Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-29 / 201. szám
4. OLDAL MEG Y El K Ö R KÉP 2001. Augusztus 29., szerda Felvételi indul, kezdés szeptemberben Az idei statisztikák szerint a felvételizők csaknem kétharmada a felvételi előtt néhány hónappal, általában a februári hónapban kezdi meg a felkészülést a májusi-júniusi felvételi vizsgákra. Budapest, Heves megye Ezek a diákok szinte behozhatatlan lépéshátrányba kerülnek, mert általában ekkor készülnek a nyelvvizsgára és az érettségire is. Legtöbbjük ráadásul a középiskolás tanulmányokat veszi a felkészülés alapjául, holott a felvételi nem a középiskola utolsó, hanem a felsőoktatási tanulmányok első állomása. A legtöbb váratlan meglepetés ezért éri a sikertelenül felvételizőket. A Felvételi Információs Szolgálatnál ingyenesen tájékozódhatnak a 2001/2002-es hivatalos és egyetemi partneri felvételi előkészítő képzésekről a vezető tantárgyakból (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika) felvételiző diákok és - ami éppúgy Átalakul a Heves megye ________ Át alakulás előtt áll szűkebb hazánk egyik legismertebb és legfelkészültebb rock-csapata, az egri Team együttes. Ötesztendei együtt- muzsikálás után néhány nap múlva megválik a formációtól az egyedi-hangú énekes, Kása Zsolt, aki más elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni a jövőbeni közös munkát. (Tehetségéről legutóbb a hatvani rock-expó közönsége is meggyőződhetett; akkor sokan még nem is sejtették, hogy a zenekarnak ebben a felállásban ez lesz az egyik utolsó fellépése.) Mint Erdélyi Csaba basszusgitáros lapunknak elmondta, a banda mindezektől függetlenül már az ősszel szeretné folytatni a koncertezést. Ehhez keresnek olyan énegyakorlat - a felvételiben érintett szülők. Ezek a központi felvételi előkészítő képzések nyújtanak megfelelő garanciát a diákoknak (és szüleiknek) arra, hogy kellő időben kezdve és az adott intézménynek megfelelő felvételi követelményrendszer szerint készülhessenek a felvételire. A nem budapesti felvételizők az éppúgy hatékonyan működő levelező-konzultációs képzésben vesznek részt. Sokatmondó tény, hogy ugyancsak a 2001-es statisztikák szerint a felvételi előkészítő évfolyamokról felvett diákok száma négyszerese volt az országos átlagnak. A felvételi előkészítő képzések többnyire szeptemberben kezdődnek, minden intézménybe az egyetemi-főiskolai keretlétszámnak megfelelő hallgató jelentkezhet. A középiskolás érdemjegyek nem számítanak a felvételnél. Részletes információkkal szolgál a programvezető a 06/20-341- 8159-es, illetve (061) 473-0769-es hivatali számokon. ■ rockcsapat keseket, akik magukénak érzik a Team zenei világát (amelybe éppúgy beletartoznak a Deep Purple- vagySantana-nóták, minta '70-es évek végének Piramis- és Karthágó- slágerd, vagy a modernebb hangzású saját szerzemények), s vállalják a próbákkal és fellépésekkel járó elfoglaltságot. A legmegfelelőbb hangú jelentkezőt meghallgatás után választják ki. Akik kedvet éreznek a kemény rockzenéhez és a Team-ben való szerepléshez, bővebb felvilágosítást Erdélyi Csabától (36/434-753) vagy Bajzát Ferenc zenekarvezetőtől (36/434-695) kaphatnak a tudnivalókról. Az együttes praktikus okokból elsősorban a megyeszékhelyen vagy a környékén élők érdeklődését várja. _________________________tÓ! V ízparti parti. A Tisza-tó évadzáró programjainak keretében lépett színpadra Kiskörén a Dáridó csapata, Lajcsival az élen. A fergeteges hangulatú show-műsorban különösen nagy sikert aratott Anita (felvételünkön) és a produkciót színesítő táncos lányok Csapata. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Már az Unió szakembereit oktatják Miniszteri elismerés az Almásy Pál Mezőgazdasági Szakképző Intézetnek (Folytatás az 1. oldalról) Az Almásy Pál Mezőgazdasági Szakképző Intézet igazgatója úgy ítélte meg, hogy a szaktárca támogatásával lehetőség nyílik az iskola további fejlesztésére. Az eljövendőkben többek között fokozott figyelmet szentelnek a magyar paraszti értékek megőrzésére.- Fontos az is, hogy a föld szerzetére neveljük diákjainkat, mert a termőföld nem lehet rideg eszköz, amelyben egyes új vállalkozók csak a meggazdagodás lehetőségét látják. A magyar paraszt megélt és másokat is eltartott. Tudásából mi olyan tőkét kovácsolhatunk, amellyel komoly rangot vívhatunk majd ki az Európai Unió országai között is - jegyezte meg az igazgató. Az ünnepségen - amelyen ott volt Csépe Béla miniszterelnöki főtanácsos, Hiesz György és Godó Lajos országgyűlési képviselő, valamint Keresztesi József alpolgármester is - dr. Marton István, az FVM főosztályvezetője Miniszteri Elismerő Óklevelet adott át az iskolának, s elhozta a kitüntető címet Varga Kálmán igazgatónak is, aki harminc éve végez oktatómunkát az intézményben. A főosztályvezető beszédében hangsúlyozta, hogy a szaktárca fenntartásába került intézménynek komoly szerepet szánnak a térség mezőgazdasági szakembereinek képzésében. Országos szinten összesen huszonegy oktatási intézménye van a tárcának. Az FVM iskola- rendszerével minőségi képzést szeretnének megvalósítani a mezőgazdaság valamennyi területén. Az Almásy Pál-iskola fejlesztéséről szólva a főosztályvezető elmondta, hogy az eljövendőkben - többek között - bővítik a mezőgazdasági szakképző intézet informatikai rendszerét, erősítik az idegen nyelvi képzést, és nagyobb hangsúlyt helyeznek a gyakorlati oktatásra is.- Az iskola jelenlegi tanulói egykor az Európai Unió bármely országában vállalhatnak majd munkát, ezért is fontos, hogy megfelelően felkészült szakemberek hagyják majd el az Almásy padjait - mondta a szaktárca képviselője. Az ünnepélyes tanévnyitón igazgatói okleveleket vehettek át az iskola egykori tanárai, akik kitartó munkájukkal megalapozták az intézmény jó hírnevét. Elismerést kaptak azok az egykori és jelenlegi diákok is, akik a különböző szakmai versenyeken országos első díjakat szereztek, vagy a sportvetélkedőkön a dobogó legfelső fokára Sós Tamás közgyűlési elnök köszöntötte a megye ösztöndíjasait FOTÓ: PILISY ELEMÉR állva bizonyították az iskola erősségét. A tanévnyitó ünnepi műsorral ért véget. A Szent Lőrinc ünnepe Az egri Szent Lőrinc vendéglátó szakközépiskola elsőseit egy-egy szál kék papírvirággal köszöntötték a felsőbb éves diákok fotó: pilist elemér Az Egri Bazilikában megtartott ünnepi szentmisével vette kezdetét tegnap a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola jubileumi tanévnyitó ünnepsége. A misét dr. Veres András egri segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára celebrálta. Az istentiszteletet követően a diákok és tanáraik, valamint a meghívott vendégek a Gárdonyi Géza Színházba vonultak át, ahol Bóta József igazgató köszöntőjét követően Hegyi László, az Oktatási Minisztérium kabinetfőnöke mondott tanévnyitó ünnepi beszédet. A kabinetfőnök megfogalmazása szerint a millennium üzenete a kitartás, az elhivatottság és a tudás, korunk hívószavai pedig a korszerű, naprakész, jól felkészült tanár és diák.- A most bevezetett kerettan- tervek fontos szerepet töltenek be a képzésben - fogalmazott Hegyi László -, mert megalapozottabbá tehetik a pályaválasztást és a minőségi képzést. A tanévnyitó ünnepi beszédet követően az intézmény diákjai irodalmi összeállítás segítségével mutatták be az iskola névadójának, Szent Lőrincnek az életútját, illetve mártírságát. Az ünnepség záróakkordjaként a felsőbb évfolyamos diákok kék színű papírvirággal fogadták maguk közé az új elsősöket a Csak egy kék színű virág című sláger bejátszása közben. Ösztöndíj a megyétől Huszonöt, felsőfokú oktatási intézményben tanuló fiatal írhatta alá tegnap a Megyeházán azt a szerződést, melynek értelmében a mostani tanévben tíz hónapon át havonta 6100 forinttal támogatja őket a megyei önkormányzat. A Heves Megye Ösztöndíjasa támogatási formát a közgyűlés idén februárban alapította meg két képviselő - Török Zsolt és Hudák Tamás - kezdeményezésére, s arra azok a nehéz anyagi körülmények között élő, s valamely egyetem vagy főiskola nappali tagozatán tanuló fiatalok pályázhatnak, akiknek tanulmányi átlaga legalább 4,5. A megyei ösztöndíjra összesen hetvennégy érvényes pályázat futott be, melyből 25 jelentkezőnek ítélték oda a nevezett összeget, amely a mindenkori mi- nimálnyugdíjhoz igazodik, annak egyharmada. A megyei közgyűlés elnöke, Sós Tamás a hallgatók előtt mondott köszöntőjében kijelentette: az esélyteremtés érdekében alapította a megye az ösztöndíjat, mert noha Magyarországnak számottevő tartaléka csupán egy van, az emberi tudás, az életben nagyon is különböző esélyekkel indulnak a fiatalok. Emiatt pedig - fogalmazott - nagyon sokan vannak, akik tehetségüket nem tudják kibontakoztatni rossz anyagi helyzetük miatt. Szerinte riasztó méreteket öltött az esélyegyenlőtlenség, amin országos szinten a Bursa Hungarica, a megyében pedig ez az ösztöndíj kíván enyhíteni. ____(T. z. m. - s. b. s. - K. G.| Még nem volt egészen negyvenéves, egy késő őszi hajnalon, amikor oly nehéz felkelni, egy pizzafutár külsejű motoros küldönc zavarta föl a szendergés- ből. Egy nagy alakú borítékot adott át, aztán ledübörgött a lépcsőn. Zavartan föltépte a ta- sakot. A magyar lámaügyi konferencia értesítette arról, hogy hármójuk, egy abonyi anyagmozgatónő és egy pesti ráncfel- varró plasztikai sebész közül különleges eljárással, ujjal rá- bökés módszerével őt választották ki hazai lámautóddá. Most már ő mint igazi Rinpocse, az elkövetkező időben itthon fogja magába szívni a tudást - állt a papíron. A további utasításokat Gé Szabó Balázs tömbházgond- noktól kapja majd meg. Először azt hitte, hogy ez újfent valami elmebeteg nyereményjáték, ahol gipsz műlovat és félnapos bécsi utat, esetleg fogyókúra-előfizetést lehet Fél Hét Reinkarnáció nyerni, vagy egyszerűen csak megint egy fondorlatos trükk, hogy emeljék a vízdíjat. Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a gondnok, tanult foglalkozására nézve férfiszabó, reggel fogadta a köszönését, amit nem szokott, és titokzatosan forgatta a szemét - mint a macska, amelyik belenyalt az ecetbe -, amit úgyszintén nem szokott. A gondnok ünnepélyes arccal karon ragadta, és a már évek óta nem működő lift előterébe húzva annyit mondott neki: sokat kell még tanulnia. Pedig ő már annyit tanult az elmúlt évtizedek alatt, hogy lehet túlélni és megélni errefelé, valamiből kicsit, kicsiből tán megfelelőt csinálni, úgyhogy jutalomként nem születhetne ő inkább újjá például busásan végkielégített hivatalnokként vagy bankárként. De további kérdései a gondnok elzárkózó arckifejezése láttán bennakadtak. A tanult foglalkozására nézve férfiszabó, aki mindig egykori szakmájából vett hasonlatokkal élt, figyelmeztette kötelességére és felelősségére: nem válogathatunk az újjászületésben, születhet valaki újjá szmokingként, elegáns gombolással és testhez simuló vonallal, ám minden pantallónak nemcsak szára, hanem ülepe is van - mondotta határozottan, aztán sarkon fordult, és mint arra méltatlant, otthagyta. Mikor még mindig kissé kábán kilépett a kapun, egyenesen a mély kátyúba, ahol valóságos tengerszem gyűlt össze a szemetelő esőből. A mocskos lé hosz- szan, széles sávban fröccsent föl a nadrágszárára. Beleléptem, villant át gyorsan a fején. És megnyugodott. KOVÁCS JÁNOS Nem is olyan rég volt, hogy rácsodálkoztunk a babakocsiból kipislogó hármas Fülöp-ikrekre, amikor szüleik a Dobó tér felé tologatták őket. Tegnap pedig már az egri Senátor-házban igazi kisasszonyok ültek. Kriszti, Dóri és Viki egyforma rózsaszín, csaknem bokáig érő selyemruhában fogadta dr. Horuczi Csaba alpolgármester, dr. Szigethy Anna, a szociális bizottság elnöke és Palotai Zsuzsanna, a szociális iroda vezetője jókívánságait tizedik születésnapjuk alkalmából. fot&cál gabor