Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-14 / 215. szám

I 2001. Szeptember 14., péntek MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL A nagy leleplezés Egy japán elektroakusztikus cég kutyatolmácsgépet dob piacra a jövő évben. A nyakörvre szerel­hető elmés kis szerkezet lefordít­ja majd a gazdiknak, hogy mit ugatott, vonyított kedvencük. Kerül, amibe kerül, lehet, hogy én is vásárolok egyet. Rég foglalkoztat: miféle válogatott gorombaságot vághat Zebikénk a zárt kapuk mögött lapuló tár­sai képébe, amit azok annyira zokon vesznek, hogy még akkor is ugatnak, amikor mi már ár- kon-bokron túl járunk. (wé-zn ELISMERÉS AZ ÓVÓNŐNEK. Molnár Albertné, az egri Hibay Károly utcai gyermekintézmény óvónője 25 éves munkája elis­meréseként ma, 16 órától jutal­mat vehet át a város polgár- mesterétől. LENGYEL MUZSIKUSOK. A Victoria Ifjúsági Koncert Zene­kar Varsóban alakult, a rem- bertówi plébánia kanonoka, Edward Zmijewski és a volt Álla­mi Katonai Zenekar vezetője, Julian Kwiatkowski ezredes kezdeményezésére. Repertoár­jukban egyházi művek, indulók, lengyel és magyar népi dalla­mok szerepelnek. A zenekar 65 tagú, 4 énekes szólistával kiegé­szítve. Előadásukat ma, 19 órá­tól Egerben, a Ferencesek temp­lomában, holnap 19 órától a Ba­zilikában, vasárnap 11 órától a Dobó téren láthatják. FOGAD A KÉPVISELŐ. Dr. Fo­dor Gábor országgyűlési képvi­selő ma, 14 órától Gyöngyösön, a Fő tér 3. szám alatti SZDSZ- irodában várja a panaszosokat. Munkáját Keresztesi József alpol­gármester és Tőkés László bi­zottsági elnök segíti. A TÉVÉ AJÁNLATA. Ma 18.30 órakor jelentkezik a TV Eger kulturális ajánlóműsora, a Met­szet. A stúdió vendége a 80 esz­tendős Győrváry János, aki 60 évet töltött a színészi pályán Miskolcon, illetve alapító tag volt Egerben. Összeállítást lát­hatnak továbbá a Művészetek Háza új, Élvonalban című soro­zata egy programjából, ahol Janikovszky Évát ismerhette meg közelebbről a közönség. Végezetül Gonda Zsigmond ajánl olvasnivalót. ALLERGIÁSOKNAK. A parlag­fű (Ambrosia) pollen egyenlőt­lenül oszlik még hazánk légteré­ben. A többi allergén nyári gyomnövény, a libatopfélék (Chenopodiaceae), az üröm (Artemisia), az útifű (Plantago), a pázsitfűfélék (Poaceae) és a csalán (Urtica) pollenszórása je­lentéktelen, a parlagfű virágpora szinte egyeduralkodó a légkör­ben. Az allergén Altemária pe­nészgomba elemei szintén tö­megesen. szóródnak. _________■ F igyelmeztet a könyvvizsgáló Szilvásvárad, Füzesabony Füzesabony képviselő-testülete tegnap dél­után kihelyezett ülést tartott az önkormányzat tulajdonában lévő Ifjúsági táborban. Fő napi­rendként a költségvetés féléves alakulását tár­gyalták meg, amelyet végül elfogadtak. Gulyás László polgármester és a pénzügyi bi­zottság nevében Wenczel Árpád is köszönetét fejezte ki az intézmény- vezetőknek a fegyelme­zett gazdálkodásért, amellyel hozzájárultak a működőképesség megőrzéséhez. A terve­zett ternes - 130 milliós - forráshiány ellenére mindkét hozzászóló aláhúzta a vártnál jobb időarányos eredménye­ket. így például - mi­ként a polgármester hangsúlyozta - a tele­pülés már visszafizette tavaly felvett 40 milliós hitelét. Wenczel Árpád azonban ,a könyvvizs­gáló megállapítását is idézte, aki jelentésében figyelmeztetett a bevé­telek és kiadások kö­zött megmutatkozó 56 millió forintos negatív egyenlegre. A finanszírozást a felhalmozási be­vételek és az előző évi pénzmaradványok fel nem használt összegei biztosították. Az ülésen foglalkoztak azzal a kérdéssel is, hogy jövőre az esetenként tapasztalt érdektelenség miatt az ed­digi négy helyett csak két közmeghallgatásra ke­rüljön sor. A településszerkezetet figyelembe véve, a lakosság változatlanul véleményt for­málhat mind az északi, mind a déli városrész majdani fórumán. Füzesabony - mint arról már beszámoltunk - a hulladékelhelyezés érdekében csatlakozott a Tiszafüred térségében kialakítandó regionális te­lepre szállítók köréhez. A tanulmányterv elké­szítéséhez ezért megszavazták a 300 ezer forin­tos hozzájárulást. Rövidesen hat utcában kija­vítják a legrosszabb járdaszakaszokat. Szeretné­nek újabb, öblösített buszmegállókat is kialakí­tani és két megállónál fedett esőbeállót építeni. Az Építési és Városfejlesztési Bizottság javasla­tára pályázni kívánnak SAPARD támogatásért: az arculatjavító elképzelés a déli városrészben található artézi kút környékére terjed ki. Egye­bek mellett díszburkolat lefektetése is része a tervnek. b. s. A füzesabonyi képviselők megszemlélték a vállalkozásba kiadott, gazdaságosan működő tá­bor épületeit FOTÓ: ÖTVÖS IMRE, Turizmus: modell a fejlesztéshez Évi 15 milliárdos bevétel az északi régióban Heves, Borsod és Nógrád me­gyében évente csaknem 3 millió turista fordul meg - mondta dr. Piskóti István professzor, a Miskolci Egye­tem Marketing Intézetének igazgatója. Az ebből szárma­zó bevétel mintegy 15 milli­árd forint. Észak -Magyarország A turizmus súlya azonban még így is kevés: az északi régió me­gyéiben termelt bruttó hazai ter­méknek (GDP) csak 3-4 százalé­ka. Különböző fejlesztésekkel azonban ez a következő évek­ben akár 10 százalékra is növel­hető. Ezzel új munkahelyeket is teremthetnek. Ezért a Magyar Turizmus Rt., pályázatot írt ki a régió turizmusának jövőjét meg­határozó program kidolgozásá­ra, amelyet a Miskolci Egyetem Marketing Intézete nyert el. Ezzel kapcsolatban dr. Piskóti István elmondta: a három megyé­ből szakértői csoportot alakítot­tak, amely meghatározta a fej­lesztési program tematikáját és módszereit és modellértékű anya­got sikerült készíteniük. Több mint 40 helyen 2600 turistát kér­deztek meg a helyi szokásokról, több mint száz önkormányzati vezetőtől és szakértőtől kértek véleményt. A természeti és gaz­dasági lehetőségek alapján 7 stra­tégiai irányt határoztak meg a fej­lesztésre. Az egészségturizmust, amely­nek fontos központjai találhatók a régióban Egerben, Miskolc-Ta­polcán, Bogácson, a Zsóri fürdőben, vagy Egerszalókon a gyógy­víz révén. Sok lehető­ség kínálkozik a lovas­turizmus kibontakozta­tására elsősorban Szil­vásvárad térségében. Fejlesztésre vár a falusi turizmus is, amelyet a szomszédos községek közös fej­lesztéseivel lehet élénkíteni. Nagy lehetőségek kínálkoz­nak a kulturális turizmusban is, például Egerben, Hollókőn, Agg­teleken, Szécsényben fesztiválok rendezésével, a kulturális emlé­kek bemutatásával, színes nyá­ri programok szervezésével. Az egri, a mátraaljai, a bükkaljai és a tokaji borvidék komoly alapot nyújt a borturizmus erősítésére, míg az üzleti turizmus - kong­resszusok, konferenciák szer­vezésével - a régió jobb elisme­rését szolgálhatja. Jó adottsá­gokkal szolgál a Mátra, a Bükk, a Cserhát és a zempléni hegyvi­dék és a Tisza-part az üdülő tu­rizmusra. Ezekhez kapcsolód­nak az infrastukturális fejlesz­tések: például kerék­párutak építésével, vagy a kisvasutak kor­szerűsítésével. Az említett szakterü­letekhez pályázatokkal anyagi támogatások ér­hetők el a Széchenyi- terv és a területfejleszté­si alapok révén, de fon­tos az önkormányzatok és a vál­lalkozók összefogása is. Piskóti szerint a következő öt évben a ré­gióban 60-62 milliárd forint ide­genforgalmi fejlesztés lenne in­dokolt, ebből 29 milliárd a már említett pályázatokkal biztosít­ható. MENTUSZ KÁROLY KOVÁCS JÁNOS A világ szíve „Ih bin ájn bör-li-nör” - mondta a dermesztő hidegháború idején nehezen formált idegen szavakkal birkózva, erős akcentusával, ta­goltan az amerikaiak mind ez idáig tán leg­népszerűbb elnöke, John F. Kennedy a Brandeburgi-kapu nyu­gati oldalán, a két világrendet elválasztó berlini fal mellett. A szónok azt üzente ezzel a színpadias, ámde igen hatásos fordu­lattal a megosztott városnak és országnak: velük van és a hatal­mas amerikai nemzet felelősséget vállal a térségért. Évtizedekkel később, túl a hidegháborún és berlini fal leomlásán, most is fa­lak omlottak s az elmúlt napok szörnyűségeire gondolva, mi mást mondhatnék: I am an American. Osztozom a bánatukban és szenvedésükben. Magam is meg­támadott amerikai, palesztin, zsidó, cigány vagyok. Ennyit te­hetek, tehetünk tehetetlenül görcsbe ránduló gyomorral. Elmúlt a hidegháború, mégis hatalmas falak és tornyok dől­tek emberek ezreire a fejlett világ (talán önző és hidegen számí­tó szívében), amire korábban, a nagy kétpólusú világbirodalmi egymásnak feszülések idején senki még csak gondolni se mert. Uj félelmek jöttek - kömyezetszennyzés, biológiai robbanás, atom és genetikai kockázat, felmelegedés, túlnépesedés - a meg­maradt régiek mellé. Igen, ha tetszik globális félelmek. Túl va­gyunk azon, hogy csupán attól rettegjünk, leüt valaki a követke­ző sarkon. Apróra zsugorodott a világ. Tőlünk sok ezer kilomé­terre, másutt, más kontinenseken történtek előbb-utóbb befolyá­solják mindennapi életünket, beszivárognak kedvteléseinkbe, hatással vannak rá, mit iszunk és mit eszünk, hogyan és mire neveljük a gyermekeinket, és kihatnak arra, van-e munkánk és hogy mennyit keresünk. Az Egyesült Államok hatalmi, politikai és gazdasági központ­jait, középületeit drámai csapások rázták meg és döntötték rom­ba. A világ szívének is hívott metropolisz, a jelképesen Nagy Al­maként - Big Apple - becézett New York egyik legfőbb iker jelké­pétől fosztatott meg. Más lesz eztán a kilátás. Más a horizont és a perspektíva. Nem csak New Yorkban. Sokat fejlődöttfhaladt?) a világ míg eljutott az ökölharctól az automata személytelen gé­pies tömeggyilkolásig. Akkor most mi az ami van? Milyen hábo­rú? Háború egyáltalán? Vagy csak egy forró helyzet, válságpont, megoldandó kérdés, felszámolásra váró probléma. Egyáltalán mi van a világ szívével, ha van ilyen egyáltalán. A világ szíve mi vagyunk. Ilyen szíve van a világnak. Hektikus, rit­muszavaros, infarktus sújtott, meg-meglóduló és újra megtorpa­nó. Csak körül kell nézni. Addig, míg ebben a kis hazában is le­het uralkodó jobbára még a habzó szájú elvakult düh, a türel­metlenség és a fröcsögő indulat, hogy élnek sokan elvek, érde­kek, vallások, hitek, kultuszok és a legkülönfélébb agyrémek fel­kent fanatikusai, akiknek pusztán azért van szükségük minder­re, hogy gyűlölni tudjanak. Addig a világ szíve beteg lesz és az is marad, seza seb, amit mi ütöttünk rajta, nem tud beheged­ni, se itt, se New Yorban. Civil fogyasztóvédők Eger Mint arról beszámoltunk, a He­ves Megyei Közigazgatási Hiva­tal Fogyasztóvédelmi Felügyelő­sége, valamint az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület (OFE) Heves Megyei Szervezete idén márciusban kötött együttműkö­dési megállapodást, amely egy civil figyelőszolgálat felállításá­ról szólt. Ennek tagjai részére szervez­tek továbbképzést a minap a me­gyeszékhelyen, a Civil Házban, ahol Garai István, az OFE ügyve­zető elnöke az egyesület meg­alakulásáról, tevékenységéről, célkitűzéseiről beszélt. Dr. Baranovszki György elnökségi tag az Európai Unió által kitű­zött fogyasztóvédelmi követel­ményekről, míg Máté Mihály, az OFE megyei alelnöke a genetika­ilag módosított élelmiszerek problémájáról tartott előadást. Papp Jánosné, az egyesület megyei elnöke lapunk érdeklődé­sére elmondta: a civil figyelőszol­gálat munkájába Hevesben eddig ötvenen kapcsolódtak be, első­sorban nyugdíjasok, különböző szakmákból. A tagokra a helyi nyugdíjasklubok tettek javasla­tot. Az év elején kezdődött a szervezés, s ez most az első kö­zös találkozó, egyúttal központi tájékoztató a feladatokról. Ugyanakkor két országos felmé­résben már részt vehettek a civü „figyelők”: az egyik az élelmiszer­klónozásról, a másik a kereske­delmi hálózatról, az árakról SZÓlt. (RM) Még két hétig gyűjtenek A biztonságos munkáéit Eger Talán a rossz időjárás, talán a házikönyvtárak selejtezésére adott rövid idő volt az oka annak, hogy az írásbeliség Nemzetközi Napján meghirdetett könyvgyűjtő akcióba a vártnál kevesebben kap­csolódtak be. Az egri Bródy Sán­dor könyvtárban egy napig várták a tovább ajándékozásra szánt könyveket. Mint Pataky Miklós- nétól, az Olvasószolgálat vezető­jétől megtudtuk, tizenhármán ad­tak át könyvadományt, mintegy 300 kötet könyvet, de még más­nap is jelentkeztek olvasók.- A határidő túl rövid volt ah­hoz, hogy alaposan átnézzék az egriek a saját könyvtáraikat - vélte -, ezért mi úgy döntöttünk, hogy az akciót még egy hétig meghosz- szabbítjuk. Tehát hiába ért véget az írásbeliség Nemzetközi Napja, azoknak, akiknek még csak most adódik lehetőségük a könyvek ösz- szegyüjtésére, továbbra is behoz­hatják azokat a könyvtárba. A szakemberek az ősszel még egy egyhetes, jól előkészített akciót szerveznek, amelynek időpontjá­ról csak később születik döntés. A beadott kiadványok igencsak sokfélék. Akadnak köztük értékes gyermekalbumok, képeskönyvek, regények és útikalauzok. Sőt egy kislány megunt könyve mellé a kabaláját is felajánlotta egy rászo­ruló gyermeknek. Az adományo­kat egyébként a könyvtár is kiegé­szíti saját „leselejtezett” kiadvá­nyaival. A még egy hétig tartó gyűjtés és a később kezdődő őszi akció végeredményeképp össze­gyűlt kiadványokat a Szeta, a Csa­ládsegítő Intézet és határon túh könyvtárak kapják meg. Ha mód nyílik rá, úgy a büntetés-végrehaj­tó intézetek is részesülnek az ada­kozásból. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Szabó József kiemelte: a munka­ügyi törvény módosítása lehető­vé teszi, hogy a jogszabályok megfeleljenek az Éurópai Unió előírásainak, továbbá elősegítik a munkavédelmi és egészségügyi feltételek további javítását. Az igazgató arról is szólt, hogy a rendszerváltás óta csökkent a munkahelyi balesetek száma or­szágosan és megyénkben is. Sző­kébb hazánkban például míg 1989-ben több mint kétezer, ad­dig 1999-ben „csupán" 930 mun­kahelyi balesetet regisztráltak. Ezek mérséklődése a foglalkoz­tatottak számának csökkenésé­vel, a korábbi nehézipari üze­mek megszűnésével és a munka­helyeken a fegyelem erősödésé­vel magyarázható. Rámutatott, hogy a kedvező fo­lyamat tavaly megtorpant, mert országosan - az előző évihez ké­pest -2, a megyében 8,5 százalék­kal növekedett a munkahelyi bal­esetek száma. Éppen ezért a kö­vetkező időszakban tovább szigo­rítják a munkabiztonsági ellenőr­zéseket. A bírság felső határa - a törvény módosítását követően - várhatóan 10 millió forint lesz. Aa. OMMF megyei igazgatója hangsúlyozta, hogy az idei első fél évben a szociális intézmények és a MÁV Rt. területén vizsgálták a munkavédelem helyzetét, és elemezték - főleg a tanyákon - a mezőgazdasági tevékenységet folytató termelők ez irányú tevé­kenységét is. Tavaly Hevesben például 612 munkáltatót ellen­őriztek és 479 intézkedő határoza­tot hoztak. Emellett a vétséget el­követők közül 42 esetben ötmillió forint bírságot, a szabálysértése­kért pedig 868 ezer forintot szab­tak ki. (M. K.) Bemutatták a biztonságos munkát segítő cipőket is _________fotó: perl marton

Next

/
Oldalképek
Tartalom