nep előkészületeiben, de ennek a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom