Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-15 / 216. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. Szeptember 15., szombat ||| Munka és egészség Eger Tegnap a megyeszékhelyen befejeződött az észak-magyarországi munkabiztonsági és foglalkozás-egészségügyi fórum. A Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyéből részt vett 130 szakember részvételével megtartott tanácskozáson többek között a munkáltatók jogi felelősségéről, a munkavédelmi szabályok betartásának fontosságáról, az egészségvédelem munkahelyi szerepéről, valamint a munkaügyi érdekvédelem és - képviselet feladatairól esett szó. Mint PéterfyLajos főrendezőtől megtudtuk, a zárónapon meghatározott létszámú csoportokban gyakorlati kockázatelemzést folytattak, majd annak tapasztalatait értékelték. A gyakorlatok felölelték például a gépek, a berendezések, a munkahelyek és a környezetük, a veszélyes technológiák, a rákkeltő anyagok felmérését is. _______■ K ubai napok Eger Hétfőn 17 órakor húsz kortárs kubai képzőművész fiatal kiállításával nyílik meg a Művészetek Házában a Kubai napok programsorozata. A vendégeket Alfredo León Alvarez, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete és dr. Nagy Imre polgármester köszönti, majd az Egri Est Café kubai koktélokat szolgál fel a vendégeknek. Ezt követően 19 órától Az élet egy füttyszó című feliratos kubai filmet vetítik le. Kedden este 18 órakor Simor András költő tart irodalmi estet, amelynek témája José Marti és Petőfi Sándor. A rendezvény mindhárom napja alatt, így szerdán este is kubai zene szól a caféban, s a távoli ország specialitásait is megkóstolhatják az érdeklődők. ■ Szlovák ünnep, közös mulatság Kisnána Szombaton délután fél háromkor a szlovák hagyományőrzők színpompásnak ígérkező felvonulásával kezdődik az immár hagyományos nemzetiségi nap a településen. Az általános iskolától a várig vonuló, majd onnan visszatérő csoportokat és az érdeklődőket eztán a helyi szlovák kisebbségi önkormányzat vezetője, valamint a település polgármestere köszönti, majd - délután négy órától - hazai és határon túli együttesek szórakoztatják a közönséget. Este hattól pedig kö- zös mulatság veszi kezdetét. ■ Megszüntették a gyermekosztályt Egyetlen orvosra nem lehet alapozni az ellátást (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Sebes Gábor igazgató az ügy kapcsán elmondta: a kórházban továbbra is megmarad a gyermek járóbeteg-rendelés, ezt hétfőtől péntekig 8-14 óra között vehetik igénybe, új helyen, a megszűnt gyermekosztályon. A szülészet-nőgyógyászati osztályon. a csecsemők számára természetesen továbbra is a nap 24 órájában biztosítják a szakorvosi felügyeletet. Mivel a gyöngyösi gyermekosztály területi ellátási kötelezettséggel végezte munkáját, most két intézmény „veszi át” a kis betegeket. Abasár, Adács, Detk, Domoszló, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Márkáz, Nagyfüged, Vécs, Visonta, Visznek, Boconád, Erk, Tamaméra, Tarnaörs, Tarnazsadány és Zaránk 0-14 éves gyermekeit az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház gyermekosztálya fogadja. Gyöngyös, Atkár, Gyöngyös- oroszi, Gyöngyössolymos, Gyöngyöspata, Gyöngyöshalász, Gyöngyöstarján, Mátra- szentimre, Nagyréde, Szűcsi és Vámosgyörk betegeit a hatvani Albert Schweitzer Kórház gyermekosztálya látja el. A sürgősségi betegellátásra szoruló apróságokat - mint eddig is - az egri kórház gyermekPluszt is adnának A kórház helyzete megengedi, hogy a jelentkező szakemberek a törvényben meghatározott díjazásnál magasabb bért kapjanak, az intézmény nyitott az alkura. Emellett lakástámogatást is biztosítanának a szakorvosoknak. Az igazgató mindezekkel együtt sem táplál túlzott reményeket arra, hogy rövid időn belül ismét megnyithatják az osztályt. Ahhoz ugyanis legalább három új osztályos orvos kellene. osztályának szubintenzív részlege látja el. A döntésről az érintett házi gyermekorvosokat, minden szakhatóságot, illetékes szervet értesítettek. Az ÁNTSZ határozata alapján a gyöngyösi gyermekorvosok megerősített készenléti, úgynevezett „behívós" ügy eletet tartanak a meglévő ügyeleti ellátás megerősítésére. Mint megtudtuk: évente mintegy 700 gyermek feküdt a most megszüntetett osztályon. Az igazgató érdeklődésünkre kifejtette: nem tart attól, hogy a történtek miatt megrendülne a betegek bizalma az intézmény iránt.- Objektív okok miatt kényszerültünk erre a lépésre, s úgy vélem, a közbizalom tekintetében nem ■ lehet hátrányunk. Hiszen a sokkal nagyobb rosszat választottuk volna, ha egyetlen orvossal kíséreljük meg az osztály működtetését - jelentette ki, azt is hozzátéve: a szakdolgozók közül senkit nem küldenek el, akadnak, akik a csecsemőosztályon, mások a kórház egyéb részlegein dolgoznak tovább. _______________________|M>É1 A „kiszervezettek” és a jövő A közterület-felügyelő többet kereshet, mint a gimnázinmigazgató A köztisztviselői törvény módosítása nyomán az e körből kikerülők - hivatalos elnevezéssel „kiszervezettek" - aggódnak. Az ígéretek ellenére ugyanis attól tartanak, hogy a jövőjük bizonytalanná válik. ____ Hatvan A közelmúltban módosított köztisztviselői törvény alkalmazása a helyi polgármesteri hivatalban huszonnégy embert érint. Ez a városháza alkalmazottainak több mint egyötöde. Többségükben ügykezelők, s hozzájuk csatlakozik két gépjárművezető is, akik szintén kikerültek a köztisztviselők köréből. Az érintettek között található a jegyzői iroda nyolc munkatársa - így például a polgár- mester asszony titkárnői -, továbbá egyéb beosztású hivatalnokok. Ugyanakkor a törvény nem sorolja a kiszervezettek közé például a közterület-felügyelőket, akik megmaradnak köztisztviselőnek, s a kilátásba helyezett bérkorrekció nyomán elvileg az is megtörténhet, hogy egyikük-mási- kuk többet keres majd, mint a város valamennyi intézményvezetője, a könyvtár és az általános iskolák igazgatói, valamint a gimnáziumi direktorok. A rendelkezések alkalmazása nyomán jelentkező vélt vagy megalapozott sérelmeket többen szóvá tették Molnár József Ferenc ön- kormányzati képviselőnek is, aki lapunkkal együtt tájékozódott a történtekről. Felkerestük Kövérné dr. Tóth Melinda aljegyzőt, aki elmondta: mindenben az előírásoknak megfelelően intézkedtek, s csak azokat „szervezték ki”, akikre a törvény vonatkozik. Mindenkivel elbeszélgettek, válaszoltak a felmerülő kérdésekre, s csak ezután íratták alá azt a papírt, amelyben a munkatársak lemondtak köztisztviselői jogállásukról. Hogy ez utóbbi miatt néhány embert a nyári szabadságáról kellett behívni, azért történt, mert a határidő sürgetett - tette hozzá az aljegyző. Ugyanakkor a hivatal álláspontja szerint semmiféle hátrány nem éri azokat, akik immár nem köztisztviselőként látják el feladatukat. Ezentúl is megkapják járandóságaikat, s nem maradnak ki a béremelésből sem. (Hogy akkor mi szükség volt a törvénymódosításra, nem lehet tudni. Általános vélekedés szerint ez egy újabb lépés „kiszervezettek” félelmei Az immár nem köztisztviselő jogállású munkatársak ugyanakkor továbbra sem látják teljesen biztosítottnak a jövőjüket, mivel bár tény, hogy a városháza továbbra is biztosítja „kiváltságaikat”, ám a megállapodás úgy folytatódik, hogy „addig, amíg a munkaadó vállalja továbbfoglalkoztatásukat''. az európai uniós normák felé, papíron némileg karcsúsítva a foglalkoztatottak arányát.) Kövérné dr. Tóth Melinda - néhány vélekedéssel ellentétben - humánusnak tartja az említettekkel kapcsolatos eljárást, amelynek mozzanatairól jegyzőkönyvek is készültek. Szerinte Hatvan számára nem lett volna járható út, amellyel néhány kisebb településen éltek, miszerint a kiszervezettek körébe kerülő alkalmazottakat „alibi” köztisztviselői feladatokkal bízzák meg. ______________mai A paradicsom napja Paradicsom-napot rendeznek az Aranyfácán Konzervgyárban és a város főterén. Az egész napos programra a gazdasági és a politikai élet kiemelkedő személyiségeit várják. Hatvan Első ízben rendezik meg szombaton a Zagyva-parti gyárban a paradicsom napját, melynek fővédnöke Kövér László, a Fidesz alelnöke. A délelőtt 10 órakor kezdődő szakmai fórumra dr. Vonza András földművelésügyi, Matolcsy György gazdasági és Varga Mihály pénzügyminisztert is várják. A városvezetést Farkas Kálmánné polgár- mester képviseli, de ott lesznek a térség országgyűlési képviselői és a városi képviselő-testület tagjai is. A résztvevők többek között előadásokat hallhatnak az élelmiszer- gazdaság jelenlegi helyzetéről és az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozást érintő változásokról. Természetesen bemutatják a gyár legújabb paradicsomtermékeit is. Délután a városközpontban folytatódnak a rendezvények. A Kossuth téren felállított színpadon 15 órától Szandi, a Hétszínvirág táncformáció, a Füsti Fecskék együttes, a TNT, valamint Düti és tánckara követi egymást fél 9-ig, amikor tűzijáték szakítja félbe a produkciók sorozatát. EÍzt követően 9 órától a Nonsense, majd a Republic koncertje következik. A konzervgyárban közel 70 éve állítanak elő Aranyfácán márkajelzéssel védett paradicsomsűrítményt. Szabó Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, hogy az idén 40 ezer tonna feldolgozását tervezik. Várhatóan szeptember végén, október elején zárják a paradicsomszezont. A konzervgyár jelenleg mintegy 250 alkalmazottat foglalkoztat. Az idei feldolgozási idény a zöldborsóval kezdődött, majd a zöldbabbal folytatódott. Jelenleg a paradicsomfeldolgozás mellett még folyik az EU országaiban is kedvelt lecsó készítése is. Ez utóbbiból mintegy kétmillió üveggel állítanak elő. A sikeres privatizáció után májusban újraindult Aranyfácán az idei hét hónapos üzemelés alatt mintegy 2,5 milliárdos árbevételt tervez. (T. Z. M.) Tisztújító összefogás Hatvan Politikai évadindító és tisztújító közgyűlést tartott az Összefogás Hatvanért Egyesület (ÖHE) tagsága. Az eseményen dr. Király Csaba, az önkormányzati képviselő- testület legnagyobb létszámú frakciójával rendelkező szervezet elnöke - egyben alpolgármester - általános értékelést adott egyesületük tevékenységéről, majd dr. Eperjesi Tamás frakció- vezető beszámolt a képviselőcsoport munkájáról. Ezt követően Friedrich Tünde leköszönő ügyvezető alelnök vázolta a közeljövő terveit. A továbbiakban a jelenlévők személyi kérdésekről is határoztak. Az ÖHE tiszteletbeli elnökévé Törő Elemért választották, míg az elnöki megbízatást továbbra is dr. Király Csaba vállalta. Az ügyvezető alelnök Zavarkóné Hargitai Katalin lett; elődje, Friedrich Tünde ezentúl a főtitkári teendőket látja el. Az egyesület legfelső vezetésébe az elnök, az ügyvezető alelnök és a főtitkár tartozik, s a munkájukat az elnökség segíti. Utóbbi tagjai dr. Nemes Károly, Homonnai Katalin, Tircsi Erika, Gyulavári Judit és dr. Eperjesi Tamás. lói Új testvérváros: Kutna Hóra Eger A hevesi megyeszékhely és új testvérvárosa, a csehországi, műemlékekben gazdag gyönyörű település, Kutna Horn között a jövő héten írják alá az együttműködési megállapodást. Az esemény rangját emeli, hogy az egriek útja egybeesik Mádl Ferenc államfő hivatalos csehországi látogatásával, s a polgármesterek mellett a köztársasági elnök maga is részt vesz az ünnepélyes aktuson - derült ki pénteken délelőtt a Szenátor- Házban, dr. Nagy Imre egri polgár- mester szokásos sajtóreggelijén. Mint megtudtuk, a kapcsolat felvételét a Philip Morris kezdeményezte, amelynek - Egerhez hasonlóan - Kutna Horán is működik egy dohánygyára. Mivel a hevesi megyeszékhelyet legnagyobb számban a közeli országokból, Szlovákiából, Lengyel- és Csehországból keresik fel a turisták, idegenforgalmi szempontból is gyümölcsöző lehet a testvérvárosi szerződés megkötése. Utóbbit jövő csütörtökön, szeptember 20-án írják alá Kutna Horán, ahol Mádl Ferenc is mond köszöntőt. Az egri delegáció meghívást kapott Prágába, a Hradzsinba is, ahol Václav Havel köztársasági elnök ad fogadást a magyar államfő tiszteletére. Kutna Horán fellép majd a Movendo kórus. A csehek viszonylag hamar, már szeptember 27-én viszonozzák a látogatást. Jön Kutna Hóra önkormányzatának vezetése, s egy ottani dzsesszegyüttes szerepel majd a Művészetek Házában. irmi Művelődésszervezők randevúja Eger Tegnap délelőtt a Forrás Gyermek- Szabadidőközpont szervezésében kétnapos módszertani konferencia kezdődött, amelynek középpontjában ezúttal a tehetséggondozás és a közművelődésben alkalmazható marketingtevékenység áll. Az ország különböző gyermekintézményeiből érkező közel 90 résztvevőt Pusztai Éva, az egri központ igazgatója köszöntötte, majd Protovinné Zsilinszky Erzsébet, az egri önkormányzat irodavezetője megnyitotta a rendezvényt. Utalt arra, hogy Egerben szerencsés módon életképesek maradtak a különböző korcsoportoknak értelmes programot kínáló intézmények. Az ezredforduló azonban új kihívásokat jelent ezen létesítmények számára is. A szakmai tanácskozás célja ezen módszertani kérdések megvitatása. Ezt követően dr. Koncz Gábor közgazdász, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója Kulturális menedzsment a gyakorlatban címmel tartott előadást. Bevezetőjében hangsúlyozta: véletlen, hogy ez a tanácskozás épp azon a napon foglalkozik a gyermeknevelés fontosságával, amikor a világ az Amerikában történt szörnyű tragédia áldozatait gyászolja. Valamennyiünknek él kell gondolkoznia azon, hogy az emberi szörnyűségnek egy új korszaka kezdődött el. Az ifjúságba, a gyermekeinkbe vetett remény az egyik esély arra, hogy a világon ne uralkodhasson el a gonosz. E gondolatok után a rendezvényszervezés alapkérdéseiről, a művelődésszervezésre vonatkozó marketingtevékenységéről beszélt a hallgatóságnak. A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban szervezett múzeumi gyermekfoglalkozások tapasztalatait Szepesi Andrea múzeumpedagógus és Váczi Mária művelődésszervező osztotta meg a jelenlévőkkel. Délben a résztvevők háromperces néma gyásszal adóztak a terrorizmus áldozatai emlékének. Ebéd után a szakkörökben folyó tehetséggondozásról beszélt Venczel Valentin, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze, aki egyben a Forrás Diákszínpadának vezetője. A tegnapi programot a Magyar Nemzeti Galéria Gyermek- és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyének bemutatója és közös vacsora zárta. Ma délelőtt a minőségbiztosítás bevezetésének lehetőségeiről, s a játszóházak szerepéről hangzanak el előadások, majd a konferencia tapasztalatainak összegzésével zárul a rendezvény^ ______________________■ A konferenciára a játszóházak alkotásaiból is hoztak ízelítőt. Felvételünkön a Békéscsabai Játszó- és Kézművesházban alkotott darabok láthatók. fotói oál gábor Pincenapok Noszvaj Tegnap a Mágnás Borok Házában Kékkői Zoltán, az FVM politikai államtitkára megnyitójával megkezdődött a falu talán legnépszerűbb, vendégeket vonzó rendezvénye, a Noszvaji Pincenapok. Akik a korábbi években már részt vettek ilyenen, tudhatják, mennyé ékek kerülnek ma elő a kemencékből a versenyző csapatok jóvoltából. Amíg sülnek a finomságok, addig a kézművesek portékáiban gyönyörködhetünk a piactéren, ahol mustot és szőlőt is kóstolhatnak a nézelődők. A gyerekeket bábműsor szórakoztatja. A Thummerer-pincészében bonul, a Gazdaházban tájjellegű süteménynyel kínálják az érkezőket. Délután a Noszvaji Hegyközség szervezésében borlopózó verseny, a hagyományőrző csoportok bemutatkozása, továbbá este Éles István és Kovács Kati műsora látható. ■